Ki a bankokkal,ki a hazaárulókkal !!! Lehet menni !!! De EGY-ként kell majd a szart eltakarítani,építeni,földet művelni.Ha polgárháború lesz ne harcoljatok ! Erre apellálnak !!! Hogy egymást öljük !!! A csalárd hazugságokat vessük porba,fogjunk össze !!! Szeretlek titeket !!!
Azért nem laksz jól , mert már nem tudod mi a hazafiasság. Ma már senki sem tudja, vagy csak elenyészően kevesen. Előre hazafiasság kell, megvédni a hazát és azután jól lakhatsz.
idiota oroszoknak mi kőze hozánk semmi idiota paraszt orosz miniszterek is hát ingább amerika megszálása let volna mint az oroszoké ha már válaasztani lehetne.
Sajnos a mai magyar elitben is csak a haszonszerzés van meg! Tisztelet a kivételnek! Eladnák az anyjukat is! Nem vagyunk független ország! Banki uralom alatt vagyunk! Harcolunk az uzsorások ellen, és a bankok! Azok az igazi uzsorások! A semmit árulják olyan áron, hogy belerokkan az ország. Rohadt vérszívók!
"Hazára minden embernek szüksége van. Persze nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére. Nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot." Elias Canetti
Rákosit elítélem, szar ember volt én fel gyújtottam volna, Sztálinnal együtt. De a végén, a hetvenes években(a puha diktatúra) amit Kádár csinált, az szikrája volt a kommunizmusnak. Gondoljunk csak vissza. Visszahozta a Szent Koronát, és tényleg puhított a diktatúrán. Arany életünk volt a többi országhoz képest, egy karnyújtásnyira voltunk, de... 1989... 1956 egy forradalom volt, csak az nem tetszett benne, hogy amerika indította, tehát terveket szőtt. Kádár adott nekünk +30 évet.
Köszönjük szépen,hogy kozze tette ezt az ertekes videót, a közelgő megemlékezés tiszteletere,ez egy ertekes dokumentum,a Magyar nép többször kiállt a szabadságjogokért és mégis úgy kezelnek minket,mint egy bűnös népet,egyszer le kell mossuk ezt a ránk szórt mocskot és meg kell ismerjen a világ,milyen szabadság szerető nép vagyunk,Tiszteletem,Jóska,szép delutant!
Europa szivében vagyunk,földrajzilag,geologiailag,katonailag fontos helyen.Oroszok ,Amerikaiak egy kutya mind a kettő.Csak szidni lehet őket!!Trianonnal szét daraboltak minket.És ezt a maradék országot az kapja aki marja.56 volt az utolsó lehetőség,hogy a Magyar semleges önálló Államá tudjon válni.De kinek lett volna ez érdeke a Magyarokon kivűl,könyörgöm??Ma az Unio segge vége vagyunk.Politikusaink bábok,nincs mezőgazdaság,nincs termelő ipar.Átláthatattlan erők,politikák uralják a magyar hont!
Csatlakozom @Dog881006!Igy igaz!!A köcsög oroszok mééé nem féltek akkor az USA-tól amikor bejöttek?!?,háború?!?és?! ez nem az volt ?!?Szomorúbb magyar ölte a magyart...:(
Az előttem szólóknak mondom, hogy jó lenne ha néha azért oda figyelnének a történelem órán!!! Amerika azért nem jött (legalábbis ezt tanítják) 1956-ban, mert Sueznél válság alakult ki! Amerikának fontosabb volt az olaj mint a mi hazánk. Na meg azt azért hozzá teszem, hogy még azért se avatkozott be Amerika, ugyanis nem akarták az USA és a Szovjetunió közt kialakult rendkívül kiélezett helyzetet még jobban rontani. Gondoljatok bele, ha az USA segített volna lehet hogy újabb háború tört volna ki.
@SoldierAdam21. Igazad van, de akkor nem kellett volna bennünket a Szabad Európa rádión keresztül úszítani és bíztatni, hogy tartsunk ki, mert jönnek ! És talán az a szuezi válság sem volt éppen véletlen, hogy akkor alakult ki...
@Honleany48 Végre valaki. Mióta szajkózom, hogy az amcsik csak fellázítottak, hogy az Oroszoknak legyen egy kis gondjuk, hisz mit számítanak az ilyen kis országok? Aztán hopp, "szuezi válság", így még csak azt sem mondhatjuk, hogy ok nélkül hagytak ott minket.
tiszteletre méltó az 56os hősök törekvése. de az mindegy hogy a pártokat hogy hívják. a jobboldal, a nagy demokraták diktatúrát hoztak létre. hol itt a demokrácia? akkor se lenne jobb ha konzervatívoknak és liberálisoknak neveznénk őket. nem a név számít hanem a cselekedet. de jelenleg úgy néz ki hogy egyik se jobb a másiknál. amíg nem tudnak túllépni a saját érdekeiken itt nem lesz rend. nem véletlenül mondják hogy Magyarország nem érett még az önálló politizálásra.
Egy oroszt se lássak? Hmm érdekes sok idősebb emberrel beszéltem és az oroszok nem olyan rosszak mint azt mondják. Másrészt meg a mi saját népünk is tehet arról, hogy itt vagyunk. Kimentek az oroszok jobb lett nekünk? Gazdagabbak lettünk?
Jobban szeretjük most már a hazánkat? Húú most az Orbán, hogy nem a fidesz nyert hanem Magyarország.... ....és csináltak valami értelmeset? Most a chipsadóból építünk fel egy új országot vagy mi? Az egész Parlamentet át kéne szervezni.
Mindig nekunk a kis nepnek kell peldat mutatni! Amerika! Csak pofaztak, de semmit se csinaltak. Ne az amerikaiaktol varjunk semmit azokat csak a penz erdekli, es a nep buta. En tudom, ott elek! A Lengyelek az igazi barataink akik szeretnek minket! Polish Hungarian friendship!!! Egy oroszt se lassak
ÉSZREVETTÉTEK, HOGY MINDEN A ZSIDÓKÉ? ÉS AZT, HOGY MINDNEHOL OTT VANNAK?NEM CSAK SOROS GYÖRGY NEM CSAK ÚJSÁG TV SZÁMITOGÉP ÉS NEM CSAK A VILÁGBANK, HANEM A MOCSKOK NEM EGY MAGYART ÖLTEK MEG!(PL: DON, PAPÍRTALPÚ BAKANCSOK AMIG -40C-FOOKBAN ÁTÁZTAK, AZT IS ŐK CSINÁLTÁK!)Vesszen trianon!
Éljen a magyar rabszolga, aki ebben a fene nagy demokráciában, 78000-forintért szolgasorban,korgó gyomorral,befizetetlen csekkekkel,éhes gyermekével oldalán, de nagymagyar hitvallással szíjja a fogát + a tőke faszát.De sajna hazafiasságtól még senkit nem láttam jóllakni.
@pirinagyi nagymagyar hitvallással szíjja fogát? milyen iszonyú primitív ember vagy te,jézusom...EZ jutott eszedbe erről a videóról, te félanalfabéta, szellemi toprongy?? Ilyen dumával húzz az ATV-be csevegni, EZ a hozzászólásod nem ide való volt. tudod, "pirinagyi" TANULNI kell és NEM 78 ezret fogsz keresni, de ez nyilván meglep. És nem folytatom, mert ez NEM 1956-os videóhoz illik. Te szerencsétlen, szánalmas, hulladék, húzz vagyél 10 deka parizert és kussolva zabáld rtl klub nézés közben.
Uram, teremtőm! Ki pontozta igy fel ezt a szenilis vénasszonyt?
Már az első mondat teljesen értelmezhetetlen, hogy jönnek a magyar kultúrát ápoló, nemzetben gondolkodó emberek a kialakult rendszerhez, mi mama? Bezzeg az önmagába roskadó proletárdiktatúra, amit csak azért hoztak létre hogy kiirtsák belőlünk a magyar kultúrát, az ám a valami, mi? Na tessék levenni már azt a rózsaszin szemüveget és felejtsük el Sztálin elvtársat jó? Volt már előtte is jobb és utána is lesz!
Tesszük amit tudunk öreganyám. Ha tud jobbat mint úgy felkelni hogy "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában..." és tenni a dolgunkat szívvel lélekkel, dolgozni vagy tanulni, családunkat támogatni, és igyekezni túljárni a zsidó tőke eszén akkor örömmel várom a válaszát.
During Hungarian Revolutions Polish blood banks could't cope with thousands of people wanting to give their blood for Hungarian Freedom Fighters. I'm very proud I share the same blood with Hungarian Heroes.
Aki mind ezekröl amit itt felsoroltam dokumentàciot akar, csak ugy irjon, hogy vàlaszolni is lehessen, mert a legtöbb provokàtornak itt nincs posta làdàja !!!
Addig is meg lehet nézni a vilàghàlon Kasztner vonatot mellyel a nàcik 1685 nagyon gazdag cionistàkat szàllitottak el Magyarorszàgrol Svàjcba a németek Himmler, Eischman, az SS Kurt Bechler tàmogatàsàval. Kasztner egy cionista mozgalom vezetôje volt és a két ideologia nem bàntotta egymàst. A nàcizmus és a cionizmus !
Màr évszàzadok ota éltek békében velünk a zsidok, mert nem voltunk faj gyülölök !
