A nép vagy mint én mint felhasználo azt szerettem ben hogy kezes bárány azt csinálja amit én is szeretnék és motorikusan megbízható erős és kicsi pénzből még erősebbet csinálhatok. A videot meg alapul nem lehet venni mert ez nem az a nissan amit megvenne az ember(automata non turbo). Én nem azért vettem pl. hogy ezek az aproságok érdekeljenek hanem az élményért. Amugy egy német tdi-m van amit mellette használunk és azt is szeretem csak másért(és annak is megvannak a maga hibái).
Ez nem egy luxus autó és a nép nem azért repes érte mert kényelmes hanem amit képvisel és amit tud. Én minden nap beinditom hajtom kinozom és csak megy és megy. A motorja ha odafigyelnek rá hálás. Én is csak azért vettem hogy játszós autó legyen belőle de ez élmény autó ha olyan ember kezében van aki ki is tudja használni.
Persze ez probléma hogy az enyém 97es volt és semmilyen plusz extra véltozás nem történt vele. A hűtőmaszk az tényleg én is beszoptam pedig mindent megtettem hogy ne törjem el de hát sikerült így maradt a jó magyar gyorskötöző. Hát ezen a videon lóg a tükör hát gondolom a gazdája hibája mert nekem nem. A korozió védelem mint láttátok tényleg olyan orvosolni kell. De nem minden müanyag szar rajta csak részben mint minden más autónál.
Sziasztok. Nem olvastam végig a kommenteket de én is hozzászolok bár lehet hogy semmi értelme. Nekem is van egy 97es r33 gts-tm már 4.éve. A videóhoz hozzászolva és saját tapasztalatomból meritve igen a belső része az autónak elsöre nekem is puritán volt de a középső konzolon a komplet gombsort és tekeröket beleértve egy digitális kapcsoloba süritették. Nefelejtsük el hogy ezeket a verdákat 93ban már piacra dobták ugyhogy átgondolva 93ban emlékezetek vissza hogy kb milyen autók voltak.
Én Német párti vagyok (jelenleg GOLF IV) nem az első és remélem nem utolsó (D) autóm! Nem mennék bele műszaki megoldásokba (vitába meg végképp NEM) A lényeg ,hogy van a családban egy HONDA HRV is és konkrétan lehidalok, 2004 óta SEMMIT nem kellett benne cserélni/javítani!!! Szilentek még gyáriak és hibátlanok! Hozzáteszem,hogy Anyám használja napi szinten,ami nem éppen előny :) Tipikus nő,hidegen pörgeti ,kátyú nem akadály és áááá mindegy is! Abszolúlt nincs kímélve az autó! ------>
Terepen is sokat megy (telek,földút,szőllő...)! Ennyi! Nem hiszünk a szemünknek. Viszont én nem érzem otthonosan magam benne mert olyan gagyi,kényelmetlen szar,hogy elképesztő. 3,7M ért kapsz egy fűthető priccset meg egy suzuki műszerfalat! Aláírom,hogy megbízható de nemáÁár :( Számomra ez a japán autó. Tudom van Lexus is stb. de nem!!! Nem az a feeling és kész! A műszaki összehasonlításba szándékosan nem megyek bele,de annyit elárulok,hogy a GOLFnak sincs semmi gyíkja mert ------->
időben megkap mindent amit előirtak neki és "rendeltetésszerűen" van használlva! Mondom ezt 188ezer km-nél. Ez csak egy idevágó történet volt!Egy biztos,nagyon nagy tévedésekbe vannak itt emberek és akkor még nem is beszéltem a márkakeveredésekről,mikor is pl. egy japán autó igaziból félig francia félig olasz de mondhatnék svéd vagy német tipust is!!! Meddő vita ez srácok!
Figyelj ide ember.Tegnap ota gondolkodom hogy beszalljak-e egyaltalan ebbe az ovadas dologba,mert a szintedet korabban mar tanusitottad.45 eves vagyok,2 gyereket nevelek. Masok ismeretlenul kritizalasa helyett apad is jobban tenne ha szajon csapdosna a kurvara neveletlen fiat.Stilusod alapjan nagyjabol az unokam lehetnel,aki meg pont semmit nem tett le az asztalra,de nev nelkul az ismeretlenseg homalyaba burkolozva masokat anyazni azt nagyon tud.Ennyi,befejeztem.Jobb dolgom is van ennel.
