A zsidó uralkodik lassan a világon... Szépen lassan véghez viszik céljukat. Aztán majd foghatja a fejét az ember, hogy mit engedett meg... De jelenleg mindenki csak védi a zsidókat... kapóra jött a zsidóknak a 2. világháború. Azóta védettséget élvezhetnek, mert ha valaki elitéli a zsidókat, azt egyből megkövezik...
A zsidó nép egy rendkívül kártékony galád pénzéhes nép. Előítéleteim nincsenek ez a tapasztalat. Amit tehet leigáz megvesz megveszteget mindent magának akar eltaposva ezzel nemzeteket népeket. Sajnálom de nem tudok jót írni róluk.
Hogy fog visszajönni a Messiás (Jézus): watch?v=3Uz5uAveDx4
Népek körülveszik és elfoglalják Jeruzsálemet. Ekkor a Messiás (Jézus) megjelenik az Olajfák hegyén. Izraelt megtámadó emberek elolvadnak (elsenyvednek).
Az új történelmi korban a népek évente egyszer elmennek Jeruzsálembe, hódolni a föld királyának, Jézusnak.
Az arabok is betelepültek Palesztinába akkor, amikor a Rómaiak elüldözték a zsidókat. A Bar Kohba lázadás után lettel elüldözve a zsidók Judeából, a terület nevét Palesztinra változtatták a Rómaiak. Ide települtek be az arabok.
Az, hogy 2000 év után lehetőség nyílott a zsidók visszatelepülésére, sok keresztény Bibliai jelnek tekinti:
Ebben nagyon tévedsz, ugyanis a zsidók irányitják az egész világon a pénzügyi rendszert. Ezáltal a politikában is hatalmas befolyásuk van. Ezért a németek csak hangyák a magyar gazdaságban és politikában. Akik uralkodnak Mo.-on azok a németországban élő cionisták.
Feivel Polkes talàlkozott egy beszélgetésre az SS Eischmann-al Berlinben 1937 februàr 26 -.àn NDT ! A cionistàknak még volt egy kémük is az SS -QG ben igy a Haganah teror szervezet mindenröl tudott !
1938 ban némileg megromlott a kapcsolat a Kristàly Ejszak utàn de az is csak féltékenység alapon !
Ezért lehet jogosan feltenni a kérdést, hogy miért nem làthatta a vilàg direktben 1962 ben az Eischmann pert Izraelben ???
A Német Cionista Pàrt tagjai ezen a kongresszuson kijelentették, "hogy egy én nem vagyok egy amérikai àllampolgàr mely zsido vallàsu, hanem "zsido vagyok" ! Majd hozzà tették, hogy Hiternek igaza van, hogy a zsido az egy faj és mi egy faj vagyunk !
Himmler Biztonsàgi Osztàlya közremüködött a zsido Haganah teror szervezettel Palesztinàban söt még a cionista képviselöiket is fizette kinek vezetöje Feivel Polkes volt !
Az SS ujsàg "Das Schwarze Kopfs" szintén tàmogatta a Cionista Pàrtot az 1935 ös cikkében !
Mikor a Nàci Kongreszuson 1935 ben kikiàltottàk, hogy nem jo a németeknek összehàzasodni a zsidokkal ezt jol fogadta a Jüdische Rundchau, mert egy eszmén voltak ! Csak aryen a nàciknàl és csak zsido a cionistàknàl !
Ezt az elvet nem csak Németorszàgban hirdették, hanem az Zsido Vilàg Szövetség Kongresszusàn is 1938 ban New-York ban is !
Az SS Leopold von Mildstein volt ki 6 honapig kint volt Palesztinàban 1934 ben és ott együtt dolgozott a Cionista Pàrt megbizottjàval Kurt TUCHLER -rel !
Erröl von Mildstein beszàmol a Goebels ujsàgàban a DER ANGRIFF-ban 1934 ben e cimen " Egy nàci utazik Palesztinàban" !
Ez a szoros közremüködés a német Cionista Pàrttal egész 1941-ig tartott ! Az Cionista "Jüdische Rundchau" ujsàgot Berlin utcàin voltak 1938 -ig és majd a cionistàk zàrtàk be a központot 1941 ben !
A Balfour-i nyilatkozatott Rotschildnak irtàk ki a Cionista Vilàg Szervezet akkori elnöke volt !
Azt àllitjàk nem volt fegyverük mert Rotschild olyan soher volt hogy tàrsaival nem segitették a felfegyverkezésben rögtön ?
