Nincs meg vkinek ennek meg a BB2nek az intro videója a szereplőkkel? Nosztalgiából megnézném. :) A kettőben úgy rémlik, az egyik csajt kirakták (inkább a VV-ba illett volna, egymás ellen uszította a többieket) és jött a helyére egy másik. Meg talán valami Zsófi nyerte, egy debreceni csaj, úgy emlékszem.
Úristen.. 10 éves voltam :D:D:D Nosztalgia.. és még mindig rémlik valami, kíváncsi lennék a többi szereplővel mi lett (Évin kívül mert róla eleget hallani meg olvasni)
én is popey-ért voltam oda, haha. de renato volt a kedvencem úgy összességében. felére nem is emlékszem amúgy :D kár, hogy nem ez indult újra, jobb volt, mint a való világ,szerintem.
Magyarország első és egyben utolsó nézhető valóságshowja volt, mert a beválogatottak nem tudták, hogy mi vár rájuk! Ezért volt jó, mert magukat adták, nem úgy mint az összes többi!
Szerintem sem biztos,hogy mindenhol jók a korkiírások... úgy emlékszem, hogy Andi 27 körül volt, nem 22... azért is volt annyira felkapva, hogy ő annyi idősen még szűz, 22 évesen még nem olyan feltűnő szűznek lenni, mint 27 évesen, nekem nagyon úgy rémlik, hogy annyi volt.
tyű,azta mindenit..akkor voltam 7 éves..2002-ben..akkor kezdtem a sulit:) jaj:D emlékszem mindig mondtam anyámnak h. "lécci csak a nagytestvért nézzük meg"..azt mondta,hogy csak a reklámig..aztán persze végig megnéztük mindig..sosem tartottuk be,hogy csak a reklámig nézzük:P imádtam.KÉNE ez újra,mintsem a másik baromság!
Kurva dühös voltam amikor Évi nyerte meg. Bálint volt a legnagyobb arc. Eleinte tényleg csak aludt, de aztán ő mondta mindig a legjobb poénokat. Emlékszem:
"Zsanett mond hogy Robotgép". Meg tök kreatív volt, mindenkiről karikatúrát festett:D meg kockacukorból megépítette a Tadzs Mahalt.
Évi egyszerűen unalmas volt. A sok pudinglelkű állatvédő barom szavazott rá biztosan. Aztán kiderült hogy a 16 milkó jó szar helyre került. Szegény csaj egy szerencsétlen csődtömeg volt és ahogy hallom most is az
sosem felejtem el mikor ültek a jacuzziban és Bálint ott oltotta a Zsanettot hogy mondja ki robotgép, az meg ilyen tájszólással beszélt és mindenki ott röhögött de nem vágta le a csaj :)
Érdekes,a tv 2 ki tudott az első szériában is pengetni 16 milkát,az rtl meg 12 millát adott a vv3 nyertesének.Igaz milónak nem járna még annyi se',de mégis leírtam a mihez tartás végett.:D
Pongót én is bírtam a baloldai, liberális nézetei ellenére.... " ITI nekem 6 msádoperc lenne":D. Meg amikor 80 kört futott az udvaron és és éssss mindenféle hülye hangot adott ki, artikulálatlanul.....
Ez volt a legjobb... Se előtte, se utána nem csináltak még csak hasonlót sem, bár akadt néhány szánalmas próbálkozás... Gyorsan ráuntunk a műfajra... :D De ez előtt le a kalappal... Annyira új volt még annak idején... Hajh, régi szép idők... :DD
A frászt hozta mindenkire és mindig volt valami a tarsolyába valami előreláthatatlan!!
