"de ha te most nem emlékszel, hogy milyen lehet a jövő, akkor azt én elmondani sem merem" ... mertmert MAGYAR EMBER NEM TUDHATJA, HOGY TE KIS BARÁTOM EGY ARCTALAN SENKI VAGY ÉS AZ IS MARADSZ!!
Mily igazak ezen szavak...Igen szép és nagyon jó is. Tetszik ez a videó nagyon is egyedül az nem tetszett csupán, amikor azt írta nem kell Istenhez sem szentekhez imádkoznod. Ez nem teljesen való mivel Isten is egy létenergia és pozitív mivel ő maga a jóság ahogyan a Sors is Chosmos és Chaos is. A lényeg, hogy ez nem tetszett. Nem vagyok egy nagyon mélyen vallásos de Istenfélő és minden vallásra szükség van, hitre reményre és Istenre is
A beállítódás, hogyan nézünk a dolgokra és a világra, bizalommal-e és hittel (nem vallási hitre gondolok itt), vagy gyanakodva és félve, persze, nagyon számít, annak megfelelően tapasztaljuk meg a világot.
De egy baj van ezzel a jövőképpel: nem nagyon lehetünk büszkék arra, amit ezzel a bolygóval művelünk! S nem biztos, hogy unokáink olyan hálásak lesznek majd nekünk!
Minket embereket a célból teremtett Isten, hogy saját magát megtapasztalja - rajtunk keresztül. A mi dolgunk is a tapasztalás. (Ez a teremtényünk). Az Isten nélküli világ valójában az egység, ahol minden egy, mert nincs semmi, ami megkülönböztet bármit is. Ez nem jelenti azt, hogy Isten nincs ott, csak azt, hogy egy vagy vele és Te vagy a fény, a szeretet, a tisztaság, az igazság, a határtalan boldogság, minden, ami isteni... Hát igen, álmodni tudni, merni kell, és az álmok valóra válnak... :)
ÉN mindig is magamban éreztem a teremtés lehetőségét! Ahonnan jöttem,de közben gondolataim egy álomvilágnak tűnő létezés felé kacsingattak,azóta meg valósult! Sőt, kezdeti álmaimban fantazmagóriának tűnő,számomra elképzelhetetlen csodás megélt életet hoztak létre. Ha az eddigi teremtés filozófiámat követem,és reinkarnációm folyamának kapcsán örökítem,határ a csillagos ég..De azt ne feledd, "Az életed,a te ajándékod Istennek..mivel fogod meg lepni?"
Értem én, hogy mit beszélsz! Ha mindenki boldognak hiszi magát, akkor mindenki boldog... Megáll az élet, megáll az ész! Vilááágboldogsáááág! Ez eddig hogy is nem jutott eszembe?!!!! Megyek is és megálmodom a magamét. Ha el tudok lazulni hozzá.. Valami kölyök kiabál a hegytetőn...

Szerintem aki nem tud a szavakban olvasni,annak felesleges magyarázni :) Nekem nagyon tetszik :) köszike :) Nem az a lényeg,hogy nem lesz Isten...hanem hogy nem lesz miért imádkozni hozzá :) ez a lényeg....nem lesz bűn,rossz,gonosz....ez a lényege szerintem :) Ha nem csinálnánk a bajt magunknaka másoknak az egész bolygónak,nem kéne imádkoznunk senkihez... hogy tegye jobbá az életünket....
GRATULÁLOK! Gyönyörű és sokatmondó üzenet! Sajnos egyesek nem nagyon értették meg, főleg amikor az Istennélküliségről volt szó. Ez azt jelenti pontosabban, hogy ne Istentől várjuk a segítséget, hanem tegyük meg mi magunk amit megtehetünk. Alkalmazzuk a VONZÁS TÖRVÉNYÉT. Mert Jézus a Bibliában is megmondta: "ISTENEK VAGYTOK TI, MINDNYÁJAN" csak ezt akkor sem sőt most is nagyon kevesen értik............... Üdv: egy univerzum törvényeit betartó (para)pszihológus.
