Hát nem tudom, sok szerencsétlen sorsú magyar a melegekben találja meg az ellenséget, ahogy Szlovákiában is az alsóbb néprétegek pártja a magyargyűlölő Ian Slota nacionalista szerveződése.
Igazából nem érdekel h a börtönökben kit hogyan q-nak seggbe, felőlem Stohl András drogos visszaesővel is eljátszogathat valaki..
Már miért ne használták volna a cigány szót? Olvass egy kis Vörösmartyt, azt akkor kommentelj. És amúgy ki mondja meg, hogy milyen szavakat lehet használni?
XD ez a fickó azt sem tudja mit beszél:D Mellesleg egy politikus használhat ilyen szót, hogy buzi? A múltkorában még azt sem használhatták, hogy cigány! Akkor a buzit sem lehetne, nem?:D Gyekér:) Látszik a politikusok milyen értelmes emberek. Tuti, hogy ez is egy alteros idióta volt:) A Szeteit meg sajnálom,hogy ilyen gyökerekkel kelett együtt dolgoznia.
Az arabok akkor települtek be Palesztinába, amikor a Rómaiak elüldözték a zsidókat.
Az isz. 1. században a Bar Kohba lázadás után lettel elüldözve a zsidók Judeából, a terület nevét Palesztinra változtatták a Rómaiak. Ide települtek be az arabok.
Az, hogy 2000 év után lehetőség nyílott a zsidók visszatelepülésére, sok keresztény Bibliai jelnek tekinti:
Az arabok sokkal ősibb kultúrát viselnek magukon mint holmi kevert sémi fattyak tömkelege.
Persze ezekután egyből fogsz támadni a szokásos "antiszemita" váddal, de ti csak ezt tudjátok!
Birkák vagytok ti judeo-keresztények! Viszont ne feledjétek több millió birka van olyan mint te, viszont kevés az oroszlán mégis az oroszlán az erősebb. A végén meglátjátok mi is rejlik a zsidóimádat mögött és az igazi krisztusi őstanitás fog győzni a sátán népe fölött!
Mi az igazi keresztény őstanítás? És miért a sátán népe a zsidóság? A sátántól születnek? Ők is emberek, a Biblia alapján még elutasítóak az evangéliummal szemben, de ez nem marad örökké így és meg fognak térni az igazi Messiáshoz.
@holirobi Az ember esze megáll, mikor csak ennyi esik le az embereknek, mint neked, is hogy cigányozik. Azon már nem tudsz el elmélkedni, hogy miért...?
Felszínes gondolkodásoddal, tévesen nyilatkozol negatívan valikinek a szellemi kapacitásáról, csak azért mert más tapasztalati és meglátásai vannak egy adott dologról? Ki a hülye?
Mindenki aki nem ért egyet a másikkal, maga a megnem értés oka miatt vétkes. Megérdemeljük azt amit kapunk. Ez az emberi faj a legprimitívebb életforma itt ezen a kurva bolygón. Te ilyen vagy te olyan vagy, ki a fasznak van igaza? Túl sokan vagyunk ahoz hogy egyformák lehessünk. Lehet biológiailag egy faj vagyunk, de szellemileg 6 milliárd féle.
És ezt a sok agyhalott polgári körös be is veszi, lásd alant az ajnározó kommenteket. Egy mondatot el nem tud nyöszörögni ez a balfasz alkesz, ez lesz jövőre az etalon?! Vazzzz
A melegfelvonulásnak van köze a melegekhez? Én csak állat traszvesztitákat láttam ott. Nem vagyok szakértő a témában, de még nem láttam homokosokat magamutogatni, az utcán csókolózni, stb. A börtönben meg - egy pszichológus mondta - a megfélemlítés eszköze az erőszak, semmi köze a nemi identitáshoz. Na de Molnár urat nem is az eszéért szerepelteti a helyi, önkormányzati tv.