emlékeztek mikor hajnalba bement a nappaliba és a saját fejére borított egy lavor vizet..senki nem tudta : Na most milesz ??Mindenki be volt szarva....pedig csak a hülyeségen járt mindig az esze..:)
Bakker most jut eszembe, hogy van egy aláírásos dedikált képeslapom pongótól, még régen a blaha lujza téri skálában dedikált. Ha ezt nem látom, akkor el felejtem. Egyébként meg utáltam a big brother, de jól lehetett vele menőzni, hohy ,,hö né'má' mivan nekem, dedikált képeslap".
sztem is rohadt jó volt de csak ez a széria a többi ilyen szart nem néztm mint pl: BB2 égés és VV akármelyik része (SZÁNALMAS PFFFFFFF) én pl régen örültem h az Évi nyerte meg de csalódtam h így tönkrebaszta magát...:S
Én is csak ezt néztem meg, a második évadot nem. Sem pedig a Való Világot. De most szívesen néznék még egy szériát ebből. Ebben érdekes egyéniségek voltak. Mondjuk a Pongót nem csíptem. Mi lehet vele most?
Az 1. széria tényleg nagy móka volt! Arra a "hírességes" sz(@r)ériára semmi szükség nem volt az tette gallyra az egészet! Ki kíváncsi olyan arcokra akikkel egyébként is tele van a magyar média??? :S
Bálint nah... nemtudom mért Balázsra emlékeztem :D xD szval: párom mesélte, hogy ő anno találkozott vele az egri Kaziban amikor elméletileg bent kellett volna neki lennie a házban (élő adás szerint legalábbis ott volt xD) most akkor mivan? ^^" égés. ^^ xD (nemmintha eddig nem tudtuk volna az egész kamu-alapját.)
hát amiken keresztül mentem én a 2008as évben maga volt a pokol és ha én feltudtam álni a padlóról akkor mindenki feltud. nemtudom h aki nyer 16 millió forintot mi a fene baja lesz utána pff :/ ha én nyertem vna még ma is lenne a pénzből
@tusan7 Nem tudta kezelni és feldolgozni a hirtelen jött hírnevet, szerintem ez lehetett az oka. Amúgy anyukám mesélte, hogy Évi még a Big Brother előtt bent volt Dr. Csernus műsorában és elmesélte, hogy nagyon labilis idegileg. :S Lehet, hogy ez is az oka volt. Nem tudom. Mindenesetre sajnálom őt! Nagyon szerettem!
@orchideabarbi Spártában az ilyen ember pár percig élt volna és zutyy le a Taigetoszról, az életképtelen egyedeknek fölösleges kínlódniuk, nem kell sajnálni, kapott egy rakás pénzt elbaszta.
De csak addig amíg a baszó nyuszispapucs el nem kezdett főműsoridőben vetkőzni meg szopni !
A 16 millió Ft is kurva jó helyre került ! Ja, a Patkány Évi azóta szarja világra a gyerekeket,de kinek ,minek ? Remélem egyszer azért olyan híreket is kapunk róla,hogy öngyilkos lett,mert már nem bírta baszás,pia,és cigi nélkül !
Azt kihagytam, hogy némelyikük polgári nevét sem lehet tudni, akkor hogyan lehetnének még mnidig ismertek?=) Bár nem is sajnálom. Emlékeim szerint jobb is, ah nem tudunk a "civil" neveikről...
@WizenedHeart A produkciós cég olyan szerződést iratott velük alá, hogy a műsor lejárta után x ideig nem jelennek meg a médiában, hogy ne3 veszéályesztessék a következő szériák népszerűségét. Azt
n gondolom elmúlt a láz és aztán már hiába jelentek vna meg....
Kedves Big Brother és Való Világ rajongók! Ezek az emberek, akiket ti 3 hónapig Istenként tiszteltetek nem sztárok. Ma már a kutya sem emlékszik rájuk. Egyedül Majka az, akiről ma is lehet nap mint nap hallani, a többiek között sokan ma botrányba keveredtek, depressziósak, alkoholisták, stb. És nem tudom, mit esztek ezen a műsoron, de ha ennyire tetszik, nézzétek a Győzike show-t vagy kukkoljátok a szomszédot. Én nem szeretném, ha újra lennének valóság-showk így sincs semmi nézhető a tv-ben.