Megmutattam faternak a poén kedvéért (nem Japán autós) több mint 40 éve nyomja az ipart autók terén...látott már 1et-2t. Az első reakciója az volt, hogy...idézem : "hol a faszba tanult ez a gyerek autót szerelni, ennek fingja sincs semmiről azon kívül, hogy ki tud cserélni egy rossz alkatrészt egy jóra"
Követségi autókat csinál, szervizesek hozzá járnak tanácsot kérni stb...
Ha nekem ő azt mondja, hogy úgy faszság ez a videó ahogy van, akkor talán neki fogok hinni. Mert ez bármiről elmondható!!!
Emelem a kalapom faterod mar-mar Gyurcsoki magassagokban levo latnoki kepessegei elott.Gondolom a monitorra tette a kezet es egybol levagta szakmai kepessegeim.Csak igy tortenhetett,mert a videobol ez nem derulhetett ki.
Cseppet nagyobb tekintéllyel bír, mint egy senkiházi paraszt aki kiment külföldre,mert itthon nem képes megélni!! Az ilyeneket hívják vesztesnek, akik menekülnek, mert itthon életképetelenek...
"ennek fingja sincs semmiről azon kívül, hogy ki tud cserélni egy rossz alkatrészt egy jóra"
Szerinted az autószerelés miből áll? Elromlik valami, elviszik az autót szervizbe, mert vmi nem jó benne, szerelő megállapítja mi az, kicseréli, jó lesz az autó. Vagy nem?
Én is német kocsis vagyok, van egy kettes golfom,de csak azért mert mást nem engedhetek meg magamnak minimálbérből. És szeretem,elvisz mindenhová és évi szervízköltsége kb 20ezer forint. Én fogtam-e ki jót? azt nemtudom,na de a lényeg, hogy ha megtehetném akkor lenne egy 240Sx S14-em az tutiszáz. Mert lenyűgöz minden porcikája. A japán autók meg igen is jók,hasonlóképp mint a német,vagy amerikai vagy sorolhatnám. Ja és Nézzetek TopGear-t mert az jó ;) Ott van minden nemzet és jók is nem picit.
@RichDasix ja és még annyi,hogy én személy szerint undorodom ettől az állandó viszálytól japán és német között meg hogy szarozzák autósportálokon is mindig egymás autóit az emberek,mert tök fölösleges. Ma voltam VWDepon, és kurvajó volt,de Tököl-t is kurvára fogom élvezni ha legközelebb megyek. A Skyline meg biztosan jó autó, és nagyon népszerű,azért is mert ritka hazánkban,de nekem ettől még nem tetszik :)
Akinek ez nem teccik vegyen egy szaros golfot és RAT-osítsa le. Úgy is ez kell az idiótáknak. Csak rozsda és semmi más kívül belül, meg füstölnek mind a gyárkémény. ennyi.
Én is hozzáfűznék ehez valamit. Nekem volt egy skyline-om és az ktűnő állapotban volt. Mondjuk az egy R33 GTR volt. Az, hogy ez a srác aki ezt a videót szerintem ausztráliában készítette a rendszám alapján (lehet, hogy angol bocs ha tévedtem) és kikapott egy 2,5L szívó és ráadásul autómata verziót aminek az előző tulaja valószínüleg kihajtotta a lelkét. Nem egy német vagy amerikai szartalicskát tudnák én is mutatni ami fiatalabb kora ellenére sokkal szarabb állapotban van mint ez a skyline.
Ennyi.. Büdös szar az összes japán autó.. olyan műanyagokkal... legutobb amikor ilyen műanyagot láttam tic-tac volt benne. Barátom civic typerjébe a 3. motor dobog, az s2000-be meg a 2.. Nesztek.. barmok
Nagyfúnak üzenném a videóban, hogy sírok a röhögéstől amit mond!!