Mihelyt M.O.-szabad lett 1848 ban megszavazta a zsidok egyenjogusàgàt M.O.-on mint Németorszàgban. Majd hamarosan két ideologiànak soha többet nem volt a hazàja Magyarorszàg. A bolsevikoknak 95% zsidok voltak, és a cionistàknak 100% zsidok voltak. Ez mind màr a XX. szàzad elején tôrtént ! Trianonba egy 177 tagu cionista delegàcio volt de egyikük sem szolt M.O. érdekében csak palesztinàért !
Minden egyes képeire emlékszem valosàgban làttam 56-ban és harcoltam a diktatura ellen, mert anyàmnak 18 oràt kenyérgyàrba, majd szén bànyàba kellett dolgoznia, azért hogy fiàt eltudja tartani egyedül miutàn apàm a hàboruban meghalt, mint minden rendes magyar ember ott volt, akik visszakartàk venni az ellopott területeinket.
Ezt a Kuhn Bélàék, Ràkosiék okoztàk mert lemondtak hatàrainkrol 1918/1919 ben Kàrolyi Mihallyal együtt.
Ugye minden fasiszta állat látja, hogy az 56 os hősök Kossuth címerrel szálltak szembe az elyomó rendszerrel és nem a mostani koronás faisztoid emblémával?
@bazzefaszom - A hazaàrulokkal ne foglalkozzunk, de nyirjuk ki öket, mert a patkànyok még mindig àrtanak a hazànknak. Ajanlom neked "Wass Albert - A Patkányok Honfoglalása" cimü tanulsàgos meséjét itt a YT-on. watch?v=vWO_RwCr3Vw
Aldozatott tettünk a Szabadsàgert 56-ban is de ma màr nincs szovjet hadsereg aki megvedje öket ! Ha nem akarsz rabszolga lenni le kell tépni magadrol a làncot és börtönbe dobni a feodalista rendszer vezetöit !
@hunostor78 fasiszták Olaszországban voltak..itt nemzeti érzelmű emberek harcoltak (NEMZETŐRÖK) apám köztük volt. A Kossuth címer használata a48 as forradalom mintát jelképezte. Amúgy látom fingod sincs arró lhogy mi a fasizmus és mi a szent korona jelképe. jobb ha csöndbe maradsz.
Én velem történt Bpesten éppen az,én 13 éves voltám akkor történt,soha nem tudok elfelejetni.Mi nem mentünk ki a házból,mert kitört a forradalom,embertelenül bánt.
Dudás József,Szabó János "Szabó bácsi" stb .fasiszta patkányok voltak,akik meg is kapták méltó büntetésüket 56 nov. 4-e után!!!!!!!!!!!!!!
Lehet,hogy az egyetemisták jót akartak. Az exnyilasok,horthysták viszont pontosan erre vártak már régóta,hogy egy esetleges tömeg megmozdulásban elvegyülve bomlasszanak,hazugságokat terjesszenek! Ezt a tudatlan,naívságot használták ki! Ennek fényében zajlott az 56-os ellenforradalom!!!!!!!!!!!!
Az ilyen ostoba fajankók miatt, mint Te nem tudott megtisztulni ez az ország. Ne gyalázd meg itt az '56 -os elesettek emlékét! Miattad is harcoltak, csak annyira ostoba vagy, hogy nem esik le. Mi lenne ha a mai napon tennél egy szívességet. Befogod az ostoba szád, és hagyod az értelmes embereket megemlékezni. Amíg odakint emlékezünk a hőseinkre, addig nyugodtan, magadban a szobád mélyén istenítsd a komcsi, gyilkos elvtársaidat, ne aggódj, a pokol tágas, majd találkoztok! Te disznó!
@77kraz Úgy bírom hogy a rohadt nagy pofáddal olyan dolgokról dumálsz amik akkor történtek meg amikor te még nem is éltél. Undorító! Képzeld nem fasiszta forradalom volt hanem a magyar hősök kiálltak az igazukért. Elmondom ha a kommunizmust idején ienenket pofázol kiverik a veséd majd a szebb jövő érdekében átlövik a fejed. Akkor bezzeg tuti hogy behódoltál volna. Szerintem kövesd példaképed példáját és harapj rá egy üvegkapszulára.
@77kraz - A 70 éves avos felébredt és tiltakozik mert nem lett 1990 utàn felakasztva mint azt egy forradalom utàn szokàs megtenni ! A francia forradalom alatt és utànna minden nap müködött a leröviditö gép, hogy ilyen mocskos hazaàrulokat a sülyesztöbe tegy. Mert ilyen férgek mint te, és a fatyuid eszik, raboljàk ma is Magyarorszàgot !
Néezd meg mégegyeszer a videot az egész magyar nép vellünk volt addig amig te bujkaltàl csak az oroszokkal érezted magad erösnek ganéj !
...végeztették volna ki! Akárki akár mit mond ez az 56 egy fasiszta ellenforradalom volt,semmi egyéb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bestiális módon öltek meg egy halom embert pl:Budapesten a Köztársaság téren,vagy a Tököli úton élő embereken végeztek lőgyakorlatokat,Miskolcon is megöltek brutális módon egy halom embert és még lehetne sorolni.Nyilas háborús bűnösöket,horthysta tiszteket,nyomozókat
köztörvényeseket stb engedtek szabadon közel 12000 rabot,akik csatlakoztak a reakcióhoz!
1956?! Sajnos a magyarok nagy többségének fogalma sincs arról,hogy mi folyt
56 október 23-tól-november 4-ig! 23-a kora délután még békés tüntetésnek tünt,mert igen menni kellett a Rákosi-Gerő klikknek! Kádár ugyebár felmentette Rákosit! Eközben Nagy,Maléter,Király és társaik hazug kétszínű megalkuvó módon megvezették Kádárékat,de talán még időbe észbe kaptak.Nagyék annyira naívak voltak,hogy azt szavakba se lehet önteni! Ha nem Kádár,akkor a fasiszták végeztették volna!
Igen, az én '36-os születésű nagymamám is ugyanezeket, ugyanígy elmondta, tehát az valamennyire bizonyos, hogy egyes helyeken, nemcsak forradalom volt, hanem ott volt az un. "csürhe" is, amely minden forradalomnál jelen van.
Azonban az, hogy a forradalmárok nyilasok, vagy horthysták (ez utóbbinak semmi ésszerű jelentése nincsen) lettek volna, azt én szerintem a kommün szellemisége nyomta önmagára.
Imre Nagy radio speech 1:35 :The Hungarian nation wants to live in emancipation&freedom,according to the UN charter & in friendship with all his neighbours,with the soviet union & with every nation of the world!We want the achievement of the revolution to be keep intact,harden & develop it without joining to any power group!The century old dream of the Hungarian nation will come true with this!The freedom fight of the past & the present heroes made possible the victory of freedom&independence!
A zene végig Beethoven Egmont nyitánya, csak nem a zenekari előadásban, hanem zongoraátirat.(Az első 10mp is az-a mű ezekkel az akkordokkal kezdődik.)
Kedves @harcymarcy !nagyon szívesen, én 12 éve zongorázom:-D de nem ezért ismerem a művet, valójában nagyon ritka, ha zongorán adják elő.Beethoven mániás vagyok, ezért ismertem fel, az V. szimf.-val gyakran játsszák együtt hangversenyeken, nekem spec. ,bár zongorista vagyok jobban tetszik az eredeti, heroikusabb.
@SunnyRainbowHeart Te lenni egy nagyon cuki kis valaki , de nem lenni honfitárs Washington D.C. BEN. Mert te ott nem tudni elképzelni ,milyen lenni itt , és élni .A honfitársaink élni itt Kárpát-medencében. Ez nem az a medence ami az udvarotoban van.
egyedulmint nemzet nem tud mit kezdeni magaval csak ha iranyitjak az orszagott es ha kell orosz hakell nemet hakel most usa es ez igy megy neki mind maig ez a multja amit a szazadok ra mostak /gyalazat es nem tugya lemosni magarol soha nem tugya hova tartozik a nagy vilagban
Nem kellett volna ide az usa,se senki,egyszerűen csak a szovjeteknek kellett volna minket békén hagyni!És a megtorlások?hmm, mit keres még midig szocialista párt a magyar parlamentben?mikor lesz már végre magyarországnak,a magyar érdekeket képviselő,(nem magyarellenes) vezető rétege?Éljenek az 56-os hősök!Ébredj magyar!
De ne feledjétek ne az Orosz népet bántsátok nem ők akarták ezt őket is csak hajszolták a vezetőik és ha nem csinálták akkor hátba lőtték őket. Csak egy kis része volt az oroszoknak ilyen az a kicsi vezető részleg.
Igen, és elgondolkozhatunk, hogy akkor hol segítettek az amcsik és a nagy demokraták, ügye? Se a szovjet, se a "demokrata" blokktól nem várhattunk segítséget, és ez szörnyű, hogyan sz*rnak le minket mind a mai napig...
a helyzet nem ilyen egyszerű. 1956-ban már javában tartott a hidegháborús fegyverkezési verseny. ilyen időszakban, ha az amcsik nyíltan fellépnek a szovjetek ellen, akkor kitört volna a harmadik világháború.