Abban egyetértek, h nem sztárok, mert Magyarországon eleve nincsenek sztárok, csak híres személyek. A sztárt egy világ ismeri, azért sztár, pl. Madonna. Én úgy gondolom, hogy az ilyenfajta reality-k kora Magyarországon már leáldozott, de valóságshow-k mindig lesznek. Sztárakadémia aka Megasztár 4 ősztől! Én várom.
De jó is volt.. kár hogy a második széria olyan lapos lett. Klassz lenne ha visszahoznák a műsort, csak mondjuk több csavarral, az UK-s verzió mintájára.

marcusanakonda 2 weeks ago
Úristen.. 10 éves voltam :D:D:D Nosztalgia.. és még mindig rémlik valami, kíváncsi lennék a többi szereplővel mi lett (Évin kívül mert róla eleget hallani meg olvasni)
Kuhakushi 3 months ago
Na igen, ez volt az EGYETLEN normális valóság show. Ejj de régen is volt:D Közös esti családi tévé nézés. :)) Renátó volt a legjobb!! :D
titique1 4 months ago
Én csak ezt az egy műsort néztem végig. És őszintén mondhatom ez volt a legértelmesebb is, de csak az első része!
kikka052 4 months ago 2
Öcsém, még kis pisis voltam mikor ez ment! xD De imádtam! :D Bár már semmi emlékem róla szinte, kis alsósként nézegettem a tévében! xD
florsita44 5 months ago
Ha rákerestek Renatora, ( Renato Pavesi) komoly zenéket is találtok..
alfapinyo 6 months ago
a valóvilág jobb :)
zenebarat1986 7 months ago
2002 de rég is volt már fuuu.....
MrDanis01 9 months ago 2
aza zsanett tisztara ojan volt mint most a vv4 bol eva!!!!
predator17063 11 months ago
@predator17063 annyira azert nem volt gaz :)
KrisztaSedro 11 months ago
@KrisztaSedro hat jah:P:P
predator17063 10 months ago
@predator17063 Ezt osztom! Utáltam is mindkettőt! De Zsanett ugyanolyan irígy volt, de kevésbé hisztisebb!
99kozi99 2 weeks ago
jóóóóóóóó
baba0ful 1 year ago
are there going to be a new seasong of the hungarian big brother?
swedisse 1 year ago
@swedisse Unfortunetaly there's no plan to relaunch that.
tusan7 1 year ago
Én Bálintért voltam oda meg vissza. Imádtam amikor elaludt a titokszobában! XD
Izobel24Stewart 1 year ago
évi azért elég jó csaj volt :)
én is popey-ért voltam oda, haha. de renato volt a kedvencem úgy összességében. felére nem is emlékszem amúgy :D kár, hogy nem ez indult újra, jobb volt, mint a való világ,szerintem.
sparrabethshipper 1 year ago
Magyarország első és egyben utolsó nézhető valóságshowja volt, mert a beválogatottak nem tudták, hogy mi vár rájuk! Ezért volt jó, mert magukat adták, nem úgy mint az összes többi!
MrFreestate 1 year ago 5
Bálint volt a legnagyobb arc,szart mindenre aludt evett és Angélát nyomkodta.Igazi megélhetési valóságshow lakó volt:)
TheMarke14 1 year ago 4
Szerintem sem biztos,hogy mindenhol jók a korkiírások... úgy emlékszem, hogy Andi 27 körül volt, nem 22... azért is volt annyira felkapva, hogy ő annyi idősen még szűz, 22 évesen még nem olyan feltűnő szűznek lenni, mint 27 évesen, nekem nagyon úgy rémlik, hogy annyi volt.
dojijotyu 1 year ago 2
@dojijotyu Ezt már írtam kommentben, hogy véletlenül elírtam, de rajta kívül az összes életkor helyes.
tusan7 1 year ago
Régen volt, de jó is volt... Szimpatikus, szerethető figurák voltak, semmi mű, ez volt talán a siker titka.