Nos, meg kéne nézned pl. a 2009-es melegfelvonulásról készült videókat, ahol éppen arról beszélnek, hogy egyáltalán nem volt feltűnő vagy kihívó megjelenésű személy. Éppen te mondod: nem láttál az utcán olyan melegeket, akik mutogatták volna magukat: erről szól a felvonulás. Hogy egyetlen nap felhívják a figyelmet a jogaik megsértésére, de egyébként magánügyként kezelik a dolgot.
@rickyramirez1000 Épp azt mondom, ezeknek semmi köze a melegekhez... Hány ilyet látsz a mindennapokban az utcán? Pedig itt élnek közöttünk a melegek. Te sem mész ki nyilvánosan kefélni az utcára a pároddal... na kb. ennyi a különbség a melegek, meg ezek között a majmok között...
@rickyramirez1000 az nem gáz amikor az egyik buzi a farkához tartotta a bibliát? sőt még a gyerekek is ott bámulták őket, hogy ezek meg vajon honnan jöttek? :O:O
A politikában kiemelt helye van a témának mindenütt a világon,de szerintem az elöttem szóló nagyot téved amikor azt mondja az Európában élő emberek úgyanígy viszonyulnak ehhez.
Aki azt mondja semmi baj ezzel az nem téved nagyot,de sajna amikor ezek az emberek a szomszédjában vetik meg a lábukat,akkor nehéz ezt a semleges dumát nyomni már!!!
Nekem semmi bajom senkivel addig,míg be nem bizonyítja azt hogy bajom kell hogy legyen vele...
Jelen felállás szerint te is egy szélsőséges rasszistának számítasz. Mi az, hogy megszabod a cigányoknak, hogy milyen hangosak lehetnek? Mi az, hogy nem szeretnek dolgozni? És a buzik miért ne mutogathatnák magukat a gyermekeid előtt? Remélem érződik az irónia. Furcsa, de jelenleg a Jobbik Magyarországon a legdemokratikusabb párt, mert egyenlő jogokat és egyenlő KÖTELEZETTSÉGEKET követel fajra, nemre, vallásra való tekintet NÉLKÜL.
Annyit tudok mondani, hogy aki biztos a hetero nemi identitásában, azt nem zavarják a melegek. a Kispocsüeket meg igen. Ez van. Valaki replyzet: annak meg annyit, hogy az én álmom meg, az, hogy a szűkagyu seggfejek húznak el innét...de nem kell feleslegesen várni, amint lesz rá alkalmam, itthagyom ezt a sötét középkorba visszavágyó elmebetegek vezérelte országot, és felőlem kiírthatja egymást a sok seggfej.
Légyszi szólj, hogyan segíthetek, hogy minél előbb elhúzz innen, a hasonszőrű libsi pajtásaiddal együtt. A magadfajta nihilista pojácák miatt tart ott az ország, ahol tart. Nem kell itt az észt osztani, EL LEHET MENNI. Senkinek nem fogsz hiányozni, legalább nem hátráltatod azokat, akik képesek tenni is valamit ezért az országért.
This comment has received too many negative votesshow
ez jó volt ! nekem is elegem van már a buzikat ajnározó álszent faszokból ! nem igaz hogy a többséget nem zavarja , csak el akarják hitetni velünk hogy ez mennyire normális dolog és aki nem így látja az egy kirekesztő a másságot el nem fogadó ember .
Molnár úr, teljesen egyetértek Önnel! Ha ilyen politikusok lennének a Fideszben, már az MSZP-s pribékek életfogytiglani szabadságvesztésüket töltenék! :-)
Egy valamire fel szeretném hívni a figyelmét: a buzikra ne tessék azt mondani, hogy úr (Szetey úr). Ők nem urak, mivel a saját nemüket szeretik!!!
Azért mert vki nem szereti a buzikat, és ezt ki is mondja még nem feltétlen korlátolt. Vagy már csak az extraliberalista embereknek van jövőjük, mint akik például megkérdőjelezik, hogy a pedofilizmus bűn? Miért baj az ha valaki utálja a buzikat, és meg is meri mondani?