GRATULÁLOK! Gyönyörű és sokatmondó üzenet! Sajnos egyesek nem nagyon értették meg, főleg amikor az Istennélküliségről volt szó. Ez azt jelenti pontosabban, hogy ne Istentől várjuk a segítséget, hanem tegyük meg mi magunk amit megtehetünk. Alkalmazzuk a VONZÁS TÖRVÉNYÉT. Mert Jézus a Bibliában is mrgmondta: 2ISTENEK VAGYTOK TI, MINDNYÁJAN" csak ezt akkor sem sőt most is nagyon kevesen értik............... Üdv: egy univerzum törvényeit betartó (para)pszihológus.
"Őt" pedig nem a papok prédikálják hanem egy "furcsamód" több ezer éven át konszisztens irattár.
Szerintem te vagy az aki nem ismered az Istent, akiből nem kérsz. A "papozás" tipikusan az írást nem ismerő emberek nonplusultrája. Nem tudsz mással jönni, mint a gyarló emberek bukottságával. Köze nincs az Isten tökéletes lényéhez az érvednek. Találj ki valami mást.
Ha te papozol én meg emberezek: Az emberek romlottak, tehát nem istenek.
Érdekes módon a hozzászólók java velem értett egyet. Nézz utána a New Age mozgalomnak. Meglepően silány a lelkiség melyet sugároz.
Ha mindannyian istenek lennénk nem lenne halál, éhinség, pusztulás, gonoszság és még egy rahedli dolog amivel nap mint nap fel kell vennünk a szent harcot.
Ez egy szőrnyű álom. Még rémálomnak is dúrva. Egy jövő Isten nélkül egyenlő a pokollal. Azt hiszem, te magad sem hiszed amit ebben a videóban előadtál, csak magadat akarod nyúgtatgatni, hogy Isten nélkül élhetsz, s majd egy ilyen jövő vár rád. Inkább ismerd be, hogy neked is Isten kegyelmére van szükséged, mert Nélküle kárhozat az osztályrészed!!!

szerintem szép videó:) és nem kéne azt irni,h ''sátáni'' meg ''toltott gyümölcs '' meg iylenek... ez a videó csak tolmácsolja,h mi is tudunk változtatni a jövőn. ''Segits magadon és isten is megsegit'' tartja a mondás... :) szerintem az Úr nem lenne ránk mérges, ha megálmodnánk egy szebb világot és megvalósitanánk:) Isten már igy is sokat tett értünk, tegyünk mi is érte valamit:)
sátáni szép üzenet, szeretetről, mennyről, Isten nélkül, Jézus nélkül!
Csak álmodj, álmodj, álmodj, aludj, aludj! Még véletlenül se ébredj fel addig amíg már ténylegkéső lesz, amikor az álmod rémálommá, rém valósággá válik!
Higgyetek Jézusban, aki a kereszten meghalt értünk. A Sátán és a New Age egy hirdetője sem halt meg értünk, egyedül a Názáreti Jézus! Hallgassatok a Jó Pásztor szavára! Isten áldjon meg Téged, aki olvasol, a tisztánlátás kegyelmével. Ámen.
Hoher 1987-nek igaza van, és árulkodó newage66 válasza.
EZ A VIDEO A SÁTÁN ÜZENETE!! A halálba visz, hazugságokat és zagyvaságokat tartalmaz, ellentmondásos és elbutító. Vigyázzatok, mert a tévtanítások sokakat elhitetnek az utolsó időkben még a választottak közül is! Az örök élet a tét. HAZUGSÁG, AMIBŐL EGY SZÓ SEM VALÓSUL MEG, ÉS POKOL LESZ A VÉGE!

Isten azért teremtett meg minket, és adta nekünk a Földet hogy lássa mit kezdünk vele. Ő azt gondolta h mi viszonozzuk majd neki ezt az ajándékot azzal hogy megóvjuk, rendben tartjuk, békét teremtünk. Ezzel szemben épp az ellenkezőét tesszük. Az univerzumban nincs olyan hogy rossz, vagy jó ember. hiszen nem tudjuk mi alapján határozhatjuk meg ezt. pl előttem szólóaknak mert hogy a gazdagokat szidták, a gazdagok tesznek jót is. kövibe írom mert nem fér ki :)
Valaki kerdezett es en valaszolok: Nezd meg ezt ujra es ujra! Han kerdesed van, akkor nem ertened meg a valaszt. Nem ismerlek de szeretlek... Es azert van kerdesed, mert kezded felismerni magadban a valaszt. I love uou I'm sorry Please forgive me Thank you Thank you to remind me of this master peiece! One of the best ever!!!!