AndreFromHungary 1 year ago
áááá milyen fiatalok voltak!!!! sokkal idősebbnek gondoltam őket akkor...
LredAblackRwitchA22 1 year ago
tyű,azta mindenit..akkor voltam 7 éves..2002-ben..akkor kezdtem a sulit:) jaj:D emlékszem mindig mondtam anyámnak h. "lécci csak a nagytestvért nézzük meg"..azt mondta,hogy csak a reklámig..aztán persze végig megnéztük mindig..sosem tartottuk be,hogy csak a reklámig nézzük:P imádtam.KÉNE ez újra,mintsem a másik baromság!
baloghkitti 1 year ago
@baloghkitti
Az a baj,hogy 8 évvel ezelött más volt a világ!
Most elég maszlag embereket válogatnának be,ahogy ismerem a TV-ket mostanság...
Diss8787 1 year ago
Sziasztok! Nezzetek meg a videoinkat ha kivancsiak vagytok Renato masik "enjere" is:)
alfapinyo 1 year ago
ALWAYS RENATO, THE ITALIAN BOY
INNO88 1 year ago
Jo volt ,mondjuk Évit én is sajnálom
erikaaaaify1 1 year ago
Ez a Big Bráner egy igazi alja-műsor volt !
A Mónika-show összes szereplője itt is ugyanúgy megtalálható volt !
De magyar birkanép már csak ilyet érdemel ! Meg Való világ 4-et !
He-he-he-he-he !
OldRaiden1 1 year ago
Kurva dühös voltam amikor Évi nyerte meg. Bálint volt a legnagyobb arc. Eleinte tényleg csak aludt, de aztán ő mondta mindig a legjobb poénokat. Emlékszem:
"Zsanett mond hogy Robotgép". Meg tök kreatív volt, mindenkiről karikatúrát festett:D meg kockacukorból megépítette a Tadzs Mahalt.
Évi egyszerűen unalmas volt. A sok pudinglelkű állatvédő barom szavazott rá biztosan. Aztán kiderült hogy a 16 milkó jó szar helyre került. Szegény csaj egy szerencsétlen csődtömeg volt és ahogy hallom most is az
Szuperpocok 1 year ago
nekem Pongó és Popey volt a best, igaz akkor még csak 7 éves voltam de mai napig emlékszek jelenetekre meg Pongó ordításaira xD
DarkAngelGirl014 1 year ago
sosem felejtem el mikor ültek a jacuzziban és Bálint ott oltotta a Zsanettot hogy mondja ki robotgép, az meg ilyen tájszólással beszélt és mindenki ott röhögött de nem vágta le a csaj :)
PoisonerAngel 1 year ago 2
Évi sajnos...
Legtöbben eltűntek a süllyesztőben és visszatértek a civil életben.
demkoedi 1 year ago 2
Érdekes,a tv 2 ki tudott az első szériában is pengetni 16 milkát,az rtl meg 12 millát adott a vv3 nyertesének.Igaz milónak nem járna még annyi se',de mégis leírtam a mihez tartás végett.:D
ZELDOK 1 year ago
renatoooooo il miglioreeee =)
stemmuccia 1 year ago
w renato the best vaffanculo w italians
PPAOLO89 2 years ago
Ez volt a legjobb valóságsó széria az biztos!! Nekem Bálint volt a kedvenc!:)
Nooriiiiiiii 2 years ago 2
Nem egy túlkoros banda volt, az biztos:D
Pongót én is bírtam a baloldai, liberális nézetei ellenére.... " ITI nekem 6 msádoperc lenne":D. Meg amikor 80 kört futott az udvaron és és éssss mindenféle hülye hangot adott ki, artikulálatlanul.....