Majd miutàn az eszme nagyon tetszett Hitlernek is a Cionizmus segitette öket fegyverrel melyet oda szàllitott, hogy az anglok ellen harcoljanak a cionistàk Palesztinàban !
De fel kell tenni a kérdést, hogy hàny orszàgnak a kiskatonàinak kellett meghalni még 1916 és 1918 között, hogy a cionistàk megkapjàk Palesztinàt !
Ha egy békeszerzössel àll meg a hàboru 1916 ban, akkor nincs Trainon mely egy békediktàtumot kötelezett M.O.-ra !!!
Ezt itt a YT lehet meghallgatni Benjamin H. Freedman ki egy csalodott tagja volt a cionistàknak és részt vett Trianonba is a 117 személyes cionista delegàcioban !
nem kell a tájékozatlanokat megkavarni, ha a kazárok mind betértek akkor honnét van a sok kohén és lévita?kohén férfi nem vehet el betért nőt.. és egy betértnek ugyanúgy Isten megigérte a földet, hisz lelke ott volt a Szináj hegyen! egyébként a kazárok vezető rétege nagy valószinüséggel karaita volt, amit a rabbinikus judaizmus nem fogad el mint judaizmus, méga 10 parancsolatuk is más, nem hisznek a szóbeli hagyományban stb..
A kazár nép felvette a judaizmust, és azért a zsidó nem egy semita faj mára, hanem egy kevert faj, 99%-uk kazár. Vagyis, a magukat kiválasztott népnek mondó nép kerül egy sémi földre, miszerint Isten nekik ígérte(holott nem is nekik). Ez olyan, mintha a cigányok longobárdoknak kiadva holnap államot alapítanának, és kiűznék innen az összes magyart, és aki nem menne, az ellen fegyveresen fellépnének. Ilyen most a palesztínok helyzete.
Az hogy ki az igazi zsidó nem faji kérdés! Ábrahámot Isten már akkor igaz embernek tekintette amikor még nem volt körülmetélve!!! A körülmetélkedés annak a jegye, hogy Isten már igaz embernek tekintette Ábrahámot. Erről beszél Pál apostol a Róma levél 4. fejezetében!!!
Ábrahám nem csak a zsidók atyja, hanem a nem zsidó hívőknek is!!!
.
Különben az ókori zsidók között is voltak nem zsidók. Ezeket idegennek mondja a Biblia, és befogadták őket a zsidók. (3 Mózes 19:33-34)
@VINIKORn Igen, a zsidó az egy vallás. Ábrahám(sa) nem csak a zsidóságnak szent, az iszlám is atyjaként ismeri, és önmagát "Ábrahám vallásaként" jelöli a Koránban.
A zsidó népnek adta Isten az ókorban Palesztínát az Ószövetség szerint. Ha tényleg kevert faj volt, a zsidó mégiscsak zsidó leánnyal házasodott, így megmaradt a faji, törzsi jellege a vallásnak. Megjegyzem, a zsidók faji vallása ezen pontján ellentmond a másik kettő ábrahámi vallás tanításának.
Nem biztos, hogy a zsidók részéről tévedés, hogy csak zsidókkal akarnak házasodni.
Ábrahám is megmondta, hogy honnan vegyenek feleséget Izsáknak. Megtiltotta, hogy Kananeus lányt legyen a felesége.
Sámson is akkor bukott el, amikor nem zsidó (Filiszteus) nőt választott magának.
Salamon király is abba bukott el, hogy sok idegen nőt vett feleségül, akik behozták Izraelbe az idegen kultuszaikat, hamis isteneiket. Emiatt szakad el Salamon király Istentől.
@VINIKORn Azzal nincsen gondom, nem kritizáltam a zsidók ezen pontját. Az iszlámban is megvan, hogy pogány lányt nem szabad elvenni(egy vers a Koránban viszont megengedi a muszlim férfinak a zsidó és keresztény vallású nőkkel való házasságot). A zsidó és a muszlim vallás törvénykezése között annyi különbséget látok, hogy az iszlámba tanúságtétel által léphetünk be, a zsidóságba meg zsidó anya lévén(a hitben meg annyi, hogy a muszlimok több prófétában hisznek).
A cionisták odamentek aztán háborút csináltak, egyik napról a másikra mondták: na ezt most lenyúltuk! És az arabokat elkezdték kiűzni onnan, és aki nem ment, azt fegyverrel írtani. És ez nem a zsidó faj, nem is a judaizmus hibája hanem a cionizmus nevű gonosz nacionalista eszme. Remélem egy nap a zsidók az arabokkal békében fognak élni a Szentföldön egymás mellett.