@newage66 Szép gondolatok és nehezen érthetőek egy hívő ember számára. Ha közlöd vele, hogy a jövőben nem lesz istenhit, alapjában rendíted meg a világról alkotott képét. A helyes megközelítés szerintem tehát az, amit minden ember szeretne ( kivéve az aberráltak), hogy a gyerekét a jövőben boldognak szeretné látni. Ezt pedig békés eszközökkel érheti el.
@newage66 hogy mihez van jogom nem kell figyelmeztess! ez a megoldasod hogy kitorlod a kritikakat es csak azokat a kommenteket hagyod meg ameik ezt a videot dicsoitik!hat szep vegulis ez a new age egyik alapszabalya a kritikakat elrejteni!
Csodálatos!!! Egyébként, nem nem azért nem működik, mert van egy csomó képesség, amit tovább KELL fejleszteni!! Semmit sem KELL!!! Csupán ezt belénk kódolták, hjogy legyél jobb a másiknál mutasd meg..versenyezz, ugy hogy közben porig rombold a másikat? Istenem!!! Bárcsak ráébrednének az emberek és, ha mindenki egy pici dolgot tiszta szívből hozzá tenne, és beleálmodna, megszületne ez a világ! Ez csak rajtunk múlik!
Nekem nagyon tetszik ez a videó. Még egyszer nagyon szépen köszönöm és remélem,h van még olyan ember a világon aki mer nagyot álmodni és olyan ember aki olyan mélyen megérti ennek a videónak a mondanivalóját. Köszönöm Szépen.
Nem is tudom,h mit mondjak. Aki a videó kinézetét nézi az elgondolkodhatna azon,h mi a lényege a videónak. Én is már régóta álmodok egy ilyen világról és remélem,h egyszer valóra is válik. El sem tudom mondani,h mennyire köszönöm szépen ezt a videót.
Én nem hiszem hogy minden út Istenhez vezet, mivel az én istenhitem központi szereplője ki is jelentette: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." Jn14:6, Károli fordítás.
Köszönöm igazán szép és tanúságos! Egész életemben álmodtam, ma is,... :)) Az élet szép akkor is ha nehéz! : )) ...én csak tudhatom,... mellrákot is legyőztem, Istennek hála, és az orvosomnak! Még élek, mindig álmodom, hiszem, hogy olyan lesz a világ .. amilyen most még nem! :)) LONA
szép gondolatok, a baj, hogy hiába szeretnék hinni benne, nehezen tudok, mert a sok kabzsi pénzéhes lelketlen, hazug, irigy, stb..... ember bepiszkolta ezt a világot annyira, hogy alig ha tudok akkorát álmodni, ami ezt jobbá változtatná a jövőben
Ritkán találkozom ilyen gondolatokkal,mi bennem él,s hogy nem tőlem származik,ad reményt a másik ember iránt,és az emberiség jövője tekintetében.Köszönöm!!!
Szép ez a zene.. Albinoni...
felicia681000 2 months ago
"de ha te most nem emlékszel, hogy milyen lehet a jövő, akkor azt én elmondani sem merem" ... mertmert MAGYAR EMBER NEM TUDHATJA, HOGY TE KIS BARÁTOM EGY ARCTALAN SENKI VAGY ÉS AZ IS MARADSZ!!
hiki7403 3 months ago
Mily igazak ezen szavak...Igen szép és nagyon jó is. Tetszik ez a videó nagyon is egyedül az nem tetszett csupán, amikor azt írta nem kell Istenhez sem szentekhez imádkoznod. Ez nem teljesen való mivel Isten is egy létenergia és pozitív mivel ő maga a jóság ahogyan a Sors is Chosmos és Chaos is. A lényeg, hogy ez nem tetszett. Nem vagyok egy nagyon mélyen vallásos de Istenfélő és minden vallásra szükség van, hitre reményre és Istenre is
Angelus5711 3 months ago
This has been flagged as spam show
3:58
Ez a videó nagyon nem tettszik mert Isten nélkül nem érünk semmit.