és akkor bizony nem egy kis közép-kelet európai ország, hanem a világ túlságosan sok országa szívott volna, ráadásul radioaktív port, és nem 35 (kb. ugye ennyi volt nekünk hátra a "rendszerváltásig"), hanem 200-300 éven keresztül. minden érmének két oldala van.
@praetorianhun igazad van!!! mi magyarok mindig is véttünk europát és mit adtak helyette trianont!!!!!!! hollandiában sok olyan emberrel találkoztam aki 56-ban katona volt és készültek magyaroknak segíteni!!! és mi lett nem jöttek!!! sokan most is szégyeli, nme tudtak segíteni a magyaroknak!!!
@TheJapansanyi A baj, hogy az USA-nak nem volt érdeke a magyar szférát megnyerni..sőt, minket dobtak az oroszoknak oda cserébe a Szuezi csatornáért. Ezek szerint kevesebbet érünk mint egyiptom..az egész világra egy nagy "Reboot" gombot kéne nyomni, mert ez így nem fer ahogy van. nekünk meg végképp nem.
This comment has received too many negative votesshow
Magyarország ezekre az emberekre lehet büszke! Ezek az emberek voltak azok, akik megdöngették a "Sztálinista" diktatúra lábait, ezeknek az embereknek köszönhettyük a magyar szabadságot. Maraggyon így, és vesszen a magyar gárda!
56-ban még az emberek igen másképp gondolkoztak mint most, tehát nem volt ez a fajta túlzottan szabados (sőt kifejezetten nihilista) gondolkodás mint most. Ekkor még csak alig egy évtizede volt itt kommunista rendszer, nem tudta úgy átformálni még az emberi gondolkodást, mint az 1958-89-es időszakban. Ekkor még volt az emberekben vallásos érzület és a haza iránti szeretet. Ezt itt a mi vidékünkön nagyon hiányolom manapság
Éljen a Magyar nép és a haza! És dögöljenek meg az olyanok mint a billiomos átok GEORGE SOROS (született 1930-ban Budapesten mint Schwartz György, felvett amerikai állampolgárságot és a világ szinpadon gonoszságokra használja csak a pénzét) akik rontják nem csak Magyarországot de az egész világot a komcsi mérgükkel.
@SunnyRainbowHeart már bocs, de egyrészt ez nem az a magyar honfitársi érzés, ami évek óta itthon van, itt már mindenki megfolytja a másikat egy kanál vízben csak hogy jobb legyen neki... én pl. kajak nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok... miért? mert a magyar az a nép amelyik mindig mindenkinek szétteszi a lábát ;] akkkor már leszek thaiföldi vagy f****m tudja, ha már magyar identitás nincs (mert nincs az tutik***vaisten) üdv obamának
Na pont igy néz ki egy értelmesebb ember, akinek teljesen kimosták a fejét! Mi akadályoz meg abban, hogy tegyél ez ellen a teljes széthullás ellen, és visszaszerezzük, nem csak a hazát, hanem a saját kultúrát is? Pont ez a kommunista és a mai imperialista tanitás lényege, hogy felejtsd el Jézus tanitását, vagyis a kultúránkat is miszerint szeresd nemzeted és állj ki úgy érte, mint magadért! Képes lennél elárulni a néped, mert úgy könnyebb, mint szembenézni a problémákkal???
soha még annyi szenvedás nem volt. mint akkor '56-ban. és mégis akkor is miii járunk rossszul. mii ..!!!! kik voltak azok az oroszok, hogy ártatalnul annyi ember lemészroljanak???? Mennyivel előrébb való nép. Nem isss nép az ilyen. Viszont mi magayrok. eleget szenvedtünk már a soha el nem érkező "jó" létért.

Én azért utálom Magyarországot, mert sokan a pénzből adódó gondok miatt meggondolatlan és/vagy rossz cselekedetet követnek el. Akik meg tudnának érte tenni, azokat nem nagyon érdekli. Illetve én utálom az összes kiemelkedő alakokat (hadvezérek, császárok stb.), semelyik se tett jót se a hazájának se a "nem hazájának". A nép meg a saját hazájának akar jót tenni. (kivételek vannak)
addig nincs baj mig látjuk tesvérinket minden ünnepélyes alkalommal felvonulni diszmagyarban vagy huszár viseletben ők dobbantják ujra a sziveket,élesztik fel azt a kialvofélben levő parázst amitől valamikor égett arra hogy a hazát szolgáljuk, a hagyományörzés tart össze minket,a jelennlegi helyzettel senki sem elégedett viszont büszkék vagyunk a multra azon pillanatokra mikor gyözelmeket arattunk
Ez is azt bizonyitja hogy az idő mulásával kezd kihalni az az eszme ami századokon át a magyar számára kötelességnek számitott "hacolni a hazáért a vérünk árán is" manapság inkább megalkuszik minthogy küzdelmbe bocsátkozzon ez nem a magyart jellemzi
Teljesen egyetértek veled! MIvel én nem az anyaországban élek, hanem kissebbségben.
De az igaz magyarok kissebbségben vannak Magyarországon is. A globalizált világ lassan beolvasztja magába Magyarországot is. 56 eszmeisége elvész. Nem szabad hagyni. Nemzetben kell gondolkodni, amit nem választanak el országhatárok, és ideologiák. Mindenki másként gondolkodik, de ha a nemzet veszélyben van, akkor egyesült erővel fel kell lépni. Veszélyben a nemzet!!!
Ezen ne csodalkozz. Mindig nagy arat fizettunk a buneinkert s masok buneiert is. De az 56 utani terror mar teljesen megtort mindenkit. Az anyak feltettek fiaikat es engedelmessegre neveltek oket. "Ne tegy semmit a hatalom ellen mert az egesz csaladot a sirba teszed!" Ket generacio igy nott fel, a harmadik mar azt se tudja mi az a magyarsag. A tv-k bol ontik a szennyet, "minden jo ami idegen" dolgokat. Szetromboljak a csajadokat, kis kozossegeket. menekulesre kenyszeritenek ezreket.. Hova tovabb?
Greeting from Warsaw to all Hungarians !!! My Mum was young nurse in one of warsaws hospital in November '56. She's collected blood for your Insurgents. Now I can teach my kids that brotherhood between our nations is realy sealed by blood !!
We also didn't forget Jozef Bem, the 1848-49 general in the Hungarian Army and many other Polish volunteer who helped our revolution against the Habsburgs (and Austria) fighting as regular soldiers and officers!
@42warsawer Thank you for everything, my brother! :) When all the other people turned away from the most difficult times for us, you could count on you ...
@42warsawer We always knew that we can rely on the Polish nation!Those supplies surely saved many peoples life,which we cant thank enough for you.In 56' we havent got any chance against the soviet red army..In addition,the suez crisis was more important to the world....Respect.Dziękuję
a mi városunkban restaurálják a lenin szobrot, és a lenin páncélkocsit :D érted...rendszer váltás volt de nekünk kell a szobor meg az a rohadt autó!! Le a kommunistákkal !!
Mely magyar katonai alakulatok áltak harcban? Hadosztályok, esetleg ezredek, vagy zászlóaljak? A mintegy 60 ezer fős szovjet megszállók hogy juthattak gyakorlatilag ellenállás nálkül Budapestig? 1848-49 - a magyar hadsereg szervezetten harcol az osztrákok ellen - ez a nemzet szabadságharca. 1919 - a Tanácsköztársaság hadserege szervezetten harcol a csehek, románok ellen - ez is szabadságharc. 1956 - a magyar hadsereg nem vesz részt a harcokban - ez lenne szabadságharc?
Nevetséges az emberiség. Megöli a másikat, rabszolgaságba taszítja a másikat, egyetlen csillagért. Talán a szerelem a ludas a szívben, nem tudom. Talán a tudat, hogy többnek érezzük magunkat ha nyerünk. Pedig nincs ember a földön ki jobb lenne a másiknál születésekor. A többi pedig azon múlik, mit tanul, mit tanítanak neki. Szemeit felróni senkinek sem lehet, hiszen anyjától kapta azt és apja színezte.
az én nagymamám is köztük van. akkoriban az ELTE hallgatója volt és az ELTE táblától nem messze, kb 5-6 méterre vonult ő is a többiekkel a szabadságért.hozzáteszem megtaláltam rajta őt.és nagyon büszke vagyok rá, és mindazokra, akik védték és harcoltak a hazáért.minden elismerésem az övéké.
az ELTE-sek közt van a nagymamám is. és meg is találtam..5-6 méterre az ELTE táblától. hihetetlen.. büszke vagyok rá, hogy egy ilyen kincs a nagymamám. olyanokat élt át amire mi talán nemis lennénk képesek. a II. vh., és az '56os forradalom..és nemcsak mamámra vagyok büszke, hanem mindazokra akik akkor harcoltak, és védték a hazát.minden tisztelem az övék.
Es ezuton szeretnenk megkoszonni mind a szovjetunionak a fegyveres beavatkozast,es mind a Natonak,es az egyesult allamoknak az azonnali fegyveres segitseget!!!Suez fontosabb volt mint Magyarorszag!
Itt halljàtok, hogy kérést intézett a forradalom ràdioja kérte, hogy Eisenhower-t értesitsék segitségért ! Eisenhower-nek pedig esszeàgàban sem volt segiteni és akik arkartak azokat is lebeszélte, közben a CIA hazudott, hogy tarsatok ki jövünk és segitünk ! Egy orszàg aki segiteni akart és 100 ezer katonàt készitett fel M.O. segitségére az Spanyolorszàg volt de az amérikaik Eisenhower utasitàsàra erélyesen közbe léptek, hogy föleg NE !!!