Ajánlom Shahak: Zsidó vallás, zsidó történelem monográfiáját,ami ingyen elérhető elektronikusan, csak be kell írni a g00gle-be. Zsidó professzorként pontosan ilyen megállapításokat tesz,részletesen tárgyalja a rasszista állam történetét,működését,a cinikus buzgóságot a kiválasztottság hitében. Számomra visszataszítóvá tette a zsidó vallást. A rabbinikus értelmezések meg sem közelítik az iszlám hittudósait idióta praktikákban és erkölcstelenségben!
Ha az araboknak az a bűne, hogy nem tűrik meg a szarkavarókat akkor igazad van. De mióta létezik az izraeli tákolmány azóta nincs béke az arab világban.
Ha valaki nem ismeri a Bibliát, nem érti azt ami történik a közel keleten. Egy hitetlen ember az egyoldalú európai média hatására torz képet tud csak alkotni magában. Ennyi erővel Erdélyből, Felvidékről ki kéne irtani a magyarokat, mert ha nem lennének ott akkor a román, szlovák nép békében élhetne.
A zsidók hívatlanul érkeztek palesztinába, az ott lakók akarata ellenére létrehozták saját államukat, és máig is sok palesztint kergetnek el otthonaikból, vagy pedig lemészárolják őket.Tökéletesen érthető, hogy ez nem tetszik az ott élőknek.Erdély és a Felvidék még csak véletlenül sem hasonló téma ehez.
A zsidók saját hazájukba tértek vissza a hosszú száműzetés után, s ez így helyes. Köszönhetően az anitszemitizmusnak. Kénytelenek voltak hazatérni, mert máshol a kiirtásukra tettek kísérletet. Amennyiben elismerjük hogy a szegény román és szlovák stb nép jogos tulajdona öröktől fogva Erdély stb, úgy valóban nincs semmi párhuzam a két dolog között.
Aki helyesnek találja, hogy a judeokeresztények visszatérnek ezer év után "hazájukba", akkor valószínűleg azt is helyesnek találja, hogy Mi magyarok átmegyünk a határokon, amit alig száz éve húztak ránk a felsőbb hatalmak. És milyen egyoldalú médiáról van szó? A balliberális médiáról talán?
Értem a gondolkodásod, de valamit kihagytál az egészből. Izrael Isten kiválasztott népem, a magyarok pedig sajnos még mindig nem fordulnak Isten felé. Saját erőből csak az ország megsemmisülése felé haladhatunk és haladunk is. Ilyen vezetőkkel nincs más esély, s addig lesznek ilyen vezetőink, amíg az emberek szívében is homály lakik...
:) Kifogástalan a bejegyzés második része, a magyar helyzet körülírásával kapcsolatban nem lehet pontosabban fogalmazni! Amivel kapcsolatban még szívesen beszélgetnék veled, hogy a zsidó nép mitől - de még inkább kitől - kiválasztott nép. Ha azt mondom, hogy több vagyok nálatok, vajon több leszek? És aki Isten fiát keresztre feszíti, miben lesz Isten kiválasztott népe? (Ez nem irónia, valódi kérdés.)
Nos ha komolyan érdekel, akkor a Bibliából veszem azokat a gondolatokat amiket leírtam. Az Ó-szövetség nagy rész Izraelről, a zsidókról szól. Akivel Isten szövetséget köt, azzal sosem bontja fel, még akkor sem ha méltatlanná válik az isteni gondviselésre. Így a zsidó nép továbbra is Isten kiválasztott népe. Ez nem azt jelenti hogy ők jobbak és feljebbvalók lennének.
Ezt inkább látom nehézségnek és feladatnak, mint kiváltságnak, persze az is. Jézus óta mi is kiválasztottak vagyunk akik elfogadjuk Őt. Isten megkülönböztetett szeretettel tekint az övéire. A Magyarok az övéi, ha elfogadják Őt és Jézust! Ha nem akkor mehetünk a vesztünkbe az istentelen ateista vezetőinkkel együtt, s fájdalmasan szemlélhetjük ahogy Erdélyből és a többi vidékről eltűnik a népünk, majd mi magunk is.
Nem tankokkal jöttek, hanem többnyire nincstelenül, mert kiforgatták mindenükből mire odaértek. Az arabok pedig a hazatérő zsidókat nem fogadta szívesen, mai napig terror alatt tartják a zsidókat. Szükséges tehát az önvédelem, de magyar vonatkozásban a bécsi döntést követően a magyarok is tankokkal vonultak vissza Erdélybe. Tény h sok oláhot megöltek. Nos erről mit gondolsz?
