Nem tudom, hogy azok, akik szidják a remaket, hányan látták már a többi szintén youtube-on fellelhető próbálkozást. Ez milliószor jobb azoknál, és legalább 8 évvel öregebb is...
Kívncsi vagyok ki csinálta ezt. Tényleg ilyen elmebeteg, vagy csak nagyon unatkozott? Már nem azért, de van, amivel normálisvan is el lehet tölteni azt az időt, amit erre a szarságra elpazarolt...
Mikor először láttam, meg voltam ütközve a "Mondd apádnak..." részleten.
Aztán egyetemen jött egyik vizsgaidősuck a másik után, és a köcsög módon vizsgáztató tanárok kohizták belőlem, hogy én magam mondjak még ennél cifrábbakat is... :S
Ez valami szánalom... Melyik diplomás paraszt találta ezt ki? Ráadásul ez még paródiának sem nevezhető... Teljes mértékben egyetértek magyarFC-vel. Ez úgy faszság ahogy van. Itt röhög ezen az undormányon a sok tudatlan ökör, akiknek másra nincs eszük, csak az ilyen szarokra. Kiábrándító.
És most nyugodtan lehet engem mínuszozni, meg lebaszni, nem érdekel. Nem fogok adni hozzátok hasonló hatalmas kultúrlények véleményére...
és te hogy jössz ahhoz, h elkezdesz minket oltogatni, csak mert tetszik? pont te dumálsz másnak, h h jön ahhoz, h beszóljon, akk te se osszad, csak mert nem tudsz rajta nevetni. képzeld el, h sokféle humor van a világon. szóval szíved joga, h leírd, h nem tetszik, de 1 az, h senkit sem érdekel, a másik meg, h nekünk is meg van hozzá a jogunk, h leírjuk, h sztünk meg k*va jó!
Meg az is poén benne, hogy nagyba ossza zordon a fejét és rre egy tök kis ártatlan ari hangon megszólal:KURVA ANYÁD XXXXXXXXXXXXDDDDDDDDDDDD Ez tök poén!!!!!!!!!!!!!!!!!
hát kabbe te édesem, hogy jössz te ahhoz, hogy ilyeneket mondasz csak mer ellenkezik a véleményünk he? és lehet lepontozni, valószínűleg ezt csak a rettentő értelmes tinédzserek értékelik, azok közül is főleg a fiúk. és igen, ezen max röhögni lehet, mer ez nem humor, ez szánalom akkor is, ha ötödjére lepontoztok. mer leszarom. csá
1. Robokuttysh-nak ugyanannyi joga van kimondani a véleményét a videóról, mint neked.
2. Miért "szar"? Miért "szánalmas"? Hol vannak az érvek? Ha te olyan értelmesnek gondolod magad, akkor légy szíves említs néhány argumentumot, mert így elég semmitmondó a "vélemény"-ed...
3. "ezen max röhögni lehet, mer ez nem humor" - Ezt értelmezd már nekem... te úgyis olyan "rettentő értelmes vagy".
te nagyon okos érvelő fiatalember. ki mondta, hogy nincs joga kimondanotok a véleményeteket??? mondtam én ilyet? ha tudnál olvasni, látnád, hogy csak azt volt merszem kifogásolni, hogy nekem '"kabbe' van, mer nekem nem tetszik ez a "paródia". (mellesleg a paródia tök mást jelent, ez átszinkronizálás max.)azé mer nekem nem a szitokszavak, a kabbe/szopjle jelenti a humort. ezeken inkább éretlen kisfúk röhögnek. na ennyi. szasztok. mit kell ezen ennyit pattogni XD
Kénytelen vagyok magamat idézni: "Itt ugyanis nem csak az üres káromkodások tömegét lehet hallani, hanem ÚJ TÖRTÉNETET alakítanak ki a megváltoztatott dialógussal. Ráadásul nagyon élethűen passzol a szöveghez a mimika. Ezért tetszik ilyen sok embernek"
Vagyis nem kéne egy kalap alá venni a többi káromkodós hülyeséggel, amiben tényleg nincs egy árva poén se. Azokat rengetegen szidják, de ezt nem; ez se tűnik fel neked?
