Az előadás varázsát e két gyönyörű fiatal természtessége és tisztasága adja. Az itt megvillanó személyiségük erősíti fel a zene- és táncadta élményt. Lenyűgöző! Köszönöm nekik! :)
Azt gondolom, itt nem a tánc a legfontosabb, mindvégig nem föltétlen arra kellett fókuszálni. Az érzelmek közvetítéséhez, a hangulat felerősítéséhez fontos volt közelbe hozni a testbeszédet... (És ez a produkció alapvetően nem néptánc.)
DE azt, akinek a hangját halljátok és megköszöni a táncosoknak a munkájukat, azóta kirúgással fenyegeti a főnöke (a polgármester), mert szakmailag jól dolgozik, és a főnöke szerint nem eléggé lojális.... Ez is a MA MAGYARORSZÁGA!
imádom ezt a számot, de KissTibi dekadenciája igen messze van ettől az élettességtől. Gyönyörű. Magyar és internacionális. Így kellene Európába mennünk...
Annyira jó olvasni, hogy dicsérik ezt a számot. Valaki írja, hogy visszaadja a szám hangulatát. Én mindenkinek ajánlom figyelmébe, hogy miről szól a szám. Elárulom, hogy nem két ember közötti szerelemről.
Jó lenne kiírni a koreográfus nevét is, megérdemli, csak úgy, mint az operatőr (?), v aki fölvette: nagyon jól ráérzett, mikor kell közelről venni, h látni lehessen az arcukat, a mimikájukat, és mikor távolabbról, h lássék minden fontosabb mozdulatuk!
(A "Körhinta" jelenetét sajnos nem t'om belinkelni...:( :))
Még vm: azt hiszem, nagyobb érzelmi töltete van az övéknek, mint annak idején a "Körhintá"-ban Törőcsik Mari és Soós Imre világhírű táncjelenetének, pedig már az is perzselt.
@Xiarn Igen. Később megtudtam, de az egyértelmű, h azóta átértelmeződött. Sztem senki nem az eredeti jelentése miatt szereti (bocs a szerzőtől!). Egyébként én az er. verzióban (Csík zenekar előtti) is kihallottam a magyar népzenét: ha tudatosan, ha nem, de hatott rá! (nem tom, mennyire képzett zenész, de akkor is, ha nem)
És ez ritka - sajnos - könnyűzenei számoknál...! (Kivétel az Illésék!! :)))
Csodálatos! Csodálatos zene! Egyedi koreográfia! Két gyönyörű fiatal magyar! Ha Ők a jövő, akkor nem félek semmitől! Elragadó! Magával ragadó! Köszönöm!
@blankpontp A tánc nem olyan, amilyennek lennie kellene, de élveztük a NEMtáncot, és felléptünk ezzel külföldön is meg sok helyen, és sokaknak örömet okoztunk. Ez volt a lényege. Köszönjük a hozzászólást, próbálunk fejlődni! :)
@kardossebi Szerintem nagyon jó! A tánc olyan amilyennek lennie kell, mert Csik Janiék mezőségi dallamra ültették rá a dalt.
Kritika: Egy kicsit bátrabban. A páros forgónál mintha egy bátortalan invertita-t véltem volna felfedezni, pedig valószínű kijön rá, érdemes megpróbálni. Sőt mivel Bonchida abszolút Mezőség, érdemes kipróbálni a lassú részt "intercicával" :-), a gyorsabbat vagy magyar vagy román csárdással...Szerintem. :-)
Az előadás varázsát e két gyönyörű fiatal természtessége és tisztasága adja. Az itt megvillanó személyiségük erősíti fel a zene- és táncadta élményt. Lenyűgöző! Köszönöm nekik! :)
MegaERZSEBET 2 weeks ago
Comment removed
MegaERZSEBET 2 weeks ago
Mikszáth monda akik szájába akartak adni mondanivalókat, gondolatokat:
"gondolta a fene"
Üzenem azoknak akit belemagyarázzák saját hitüket(drogfüggőség)
receteg 1 month ago
EGYIK LEGSZEBB ZENEJE!!!
borbla07 2 months ago
Nagyon szép, a könnyeim jönnek ki tőle!!!!!!!!!