Minden nissanban ugyan olyanok a kapcsolók??? Öregem....micsoda felfedezés! Az persze nem lényeg, hogy fosvágenéknél (ki sok más szart is gyárt) A fapados fóbiába ugyan az a lámpakapcsoló mint a Agyonistenített új Lamborghini-kben??? És még ugyan azon a szar helyen is van!!!
Ez a kurva ciki, nem ami egy szar alap 1000éves nissan-nal megmutatott!!
Nem akarok én se beszélgetni, sem pedig eszmét cserélni. Csupán annyit akartam mondani, hogy ez ugyen úgy érvényes minden kocsira....legyen az német, amerikai, Japán, stb (hulladék franciát direkt nem írom, az már a tervezés állapotában rossz úgy ahogy van) hogy ami le van harcolva, az ilyen. Nincs ezen mit csodálkozni! Van ismerős aki vett (almighty) M5 őt sok 10millioért és nesze, 8 hónapja van meg, tudta használni 2-t!! És ez csak 1 a sok közül
én meg se lepődök :D sose feltételeztem h a többi japó vas jobb minőségű lehet mint a suzuki XD
Autószerelő gyakornoki éveim alatt volt szerencsém néhány ehhez hasonló minőségi hiányosság feltérképezésére :DD pl Vadi új Honda civicben kb 2centit ugrott beljebb az ajtókárpit, miközben felhúztam az ablakot :D hát ne vicceljünk már :D EZ MINŐSÉG??? ja, meg diesel civicen turbócsere 50000km-nél? :D 300000huf?:D LOL!! Japánt soha semmi pénzért :D
Kurvára nem vagyok az apád kisfiú, és érdekes módon 1x volt szerncs(étlenségem) fos németkocsihoz és soha többet. Én járni szeretek az autóimmal, nem SZERVÍZBE járni!!
Ismrősnek M5-e van és egy SZAR!!!!!!
Hűdeerős és ki is fújt, csörög, zörög.....egy forintot nem ér, nemhogy 8-10 milliót!
aha,.. magyarán egyértelmű az elmondásod alapján, h összvissz 2 német autó állapota alapján skatulyázod be a komplett német autóipart.. Téged illet gratuláció komám ,ha ez az helyzet XDD
Édes istenem, hogy tényleg ekkora fasz agyatlan minden német kocsis....Ezzel az erővel mondhatnám, hogy te ugyan ezt csináltad, sőt (Honda Civic) az csak 1, te 1 alapján mondasz ilyen atomzsenikém?
Eszed mint a kiköpött rágógumié!!
Szerinted miért halnak éhen a Japán autó szervizesek és dolgozzák halálra magukat akik német fosokat csinálnak??
Asszem ezzel elárultam mindent!
Vitatkozni meg majd akkor próbálj, ha fel is nőttél a feladathoz!!
"Szted miért halnak éhen a Japán autó szervizesek" .. megmondom.. azért, mert európában német autó uralom van.. ha néha arra vetemednél h autós folyóiratokat lapozgass, láthatod, h Mo-n hasonlóképp az van..
magyarán (hogy te is felfogd):
ha Mo-n van 40ezer Astra (pl), meg 4ezer Civic (pl), akkor logikus, hogy amiből 10X annyi van, több a karbantartási meló.. lehet h ez számodra hihetetlen, de nem feltétlenül javítási célzattal szoknak az emberek szervízbe menni :)
Hangja szep,sima jarasu tipikus soros hatos.A csalodas az elso alapos atnezeskor jott.A video magaert beszel.Ettol szeretni meg lehet,en nem fogom.Loerok?Semmi mas mint egy talicska penz es jo szakembergarda kerdese.Nem tipus.Vezetni nem rossz,de semmi extra,olyan mint barmely hasonlo epitesu auto.
Az R 32-33-34 szep es egyedi,a 2007-es modellt lesullyesztettek szurke domping marketingauto szintre.
En keszitettem a videot,csak nem en raktam fel.A bemutatott kocsi nem volt torott,egyszeruen ilyen.Nem voltam sosem nagy japanauto rajongo,de amig otthon eltem azt hittem a skyline mas.Nem tudom mit hittem,csak a latott videok adtak a gondolataimhoz az alapot.800 loeros,1000 loeros,stb.Aztan meglattam az elsot eloben.Tetszett.Formas kocsi,kitunik az egymastol megkulonbozhetetlen japan dompingautok kozul,foleg itt van ra szukseg ahol az europai tipuskinalat tobbszorose fut az utakon.
