Aki nem ismeri a Talmudot az nézzen utána! Előbbre való náluk az Ószövetségnél is! És ilyenek vannak benne:
"A gójok [nem zsidók] legjobbjait is meg kell ölnötök." (Soferim 15, 10.)
Azt írják Szűz Máriáról hogy ácsok kurvája volt, Jézusról pedig azt írják a Talmudban, hogy ürülékben főzik a pokolban! Ezek Istenkáromló istentelen emberek, a Talmud szerint hazudhatnak nemzsidóknak, és aki nem zsidó az nem is ember, hanem állat. Aki nem hiszi olvasson utána! Ez tény! Nem kitaláció!
@Csekesatanas Egy lélektelen, érzésnélküli "ember " vagy. És végtelenül agyatlan, mert agresszivitásodban élvezettel, gondolkodás nélkül szívod magadba a gyűlölködő hazug propagandát. Magyarország, sokkal többet vesztett a zsidósága nagy része elvesztésével, mint gondolod, véled.
Ezt a sok gyűlölködő nácit, akiktől hemzseg a Youtube, gyakorlatilag mindet egyvalami jellemzi. Mégpedig az, hogy nem képesek ész érvekkel reagálni valaki kifogására, ami őket sérelmezi, pusztán lezsidózzák, lecigányozzák, lehazaárulózzák őket. Gratulálok, ez a fajta magatartás gyakorlatilag kimeríti a primitívség fogalmát. Tessék, kezdjetek el hazaárulózni, zsidózni, cigányozni, már alig várom, hogy a fentebb leírtakat hitelesítsétek felettébb karakán és intellektuális megszólalásotokkal.:)
ezt a primitív barmot. Vajon honnan és hány rádióval rendelkeztek az egyetlen rongyos ruhában éppen éhen halni készülő halálra ítélt emberek. Végül is hát honnan máshonnan, mint Budapest kellős közepéről - ahol még a másik utcába sem lehetett átmenniük - adtak hírt csapat mozgásokról. De ugyan mondja már meg ez a sok baromi okos kommentelő, hogy mikor milyen csapatok mozogtak a városban, azokat hogyan lehetett megfigyelni, majd az éhenhalni készülő Weisz néni, hogyan is rádiózott Szásának?
Elfogadjátok ezt igazságnak? Ha igen akkor azt kivánom, hogy olyan sikeres jövöje legyen Magyarországnak amennyire ez a story igaz. Aztán ne sírtjon senki ha másképp üt be.!!!!!!!!!!
Ennyi emberek. És lehet sírni tovább a zsidó áldozatokról, a hazaárulóknak ez a sorsuk. Velünk magyarokkal mit csináltatok volna ha letoljuk a gój képünket izraelbe, és informáltuk volna az arabokat a stratégiai állásotokról? Valószínű ugyan ezt. Szóval egyelőre felszólítok minden orrnehéz honfitársamat, hogy húzzon haza a retekbe izraelbe, és maradjon is ott!
A zsidók azt kapták, amit megérdemeltek. Visszaéltek az 1867-ben kapott jogaikkal és ellenünk fordultak az első adandó alkalommal 1919-ben. Árulóknak nincs kegyelem! Az sem csoda, hogy elhatárolják magukat az áruló kohn bélától és rosenfeld mátyástól, mert tudják, hogy halálos bűnt követtek el a jótevőikkel szemben és tudják, hogy jogos a bosszúnk! Tudják, hogy a bosszú végül eléri őket, és hazudniuk kell, hogy életben maradhassanak. De csak idő kérdése és elnyerik méltó büntetésüket. Férgek.
A zsidókat nem Budapest ostroma elôtt kezdték összegyûjteni és haláltáborba hurcolni? Csak a hazaárulókat nem vitték el, és ezért kellett végül az utólsó pillanatban a Dunába lôni ôket? Hol vannak a kupacokba rakott elkobzott rádióadóvevôk, amivel a Szovjet Felszabaditók sebészi pontosságú tûzcsapását irányították? Biztos azért lôtték rommá az egész várost, mert nem kaphattak elegendô segítséget a pontosabb célzáshoz. Szóval, megérte a zsidókat a Dunába lôni?
Eladósodtunk a kommunizmusbaaan? 22-milliárd dodo államadósága volt magyarországnak a 40 év alatt.Abbol épültek lakótelepek,iskolák óvodák,fiataloknak lakás a családalapításhoz,olcsó élelmiszer,stb.Most 300-milliárd ,de se pénz se posztó.Akkor kérdem én,miért volt rossz a kommunista világ,nekünk kétkezü melósoknak?
Inkább örülni kellene hogy a szégyenteljes 78000-ft minimálbérért alkalmaznak bennünket. Korcs, szolganép,eu-rabszolga lett a magyar, ez van.Míg a Szovjetunióban volt kenyér+ becsület!
Az is egy szellemi fogyatékos aki elhiszi, hogy a Szovjet parancsnokság várta a Weisznéni utasítását a gettóból, hogy merre kell a csapatokat küldeni, és mit kell csinálni. Enyire hülyék az emberek? És miután a Dunába lőtték ezeket a zsidó " haditanácsadókat " hogyan találtak el Tolbuchinék, meg Malinovszkiék Berlinbe? Ilyen agyalágyult lett a magyar, hogy ezt el hiszi? Miért kell mesét fabrikálni? A nyilasok gyűlölték a zsidókat és ez volt az egyedüli ok. Hol van a gerinc uraim?
@Alex226822 Igazad van ! A magyarokat AGYMOSTAK a NEMLETEZO HOLOKAMU - val !
Nezzetek meg DAVID CHOOLE - zsido ember Auswitz - i FELTARO - NYOMOZO videojat a NEMLETEZO holokauszt - rol ! Meg O - a ZSIDO is azt allitja hogy a holokauszt = holokamu !
Mondjuk van ráció benne amit mond, de kivel kollaboráltak volna mással a zsidók, mint az oroszokkal? A németekkel? :)
Mellesleg amikor az oroszok BP.-et ostromolták, akkor Mo. már fél éve német megszállás alatt állt. Tehát magyar akarat, mint olyan, nem volt. A németek diktáltak. Ha nem azt tetted, amit ők mondtak, akkor téged lőttek a Dunába.
Pajtások ! ( akik elhiszik ezt a bődületes maszlagot ) Álljatok sorba egy kis gógyéért. Az össz zsidó lent dekkolt a gettó pincéjibe ött remegtek , még a fülük sem látszott ki, nemhogy tudták volna, hogy mi megy kint. . Aztán hogyan adták le a ruszkiknak, hogy hol van a magyar katonaság? füst jelzéssel? A német rádiós kocsik figyeltek minden leadást. Gyerekek!!!! én ott voltam. Hagyjátok a hamukát, mert csak magatokat hülyítitek, ezzel a koszosfülű Krokomajommal együtt.
Egyvalamit nem értek. Azt, hogy egy több, mint 30 tonnás harckocsi (T34) átkeléséhez egy Duna méretű folyón, ahoz, minimum 40 cm es jég kell. Ennyi azért valljuk be, nem fagy 2 nap alatt...
Nem igaz, hogy a zsidók ellopják a palesztin földet. Palesztina 400 évig, az 1. világháborúig török birodalom része volt. Utána 1948-ig angol fennhatóság volt. Mikor ez megszűnt kezdődött meg a küzdelem a zsidók és az arabok között.
Tévednek akik azt gondolják, hogy Palesztina ősi arab ország volt.
A palesztinok néhány éve öngyilkos merényleteket hajtottak végre zsidó civilek ellen. A Gázai övezetből és Dél-Libanonból rakétákkal lövik a civil településeket. A 70-es 80-as években rendszeresek voltak a repülőgép eltérítések. Ha a cigányok ilyesmiket tennének mi sem engednénk és nem lennénk békében velük.
@viniczai7 Valyon miért is, nem is tudom melyik nép volt az amelyik elfoglalta palesztinok területeit és elkergette őket házaikból ez megy a mai napig...ja igen a zsidók-israel. Testvéreim ne sajnáljuk a zsidókat. Hajrá Magyarország

@viniczai7 Szerinted ha most mi visszamennénk Erdélybe és követelnénk azokat a területeket akkor ki ajvékolna a legjobban....eltaláltátok a zsidók által uralt nyugat. Akkor nekik miért szabad? Ha eltűntek onnan akkor milyen jogon ölnek embereket azért, hogy visszaszerezzék a területeket. Eszükbe sem jutott, hogy becsületesen esetleg odaköltöznek dolgoznak és talán szaporodnak? Neeeem ők nem olyanok. Ők olyanok, hogy mindenáron mindenkin keresztül! És csak az arabok küzdenek a zsidók elvesznek.
@viniczai7 nem kellett volna oda pofátlankodjanak vissza, vagy ha igen akkor inkább ésszel mint erőszakkal, de amúgy igazad van egy erőszakos vallás és az egész világon utálják őket többé kevésbé
@viniczai7 ja igen és a zsidó vallás nem az mi? Ki is az aki gyerekeket nőket gyilkol meg valamint rituális gyilkosságokat követ el? Megsúgom a zsidrák bibsi banda. De védd csak őket nyugodtan legfeljebb mindenki aki egy kicsit is szereti a népét hülyének néz érte. Ez Magyarország és nem izrael ha nem vetted volna észre
De Magyarország pedig az embert teremtő, igaz Istené. Istennek egyetlen hiteles kijelentése van a Biblia. Csakis ez alapján lehet megítélni, hogy Isten mit gondol a nem zsidó (pogány) nemzetekről és a zsidóságról. A videóimban erre próbálok néhány idézetet felsorakoztatni.
A Bibliában egyértelműen le van írva (Róma 11. fejezet), hogy a zsidókat Isten vakította és süketítette meg a kábultság szellemével, hogy ne térjenek meg és ne váljanak kereszténnyé. De ez nem örökre marad így. A zsidókat is utol fogja érni az újszövetség és a Messiással (Jézussal) való találkozás. Csak a zsidók más úton jutnak el idáig. Erről is van videóm (hogy jön vissza Jézus Krisztus)
Ezt a népet Isten támasztotta Ábrahámból. Isten ennek a népnek a prófétáin keresztül szólt a zsidókhoz és az emberiséghez. Isten ebben a népben küldte el Jézust, a Fiát. És ide is fog eljönni másodszor Jézus, ami a sátán földi uralmának a végét jelenti majd.
Ha elhisszük, hogy Istennek van egy ellensége a Sátán akkor lehet, hogy emiatt is kell ennyit szenvednie a zsidó népnek. Talán emiatt van ennyi túlzó kritika a zsidósággal szemben.
Elárulom neked, hogy minden úgy történt,a hogy azt ma leírják, az én nagyszüleim túlélték. Amúgy meg menj el aushwitzbe, és ott tanulmányozd a karmolásokat a falon a gázkamrákban. Na így nem voltak gázkamrás kivégzések.
@jahoo1988 Jaja, sőt minden cigányputriban igazából világszerte, ahol a vakolat tiszta karc és sérült! Nyilvánvalóan ez lehet az egyetlen oka! Azért van sok tízmilliónyi zsidó ma, mert ugye a fele kihalt anno! (Többszöröse a bevallottnak, ami 13-20, szal szintén nem egységes; de az se tisztázott, h ki a zsidó: egy faj? vallás? nép? ja nem, ez mind, és egyik se! egy mentalitás, és egy világ-elit, háttérhatalmi oligarchia rokoni és haveri alapon, meg a kiszolgáló kollaboráns gójok és prozeliták!)
Csökött agyú? Aha szóval aki nem hiszi el azt a sok hazugságot amit a te cionista fajtád terjeszt akkor az csökött agyú? Jellemző cionista gondolkodás.