KDanii 2 years ago
Ez volt a legjobb... Se előtte, se utána nem csináltak még csak hasonlót sem, bár akadt néhány szánalmas próbálkozás... Gyorsan ráuntunk a műfajra... :D De ez előtt le a kalappal... Annyira új volt még annak idején... Hajh, régi szép idők... :DD
Sirington 2 years ago
Atya ég de rég volt már.. :) Pongó a macskával jól elvolt. Zsanett a tisztaság mániájával.. Évike meg a 16 millióval ami aztán nem tudom hova tűnt...
denielbekes 2 years ago 2
Nekem is a Pongó volt a sztár!
A frászt hozta mindenkire és mindig volt valami a tarsolyába valami előreláthatatlan!!
emlékeztek mikor hajnalba bement a nappaliba és a saját fejére borított egy lavor vizet..senki nem tudta : Na most milesz ??Mindenki be volt szarva....pedig csak a hülyeségen járt mindig az esze..:)
tomasmagnumster 2 years ago
Uh, ezt a zenét mennyit hallgattam anno... (de legalább magát a műsort skippeltem... mekkora suttyó is voltam emiatt jaj :))
DJRevan 2 years ago
Én a Pongót bírtam!!
feta93 2 years ago
Én meg azt, amikor vége lett ennek a sz@rnak
gamblerpete 2 years ago 10
én Angélát imádtam legjobban,,, a nevetése állati jó volt!!!:DDD vele együtt röhögtem:D
balmaz 2 years ago
Jánoskát akarom!!!!!Csak miatta néztem anno! :D
TheInvisibleSandwich 2 years ago 3
nem véletlen a Pongó van most a Csillag születikben,mint bűvész???Jah meg ő bűvészkedett a BPtv-n is régen
YourCandy08 2 years ago
Kedvenc.
zsolttheking 2 years ago
Az itt kiírt életkorok jók??
Mert nekem annyira hihetetlen, hogy pl Szabi csak 20 éves volt, vagy Zsanett is csak 22.Többnek gondolnám őket így visszagondolva....
Mondjuk lehet azért furcsa (sőt valószínű ezért) mert akkoriban én 13 éves voltam, őket meg annyira felnőttnek gondoltam.... :))
Amúgy Popeyért annyira oda voltam. :P XD
Amúgy sztem jó volt ez a széria, akárki akármit mond. (Y)
barbee112 2 years ago 14
Persze, jók az életkorok, csupán Andi korát írtam el, ő valójában 27 éves volt.
tusan7 2 years ago 4
és ausztráliából jött:D:D mindig olyan kis naiv volt:)
KDanii 2 years ago
@barbee112 Igazad van nekem is fura:D:D:D:D
ÉS a legjobb volt;)
mercibaba18 1 year ago
imaaaaaaadtam szabit...
beatacziriova 2 years ago
Bakker most jut eszembe, hogy van egy aláírásos dedikált képeslapom pongótól, még régen a blaha lujza téri skálában dedikált. Ha ezt nem látom, akkor el felejtem. Egyébként meg utáltam a big brother, de jól lehetett vele menőzni, hohy ,,hö né'má' mivan nekem, dedikált képeslap".
