nagyon szép zene. teljesen magával ragadott. már az első meghallgatásnál felütöttem a fejem egy mondaton a szövegben amit már hallottam valahol, de sehogy nem jöttem rá, hogy hol, ezért rágooogléztam és kidobott egy zanzibár számot ugyanis a "kerestek majd de nem találtok" rész az igazi nevem című számban is szerepel már egyszer. ez csak egy észrevétel, ettől eltekintve fantasztikus.
Nos erre mondják hogy abszolúte profi, a zenéhez illik ez az énekhang akárki akármit mond a szöveg pedig kellően elvont ahhoz hogy mindenki magának értelmezze a saját szemszögéből....végre tényleg igazi felüdülés számomra újra magyar..olyan "igaz jó zenét" hallgatni! Már alig várom hogy ott csápolhassak a következő koncerten I-*_*-I humm lehet beleszerelmesedtem a zenébe azért nem találok benne hibát mint egyesek, viszont ha nincs igazam akkor a hibákba is beleszerettem :P (fordítás->Köszönöm!)
Ki volt az 7 gyökér, aki diszlájkolta? Megveszem nekik a cd-t, rájuk szegezem a fejhallgatót és folyamatosan ezt hallgattatom velük, hogy végre normális muzsikát is halljanak!
@Thorstein212 Szép, hogy próbálod megvédeni a dalt, de talán legközelebb hagyd ezt a farizeusokra... :) A kritikára pedig szükség van, még ha negatív is. Nem mellesleg gyönyörű szám.
@needed92 nem indokolatlanul védtem meg. Mert egy magyar szájából ue. a vélemény máshogy hangzik, mint egy külföldiéből, aki egy szót sem ért belőle! Ennek a dalnak pont a szövegében van az ereje és az énekes hangja elég jól passzol hozzá (még csak nem is hasonlít egy északi kocsmazenéhez).
Ugyanez van, ha pl valaki nem tud angolul, ne mondja az Iron Maiden-re, h szar.
ja és július 16 vagyis holnap fellép a Leander és a Depresszió Gyöngyöstarjánba én tuti ott leszek csak 50km-re lakok gyöngyöstarjántól :) 2000Ft a belépő
Leander :D Már külföldi rajongó táborod is növekszik :D Remélem a világon ismerni fognak :D iylen zene mellet tuti befutó leszel :D Gratulálok neked és a bandádnak.. még több iylen k*rva jó számot!!!
Please add a translation of the text! I'm Polish, and unfortunately I do not understand the text :( But I love Your music! wonderful, phenomenal and original!
Ismét egy gyönyörű szám ehhez gratulálok . csak van egy igencsak ismerős rész benne :D 3:48 - 3:58 Babylon - Fény című számból van. De azért ebben is nagyon jó Leander jól kitaláltad :D sok sikert a továbbiakhoz és még sok ilyen remekművet
Nagyon szép, viszont a YouTube most valahogy elég bután torzította... A többi számnál nem volt nagy gond, de ebből a letölthető verzió sokkal tisztábban szól - (mivel a klip csak egy kép) azt ajánlanám mindenkinek!
Lehet, hogy én vagyok túl szentimentális, de amikor először meghallgattam reggel, majdnem elsírtam magam. Egy könnycsepp le is gördült az arcomon. :) Ritka gyönyörű. Ismét gratulálok Leander, zseniálisak vagytok! :) RESPECT.
This is just.. So beautiful song.. Absolutely.. Makes me cry even tho i cannot understand words (I'm from Finland, that's why).. :') You are the best :)
I love your music. I'm from sweden and dont understand the lyrics. But what a hell. I can listen to your music forever. My absolute favourite song is Reborn. It went straight to my heart!
@Svartstearinljus Swedish music is one of the best in the world :D All that great bands, but when I heard this!! There is hope for other countries :D Greetings from SERBIA :D neighbors ;)
it sounds quite good, but i miss the great metal you guys have been producing earlier. unfortumately i see myself forced to unsubscribe. i wish you all the best, though. i see your music is greatly appreciated.
szokták mondani, hogy egy jó zene hallatán beleborzong a dallamaiba! én is ezt szoktam érezni, ez a srác mindig minden zenéjével elkápráztat!
OliKahn12 5 days ago
Imádom, mint ha rólam szólna! :) ♥
Bettyxtreme 5 days ago
Dleja88! Ez a szövegrész a Babylon Fény című dalában hallható!