Ekkora ostobaságot Gondolom vérig lennének sértődve a kedves like-olók, hogyha csinálnék egy filmet, amiben bizonygatnám, hogy Trianon csak azoknak a népeknek köszönhető, akik az adott területeken laktak. Ők akartak másik országhoz tartozni, olyan mértékben, hogy külön delegációk mentek a Trianon pavilonba a később elcsatolt területekről, akik kimondottan kérték, hogy ne tartozzon Magyarországhoz a közösségük. :) De nem csinálok ilyet, mert tudom, hogy baromság.
Egyébként ilyen orbitális baromságot amit Trianonnal kapcsolatban leírtál még életemben nem olvastam. Ehez értetek ti, történelmet hamisítani, ártatlan palesztin civileket gyilkolászni, másnak az országát kisemmizni stb. Legyetek büszkék magatokra.
Hát 15éves koromban én már értelmesebb voltam. Tudod azt írja h ő nem fog történelmet hamisítani, értelmezned kéne, amit leírt.
Amúgy nem kéne összemosni az izraeli zsidókat az Európában élőkkel, Izraelben mélyen vallásosak, nacionalisták és kirekesztőek a zsidók, itthon pedig magyarral házasodnak, azonos nyelven beszélnek és nagyobbik részük nem is vallásos.
Jó elismerem, rosszul értelmeztem amit írt, oké, viszont abba továbbra se kételkedem hogy a történelem mára már nagyon el lett ferdítve a cionisták által. A holokausztal kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy ha volt is közel se úgy történt ahogy ma leírják. Ez a holokauszt is csak egy jó biznisz a cionistáknak,mert ez mindenre feljogosítja őket, legyen bármennyire is galád cselekedet, már pedig nekik csak az van.
Így van. Izraelben ezzel védekeznek, ha agresszióval vádolják őket...
Zsidókból sosem készítettek lámpaernyőt (szovjet propaganda), és gázkamrákban is csak elvétve végeztek ki zsidókat, bár ettől még tény, hogy tudatosan koboztál el a vagyont és irtották a zsidókat.. sajnos már minden médium torzítja a valóságot...
Az új történemi korban a népek évente egyszer elmennek Jeruzsálembe, hódolni a föld királyának, Jézusnak.-->már most is ez van.bár inkább antikrisztusnak nevezném.idióta.
erdekes azokrol a magyarokrol akiket a gulagokba vittek el, azokrol soha semmi megemlekezes nincs, mintha azok onkentesen mentek volna. Na de ezekrol a tetvekrol mindig megemlekeznek. Igen lehet megtortent, az is lehet hogy 6 milliot, na de kerem, mindig ez legyen? Mer a rohadt USAir Force muzeumba ahol repcsiket akarok latni, meg ott is zsido holocaust megemlekezo reszleg van, undorito hogy ezek a mocskok mindenhova bedugtak a pofajukat, rohadjanak meg!
A Magyar Katolikus Egyházat sértitek ezzel a videóval és beszéddel, és Istent nevezitek hazugnak, amiért Salkaházi Sárát boldoggá avatták. Mindenkinek ajánlom figyelmébe magyar szentünk személyét!
Boldog Salkaházi Sára járj közben értünk, magyarokért, Urunknál, hogy kezünkben és szívünkben egyetlen fegyver legyen: a mindvégig kitartó fegyvertelen szeretet.
Ez hihetetlen... régebben még azt is tagadtátok hogy volt e bármifajta zsidó irtás, most meg ha gázkamrák nem is voltak (szerintetek) de azért belátjátok hogy Budapest ostroma idején igenis a Dunnába lőtték a magyar zsidóságot...
Azért mondjuk elképzelném hogy egy 8 éves zsidó gyerek vagy egy 80 éves zsidó aggastyán hogyan segített a szovjeteknek... de hát Istenem, ti csak gyűlölködni tudtok, gondolkodni nem...
csak az a szomoru, hogy ugyesen mindent ugy allitanak be mintha a zsidosaguk miatt tortennek veluk ezek, akik meg nem ismerik a tortenelmet, elhiszik.
Szerintem Magyarországnak a trianoni békeszerződésnek nevezett gaztett által okozott károkkal kellene foglalkoznia.Erre a holocaustnak nevezett mesére hívatkozva már milliárdokat csaltak ki országoktól,nem beszélve arról,hogy az üzleti életben szintén ez tette sikeressé a figymátlanokat.Kicsaltak maguknak egy országot,éljenek ott.Mi meg azzal foglalkozzunk ami a mi dolgunk.Igen is kárpotolják a szétszakított magyar családokat és igen is fízessék ki a Magyarországnak okozott károkat.
Hadd ajánljam a videóimat: . Miért okoz átkot az antiszemitizmus: watch?v=XHo6Q31new8 . Isten mit gondol a bűnös, hitetlen zsidókról: watch?v=BbNXIUXNRyk . Biblia alapján hol fogják újraalapítani Izraelt: watch?v=AUnLNzDWB68 . Zsidó nép hogy viszonyult Jézushoz: watch?v=UctHKzqqt-A . Izraelbe hogy jön vissza a Messiás, Jézus Krisztus: watch?v=3Uz5uAveDx4
@netudki1 Te vagy szánalmas, az ilyenek miatt nem tud a magyar nép bocsánatot kérni. Egyszer kellene megtenni, őszintén minimum Parlament szintjén, és akkor kevesebbet hallanál erről. Én magyar vagyok, van amire büszke vagyok, de múltunknak ezt a foltját nem kendőzöm (mint a beszari holocaust tagadók), hanem szégyellem és megkövetem az áldozatokat, leszármazottaikat.
Az hogy ki mit tesz ,nem attol függ -általában- hogy milyen vallású.
....mondd már meg, másrészt akkor engem, mint "leszármazottat" melyik komi zsido leszármazott követ meg ,mert dédapám és nagyapám "kulák" (nem is magyar szó) listára került ,és ezért tették tönkre őket?
@70sztom Bolsevik és zsidó nem egyenlő. Sok zsidó volt komi, de sok meg nem, és volt sok nem zsidó komi is. Úgyhogy komiktól várj bocsánatot, ne a zsidóktól, mert a zsidó komi egyaránt meghurcolta a nem komi zsidót és a nem zsidót. A tanácsköztársaság vezetői, (akik közt sok zsidó volt, de messze nem mind) ugyanúgy meghurcolták a zsidó (báró!) Weiss Manfrédot, acélmágnást, mint a nem zsidó arisztokratákat, gyárosokat. Nem a zsidó/nem zsidó származás volt a szempontjuk, hanem az "osztály".
@70sztom És mondom ezt a Tiedhez hasonló helyzetből, nagyapám kuláknak volt nyilvánítva 16 hold földdel, nagybátyámat kitelepítették az 50-es években. Nem a zsidóság tette ezt, hanem fanatikus kommunisták (akik között zsidók és nem zsidók is voltak). Én megkövetem a zsidókat az általunk, magyarok által ellenük elkövetett bűnökért, mert ezek a bűnök pusztán származásuk miatt érték őket. Függetlenül attól, hogy Biszkuék stb bocsánatot kérnek-e vagy sem a nem komik ellen elkövetett tetteikért.
Komolyan ki a faszom kiváncsi ezekre? Mintha a zsidóság lenne az előbbre való faj, a többi pedig a csicskása, és igen a holokauszt biztos hogy szörnyű volt, de nehogy már az egész világnak ezt kelljen gyászolni, mintha mások nem szenvedtek volna eleget. Ez az egész holokauszt hiszti csak is arra jó hogy ők bekebelezhessék a világot. Még hogy kiválasztott nép, a francokat, inkább a sátán népe.
Az arabok akkor települtek be Palesztinába, amikor a Rómaiak elüldözték a zsidókat.
Az isz. 1. században a Bar Kohba lázadás után lettel elüldözve a zsidók Judeából, a terület nevét Palesztinra változtatták a Rómaiak. Ide települtek be az arabok.
Az, hogy 2000 év után lehetőség nyílott a zsidók visszatelepülésére, sok keresztény Bibliai jelnek tekinti:
"holokauszt-tagadó" törvényecskének egy komoly üzenete van: Csak a zsidó "szenvedés" számít, csak arra kell figyelni, csak azt kell kárpótolni, csak azt kell propagálni, csak azt kell tanítani, súlykolni minden nap minden órájának minden percében. Undorító.
Hallatlan hogy egy ilyen egyoldalúan diszkrimináló, kirekesztő, faji alapon a szenvedést külön kategóriákba soroló náci rendeletet Magyarországon is sikerült kierőszakolniuk. A világ többszáz országából eddig 12-ben. Szánalmas az egész.
magyarországon magyar ünnepet ünnepelünk és magyar hösökröl emlékezzünk,a büdös zsidó mennyen a francba palesztinába és ott csináljon mit akar,mig az arabok el nem látják a bajukat.holokausz nem létezik
@akaland69 A zsidók rengeteggel járultak hozzá a magyar gazdaság és tudomány fejlődéséhez. Richter Gedeont (előbb gyógyszerész, majd saját erejéből gyógyszergyáros), a nemzet szégyenei, a hazának ártó nyilasok a Dunába lőtték. Bánki Donát (Csonkával a porlasztó feltalálója, műegyetemi tanár) is zsidó volt. Apja a 48-49-es szabadságharc katonaorvosa. Volt zsidó bolsevik és nem bolsevik, mint ahogy bolsevik magyar ls és nem bolsevik. Asszimilálódni akartak, nem hagytuk. Egy igaz magyar.
@eposz2 Tökéletesen igazad van. Hazánk rengeteget köszönhet olyan zsidó tudósoknak, feltalálóknak, mint Richter, Neumann, de olyan íróknak is, mint Karinthy, Radnóti, Rejtő.
Az a megszólalás jewishkill részéről, hogy igazi németek csak a II. VH-ban voltak, pedig egyszerűen szánalomra méltó. Nézd már meg a gyümölcsöket! Miután Németország elismerte a háborúban vállalt negatív szerepét, bocsánatot kért, a gazdasága és az életszínvonala azóta szárnyal. Mi ezt nem tettük meg, hát itt tartunk...
@akaland69 Döntsd már el kérlek, ha már ennyire magyar hős vagy, hogy hová menjen az a "büdös zsidó". Vagy a francba, tehát Franciaországba vagy Palesztínába ahol az "árva" palesztín nép a függetlenségéért harcol és ha jól tudom az egy arab népcsoport. Így aztán nem tudom, hogy mit keresne ott egy "büdös zsidó". Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Ha ez a zsidó nem magyar ahogy állítjátok, akkor nem is lehetett hazaáruló
@imwithaIotofstupids Hazaárulás volt eleve a németek oldalán beszállni és vágóhídra a Donhoz, Sztálingrádhoz vágóhídra küldeni 200 000 magyart. És a nyilasoknak kiszolgálni a német megszállást. Horthy ehhez nem akart asszisztálni, és az angolok híján az oroszokkal is tárgyalt volna hogy kiszálljunk a háborúból. Azt meg nem gondolhatja senki komolyan, hogy a sebtében öszekapkodott emberek, köztük gyerekek, mind kémkedtek.
Így van.... helyes. Minden kommentelőnek üzenem: remélem egyszer az fog "megdögleni", aki olyat ír, hogy valakit ki kelle írtani illetve neadjisten írt ki valakit!
Ti ennyire kibaszott idiótak vagytok?? Ennyire bazdmeg? Emberek vagytok ti? Aki más EMBER-t illetve EMBERCSOPORTOT gyilkolna le csak kurva előítéletek miatt?
Aki olyat ír, hogy mást el kellene pusztítani, az valami szörnyű mentális betegségben szenved. Ráadásul fogalma sincs semmiről...