This comment has received too many negative votesshow
"azé mer nekem nem a szitokszavak, a kabbe/szopjle jelenti a humort"
Nem a szitokszavakon van a hangsúly, hanem azon, hogy a szinkron illik a videóhoz (mimikai és gesztusszinten). Az, hogy te ezt nem tudod felfogni, elég jól mutatja, hogy nincs humorérzéked.
Azon, hogy miért "pontozzák le" a kommentejeidet, meg igazán elgondolkodhatnál. Valószínűleg nem tetszik nekik, hogy egy ilyen primitív ember meggondolatlan idiótaságokat ír a paródiáról... de lehet, hogy tévedek. Nem szokásom egyébként az értelmi szintem alattiakkal vitatkozni, de annyira fáj, hogy ilyen sötét emberek is élnek... valakinek muszáj felvilágosítania őket.
Az én érveimet a videóról pedig lásd fenntebb, a Thomasredfieldnek szánt válaszomban.
Ez egy szar. Undorító és gusztustalan. Sanjos ismerem az egyik illetőt aki csinálta és akkor is úgy gondolom hogy ez egy érték meggyalázása. Borzalmas, úgy ahogy van. Egészen nyugodtan lehet mínuszokat adni. Ez az én véleményem, és szerencsére nem csak én vagyok így vele! Azoknak akiknek tetszik azoknak meg csak annyit hogy a 40,es iq nem csaj a majmok kiváltsága..
Szerintem meg nem kéne szidni azokat, akik értik a poént, és nem csak a káromkodást látják benne. Még gépelni se tudsz rendesen te szerencsétlen, nemhogy értelmes, érvekkel alátámasztott kritikákat írni a videóról. Az meg plusz poén, hogy ezek után némi kis idétlen jófejkedés keretében más IQ-ját akarod minősíteni - ehhez bezzeg sok IQ kell !!!
jaj istenem..., sergeitucovnic ennyire nem kell komolyan venni... -.-", szerintem jól megvan csinálva ez a videó és, LEHET röhögni rajta , legalább is én röhögök , és mékse vok hülye ...
aki ezen röhög, azt csak sajnálni tudom.. mert vagy 10 éves kis senki, vagy falusi paraszt.. egy ilyen videót kb 10 perc összerakni, semmi vicces nincs benne csak trágár szavak egymás után. és szerintem mind a kettőt ugyanaz az ember mondja csak van rárakva egy kevéske effekt. aki ezt a rajzfilmet egyébként röhejesnek mondja az éretlen, ugyanis ez a film korosztálytól függetlenül készült, nemúgy mint a mai hulladék. szégyen
Nekem 13 évesen is tetszett, meg most is. Nevetek rajta, ezért készült. Mindig is utáltam az olyan álszent beszólásokat, mint amelyet Ayeme9246 hangoztat.
A "normalitás" abban fejeződik ki, hogy mások munkáját egy ilyen elb*szott műkritikával lerontod és utána még el is várod, hogy adjanak a véleményedre?! Szánalom vagy, ajánlom hogy ásd el magad... ja és ment 1 mínusz, de ha én köcsög vagyok, akkor te egy büdös paraszt és nem a földművelő fajtából!
kiszedem a beleidet,és azzal akasztalak fel egy fára...-mosoly-hatásszünet -KURVA ANYÁD ez akkora....:D:D:D:D Nem szeretem,ha valami a káromkodásrol szol,de ez így a képhatásokkal együtt nagyon meleg..:D:D:D
Na idefigyeljen a buzi anyjátbaszó ellentábor. Ez se egy ötcsillagos paródia, az egyszer tény, de ezen még mindég tudok szakadni 1 fárasztó gimnáziumi nap után. Ha igazán oltogatni akarsz, húgyozz a tűzbe, VAGY nézd meg az "oroszlán király paródia 2"-t, amit nagy valószínűséggel megtalálsz a hasonló videók között. Ha valami, az tényleg végbélnyíláson jött ki, hogy kedves hangsúlynál maradjak. Ui.: Kommenteken lehet röhögni!
This comment has received too many negative votesshow
Azért ez már durva, ilyet művelni egy klasszikussal! 1992thGuitarist-nak teljesen igaza van: nem attól lesztek nagymenők, hogy a világ talán legszebb rajzfilmjét ilyen putritöltelék módon átszinkronizáljátok. Szánalmasak vagytok.