MrCica12 3 months ago
de sajnalom hogy nem latni vegig a labmozgast :(
TheNorbyke 3 months ago 2
az operator meg tanulhatna! a magyar neptancban a telses testmozgas a fontos! nem kellett volna annyit a szemekre fokuszalni
cloudcrazy86 4 months ago
@cloudcrazy86 !
Azt gondolom, itt nem a tánc a legfontosabb, mindvégig nem föltétlen arra kellett fókuszálni. Az érzelmek közvetítéséhez, a hangulat felerősítéséhez fontos volt közelbe hozni a testbeszédet... (És ez a produkció alapvetően nem néptánc.)
MegaERZSEBET 2 weeks ago
Igen, szép a zene és a táncosok.
DE azt, akinek a hangját halljátok és megköszöni a táncosoknak a munkájukat, azóta kirúgással fenyegeti a főnöke (a polgármester), mert szakmailag jól dolgozik, és a főnöke szerint nem eléggé lojális.... Ez is a MA MAGYARORSZÁGA!
FehervariHirek 4 months ago
imádom ezt a számot, de KissTibi dekadenciája igen messze van ettől az élettességtől. Gyönyörű. Magyar és internacionális. Így kellene Európába mennünk...
mlmoni 6 months ago
minden manapság igen népszerű zsírmagyarságával együtt is jól sikerült átdolgozás, gratulálok
Lunpuchigo 6 months ago
Kiss Tibi ezt a dalt annak jeléül írta,hogy sikerült leszoknia a drogról!
leda0219 6 months ago 4
Annyira jó olvasni, hogy dicsérik ezt a számot. Valaki írja, hogy visszaadja a szám hangulatát. Én mindenkinek ajánlom figyelmébe, hogy miről szól a szám. Elárulom, hogy nem két ember közötti szerelemről.
Xiarn 7 months ago
JUJ MAR IRIGY LETTEM RAJUK!EZ SZUPER!
MrZSOLTY1990 7 months ago
@MrZSOLTY1990 Köszönjük! :D
kardossebi 3 months ago
végre valaki táncolni akar rá, nem elénekelni, örülök
pondorke 7 months ago
gyönyőrű dal, gyönyörű koreográfia! Ügyesek vagytok! :-)
TheVoidLord 8 months ago
Gratulalok! Gyonyoruek vagytok...
orsi23 8 months ago
Gyonyoru dal, csodalatos eloadas es nem utolso sorban a legaranyosabb lany akit valaha lattam !
borsosarthur 8 months ago
Szépek vagytok és gyönyörű a dal is :)))
SissyX100 9 months ago
Jó lenne kiírni a koreográfus nevét is, megérdemli, csak úgy, mint az operatőr (?), v aki fölvette: nagyon jól ráérzett, mikor kell közelről venni, h látni lehessen az arcukat, a mimikájukat, és mikor távolabbról, h lássék minden fontosabb mozdulatuk!
(A "Körhinta" jelenetét sajnos nem t'om belinkelni...:( :))
komondor1000 9 months ago
Még vm: azt hiszem, nagyobb érzelmi töltete van az övéknek, mint annak idején a "Körhintá"-ban Törőcsik Mari és Soós Imre világhírű táncjelenetének, pedig már az is perzselt.
Lehet, h a lassú még kifejezőbb...? :)
komondor1000 9 months ago
Nagyon édesek !!!
Sajnálom, h nem voltam ott.
Minden feszélyezettség nélkül táncolnak, a maguk örömére, és ez jóóó!
És tényleg visszaadják a szám hangulatát!
Egyáltalán nem baj, ha a tánc szakértők szerint nem teljesen autentikus, hiszen a zene sem az!
Egyetlen kritika: nagyon nem illik a képbe, h a srác fülbevalót visel... illuzióromboló.
Úgy tudtam, h a táncosok nem ilyen szép magas emberek.:)
komondor1000 9 months ago
@komondor1000 A szám a drogfüggőségről szól.