Szomorú ami akkor a zsidó néppel történt!De kérdem én,hogy az nem szomorú ami a palesztínokkal most történik?Lesz olyan büntetőtörvény ami 3 év letöltendőt szab ki rám,ha kimondom azt,hogy van palesztín holokauszt???Vajon a palesztín nép 65-70 év mulva már ha addig még lesz ilyen nemzetség követel magának kártérítést izraeltől?vagy az amerikai fegyvergyáraktól?Vajon akkor a palesztínok rinyálnak majd a palesztín holokauszt tagadásért?
Hogy fog visszajönni a Messiás (Jézus): watch?v=LI_hvyE7eMI
Népek körűlveszik és elfoglalják Jeruzsálemet. Ekkor a Messiás (Jézus) megjelenik az Olajfák hegyén. Izraelt megtámadó emberek elolvadnak (elsenyvednek).
Az új történemi korban a népek évente egyszer elmennek Jeruzsálembe, hódolni a föld királyának, Jézusnak.
Gyerekek elkell dönteni melyik oldalon állunk...Ezek a férgek amint szarkerült a lecsóba áttáltak ,mert szarházi banda.... még jóhogy hazaáruló. Megérdemelték csak túl keveset nyírtak ki .Nem megemlékezni kell róluk hanem szégyelni hogy ilyen emberek éltek köztünk és valották magyarnak magukat !!!!!!!!!!
Én azt nem szeretem a zsidókban, amit a cigányokban sem, ti. ha közülük valaki hibázik, ha az ég is szakad rájuk, nem adják ki maguk közül. Mi azért nem tudunk összefogni, mert úgy neveltek minket, hogy a közösségi szbályok ellen vétőkkel szemben lépjünk fel és az igazság fontosabb az egyénnél, mert ez tartja össze a közösséget. De miért csak mi, magyarok hiszünk ebben a végletekig?
Ha egy zsidó megtanulja a talmudi tanításokat, amik a szélsőséges sivatagi körülményekhez igazodnak (pl.: ha kevés a víz, szerezd meg, különben meghalsz), közben az óvodában magyar népmeséket hallgat, igencsak válságba kerülhet a lelkiismerete, hogy akkor mi a jó tanítás. Nem beszélve arról, hogy sokban különbözik a jézusi tanításoktól.
most komolyan hogíylhehettek ekora köcsög csicska lámák? te hogy éreznéd magad ha 1 nap azért mert más vallásod van mit amúgy meg szoktak bele nymnak 1 vagonba elvisznek 1 haláltáborba és kínoznak mint állat és tudod h nem bírsz meg menekűlni onnan. Tehát ez 1 népirtás és te ezt sírod vissza h írtsák a npkeet? lhet h 1 zsidó vagy 1 keresztény cigány többet ér bárki szeméen mint te. az iyleek miadt mint te tarunk itt hogy lehet iylen gondolkodásod?
De nem kéne már elfelejteni ezt az egész holokausztot....
Úgy értem már minden nap ezt hallom a TV-ből van aki ebből él meg.
Oké elismerem megöltek ott X számú zsidót Auswichban.
Szomorú.... Ép úgy mint amit az indiánokkal csináltak,palesztinokkal,kommunista tömeg gyilkosok 110 millió emberrel stb.. stb... A holokauszt mindig volt nem mai találmány..
Ennyi lépjünk tovább csináljunk valami értelmeset.
@Norbesz19 Van pár lényeges változás 1944-45 óta, pl. Izrael újra létezik, ezért neked csak a száj"hősködés" marad.
Más: ma már tudjuk hova vezet ilyen fajgyűlölő magyarellenes , hazaáruló gyilkosok hősködése, ezért előbb kerülsz te hűvösre az elvtársaiddal, mint hogy újra megtehetnétek :). Szégyenfoltja vagy ennek a drága és szép országnak, bujdoss el ezzel a maradi gondolkozásoddal.
A nyomtatott médiák hanyatlását látva a zsidók gyorsan rátelepedtek az online világra. Itt van mindjárt a "jewtube", a Mark Zuckerberg féle facebook, a google, ebay, pay-pal stb.
S ha kiugrok a New York Yankees egyik mérkőzésére, ott is csak George Steinbrenner embereinek kell szorítanom, majd este Paul Steinhausernek köszönhetően megnézhetem az összefoglalót a cnn-en.
Nekem az az egy furcsa ezzel a Dunába lövéssel kapcsolatban, hogy a befagyott vízbe nem tudom hogyan lőtték bele őket. Persze lehet hogy ezt tették, de azzal csak ugyanazt érték el mintha egy magas helyről lőtték volna le őket.
A zsidókat ki kell írtani, ez tény és egy jó dolog. Egyszer úgy is megdöglenek a cigányokkal, a kommunistákkal és a szlávokkal együtt, legalábbis szívből remélem. Éljenek a nacionalisták!!
@Edgtho36 Hiszed vagy sem, édesanyám orosz, leánykori neve Dobzsenyeckaja Jekatyerina Karlova, ő is szívből gyűlöli a szlávokat pedig anyanyelve az orosz :) Ő nevelte belém ezt és büszke vagyok rá! Halál mindre!
@ALIENEvil Éljenek a naCIONalISTÁK? Tán mögöttük nem a zsidók állnak? Ugyanmár... Ez az egész nacionalizmus, választás, demokrácia csak illúzió. Miből gondolod, hogy a zsidókat bárki is ki fogja írtani, mikor még maga Hitler is csak egy zsidó báb volt? Majd te jól kiírtod őket, igaz? :) Lehet, hogy szerinted a gyilkolás, mészárlás megoldás lenne, de mit oldassz meg vele? Nemtudod mit kell megoldani, csak vakon mondod itt a magadét.
lol, ennyire elvetemült összeesküvés elméletet még nem hallottam:D ezt hogyan sikerült kitalálnod. nacionalisták mögött a zsidók állnak:D Hitler zsidó báb volt :D:D hát te teljesen hülye vagy.. Tudom én,hogy az embereknek szükségük van néha ilyen kitalációkra, hogy okosabbnak érezzék magukat a másiknál, és levakozzanak másokat, de azért mégis, hogy írhatsz ekkora hülyeségeket? Van ám baj a zsidókkal, na de mindenben zsidót látni, azért az tényleg nem vall magas IQ szintre

Ez egy agymosott csúsztatás. persze, hogy ilyen is volt. Arra mit mond, Tisztelt Tanár Úr, akinek a saját nagybátjya lőtte bele a Dunába a zsidókat. Vagy esetleg őt is megvette Izrael? Tele a tököm a holokamuval, komolyan, de ez itt miért kell?! MIért nem tudunk szembenézni a saját ganénkkal, és kipucolni innen?! Szálasi és pribékjei ugyanolyan aljas, ostoba, szósincsrá söpredék voltak, mint az ÁVÓ. Nem véletllenül ült Horthy börtönében Szálasi és Rákosi...
This comment has received too many negative votesshow
Martin Niemöller (18921984) "Először eljöttek a zsidókért, és nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, és nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán eljöttek a katolikusokért, és nem szóltam, mert nem voltam katolikus. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, és nem szóltam, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, hogy szóljon értem." Köszönöm, hogy te szót emeltél...
ez a krokó szimplán hülye. azt hiszi, hogy volt bármi válogatás, bizonyítási eljárás azok körében, akiket a dunába lőttek????? Pláne a 8-10 éves gyerekek ügyében???? ez a magyar jobboldali mozgalom ezért ilyen mérhetetlenül ostoba, mert állandó kényszert érez arra, hogy a múltat átírja valami agyament hazugsággal. szánalmas!
Nagyon-nagyon sajnálom azokat, akiket esetleg ártatlanúl végeztek ki.
De a 8-10 éves gyerekeket honnan a ....-ből veszed???
Már csak azért kérdem, mert ha történetesen esetleg a másik változat az igaz, akkor bennem úgy vetődik fel a kérdés, hogy vajon hány magyar katona halt meg, és hány magyar gyerek lett árva néhány kollaboráns patkány miatt???
Egy ostrom alatt lévő városban ugyanis a történelem kezdete óta erre csak egyetlen büntetés létezik.
Richter Gedeon a szintetikus gyógyszerek , Kalmopyrin feltalálója és a többi gettóba zárt zsidónak esélye sem volt a kémkedésre. Nem kellene hazudozni. Apáitok azért lőtték a Dunába őket, mert zsidók voltak. Radnóti, Rejtő Jenő, és a hideg napok 3000 áldozata is kémkedett? Dehogy, és ezt mindenki jól tudja, még ti is, de milyen kellemes érzés is a gyűlőlködés hazudozás, ha zsidókról van szó, úgye?
Légyszíves, ha nekem válaszolsz egy kommentemre, akkor próbáld meg tárgyszerűen tenni, és kiemelni "..." bármelyik kommentemből azt a részt amire válaszolsz.
Isten zsidókhoz való hozzáállásáról:
A babiloni Talmud megírásával, és az abban foglaltak életvitelszerű átvételével a zsidóság megszegte a Tízparancsolat -ot.
Innentől kezdve csak a saját cselekedetei szálltak vissza a zsidóságra.
Saját magatok mézsároltattátok le a valóban legjobbjaitokat.
OK, tehát ha a zsidók eltértek a 10 parancsolattól, akkor szabad prédává válhattak, és a mi kezeinktől kell a büntetésüket elvenniük? Isten használta a nyilasokat az ő büntetésének végrehajtásában, és ha igen, akkor a nyilasok ezt túlzások nélkül tették meg? A magyar nemzet nem tért el a 10 parancsolattól, ha igen akkor számíthatunk hasonló vérengzésekre?
1, A Dunába lőtt zsidók mások áldozataivá váltak, akiket számonkérhetők a tetteikért. Személy szerint egyiket sem vádolták meg, se per, se védelem. Amennyiben nem lettek elítélve, akkor vád, és itélet híján ártatlanoknak kell tekintenünk őket. 2, amennyiben a zsidók mint nemzet vétkeztek a 10 parancsolat ellen, akkor sem volna jogunk a büntetés végrehajtásában "önszorgalomból". Aki ítél, az szabja meg a büntetés eszközeit is....
Ez a válasz igy már tárgyszerű ... békeidőszakban.
És most légyszíves olvasd el mégegyszer azt a commentemet, amelyikre először válaszoltál kettőnk vitájában ("Nagyon ..."), és az alapján mond meg légyszíves, hogy melyik részével nem értettél egyet.
Azt ugyanis én nem hiszem el, hogy az összes kivégzett ártatlan volt. A 8-10 éves gyerekeket meg pláne.
"nagyon" ez a rész kerek, de a néhány kollaboráns patkány nem. Statárium alatt is van rögtön itélő bíróság. Ott ilyen nem volt!! Nem fogalmaztak meg vádakat sem, hogy kémkedtek volna. Még a személyek sem voltak fontosak, találomra 100-200 ember és irány a Duna. Egyetlen "vétkük" az volt, hogy zsidók voltak, és nyilas testvérek nem bajlódtak még ürügyek gyártásával sem, mert nem volt rá szükségük zsidókkal szemben, hiszen szabad prédákká váltak
@aalfamr Ezt jol megmondtad baratom! A baj csak az hogy ezen a eszeveszet primitiv gyulolet szemetdombjan, nagyon ritka az ijen jozan es becsuletes hozaszolas. Minden esetre en is csatlakozok ehez a megjegyzesedhez.
A kiválasztott metélt fasiszta népek gyűlölő és palesztin gyerekek gyilkos cionistáknak a *French Southern & Antarctic land* üres szigeten a helyük magukra hagyva, oda telepíteni őket mind egytől egyig, kivétel nélkül.
A f@szkalapos cigány-maffiózók vajdák és az ingyen élősködő cigány inkubátorkeltető-gépeknek is találunk megfelelő szigetet, hiszen úgysem integrálódni akarok társadalmunkba.