@hazamnakrenduletlenu Baszki ezt nem hiszem el! Most "hallom" eloszor, a spanyolokrol. De martudom miert nem ert ide az amerikai segitseg, amit a civilek akartak :( :(
Akkor is a Zsicik iranyitottak USAt, mi volt a fontos nekik? Kocsog atom es az olaj...masert nem vedtek volna meg egy orszagot sem, last elmult 20 evet peldaul.
@Sziszie - Igen Dwight David Eisenhower, mindent megtett, hogy senki sem segitsen mert akkor letezett a UJ VILAGREND a fejükbe (1954-töl Bilderberg klub) és a kommunista rendszerer voltak az ö laboratorumjaik ! Ezért egyeztek ki olyan könnyen az 1980-as evek masodik feleben. Soha sem kérték, hogy a kommunista gyilkosok meglegyenek büntetve, mert ö is ezt csinaltak mindenhol lasd Irakot egy orszag a sok közül, melyet hazugsagokra allapozva földig bombaztak es civileket gyilkolnak !!!
Ki a bankokkal,ki a hazaárulókkal !!! Lehet menni !!! De EGY-ként kell majd a szart eltakarítani,építeni,földet művelni.Ha polgárháború lesz ne harcoljatok ! Erre apellálnak !!! Hogy egymást öljük !!! A csalárd hazugságokat vessük porba,fogjunk össze !!! Szeretlek titeket !!!
Rawenhun 1 month ago 2
Azért nem laksz jól , mert már nem tudod mi a hazafiasság. Ma már senki sem tudja, vagy csak elenyészően kevesen. Előre hazafiasság kell, megvédni a hazát és azután jól lakhatsz.
Picasso6239 1 month ago 2
idiota oroszoknak mi kőze hozánk semmi idiota paraszt orosz miniszterek is hát ingább amerika megszálása let volna mint az oroszoké ha már válaasztani lehetne.
NASSANify 1 month ago
pirinagyi, tudja a kommunizmusban felvett kölcsönök miatt szívunk most.
babus931 2 months ago
This has been flagged as spam show
MINEK A MÚLTON VESZEKEDNI.A MÚLTBÓL TANULNI KELL.
A JELENBEN KELL A JÖVŐNKET ÉPÍTENI. A GYERMEKEINK SZEBB JÖVŐJÉT.
ÖNZÉS HAZUGSÁGOK ÉS PÉNZ NÉLKÜL.
SZABADON.
JÓ ÉBREDÉST!
frenk1men 2 months ago
Remember the Polish and Hungarian Heroes of the Revolution and remember Recsk.
Gyep69 2 months ago 2
Bátrak voltak az őseink, akik szembe szálltak a zsarnokokkal, tisztelet nekik!!
Ferrarifan95 2 months ago 6
Sajnos a mai magyar elitben is csak a haszonszerzés van meg! Tisztelet a kivételnek! Eladnák az anyjukat is! Nem vagyunk független ország! Banki uralom alatt vagyunk! Harcolunk az uzsorások ellen, és a bankok! Azok az igazi uzsorások! A semmit árulják olyan áron, hogy belerokkan az ország. Rohadt vérszívók!
musicmancs 2 months ago 2
Akkor is leszart minket mindenki, felosztották előre a világot. Még szép, hogy nem segített senki! :( És november 4 a névnapom.....
Csuka77 3 months ago
"Hazára minden embernek szüksége van. Persze nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére. Nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot." Elias Canetti
papajoe860917 3 months ago
halal a rabszolgatartokra! es a rohadek szocialista fajzatok leszarmazottjaira
MrTuzgureanu 3 months ago
Comment removed
levako05d 2 months ago
Mi a zene címe? Egyébként éljen az '56-os nép aki szembe mert szállni a zsarnokság ellen! Adjon Isten...
MrJango997 3 months ago
@MrJango997: A zene Beethoven: Egmont-nyitány, zongorára átírva(alapvetően szimfonikus zenekarra írta Beethoven).
onix320 3 months ago
látott
agiszaloki 3 months ago
Rákosit elítélem, szar ember volt én fel gyújtottam volna, Sztálinnal együtt. De a végén, a hetvenes években(a puha diktatúra) amit Kádár csinált, az szikrája volt a kommunizmusnak. Gondoljunk csak vissza. Visszahozta a Szent Koronát, és tényleg puhított a diktatúrán. Arany életünk volt a többi országhoz képest, egy karnyújtásnyira voltunk, de... 1989... 1956 egy forradalom volt, csak az nem tetszett benne, hogy amerika indította, tehát terveket szőtt. Kádár adott nekünk +30 évet.
Farkas4444 3 months ago
Köszönjük szépen,hogy kozze tette ezt az ertekes videót, a közelgő megemlékezés tiszteletere,ez egy ertekes dokumentum,a Magyar nép többször kiállt a szabadságjogokért és mégis úgy kezelnek minket,mint egy bűnös népet,egyszer le kell mossuk ezt a ránk szórt mocskot és meg kell ismerjen a világ,milyen szabadság szerető nép vagyunk,Tiszteletem,Jóska,szép delutant!
lengyeljzsef 3 months ago
Europa szivében vagyunk,földrajzilag,geologiailag,katonailag fontos helyen.Oroszok ,Amerikaiak egy kutya mind a kettő.Csak szidni lehet őket!!Trianonnal szét daraboltak minket.És ezt a maradék országot az kapja aki marja.56 volt az utolsó lehetőség,hogy a Magyar semleges önálló Államá tudjon válni.De kinek lett volna ez érdeke a Magyarokon kivűl,könyörgöm??Ma az Unio segge vége vagyunk.Politikusaink bábok,nincs mezőgazdaság,nincs termelő ipar.Átláthatattlan erők,politikák uralják a magyar hont!
TheRio111 3 months ago 3
valaki meg tudná mondani a zongora darab nevét ami a videó elején megy?
előre is kössz :)
matthew97109 3 months ago
Csatlakozom @Dog881006!Igy igaz!!A köcsög oroszok mééé nem féltek akkor az USA-tól amikor bejöttek?!?,háború?!?és?! ez nem az volt ?!?Szomorúbb magyar ölte a magyart...:(
Kokenyful 3 months ago
Az előttem szólóknak mondom, hogy jó lenne ha néha azért oda figyelnének a történelem órán!!! Amerika azért nem jött (legalábbis ezt tanítják) 1956-ban, mert Sueznél válság alakult ki! Amerikának fontosabb volt az olaj mint a mi hazánk. Na meg azt azért hozzá teszem, hogy még azért se avatkozott be Amerika, ugyanis nem akarták az USA és a Szovjetunió közt kialakult rendkívül kiélezett helyzetet még jobban rontani. Gondoljatok bele, ha az USA segített volna lehet hogy újabb háború tört volna ki.
SoldierAdam21 3 months ago
@SoldierAdam21. Igazad van, de akkor nem kellett volna bennünket a Szabad Európa rádión keresztül úszítani és bíztatni, hogy tartsunk ki, mert jönnek ! És talán az a szuezi válság sem volt éppen véletlen, hogy akkor alakult ki...
Honleany48 3 months ago 2
@Honleany48 Végre valaki. Mióta szajkózom, hogy az amcsik csak fellázítottak, hogy az Oroszoknak legyen egy kis gondjuk, hisz mit számítanak az ilyen kis országok? Aztán hopp, "szuezi válság", így még csak azt sem mondhatjuk, hogy ok nélkül hagytak ott minket.
Farkas4444 3 months ago
@Farkas4444 - A szuezi válságot kik robbantották ki ? Miért éppen akkor ? Nem a mi szent forradalmunk előtt és nem utána. Véletlen ?
Honleany48 3 months ago
tiszteletre méltó az 56os hősök törekvése. de az mindegy hogy a pártokat hogy hívják. a jobboldal, a nagy demokraták diktatúrát hoztak létre. hol itt a demokrácia? akkor se lenne jobb ha konzervatívoknak és liberálisoknak neveznénk őket. nem a név számít hanem a cselekedet. de jelenleg úgy néz ki hogy egyik se jobb a másiknál. amíg nem tudnak túllépni a saját érdekeiken itt nem lesz rend. nem véletlenül mondják hogy Magyarország nem érett még az önálló politizálásra.
szarsag1 3 months ago
Brothers in arms - Poznan 1956, Budapest 1956. Poland and Hungary forever! I am more than proud of this brotherhood!
kungfupanda8282 6 months ago 28
Egy oroszt se lássak? Hmm érdekes sok idősebb emberrel beszéltem és az oroszok nem olyan rosszak mint azt mondják. Másrészt meg a mi saját népünk is tehet arról, hogy itt vagyunk. Kimentek az oroszok jobb lett nekünk? Gazdagabbak lettünk?