''olyant bebaszok neked hogy megszedulsz!!!
wwwlehelwww 1 week ago
@TheARMANDvideos OK. akkor nyomj egy like-ot és ne szar gecit xd
Mihalyovsky 5 months ago
Örök kedvenc...
HuggableHam 7 months ago
Eddig 131 ember szart gecit xD
Mihalyovsky 8 months ago
@Mihalyovsky mar 132xD
nadinicica 2 months ago
Csak nem hagyja abba a szemtelenkedést! xD
MINIBingo 9 months ago
Szevasz b+ rég láttalak :)))))))))))) nekem nagyon tetszik..
karvay1 10 months ago
:))
mikealpar2 11 months ago
Ó,hogy dögöltetek volna meg anyátok méhében !
Csak ilyen marhaságokra van eszetek ?
OldRaiden1 11 months ago
mond apádnak hogy szarjon getszi!! hahahahahahahahaahhahaha bepisiltem a kazagástol! ez nagyon jo!!
philipbiro 1 year ago
de hát nekem nincsenek is ragyáim
gery1666 1 year ago
124 ragyásképű állat nézte meg eddig...
adri0604 1 year ago
"a picsába! ezt a kibaszást" XD
Panka0112 1 year ago
kurva anyád nem hiszel nekem bazdmeg te kretén pöcs mond apádnak hogy szarjon gecit !!!!!!! xD
fossarc2 1 year ago
de mondcsak dugtál már?? ROHADT NAGY!!
fossarc2 1 year ago
ez naon nagy xD
orosz011 1 year ago
1.000-dik vagyok akinek tetszik (Y) :D:D müvészi :D
Benotheking 1 year ago
leszarom! nekem nem tetszik :D nálam a Vektor a humor meg Bödőcs Tibi. Ennyi jó szórakozást mindenkinek :DDD
cris256 1 year ago
nagyon aranyos bent a kis oroszlán
és jól beszél k.p
patrik816 1 year ago
mingyárt megvan az 1milla nézetség lol
Kinorbi15 1 year ago
Ne feleselj vissza te kis kretén mert olyat bebaszok neked hogy megszédülsz xDD
Kriszking20 1 year ago
Nem tudom, hogy azok, akik szidják a remaket, hányan látták már a többi szintén youtube-on fellelhető próbálkozást. Ez milliószor jobb azoknál, és legalább 8 évvel öregebb is...
dancsiga 1 year ago
k*rvaanyád. OO de édes XDxD
beautifulnail9 1 year ago
mióta ezt láttam,azóta bárki csuklik....ANYÁD EMLEGET!
Nagyon klasszikus!
pandy8472 1 year ago
Régi klasszikus :D
infectedmann 1 year ago 3
lol "anyád emleget"
NoNamedBS 1 year ago
szevasz bazdmeg. rég láttalak. XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
cicuss100 1 year ago
Kívncsi vagyok ki csinálta ezt. Tényleg ilyen elmebeteg, vagy csak nagyon unatkozott? Már nem azért, de van, amivel normálisvan is el lehet tölteni azt az időt, amit erre a szarságra elpazarolt...
TheMagyaROCK 1 year ago
"Mondd apádnak, hogy szarjon gecit!" XDD
Wimsyy 1 year ago
Akarom mondani: kihozták
qdiace80 1 year ago
Mikor először láttam, meg voltam ütközve a "Mondd apádnak..." részleten.
Aztán egyetemen jött egyik vizsgaidősuck a másik után, és a köcsög módon vizsgáztató tanárok kohizták belőlem, hogy én magam mondjak még ennél cifrábbakat is... :S
qdiace80 1 year ago
ezt a ki..baszást
hanesz 1 year ago
geiinaaaaagy xDXD!!!!!! 1. mikor láttam ezt a vidit, lefordultam a szekröl ugy szakadtam !!xD
othr2 1 year ago
Mondd apádnak h szarjon gecit! XDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
asdasd
Zsozsee1 1 year ago
"ne feleselj vissza te kis kretén mert olyat bebaszok hogy megszédülsz!"
4kin6 1 year ago
"De mond csak dugtál már?"