és szálasi kend hány generációig tudja visszavezetni, hogy összes felmenője mind magyarok voltak és nem pedig más népből valóak? ha tovább tudsz menni 5 generáción, akik mind full magyarok voltak, emelem kalapom! biztos nem keveredett még véletlen egy tót, rác, vagy oláh se! ne adj isten egy zsidó.
Nem ez számít, ezt belátom. Lehetetlen megúszni a keveredést, és nem is baj ha jelen van valamilyen szinten. De miért folyik a csapból is a holokauszt, miért nem lehet elgondolkozni a valóságtartalmán? Jó, rendben, legyen gyásznap. De akkor senki ne szóljon le, hogy ha esetleg megemlékeznék Trianonról negyedikén, és ne nácizzanak le, ha árpád-sávos póló van rajtam... A mérleg igencsak balra billen...
Hello, az ilyen "szittya vér" magyar még a mesében sem létezik. Szálasi hungarista népvezér ősei örmények, németek, ruszinok voltak, de a magyarok messiásának gondolta magát. Azok akarják legjobban magyarságukat bizonygatni, akik a legkevésbé azok, igazából nincs is ezzel baj addig, amíg mások vérét nem kívánják. Salashi név mögött megbúvó személy kb annyira magyar, mint példaképe, gondolok itt a magyarság képére is
Lehet hogy valamelyikünk nem ugyanazt a nyelvet beszéli???
Már csak azért, mert most kérem harmadjára, hogy arra válaszolj amit leírok (lehetőleg idézőjellel kiemelve :-) ). Az általános mellébeszélésre ugyanis nem nagyon vagyok kíváncsi.
Olyan általánosításokat én is tudok ám mondani, hogy ez a viselkedés tipikus.
Azt ne hidd, h a magyar zsidók annyira odavannak Izraelért.. A magyar zsidók kevésbé vallásosak, néhány szót tudnak csak héberül és azt sem tudják hol van Tel-Aviv... Ezt onnan tudom, h leteszteltem:)
Sajnos az adócsalásból nálunk versenyt űznek vegyesen, ellenben a multiknak még adózni se kell...
Nekem volt magyarfób zsidó főnököm, akinek az volt az üzletpolitikája, hogy mindenkit becsapni, és minden állami támogatást lenyelni,( nem is maradtam ott). Mivel az üzletköre is főként zsidókból állt, leginkább őket károsította, meg persze a magyar államot... nálatok is lenne mit javítani...
Ostoba, primitív baromság.
patientia100 3 months ago
This has been flagged as spam show
Legalább a Duna vízét ne szennyezték volna, krematórium előnyösebb lett volna.
BuszkeMagyar93 3 months ago
Aú, ez a vid nagyon gáz. Tényleg ekkora probléma a biblák-kérdés, hogy ilyen piti módon kell történelmet hamisítani hozzá?
Danuvia43M 4 months ago
eposz2 te egy piszkos zsido seled vagy,bujj el de nagyon
Csekesatanas 4 months ago
@WhitebloodPower88 Köszönöm, hogy a fentebb leírtakat hitelesítetted ezzel az intellektuális reakcióval. Gratulálok, a haza büszke rád!:)
TheHabvero 4 months ago
This has been flagged as spam show
Aki nem ismeri a Talmudot az nézzen utána! Előbbre való náluk az Ószövetségnél is! És ilyenek vannak benne:
"A gójok [nem zsidók] legjobbjait is meg kell ölnötök." (Soferim 15, 10.)
Azt írják Szűz Máriáról hogy ácsok kurvája volt, Jézusról pedig azt írják a Talmudban, hogy ürülékben főzik a pokolban! Ezek Istenkáromló istentelen emberek, a Talmud szerint hazudhatnak nemzsidóknak, és aki nem zsidó az nem is ember, hanem állat. Aki nem hiszi olvasson utána! Ez tény! Nem kitaláció!
999Solaris999 5 months ago
Emberek nem az a szegyen hogy sokat belöttek ,hanem az hogy sok tulelte!
Csekesatanas 5 months ago 2
@Csekesatanas Egy lélektelen, érzésnélküli "ember " vagy. És végtelenül agyatlan, mert agresszivitásodban élvezettel, gondolkodás nélkül szívod magadba a gyűlölködő hazug propagandát. Magyarország, sokkal többet vesztett a zsidósága nagy része elvesztésével, mint gondolod, véled.
eposz2 4 months ago
Nekem nincsenek ZSIDÓ HONFITÁRSAIM!!MIVEL MAGYAR ZSIDÓ NINCS!!!
csarli100 5 months ago 7
@csarli100 Tévedsz. És tévedésedben fröccsögsz.
eposz2 4 months ago
Mocskos szarhazi.
afeher 5 months ago
Ezt a sok gyűlölködő nácit, akiktől hemzseg a Youtube, gyakorlatilag mindet egyvalami jellemzi. Mégpedig az, hogy nem képesek ész érvekkel reagálni valaki kifogására, ami őket sérelmezi, pusztán lezsidózzák, lecigányozzák, lehazaárulózzák őket. Gratulálok, ez a fajta magatartás gyakorlatilag kimeríti a primitívség fogalmát. Tessék, kezdjetek el hazaárulózni, zsidózni, cigányozni, már alig várom, hogy a fentebb leírtakat hitelesítsétek felettébb karakán és intellektuális megszólalásotokkal.:)
TheHabvero 5 months ago
6 éves hazaárulók...
golaxo 6 months ago
A befagyott Dunába hogy lehet belelőni valakit?
MarkTheRide 6 months ago
Mocskos fereg hazaarulok !!!!!!!
Ha Magyar ellenes vagy - Dunaba veled !!!!!!!!!
MAGYAR MAGYARORSZAGOT , SZEBB JOVOT !!!!!!!!!!
maki5288 6 months ago
Azokban a háborús időkben, nem volt túl bölcs dolog hazát árulni. A delikvens gyorsan golyót kapott a tarkójába. Még egy kiválasztott is...
HungarianMetalFan 6 months ago
ezt a primitív barmot. Vajon honnan és hány rádióval rendelkeztek az egyetlen rongyos ruhában éppen éhen halni készülő halálra ítélt emberek. Végül is hát honnan máshonnan, mint Budapest kellős közepéről - ahol még a másik utcába sem lehetett átmenniük - adtak hírt csapat mozgásokról. De ugyan mondja már meg ez a sok baromi okos kommentelő, hogy mikor milyen csapatok mozogtak a városban, azokat hogyan lehetett megfigyelni, majd az éhenhalni készülő Weisz néni, hogyan is rádiózott Szásának?
sosolit 7 months ago 4
Elfogadjátok ezt igazságnak? Ha igen akkor azt kivánom, hogy olyan sikeres jövöje legyen Magyarországnak amennyire ez a story igaz. Aztán ne sírtjon senki ha másképp üt be.!!!!!!!!!!
226822Alex 7 months ago 2
Ennyi emberek. És lehet sírni tovább a zsidó áldozatokról, a hazaárulóknak ez a sorsuk. Velünk magyarokkal mit csináltatok volna ha letoljuk a gój képünket izraelbe, és informáltuk volna az arabokat a stratégiai állásotokról? Valószínű ugyan ezt. Szóval egyelőre felszólítok minden orrnehéz honfitársamat, hogy húzzon haza a retekbe izraelbe, és maradjon is ott!
WolfRock89 8 months ago
A zsidók azt kapták, amit megérdemeltek. Visszaéltek az 1867-ben kapott jogaikkal és ellenünk fordultak az első adandó alkalommal 1919-ben. Árulóknak nincs kegyelem! Az sem csoda, hogy elhatárolják magukat az áruló kohn bélától és rosenfeld mátyástól, mert tudják, hogy halálos bűnt követtek el a jótevőikkel szemben és tudják, hogy jogos a bosszúnk! Tudják, hogy a bosszú végül eléri őket, és hazudniuk kell, hogy életben maradhassanak. De csak idő kérdése és elnyerik méltó büntetésüket. Férgek.
J52192 9 months ago
A zsidókat nem Budapest ostroma elôtt kezdték összegyûjteni és haláltáborba hurcolni? Csak a hazaárulókat nem vitték el, és ezért kellett végül az utólsó pillanatban a Dunába lôni ôket? Hol vannak a kupacokba rakott elkobzott rádióadóvevôk, amivel a Szovjet Felszabaditók sebészi pontosságú tûzcsapását irányították? Biztos azért lôtték rommá az egész várost, mert nem kaphattak elegendô segítséget a pontosabb célzáshoz. Szóval, megérte a zsidókat a Dunába lôni?
MrTwisterPM 9 months ago
Én úgy gondolom, hogy a zsidók éppen elég jóvátételt kaptak. ELÉG VOLT! Palesztinok csak bombázást kapnak. Fuck israel!! (szándékosan kisbetűvel)
jesperst 9 months ago
tiszta üres a Duna van még hely...
gprswap3 9 months ago
Eladósodtunk a kommunizmusbaaan? 22-milliárd dodo államadósága volt magyarországnak a 40 év alatt.Abbol épültek lakótelepek,iskolák óvodák,fiataloknak lakás a családalapításhoz,olcsó élelmiszer,stb.Most 300-milliárd ,de se pénz se posztó.Akkor kérdem én,miért volt rossz a kommunista világ,nekünk kétkezü melósoknak?
pirinagyi 9 months ago
Inkább örülni kellene hogy a szégyenteljes 78000-ft minimálbérért alkalmaznak bennünket. Korcs, szolganép,eu-rabszolga lett a magyar, ez van.Míg a Szovjetunióban volt kenyér+ becsület!
pirinagyi 10 months ago
@pirinagyi
A SZU csak úgy tudott magasabb bért adni, hogy hihetetlenül eladósodott, a nyugattól óriási kölcsönt kért.
Amúgy egyetértek, 78ezerből nem lehet megélni..
usespanner1 10 months ago
a te 42-es cipődet is elteszem emlékbe!
budahazitibor 10 months ago
hogy ez mekkora 1 nevetségesen fos duma.
levinamester 11 months ago
hát én sem hiszem, hogy azok a zsidók azért adtak ki információkat, mert abban reménykedtek hogy a szovjetek majd felvirágoztatják az országot...
soutyi88 1 year ago
Szoval a KOMMUNISTAK oldalan allo SZOVJET MEGSZALLO CSAPATOKAT ELOSEGITO HAZARULO ZSIDOKAT Kivegeztek ?
EZ TELLJESEN HELYES, BARMILYEN NEP IS TESZI EZT ! !
A ZSIDOK EZERT EZT MEGERDEMELTEK !
Mar akkor is MO - elveszejtesen jart az eszuk, MINT AHOGYAN MA IS ! ROHADJANAK MEG ! !
SuperiorHuns 1 year ago
@SuperiorHuns
Az is egy szellemi fogyatékos aki elhiszi, hogy a Szovjet parancsnokság várta a Weisznéni utasítását a gettóból, hogy merre kell a csapatokat küldeni, és mit kell csinálni. Enyire hülyék az emberek? És miután a Dunába lőtték ezeket a zsidó " haditanácsadókat " hogyan találtak el Tolbuchinék, meg Malinovszkiék Berlinbe? Ilyen agyalágyult lett a magyar, hogy ezt el hiszi? Miért kell mesét fabrikálni? A nyilasok gyűlölték a zsidókat és ez volt az egyedüli ok. Hol van a gerinc uraim?
Alex226822 10 months ago
@Alex226822 Igazad van ! A magyarokat AGYMOSTAK a NEMLETEZO HOLOKAMU - val !
Nezzetek meg DAVID CHOOLE - zsido ember Auswitz - i FELTARO - NYOMOZO videojat a NEMLETEZO holokauszt - rol ! Meg O - a ZSIDO is azt allitja hogy a holokauszt = holokamu !
SuperiorHuns 10 months ago
Mélységesen felháborít a zsidók Dunába lövése!