Azt gondolom apuskám hogy nézz bele néhány statisztikába és kiderül hogy a szegény kicsi országod általában 6szor annyi palesztint öl meg, mint fordítva.Ez ugyanígy volt a magyarokkal és a románokkal. Jóval több panasz érkezett dél-erdélyből, magyarok részéről. Meg tudod nekem mondani, hogy miért kell civileket, gyerekeket gyilkolni? Szerinted a háború a megoldás? Ugye tudod, ki volt az a német, aki így gondolkodott?!
Tudnillik a németek 1916 ban beakartàk végezni a hàborut és ki egyezni az angolokkal, hogy senki sem nyert ! Pedig a német tengeralatt jàrok màr megsemisitették az egész angol hadi mint kereskedelmi flottàt ! Az angolok bele is mentek volna igy a franciàknak sem volt volna érdekük egyedül tovàbb folytatni ! A német cionistàk ezzel az ötlettel hàtba szurtàk azt az orszàgot mely öket egyenjoguvà és a legnagyobbà tette ! Ez volt a hàla !!!
1979Aron - Nincstelenül ? Amikor 1916 ban legyözték az angolokat a cionistàk, hogy ne hagyjàk abba a hàborut mert a vilàgcionista szervezet az USA-ba megfogja gyözni amérikàt, hogy lépjen be a hàboruba de ennek ellenében kötelezzék el magukat, hogy odaadjàk Palesztinàt nekik ! Ez igy is történt làsd a Balfour-i nyilakozatot mely 1916 ban létrejött és nyilvànos levélé vàlt 1917 ben !!!
Izrael ősi zsidó föld volt mindig is. Ők csak visszajöttek a földjükre. A Barkóba lázadásnál elűzték őket a rómaik, így települtek be az arab tetvek. ________♥ _______♥♥♥ ______♥♥♥♥♥ ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ _♥♥♥♥♥_JEW_♥♥♥♥♥♥ __♥♥♥♥_was_♥♥♥♥♥ _♥♥♥♥♥_here_♥♥♥♥♥ ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ ______♥♥♥♥♥ _______♥♥♥ ________♥
Arra nem gondolsz miért űzték el őket? Nemcsak Palesztinából hanem az összes létező országból ahova btelepültek. Mi is lázadtunk a történelmünk során mégsem üldöztek ki minket innen. Az igazság az h a zsidókat minden normális irányítással rendelkező ország parazitának tekinti (jogosan). Ideje kinyitni a csipát és pl az Ószövetséget szó szerint értelmezni, mert akkor ha lehull a lepel meglátod milyen nép is a zsidó
A zsidó uralkodik lassan a világon... Szépen lassan véghez viszik céljukat. Aztán majd foghatja a fejét az ember, hogy mit engedett meg... De jelenleg mindenki csak védi a zsidókat... kapóra jött a zsidóknak a 2. világháború. Azóta védettséget élvezhetnek, mert ha valaki elitéli a zsidókat, azt egyből megkövezik...
86Bighead 1 year ago
A zsidó nép egy rendkívül kártékony galád pénzéhes nép. Előítéleteim nincsenek ez a tapasztalat. Amit tehet leigáz megvesz megveszteget mindent magának akar eltaposva ezzel nemzeteket népeket. Sajnálom de nem tudok jót írni róluk.
MsQtya 1 year ago
Néhány gondolat a zsidóságról (videó): watch?v=ftTgY69M3jI
VINIKORn 1 year ago
This has been flagged as spam show
Hogy fog visszajönni a Messiás (Jézus): watch?v=3Uz5uAveDx4
Népek körülveszik és elfoglalják Jeruzsálemet. Ekkor a Messiás (Jézus) megjelenik az Olajfák hegyén. Izraelt megtámadó emberek elolvadnak (elsenyvednek).
Az új történelmi korban a népek évente egyszer elmennek Jeruzsálembe, hódolni a föld királyának, Jézusnak.
VINIKORn 1 year ago
Az arabok is betelepültek Palesztinába akkor, amikor a Rómaiak elüldözték a zsidókat. A Bar Kohba lázadás után lettel elüldözve a zsidók Judeából, a terület nevét Palesztinra változtatták a Rómaiak. Ide települtek be az arabok.
Az, hogy 2000 év után lehetőség nyílott a zsidók visszatelepülésére, sok keresztény Bibliai jelnek tekinti:
(5 Mózes 30:1-5 / Jeremiás 33:7 / Ezékiel 37:21)
VINIKORn 1 year ago
Comment removed
viniczai7 1 year ago
Az feltűnt nektek hogy abban a júda izé enciklópédiában az a fura oldal a 666 dik?!