Gondolom azér lötyög rajta minden, mer már legalább egyszer szarrá törték. Minden autóból ki lehet fogni szart, még a Skyline-ból is. És akkor mi van? Attól nem lesz szar autó!
Milyen országban vagy? Autószerelőként dolgozol? Az összes többi skylineban ugyanilyen gyatra minőségűek az említett dolgok? Az újabb modellekben is ilyen szar anyagokból van a belső? Egyébkéntmeg nyilván kipróbáltad a géped és észrevetted, hogy élmény vele az autózás és ezért tetszik az embereknek. :) Na meg a formája miatt is...

odabaszo 1 month ago

whiskys16v 1 year ago

drszoke 1 year ago
pazar anyagok,kiváló minőség!
használd sokat:)
6N2Gabi 1 year ago
Megmutattam faternak a poén kedvéért (nem Japán autós) több mint 40 éve nyomja az ipart autók terén...látott már 1et-2t. Az első reakciója az volt, hogy...idézem : "hol a faszba tanult ez a gyerek autót szerelni, ennek fingja sincs semmiről azon kívül, hogy ki tud cserélni egy rossz alkatrészt egy jóra"
Követségi autókat csinál, szervizesek hozzá járnak tanácsot kérni stb...
Ha nekem ő azt mondja, hogy úgy faszság ez a videó ahogy van, akkor talán neki fogok hinni. Mert ez bármiről elmondható!!!
simplytommy 1 year ago
@simplytommy
Emelem a kalapom faterod mar-mar Gyurcsoki magassagokban levo latnoki kepessegei elott.Gondolom a monitorra tette a kezet es egybol levagta szakmai kepessegeim.Csak igy tortenhetett,mert a videobol ez nem derulhetett ki.
Oszinte gratula.
drszoke 1 year ago
@drszoke
Cseppet nagyobb tekintéllyel bír, mint egy senkiházi paraszt aki kiment külföldre,mert itthon nem képes megélni!! Az ilyeneket hívják vesztesnek, akik menekülnek, mert itthon életképetelenek...
simplytommy 1 year ago
@simplytommy
"ennek fingja sincs semmiről azon kívül, hogy ki tud cserélni egy rossz alkatrészt egy jóra"
Szerinted az autószerelés miből áll? Elromlik valami, elviszik az autót szervizbe, mert vmi nem jó benne, szerelő megállapítja mi az, kicseréli, jó lesz az autó. Vagy nem?
88Sam8888 1 year ago
Én is undorodom!Német a jó és kész xD egyébként nekem is szaros golfom van mégse füstöl,el vagy tévedve
clioRn55 1 year ago
Én is német kocsis vagyok, van egy kettes golfom,de csak azért mert mást nem engedhetek meg magamnak minimálbérből. És szeretem,elvisz mindenhová és évi szervízköltsége kb 20ezer forint. Én fogtam-e ki jót? azt nemtudom,na de a lényeg, hogy ha megtehetném akkor lenne egy 240Sx S14-em az tutiszáz. Mert lenyűgöz minden porcikája. A japán autók meg igen is jók,hasonlóképp mint a német,vagy amerikai vagy sorolhatnám. Ja és Nézzetek TopGear-t mert az jó ;) Ott van minden nemzet és jók is nem picit.
RichDasix 1 year ago
@RichDasix ja és még annyi,hogy én személy szerint undorodom ettől az állandó viszálytól japán és német között meg hogy szarozzák autósportálokon is mindig egymás autóit az emberek,mert tök fölösleges. Ma voltam VWDepon, és kurvajó volt,de Tököl-t is kurvára fogom élvezni ha legközelebb megyek. A Skyline meg biztosan jó autó, és nagyon népszerű,azért is mert ritka hazánkban,de nekem ettől még nem tetszik :)
RichDasix 1 year ago
Akinek ez nem teccik vegyen egy szaros golfot és RAT-osítsa le. Úgy is ez kell az idiótáknak. Csak rozsda és semmi más kívül belül, meg füstölnek mind a gyárkémény. ennyi.
