Egész ügyesek. Elsőre furcsa eléggé...de megszokja az ember füle, és egyre jobban bele is jönnek. :) Na meg hogy elvállalták ennek a dalnak az eléneklését, az is gratulációt érdemel.
Csokorba ölelném őket, h úgy köszönjem meg nekik ezt a dalt! Ezek a nénik csak nyugdíjas-korúak, de asszem frissebb szelleműek, mint sokan mások! Köszönjük ezt a hiánypótló előadást! Hol lesz a legközelebbi fellépés, mert mennék az eslő sorba!
Bevallom, az első hangnál betegre röhögtem magam - annyira más volt hallani ebben az előadásban a dalt, hogy nem bírtam megállni. Azonban el kell ismerni, hogy nem semmi produkció, hitelesen tudják előadni, Ők átérzik ennek a dalnak a súlyát... örülök, hogy felkerült ide, öröm hallgatni! :)
Hát szerintem a vad fruttik egy olyan együttes, aminek a zenéjét mindenki (kortól nemtől függetlenül) tudja élvezni. Nekem például a nálam harminc évvel idősebb nagybátyám mutatta. :)
A nénik meg nagyon aranyosan adják elő, nem tudtam nem mosolyogni. :)
Ezek az asszonyok már bizonyítottak, hogy lehetnek ők is "AZ az egyetlen"-ek. Szeretettel gratulálok Nekik, és én biztatnám Őket, Önöket, kedves nénik, hogy ezt folytassák bátran, menjenek tovább ezen az úton, mert jó úton járnak, ez biztos!!! További sok sikert kívánok a "Napsugár" nyugdíjasklub szivárványszínű "szentjánosbogarainak" !!!
@Pistaaa15 azért az ne felejtsük el, hogy nem profi kórusról van szó, hanem műkedvelő amatőrökről. nem azt kell nézni, hogy mennyire egyszerre lépnek be, meg mennyire tiszta... és az "eredetinek" is tetszik! ők linkelték ki facebookra... :)
Azért mégis kicsi ez a világ. A csongrádi Barátnőm küldi el ezt a csodát. Kedves Gyula, ezt én is megkönnyeztem és gratulálok. EZ az, amit kultúrának, igényességnek lehet nevezni. És tessék csak nézni a kommenteket: nemcsak 30-on túl tetszik.
Annyira jól sikerült, hogy nem találok szavakat. Igazán büszke vagyok, gratulálok mindenkinek a nagyszerű produkcióhoz! Nagyon sok lehetőség rejlik még ebben amit érdemes lenne még kihasználni! :-)
Csodálatos kísérlet ! Van még benne lehetőség, keressetek, kutassatok.
Gyorsan az jutott eszembe: Kicsi hang dallamvilága nagyon nektek való volna, és ajánlom kipróbálni: KI viszi át a szerelmet. És Ghimes együttes dallamait. Biztos vagyok benne hogy a Szarka fivérek szívesen karolnak fel egy ien alkotó csapatot. És a HOBO daloknak lehetne reneszánsza....szívből ajánlom Hobot is... üdv.
@X14vHk Szerintem meg mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, mivel nem hiszem, hogy van 1 kimondott értelmezése. És ha a tizenévesek erre a tombolnak és nem SP-Fluorra, akkor szerintem az már egy nagy eredmény, nem gondolod?
@CaptainRumi A jól megírt szövegek zsenialitása pont abban mutatkozik meg, hogy mindenki, élettapasztalatának megfelelően talál benne mondanivalót és értelmezi azt. Az viszont biztos, hogy ezek a kedves idős nénik számomra sokkal hitelesebben adják elő a dalt, mintha egy csapat tini énekelné.
Azokon a köveken még én is álltam :'( :O.
vinczeszabolcs91 1 week ago
nem semmi tudnak a hölgyek csak így tovább !!!
Conan1977R 1 week ago
nagyon kedves produkcio :)
juhag88 2 weeks ago
Egész ügyesek. Elsőre furcsa eléggé...de megszokja az ember füle, és egyre jobban bele is jönnek. :) Na meg hogy elvállalták ennek a dalnak az eléneklését, az is gratulációt érdemel.