Súlyos természetkárosításnak tartom!
joachimsxf 1 year ago
A holokausztnak meg kellett történnie, nem vitás.
sulex96 1 year ago
This has been flagged as spam show
A muzulmán vallás erőszakos terror államot hoz létre. Miért Izrael a negatív ország a közel-keleten?
Ez a videó bemutatja hogy terrorizálja a Hamasz a gázai palesztin lakosságot:
watch?v=9i57PrvlCWo&feature=fvw
viniczai7 1 year ago
Mondjuk van ráció benne amit mond, de kivel kollaboráltak volna mással a zsidók, mint az oroszokkal? A németekkel? :)
Mellesleg amikor az oroszok BP.-et ostromolták, akkor Mo. már fél éve német megszállás alatt állt. Tehát magyar akarat, mint olyan, nem volt. A németek diktáltak. Ha nem azt tetted, amit ők mondtak, akkor téged lőttek a Dunába.
szuperpeti 1 year ago
@szuperpeti
Pajtások ! ( akik elhiszik ezt a bődületes maszlagot ) Álljatok sorba egy kis gógyéért. Az össz zsidó lent dekkolt a gettó pincéjibe ött remegtek , még a fülük sem látszott ki, nemhogy tudták volna, hogy mi megy kint. . Aztán hogyan adták le a ruszkiknak, hogy hol van a magyar katonaság? füst jelzéssel? A német rádiós kocsik figyeltek minden leadást. Gyerekek!!!! én ott voltam. Hagyjátok a hamukát, mert csak magatokat hülyítitek, ezzel a koszosfülű Krokomajommal együtt.
226822Alex 7 months ago
@226822Alex 83 évesen elég magabiztosan kezeled az internetet...
szuperpeti 7 months ago
Egyvalamit nem értek. Azt, hogy egy több, mint 30 tonnás harckocsi (T34) átkeléséhez egy Duna méretű folyón, ahoz, minimum 40 cm es jég kell. Ennyi azért valljuk be, nem fagy 2 nap alatt...
Shiftyhun 1 year ago
Ébredjetek végre!!
watch?v=igp92833VLc&feature=related
atus86 1 year ago
Nem igaz, hogy a zsidók ellopják a palesztin földet. Palesztina 400 évig, az 1. világháborúig török birodalom része volt. Utána 1948-ig angol fennhatóság volt. Mikor ez megszűnt kezdődött meg a küzdelem a zsidók és az arabok között.
Tévednek akik azt gondolják, hogy Palesztina ősi arab ország volt.
viniczai7 1 year ago
@viniczai7
Akkor miért nem ad "izrael állam" annyi jogot a palesztinoknak mint mi a a cigányoknak?
SzkYta 1 year ago
@SzkYta
Honnan ismered te a palesztinok jogait? Külön kell választani a palesztinokat és a terroristákat!
patientia100 1 year ago
@patientia100
Írtam én olyat, hogy ismerem a palesztinok jogait?
SzkYta 1 year ago
@SzkYta
A palesztinok néhány éve öngyilkos merényleteket hajtottak végre zsidó civilek ellen. A Gázai övezetből és Dél-Libanonból rakétákkal lövik a civil településeket. A 70-es 80-as években rendszeresek voltak a repülőgép eltérítések. Ha a cigányok ilyesmiket tennének mi sem engednénk és nem lennénk békében velük.
viniczai7 1 year ago
@viniczai7 Valyon miért is, nem is tudom melyik nép volt az amelyik elfoglalta palesztinok területeit és elkergette őket házaikból ez megy a mai napig...ja igen a zsidók-israel. Testvéreim ne sajnáljuk a zsidókat. Hajrá Magyarország
SeclerWarrior 1 year ago
@SeclerWarrior
Nem igaz, hogy a zsidók ellopják a palesztin földet. Palesztina 400 évig, az 1. világháborúig török birodalom része volt. Utána 1948-ig angol fennhatóság volt. Mikor ez megszűnt kezdődött meg a küzdelem a zsidók és az arabok között.
Tévednek akik azt gondolják, hogy Palesztina ősi arab ország volt.
viniczai7 1 year ago
@viniczai7 Szerinted ha most mi visszamennénk Erdélybe és követelnénk azokat a területeket akkor ki ajvékolna a legjobban....eltaláltátok a zsidók által uralt nyugat. Akkor nekik miért szabad? Ha eltűntek onnan akkor milyen jogon ölnek embereket azért, hogy visszaszerezzék a területeket. Eszükbe sem jutott, hogy becsületesen esetleg odaköltöznek dolgoznak és talán szaporodnak? Neeeem ők nem olyanok. Ők olyanok, hogy mindenáron mindenkin keresztül! És csak az arabok küzdenek a zsidók elvesznek.
SeclerWarrior 1 year ago
@SeclerWarrior
Az 1948-as Izrael állam kikiáltásakor az összes arab ország megtámadta Izraelt. Tehát az arabok is ölnék a zsidókat, ha ők hagynák magukat.
A zsidóknak nem csak az arabokkal van konfliktusuk, hanem a muzulmán vallással is. Ez nem egy békés vallás.
viniczai7 1 year ago
@viniczai7 nem kellett volna oda pofátlankodjanak vissza, vagy ha igen akkor inkább ésszel mint erőszakkal, de amúgy igazad van egy erőszakos vallás és az egész világon utálják őket többé kevésbé
SeclerWarrior 1 year ago
@SeclerWarrior
Mármint a muzulmán vallás erőszakos.
A középkorban Magyarországot is a Dzsihád (Szent háború a bálványimádó hitetlenek ellen) nevében támadták meg.
viniczai7 1 year ago
@viniczai7 ja igen és a zsidó vallás nem az mi? Ki is az aki gyerekeket nőket gyilkol meg valamint rituális gyilkosságokat követ el? Megsúgom a zsidrák bibsi banda. De védd csak őket nyugodtan legfeljebb mindenki aki egy kicsit is szereti a népét hülyének néz érte. Ez Magyarország és nem izrael ha nem vetted volna észre
SeclerWarrior 1 year ago
@SeclerWarrior
De Magyarország pedig az embert teremtő, igaz Istené. Istennek egyetlen hiteles kijelentése van a Biblia. Csakis ez alapján lehet megítélni, hogy Isten mit gondol a nem zsidó (pogány) nemzetekről és a zsidóságról. A videóimban erre próbálok néhány idézetet felsorakoztatni.
viniczai7 1 year ago
@SeclerWarrior
A Bibliában egyértelműen le van írva (Róma 11. fejezet), hogy a zsidókat Isten vakította és süketítette meg a kábultság szellemével, hogy ne térjenek meg és ne váljanak kereszténnyé. De ez nem örökre marad így. A zsidókat is utol fogja érni az újszövetség és a Messiással (Jézussal) való találkozás. Csak a zsidók más úton jutnak el idáig. Erről is van videóm (hogy jön vissza Jézus Krisztus)
viniczai7 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ezt a népet Isten támasztotta Ábrahámból. Isten ennek a népnek a prófétáin keresztül szólt a zsidókhoz és az emberiséghez. Isten ebben a népben küldte el Jézust, a Fiát. És ide is fog eljönni másodszor Jézus, ami a sátán földi uralmának a végét jelenti majd.
Ha elhisszük, hogy Istennek van egy ellensége a Sátán akkor lehet, hogy emiatt is kell ennyit szenvednie a zsidó népnek. Talán emiatt van ennyi túlzó kritika a zsidósággal szemben.
viniczai7 1 year ago
jolvan tricsi:D
ha volt is holokauszt? hát te hülye vagy.
Elárulom neked, hogy minden úgy történt,a hogy azt ma leírják, az én nagyszüleim túlélték. Amúgy meg menj el aushwitzbe, és ott tanulmányozd a karmolásokat a falon a gázkamrákban. Na így nem voltak gázkamrás kivégzések.
jahoo1988 1 year ago
@jahoo1988 Jaja, sőt minden cigányputriban igazából világszerte, ahol a vakolat tiszta karc és sérült! Nyilvánvalóan ez lehet az egyetlen oka! Azért van sok tízmilliónyi zsidó ma, mert ugye a fele kihalt anno! (Többszöröse a bevallottnak, ami 13-20, szal szintén nem egységes; de az se tisztázott, h ki a zsidó: egy faj? vallás? nép? ja nem, ez mind, és egyik se! egy mentalitás, és egy világ-elit, háttérhatalmi oligarchia rokoni és haveri alapon, meg a kiszolgáló kollaboráns gójok és prozeliták!)
WalesiBard 1 year ago
Honfitárs az anyád!
Fene5 1 year ago
Ez a nagy különbség köztem és a filmen beszélő és a vele egyetértő csökött agyú barmokkal.
Chamotox 1 year ago
@Chamotox
Csökött agyú? Aha szóval aki nem hiszi el azt a sok hazugságot amit a te cionista fajtád terjeszt akkor az csökött agyú? Jellemző cionista gondolkodás.
tricsi95 1 year ago
Ekkora ostobaságot Gondolom vérig lennének sértődve a kedves like-olók, hogyha csinálnék egy filmet, amiben bizonygatnám, hogy Trianon csak azoknak a népeknek köszönhető, akik az adott területeken laktak. Ők akartak másik országhoz tartozni, olyan mértékben, hogy külön delegációk mentek a Trianon pavilonba a később elcsatolt területekről, akik kimondottan kérték, hogy ne tartozzon Magyarországhoz a közösségük. :) De nem csinálok ilyet, mert tudom, hogy baromság.
Chamotox 1 year ago
@Chamotox
Egyébként ilyen orbitális baromságot amit Trianonnal kapcsolatban leírtál még életemben nem olvastam. Ehez értetek ti, történelmet hamisítani, ártatlan palesztin civileket gyilkolászni, másnak az országát kisemmizni stb. Legyetek büszkék magatokra.
tricsi95 1 year ago
@tricsi95
Hát 15éves koromban én már értelmesebb voltam. Tudod azt írja h ő nem fog történelmet hamisítani, értelmezned kéne, amit leírt.
Amúgy nem kéne összemosni az izraeli zsidókat az Európában élőkkel, Izraelben mélyen vallásosak, nacionalisták és kirekesztőek a zsidók, itthon pedig magyarral házasodnak, azonos nyelven beszélnek és nagyobbik részük nem is vallásos.
usespanner1 1 year ago
@usespanner1
Jó elismerem, rosszul értelmeztem amit írt, oké, viszont abba továbbra se kételkedem hogy a történelem mára már nagyon el lett ferdítve a cionisták által. A holokausztal kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy ha volt is közel se úgy történt ahogy ma leírják. Ez a holokauszt is csak egy jó biznisz a cionistáknak,mert ez mindenre feljogosítja őket, legyen bármennyire is galád cselekedet, már pedig nekik csak az van.
tricsi95 1 year ago
@tricsi95
Így van. Izraelben ezzel védekeznek, ha agresszióval vádolják őket...
Zsidókból sosem készítettek lámpaernyőt (szovjet propaganda), és gázkamrákban is csak elvétve végeztek ki zsidókat, bár ettől még tény, hogy tudatosan koboztál el a vagyont és irtották a zsidókat.. sajnos már minden médium torzítja a valóságot...
usespanner1 1 year ago
Az új történemi korban a népek évente egyszer elmennek Jeruzsálembe, hódolni a föld királyának, Jézusnak.-->már most is ez van.bár inkább antikrisztusnak nevezném.idióta.
toroni01 1 year ago
erdekes azokrol a magyarokrol akiket a gulagokba vittek el, azokrol soha semmi megemlekezes nincs, mintha azok onkentesen mentek volna. Na de ezekrol a tetvekrol mindig megemlekeznek. Igen lehet megtortent, az is lehet hogy 6 milliot, na de kerem, mindig ez legyen? Mer a rohadt USAir Force muzeumba ahol repcsiket akarok latni, meg ott is zsido holocaust megemlekezo reszleg van, undorito hogy ezek a mocskok mindenhova bedugtak a pofajukat, rohadjanak meg!