Ne várj értelmes választ, hiszen egy liberálissal beszélsz. Az ilyenek immunisak a tényekre, és érvekre képtelenek, csak lekezlő stílusban tudnak pöffeszkedni.
Gratulálok. Ez az európai Magyarország ? Civilizált országban egy ilyen homofób, buta embert még rég megkértek volna, hogy folytassa valahol máshol a primitív szellemi munkáját.
No comment!!Egyszerüen izléstelen amit csinálnak.Ennyi.Ilyen alapon bárki felvonulhatna!!Lassan ott tartunk hogy nekünk kell szégyelni magunkat,hogy nem vagyunk homik.D:))Köpedelem!!!
Ha lehet melegfelvonulás, akkor legyen hetero felvonulás, szőke, barna, fekete nők felvonulása, kereskedők felvonulása, techno vagy pop kedvelők felvonulása... stb. Nekem nincs bajom azzal, ha valaki meleg, de minek kell mutogatni magukat?! Legyenek melegek otthon a 4 fal között.
Lehetne bármilyen felvonulás. Ha leköpnének vagy véresre vernének téged vagy a párod, mert az utcán megfogtátok egymás kezét vagy netalán még egy csókra is vetemedtetek, biztos mindjárt követelnétek az emberi jogaitokat! Jogosan, feltéve ha emberszámba vennének!

"Spanyolhonban dolgozik..."
Bazeg, nem lehet mindenkiből szalonbuzizó, habogó politikus, aki játssza az eszét, csak hogy kimondhassa, hogy BUZI. Sajnos a Tourette-szindróma nem gyógyítható hatékonyan, így Molnár úr most már így marad.
Melegfesztivál=sok millió forintba kerülő néplázítás! Mikor jön már rá az a sok "homár", hogy a legjobban úgy tudják elfogadtatni magukat, ha nem borzolják a kedélyeket...miért kell a másságot mutogatni? Lesz pedofil, vagy animal sexet kedvelők felvonulása is?
Ha valakinek nem tűnt volna fel, a polgármester itt arról beszélt, hogy számon kell kérni azokat a vezetőket, akik bő hét év alatt ebbe a helyzetbe juttatták az országot. Valaki persze gondosan vágott, elterelendő a figyelmet a lényegi tartalomról.
Én nem tudom, miért az emberek szexuális beállítottsága alapján kell megítélni őket. Az ész, a becsület, az emberség és ezer más dolog lenne, ami alapján fel lehetne őket mérni, csak ahhoz az ítélkezőknek is kellene rendelkeznie ezekkel a tulajdonságokkal...
Hát nem tudom, sok szerencsétlen sorsú magyar a melegekben találja meg az ellenséget, ahogy Szlovákiában is az alsóbb néprétegek pártja a magyargyűlölő Ian Slota nacionalista szerveződése.
Igazából nem érdekel h a börtönökben kit hogyan q-nak seggbe, felőlem Stohl András drogos visszaesővel is eljátszogathat valaki..
usespanner1 5 months ago
Imadom a fickot!!
Leondaniel82 5 months ago
Már miért ne használták volna a cigány szót? Olvass egy kis Vörösmartyt, azt akkor kommentelj. És amúgy ki mondja meg, hogy milyen szavakat lehet használni?
Szreeeeh 1 year ago
XD ez a fickó azt sem tudja mit beszél:D Mellesleg egy politikus használhat ilyen szót, hogy buzi? A múltkorában még azt sem használhatták, hogy cigány! Akkor a buzit sem lehetne, nem?:D Gyekér:) Látszik a politikusok milyen értelmes emberek. Tuti, hogy ez is egy alteros idióta volt:) A Szeteit meg sajnálom,hogy ilyen gyökerekkel kelett együtt dolgoznia.