Jobban szeretjük most már a hazánkat? Húú most az Orbán, hogy nem a fidesz nyert hanem Magyarország.... ....és csináltak valami értelmeset? Most a chipsadóból építünk fel egy új országot vagy mi? Az egész Parlamentet át kéne szervezni.
kolo0217 6 months ago 6
@kolo0217 Ignorant maggot
hunbaron 4 months ago
@kolo0217 Na végre valaki megmondja....egyet értek, tökéletesen!
vbacs22 4 months ago
Mindig nekunk a kis nepnek kell peldat mutatni! Amerika! Csak pofaztak, de semmit se csinaltak. Ne az amerikaiaktol varjunk semmit azokat csak a penz erdekli, es a nep buta. En tudom, ott elek! A Lengyelek az igazi barataink akik szeretnek minket! Polish Hungarian friendship!!! Egy oroszt se lassak
MissKristinaBanana 7 months ago
Poland is proud to be a friend of brave Hungarian Nation.
kungfupanda8282 7 months ago 5
@kungfupanda8282 Thanks Bro!
tifongo 3 months ago in playlist töri
Amerika mi!Azt se tudják hogy vagyunk.
venator5 7 months ago
ÉSZREVETTÉTEK, HOGY MINDEN A ZSIDÓKÉ? ÉS AZT, HOGY MINDNEHOL OTT VANNAK?NEM CSAK SOROS GYÖRGY NEM CSAK ÚJSÁG TV SZÁMITOGÉP ÉS NEM CSAK A VILÁGBANK, HANEM A MOCSKOK NEM EGY MAGYART ÖLTEK MEG!(PL: DON, PAPÍRTALPÚ BAKANCSOK AMIG -40C-FOOKBAN ÁTÁZTAK, AZT IS ŐK CSINÁLTÁK!)Vesszen trianon!
szagyi57 7 months ago 2
Éljen a magyar rabszolga, aki ebben a fene nagy demokráciában, 78000-forintért szolgasorban,korgó gyomorral,befizetetlen csekkekkel,éhes gyermekével oldalán, de nagymagyar hitvallással szíjja a fogát + a tőke faszát.De sajna hazafiasságtól még senkit nem láttam jóllakni.
pirinagyi 9 months ago 23
@pirinagyi nagymagyar hitvallással szíjja fogát? milyen iszonyú primitív ember vagy te,jézusom...EZ jutott eszedbe erről a videóról, te félanalfabéta, szellemi toprongy?? Ilyen dumával húzz az ATV-be csevegni, EZ a hozzászólásod nem ide való volt. tudod, "pirinagyi" TANULNI kell és NEM 78 ezret fogsz keresni, de ez nyilván meglep. És nem folytatom, mert ez NEM 1956-os videóhoz illik. Te szerencsétlen, szánalmas, hulladék, húzz vagyél 10 deka parizert és kussolva zabáld rtl klub nézés közben.
elex117 3 months ago 3
@pirinagyi
Uram, teremtőm! Ki pontozta igy fel ezt a szenilis vénasszonyt?
Már az első mondat teljesen értelmezhetetlen, hogy jönnek a magyar kultúrát ápoló, nemzetben gondolkodó emberek a kialakult rendszerhez, mi mama? Bezzeg az önmagába roskadó proletárdiktatúra, amit csak azért hoztak létre hogy kiirtsák belőlünk a magyar kultúrát, az ám a valami, mi? Na tessék levenni már azt a rózsaszin szemüveget és felejtsük el Sztálin elvtársat jó? Volt már előtte is jobb és utána is lesz!
Veszett01 2 months ago 5
@pirinagyi
Tesszük amit tudunk öreganyám. Ha tud jobbat mint úgy felkelni hogy "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában..." és tenni a dolgunkat szívvel lélekkel, dolgozni vagy tanulni, családunkat támogatni, és igyekezni túljárni a zsidó tőke eszén akkor örömmel várom a válaszát.
Viktormeister92 2 months ago
A végén azt a nagy feketeséget mért nem vágtad ki?
durkopeter96 10 months ago
Isten áldja meg a Magyar földet! És írtsa a cigányokat
mrkrassosuper 11 months ago
@mrkrassosuper Mi a problémád a cigányokkal? Hogy jönnek ide egyáltalán?
HORVATH5100 7 months ago
rohadt ufózsidók elnyomták szegény magyar népemet !!!
hevele 1 year ago
During Hungarian Revolutions Polish blood banks could't cope with thousands of people wanting to give their blood for Hungarian Freedom Fighters. I'm very proud I share the same blood with Hungarian Heroes.
kungfupanda8282 1 year ago 6
Udv Tokyobol Bajtarsak!
jptomi 1 year ago
@jptomi Tokyo? Cool! A japánokkal is jóban vagyunk valamennyire! :D God bless Japan!!
Plunder567 10 months ago
@Plunder567 igen vagyunk
venator5 8 months ago
This has been flagged as spam show
Lengyel, Magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát
poqdunc 1 year ago
Aki mind ezekröl amit itt felsoroltam dokumentàciot akar, csak ugy irjon, hogy vàlaszolni is lehessen, mert a legtöbb provokàtornak itt nincs posta làdàja !!!
Addig is meg lehet nézni a vilàghàlon Kasztner vonatot mellyel a nàcik 1685 nagyon gazdag cionistàkat szàllitottak el Magyarorszàgrol Svàjcba a németek Himmler, Eischman, az SS Kurt Bechler tàmogatàsàval. Kasztner egy cionista mozgalom vezetôje volt és a két ideologia nem bàntotta egymàst. A nàcizmus és a cionizmus !
hazamnakrenduletlenu 1 year ago
@hazamnakrenduletlenu mennyire igaz a "pénz beszél ...." mondás
xXE4GLEyEXx 8 months ago
Màr évszàzadok ota éltek békében velünk a zsidok, mert nem voltunk faj gyülölök !
Mihelyt M.O.-szabad lett 1848 ban megszavazta a zsidok egyenjogusàgàt M.O.-on mint Németorszàgban. Majd hamarosan két ideologiànak soha többet nem volt a hazàja Magyarorszàg. A bolsevikoknak 95% zsidok voltak, és a cionistàknak 100% zsidok voltak. Ez mind màr a XX. szàzad elején tôrtént ! Trianonba egy 177 tagu cionista delegàcio volt de egyikük sem szolt M.O. érdekében csak palesztinàért !
hazamnakrenduletlenu 1 year ago
Minden egyes képeire emlékszem valosàgban làttam 56-ban és harcoltam a diktatura ellen, mert anyàmnak 18 oràt kenyérgyàrba, majd szén bànyàba kellett dolgoznia, azért hogy fiàt eltudja tartani egyedül miutàn apàm a hàboruban meghalt, mint minden rendes magyar ember ott volt, akik visszakartàk venni az ellopott területeinket.
Ezt a Kuhn Bélàék, Ràkosiék okoztàk mert lemondtak hatàrainkrol 1918/1919 ben Kàrolyi Mihallyal együtt.
hazamnakrenduletlenu 1 year ago 2
Az 1956-os Forradalom szent! Akinek nem tetszik, menjen Moszkvába és feküdjön Lenin mellé a Mauzóleumba!
janicsakg 1 year ago
Greetings to our Hungarian brothers ! Never give up your freedom and unite your splited country ! Long Live Hungary !
Shalom
DavidItzak 1 year ago
Ma volt az első nap amikor úgy éreztem az elvtársak és tovarisok manipulációja végéhez közeledik
juanvictoralberto 1 year ago
Ma volt az első nap amikor úgy éreztem az elvtársak és tovarishok manipulációja végéhez közeledik
juanvictoralberto 1 year ago
sister's my grandmother [ irén ]. 1956.
wssr2 1 year ago
Ugye minden fasiszta állat látja, hogy az 56 os hősök Kossuth címerrel szálltak szembe az elyomó rendszerrel és nem a mostani koronás faisztoid emblémával?
hunostor78 1 year ago
@hunostor78 az 56os forradalom is gyakorlatilag egy zsidoellenes forradalom volt csak errol mindenki kussol
bazzefaszom 1 year ago
@bazzefaszom marhaság
hunostor78 1 year ago
@hunostor78 igazsag
bazzefaszom 1 year ago
@bazzefaszom - A hazaàrulokkal ne foglalkozzunk, de nyirjuk ki öket, mert a patkànyok még mindig àrtanak a hazànknak. Ajanlom neked "Wass Albert - A Patkányok Honfoglalása" cimü tanulsàgos meséjét itt a YT-on. watch?v=vWO_RwCr3Vw
Aldozatott tettünk a Szabadsàgert 56-ban is de ma màr nincs szovjet hadsereg aki megvedje öket ! Ha nem akarsz rabszolga lenni le kell tépni magadrol a làncot és börtönbe dobni a feodalista rendszer vezetöit !
hazamnakrenduletlenu 1 year ago
@hunostor78 fasiszták Olaszországban voltak..itt nemzeti érzelmű emberek harcoltak (NEMZETŐRÖK) apám köztük volt. A Kossuth címer használata a48 as forradalom mintát jelképezte. Amúgy látom fingod sincs arró lhogy mi a fasizmus és mi a szent korona jelképe. jobb ha csöndbe maradsz.
ToughestMilkman 1 year ago
Öööö tudja vki mi a számnak a címe? Ami az elején megy a zongoraszó. Előre is köszönöm!
Nagyon jó lett a videó! Dicsősék a Hősöknek akik értünk haltak megm és szembeszálltak egy igazságtalan rendszerrel!
Szeb Jövőt! Kitartás!