Melcsy88 1 week ago
Comment removed
Melcsy88 1 week ago
nagyon szép zene. teljesen magával ragadott. már az első meghallgatásnál felütöttem a fejem egy mondaton a szövegben amit már hallottam valahol, de sehogy nem jöttem rá, hogy hol, ezért rágooogléztam és kidobott egy zanzibár számot ugyanis a "kerestek majd de nem találtok" rész az igazi nevem című számban is szerepel már egyszer. ez csak egy észrevétel, ettől eltekintve fantasztikus.
Dleja88 2 weeks ago
Ötszámos zenekar. (Ez nincs az ötben.)
fejegpakany 3 weeks ago
Gyerekek amint megvan a 7. húr elkezdem hallásból megtanulni :D
(Azzal fogok csak hangolgatni és azért :D)
Hálisten tudom hova vannak hangolva :D
rezer1st 3 weeks ago
awesome!!!!!!!!
JugadorNo8 1 month ago
Nos erre mondják hogy abszolúte profi, a zenéhez illik ez az énekhang akárki akármit mond a szöveg pedig kellően elvont ahhoz hogy mindenki magának értelmezze a saját szemszögéből....végre tényleg igazi felüdülés számomra újra magyar..olyan "igaz jó zenét" hallgatni! Már alig várom hogy ott csápolhassak a következő koncerten I-*_*-I humm lehet beleszerelmesedtem a zenébe azért nem találok benne hibát mint egyesek, viszont ha nincs igazam akkor a hibákba is beleszerettem :P (fordítás->Köszönöm!)
Naysadora 1 month ago 6
Szívszorítóan szép... Nem lehet megunni. Nagyon tehetségesek.
mrspepe01 1 month ago 2
Ki volt az 7 gyökér, aki diszlájkolta? Megveszem nekik a cd-t, rájuk szegezem a fejhallgatót és folyamatosan ezt hallgattatom velük, hogy végre normális muzsikát is halljanak!
x-faktor, megasztár...bekaphatják!
irkbru 2 months ago 15
Fantasztikus zene... :-))
Dartonyta 2 months ago
Mikor lesznek új számok? annyira jók vagytok ;)
rn775 2 months ago
Odáig s vissza vagyok!!! :)
DieSchneeflocke111 3 months ago
Vigyétek csak vigyétek a pénzem, annyira jók vagytok! :)
skymanito 3 months ago 2
@skymanito XD,de dili vagy!!!!Jot nevettem!
Cheniperly 2 months ago
7 embernek nincs ízlése...
andi0013 3 months ago in playlist Kedvencek
nagyon jó:)
zozorocknroll 3 months ago
Gitár tabot a népnek!
Lhonitol 3 months ago 2
@Lhonitol Hangszerbemutatón ígérték. :) - De hát nagyon elfoglaltak a skacok. :)
ZolixiusRex 2 months ago
This has been flagged as spam show
sounds like extremely drunk finnish man, not good -1
Huimanoidi 3 months ago
@Huimanoidi fuck you bastard.
leftasdasd 3 months ago 9
@Huimanoidi we will interested in your opinion, if you learn hungarian and you can understand the lyric. Because its good as a poem. Greets!
Thorstein212 3 months ago in playlist Leander 3
@Thorstein212 Szép, hogy próbálod megvédeni a dalt, de talán legközelebb hagyd ezt a farizeusokra... :) A kritikára pedig szükség van, még ha negatív is. Nem mellesleg gyönyörű szám.
needed92 2 months ago
@needed92 nem indokolatlanul védtem meg. Mert egy magyar szájából ue. a vélemény máshogy hangzik, mint egy külföldiéből, aki egy szót sem ért belőle! Ennek a dalnak pont a szövegében van az ereje és az énekes hangja elég jól passzol hozzá (még csak nem is hasonlít egy északi kocsmazenéhez).
Ugyanez van, ha pl valaki nem tud angolul, ne mondja az Iron Maiden-re, h szar.
Thorstein212 2 months ago 2
@Huimanoidi mikä vitun kommentti toi nyt oli? vitun runkkari
Immerslon 2 months ago in playlist Lisää videoita käyttäjältä musicleander
Message to the world: time to learn Hungarian!
aToOoOoMboi 4 months ago 6
@aToOoOoMboi Yes, Hungarian is very helpful to you in UK
76Ferike 3 months ago 2
@76Ferike
Easy tiger!
aToOoOoMboi 3 months ago
na 6 ember itt is azt hitte, hogy a letöltés gombra kattintott.... vagy bódi guszti fanok...