A fenevad száma is az. fura.
gun844 2 years ago
Micsoda baromság.
Miért nem azon aggodtok , hogy a szemét németek hatalmas befolyással vannak mo. politikai életére.Röviden szólva korrupcióval a szebében tartja őket.
gun844 2 years ago
Ebben nagyon tévedsz, ugyanis a zsidók irányitják az egész világon a pénzügyi rendszert. Ezáltal a politikában is hatalmas befolyásuk van. Ezért a németek csak hangyák a magyar gazdaságban és politikában. Akik uralkodnak Mo.-on azok a németországban élő cionisták.
Bojo614 2 years ago
mindenkinek ajanlom figyelmebe: ifamericansknew pont org
horogkereszt 2 years ago
Normàlisan egy ilyen rettenetes gyilkosnak az egész perét itt kellene, hogy halljuk a YT-on !!!
UGYE ???
hazamnakrenduletlenu 2 years ago 3
Comment removed
horogkereszt 2 years ago
Feivel Polkes talàlkozott egy beszélgetésre az SS Eischmann-al Berlinben 1937 februàr 26 -.àn NDT ! A cionistàknak még volt egy kémük is az SS -QG ben igy a Haganah teror szervezet mindenröl tudott !
1938 ban némileg megromlott a kapcsolat a Kristàly Ejszak utàn de az is csak féltékenység alapon !
Ezért lehet jogosan feltenni a kérdést, hogy miért nem làthatta a vilàg direktben 1962 ben az Eischmann pert Izraelben ???
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
A Német Cionista Pàrt tagjai ezen a kongresszuson kijelentették, "hogy egy én nem vagyok egy amérikai àllampolgàr mely zsido vallàsu, hanem "zsido vagyok" ! Majd hozzà tették, hogy Hiternek igaza van, hogy a zsido az egy faj és mi egy faj vagyunk !
Himmler Biztonsàgi Osztàlya közremüködött a zsido Haganah teror szervezettel Palesztinàban söt még a cionista képviselöiket is fizette kinek vezetöje Feivel Polkes volt !
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
Az SS ujsàg "Das Schwarze Kopfs" szintén tàmogatta a Cionista Pàrtot az 1935 ös cikkében !
Mikor a Nàci Kongreszuson 1935 ben kikiàltottàk, hogy nem jo a németeknek összehàzasodni a zsidokkal ezt jol fogadta a Jüdische Rundchau, mert egy eszmén voltak ! Csak aryen a nàciknàl és csak zsido a cionistàknàl !
Ezt az elvet nem csak Németorszàgban hirdették, hanem az Zsido Vilàg Szövetség Kongresszusàn is 1938 ban New-York ban is !
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
Az SS Leopold von Mildstein volt ki 6 honapig kint volt Palesztinàban 1934 ben és ott együtt dolgozott a Cionista Pàrt megbizottjàval Kurt TUCHLER -rel !
Erröl von Mildstein beszàmol a Goebels ujsàgàban a DER ANGRIFF-ban 1934 ben e cimen " Egy nàci utazik Palesztinàban" !
Ez a szoros közremüködés a német Cionista Pàrttal egész 1941-ig tartott ! Az Cionista "Jüdische Rundchau" ujsàgot Berlin utcàin voltak 1938 -ig és majd a cionistàk zàrtàk be a központot 1941 ben !
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
A Balfour-i nyilatkozatott Rotschildnak irtàk ki a Cionista Vilàg Szervezet akkori elnöke volt !
Azt àllitjàk nem volt fegyverük mert Rotschild olyan soher volt hogy tàrsaival nem segitették a felfegyverkezésben rögtön ?
Majd miutàn az eszme nagyon tetszett Hitlernek is a Cionizmus segitette öket fegyverrel melyet oda szàllitott, hogy az anglok ellen harcoljanak a cionistàk Palesztinàban !
Ezért egy SS küldött kiment Palesztinàban !
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
De fel kell tenni a kérdést, hogy hàny orszàgnak a kiskatonàinak kellett meghalni még 1916 és 1918 között, hogy a cionistàk megkapjàk Palesztinàt !
Ha egy békeszerzössel àll meg a hàboru 1916 ban, akkor nincs Trainon mely egy békediktàtumot kötelezett M.O.-ra !!!
Ezt itt a YT lehet meghallgatni Benjamin H. Freedman ki egy csalodott tagja volt a cionistàknak és részt vett Trianonba is a 117 személyes cionista delegàcioban !