Bendikdani 1 year ago
@Bendikdani
(Ludwig van Beethoven: Egmont-nyitány)
szerintem ez zongorásítva ! De nem vagyok benne biztos!
ViperaHUNGARY 1 year ago
Azt ne felejtsétek, hogy a forradalmat is kommunisták indították. Aztán jött a csőcselék..
Leeate 1 year ago
Én velem történt Bpesten éppen az,én 13 éves voltám akkor történt,soha nem tudok elfelejetni.Mi nem mentünk ki a házból,mert kitört a forradalom,embertelenül bánt.
429IDA 1 year ago
Dudás József,Szabó János "Szabó bácsi" stb .fasiszta patkányok voltak,akik meg is kapták méltó büntetésüket 56 nov. 4-e után!!!!!!!!!!!!!!
Lehet,hogy az egyetemisták jót akartak. Az exnyilasok,horthysták viszont pontosan erre vártak már régóta,hogy egy esetleges tömeg megmozdulásban elvegyülve bomlasszanak,hazugságokat terjesszenek! Ezt a tudatlan,naívságot használták ki! Ennek fényében zajlott az 56-os ellenforradalom!!!!!!!!!!!!
77kraz 1 year ago
@77kraz Te igen művelt ember lehetsz :) Szerintem a Pokolba már bérelt helyed van a többi bolsevik komád közt...
AlBundy4ever 1 year ago
@77kraz Dudás, a patkány nem kapta meg méltó büntetését, ne hazudj, még évtizedek után sem volt semmi per ellene, élt és virult ez a virulens pribék!
kerecseny1 1 year ago
@77kraz
Az ilyen ostoba fajankók miatt, mint Te nem tudott megtisztulni ez az ország. Ne gyalázd meg itt az '56 -os elesettek emlékét! Miattad is harcoltak, csak annyira ostoba vagy, hogy nem esik le. Mi lenne ha a mai napon tennél egy szívességet. Befogod az ostoba szád, és hagyod az értelmes embereket megemlékezni. Amíg odakint emlékezünk a hőseinkre, addig nyugodtan, magadban a szobád mélyén istenítsd a komcsi, gyilkos elvtársaidat, ne aggódj, a pokol tágas, majd találkoztok! Te disznó!
ritusify 1 year ago
@77kraz Úgy bírom hogy a rohadt nagy pofáddal olyan dolgokról dumálsz amik akkor történtek meg amikor te még nem is éltél. Undorító! Képzeld nem fasiszta forradalom volt hanem a magyar hősök kiálltak az igazukért. Elmondom ha a kommunizmust idején ienenket pofázol kiverik a veséd majd a szebb jövő érdekében átlövik a fejed. Akkor bezzeg tuti hogy behódoltál volna. Szerintem kövesd példaképed példáját és harapj rá egy üvegkapszulára.
bendegez 1 year ago
@77kraz
Az orvosod mit mond?
maxANDkeny1 1 year ago
@77kraz - A 70 éves avos felébredt és tiltakozik mert nem lett 1990 utàn felakasztva mint azt egy forradalom utàn szokàs megtenni ! A francia forradalom alatt és utànna minden nap müködött a leröviditö gép, hogy ilyen mocskos hazaàrulokat a sülyesztöbe tegy. Mert ilyen férgek mint te, és a fatyuid eszik, raboljàk ma is Magyarorszàgot !
Néezd meg mégegyeszer a videot az egész magyar nép vellünk volt addig amig te bujkaltàl csak az oroszokkal érezted magad erösnek ganéj !
hazamnakrenduletlenu 1 year ago
This has been flagged as spam show
...végeztették volna ki! Akárki akár mit mond ez az 56 egy fasiszta ellenforradalom volt,semmi egyéb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bestiális módon öltek meg egy halom embert pl:Budapesten a Köztársaság téren,vagy a Tököli úton élő embereken végeztek lőgyakorlatokat,Miskolcon is megöltek brutális módon egy halom embert és még lehetne sorolni.Nyilas háborús bűnösöket,horthysta tiszteket,nyomozókat
köztörvényeseket stb engedtek szabadon közel 12000 rabot,akik csatlakoztak a reakcióhoz!
77kraz 1 year ago
1956?! Sajnos a magyarok nagy többségének fogalma sincs arról,hogy mi folyt
56 október 23-tól-november 4-ig! 23-a kora délután még békés tüntetésnek tünt,mert igen menni kellett a Rákosi-Gerő klikknek! Kádár ugyebár felmentette Rákosit! Eközben Nagy,Maléter,Király és társaik hazug kétszínű megalkuvó módon megvezették Kádárékat,de talán még időbe észbe kaptak.Nagyék annyira naívak voltak,hogy azt szavakba se lehet önteni! Ha nem Kádár,akkor a fasiszták végeztették volna!
77kraz 1 year ago
Comment removed
kerecseny1 1 year ago
@77kraz
Igen, az én '36-os születésű nagymamám is ugyanezeket, ugyanígy elmondta, tehát az valamennyire bizonyos, hogy egyes helyeken, nemcsak forradalom volt, hanem ott volt az un. "csürhe" is, amely minden forradalomnál jelen van.
Azonban az, hogy a forradalmárok nyilasok, vagy horthysták (ez utóbbinak semmi ésszerű jelentése nincsen) lettek volna, azt én szerintem a kommün szellemisége nyomta önmagára.
Martinus512 1 year ago
polak wenger dva bratanki forever
vocelka 1 year ago 5
@vocelka 4ever and ever
42warsawer 1 year ago
Imre Nagy radio speech 1:35 :The Hungarian nation wants to live in emancipation&freedom,according to the UN charter & in friendship with all his neighbours,with the soviet union & with every nation of the world!We want the achievement of the revolution to be keep intact,harden & develop it without joining to any power group!The century old dream of the Hungarian nation will come true with this!The freedom fight of the past & the present heroes made possible the victory of freedom&independence!
sisimoto 1 year ago 3
Ez miért "soha nem látott"? Már láttuk. Felemelő képsorok.
hunner80 1 year ago
Sziasztok!
Kedves szappan2!
Köszönöm a feltöltést.
Tőled, és másoktól érdeklődnék, tudjátok e az első 10 mp zenéjét, hogy mi az?
Előre is kösz.
harcymarcy 1 year ago
@harcymarcy
A zene végig Beethoven Egmont nyitánya, csak nem a zenekari előadásban, hanem zongoraátirat.(Az első 10mp is az-a mű ezekkel az akkordokkal kezdődik.)
zongorista93 1 year ago
Kedves @zongorista93!
Nagyon köszönöm szépen a hozzászólásodat, és köszönöm, hogy
világossá tetted számomra e csodálatos mű címét. Habár 9 évig zongoráztam, de ezt sohsem játszottam, és nem tudtam, ki írta.
Még egyszer köszönöm.
harcymarcy 1 year ago
Kedves @harcymarcy !nagyon szívesen, én 12 éve zongorázom:-D de nem ezért ismerem a művet, valójában nagyon ritka, ha zongorán adják elő.Beethoven mániás vagyok, ezért ismertem fel, az V. szimf.-val gyakran játsszák együtt hangversenyeken, nekem spec. ,bár zongorista vagyok jobban tetszik az eredeti, heroikusabb.
zongorista93 1 year ago
Az V.szimfóniát is meg lehet hallgatni zong.átiratban, nagyon érdekes.HA gondolod keresd meg!itt tudok egyet ajánlani(csak részlet):
ezt írd be a youtube után : /watch?v=RjF3-fUfX3E
zongorista93 1 year ago
@SunnyRainbowHeart Te lenni egy nagyon cuki kis valaki , de nem lenni honfitárs Washington D.C. BEN. Mert te ott nem tudni elképzelni ,milyen lenni itt , és élni .A honfitársaink élni itt Kárpát-medencében. Ez nem az a medence ami az udvarotoban van.
szirenke53 1 year ago
egyedulmint nemzet nem tud mit kezdeni magaval csak ha iranyitjak az orszagott es ha kell orosz hakell nemet hakel most usa es ez igy megy neki mind maig ez a multja amit a szazadok ra mostak /gyalazat es nem tugya lemosni magarol soha nem tugya hova tartozik a nagy vilagban
pirosjumbo 1 year ago
Ruskik Haza
lolcatish 1 year ago
Szerintem a youtubeon nem létezik soha nem látott felvétel.
tinody 1 year ago
A Magyarok mindig is rossz oldalra csapódtak...
És ez már nem fog változni..
cinke26 1 year ago
@cinke26 Nem a rossz oldalra, a vesztesre...
barakc92 1 year ago 8
@cinke26
Nem mindig! De tényleg nem fog változni.
TheMagyaROCK 1 year ago
Nem kellett volna ide az usa,se senki,egyszerűen csak a szovjeteknek kellett volna minket békén hagyni!És a megtorlások?hmm, mit keres még midig szocialista párt a magyar parlamentben?mikor lesz már végre magyarországnak,a magyar érdekeket képviselő,(nem magyarellenes) vezető rétege?Éljenek az 56-os hősök!Ébredj magyar!