OrenGoodchild 1 year ago
ez a polgármester nem tud elmondani 10 összefüggő mondatot magyarul
trulltube 1 year ago
Jahh ez a melegfelvonulás szégyen, de ilyen a melegek 1-2%a.... ez olyan, mintha a Kossuth téri focihuligánokkal azonosítanák a magyarokat....
usespanner1 1 year ago 3
Az arabok akkor települtek be Palesztinába, amikor a Rómaiak elüldözték a zsidókat.
Az isz. 1. században a Bar Kohba lázadás után lettel elüldözve a zsidók Judeából, a terület nevét Palesztinra változtatták a Rómaiak. Ide települtek be az arabok.
Az, hogy 2000 év után lehetőség nyílott a zsidók visszatelepülésére, sok keresztény Bibliai jelnek tekinti:
(5 Mózes 30:3-5 / Jeremiás 33:7 / Ezékiel 37:21)
viniczai7 1 year ago
@viniczai7
Nagyon buta ember vagy.
Az arabok sokkal ősibb kultúrát viselnek magukon mint holmi kevert sémi fattyak tömkelege.
Persze ezekután egyből fogsz támadni a szokásos "antiszemita" váddal, de ti csak ezt tudjátok!
Birkák vagytok ti judeo-keresztények! Viszont ne feledjétek több millió birka van olyan mint te, viszont kevés az oroszlán mégis az oroszlán az erősebb. A végén meglátjátok mi is rejlik a zsidóimádat mögött és az igazi krisztusi őstanitás fog győzni a sátán népe fölött!
BHMidgard38 8 months ago
@BHMidgard38
Mi az igazi keresztény őstanítás? És miért a sátán népe a zsidóság? A sátántól születnek? Ők is emberek, a Biblia alapján még elutasítóak az evangéliummal szemben, de ez nem marad örökké így és meg fognak térni az igazi Messiáshoz.
viniczai7 8 months ago
Ez a csávó józanul is olyan, mintha részeg lenne:)
Mónika Show 2010!!!!!!!!!!
Ne hagyjuk elvenni, ami hungarikum!
Szebb jövőt!!!
usespanner1 1 year ago
@usespanner1 Egy köztiszteletben álló országgyűlési képviselőről beszélsz, több tiszteletet ha lehet!
Te mit tudsz felmutatni zsidó gyerek?
Már úgy értem, a blankolt farkadon kívül? Eheheh.
HolokamuBusiness 1 year ago
@HolokamuBusiness
Köztiszteletben áll? :)) Ne nevettess.. ezt a majmot még egy kulturáltabb kocsmából is kitiltanák:))
Hová tűnt a fityma a zsidó kereskedők farkáról? :))Nézd meg egy skinhead tarkóját, és megkapod a választ!
usespanner1 1 year ago
ez a megszólalása Molnár Oszkárnak tényleg nem a legszerencsésebb...
aceofmurder 1 year ago
A Jobbik képviselőjelöltje a 2010-es országgyűlési választások második fordulójában.
simonbacsi22 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Egy buzizó, zsidózó, cigányozó alak kap 25%-ot? Az ember esze megáll...
holirobi 1 year ago
@holirobi jaja, és döbbenet, hogy csak 25%-ot kap! De a 2. fordulóban szerencsére többet fog.
kelemenanna 1 year ago 6
@kelemenanna
Sikerült az eszedhez méltó nevet találnod... :)
holirobi 1 year ago
@holirobi Az ember esze megáll, mikor csak ennyi esik le az embereknek, mint neked, is hogy cigányozik. Azon már nem tudsz el elmélkedni, hogy miért...?
Gezucu01 1 year ago
@Gezucu01
De tudom, hogy miért...sőt azt is tudom, hogy miért buzizik, ráadásul azt is, hogy miért zsidózik. Azért, mert egy náci patkány, azért.
holirobi 1 year ago
@holirobi "Náci patkány"? :)) Nevetséges vagy! Menj vizsgáltasd ki magad.
