@honeckerl A leváltás teljesen helytelen kifejezés. Közösen döntöttünk úgy, hogy Netti a háttérbe vonul (dalszerző, szövegíró, stúdiómunka), tekintettel arra, hogy Netti kétszeres anyuka és ezért ellehetetlenült az intenzív zenekari munka. Ennyi.
Szép, hangulatos, I (L) SZEGED/HONEYBEAST, Netti gyönyörű benne, úgy sminkkel, mint smink nélkül:D Bár a többi zenekartagot hiányolom benne:D De ezt már szerintem mondtam...
Sikerült elérni a megfelelő hatást nálam, remélem másoknál is így lesz! Jó, hogy úgy van összerakva a zene, hogy a stílusa ne hasonlítson más együttesekéhez, egyedi! Jók voltak Tanár Úr!
Régóta ismert dal, melyhez végre kép is társult :) Szeged ♥
Tetszik, mert látszik, hogy igenis van benne munka és nem csak úgy ide lett tojva az orrunk alá, érdemes volt várni rá. :)
Netti sminkje gyönyörű . Igazából teljesen másra gondoltam először, de abszolút pozitívan csalódtam. Szerintem egy igényes, szépen elkészített klip lett .
A videó kivitelezése szép, jók a színek, a képek kicsit unalmasak, repetatívak, ami jól megy a zenéhez, ami szintén repetatív és unalmas. Sajnos gondolom ehhez a szöveghez nem volt egyszerű valami értelmes képi anyagot párosítani, de az igyekezet látszik, ami nagyon jó! Sajnos itt a "lírával" vannak komoly gondok; az unalmas napi eseményekből csak az anyagcsere részletes leírása maradt ki, de a dohányzás, vagy a csokievés fontos motívumai nem hiányozhatnak, ez jól leírja a "lélekszintet". ;-)
@starbusra Örülök, hogy te vagy az első kommentelő! (Irónia!) Úgy látom, te az a fajta közönség vagy, aki a "de jól nézel ki, tán hánytál" mondatnak csak az első felét vágod. Jól bánsz az idegen szavakkal - bár a "repetatív" inkább az iskolai menzák világát idézi, mint a zene vagy a képek világát. (Irónia!) Helyesen: repetitívek. (Didaktikus!) Egyébként azt jól érzed, hogy itt valami ismétlődésről, meg unalomról van szó. Ezt próbálja a dal kifejezni. Úgy tűnik, sikeresen. Köszi! (Irónia!)
Nagyon jó :o) A "...megúszom a szerelmet..." utáni arckifejezéstől kész vagyok :o) Na meg hogy Budapestet beolvasztottátok Szegedbe... mindent megér. :o)
attól még kedvelhetem,de majd szólj ha Zsófit is hallhatjuk.most ennyi
honeckerl 1 week ago
bocs,én is a Délmagyarban olvastam,hogy Hernádi lánya lett az énekesük
honeckerl 3 weeks ago
@honeckerl Van neki neve is: Tarján Zsófi.
benchic69 1 week ago
muszáj volt e szép hangú,szép leányt leváltani?
honeckerl 1 month ago
@honeckerl Miért leváltották?
gigigelem 3 weeks ago
@honeckerl A leváltás teljesen helytelen kifejezés. Közösen döntöttünk úgy, hogy Netti a háttérbe vonul (dalszerző, szövegíró, stúdiómunka), tekintettel arra, hogy Netti kétszeres anyuka és ezért ellehetetlenült az intenzív zenekari munka. Ennyi.
benchic69 1 week ago
A Portugál nekem sokkal jobban tetszik.
Omertahun 10 months ago
HAJRÁ SZEGED :D
csakabazsi 10 months ago
a zene sem rossz, de nekem az operatőr munkája jobban tetszik.
joskakiss 1 year ago
köszi! :)
tatarpi 1 year ago
írtó jó nagyon tetszik jól ki lett találva a klipp is
biushdani1 1 year ago
Gyerekek, ez nagyon jó lett - pont olyan hétköznapos
theremay 1 year ago 4
ez tetszik ^^
nenianne93 1 year ago 4
Szép, hangulatos, I (L) SZEGED/HONEYBEAST, Netti gyönyörű benne, úgy sminkkel, mint smink nélkül:D Bár a többi zenekartagot hiányolom benne:D De ezt már szerintem mondtam...
További sok sikert:
Marcsi
nemmarcsi 1 year ago
@nemmarcsi
Nemsokára jön az új klip (Portugal), és ott aztán lesznek zenekartagok vastagon!
benchic69 1 year ago 3
Sikerült elérni a megfelelő hatást nálam, remélem másoknál is így lesz! Jó, hogy úgy van összerakva a zene, hogy a stílusa ne hasonlítson más együttesekéhez, egyedi! Jók voltak Tanár Úr!
Nagy Gábor, Szeged
makystrike 1 year ago 2
Régóta ismert dal, melyhez végre kép is társult :) Szeged ♥
Tetszik, mert látszik, hogy igenis van benne munka és nem csak úgy ide lett tojva az orrunk alá, érdemes volt várni rá. :)
Netti sminkje gyönyörű . Igazából teljesen másra gondoltam először, de abszolút pozitívan csalódtam. Szerintem egy igényes, szépen elkészített klip lett .
A dal és a klip harmóniában :Hétköznapok :)
picicsillag93 1 year ago 10
A videó kivitelezése szép, jók a színek, a képek kicsit unalmasak, repetatívak, ami jól megy a zenéhez, ami szintén repetatív és unalmas. Sajnos gondolom ehhez a szöveghez nem volt egyszerű valami értelmes képi anyagot párosítani, de az igyekezet látszik, ami nagyon jó! Sajnos itt a "lírával" vannak komoly gondok; az unalmas napi eseményekből csak az anyagcsere részletes leírása maradt ki, de a dohányzás, vagy a csokievés fontos motívumai nem hiányozhatnak, ez jól leírja a "lélekszintet". ;-)
starbusra 1 year ago
@starbusra Örülök, hogy te vagy az első kommentelő! (Irónia!) Úgy látom, te az a fajta közönség vagy, aki a "de jól nézel ki, tán hánytál" mondatnak csak az első felét vágod. Jól bánsz az idegen szavakkal - bár a "repetatív" inkább az iskolai menzák világát idézi, mint a zene vagy a képek világát. (Irónia!) Helyesen: repetitívek. (Didaktikus!) Egyébként azt jól érzed, hogy itt valami ismétlődésről, meg unalomról van szó. Ezt próbálja a dal kifejezni. Úgy tűnik, sikeresen. Köszi! (Irónia!)
benchic69 1 year ago 14
@starbusra Olyan okos vagy!! (irónia :-) )
greenajt 1 year ago
Nagyon jó :o) A "...megúszom a szerelmet..." utáni arckifejezéstől kész vagyok :o) Na meg hogy Budapestet beolvasztottátok Szegedbe... mindent megér. :o)
karotta 1 year ago 6