gumballHUN 1 year ago
Én is hozzáfűznék ehez valamit. Nekem volt egy skyline-om és az ktűnő állapotban volt. Mondjuk az egy R33 GTR volt. Az, hogy ez a srác aki ezt a videót szerintem ausztráliában készítette a rendszám alapján (lehet, hogy angol bocs ha tévedtem) és kikapott egy 2,5L szívó és ráadásul autómata verziót aminek az előző tulaja valószínüleg kihajtotta a lelkét. Nem egy német vagy amerikai szartalicskát tudnák én is mutatni ami fiatalabb kora ellenére sokkal szarabb állapotban van mint ez a skyline.
gumballHUN 1 year ago
Vannak japán pártiak,vannak német pártiak , olasz pártiak..stb A Tulajt nézd ne az autót.
Ishtelte 2 years ago
Ennyi.. Büdös szar az összes japán autó.. olyan műanyagokkal... legutobb amikor ilyen műanyagot láttam tic-tac volt benne. Barátom civic typerjébe a 3. motor dobog, az s2000-be meg a 2.. Nesztek.. barmok
Pepehgt5 2 years ago
Nagyfúnak üzenném a videóban, hogy sírok a röhögéstől amit mond!!
Minden nissanban ugyan olyanok a kapcsolók??? Öregem....micsoda felfedezés! Az persze nem lényeg, hogy fosvágenéknél (ki sok más szart is gyárt) A fapados fóbiába ugyan az a lámpakapcsoló mint a Agyonistenített új Lamborghini-kben??? És még ugyan azon a szar helyen is van!!!
Ez a kurva ciki, nem ami egy szar alap 1000éves nissan-nal megmutatott!!
simplytommy 2 years ago
@simplytommy
Itt a nagyfiu,de nem szeretnek ebben a stilusban senkivel sem beszelgetni vagy eszmet cserelni.
drszoke 1 year ago
@drszoke
Kis fáziskéséssel,de csak reagált...
Nem akarok én se beszélgetni, sem pedig eszmét cserélni. Csupán annyit akartam mondani, hogy ez ugyen úgy érvényes minden kocsira....legyen az német, amerikai, Japán, stb (hulladék franciát direkt nem írom, az már a tervezés állapotában rossz úgy ahogy van) hogy ami le van harcolva, az ilyen. Nincs ezen mit csodálkozni! Van ismerős aki vett (almighty) M5 őt sok 10millioért és nesze, 8 hónapja van meg, tudta használni 2-t!! És ez csak 1 a sok közül
simplytommy 1 year ago
R34 GTR -ről mi a véleményed? az is hasonlóképp kaka? :S (én JDM ellenes vok ,csak megerősítést kérek :D)
Sanyey 2 years ago
én meg se lepődök :D sose feltételeztem h a többi japó vas jobb minőségű lehet mint a suzuki XD
Autószerelő gyakornoki éveim alatt volt szerencsém néhány ehhez hasonló minőségi hiányosság feltérképezésére :DD pl Vadi új Honda civicben kb 2centit ugrott beljebb az ajtókárpit, miközben felhúztam az ablakot :D hát ne vicceljünk már :D EZ MINŐSÉG??? ja, meg diesel civicen turbócsere 50000km-nél? :D 300000huf?:D LOL!! Japánt soha semmi pénzért :D
Sanyey 2 years ago
Ügyes vagy kisfiú, maradj csak a hulladék német fosoknál!!!! Ilyen állat ne is tegye be a szaros seggét Japán Autóba!
Az a baj, hogy fasz vagy kisöcsém, mondtál volna bármi mást de turbót....ne zavarjon, hogy simán tönkrevágok akár 500km alatt is egy vatta új turbót.
simplytommy 2 years ago
@simplytommy
Apu.-. az ótásodra annyit óhajtok válaszolni,hogy:
Az autó fogalma Németországban született, és ott is ér véget :)
és: ha megteheted, vegyél csak japán autót XDDD az kell neked :D
Sanyey 2 years ago
Kurvára nem vagyok az apád kisfiú, és érdekes módon 1x volt szerncs(étlenségem) fos németkocsihoz és soha többet. Én járni szeretek az autóimmal, nem SZERVÍZBE járni!!