"-hát nem sűrűn!"
xDDD
4kin6 1 year ago
hehe ezt is főműsoridőben kéne lenyomni a tv ben !!!:))))))geci jóóóó
wannaknowit 1 year ago
De baromi vicces (nem)
davidkyo1985 1 year ago
"Vöröset nagy picsával" Ezen visítok :D
Vazeratti 1 year ago
klasszikus :D
gaborfx18 1 year ago
kiszedem a beleidet, és azzal akasztalak fel egy fára ...... ez tetszik :D
Mihalyovsky 1 year ago
ilyen szájjal csókoljátok meg anyátokat ?
szazolgab 1 year ago
... XD
albidd1 1 year ago
@albidd1
hunnian82 1 year ago
@albidd1
hunnian82 1 year ago
Comment removed
albidd1 1 year ago
Comment removed
albidd1 1 year ago
.... XD
albidd1 1 year ago
Kurva jo:d
szotyi320 2 years ago
régi klasszikus, de a legjobb!! :D
vöröset nagy picsával xD
rekka94 2 years ago 4
klassikus xD
mitomen2000 2 years ago
A madárcsiripelés ugye a Tomb Raider 3-ból van?:)
CrashHungarian98 2 years ago 4
Talált süllyedt. ;)
Level 1.
Dumuzid 2 years ago
igazából már van vagy 8 éves talán többis ez a videó de attól függetlenül epic:)
wiizzyke 2 years ago
Egészen pontosan 11 éves. '99 nyara.
Dumuzid 2 years ago 2
De a neten 2000 - 2001 magasságában kezdett el terjedni.
Dumuzid 2 years ago
xdxdxdxdxd
LoljkA14 2 years ago
a végén..XDDD kiszedem a beleid, és azzal akasztalak fel a fára.. és akkor csönd..éss: Kurva anyád:D ezen szakadtam egy ideig
MIKOrcboy 2 years ago 3
qrvanagy XD
TheMalamut2 2 years ago 3
tök jó :D:D
skkodiak 2 years ago 4
ehe. anyad emleget... :D
sagona86 2 years ago 2
kurva anyád XD ez tetszik a leggjoban benne XD
TheHoymatesi1 2 years ago 4
Hát mit mondjak...... EZ KURVA KIBASZOTT MOCSKOSUL JÓÓÓ!!!!!!!!
szigbende 2 years ago 3
szerintem kurvajó szal felakasztalak apád szarjon gecit 1 fára
Wegrem 2 years ago
érdekes hogy az embereknek mire van idejük... :P de a szöveg az ott van rendesen :D
gf19911010 2 years ago 4
"..azzal akasztalak fel a fára... - kurva anyád". ez kurva jó xD semmi értelme az tény.. szép magyar nyelv :P xD
evetkelady 2 years ago 9
ez vmi rohadt nagy :DD
EtusElvan 2 years ago 2
úgy bírom ezeket a buzikat, akik ilyenekkel ütik el a drága idejüket -.- fúúúj.. mindjárt elhányom magam...
kendra89482 2 years ago 5
De azért a szöveg sem akármi: -Ne feleselj vissza te kretén, mert olyat bebaszok neked ,hogy megszédülsz. Azért ez ütött :D
Sebek1349 2 years ago 4
Hahaha, szerintem a káromkodások nem annyira vicessek mint a "szinkronhangok".Én azokon haltam meg : D
Sebek1349 2 years ago 3
Ez valami szánalom... Melyik diplomás paraszt találta ezt ki? Ráadásul ez még paródiának sem nevezhető... Teljes mértékben egyetértek magyarFC-vel. Ez úgy faszság ahogy van. Itt röhög ezen az undormányon a sok tudatlan ökör, akiknek másra nincs eszük, csak az ilyen szarokra. Kiábrándító.
És most nyugodtan lehet engem mínuszozni, meg lebaszni, nem érdekel. Nem fogok adni hozzátok hasonló hatalmas kultúrlények véleményére...
barbish093 2 years ago 5
Diplomám van, tetszik, leszarlak
Drew50m3 2 years ago 8
@Drew50m3 hahahaha igazad van xD
furball95 2 years ago
This has been flagged as spam show
Trágár, de üt :D
Suene91 2 years ago
Comment removed
daneel0livaw 2 years ago
nem tom hogy miért lesz valami röhögtető, ha csúnyán beszélnek benne, de amúgy jó!:D
turorudi100 2 years ago
végre valaki, aki egyet ért velem :D
magyarFC 2 years ago
ez egy szar!!!!!!
krekoful 2 years ago 6
hát szerintem eléggé elkeserítő, hogy ezen, hogy "megnézem, hogy kivered a farkadat" ennyien bírnak röhögni
úgy faszság, ahogy van
magyarFC 2 years ago 3
"mond apádnak h szarjon gecit"
xDD
Pokmalacka94 2 years ago 2
kiszedem a beleidet és azzal akasztalak fel egy fára...