MegaDemon89 2 weeks ago
Hatalmas gratuláció! Nem találok szavakat.
SemperEadem8 3 weeks ago
Háááát! Ez nagyon nagy! Gratula nekik!!!!!!!!!!
viklbe 3 weeks ago
Nem bírom feldolgozni!!! Hát ez kész! Állat! :DD
Bobelind 3 weeks ago
Nagyon jó!
Tiszteletem Hölgyeim! És Pásztor Gyulának is! Jó ötlet volt megcsinálni!
MsValaki66 3 weeks ago
gyorsan valami 96 fokost!!!!
jeromoss1 4 weeks ago 3
SZUPER!! :))
Gabri2569 1 month ago
ez nagyon lolXD
Hajnalvandor00 1 month ago
XXL Like....
figyusszka 1 month ago
ezigen. respekt nénik.
Noncsika133 1 month ago
Édik a mamik akinek nem tetszik ne nézze! Ennyi!
kenezbalu 1 month ago
Először én is elborzadtam, utána végignéztem, és nagyon aranyosak :) Körülbelül fél perc után megtetszett :)
barbiszakall 1 month ago
:D Kegyetlen...
pancsa92 1 month ago 3
Még hogy ez jóóó????? Ez egyszerűen szörnyűűű!!!
SuperLada1200 1 month ago
Kurva JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ):):
Juliana4able 1 month ago
Nem rossz!
MegaRita01 1 month ago
Csokorba ölelném őket, h úgy köszönjem meg nekik ezt a dalt! Ezek a nénik csak nyugdíjas-korúak, de asszem frissebb szelleműek, mint sokan mások! Köszönjük ezt a hiánypótló előadást! Hol lesz a legközelebbi fellépés, mert mennék az eslő sorba!
Amcsi07 1 month ago in playlist Vad Fruttik Extra 5
Valaki le tudná fülelni nekem az akkordokat? :) Előre is köszönöm.
tominimus 1 month ago
Bravó!!! :D csak így tovább! :D
LAMPA708 1 month ago
Nagyon jóóóó :) Köszönjük,csak így tovább!!
kissk83 1 month ago
Hölgyeim!!!
Ez hatalmas királyságra vall!
Ezt mondanám eredetinek. :)
vargaz114 1 month ago
Ha már lehetne ilyet kérni...
Szeretném meghallgatni tőlük a következőket :
Kispál és a Borz - Szívrablás
Ágnes Vanilla - Valaki más
Kiscsillag - Ha én lennék
Hajrá csajok! Nagyszínpad!!!!!!
TuraHungaria 2 months ago 23
Bevallom, az első hangnál betegre röhögtem magam - annyira más volt hallani ebben az előadásban a dalt, hogy nem bírtam megállni. Azonban el kell ismerni, hogy nem semmi produkció, hitelesen tudják előadni, Ők átérzik ennek a dalnak a súlyát... örülök, hogy felkerült ide, öröm hallgatni! :)
jakorobert 2 months ago 2
fggf
rotizful 2 months ago
aranyosak mosolyt csaltak az arcomra:) Ügyes!!!
40anya 2 months ago
1:36 nál az igazi katarzis látható az arcokon. Ha vizuálisan kell illusztrálnom valami ilyen lenne: _____/\_______
Necronox91 2 months ago
9 ember nem lehetett tagja a Napsugár nyugdíjasklub kórusának.