Gezucu01 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Mondjuk döbbenet a házasság a buzik között, de a heterók között nem az?
nemesisgsxr 2 years ago
nem
hülye
miki1900 2 years ago
Felszínes gondolkodásoddal, tévesen nyilatkozol negatívan valikinek a szellemi kapacitásáról, csak azért mert más tapasztalati és meglátásai vannak egy adott dologról? Ki a hülye?
nemesisgsxr 2 years ago
azt írtad h döbbenet a házasság egy férfi és egy nő közt
szerény véleményem szerint te egy hülye vagy, engedtessék meg, h véleményem nem az intelligenciámhoz, sokkal inkább az erkölcsökhöz lenne több köze
miki1900 2 years ago
Mindenki aki nem ért egyet a másikkal, maga a megnem értés oka miatt vétkes. Megérdemeljük azt amit kapunk. Ez az emberi faj a legprimitívebb életforma itt ezen a kurva bolygón. Te ilyen vagy te olyan vagy, ki a fasznak van igaza? Túl sokan vagyunk ahoz hogy egyformák lehessünk. Lehet biológiailag egy faj vagyunk, de szellemileg 6 milliárd féle.
nemesisgsxr 2 years ago
e za csávó oly setét, mint az iccaka
DrTatsuya 2 years ago
Ez mekkora baromsag! A heteroszexualizmus meg egyenlo a nemi eroszakkal???
MsHoolygirl 2 years ago
Szerintem inkább kissé ostobácska volt:)
usespanner1 2 years ago
milyen lenne ha ezt a csávót kereszteznénk a wittner máriával? :D
p3tru1 2 years ago
Azt nem tudhatjuk, de az látszik hogy p3tru1 anyuka, és csimpánz keresztezése milyen eredményt hozott!
MrOrkhunter 2 years ago 2
Hát inkább anyám és egy csimpánz, mint apám és wittner mária
p3tru1 2 years ago
Mi lenne ha kereszteznénk téged egy karóval?
rockandrolldaemon17 2 years ago 3
Azthiszem akkor saját magát is kirekesztené, mert rájönne, hogy benne is van egy csep külföldi vér..
Egyik "értelmiségi" ismerősöm mondta, h a melegek miatt csökken Mo népessége, meg h a cigányok/zsidók körében is egyre több a meleg.
Erre mondtam neki h azért születik oylan kevés cigány gyerek,mi?:)
És akkor annyi volt a magyarázat h szemét cigányok..nem emberek..
usespanner1 2 years ago
Milyen igaza volt annak az ismerősnek!
MrOrkhunter 2 years ago
És ezt a sok agyhalott polgári körös be is veszi, lásd alant az ajnározó kommenteket. Egy mondatot el nem tud nyöszörögni ez a balfasz alkesz, ez lesz jövőre az etalon?! Vazzzz
zoci69 2 years ago
sajnos igazat beszél, kicsit lehet körül kéne nézni, privátba köldhetek anyagokat, csak szólj rám privát
miki1900 2 years ago 2
a csávót cirkuszban lehetne mutogatni...
w72atfreemaildothu 2 years ago
Szégyeld a pofádat Molnáááár!!! Te alkoholista paraszt!!! Gondolkodj el egy kicsit...
csume1 2 years ago
20-30 éve a melegeket megölték volna szinte...
xidexs 2 years ago
A melegfelvonulásnak van köze a melegekhez? Én csak állat traszvesztitákat láttam ott. Nem vagyok szakértő a témában, de még nem láttam homokosokat magamutogatni, az utcán csókolózni, stb. A börtönben meg - egy pszichológus mondta - a megfélemlítés eszköze az erőszak, semmi köze a nemi identitáshoz. Na de Molnár urat nem is az eszéért szerepelteti a helyi, önkormányzati tv.
gallaif 2 years ago 3
@gallaif
Nos, meg kéne nézned pl. a 2009-es melegfelvonulásról készült videókat, ahol éppen arról beszélnek, hogy egyáltalán nem volt feltűnő vagy kihívó megjelenésű személy. Éppen te mondod: nem láttál az utcán olyan melegeket, akik mutogatták volna magukat: erről szól a felvonulás. Hogy egyetlen nap felhívják a figyelmet a jogaik megsértésére, de egyébként magánügyként kezelik a dolgot.