Dog881006 1 year ago 53
@Dog881006 azt azért ne feledd, hogy a szocialisták (a világban sok helyen vannak hatalmon és ez így jó) és a kommunisták nem ugyan azok:)
DOTTomtom 1 year ago
@Dog881006 USA elárult minket 1956-ban, ha nyomást gyakorolt volna nem jöttek volna a szovjet tankok...FUCK U.S.A.
tifongo 3 months ago
What a tragedy...
phanable1 1 year ago 2
@phanable1 one to remember, so it NEVER happens again!
robertfox05 1 year ago
@robertfox05 just tragic
phanable1 1 year ago
az az INDEX nagyon rosszul mutat ott!:D
norbihungary16 1 year ago 2
Tisztelet a hősöknek.
TheWar15 1 year ago
kár h arra nem volt Cosa Nostra. Az rendet csinált volna a sok büdös seggü elnökök közt......
krew90 1 year ago
De ne feledjétek ne az Orosz népet bántsátok nem ők akarták ezt őket is csak hajszolták a vezetőik és ha nem csinálták akkor hátba lőtték őket. Csak egy kis része volt az oroszoknak ilyen az a kicsi vezető részleg.
HUNNecro 1 year ago 6
@HUNNecro
es ne feletenek, hogy mit tettek a magyar nazik oroszorszagban a 2VH alatt.
rusbp 1 year ago
Igen, és elgondolkozhatunk, hogy akkor hol segítettek az amcsik és a nagy demokraták, ügye? Se a szovjet, se a "demokrata" blokktól nem várhattunk segítséget, és ez szörnyű, hogyan sz*rnak le minket mind a mai napig...
praetorianhun 1 year ago
@praetorianhun
a helyzet nem ilyen egyszerű. 1956-ban már javában tartott a hidegháborús fegyverkezési verseny. ilyen időszakban, ha az amcsik nyíltan fellépnek a szovjetek ellen, akkor kitört volna a harmadik világháború.
IstOne1989 1 year ago
@praetorianhun
és akkor bizony nem egy kis közép-kelet európai ország, hanem a világ túlságosan sok országa szívott volna, ráadásul radioaktív port, és nem 35 (kb. ugye ennyi volt nekünk hátra a "rendszerváltásig"), hanem 200-300 éven keresztül. minden érmének két oldala van.
(bocs, egyben nem engedte elküldeni.)
IstOne1989 1 year ago
@praetorianhun igazad van!!! mi magyarok mindig is véttünk europát és mit adtak helyette trianont!!!!!!! hollandiában sok olyan emberrel találkoztam aki 56-ban katona volt és készültek magyaroknak segíteni!!! és mi lett nem jöttek!!! sokan most is szégyeli, nme tudtak segíteni a magyaroknak!!!
TheJapansanyi 1 year ago 4
@TheJapansanyi A baj, hogy az USA-nak nem volt érdeke a magyar szférát megnyerni..sőt, minket dobtak az oroszoknak oda cserébe a Szuezi csatornáért. Ezek szerint kevesebbet érünk mint egyiptom..az egész világra egy nagy "Reboot" gombot kéne nyomni, mert ez így nem fer ahogy van. nekünk meg végképp nem.
praetorianhun 1 year ago
hajraantifaces te analfabéta nyomorék! Először tanulj meg helyesen írni, aztán okoskodj...
Dny3p3r 1 year ago
This has been flagged as spam show
I bow low before all Magyar heroes of '56!
I salute to them!
All western countries: look at Hungary and learn what true friendship and honor means.
The only country in the world, which showed to Poland what real friendship means during the WW II... And before... And after... Since 1000 of years.
God bless Magyarország!
EyeScreamPL 1 year ago 7
Comment removed
EyeScreamPL 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Magyarország ezekre az emberekre lehet büszke! Ezek az emberek voltak azok, akik megdöngették a "Sztálinista" diktatúra lábait, ezeknek az embereknek köszönhettyük a magyar szabadságot. Maraggyon így, és vesszen a magyar gárda!
hajraantifaces 1 year ago
56-ban még az emberek igen másképp gondolkoztak mint most, tehát nem volt ez a fajta túlzottan szabados (sőt kifejezetten nihilista) gondolkodás mint most. Ekkor még csak alig egy évtizede volt itt kommunista rendszer, nem tudta úgy átformálni még az emberi gondolkodást, mint az 1958-89-es időszakban. Ekkor még volt az emberekben vallásos érzület és a haza iránti szeretet. Ezt itt a mi vidékünkön nagyon hiányolom manapság
doncseczakos 1 year ago 8
A mult nemvolt vami fényes. hát adjon az isten Szebb Jövőt
TheMalamut2 1 year ago 5
emberek a hazánkért!
circushungaricus 1 year ago 3
Éljen a Magyar nép és a haza! És dögöljenek meg az olyanok mint a billiomos átok GEORGE SOROS (született 1930-ban Budapesten mint Schwartz György, felvett amerikai állampolgárságot és a világ szinpadon gonoszságokra használja csak a pénzét) akik rontják nem csak Magyarországot de az egész világot a komcsi mérgükkel.
Globalizálás eufémizmusa a komonizmusnak.
Csókolom világszerte a Magyar honfitársaimat:
Krisztina Washington, D.C.-böl
SunnyRainbowHeart 1 year ago 44
@SunnyRainbowHeart már bocs, de egyrészt ez nem az a magyar honfitársi érzés, ami évek óta itthon van, itt már mindenki megfolytja a másikat egy kanál vízben csak hogy jobb legyen neki... én pl. kajak nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok... miért? mert a magyar az a nép amelyik mindig mindenkinek szétteszi a lábát ;] akkkor már leszek thaiföldi vagy f****m tudja, ha már magyar identitás nincs (mert nincs az tutik***vaisten) üdv obamának
deckterrorist 1 year ago
@deckterrorist
Na pont igy néz ki egy értelmesebb ember, akinek teljesen kimosták a fejét! Mi akadályoz meg abban, hogy tegyél ez ellen a teljes széthullás ellen, és visszaszerezzük, nem csak a hazát, hanem a saját kultúrát is? Pont ez a kommunista és a mai imperialista tanitás lényege, hogy felejtsd el Jézus tanitását, vagyis a kultúránkat is miszerint szeresd nemzeted és állj ki úgy érte, mint magadért! Képes lennél elárulni a néped, mert úgy könnyebb, mint szembenézni a problémákkal???
Veszett01 1 year ago
@SunnyRainbowHeart ÉLJEN AMERIKA!!!
TheDonpeppino 9 months ago
@TheDonpeppino - De azért most màr egy jo ideje, hogy dögledezik, mert az Isten lassu de nem felejt !
Kapott àrvizeket, 600 tornàdot egy nap alatt, a szélhàmos pénzügyiek kiraboltàk öket és nem sokàra màr AMERO lesz a pénzük mert az US $ szart se ér !
Katonàjaik nem a hazàjukért harcolnak hanem az olaj cégek érdekeiért !
hazamnakrenduletlenu 8 months ago
soha még annyi szenvedás nem volt. mint akkor '56-ban. és mégis akkor is miii járunk rossszul. mii ..!!!! kik voltak azok az oroszok, hogy ártatalnul annyi ember lemészroljanak???? Mennyivel előrébb való nép. Nem isss nép az ilyen. Viszont mi magayrok. eleget szenvedtünk már a soha el nem érkező "jó" létért.
eszt101 1 year ago
Great video !!! Bravo,Magyar people !!!
TheLightingShadow 1 year ago 8
Polak Wegier dwa bratanki
petitek25 1 year ago 2
This comment has received too many negative votes show
Én azért utálom Magyarországot, mert sokan a pénzből adódó gondok miatt meggondolatlan és/vagy rossz cselekedetet követnek el. Akik meg tudnának érte tenni, azokat nem nagyon érdekli. Illetve én utálom az összes kiemelkedő alakokat (hadvezérek, császárok stb.), semelyik se tett jót se a hazájának se a "nem hazájának". A nép meg a saját hazájának akar jót tenni. (kivételek vannak)
DJRETEK 2 years ago
üdv a MagyarVagyokPONTcom weboldalról.
BUÉK!
magyarvagyokPontCom 2 years ago
addig nincs baj mig látjuk tesvérinket minden ünnepélyes alkalommal felvonulni diszmagyarban vagy huszár viseletben ők dobbantják ujra a sziveket,élesztik fel azt a kialvofélben levő parázst amitől valamikor égett arra hogy a hazát szolgáljuk, a hagyományörzés tart össze minket,a jelennlegi helyzettel senki sem elégedett viszont büszkék vagyunk a multra azon pillanatokra mikor gyözelmeket arattunk
Docendodiscimus1 2 years ago 2
Ez is azt bizonyitja hogy az idő mulásával kezd kihalni az az eszme ami századokon át a magyar számára kötelességnek számitott "hacolni a hazáért a vérünk árán is" manapság inkább megalkuszik minthogy küzdelmbe bocsátkozzon ez nem a magyart jellemzi
Docendodiscimus1 2 years ago 7
Teljesen egyetértek veled! MIvel én nem az anyaországban élek, hanem kissebbségben.