Csabika30NY 1 year ago
Krokodil nyilasmagyar nemzettestvér szónoklata arra késztetett, hogy egy árpádrongyos zászlót húzzak le a vécén.
maxval67 1 year ago
@maxval67 Gratulálok, gyökér.....
szunyi14 1 year ago
ha igaz volt ganéság,ha nem volt igaz,hazugság.Mellesleg,meg kell nezni,mit művelnek a zsidok a palesztinokkal.
juhaszistvantibor74 1 year ago
A Magyar Katolikus Egyházat sértitek ezzel a videóval és beszéddel, és Istent nevezitek hazugnak, amiért Salkaházi Sárát boldoggá avatták. Mindenkinek ajánlom figyelmébe magyar szentünk személyét!
Boldog Salkaházi Sára járj közben értünk, magyarokért, Urunknál, hogy kezünkben és szívünkben egyetlen fegyver legyen: a mindvégig kitartó fegyvertelen szeretet.
katolikuskereszteny 1 year ago
Ez hihetetlen... régebben még azt is tagadtátok hogy volt e bármifajta zsidó irtás, most meg ha gázkamrák nem is voltak (szerintetek) de azért belátjátok hogy Budapest ostroma idején igenis a Dunnába lőtték a magyar zsidóságot...
Azért mondjuk elképzelném hogy egy 8 éves zsidó gyerek vagy egy 80 éves zsidó aggastyán hogyan segített a szovjeteknek... de hát Istenem, ti csak gyűlölködni tudtok, gondolkodni nem...
(Üdv: egy nem zsidó történelem szakos hallgató)
Vargasx01 1 year ago
eljen a kommunizmus Szigony68@citromail.hu
szigony68 1 year ago
csak az a szomoru, hogy ugyesen mindent ugy allitanak be mintha a zsidosaguk miatt tortennek veluk ezek, akik meg nem ismerik a tortenelmet, elhiszik.
opal1969 1 year ago
@90holma a mai világban te még hiszel a történelemkönyvben?
tricsi95 1 year ago
Szerintem Magyarországnak a trianoni békeszerződésnek nevezett gaztett által okozott károkkal kellene foglalkoznia.Erre a holocaustnak nevezett mesére hívatkozva már milliárdokat csaltak ki országoktól,nem beszélve arról,hogy az üzleti életben szintén ez tette sikeressé a figymátlanokat.Kicsaltak maguknak egy országot,éljenek ott.Mi meg azzal foglalkozzunk ami a mi dolgunk.Igen is kárpotolják a szétszakított magyar családokat és igen is fízessék ki a Magyarországnak okozott károkat.
Conen666 1 year ago
látom tombol az értelem...
etiennehungary 1 year ago
Ezt honnan tudják, akár kamu is lehez
tonkacsa 1 year ago
Az az igazság, hogy megérdemelték.
KohnKolompar 1 year ago 3
This has been flagged as spam show
viniczai7 1 year ago
szánalmas, már a csapból is zsidók folynak.......
netudki1 1 year ago
@netudki1 Te vagy szánalmas, az ilyenek miatt nem tud a magyar nép bocsánatot kérni. Egyszer kellene megtenni, őszintén minimum Parlament szintjén, és akkor kevesebbet hallanál erről. Én magyar vagyok, van amire büszke vagyok, de múltunknak ezt a foltját nem kendőzöm (mint a beszari holocaust tagadók), hanem szégyellem és megkövetem az áldozatokat, leszármazottaikat.
eposz2 5 months ago
@eposz2
Az hogy ki mit tesz ,nem attol függ -általában- hogy milyen vallású.
....mondd már meg, másrészt akkor engem, mint "leszármazottat" melyik komi zsido leszármazott követ meg ,mert dédapám és nagyapám "kulák" (nem is magyar szó) listára került ,és ezért tették tönkre őket?
Hm?
70sztom 4 months ago
@70sztom Bolsevik és zsidó nem egyenlő. Sok zsidó volt komi, de sok meg nem, és volt sok nem zsidó komi is. Úgyhogy komiktól várj bocsánatot, ne a zsidóktól, mert a zsidó komi egyaránt meghurcolta a nem komi zsidót és a nem zsidót. A tanácsköztársaság vezetői, (akik közt sok zsidó volt, de messze nem mind) ugyanúgy meghurcolták a zsidó (báró!) Weiss Manfrédot, acélmágnást, mint a nem zsidó arisztokratákat, gyárosokat. Nem a zsidó/nem zsidó származás volt a szempontjuk, hanem az "osztály".
eposz2 4 months ago
@70sztom És mondom ezt a Tiedhez hasonló helyzetből, nagyapám kuláknak volt nyilvánítva 16 hold földdel, nagybátyámat kitelepítették az 50-es években. Nem a zsidóság tette ezt, hanem fanatikus kommunisták (akik között zsidók és nem zsidók is voltak). Én megkövetem a zsidókat az általunk, magyarok által ellenük elkövetett bűnökért, mert ezek a bűnök pusztán származásuk miatt érték őket. Függetlenül attól, hogy Biszkuék stb bocsánatot kérnek-e vagy sem a nem komik ellen elkövetett tetteikért.
eposz2 4 months ago
Komolyan ki a faszom kiváncsi ezekre? Mintha a zsidóság lenne az előbbre való faj, a többi pedig a csicskása, és igen a holokauszt biztos hogy szörnyű volt, de nehogy már az egész világnak ezt kelljen gyászolni, mintha mások nem szenvedtek volna eleget. Ez az egész holokauszt hiszti csak is arra jó hogy ők bekebelezhessék a világot. Még hogy kiválasztott nép, a francokat, inkább a sátán népe.
tricsi95 1 year ago 9
@tricsi95 Amúgy a holokamuban 234 ezer ember halt meg és annak 9 % volt zsidó!
szolnok95 1 year ago
@szolnok95 Ezt hol olvastad a Blikkben? Nehéz lenne kinyitni egy történelemkönyvet, vagy mégnehezebb megnézi pár forrást?
90holma 1 year ago
@tricsi95 Bármily meglepő, ezt a videót NEM a zsidók csinálták, és NEM ők akarták, hogy fenn legyen, szóval ezért békén lehet hagyni őket...
Dabaka93 1 year ago
This has been flagged as spam show
Az arabok akkor települtek be Palesztinába, amikor a Rómaiak elüldözték a zsidókat.
Az isz. 1. században a Bar Kohba lázadás után lettel elüldözve a zsidók Judeából, a terület nevét Palesztinra változtatták a Rómaiak. Ide települtek be az arabok.
Az, hogy 2000 év után lehetőség nyílott a zsidók visszatelepülésére, sok keresztény Bibliai jelnek tekinti:
(5 Mózes 30:3-5 / Jeremiás 33:7 / Ezékiel 37:21)
viniczai7 1 year ago
"holokauszt-tagadó" törvényecskének egy komoly üzenete van: Csak a zsidó "szenvedés" számít, csak arra kell figyelni, csak azt kell kárpótolni, csak azt kell propagálni, csak azt kell tanítani, súlykolni minden nap minden órájának minden percében. Undorító.
Hallatlan hogy egy ilyen egyoldalúan diszkrimináló, kirekesztő, faji alapon a szenvedést külön kategóriákba soroló náci rendeletet Magyarországon is sikerült kierőszakolniuk. A világ többszáz országából eddig 12-ben. Szánalmas az egész.
themagnussons 1 year ago
Ki ez a barom, aki az akkor 5 évesen a Dunába lőtt nagybátyámat orosz kémnek tartja? Ostoba az is aki elhiszi!
dozse51 1 year ago
magyarországon magyar ünnepet ünnepelünk és magyar hösökröl emlékezzünk,a büdös zsidó mennyen a francba palesztinába és ott csináljon mit akar,mig az arabok el nem látják a bajukat.holokausz nem létezik
akaland69 1 year ago 24
@akaland69
Tanulj már meg írni te szerencsétlen mielőtt itt okoskodsz!
Kisgomboc1988 1 year ago
@akaland69 A zsidók rengeteggel járultak hozzá a magyar gazdaság és tudomány fejlődéséhez. Richter Gedeont (előbb gyógyszerész, majd saját erejéből gyógyszergyáros), a nemzet szégyenei, a hazának ártó nyilasok a Dunába lőtték. Bánki Donát (Csonkával a porlasztó feltalálója, műegyetemi tanár) is zsidó volt. Apja a 48-49-es szabadságharc katonaorvosa. Volt zsidó bolsevik és nem bolsevik, mint ahogy bolsevik magyar ls és nem bolsevik. Asszimilálódni akartak, nem hagytuk. Egy igaz magyar.
eposz2 6 months ago
@eposz2 Tökéletesen igazad van. Hazánk rengeteget köszönhet olyan zsidó tudósoknak, feltalálóknak, mint Richter, Neumann, de olyan íróknak is, mint Karinthy, Radnóti, Rejtő.
Az a megszólalás jewishkill részéről, hogy igazi németek csak a II. VH-ban voltak, pedig egyszerűen szánalomra méltó. Nézd már meg a gyümölcsöket! Miután Németország elismerte a háborúban vállalt negatív szerepét, bocsánatot kért, a gazdasága és az életszínvonala azóta szárnyal. Mi ezt nem tettük meg, hát itt tartunk...
TheHabvero 5 months ago
@akaland69 Döntsd már el kérlek, ha már ennyire magyar hős vagy, hogy hová menjen az a "büdös zsidó". Vagy a francba, tehát Franciaországba vagy Palesztínába ahol az "árva" palesztín nép a függetlenségéért harcol és ha jól tudom az egy arab népcsoport. Így aztán nem tudom, hogy mit keresne ott egy "büdös zsidó". Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Ha ez a zsidó nem magyar ahogy állítjátok, akkor nem is lehetett hazaáruló
amoziban 5 months ago
This comment has received too many negative votes show
Ezt a hazugságot!!!
Azért lőttek nőket és gyerekeket is a Dunába?
AndrewHoustonPrinze 1 year ago
A zsidó hazaárulók, kémkedtek az ellenségnek, ezért kivégezték őket. Van ilyen, elszámították magukat.....
imwithaIotofstupids 1 year ago 41
@imwithaIotofstupids Mindenki azért nem számította el magát, hiszen a nagyszüleim túlélték...
kandambelkum 1 year ago
@imwithaIotofstupids Hazaárulás volt eleve a németek oldalán beszállni és vágóhídra a Donhoz, Sztálingrádhoz vágóhídra küldeni 200 000 magyart. És a nyilasoknak kiszolgálni a német megszállást. Horthy ehhez nem akart asszisztálni, és az angolok híján az oroszokkal is tárgyalt volna hogy kiszálljunk a háborúból. Azt meg nem gondolhatja senki komolyan, hogy a sebtében öszekapkodott emberek, köztük gyerekek, mind kémkedtek.
eposz2 6 months ago
Praktikus,az tuti...,csak jobb helyet is találhattak volna...,végülis nem mindegy,hogy hol?
konig4197 1 year ago
Így van.... helyes. Minden kommentelőnek üzenem: remélem egyszer az fog "megdögleni", aki olyat ír, hogy valakit ki kelle írtani illetve neadjisten írt ki valakit!
Ti ennyire kibaszott idiótak vagytok?? Ennyire bazdmeg? Emberek vagytok ti? Aki más EMBER-t illetve EMBERCSOPORTOT gyilkolna le csak kurva előítéletek miatt?
Aki olyat ír, hogy mást el kellene pusztítani, az valami szörnyű mentális betegségben szenved. Ráadásul fogalma sincs semmiről...
Demolition93 1 year ago
Persze, menjél írtsd ki mind a (kb.) 300 millió szlávot.