- kurva anyád xDDDD hatalmas :D
Wowcomboman 2 years ago 2
ezez. xD nagyonnagyxD
PMCstar 2 years ago
vöröset nagy picsáával! ez kurva nagy!
bagigyerek 2 years ago
This has been flagged as spam show
ez csak szerintem egy kibaszottnagy szar?
magyarFC 2 years ago
Csak szerinted, igen.
viharsarok 2 years ago
ez COOL!!!!
csirke6666 2 years ago
"nem is tudod mennyire" - az passzol :D
emzeperix2130 2 years ago
Dugtál már?
Nem sűrűn!!! Állat:D:D:D:D:D
lazarbotond 2 years ago
Megunhatatlan!!!!!!!!!!!!!!!!!:D
kizopraz 2 years ago
ne feleselj vissza te kis kretén, mert olyat bebaszok neked hogy megszédülsz
oooo HUKKK
XDXD LŐLÓ
blueatti 2 years ago
örök klasszikusXD
gravesidesinger 2 years ago
Mond apádnak hogy szarjon gecit!!XD
MrGuitarguy15 2 years ago 12
Hát igazából imádom az Oroszlánkirályt de el kell ismerni ez jó lett :D
padlotaska 2 years ago 5
"-Mondok én neked valamit, ha nem tanulod meg a kellő tiszteletet felém nézve, kiszedem a beleidet és azzal akasztalak fel 1 fára...
-O.o Kurva anyád"
Ez gecinagy :SD:ASD:ASD:SD
Bebszii 2 years ago 52
@Bebszii xDDDDDDDDDDD
kupihmen 1 year ago
Hát ez naggyon nagy :'DDDD
0708Anett 2 years ago
nagyon nagy!!! :D 5/5 "Dehogy kell nekem a mocskos pénzed!"
rég nem láttam ilyen jó szinkronparódiát:D
sztem a Narancs Tetves és Dugó, a Vektor, és ez a legjobb átszinkronizálás, a többi kaki
StudiKK 2 years ago 3
mert ezek a ragyásképű állatok teszik tönkre a társadalmat- gyucsányányos nem? de tök jó én már röhögk
starski96 2 years ago
és te hogy jössz ahhoz, h elkezdesz minket oltogatni, csak mert tetszik? pont te dumálsz másnak, h h jön ahhoz, h beszóljon, akk te se osszad, csak mert nem tudsz rajta nevetni. képzeld el, h sokféle humor van a világon. szóval szíved joga, h leírd, h nem tetszik, de 1 az, h senkit sem érdekel, a másik meg, h nekünk is meg van hozzá a jogunk, h leírjuk, h sztünk meg k*va jó!
brrr931 2 years ago
Meg az is poén benne, hogy nagyba ossza zordon a fejét és rre egy tök kis ártatlan ari hangon megszólal:KURVA ANYÁD XXXXXXXXXXXXDDDDDDDDDDDD Ez tök poén!!!!!!!!!!!!!!!!!
Robokuttysh 2 years ago 6
Ez nagyon jó!!! Már folynak a könnyeim! xD
brrr931 2 years ago
úgy látom meg változott a paródia értelme... nem hiszem h azt jelenti h lényegében minden 2. szót kikéne sipolni...
ambrosia1111 2 years ago
Hát, ha neked a káromkodás a lényeg, és nem az, amit mond, az már csak téged minősít.
iglokacsa 2 years ago 9
imádom :D
Ebie93 2 years ago 3
Gusztustalan!!
Nagyon ráértek... meg az is aki ezt csinálta. Valami értelmeset is kezdhetnétek ha már értetek a vágáshoz...
Delfini29 2 years ago
eeeeeeeez a legjobb! =D
Régi de nagyon király ;)
na ezen lehet röhögni!
szerintem az egész mesét képesek lettetek volna átparodizálni úgy hogy végigszakadjuk!
egyesek csakis káromkodnak megállás nélkül de ez
ez sirály volt ;)
armagibson 2 years ago 3
legjobb
zsonya0 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
ez iszonyat szar.... mikor veszitek már észre,hogy ez nem humor??? ez szánalmas!
cris256 2 years ago
Hátt kabbe ez a legjobb a világon!!!!!!