rickyramirez1000 1 year ago
@rickyramirez1000 Épp azt mondom, ezeknek semmi köze a melegekhez... Hány ilyet látsz a mindennapokban az utcán? Pedig itt élnek közöttünk a melegek. Te sem mész ki nyilvánosan kefélni az utcára a pároddal... na kb. ennyi a különbség a melegek, meg ezek között a majmok között...
gallaif 1 year ago
@rickyramirez1000 az nem gáz amikor az egyik buzi a farkához tartotta a bibliát? sőt még a gyerekek is ott bámulták őket, hogy ezek meg vajon honnan jöttek? :O:O
TheHUNCz 1 year ago
A politikában kiemelt helye van a témának mindenütt a világon,de szerintem az elöttem szóló nagyot téved amikor azt mondja az Európában élő emberek úgyanígy viszonyulnak ehhez.
Aki azt mondja semmi baj ezzel az nem téved nagyot,de sajna amikor ezek az emberek a szomszédjában vetik meg a lábukat,akkor nehéz ezt a semleges dumát nyomni már!!!
Nekem semmi bajom senkivel addig,míg be nem bizonyítja azt hogy bajom kell hogy legyen vele...
Zoolee76 2 years ago
Semmi bajom a buzikkal és a cigányokkal!
Akkor,amikor nem hangosabbak a normálnál.és az életvitelük nem korlátoz engem a személyes szabadságomban.
Véleménye mindenkinek van!
Ha a cigányok szeretnének dolgozni,és a buzik nem mutogatnák magukat és evvel nem hergelnék a "jóérzésű emberek" akkor nem lenne probléma!
Zoolee76 2 years ago
Jelen felállás szerint te is egy szélsőséges rasszistának számítasz. Mi az, hogy megszabod a cigányoknak, hogy milyen hangosak lehetnek? Mi az, hogy nem szeretnek dolgozni? És a buzik miért ne mutogathatnák magukat a gyermekeid előtt? Remélem érződik az irónia. Furcsa, de jelenleg a Jobbik Magyarországon a legdemokratikusabb párt, mert egyenlő jogokat és egyenlő KÖTELEZETTSÉGEKET követel fajra, nemre, vallásra való tekintet NÉLKÜL.
gabimester 2 years ago
Annyit tudok mondani, hogy aki biztos a hetero nemi identitásában, azt nem zavarják a melegek. a Kispocsüeket meg igen. Ez van. Valaki replyzet: annak meg annyit, hogy az én álmom meg, az, hogy a szűkagyu seggfejek húznak el innét...de nem kell feleslegesen várni, amint lesz rá alkalmam, itthagyom ezt a sötét középkorba visszavágyó elmebetegek vezérelte országot, és felőlem kiírthatja egymást a sok seggfej.
mrPfromplanetE 2 years ago 4
Légyszi szólj, hogyan segíthetek, hogy minél előbb elhúzz innen, a hasonszőrű libsi pajtásaiddal együtt. A magadfajta nihilista pojácák miatt tart ott az ország, ahol tart. Nem kell itt az észt osztani, EL LEHET MENNI. Senkinek nem fogsz hiányozni, legalább nem hátráltatod azokat, akik képesek tenni is valamit ezért az országért.
gabimester 2 years ago
"el lehet innen menni" mondja gabi, a nagy mester!