Amúgy gratula mindkét oldalnak a hozzászólásokért a "hogyan múljuk alul egymást" c. versenyben.
vazzeman 1 year ago
Szomorú ami akkor a zsidó néppel történt!De kérdem én,hogy az nem szomorú ami a palesztínokkal most történik?Lesz olyan büntetőtörvény ami 3 év letöltendőt szab ki rám,ha kimondom azt,hogy van palesztín holokauszt???Vajon a palesztín nép 65-70 év mulva már ha addig még lesz ilyen nemzetség követel magának kártérítést izraeltől?vagy az amerikai fegyvergyáraktól?Vajon akkor a palesztínok rinyálnak majd a palesztín holokauszt tagadásért?
Dog881006 1 year ago
Nem lőttek ki eleget.
xabyka 1 year ago
igaz
y19HG 1 year ago
Hogy fog visszajönni a Messiás (Jézus): watch?v=LI_hvyE7eMI
Népek körűlveszik és elfoglalják Jeruzsálemet. Ekkor a Messiás (Jézus) megjelenik az Olajfák hegyén. Izraelt megtámadó emberek elolvadnak (elsenyvednek).
Az új történemi korban a népek évente egyszer elmennek Jeruzsálembe, hódolni a föld királyának, Jézusnak.
viniczai7 1 year ago
Gyerekek elkell dönteni melyik oldalon állunk...Ezek a férgek amint szarkerült a lecsóba áttáltak ,mert szarházi banda.... még jóhogy hazaáruló. Megérdemelték csak túl keveset nyírtak ki .Nem megemlékezni kell róluk hanem szégyelni hogy ilyen emberek éltek köztünk és valották magyarnak magukat !!!!!!!!!!
hektor2055 1 year ago 2
Keressetek ra arra, hogy "legeslegjobbik." Ott kiderul minden.
SuperNazikiller 1 year ago
Én azt nem szeretem a zsidókban, amit a cigányokban sem, ti. ha közülük valaki hibázik, ha az ég is szakad rájuk, nem adják ki maguk közül. Mi azért nem tudunk összefogni, mert úgy neveltek minket, hogy a közösségi szbályok ellen vétőkkel szemben lépjünk fel és az igazság fontosabb az egyénnél, mert ez tartja össze a közösséget. De miért csak mi, magyarok hiszünk ebben a végletekig?
Strugamanoo 1 year ago
Ha egy zsidó megtanulja a talmudi tanításokat, amik a szélsőséges sivatagi körülményekhez igazodnak (pl.: ha kevés a víz, szerezd meg, különben meghalsz), közben az óvodában magyar népmeséket hallgat, igencsak válságba kerülhet a lelkiismerete, hogy akkor mi a jó tanítás. Nem beszélve arról, hogy sokban különbözik a jézusi tanításoktól.
Strugamanoo 1 year ago
most komolyan hogíylhehettek ekora köcsög csicska lámák? te hogy éreznéd magad ha 1 nap azért mert más vallásod van mit amúgy meg szoktak bele nymnak 1 vagonba elvisznek 1 haláltáborba és kínoznak mint állat és tudod h nem bírsz meg menekűlni onnan. Tehát ez 1 népirtás és te ezt sírod vissza h írtsák a npkeet? lhet h 1 zsidó vagy 1 keresztény cigány többet ér bárki szeméen mint te. az iyleek miadt mint te tarunk itt hogy lehet iylen gondolkodásod?
polirubi 1 year ago
Európában sokkal több zsidó él mint muzulmán. Ez nagyobb probléma.
Ezt a videót nézd meg: watch?v=AUnLNzDWB68
viniczai7 1 year ago
Érdekes videó.
De nem kéne már elfelejteni ezt az egész holokausztot....
Úgy értem már minden nap ezt hallom a TV-ből van aki ebből él meg.
Oké elismerem megöltek ott X számú zsidót Auswichban.
Szomorú.... Ép úgy mint amit az indiánokkal csináltak,palesztinokkal,kommunista tömeg gyilkosok 110 millió emberrel stb.. stb... A holokauszt mindig volt nem mai találmány..
Ennyi lépjünk tovább csináljunk valami értelmeset.
quliti 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
nácik vagytok mind!
budaphiai 1 year ago
Hagyjátok szegény norbesz19-et. Szegény csak egy butus kis srác. Ha nagyobb lesz, hátha megjön az esze.
szinesg 1 year ago
mocskos zsidók, most is pusztulni fogtok mint 44 és 45-ben, VÁR A DUNA ZSIDÓ!!!
Norbesz19 1 year ago
@Norbesz19 Van pár lényeges változás 1944-45 óta, pl. Izrael újra létezik, ezért neked csak a száj"hősködés" marad.
Más: ma már tudjuk hova vezet ilyen fajgyűlölő magyarellenes , hazaáruló gyilkosok hősködése, ezért előbb kerülsz te hűvösre az elvtársaiddal, mint hogy újra megtehetnétek :). Szégyenfoltja vagy ennek a drága és szép országnak, bujdoss el ezzel a maradi gondolkozásoddal.
Gyilkosoknak a dutyiban a helyük!!!
Swarci7 1 year ago
This has been flagged as spam show
@Norbesz19
A 13 magyar Nobel-díjasból 11 zsidó szárnazású.
Ők hozzájárultak Magyarország fejlődéséhez.
Te hogyan segíted a Hazádat???
Te nagy magyar!!!
freekomment 1 year ago
@Norbesz19
téged vár a börtön
freekomment 1 year ago
This has been flagged as spam show
Háát..hameg csak a Jobbik lenne egyedül, azt úgy hívnánk h diktatúra és mehetnél 20évre sittre vagy agyonlőnének ha nem tapsolsz elég hangosan...
Bár ez minden pártra igaz..
usespanner1 1 year ago
This has been flagged as spam show
A nyomtatott médiák hanyatlását látva a zsidók gyorsan rátelepedtek az online világra. Itt van mindjárt a "jewtube", a Mark Zuckerberg féle facebook, a google, ebay, pay-pal stb.
S ha kiugrok a New York Yankees egyik mérkőzésére, ott is csak George Steinbrenner embereinek kell szorítanom, majd este Paul Steinhausernek köszönhetően megnézhetem az összefoglalót a cnn-en.
"jew-dálatos" egy világban élünk!
themagnussons 1 year ago
Comment removed
usespanner1 2 years ago
This has been flagged as spam show
EGYETÉRTEK.
Ha valaki megnézi a nácizmus és az olasz fasizmus vezető személyiségeit, akkor leggonoszabb, elvtelen emberek történeteit olvashatja.
A JOBBIK tele van ilyen emberekkel.
58914020 2 years ago
Nekem az az egy furcsa ezzel a Dunába lövéssel kapcsolatban, hogy a befagyott vízbe nem tudom hogyan lőtték bele őket. Persze lehet hogy ezt tették, de azzal csak ugyanazt érték el mintha egy magas helyről lőtték volna le őket.
fehercsongor 2 years ago
Milyen befagyott víz? Látom, te is jó dolgokat ragadsz ki...
A Duna akkor nem volt befagyva, csak jégtáblák úsztak rajta. Ráadásul októbertől kezdődtek már ezek a belelövések.
58914020 2 years ago
Nyáron kell az ilyesmit csinálni, nehogy megfázzanak a páciensek.:))
HolokamuBusiness 2 years ago 26
This has been flagged as spam show
A zsidókat ki kell írtani, ez tény és egy jó dolog. Egyszer úgy is megdöglenek a cigányokkal, a kommunistákkal és a szlávokkal együtt, legalábbis szívből remélem. Éljenek a nacionalisták!!
ALIENEvil 2 years ago 9
@ALIENEvil
Jah persze mindenkit meg kell ölni, cseheket, zsidókat, szlovákokat, románokat és akkor csak a magyarok marradnak egyedül.
És azt hiszed h akkor béke lenne?:))
Nagy csöcst!
A keresztény az ateista "ősmagyarral", az mdf-es a fideszessel, az meg a jobbikossal harcolna.
usespanner1 2 years ago
@ALIENEvil a szlávokkal mi a gond? Szláv felmenőim vannak, ennek ellenére rühellem a cigányokat, a komcsikat és egyes zsidókat. de a szlávokat miért?
Edgtho36 1 year ago
@Edgtho36 Hiszed vagy sem, édesanyám orosz, leánykori neve Dobzsenyeckaja Jekatyerina Karlova, ő is szívből gyűlöli a szlávokat pedig anyanyelve az orosz :) Ő nevelte belém ezt és büszke vagyok rá! Halál mindre!
ALIENEvil 1 year ago
@ALIENEvil biztos van valami meggyőződése is, amiért gyűlöli őket. Ezek szerint nem értetted a kérdést. Miért? Csak érdekelne.
Edgtho36 1 year ago
This has been flagged as spam show
@ALIENEvil Így igaz barátom!ÍRTSD A SZAR ZSIDÓT!SEREG KELL ÉS TISZTÍTÓ TŰZ FEGYVERT MINDENKINEK AKINEK NINCS ANNAK ADUNK TISZTÍTSUK MEG AZ ORSZÁGOT!
SÁRKÁNY ELLEN SÁRKÁNYFŰ, CIGÁNY HELYETT BŐRFEJŰ, ZSIDÓK ELLEN NÉMETEK ÉLJENEK A SCHINHEADEK.
TRÁGYA IZRAEL!
*zsidó, cigány reszkess!Hitler anyja újra terhes!*
antiizrael 1 year ago
This has been flagged as spam show
@ALIENEvil Így igaz barátom!ÍRTSD A SZAR ZSIDÓT!SEREG KELL ÉS TISZTÍTÓ TŰZ FEGYVERT MINDENKINEK AKINEK NINCS ANNAK ADUNK TISZTÍTSUK MEG AZ ORSZÁGOT!
SÁRKÁNY ELLEN SÁRKÁNYFŰ, CIGÁNY HELYETT BŐRFEJŰ, ZSIDÓK ELLEN NÉMETEK ÉLJENEK A SCHINHEADEK.
TRÁGYA IZRAEL!
*zsidó, cigány reszkess!Hitler anyja újra terhes!*
antiizrael 1 year ago
@ALIENEvil Éljenek a naCIONalISTÁK? Tán mögöttük nem a zsidók állnak? Ugyanmár... Ez az egész nacionalizmus, választás, demokrácia csak illúzió. Miből gondolod, hogy a zsidókat bárki is ki fogja írtani, mikor még maga Hitler is csak egy zsidó báb volt? Majd te jól kiírtod őket, igaz? :) Lehet, hogy szerinted a gyilkolás, mészárlás megoldás lenne, de mit oldassz meg vele? Nemtudod mit kell megoldani, csak vakon mondod itt a magadét.
rexxar133 1 year ago
@rexxar133
lol, ennyire elvetemült összeesküvés elméletet még nem hallottam:D ezt hogyan sikerült kitalálnod. nacionalisták mögött a zsidók állnak:D Hitler zsidó báb volt :D:D hát te teljesen hülye vagy.. Tudom én,hogy az embereknek szükségük van néha ilyen kitalációkra, hogy okosabbnak érezzék magukat a másiknál, és levakozzanak másokat, de azért mégis, hogy írhatsz ekkora hülyeségeket? Van ám baj a zsidókkal, na de mindenben zsidót látni, azért az tényleg nem vall magas IQ szintre
watttefuckj 1 year ago
@rexxar133
lol, ennyire elvetemült összeesküvés elméletet még nem hallottam:D ezt hogyan sikerült kitalálnod. nacionalisták mögött a zsidók állnak:D Hitler zsidó báb volt :D:D hát te teljesen hülye vagy.. Tudom én,hogy az embereknek szükségük van néha ilyen kitalációkra, hogy okosabbnak érezzék magukat a másiknál, és levakozzanak másokat, de azért mégis, hogy írhatsz ekkora hülyeségeket? Van ám baj a zsidókkal, na de mindenben zsidót látni, azért az tényleg nem vall magas IQ szintre
watttefuckj 1 year ago
Ez egy agymosott csúsztatás. persze, hogy ilyen is volt. Arra mit mond, Tisztelt Tanár Úr, akinek a saját nagybátjya lőtte bele a Dunába a zsidókat. Vagy esetleg őt is megvette Izrael? Tele a tököm a holokamuval, komolyan, de ez itt miért kell?! MIért nem tudunk szembenézni a saját ganénkkal, és kipucolni innen?! Szálasi és pribékjei ugyanolyan aljas, ostoba, szósincsrá söpredék voltak, mint az ÁVÓ. Nem véletllenül ült Horthy börtönében Szálasi és Rákosi...