De az igaz magyarok kissebbségben vannak Magyarországon is. A globalizált világ lassan beolvasztja magába Magyarországot is. 56 eszmeisége elvész. Nem szabad hagyni. Nemzetben kell gondolkodni, amit nem választanak el országhatárok, és ideologiák. Mindenki másként gondolkodik, de ha a nemzet veszélyben van, akkor egyesült erővel fel kell lépni. Veszélyben a nemzet!!!
andortaker 2 years ago 5
Ezen ne csodalkozz. Mindig nagy arat fizettunk a buneinkert s masok buneiert is. De az 56 utani terror mar teljesen megtort mindenkit. Az anyak feltettek fiaikat es engedelmessegre neveltek oket. "Ne tegy semmit a hatalom ellen mert az egesz csaladot a sirba teszed!" Ket generacio igy nott fel, a harmadik mar azt se tudja mi az a magyarsag. A tv-k bol ontik a szennyet, "minden jo ami idegen" dolgokat. Szetromboljak a csajadokat, kis kozossegeket. menekulesre kenyszeritenek ezreket.. Hova tovabb?
gyalogvagyok 1 year ago
Greeting from Warsaw to all Hungarians !!! My Mum was young nurse in one of warsaws hospital in November '56. She's collected blood for your Insurgents. Now I can teach my kids that brotherhood between our nations is realy sealed by blood !!
42warsawer 2 years ago 123
Greetings for You as well !!! Hungarian are still quite grateful for Polish people for the support given '56.
We will never forget this act, which is probably the most beatuiful gesture in history of the 20th century. We wish you all the best brohters!
TheCsabika78 2 years ago 73
Thank you. All the best for you and your family!!
42warsawer 2 years ago 8
It's great to see a man, who say friendly to hungarians! Thank you!
Gerzson333 2 years ago 14
Thank you too. All the best to you and yours!
42warsawer 2 years ago 7
@42warsawer
We also didn't forget Jozef Bem, the 1848-49 general in the Hungarian Army and many other Polish volunteer who helped our revolution against the Habsburgs (and Austria) fighting as regular soldiers and officers!
And we mourn Your losses in Katyn...
GOD BLESS POLSKA!!!
zoltanvincze0 1 year ago 5
@zoltanvincze0
Thank you Zoltan. God Bless You and your family.
42warsawer 1 year ago
@42warsawer Thanks.
You and your mommy are really kind.
MegaRainbowCake 1 year ago 2
@42warsawer Thank you for everything, my brother! :) When all the other people turned away from the most difficult times for us, you could count on you ...
zsoltiss 1 year ago
@zsoltiss Do you know why? You can choice a friends but Brother you have got 4ever :)
42warsawer 1 year ago 2
@42warsawer We always knew that we can rely on the Polish nation!Those supplies surely saved many peoples life,which we cant thank enough for you.In 56' we havent got any chance against the soviet red army..In addition,the suez crisis was more important to the world....Respect.Dziękuję
sisimoto 1 year ago
@sisimoto as always in Oct/Nov. I have you in my heart
42warsawer 1 year ago
@42warsawer God bless all Polish brother. Polish-Hungarian brotherhood forever. Greetings from Debrecen.
Ti88bi 1 year ago
@42warsawer thats why i love so much Polish people, my brother!
hsy400 1 year ago
@hsy400 You are always in our hearts.
42warsawer 1 year ago
@42warsawer Ty Bro !
Tomo2464 1 year ago
@42warsawer Greeting from Budapest my bro!
tifongo 1 year ago
@tifongo All the best for you and your family!
42warsawer 1 year ago
Comment removed
bgfker 2 years ago
a mi városunkban restaurálják a lenin szobrot, és a lenin páncélkocsit :D érted...rendszer váltás volt de nekünk kell a szobor meg az a rohadt autó!! Le a kommunistákkal !!
ches1990 2 years ago 9
Szép... Arra van pénz... Lenin szobor, az marhára kell.
hijynemar 2 years ago 5
Az ide Kaposvárra is kéne :D Úgy is a légpuskámmal szeretek lövöldözni kell a célpont :)
Roland0929 2 years ago 4
Mely magyar katonai alakulatok áltak harcban? Hadosztályok, esetleg ezredek, vagy zászlóaljak? A mintegy 60 ezer fős szovjet megszállók hogy juthattak gyakorlatilag ellenállás nálkül Budapestig? 1848-49 - a magyar hadsereg szervezetten harcol az osztrákok ellen - ez a nemzet szabadságharca. 1919 - a Tanácsköztársaság hadserege szervezetten harcol a csehek, románok ellen - ez is szabadságharc. 1956 - a magyar hadsereg nem vesz részt a harcokban - ez lenne szabadságharc?
salkaful 2 years ago
Salakful, szerinted létezett 1956 elött közvetlen, független magyar hadsereg? Nem az oroszoktól függtünk?
81heheli 2 years ago
Nevetséges az emberiség. Megöli a másikat, rabszolgaságba taszítja a másikat, egyetlen csillagért. Talán a szerelem a ludas a szívben, nem tudom. Talán a tudat, hogy többnek érezzük magunkat ha nyerünk. Pedig nincs ember a földön ki jobb lenne a másiknál születésekor. A többi pedig azon múlik, mit tanul, mit tanítanak neki. Szemeit felróni senkinek sem lehet, hiszen anyjától kapta azt és apja színezte.
denimaizah 2 years ago 7
Lengyelország emlékszik
Dicsőség hősök
ggrzesik 2 years ago 8
bizonytalan idöre--- csekély 43évre
Rolandk19 2 years ago
7:11
Helló Halál, öreg haver!
Négy szemközt állunk a piacon.
Helló Halál, öreg haverom...
A faszomat megmutatom tenéked"
MrCidry 2 years ago
az én nagymamám is köztük van. akkoriban az ELTE hallgatója volt és az ELTE táblától nem messze, kb 5-6 méterre vonult ő is a többiekkel a szabadságért.hozzáteszem megtaláltam rajta őt.és nagyon büszke vagyok rá, és mindazokra, akik védték és harcoltak a hazáért.minden elismerésem az övéké.
hugyos182 2 years ago 12
az ELTE-sek közt van a nagymamám is. és meg is találtam..5-6 méterre az ELTE táblától. hihetetlen.. büszke vagyok rá, hogy egy ilyen kincs a nagymamám. olyanokat élt át amire mi talán nemis lennénk képesek. a II. vh., és az '56os forradalom..és nemcsak mamámra vagyok büszke, hanem mindazokra akik akkor harcoltak, és védték a hazát.minden tisztelem az övék.
hugyos182 2 years ago 9
Eljön még a mi időnk!Kitartás!
piluren72 2 years ago
Eisenhower mit válaszolt?: semmit?
jackal0012 2 years ago
lehet, hogy épp kiment pisilni, mikor ez elhangzott
polcrendszer 2 years ago
Es ezuton szeretnenk megkoszonni mind a szovjetunionak a fegyveres beavatkozast,es mind a Natonak,es az egyesult allamoknak az azonnali fegyveres segitseget!!!Suez fontosabb volt mint Magyarorszag!
Fuck you very much Eisenhower!!!
sarasotai 2 years ago 8
Azthiszem atomháborúval járt volna, ha az USA segít Mo-nak. Ha jól tudom, '56bana SZU már atomhatalom volt.
usespanner1 2 years ago
ÉBREDJETEK!
docler:Posta Imre az LDR televízióban
youtube:
Új honfoglalók
PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés
Ebresto 2 years ago
A ZEIT SOROZATOK KIMARADTAk!
ZEIT3.AVI ZEIT ADDENDUM ( KORSZELLEM )
Krajote 2 years ago
Itt halljàtok, hogy kérést intézett a forradalom ràdioja kérte, hogy Eisenhower-t értesitsék segitségért ! Eisenhower-nek pedig esszeàgàban sem volt segiteni és akik arkartak azokat is lebeszélte, közben a CIA hazudott, hogy tarsatok ki jövünk és segitünk ! Egy orszàg aki segiteni akart és 100 ezer katonàt készitett fel M.O. segitségére az Spanyolorszàg volt de az amérikaik Eisenhower utasitàsàra erélyesen közbe léptek, hogy föleg NE !!!
hazamnakrenduletlenu 2 years ago 11
@hazamnakrenduletlenu Baszki ezt nem hiszem el! Most "hallom" eloszor, a spanyolokrol. De martudom miert nem ert ide az amerikai segitseg, amit a civilek akartak :( :(
Akkor is a Zsicik iranyitottak USAt, mi volt a fontos nekik? Kocsog atom es az olaj...masert nem vedtek volna meg egy orszagot sem, last elmult 20 evet peldaul.
Sziszie 1 year ago
@Sziszie - Igen Dwight David Eisenhower, mindent megtett, hogy senki sem segitsen mert akkor letezett a UJ VILAGREND a fejükbe (1954-töl Bilderberg klub) és a kommunista rendszerer voltak az ö laboratorumjaik ! Ezért egyeztek ki olyan könnyen az 1980-as evek masodik feleben. Soha sem kérték, hogy a kommunista gyilkosok meglegyenek büntetve, mert ö is ezt csinaltak mindenhol lasd Irakot egy orszag a sok közül, melyet hazugsagokra allapozva földig bombaztak es civileket gyilkolnak !!!
hazamnakrenduletlenu 1 year ago
This has been flagged as spam show
Nem tudja valaki,hogy két személyre való krumplistésztához mennyi krumpli kell?
Mert kovászosuborkám az még csak lenne....
Melonebird 2 years ago
Kb fél kiló, 4-5 szép szem. A hagymát ki ne hagyd!
Lpat01 2 years ago