JimmyHelikon 4 months ago 12
IMÁDOM!<3
Hahury01 4 months ago
IMÁDNIVALÓAK<3
timababa92 4 months ago
jah, az árak még nem is, de a fizetések valóban szomorúak :) - vajon mit kapnék, ha megtudnátok, hogy még a BKVn is bliccelek? o.O
Mendemondamian 4 months ago
5 embernek üzenem, hogy az nem a letöltés gomb xD
FemRussia 4 months ago 4
@FemRussia
de jót nevettem :D
feka01 4 months ago
ez a hang... az ország első hangja
UnderQonstruction 5 months ago 6
@UnderQonstruction
De Attila Mester Úrnak is a gitárhang odabasz :)
rezer1st 5 months ago 5
@rezer1st Oda :)
UnderQonstruction 4 months ago
Kétségtelenül nagyon jó zenéket csinálnak a srácok. Mióta véletlen felfedeztem őket, sokat hallgatom!
Minden elismerésem!
azisz 5 months ago
A következő Debreceni koncerten ott leszek!! Vétek lenne kihagyni Titeket!!! Köszike, hogy Vagytok!
anna19890922 5 months ago
Megvan az összes száma. De nem voltam egyik fellépésén sem.... :(
Mit ér ez? Ha nem láttam a megtestesült tehetséget élőben? .... ='(
matejoto 6 months ago 2
@matejoto éloben brutális.durerben 27.én ingyen lesznek.gyertek sokan.
RapeMyMindh 6 months ago
Imádom <3 a kedvencem a telomon öszes száma megvan :)
elizatalpas 6 months ago 2
Ez szuper!
imredrusza 6 months ago
van egy Hammerfall szám ugyanezzel a címmel
gabor584 7 months ago
@gabor584 Bebaszna, ha Két világ közt lenne a HF dal címe :) Szerintem ők angolul írják :)
Morczos 5 months ago
@gabor584
előfordul olykor
szvan1 5 months ago
@gabor584 Valóban. De itt véget is ér a két szám közti hasonlóság. :)
szirka 3 months ago
Ez egy eposz :)
Ignicapille 7 months ago
ja és július 16 vagyis holnap fellép a Leander és a Depresszió Gyöngyöstarjánba én tuti ott leszek csak 50km-re lakok gyöngyöstarjántól :) 2000Ft a belépő
Anonim636 7 months ago 2
nem értem ezt a rohat SP-t minden videónál fel kell hozni nem értem ezt
én szeretem a slipknot zenekart is és ott is spspsp nem értem
Anonim636 7 months ago
Sp - Tankcsapda. Leander pont a két világ közt van, felkell fedezni.
andris8908 7 months ago
Anonim, ez egyértelmű. :D Hamarosan híresebb is lesz. ;)
TheOlyrics 7 months ago
szerintem a leander jobb mint a tankcsapda
Anonim636 7 months ago 9
Nem tudom megérteni minek a szarnak kell felhozni azt a rohadt SP-t egy ilyen zenénél?
Élvezd a zenét Baszki!!
sylordka 7 months ago 9
Nagyon nagy! Ennek van köze a Hammerfall féle Between Two Worldshöz?
kardosbalint95bk 7 months ago
Ismerős volt az a néhány sor ott a 4. perc kezdete előtt, nem tudtam honnan :O végül rájöttem, hogy még Babylon-os számból :D
gangspirit 7 months ago
ismet kitetel magadert'' gratula
bruthall665 7 months ago
SP-nek 4 youtube acc-ja van
ensetudom 8 months ago 2
Tetszik ez a szám is nagyon :) IMádlak Titeket :D
Pemebry 8 months ago 2
Ez olyan zene, amit eredeti CDben is megvennék
Mendemondamian 8 months ago 96
@Mendemondamian mert ez olyan nagy dolog, hogy megveszel egy cd-t és nem letöltöd a zenét? elég szomorú...
Tuznyil 4 months ago
@Mendemondamian Ez manapság a legnagyobb dícséret. :D
gyerekakilaci 3 months ago
@Mendemondamian jövőre megjelenik nagylemezük! tegnap kaptuk a hírt a koncerten :)
lillaria37 2 months ago 4
@Mendemondamian március vége felé meg is teheted ;))
nonius99 1 month ago in playlist Uploaded videos
Eposz :)
Ignicapille 8 months ago
nem tudok betelni a zenétekkel. egyszerüen vááááááááááááááááááááá.*_*
MaganyosAngyal35 8 months ago 73
Igy tovabb!
jollyblade2 8 months ago
Comment removed
chargers74 8 months ago
Comment removed
chargers74 8 months ago
Comment removed
chargers74 8 months ago
Leander :D Már külföldi rajongó táborod is növekszik :D Remélem a világon ismerni fognak :D iylen zene mellet tuti befutó leszel :D Gratulálok neked és a bandádnak.. még több iylen k*rva jó számot!!!