Ismrősnek M5-e van és egy SZAR!!!!!!
Hűdeerős és ki is fújt, csörög, zörög.....egy forintot nem ér, nemhogy 8-10 milliót!
simplytommy 2 years ago
@simplytommy
aha,.. magyarán egyértelmű az elmondásod alapján, h összvissz 2 német autó állapota alapján skatulyázod be a komplett német autóipart.. Téged illet gratuláció komám ,ha ez az helyzet XDD
Sanyey 2 years ago
Édes istenem, hogy tényleg ekkora fasz agyatlan minden német kocsis....Ezzel az erővel mondhatnám, hogy te ugyan ezt csináltad, sőt (Honda Civic) az csak 1, te 1 alapján mondasz ilyen atomzsenikém?
Eszed mint a kiköpött rágógumié!!
Szerinted miért halnak éhen a Japán autó szervizesek és dolgozzák halálra magukat akik német fosokat csinálnak??
Asszem ezzel elárultam mindent!
Vitatkozni meg majd akkor próbálj, ha fel is nőttél a feladathoz!!
simplytommy 2 years ago
"Szted miért halnak éhen a Japán autó szervizesek" .. megmondom.. azért, mert európában német autó uralom van.. ha néha arra vetemednél h autós folyóiratokat lapozgass, láthatod, h Mo-n hasonlóképp az van..
magyarán (hogy te is felfogd):
ha Mo-n van 40ezer Astra (pl), meg 4ezer Civic (pl), akkor logikus, hogy amiből 10X annyi van, több a karbantartási meló.. lehet h ez számodra hihetetlen, de nem feltétlenül javítási célzattal szoknak az emberek szervízbe menni :)
Sanyey 2 years ago
Pont azt mondta h a turbót azt nem mondja negatív ként, mert az bármelyik turbósnál elszáll.... értelmezni tudni kéne:S
GabeTDi 2 years ago
Kedves baratom,te hany szkajlajnon dolgoztal?Mert en sokon.A gtr ugyanilyen.
drszoke 3 years ago
Ez nem is GTR...erről nem álmodik senki, ilyet nem vesz csak az aki nem ért hozzá :DDD
Walaki 3 years ago
Ha egyre gondolunk es a totalcarrol van szo,akkor valszeg az.En kuldtem neki a fotokat es a tippeket.
drszoke 3 years ago
Ja,igen,autoszerelo vagyok es 2 eve Uj-Zelandon elek-dolgozom.
drszoke 4 years ago
Csak nem rólad írták az Új-Zélandos cikket a belsőség blogon? :))
8Sam8888 4 years ago
Hangja szep,sima jarasu tipikus soros hatos.A csalodas az elso alapos atnezeskor jott.A video magaert beszel.Ettol szeretni meg lehet,en nem fogom.Loerok?Semmi mas mint egy talicska penz es jo szakembergarda kerdese.Nem tipus.Vezetni nem rossz,de semmi extra,olyan mint barmely hasonlo epitesu auto.
Az R 32-33-34 szep es egyedi,a 2007-es modellt lesullyesztettek szurke domping marketingauto szintre.
drszoke 4 years ago
En keszitettem a videot,csak nem en raktam fel.A bemutatott kocsi nem volt torott,egyszeruen ilyen.Nem voltam sosem nagy japanauto rajongo,de amig otthon eltem azt hittem a skyline mas.Nem tudom mit hittem,csak a latott videok adtak a gondolataimhoz az alapot.800 loeros,1000 loeros,stb.Aztan meglattam az elsot eloben.Tetszett.Formas kocsi,kitunik az egymastol megkulonbozhetetlen japan dompingautok kozul,foleg itt van ra szukseg ahol az europai tipuskinalat tobbszorose fut az utakon.
drszoke 4 years ago
Gondolom azér lötyög rajta minden, mer már legalább egyszer szarrá törték. Minden autóból ki lehet fogni szart, még a Skyline-ból is. És akkor mi van? Attól nem lesz szar autó!
gyorgyhanko 4 years ago
Hello!