Tiszta gyurcsány vagy:)
Gratulálok, sikerült lesüllyedned a szellemi színvonalára:))
usespanner1 2 years ago
Köszönöm, liberális barátom. Érvek megint semmi, pökhendi, humorosnak szánt primitív beszólogatás az van...
gabimester 2 years ago
milyen szar lehet ilyen frusztraltnak es idegesnek lenni...
tomkut 2 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
ez jó volt ! nekem is elegem van már a buzikat ajnározó álszent faszokból ! nem igaz hogy a többséget nem zavarja , csak el akarják hitetni velünk hogy ez mennyire normális dolog és aki nem így látja az egy kirekesztő a másságot el nem fogadó ember .
trrtere 2 years ago
Molnár úr, teljesen egyetértek Önnel! Ha ilyen politikusok lennének a Fideszben, már az MSZP-s pribékek életfogytiglani szabadságvesztésüket töltenék! :-)
Egy valamire fel szeretném hívni a figyelmét: a buzikra ne tessék azt mondani, hogy úr (Szetey úr). Ők nem urak, mivel a saját nemüket szeretik!!!
glaci8787 2 years ago
Bárcsak több ilyen fideszes lenne, mint Molnár. Már kezdtem azt hinni, hogy mindegyik zsideszes olyan, mint Likud Viktor.
raplady01 2 years ago
Igazi magyarember, köszönet a Monár úrnak!!!!!!!!
fuufuu34 2 years ago 4
Azért mert vki nem szereti a buzikat, és ezt ki is mondja még nem feltétlen korlátolt. Vagy már csak az extraliberalista embereknek van jövőjük, mint akik például megkérdőjelezik, hogy a pedofilizmus bűn? Miért baj az ha valaki utálja a buzikat, és meg is meri mondani?
lencseszosz 2 years ago
"Azért mert vki nem szereti a buzikat, és ezt ki is mondja még nem feltétlen korlátolt. "
Ez idáig igaz.Meg fordítva is: a korlátolt emberek különösen nem szeretik a buzikat, hogy míves szavaidat használjam.
marosigy 2 years ago
Szóval megint visszatérünk arra, hogy aki különösen nem szereti a buzikat az különösen korlátolt?
Vagy írd már le légyszíves, hogy mit akartál ezzel mondani.
lencseszosz 2 years ago
Tudod, nem suzeretem az internet névtelenségét, amitől nem okosabbak, csak zajosabbak leszünk. Kész.
marosigy 2 years ago
Nem tudom ha névvel írnánk mennyire lennénk okosabbak. De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre, és a kérésemnek sem tettél eleget.
Ha meg tartod a fenti állításod:
1. Vállald fel a saját neved, és írd meg, hogy mit miért hogyan gondolsz.
2. Ne internetezz.
...szerintem.
lencseszosz 2 years ago
Ne várj értelmes választ, hiszen egy liberálissal beszélsz. Az ilyenek immunisak a tényekre, és érvekre képtelenek, csak lekezlő stílusban tudnak pöffeszkedni.
gabimester 2 years ago
Tipikus liberális vagy. Zagyvaságokat írsz, érvek helyett kifogásokat keresel, kioktatsz. 1% alatt vagytok, csak szólok.
gabimester 2 years ago 2
Mi van? :-)
marosigy 2 years ago
Gratulálok. Ez az európai Magyarország ? Civilizált országban egy ilyen homofób, buta embert még rég megkértek volna, hogy folytassa valahol máshol a primitív szellemi munkáját.
mrPfromplanetE 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
miért nem mész egy "civilizált" országba inkább?
valahogy sejtem mit jelent ez számodra..
leqwar 2 years ago
Comment removed
318IronMan 2 years ago
Hajrá Oszkár!!! Mi MAGYAROK veled vagyunk!!!
slayeer 2 years ago
Végre valaki kimondta a tényeket.
zxptkun2 2 years ago
tényeket???????? náci, F70, homofób, beteg állat
p3tru1 2 years ago
Buta, korlátolt barom...ilyet hogy lehet polgármesternek választani.
barneeee 2 years ago
Végre valaki ki meri mondani a tényeket. Bravó!!!
slayeer 2 years ago
No comment!!Egyszerüen izléstelen amit csinálnak.Ennyi.Ilyen alapon bárki felvonulhatna!!Lassan ott tartunk hogy nekünk kell szégyelni magunkat,hogy nem vagyunk homik.D:))Köpedelem!!!