Hollabolly 2 months ago 14
Szép volt lányok.........
horva85 2 months ago 4
nekem ők nagyon hitelesek és igen. ők pontosan értik, miről is szól.
marages1 2 months ago 3
Hát szerintem a vad fruttik egy olyan együttes, aminek a zenéjét mindenki (kortól nemtől függetlenül) tudja élvezni. Nekem például a nálam harminc évvel idősebb nagybátyám mutatta. :)
A nénik meg nagyon aranyosan adják elő, nem tudtam nem mosolyogni. :)
Csiig 2 months ago
hatalmas XD gyönyörűűű... Ha nem volna hamis helyenként, akkor még tökéletlen is volna...
pethobalint 3 months ago
szerintem nem a tinik tombolnak erre a zenére
Nikoszka87 3 months ago in playlist További videók ettől a felhasználótól: vadfruttik
elájulok, asszem
tothabel 3 months ago 2
Megalájk!
wikipil 4 months ago
Szép munka!
Pásztor Gyula Bácsi, lehet kérni?
Most múlik pontosan...?
drzeli84 5 months ago
Gratulálok mindenkinek! Lenne bár csak mindig ennyire jó a ballagó diákok szerenádja!
justitio1232 5 months ago
jaj de kedves <3
sylmor 5 months ago
Zseniális! Zsneiális!:) Imádom ! Mamáááááák!
MandyReuter 5 months ago
vad fruttik koncertre őket! mekkora zúzás lenne :)
grafi74 5 months ago 3
ez üt!!!
aJuliss 6 months ago
Ezek az asszonyok már bizonyítottak, hogy lehetnek ők is "AZ az egyetlen"-ek. Szeretettel gratulálok Nekik, és én biztatnám Őket, Önöket, kedves nénik, hogy ezt folytassák bátran, menjenek tovább ezen az úton, mert jó úton járnak, ez biztos!!! További sok sikert kívánok a "Napsugár" nyugdíjasklub szivárványszínű "szentjánosbogarainak" !!!
tinalina73 7 months ago
Nagyon ott van, imádom :)
StubbHun 7 months ago
0:57-nél (szemből) a jobb szélső néni!!!!
Megölelgetném őket! (o:
mauvik77 7 months ago 3
nekem jobban átjön mint az eredeti :D
marcika1986 7 months ago
szerintem nagyon adják ;D
Van ebben valami tisztelni való, hogy ennyi évesen is próbálnak lépést tartani a trenddel :))
StupidKid9730 7 months ago 5
Azért a "jó"-tól messze van. Sokszor nem egyszerre lépnek be. Inkább hallgassátok meg az eredetit...
Pistaaa15 7 months ago
@Pistaaa15 azért az ne felejtsük el, hogy nem profi kórusról van szó, hanem műkedvelő amatőrökről. nem azt kell nézni, hogy mennyire egyszerre lépnek be, meg mennyire tiszta... és az "eredetinek" is tetszik! ők linkelték ki facebookra... :)
laillabeth 7 months ago
Kész vagyok:)
Köszönöm:)
jutjubmono 7 months ago
Azért mégis kicsi ez a világ. A csongrádi Barátnőm küldi el ezt a csodát. Kedves Gyula, ezt én is megkönnyeztem és gratulálok. EZ az, amit kultúrának, igényességnek lehet nevezni. És tessék csak nézni a kommenteket: nemcsak 30-on túl tetszik.
Csineva29 8 months ago
Azta... Nagyon nagy :) LIKE
HDTechnic 8 months ago
Teljesen más értelmet nyer ugyanaz a szöveg! Zseniális! :DD
johnmayr87 8 months ago
Odavágós!!! Főleg a koreográfiát díjaznám! :)
Jó látni, hogy a minőségi zene minden generációban elismerésre talál.
hhihi1 8 months ago 3
az eredeti nagyon jó zene, de ezt valahogy nem bírom nevetés nélkül végighallgatni
peterszfvar 8 months ago
.....és csivitelnek a madarak közben....
aancsa1 8 months ago
Nagyon jó! Gratulálok!
woolandvolt 8 months ago in playlist Versek
Ááá :D Nagyon szuper!! Még jobban megfogott most ez a dal!
wikyy001 8 months ago
Teljesen elvarázsoltak az undergrund-nagyik!