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
nem kell a tájékozatlanokat megkavarni, ha a kazárok mind betértek akkor honnét van a sok kohén és lévita?kohén férfi nem vehet el betért nőt.. és egy betértnek ugyanúgy Isten megigérte a földet, hisz lelke ott volt a Szináj hegyen! egyébként a kazárok vezető rétege nagy valószinüséggel karaita volt, amit a rabbinikus judaizmus nem fogad el mint judaizmus, méga 10 parancsolatuk is más, nem hisznek a szóbeli hagyományban stb..
subswara 2 years ago
A kazár nép felvette a judaizmust, és azért a zsidó nem egy semita faj mára, hanem egy kevert faj, 99%-uk kazár. Vagyis, a magukat kiválasztott népnek mondó nép kerül egy sémi földre, miszerint Isten nekik ígérte(holott nem is nekik). Ez olyan, mintha a cigányok longobárdoknak kiadva holnap államot alapítanának, és kiűznék innen az összes magyart, és aki nem menne, az ellen fegyveresen fellépnének. Ilyen most a palesztínok helyzete.
CabukMustafa 2 years ago 12
@CabukMustafa
Az hogy ki az igazi zsidó nem faji kérdés! Ábrahámot Isten már akkor igaz embernek tekintette amikor még nem volt körülmetélve!!! A körülmetélkedés annak a jegye, hogy Isten már igaz embernek tekintette Ábrahámot. Erről beszél Pál apostol a Róma levél 4. fejezetében!!!
Ábrahám nem csak a zsidók atyja, hanem a nem zsidó hívőknek is!!!
.
Különben az ókori zsidók között is voltak nem zsidók. Ezeket idegennek mondja a Biblia, és befogadták őket a zsidók. (3 Mózes 19:33-34)
VINIKORn 1 year ago
@VINIKORn Igen, a zsidó az egy vallás. Ábrahám(sa) nem csak a zsidóságnak szent, az iszlám is atyjaként ismeri, és önmagát "Ábrahám vallásaként" jelöli a Koránban.
A zsidó népnek adta Isten az ókorban Palesztínát az Ószövetség szerint. Ha tényleg kevert faj volt, a zsidó mégiscsak zsidó leánnyal házasodott, így megmaradt a faji, törzsi jellege a vallásnak. Megjegyzem, a zsidók faji vallása ezen pontján ellentmond a másik kettő ábrahámi vallás tanításának.
CabukMustafa 1 year ago
@CabukMustafa
Nem biztos, hogy a zsidók részéről tévedés, hogy csak zsidókkal akarnak házasodni.
Ábrahám is megmondta, hogy honnan vegyenek feleséget Izsáknak. Megtiltotta, hogy Kananeus lányt legyen a felesége.
Sámson is akkor bukott el, amikor nem zsidó (Filiszteus) nőt választott magának.
Salamon király is abba bukott el, hogy sok idegen nőt vett feleségül, akik behozták Izraelbe az idegen kultuszaikat, hamis isteneiket. Emiatt szakad el Salamon király Istentől.
VINIKORn 1 year ago
@VINIKORn Azzal nincsen gondom, nem kritizáltam a zsidók ezen pontját. Az iszlámban is megvan, hogy pogány lányt nem szabad elvenni(egy vers a Koránban viszont megengedi a muszlim férfinak a zsidó és keresztény vallású nőkkel való házasságot). A zsidó és a muszlim vallás törvénykezése között annyi különbséget látok, hogy az iszlámba tanúságtétel által léphetünk be, a zsidóságba meg zsidó anya lévén(a hitben meg annyi, hogy a muszlimok több prófétában hisznek).
CabukMustafa 1 year ago
@CabukMustafa
Ezt a videót nézd meg: watch?v=ftTgY69M3jI
VINIKORn 1 year ago
Szabad Palesztínát!
A cionisták odamentek aztán háborút csináltak, egyik napról a másikra mondták: na ezt most lenyúltuk! És az arabokat elkezdték kiűzni onnan, és aki nem ment, azt fegyverrel írtani. És ez nem a zsidó faj, nem is a judaizmus hibája hanem a cionizmus nevű gonosz nacionalista eszme. Remélem egy nap a zsidók az arabokkal békében fognak élni a Szentföldön egymás mellett.
CabukMustafa 2 years ago 5
Cabuk teljesen igazad van!
De azt nem szabad elfeledni, hogy nemigen volt a zsidóknak más választása akkoriban.
Amit most csinálnak (zsidó telepek építése) az viszont elfogadhatatlan jogtiprás, Hágában lenne a helye a mostani izraeli kormánynak.
usespanner1 2 years ago 2
Ez egy nagyon jó videó.