chris48444ful 4 months ago
Comment removed
chris48444ful 4 months ago
Utópia, persze, nagyon szép:)
A beállítódás, hogyan nézünk a dolgokra és a világra, bizalommal-e és hittel (nem vallási hitre gondolok itt), vagy gyanakodva és félve, persze, nagyon számít, annak megfelelően tapasztaljuk meg a világot.
De egy baj van ezzel a jövőképpel: nem nagyon lehetünk büszkék arra, amit ezzel a bolygóval művelünk! S nem biztos, hogy unokáink olyan hálásak lesznek majd nekünk!
Anusia767 7 months ago
Ahol túl sok a jó , ott előbb-utóbb felüti fejét a gonosz hogy egyensúlyt teremtsen.
HUNRUSPWNZ 7 months ago
-,-"
belaba1234 8 months ago
Igen minden a fejben dől el! Merjünk nagyot és szépet álmodni! :-)
Timyke1992 8 months ago
Minket embereket a célból teremtett Isten, hogy saját magát megtapasztalja - rajtunk keresztül. A mi dolgunk is a tapasztalás. (Ez a teremtényünk). Az Isten nélküli világ valójában az egység, ahol minden egy, mert nincs semmi, ami megkülönböztet bármit is. Ez nem jelenti azt, hogy Isten nincs ott, csak azt, hogy egy vagy vele és Te vagy a fény, a szeretet, a tisztaság, az igazság, a határtalan boldogság, minden, ami isteni... Hát igen, álmodni tudni, merni kell, és az álmok valóra válnak... :)
angelaquarius67 11 months ago
@angelaquarius67 én ezt teszem :D
MegaPrott 10 months ago
@angelaquarius67
ÉN mindig is magamban éreztem a teremtés lehetőségét! Ahonnan jöttem,de közben gondolataim egy álomvilágnak tűnő létezés felé kacsingattak,azóta meg valósult! Sőt, kezdeti álmaimban fantazmagóriának tűnő,számomra elképzelhetetlen csodás megélt életet hoztak létre. Ha az eddigi teremtés filozófiámat követem,és reinkarnációm folyamának kapcsán örökítem,határ a csillagos ég..De azt ne feledd, "Az életed,a te ajándékod Istennek..mivel fogod meg lepni?"
Pipoparts 9 months ago
Értem én, hogy mit beszélsz! Ha mindenki boldognak hiszi magát, akkor mindenki boldog... Megáll az élet, megáll az ész! Vilááágboldogsáááág! Ez eddig hogy is nem jutott eszembe?!!!! Megyek is és megálmodom a magamét. Ha el tudok lazulni hozzá.. Valami kölyök kiabál a hegytetőn...
vakarimacska 1 year ago 3
@vakarimacska
teljes mértékben igazad van,ki mint vet úgy arat:)
newage66 1 year ago
Értem én, hogy mit beszélsz! Ha mindenki boldognak hiszi magát, akkor mindenki boldog... Megáll az élet, megáll az ész! Vilááágboldogsáááág! Ez eddig hogy is nem jutott eszembe?!!!! Megyek is és megálmodom a magamét. Ha el tudok lazulni hozzá.. Valami kölyök kiabál a hegytetőn...
vakarimacska 1 year ago
Szerintem aki nem tud a szavakban olvasni,annak felesleges magyarázni :) Nekem nagyon tetszik :) köszike :) Nem az a lényeg,hogy nem lesz Isten...hanem hogy nem lesz miért imádkozni hozzá :) ez a lényeg....nem lesz bűn,rossz,gonosz....ez a lényege szerintem :) Ha nem csinálnánk a bajt magunknaka másoknak az egész bolygónak,nem kéne imádkoznunk senkihez... hogy tegye jobbá az életünket....