Xiarn 7 months ago
@Xiarn Igen. Később megtudtam, de az egyértelmű, h azóta átértelmeződött. Sztem senki nem az eredeti jelentése miatt szereti (bocs a szerzőtől!). Egyébként én az er. verzióban (Csík zenekar előtti) is kihallottam a magyar népzenét: ha tudatosan, ha nem, de hatott rá! (nem tom, mennyire képzett zenész, de akkor is, ha nem)
És ez ritka - sajnos - könnyűzenei számoknál...! (Kivétel az Illésék!! :)))
komondor1000 7 months ago
@komondor1000 Fülbevaló azóta nincs, de még mindig 190 vagyok! :D
kardossebi 3 months ago
@kardossebi Helyes, helyes! :)
Ne is menj össze 80 éves korodig! :D Viszont a tánc nem árt meg, amíg járni tudsz.:D
A menyasszony? :)
Együtt ropjátok azóta is? :D
komondor1000 2 months ago
mennyire jó látni hogy ennyire szeretetdúsan táncolnak MAGYARUL és MAGYAR zenére:D még több ilyet lécccccccciiiiiiiii
poldy19 10 months ago 2
Annyira szép!!! :)
Kataz8 10 months ago
fasza, fasza! ez a szam van veletlenul angolul is? english version? :)
thepunkphenomenon 10 months ago
Azért vannak az életben jó pillanatok.
wolflaxli 10 months ago
nagyon szép :) nagyon tetszett :))
MarkfanSzandi93 11 months ago
This has been flagged as spam show
GYÖNYÖRŰ !!!!
70tihi 11 months ago
This has been flagged as spam show
GYÖNYÖRŰ !!!!
70tihi 11 months ago
This has been flagged as spam show
GYÖNYÖRŰ !!!!
70tihi 11 months ago
GYÖNYÖRŰ !!!!
70tihi 11 months ago
GYÖNYÖRŰ !!!!
70tihi 11 months ago
CSODASZÉP táncosok!!! CSODASZÉP koreográfia !!!
IGAZ SZERELEM!!! A tánc és a gesztusok tökéletesen tükrözik EZT!
Köszönöm nektek e gyönyörű perceket!
mjjbaba 11 months ago 3
@mjjbaba Köszönjük szépen mindketten! :D
kardossebi 10 months ago
Szerintem 3:33-tól a legjobb, ahogy egymást nézik, és a Réka sugárzóan mosolyog :)
Lehet hogy csak egy poén hangzott el előtte, és azért, de feltételezem hogy nem, és én is arra vágyom ami köztük van :)
Neluril 1 year ago 3
Csodálatos! Csodálatos zene! Egyedi koreográfia! Két gyönyörű fiatal magyar! Ha Ők a jövő, akkor nem félek semmitől! Elragadó! Magával ragadó! Köszönöm!
tmarcsi58 1 year ago 21
@tmarcsi58 Köszönjük szépen! :)
kardossebi 10 months ago
hat lehet hogy nem "agyonkepzettek" , szerintem pont ezert GYONYORUUU!!
KOSZI
Driada0830 1 year ago 4
romantikus, es szerelems, es aminek akarjatok, de hogy a tanc nem olyan, amilyen kellene legyen, az is biztos. nekem nem tetszik :)
blankpontp 1 year ago
@blankpontp A tánc nem olyan, amilyennek lennie kellene, de élveztük a NEMtáncot, és felléptünk ezzel külföldön is meg sok helyen, és sokaknak örömet okoztunk. Ez volt a lényege. Köszönjük a hozzászólást, próbálunk fejlődni! :)
kardossebi 10 months ago 2
@kardossebi Szerintem nagyon jó! A tánc olyan amilyennek lennie kell, mert Csik Janiék mezőségi dallamra ültették rá a dalt.
Kritika: Egy kicsit bátrabban. A páros forgónál mintha egy bátortalan invertita-t véltem volna felfedezni, pedig valószínű kijön rá, érdemes megpróbálni. Sőt mivel Bonchida abszolút Mezőség, érdemes kipróbálni a lassú részt "intercicával" :-), a gyorsabbat vagy magyar vagy román csárdással...Szerintem. :-)
Fviktor76 10 months ago 2
Nekem is nagyon tetszik...lehet mondani erotikusnak is.
szekelyleany 1 year ago 4
Az érzéki táncok csúcsa! Ennél szebbet nehéz lenne produkálni! Köszönöm szépen!
TeriPetz 1 year ago 3
Na!Hát az elképzelés tök jó, csak a kivitelezést kell még finomítani "táncügyileg" - hajrá!
szakiorsika 1 year ago
`Ez tenyleg SZERELEM` ill. mennyei! That`s really amazing & unique!
Congratulations & best wishes for all our folks!
Euzebiom 1 year ago 13