OberonElSzasza 2 years ago
Azt kapták amit megérdemeltek.
Hazaárulók voltak.
HolokamuBusiness 2 years ago
MILYEN HAZAÁRULÓK, TE IDIÓTA??
Akkor már német megszállás alatt volt az ország!!!
58914020 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Az én nagybátyámat úgy hívták, hogy a budai mészáros.
Személyesen lőtte a zsidókat a Dunába, FAJI ALAPON.
Nevetséges ez a videó, undorító az, aki ezt feltette.
58914020 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Martin Niemöller (18921984) "Először eljöttek a zsidókért, és nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, és nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán eljöttek a katolikusokért, és nem szóltam, mert nem voltam katolikus. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, és nem szóltam, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, hogy szóljon értem." Köszönöm, hogy te szót emeltél...
aalfamr 2 years ago
ez a krokó szimplán hülye. azt hiszi, hogy volt bármi válogatás, bizonyítási eljárás azok körében, akiket a dunába lőttek????? Pláne a 8-10 éves gyerekek ügyében???? ez a magyar jobboldali mozgalom ezért ilyen mérhetetlenül ostoba, mert állandó kényszert érez arra, hogy a múltat átírja valami agyament hazugsággal. szánalmas!
glasznoszty 2 years ago
Nagyon-nagyon sajnálom azokat, akiket esetleg ártatlanúl végeztek ki.
De a 8-10 éves gyerekeket honnan a ....-ből veszed???
Már csak azért kérdem, mert ha történetesen esetleg a másik változat az igaz, akkor bennem úgy vetődik fel a kérdés, hogy vajon hány magyar katona halt meg, és hány magyar gyerek lett árva néhány kollaboráns patkány miatt???
Egy ostrom alatt lévő városban ugyanis a történelem kezdete óta erre csak egyetlen büntetés létezik.
HungarianCsabi 2 years ago
Richter Gedeon a szintetikus gyógyszerek , Kalmopyrin feltalálója és a többi gettóba zárt zsidónak esélye sem volt a kémkedésre. Nem kellene hazudozni. Apáitok azért lőtték a Dunába őket, mert zsidók voltak. Radnóti, Rejtő Jenő, és a hideg napok 3000 áldozata is kémkedett? Dehogy, és ezt mindenki jól tudja, még ti is, de milyen kellemes érzés is a gyűlőlködés hazudozás, ha zsidókról van szó, úgye?
aalfamr 2 years ago
Légyszíves, ha nekem válaszolsz egy kommentemre, akkor próbáld meg tárgyszerűen tenni, és kiemelni "..." bármelyik kommentemből azt a részt amire válaszolsz.
Isten zsidókhoz való hozzáállásáról:
A babiloni Talmud megírásával, és az abban foglaltak életvitelszerű átvételével a zsidóság megszegte a Tízparancsolat -ot.
Innentől kezdve csak a saját cselekedetei szálltak vissza a zsidóságra.
Saját magatok mézsároltattátok le a valóban legjobbjaitokat.
HungarianCsabi 2 years ago
OK, tehát ha a zsidók eltértek a 10 parancsolattól, akkor szabad prédává válhattak, és a mi kezeinktől kell a büntetésüket elvenniük? Isten használta a nyilasokat az ő büntetésének végrehajtásában, és ha igen, akkor a nyilasok ezt túlzások nélkül tették meg? A magyar nemzet nem tért el a 10 parancsolattól, ha igen akkor számíthatunk hasonló vérengzésekre?
aalfamr 2 years ago
Ha lehetne esetleg kicsit lassabban :-) :
Kérdés 1.:
Nem "szabad prédává", hanem csak a saját cselekedeteik "áldozatává" válnak.
Tehát ha a Talmud tanai szerint lop-csal-hazudik-paráználkodik, akkor ez törvényszerűen visszaszáll egy adott történelmi időszak után.
Kérdés 2.:
A karma szabályai szerint nagyon nehéz eldönteni, hogy mi az ok és mi az okozat.
Tehát erre a kérdésre egy adott egyén szempontjából nem lehet válaszolni.
Folyt köv.:
HungarianCsabi 2 years ago
1, A Dunába lőtt zsidók mások áldozataivá váltak, akiket számonkérhetők a tetteikért. Személy szerint egyiket sem vádolták meg, se per, se védelem. Amennyiben nem lettek elítélve, akkor vád, és itélet híján ártatlanoknak kell tekintenünk őket. 2, amennyiben a zsidók mint nemzet vétkeztek a 10 parancsolat ellen, akkor sem volna jogunk a büntetés végrehajtásában "önszorgalomból". Aki ítél, az szabja meg a büntetés eszközeit is....
aalfamr 2 years ago
Ez a válasz igy már tárgyszerű ... békeidőszakban.
És most légyszíves olvasd el mégegyszer azt a commentemet, amelyikre először válaszoltál kettőnk vitájában ("Nagyon ..."), és az alapján mond meg légyszíves, hogy melyik részével nem értettél egyet.
Azt ugyanis én nem hiszem el, hogy az összes kivégzett ártatlan volt. A 8-10 éves gyerekeket meg pláne.
HungarianCsabi 2 years ago
"nagyon" ez a rész kerek, de a néhány kollaboráns patkány nem. Statárium alatt is van rögtön itélő bíróság. Ott ilyen nem volt!! Nem fogalmaztak meg vádakat sem, hogy kémkedtek volna. Még a személyek sem voltak fontosak, találomra 100-200 ember és irány a Duna. Egyetlen "vétkük" az volt, hogy zsidók voltak, és nyilas testvérek nem bajlódtak még ürügyek gyártásával sem, mert nem volt rá szükségük zsidókkal szemben, hiszen szabad prédákká váltak
aalfamr 2 years ago
Honnan veszitek az adataitokat???
Csak azért kérdem, mert az eredeti vitánk 8-10 éves gyerekek kivégzésétől indúlt.
HungarianCsabi 2 years ago 2
Comment removed
HungarianCsabi 2 years ago
This has been flagged as spam show
Folyt.:
Viszont a zsidó nép szempontjából a válasz sajnos igen.
Elég ha megnézed, hogy hányszor lett páros lábbal kirúgva valahonnan. Jeruzsálem ~70 => Babilon ~1100 => Oroszország 1905
Ez egy kicsit sok "félreértés".
Kérdés 3.:
A karmát leginkább egy kétkarú mérleghez hasonlítanám, amelynél a cselekedeteink a súlyok.
Ez alapján, ha eltértünk a tízparancsolattól, és a jelenlegi cselekedeteinkel nem hozzuk egyensúlyba a dolgot, akkor a válasz igen.
HungarianCsabi 2 years ago
@aalfamr Ezt jol megmondtad baratom! A baj csak az hogy ezen a eszeveszet primitiv gyulolet szemetdombjan, nagyon ritka az ijen jozan es becsuletes hozaszolas. Minden esetre en is csatlakozok ehez a megjegyzesedhez.
mgk11111 1 year ago
@mgk11111 Fordulj fel zsidó disznó!
thenazismustdle 1 year ago 3
@thenazismustdle Gratulálok az értelmes hozzászóláshoz.
Dabaka93 1 year ago
This has been flagged as spam show
A kiválasztott metélt fasiszta népek gyűlölő és palesztin gyerekek gyilkos cionistáknak a *French Southern & Antarctic land* üres szigeten a helyük magukra hagyva, oda telepíteni őket mind egytől egyig, kivétel nélkül.
A f@szkalapos cigány-maffiózók vajdák és az ingyen élősködő cigány inkubátorkeltető-gépeknek is találunk megfelelő szigetet, hiszen úgysem integrálódni akarok társadalmunkba.
.
SuperAtair 2 years ago
és szálasi kend hány generációig tudja visszavezetni, hogy összes felmenője mind magyarok voltak és nem pedig más népből valóak? ha tovább tudsz menni 5 generáción, akik mind full magyarok voltak, emelem kalapom! biztos nem keveredett még véletlen egy tót, rác, vagy oláh se! ne adj isten egy zsidó.
FuckYeahHardGore 2 years ago
Nem ez számít, ezt belátom. Lehetetlen megúszni a keveredést, és nem is baj ha jelen van valamilyen szinten. De miért folyik a csapból is a holokauszt, miért nem lehet elgondolkozni a valóságtartalmán? Jó, rendben, legyen gyásznap. De akkor senki ne szóljon le, hogy ha esetleg megemlékeznék Trianonról negyedikén, és ne nácizzanak le, ha árpád-sávos póló van rajtam... A mérleg igencsak balra billen...
Salashi0815 2 years ago 2
@FuckYeahHardGore Nem azért Magyar valaki mert minden felmenője szintiszta Magyar. Hanem azért mert szertett hazánkért él és cselekszik.
Szebb Jövőt!
Zozzz88 2 years ago
Hello, az ilyen "szittya vér" magyar még a mesében sem létezik. Szálasi hungarista népvezér ősei örmények, németek, ruszinok voltak, de a magyarok messiásának gondolta magát. Azok akarják legjobban magyarságukat bizonygatni, akik a legkevésbé azok, igazából nincs is ezzel baj addig, amíg mások vérét nem kívánják. Salashi név mögött megbúvó személy kb annyira magyar, mint példaképe, gondolok itt a magyarság képére is
aalfamr 2 years ago
Lehet hogy valamelyikünk nem ugyanazt a nyelvet beszéli???
Már csak azért, mert most kérem harmadjára, hogy arra válaszolj amit leírok (lehetőleg idézőjellel kiemelve :-) ). Az általános mellébeszélésre ugyanis nem nagyon vagyok kíváncsi.
Olyan általánosításokat én is tudok ám mondani, hogy ez a viselkedés tipikus.
HungarianCsabi 2 years ago 2
lehet, hogy nem , ezt ugyanis nem neked írtam, hanem egy másik felhasználó, másik kommentjére reagáltam, (neked is válaszoltam már egyébbként)
aalfamr 2 years ago
A "haza iránti olthatatlan szeretet", de melyik haza? Nektek ez otthonotok, de nem hazátok!
Salashi0815 2 years ago 2
Azt ne hidd, h a magyar zsidók annyira odavannak Izraelért.. A magyar zsidók kevésbé vallásosak, néhány szót tudnak csak héberül és azt sem tudják hol van Tel-Aviv... Ezt onnan tudom, h leteszteltem:)
usespanner1 2 years ago
Olyan meglepő ha valaki nem akar rabszolga lenni saját hazájában ?
lajostibi 2 years ago
Nah csak néhány példa...
Eddig 3 helyen dolgoztam, egyiket egy zsidókat kevéssé kedvelő magyar úriember vezette (EDM kft), aki rendszeresen adót csalt...
Szóval előbb a saját portátokon kéne körbenézni, nagymagyarok..
Amúgy a magyar gazdaság kisiklatása az erdélyi magyar Medgyessyhez kötődik, akkor most utáljátok az erdélyieket is?
Ez nevetséges.
A zsidó orvostól/tanártól ugyanannyi adót vesznek el...