verbrannte 2 years ago
a VV jobban tetszett d ez a föcimdal király :D
szi97 2 years ago 5
renatoooooooooooooooooooo si nu scem
fabiolino2008 2 years ago
sztem is rohadt jó volt de csak ez a széria a többi ilyen szart nem néztm mint pl: BB2 égés és VV akármelyik része (SZÁNALMAS PFFFFFFF) én pl régen örültem h az Évi nyerte meg de csalódtam h így tönkrebaszta magát...:S
kovacstheodora 2 years ago 24
@kovacstheodora
Hát konkrétan azzal nyerte meg h leqratta amgát az olasz lófarkú csődörrel xD
Bálint viszont jól taktikázott...a fél BB t átaludta :D
JoCikahun 1 year ago
@kovacstheodora
Teljes mértékben egyetértek veled
Hghtrt 1 year ago
Nekem is az AND-one kosaras márka jutott róla az eszembe!:D
1telek 2 years ago
:D beszarok az andi neve az kb 100% egyforma az and-one-al :D aki érti érti aki nem nem..szánalmas :D
childbende 2 years ago
Én is csak ezt néztem meg, a második évadot nem. Sem pedig a Való Világot. De most szívesen néznék még egy szériát ebből. Ebben érdekes egyéniségek voltak. Mondjuk a Pongót nem csíptem. Mi lehet vele most?
adriansoos19860824 2 years ago
Az 1. széria tényleg nagy móka volt! Arra a "hírességes" sz(@r)ériára semmi szükség nem volt az tette gallyra az egészet! Ki kíváncsi olyan arcokra akikkel egyébként is tele van a magyar média??? :S
lindacska77 2 years ago 3
Akkor még nem volt tele. Azóta fajult csak így el ez a magyar celeb-mánia helyzet.
AdamXJ 2 years ago 2
lolbazdmeg 16millát nyert és elbaszta ?azigen csak gratulálni tudok az ilyen dögöljön meg
gedeon766 2 years ago
Bálint nah... nemtudom mért Balázsra emlékeztem :D xD szval: párom mesélte, hogy ő anno találkozott vele az egri Kaziban amikor elméletileg bent kellett volna neki lennie a házban (élő adás szerint legalábbis ott volt xD) most akkor mivan? ^^" égés. ^^ xD (nemmintha eddig nem tudtuk volna az egész kamu-alapját.)
Bieeee89 2 years ago
a bb egy jó volt, nekem jobban is tetszett mint akármelyik másik.
realbr1koo 2 years ago
BUSA PISTA!
arabicanflute 2 years ago
de jó volt. érdekes emberekkel teli. nem úgy mint a 2. széria. újra kezdhetnék :P
8d5s6k 3 years ago
hát amiken keresztül mentem én a 2008as évben maga volt a pokol és ha én feltudtam álni a padlóról akkor mindenki feltud. nemtudom h aki nyer 16 millió forintot mi a fene baja lesz utána pff :/ ha én nyertem vna még ma is lenne a pénzből
mocsokjojo 3 years ago
Szegény Évinek is csak tönkre tette a BB és a nyeremény az életét!
orchideabarbi 3 years ago 3
Sem a BB, sem a nyeremény nem tehet arról, h Évi naiv volt és befolyásolható. Am én is sajnálom, kedvencem volt.
tusan7 3 years ago 3
@tusan7 Nem tudta kezelni és feldolgozni a hirtelen jött hírnevet, szerintem ez lehetett az oka. Amúgy anyukám mesélte, hogy Évi még a Big Brother előtt bent volt Dr. Csernus műsorában és elmesélte, hogy nagyon labilis idegileg. :S Lehet, hogy ez is az oka volt. Nem tudom. Mindenesetre sajnálom őt! Nagyon szerettem!
dirtybestia87 1 year ago
@dirtybestia87
Az igen érdekes volna, ugyanis a BB 2002-es műsor, míg a Dr. Csernus 2004-es. Tehát aligha lehetett nála előtte...
normalhungary 1 year ago
@orchideabarbi Spártában az ilyen ember pár percig élt volna és zutyy le a Taigetoszról, az életképtelen egyedeknek fölösleges kínlódniuk, nem kell sajnálni, kapott egy rakás pénzt elbaszta.
hunRoby 1 year ago
Vissza a Big-Brothert!!!! És csak azt!! Nem kell VV meg ienek... Ideje lenne még egy szériát lenyomni.
AGIECA 3 years ago 2
Poén volt, és tényleg az egyetlen nézhető valóságshow ...