HungarianCsabi 2 years ago 2
Comment removed
CharlieFirpo21 2 years ago
Ajánlom Shahak: Zsidó vallás, zsidó történelem monográfiáját,ami ingyen elérhető elektronikusan, csak be kell írni a g00gle-be. Zsidó professzorként pontosan ilyen megállapításokat tesz,részletesen tárgyalja a rasszista állam történetét,működését,a cinikus buzgóságot a kiválasztottság hitében. Számomra visszataszítóvá tette a zsidó vallást. A rabbinikus értelmezések meg sem közelítik az iszlám hittudósait idióta praktikákban és erkölcstelenségben!
belovedhungary 2 years ago
How stipid videos are these
bullmasterthefirst 2 years ago
ted pike understands the evils of zionism and speaks the truth.
karlaelisa 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
Demagógia.
Nem a zsidóság okozza a súrlódást, hanem az arab nép.
1979Aron 3 years ago
Ha az araboknak az a bűne, hogy nem tűrik meg a szarkavarókat akkor igazad van. De mióta létezik az izraeli tákolmány azóta nincs béke az arab világban.
Robimusz 2 years ago 3
Ha valaki nem ismeri a Bibliát, nem érti azt ami történik a közel keleten. Egy hitetlen ember az egyoldalú európai média hatására torz képet tud csak alkotni magában. Ennyi erővel Erdélyből, Felvidékről ki kéne irtani a magyarokat, mert ha nem lennének ott akkor a román, szlovák nép békében élhetne.
1979Aron 2 years ago
A zsidók hívatlanul érkeztek palesztinába, az ott lakók akarata ellenére létrehozták saját államukat, és máig is sok palesztint kergetnek el otthonaikból, vagy pedig lemészárolják őket.Tökéletesen érthető, hogy ez nem tetszik az ott élőknek.Erdély és a Felvidék még csak véletlenül sem hasonló téma ehez.
Robimusz 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
A zsidók saját hazájukba tértek vissza a hosszú száműzetés után, s ez így helyes. Köszönhetően az anitszemitizmusnak. Kénytelenek voltak hazatérni, mert máshol a kiirtásukra tettek kísérletet. Amennyiben elismerjük hogy a szegény román és szlovák stb nép jogos tulajdona öröktől fogva Erdély stb, úgy valóban nincs semmi párhuzam a két dolog között.
1979Aron 2 years ago
Aki helyesnek találja, hogy a judeokeresztények visszatérnek ezer év után "hazájukba", akkor valószínűleg azt is helyesnek találja, hogy Mi magyarok átmegyünk a határokon, amit alig száz éve húztak ránk a felsőbb hatalmak. És milyen egyoldalú médiáról van szó? A balliberális médiáról talán?
mekkoraluzer 2 years ago
Értem a gondolkodásod, de valamit kihagytál az egészből. Izrael Isten kiválasztott népem, a magyarok pedig sajnos még mindig nem fordulnak Isten felé. Saját erőből csak az ország megsemmisülése felé haladhatunk és haladunk is. Ilyen vezetőkkel nincs más esély, s addig lesznek ilyen vezetőink, amíg az emberek szívében is homály lakik...
1979Aron 2 years ago
:) Kifogástalan a bejegyzés második része, a magyar helyzet körülírásával kapcsolatban nem lehet pontosabban fogalmazni! Amivel kapcsolatban még szívesen beszélgetnék veled, hogy a zsidó nép mitől - de még inkább kitől - kiválasztott nép. Ha azt mondom, hogy több vagyok nálatok, vajon több leszek? És aki Isten fiát keresztre feszíti, miben lesz Isten kiválasztott népe? (Ez nem irónia, valódi kérdés.)
mekkoraluzer 2 years ago
Nos ha komolyan érdekel, akkor a Bibliából veszem azokat a gondolatokat amiket leírtam. Az Ó-szövetség nagy rész Izraelről, a zsidókról szól. Akivel Isten szövetséget köt, azzal sosem bontja fel, még akkor sem ha méltatlanná válik az isteni gondviselésre. Így a zsidó nép továbbra is Isten kiválasztott népe. Ez nem azt jelenti hogy ők jobbak és feljebbvalók lennének.
1979Aron 2 years ago
Ezt inkább látom nehézségnek és feladatnak, mint kiváltságnak, persze az is. Jézus óta mi is kiválasztottak vagyunk akik elfogadjuk Őt. Isten megkülönböztetett szeretettel tekint az övéire. A Magyarok az övéi, ha elfogadják Őt és Jézust! Ha nem akkor mehetünk a vesztünkbe az istentelen ateista vezetőinkkel együtt, s fájdalmasan szemlélhetjük ahogy Erdélyből és a többi vidékről eltűnik a népünk, majd mi magunk is.