Robokuttysh 2 years ago 2
hát kabbe te édesem, hogy jössz te ahhoz, hogy ilyeneket mondasz csak mer ellenkezik a véleményünk he? és lehet lepontozni, valószínűleg ezt csak a rettentő értelmes tinédzserek értékelik, azok közül is főleg a fiúk. és igen, ezen max röhögni lehet, mer ez nem humor, ez szánalom akkor is, ha ötödjére lepontoztok. mer leszarom. csá
cris256 2 years ago
cris256...
1. Robokuttysh-nak ugyanannyi joga van kimondani a véleményét a videóról, mint neked.
2. Miért "szar"? Miért "szánalmas"? Hol vannak az érvek? Ha te olyan értelmesnek gondolod magad, akkor légy szíves említs néhány argumentumot, mert így elég semmitmondó a "vélemény"-ed...
3. "ezen max röhögni lehet, mer ez nem humor" - Ezt értelmezd már nekem... te úgyis olyan "rettentő értelmes vagy".
iglokacsa 2 years ago 10
te nagyon okos érvelő fiatalember. ki mondta, hogy nincs joga kimondanotok a véleményeteket??? mondtam én ilyet? ha tudnál olvasni, látnád, hogy csak azt volt merszem kifogásolni, hogy nekem '"kabbe' van, mer nekem nem tetszik ez a "paródia". (mellesleg a paródia tök mást jelent, ez átszinkronizálás max.)azé mer nekem nem a szitokszavak, a kabbe/szopjle jelenti a humort. ezeken inkább éretlen kisfúk röhögnek. na ennyi. szasztok. mit kell ezen ennyit pattogni XD
cris256 2 years ago
Kénytelen vagyok magamat idézni: "Itt ugyanis nem csak az üres káromkodások tömegét lehet hallani, hanem ÚJ TÖRTÉNETET alakítanak ki a megváltoztatott dialógussal. Ráadásul nagyon élethűen passzol a szöveghez a mimika. Ezért tetszik ilyen sok embernek"
Vagyis nem kéne egy kalap alá venni a többi káromkodós hülyeséggel, amiben tényleg nincs egy árva poén se. Azokat rengetegen szidják, de ezt nem; ez se tűnik fel neked?
iglokacsa 2 years ago 7
Az ilyen jellegű átszinkronizálásnak meg vannak parodisztikus vonásai, szóval nem hiszem, hogy "tök mást" jelentene...
Elmondtam amit akartam, és többet nem fogok "pattogni", ezt megígérem. Szevasz
iglokacsa 2 years ago 7
This comment has received too many negative votes show
"azé mer nekem nem a szitokszavak, a kabbe/szopjle jelenti a humort"
Nem a szitokszavakon van a hangsúly, hanem azon, hogy a szinkron illik a videóhoz (mimikai és gesztusszinten). Az, hogy te ezt nem tudod felfogni, elég jól mutatja, hogy nincs humorérzéked.
viharsarok 2 years ago
Azon, hogy miért "pontozzák le" a kommentejeidet, meg igazán elgondolkodhatnál. Valószínűleg nem tetszik nekik, hogy egy ilyen primitív ember meggondolatlan idiótaságokat ír a paródiáról... de lehet, hogy tévedek. Nem szokásom egyébként az értelmi szintem alattiakkal vitatkozni, de annyira fáj, hogy ilyen sötét emberek is élnek... valakinek muszáj felvilágosítania őket.
Az én érveimet a videóról pedig lásd fenntebb, a Thomasredfieldnek szánt válaszomban.
iglokacsa 2 years ago 9
@cris256 Szar van az arcod helyén.
Paraszt9 1 year ago
Feltelepíted a Realplayer-t azzal le lehet szedni az összes webes, youtube-os videót. Rámész a videó jobbfelső sarkára és már mehet is......