Gastonka23 3 years ago 3
majd meghaltam Bálintért...csak 13 voltam xD
d890717 3 years ago 9
kár hogy nincs már BB :(
milcsa 3 years ago 4
BB1 volt az egyetlen nézhető és valóban szórakoztató valóságshow.
ValentineLost26 3 years ago 41
@ValentineLost26
De csak addig amíg a baszó nyuszispapucs el nem kezdett főműsoridőben vetkőzni meg szopni !
A 16 millió Ft is kurva jó helyre került ! Ja, a Patkány Évi azóta szarja világra a gyerekeket,de kinek ,minek ? Remélem egyszer azért olyan híreket is kapunk róla,hogy öngyilkos lett,mert már nem bírta baszás,pia,és cigi nélkül !
OldRaiden1 1 year ago
De rég volt..emlékszem mindig +néztem, és a könyvet is elolvastam.. :)
Achmed690 3 years ago 2
jajj de rég volt, és milyen jó :P
8d5s6k 3 years ago 7
Az Andi nem 22 éves volt hanem 27.
lovi33 3 years ago 6
Hoppá. Tényleg. XDD
tusan7 3 years ago
Azt kihagytam, hogy némelyikük polgári nevét sem lehet tudni, akkor hogyan lehetnének még mnidig ismertek?=) Bár nem is sajnálom. Emlékeim szerint jobb is, ah nem tudunk a "civil" neveikről...
WizenedHeart 3 years ago
A beköltöző show-kon mindenkinek elhangzott az eredeti neve.
tusan7 2 years ago
@WizenedHeart A produkciós cég olyan szerződést iratott velük alá, hogy a műsor lejárta után x ideig nem jelennek meg a médiában, hogy ne3 veszéályesztessék a következő szériák népszerűségét. Azt
n gondolom elmúlt a láz és aztán már hiába jelentek vna meg....
ammortis 1 year ago
Némelyikükre már alig emlékszem. Sőt, olyan régen volt, hogy azt sem tudom, ellenzem-e az egészet, vagy sem...
WizenedHeart 3 years ago
Kedves Big Brother és Való Világ rajongók! Ezek az emberek, akiket ti 3 hónapig Istenként tiszteltetek nem sztárok. Ma már a kutya sem emlékszik rájuk. Egyedül Majka az, akiről ma is lehet nap mint nap hallani, a többiek között sokan ma botrányba keveredtek, depressziósak, alkoholisták, stb. És nem tudom, mit esztek ezen a műsoron, de ha ennyire tetszik, nézzétek a Győzike show-t vagy kukkoljátok a szomszédot. Én nem szeretném, ha újra lennének valóság-showk így sincs semmi nézhető a tv-ben.
HZT965 3 years ago 3
Abban egyetértek, h nem sztárok, mert Magyarországon eleve nincsenek sztárok, csak híres személyek. A sztárt egy világ ismeri, azért sztár, pl. Madonna. Én úgy gondolom, hogy az ilyenfajta reality-k kora Magyarországon már leáldozott, de valóságshow-k mindig lesznek. Sztárakadémia aka Megasztár 4 ősztől! Én várom.
tusan7 3 years ago
Én pl. Rúzsa Magdit is csak egy fél-sztárnak mondanám:) Európa már látta, hallotta, ismeri:)
danieladamko 3 years ago
Hát igen a régi szép idők... :D azért nem lenne rossz még egy ilyen műsor =D
AkatsukiDarkEclair 3 years ago 2
De jó is volt.. kár hogy a második széria olyan lapos lett. Klassz lenne ha visszahoznák a műsort, csak mondjuk több csavarral, az UK-s verzió mintájára.
AdamXJ 3 years ago 2
Igen, nagyon egyetértek. Még mindig sikerre lehetne vinni egy ilyen produkciót Magyarországon...
tusan7 3 years ago