MrGaborasd 8 months ago 11
Greetings from Brazil!
inb4 thumbs down cause I'm brazilian.
guerradan 8 months ago 6
Fiúk ezt megint odatettétek :) Így tovább... :)
Pufferzsola 8 months ago 2
ez egyszerűen TÖKÉLETES!!!minden másodperce....
m4g1c1996 8 months ago 2
IMÁDNIVALÓ!!!
littleblackswan21 8 months ago
Great one, would be awesome to see you in germany soon^^
Hans1Wurst39 8 months ago 2
LÁJK!!!!!!!!!!
Solysziii 8 months ago
:,)
liporso 8 months ago
á ott a Béla :)
imiyo 8 months ago
♥ ♥ ♥
sellocskeee1324 8 months ago
Greetings from Serbia.You're the best!
DjubreSvinja 8 months ago 3
nem tudom mit tudtok Lea' múltjáról, de volt neki régebben a Babylon zenekar, és hát azért befigyelnek idézetek pl a 'Fény' című számukból :-)
TheRockalypse 8 months ago 3
@TheRockalypse Nekem is feltűnt.
CruentusFilia 8 months ago
I would say only two words: Thank you.
Benya0505 8 months ago
I love your music!! greetings from NL :)
xsiyanax 8 months ago 2
the coolest hungarian music I have ever heard !!!
hungariankid502 8 months ago 5
Annyira érzem hogy Attila Loomis rajongó:D
Mevazi 8 months ago
egyszerűen... Oltári!! Csak így tovább!
Agyhugykavic 8 months ago
Ehhez milyen klip lesz??
Áá Nagyon jók vagytok!
TheCulatar 9 months ago
Azt hittem nem lehet már fokozni az eddigieket, de ez a szám bizonyíték arra, hogy igen, lehet... ! MÉG! MÉG! MÉG! :)
csucsli 9 months ago 2
Remekmű!
kexret 9 months ago
Please add a translation of the text! I'm Polish, and unfortunately I do not understand the text :( But I love Your music! wonderful, phenomenal and original!
zielonooka21 9 months ago
Comment removed
cibak185 9 months ago
Comment removed
cibak185 9 months ago
Comment removed
cibak185 9 months ago
Comment removed
cibak185 9 months ago
Comment removed
cibak185 9 months ago
Comment removed
cibak185 9 months ago
@zielonooka21 you mean lyrics
cika012 9 months ago
hihetetlen!! :O Eszméletlen. Csak csodálni és imádni lehet a Leandert!!
wizard0804 9 months ago
Hát... erre, most TÉNYLEG nem tudok mit mondani! o.O Elképesztő... ♥
assassinmiss 9 months ago
Aztaaaa =( Annyira jóóóó =( Leander forever ;) :)))))
dorysz15 9 months ago
Nagyon jó a szám! Szöveg meg van valakinek? Mert akkor ne kíméljen :)
cibak185 9 months ago
@cibak185 zeneszöveg.hu-n fent van :)
Szissszaa 9 months ago
@Szissszaa Köszi!
cibak185 8 months ago
Azért én lehúztam ezt a számot mp3-ban is, hogy kicsit növeljem a Leander "arányt" a Facebook-on is. :)
ZolixiusRex 9 months ago
@ZolixiusRex ÖÖÖÖÖÖÖööööö... LastFm-en. :D - Pedig még csak reggel van. :)
ZolixiusRex 9 months ago
I brighten up every time I see a new release, this makes me happy :D
Slivarito 9 months ago
Naggyon jó :) nem tudtok tenni hozzá egy Lyrics-et ??
MrKissRoland 9 months ago
Vcso mao muito bons.
arthurtraferi 9 months ago
ki az a 2 tajparaszt akinek egy ilyen szám nem teszik???
amugy csak így tovább
mitringb 9 months ago
pont évfordulónkon lett feltöltve :") imádom ♥
henicore 9 months ago
azert a babylon - feny lyrics is ott van:D
ZalanMester 9 months ago 2
már várunk hétvégén Egerbe!
Yokko9816 9 months ago
@Yokko9816
Úgy ám!
0Ratzee 9 months ago
sztem az a jó magyar zene, amit a külföldiek is ismertté válik és onnan is pozitív visszajelzéseket kapnak. Gratulálok! Csak így tovább :)
maesact 9 months ago
a végére már egy könnycsepp folyt le az arcomon :' )
TheHolyRazor 9 months ago
"ZS"-re hangolt gitárokat akarok. :) - Azért egy ilyen balladáért jár a pozitív szavazat.