(Lehet hogy durva, de őszinte....nem az a papolós álszent szöveg...:)))))
uhumu 2 years ago
ez undorító, és kurvára nem vicces
panka1880 2 years ago
majdnem vicces
68stevo 2 years ago
ASZOKAT A TETVES KURVÁKAT PÉNZÉÉ KAPOD MEG :) naon király 0:48-és 0:50-51
starski96 2 years ago 4
szolj apádnak hogy szarjon gecit xDDD nagyon nagy_DDD
nikoszi 2 years ago 4
xDDDDDD
the3hogage 2 years ago
a kevesebb, több...
netsound12 2 years ago
Ez tényleg régi, de nagyon durva. :D:D
Lehelet 2 years ago 3
Save2PC
Vazeratti 2 years ago
ne feleselj vissza te kis kretén,,mert olyat bebaszok neked h MEGszédülsz!!!!! :D XD non állat!!
mandi9609 2 years ago
am 1 ember szinkronizálja mind a 2őt
game1114 2 years ago
Bakker ezt először valami hét-nyolc éve láttam, de még most is hihetetlen mód üt :D:D
hunmaster 2 years ago 6
Ha valóban igényes átszinkronizálást akartok akkor nézzétek meg a Vektort.:D
SpideyLum 2 years ago
Ismered az illetőt? Add át neki személyes gratulációmat, mert ez eszméletlen színvonalas lett, ellentétben a kultúrált hozzászólásoddal.
Újraírod 3 oldal után mi, megint? Akkor mi meg újraoltjuk és kész!!!
Marci19933 2 years ago 7
This has been flagged as spam show
Ez egy szar. Undorító és gusztustalan. Sanjos ismerem az egyik illetőt aki csinálta és akkor is úgy gondolom hogy ez egy érték meggyalázása. Borzalmas, úgy ahogy van. Egészen nyugodtan lehet mínuszokat adni. Ez az én véleményem, és szerencsére nem csak én vagyok így vele! Azoknak akiknek tetszik azoknak meg csak annyit hogy a 40,es iq nem csaj a majmok kiváltsága..
Ayame9246 2 years ago
Szerintem meg nem kéne szidni azokat, akik értik a poént, és nem csak a káromkodást látják benne. Még gépelni se tudsz rendesen te szerencsétlen, nemhogy értelmes, érvekkel alátámasztott kritikákat írni a videóról. Az meg plusz poén, hogy ezek után némi kis idétlen jófejkedés keretében más IQ-ját akarod minősíteni - ehhez bezzeg sok IQ kell !!!
iglokacsa 2 years ago 8
Hehe ez nagyon yoo
Nézzétek meg az én videómat is
Dr House Magyar Paródia!!!!!
kattintsatok rám :-)
Sensei007HUN 2 years ago 3
ez akkora baromság hogy teccik :D
Ecty05 2 years ago 2
kurvaa jóóóó
tokmindegy11 2 years ago 2
ez k va jó
renato898 2 years ago 2
háháháhá :D:D:DD
hungaryman118899 2 years ago
Istenem, de szánalmas az egész.
Egy rugóra működik az összes.
Baszás, geci, fasz, kibaszott..
nagyon vicces.. halálra röhögtem magam..
sajnálom az erre szánt időt
kapolcs 2 years ago 4
jah.. de ez jó ^^
soutyi88 2 years ago
Én meg sajnálom hogy klimaxos vagy xD
thedevilofdark 2 years ago
Ez annyirA gagyi, hogy az már fájdalmas. Primitív, semmi kreatívság nem volt ebben.
Baziszar 2 years ago
legnagyobb átszinkronizálás, amit valaha hallottam^^
degrees88 2 years ago 3
Inkább szerezz egy nőt!!
-milyet???
-Vöröset nagy picsával
xd xd
Sensei007HUN 2 years ago 2
kulturális ökörség XD
Sensei007HUN 2 years ago
Ez kulturális örökség.