1979Aron 2 years ago
Köszönöm.
mekkoraluzer 2 years ago
Igen, de azt meg tudod mondani hogy miért tankkal és géppuskákkal jöttek és miért kell elűzni és gyilkolni az ottlakókat???
M90Hun 2 years ago
Nem tankokkal jöttek, hanem többnyire nincstelenül, mert kiforgatták mindenükből mire odaértek. Az arabok pedig a hazatérő zsidókat nem fogadta szívesen, mai napig terror alatt tartják a zsidókat. Szükséges tehát az önvédelem, de magyar vonatkozásban a bécsi döntést követően a magyarok is tankokkal vonultak vissza Erdélybe. Tény h sok oláhot megöltek. Nos erről mit gondolsz?
1979Aron 2 years ago
Azt gondolom apuskám hogy nézz bele néhány statisztikába és kiderül hogy a szegény kicsi országod általában 6szor annyi palesztint öl meg, mint fordítva.Ez ugyanígy volt a magyarokkal és a románokkal. Jóval több panasz érkezett dél-erdélyből, magyarok részéről. Meg tudod nekem mondani, hogy miért kell civileket, gyerekeket gyilkolni? Szerinted a háború a megoldás? Ugye tudod, ki volt az a német, aki így gondolkodott?!
M90Hun 2 years ago 2
Nagyon ajánlom a figyelmedbe fiacskám a következőt:
A hamasz gyermekei
Nem ártana nem csak egyoldalúan tájékozódni.
1979Aron 2 years ago
Amit a Hamasz csinál na az az önvédelem nem amit Izrael.
1Gry1 2 years ago
Tudnillik a németek 1916 ban beakartàk végezni a hàborut és ki egyezni az angolokkal, hogy senki sem nyert ! Pedig a német tengeralatt jàrok màr megsemisitették az egész angol hadi mint kereskedelmi flottàt ! Az angolok bele is mentek volna igy a franciàknak sem volt volna érdekük egyedül tovàbb folytatni ! A német cionistàk ezzel az ötlettel hàtba szurtàk azt az orszàgot mely öket egyenjoguvà és a legnagyobbà tette ! Ez volt a hàla !!!
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
azt hogy a románok európai népek,de téged dunába kell lőni mert marslakó vagy
LgclanSauron 2 years ago
1979Aron - Nincstelenül ? Amikor 1916 ban legyözték az angolokat a cionistàk, hogy ne hagyjàk abba a hàborut mert a vilàgcionista szervezet az USA-ba megfogja gyözni amérikàt, hogy lépjen be a hàboruba de ennek ellenében kötelezzék el magukat, hogy odaadjàk Palesztinàt nekik ! Ez igy is történt làsd a Balfour-i nyilakozatot mely 1916 ban létrejött és nyilvànos levélé vàlt 1917 ben !!!
Addig amérika a németek oldalàn volt !!!
hazamnakrenduletlenu 2 years ago
This has been flagged as spam show
magyarturk 3 years ago
Először is megnéztem az adatlapod és egy jó embert ismertem belőle meg.
De ez a kommented????
Lehet ,hogy foglalkoztál trianonnal és a magyar történelemmel.(Én is ezzel kezdtem)
De úgynézem a zsidókról és a szabadkőművesekről nem sokat tudsz,mert aki tud róla az írtaná a zsidókat.
Nézz utána.(pl a kedvenceimben,kuruc. info -n
benihun92 3 years ago 9
Arra nem gondolsz miért űzték el őket? Nemcsak Palesztinából hanem az összes létező országból ahova btelepültek. Mi is lázadtunk a történelmünk során mégsem üldöztek ki minket innen. Az igazság az h a zsidókat minden normális irányítással rendelkező ország parazitának tekinti (jogosan). Ideje kinyitni a csipát és pl az Ószövetséget szó szerint értelmezni, mert akkor ha lehull a lepel meglátod milyen nép is a zsidó
Alarik85 3 years ago 2
kazár királyság, arthur köestler: 13. törzs
a zsidók nem izraelből származnak hanem a kazárok felvették a zsidó vallást és idejöttek Európába. (lásd BEnjamin Freedmannél is).
olyan mintha az írek elfoglalnák Rómát. a mai zsidók 80-90%-nak semmi köze Izraelhez!
miki1900 3 years ago 5