Imádom őket!
sallimeli 8 months ago
Megaláááááájk!!!
sallimeli 8 months ago
a leghangosabb meg az enyém:D
adamska87ify 8 months ago
Nagyon-nagyon kedvesek!!!:-)
fellegajto 8 months ago
HHááhháá mekkora király asszonyok mi..és kettő közülük az én MAMÁM!!!:'( :):)
TheJermeck 8 months ago 6
Comment removed
odrihebborn 9 months ago
ez gyönyörű! egy csöppet megkönnyeztem... negyed órája folyamatosan... :') sokkal jobban tetszik így értelmezve, mint az eredeti :)
odrihebborn 9 months ago 2
menő mamák :D
Putya88 9 months ago
Ezzel a dalkörrel, kicsit minden mondata új értelmet nyert! A "pásztor" szépen terelgeti nyáját! :) Fantasztikus!
drdocHP 9 months ago 2
Mondtam én az ősöknek, hogy nem csak a tizenévesek ismerik a srácokat... :D
Martsee89 9 months ago 3
ez nagyon ott van :P
MrDigoHunter 9 months ago
Comment removed
gbedit 9 months ago
Nagyon tetszik Kedves Hölgyeim! Irtó jó csak így tovább. Ugye, hogy nem korfüggő az éneklés. A szöveg pedig első osztályú.
gbedit 9 months ago 5
Comment removed
Ri2ci 9 months ago
Hát ez nagyon király! :D
Ri2ci 9 months ago
Ütős :D
Powerqwert1 9 months ago
:)
:)
zirk2141 9 months ago
Annyira jól sikerült, hogy nem találok szavakat. Igazán büszke vagyok, gratulálok mindenkinek a nagyszerű produkcióhoz! Nagyon sok lehetőség rejlik még ebben amit érdemes lenne még kihasználni! :-)
robeag28 9 months ago
Csodálatos kísérlet ! Van még benne lehetőség, keressetek, kutassatok.
Gyorsan az jutott eszembe: Kicsi hang dallamvilága nagyon nektek való volna, és ajánlom kipróbálni: KI viszi át a szerelmet. És Ghimes együttes dallamait. Biztos vagyok benne hogy a Szarka fivérek szívesen karolnak fel egy ien alkotó csapatot. És a HOBO daloknak lehetne reneszánsza....szívből ajánlom Hobot is... üdv.
AnnaMariaMargit 9 months ago 2
Fantasztikus!!! :)
Gyönyörű az egész, úgy, ahogy van! :)
kitalalt 9 months ago 3
Comment removed
kitalalt 9 months ago
Az első nótakör, akiket egy percnél tovább tudok hallgatni. Pedig én nem vagyok tini. Már másodszor nézem...
Ilyen az, amikor egy dal megtalálja az igazi előadóját.
Tisztelt Hölgyeim!
Sok sikert kívánok, és további hasonló erőt az énekléshez, bátorságot a dalválasztásokhoz!
scirpaceus82 9 months ago 2
köszönjük hölgyek, köszönjük Gyula :)
cscsmaki 9 months ago
Óriási, nagyon jó, köszönjük, kedves nénik!!!!!
szolarovancsa 9 months ago 55
Szerintem ezek az asszonyok simán többet értenek a szövegből, mint az eredetire tomboló tizenévesek többsége. :)
X14vHk 9 months ago 113
igen, van mögötte valami.... durván jól nyomják...
szerzsi77 8 months ago
@X14vHk Szerintem meg mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, mivel nem hiszem, hogy van 1 kimondott értelmezése. És ha a tizenévesek erre a tombolnak és nem SP-Fluorra, akkor szerintem az már egy nagy eredmény, nem gondolod?
CaptainRumi 5 months ago 5
@CaptainRumi A jól megírt szövegek zsenialitása pont abban mutatkozik meg, hogy mindenki, élettapasztalatának megfelelően talál benne mondanivalót és értelmezi azt. Az viszont biztos, hogy ezek a kedves idős nénik számomra sokkal hitelesebben adják elő a dalt, mintha egy csapat tini énekelné.
smarchie 4 months ago
Neeeeeee.....
ez k*rva nagy LoL xD
1995wiwike 9 months ago