Grayfox988 2 years ago
nézzétek meg
This is my dog (ez a kiskutyám)
videomat :-)
Sensei007HUN 2 years ago
jaj istenem..., sergeitucovnic ennyire nem kell komolyan venni... -.-", szerintem jól megvan csinálva ez a videó és, LEHET röhögni rajta , legalább is én röhögök , és mékse vok hülye ...
balumaxx123 3 years ago
This has been flagged as spam show
aki ezen röhög, azt csak sajnálni tudom.. mert vagy 10 éves kis senki, vagy falusi paraszt.. egy ilyen videót kb 10 perc összerakni, semmi vicces nincs benne csak trágár szavak egymás után. és szerintem mind a kettőt ugyanaz az ember mondja csak van rárakva egy kevéske effekt. aki ezt a rajzfilmet egyébként röhejesnek mondja az éretlen, ugyanis ez a film korosztálytól függetlenül készült, nemúgy mint a mai hulladék. szégyen
sergeitucovnic 3 years ago
mond apádnak, hogy szarjon gecit:D
ferinczjoci 3 years ago 4
már vagy 100 szor láttam elsőnek 10 évesen most vagyok 13 és még mindig halálra szakadok rajta:D mert olyat be baszok hogy meg szédülszu kurwa jó:D
viktor0012345678 3 years ago 8
ezt kb 6 éve láttam akkor röhögtem rajta mint állat:D
drakor8 3 years ago 8
Sztejm elég jó lett de a harry potter parodia az kurva jó
TriplaxXx96 3 years ago 5
Nekem 13 évesen is tetszett, meg most is. Nevetek rajta, ezért készült. Mindig is utáltam az olyan álszent beszólásokat, mint amelyet Ayeme9246 hangoztat.
Jucamami 3 years ago 10
ez a videó horzsol...és szakít
azistenfaszat 3 years ago 12
Comment removed
Ayame9246 3 years ago
A "normalitás" abban fejeződik ki, hogy mások munkáját egy ilyen elb*szott műkritikával lerontod és utána még el is várod, hogy adjanak a véleményedre?! Szánalom vagy, ajánlom hogy ásd el magad... ja és ment 1 mínusz, de ha én köcsög vagyok, akkor te egy büdös paraszt és nem a földművelő fajtából!
plehbanos 3 years ago 31
antifaces fan:D:D you're right!
imbusi 3 years ago 2
Ez meg honnan tudta h Antifaces fan vagyok!?!?! XD
CCelluloid26 3 years ago 3
Jaj ez cask egy parodia nembaszta el az Oroszlánkirályt,kis kedvencedet eggyetalán leszoktálmár a cumikádrol? prühh prühh :)
hunPaus3 3 years ago 14
Amikor 13 évesen láttam ezt...úgy gondoltam vicces. Mára megváltozott a véleményem -.-
Niryeth 3 years ago
Azt bánhatod, mert a 13 éves éned véleményére jobban adtam volna. Bocsi, de igazság az igazság XD
CCelluloid26 3 years ago 5
This has been flagged as spam show
szánalmas vagy
pimpakutya 3 years ago
Ezt kinek is mondtad?!
CCelluloid26 3 years ago 16
Ez sirály! Még 1 ilyen "rubbish" és az illetőnek a pofája lesz tiszta "rubbish", elég világosan beszéltem?! XD
CCelluloid26 3 years ago 19
This comment has received too many negative votes show
ezt a primitívséget..! undorító.
rdm0325 3 years ago
de gyökér vagy......
hetkoznap002 3 years ago 15
kiszedem a beleidet,és azzal akasztalak fel egy fára...-mosoly-hatásszünet -KURVA ANYÁD ez akkora....:D:D:D:D Nem szeretem,ha valami a káromkodásrol szol,de ez így a képhatásokkal együtt nagyon meleg..:D:D:D
jamlandyy 3 years ago 29
Na idefigyeljen a buzi anyjátbaszó ellentábor. Ez se egy ötcsillagos paródia, az egyszer tény, de ezen még mindég tudok szakadni 1 fárasztó gimnáziumi nap után. Ha igazán oltogatni akarsz, húgyozz a tűzbe, VAGY nézd meg az "oroszlán király paródia 2"-t, amit nagy valószínűséggel megtalálsz a hasonló videók között. Ha valami, az tényleg végbélnyíláson jött ki, hogy kedves hangsúlynál maradjak. Ui.: Kommenteken lehet röhögni!
Marci19933 3 years ago 22
This comment has received too many negative votes show
Azért ez már durva, ilyet művelni egy klasszikussal! 1992thGuitarist-nak teljesen igaza van: nem attól lesztek nagymenők, hogy a világ talán legszebb rajzfilmjét ilyen putritöltelék módon átszinkronizáljátok. Szánalmasak vagytok.
Naridar 3 years ago
klassziküs
danimazzi 3 years ago 22
This comment has received too many negative votes show
lol pure r