ZolixiusRex 9 months ago
Ismét egy gyönyörű szám ehhez gratulálok . csak van egy igencsak ismerős rész benne :D 3:48 - 3:58 Babylon - Fény című számból van. De azért ebben is nagyon jó Leander jól kitaláltad :D sok sikert a továbbiakhoz és még sok ilyen remekművet
czirok4 9 months ago
Nagyon szép, viszont a YouTube most valahogy elég bután torzította... A többi számnál nem volt nagy gond, de ebből a letölthető verzió sokkal tisztábban szól - (mivel a klip csak egy kép) azt ajánlanám mindenkinek!
Csak így tovább, tetszik a változatosság! :)
Tyrel64 9 months ago
Great number, as usual with Leander. Every song has its own touch. Hope you guys find a good company and make us a neat record!
karaokemaster666 9 months ago
Lehet, hogy én vagyok túl szentimentális, de amikor először meghallgattam reggel, majdnem elsírtam magam. Egy könnycsepp le is gördült az arcomon. :) Ritka gyönyörű. Ismét gratulálok Leander, zseniálisak vagytok! :) RESPECT.
JosetteChoiseul90 9 months ago 7
This is just.. So beautiful song.. Absolutely.. Makes me cry even tho i cannot understand words (I'm from Finland, that's why).. :') You are the best :)
MrZarewna 9 months ago 7
csics
ZalanMester 9 months ago
Szokásos minőség. Kiváló!
Orbitron88 9 months ago
nagyon jóóóóóóóó :) imádom az összes számot!! :)
Anyjuk 9 months ago
És megint valami új jött... ahány szám annyi féle:) És ez így nagyon is jó:) A közös képünk egyszer még sokat fog érni :D
heremok 9 months ago 4
csillagos hatos!
Connnnya 9 months ago
I love your music. I'm from sweden and dont understand the lyrics. But what a hell. I can listen to your music forever. My absolute favourite song is Reborn. It went straight to my heart!
Svartstearinljus 9 months ago 198
@Svartstearinljus Reborn- Same here!!!!!!!
continuum288 6 months ago
@Svartstearinljus det är nästan som Nordman :) . Jag förstor vad dom sjunger :)
HotChilliFrog 6 months ago
@Svartstearinljus Swedish music is one of the best in the world :D All that great bands, but when I heard this!! There is hope for other countries :D Greetings from SERBIA :D neighbors ;)
JovanLoveMusic 5 months ago 5
@JovanLoveMusic Absolutely. I must say, I'm listning to "Reborn" at least once a day! ;D
Svartstearinljus 5 months ago
@Svartstearinljus I'm Canadian and don't understand a word either and still love it!
bobomchobo 5 months ago 3
@Svartstearinljus Vill du ha en översättning? ;) :D
csiszlibu 4 months ago
@csiszlibu Ja tack! :)
Svartstearinljus 4 months ago
@Svartstearinljus Okej! :D På veckoslutan måste jag läsa men efter det ska jag försöka att översätta den här sången! :D
csiszlibu 4 months ago
köszönjük
zeus2140 9 months ago
sooo amazing !!!! :))
laynieboogiesinger 9 months ago
it sounds quite good, but i miss the great metal you guys have been producing earlier. unfortumately i see myself forced to unsubscribe. i wish you all the best, though. i see your music is greatly appreciated.
farewell, you guys
mlhellgatech 9 months ago
@mlhellgatech here is an unreleased for you bro: /watch?v=l3FD5eQ4wEY
nemethricsi 9 months ago
Köszönöm, ehhez csak gratulálni tudok.
fonixfa 9 months ago
Gyönyörű!!!
Buccancs55 9 months ago
Hajrá, így tovább!
DenverDinoStar 9 months ago
genial!!!!!!!!!!!!! x33333333333333333
ST2XD 9 months ago
I loved this fucking song! You Rock!
b2bmusician 9 months ago
God, how i love this guy :-**
fahousek 9 months ago
de vártam már hogy valami újjal rukkoljatok elő :D imádom =)
vidimusique 9 months ago
@vidimusique Yeah! what he said. Absolutely Beautiful.
rx8daddy 9 months ago
csodás, mint mindig :)
metalmajmesz 9 months ago 62
Great song !!!!!
TheCVKAGTAS 9 months ago
Csodálatos.Gyönyörű. Zseniálisssssssssss!
Gecc 9 months ago