bigura79 2 years ago
Ha lehet melegfelvonulás, akkor legyen hetero felvonulás, szőke, barna, fekete nők felvonulása, kereskedők felvonulása, techno vagy pop kedvelők felvonulása... stb. Nekem nincs bajom azzal, ha valaki meleg, de minek kell mutogatni magukat?! Legyenek melegek otthon a 4 fal között.
viktoria841005 2 years ago
Lehetne bármilyen felvonulás. Ha leköpnének vagy véresre vernének téged vagy a párod, mert az utcán megfogtátok egymás kezét vagy netalán még egy csókra is vetemedtetek, biztos mindjárt követelnétek az emberi jogaitokat! Jogosan, feltéve ha emberszámba vennének!
rosehill78 2 years ago 6
Miért ne legyen? Szervezzél és lesz, kit zavar?
barneeee 2 years ago
ez a vidi rendkívül jól szemlélteti a fideszvezérkar mentális állapotát ..
hironami89 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Primitiv bunkó ember! Hányok tőle!
csikika66 2 years ago
milyen zavarban a drága, és csapkodja a tollát. nem baj, hadd mutatkozzon be a fidesz.
csamicsami 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
"Spanyolhonban dolgozik..."
Bazeg, nem lehet mindenkiből szalonbuzizó, habogó politikus, aki játssza az eszét, csak hogy kimondhassa, hogy BUZI. Sajnos a Tourette-szindróma nem gyógyítható hatékonyan, így Molnár úr most már így marad.
kisdubos79 2 years ago
Comment removed
MrBALEGYENES 2 years ago
Comment removed
kisdubos79 2 years ago
Melegfesztivál=sok millió forintba kerülő néplázítás! Mikor jön már rá az a sok "homár", hogy a legjobban úgy tudják elfogadtatni magukat, ha nem borzolják a kedélyeket...miért kell a másságot mutogatni? Lesz pedofil, vagy animal sexet kedvelők felvonulása is?
gumbes 2 years ago 13
This comment has received too many negative votes show
szar ember! mocsok szemétláda!
intertextws 2 years ago
ekég lett volna az intertextws bemutatkozásként tőled, minek ragozod?
MrBALEGYENES 2 years ago
Ha valakinek nem tűnt volna fel, a polgármester itt arról beszélt, hogy számon kell kérni azokat a vezetőket, akik bő hét év alatt ebbe a helyzetbe juttatták az országot. Valaki persze gondosan vágott, elterelendő a figyelmet a lényegi tartalomról.
MrBALEGYENES 2 years ago
Én nem tudom, miért az emberek szexuális beállítottsága alapján kell megítélni őket. Az ész, a becsület, az emberség és ezer más dolog lenne, ami alapján fel lehetne őket mérni, csak ahhoz az ítélkezőknek is kellene rendelkeznie ezekkel a tulajdonságokkal...
baltazs 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
kiváló ember, a buzik meg takarodjanak a Hazánkból
pokolfi001 2 years ago
Mekkora tapló már!
aflatoxinful 2 years ago
vgxbp! rá kattantál? nem fog bejönni az utcádba, hiába kívánod. keress mást magadnak!
MrBALEGYENES 2 years ago
AVANTI OSZKÁR!!
rebeL1899 2 years ago
Azért "szép", hogy ilyen "intelligens" emberek képviselnek minket... amilyen az ország, olyanok a politikusai... szörnyű, de tényleg.
Sanzarc 2 years ago 4
Gratulálok!Végre egy őszinte ember!
Meleg pedig a nyár lehet!Azok a betegek csak buzik és pont.
robertftc 2 years ago
"Hogy is mondják ezt?.."
Szánalmas egy alak!! Tipikusan az a fajta, aki titokban buzul, itt meg játsza az agyát...
vgxbp 2 years ago
MEkkora egy paraszt Ez!
tvfanhun 2 years ago 2
igaza van!
stickfa2 2 years ago