2526anita 1 year ago
@2526anita
Azért vannak akik értik is a lényeget:)
köszi:)
newage66 1 year ago 2
Egy darabig egészen magával ragadott, aztán a nincs istennél kikapcsoltam. Felejtős!
01Anett 1 year ago
Gratulálok! Csodálatos!
Sajnos sokan nem értik a lényeget. De azt gondolom, egyre többen igen.
S ezért lesz Új Föld. Én hiszek benne és segítek megteremteni.
mhh20102011 1 year ago
This has been flagged as spam show
GRATULÁLOK! Gyönyörű és sokatmondó üzenet! Sajnos egyesek nem nagyon értették meg, főleg amikor az Istennélküliségről volt szó. Ez azt jelenti pontosabban, hogy ne Istentől várjuk a segítséget, hanem tegyük meg mi magunk amit megtehetünk. Alkalmazzuk a VONZÁS TÖRVÉNYÉT. Mert Jézus a Bibliában is megmondta: "ISTENEK VAGYTOK TI, MINDNYÁJAN" csak ezt akkor sem sőt most is nagyon kevesen értik............... Üdv: egy univerzum törvényeit betartó (para)pszihológus.
rubycon7 1 year ago
GRATULÁLOK! Gyönyörű és sokatmondó üzenet! Sajnos egyesek nem nagyon értették meg, főleg amikor az Istennélküliségről volt szó. Ez azt jelenti pontosabban, hogy ne Istentől várjuk a segítséget, hanem tegyük meg mi magunk amit megtehetünk. Alkalmazzuk a VONZÁS TÖRVÉNYÉT. Mert Jézus a Bibliában is mrgmondta: 2ISTENEK VAGYTOK TI, MINDNYÁJAN" csak ezt akkor sem sőt most is nagyon kevesen értik............... Üdv: egy univerzum törvényeit betartó (para)pszihológus.
rubycon7 1 year ago
Kár ezt a zenét elrontani egy giccsel!
1raykar 1 year ago
nevwage66, csodálatos gyönyörü Gréti,,,voltam,,,,
Greti37 1 year ago
csodálatos
kispatak1939 1 year ago
Wow!!!!!
heidyhoho 1 year ago
Köszönöm eme csodás videót mindenkinek, aki részese volt a létrehozásában! :)
Egy olyan élmény, amit csak az tud igazán átérezni, aki tiszta szívből vágyik erre! Még egyszer köszönöm! További szép napot mindenkinek!
Gabor427 1 year ago 2
@Panka963
"Őt" pedig nem a papok prédikálják hanem egy "furcsamód" több ezer éven át konszisztens irattár.
Szerintem te vagy az aki nem ismered az Istent, akiből nem kérsz. A "papozás" tipikusan az írást nem ismerő emberek nonplusultrája. Nem tudsz mással jönni, mint a gyarló emberek bukottságával. Köze nincs az Isten tökéletes lényéhez az érvednek. Találj ki valami mást.
Ha te papozol én meg emberezek: Az emberek romlottak, tehát nem istenek.
Ugye, dög egy érvelésmód? :-)
Kagonic 1 year ago
@Panka963
Érdekes módon a hozzászólók java velem értett egyet. Nézz utána a New Age mozgalomnak. Meglepően silány a lelkiség melyet sugároz.
Ha mindannyian istenek lennénk nem lenne halál, éhinség, pusztulás, gonoszság és még egy rahedli dolog amivel nap mint nap fel kell vennünk a szent harcot.
Kagonic 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ez egy szőrnyű álom. Még rémálomnak is dúrva. Egy jövő Isten nélkül egyenlő a pokollal. Azt hiszem, te magad sem hiszed amit ebben a videóban előadtál, csak magadat akarod nyúgtatgatni, hogy Isten nélkül élhetsz, s majd egy ilyen jövő vár rád. Inkább ismerd be, hogy neked is Isten kegyelmére van szükséged, mert Nélküle kárhozat az osztályrészed!!!
sanyek16 1 year ago

KOSZONOM ezt a csodalatos 8 percet
borkorcsolya 1 year ago
KOSZONOM ezt a csodalatos 8 percet :o)
borkorcsolya 1 year ago 2
KOSZONOM ezt a csodalatos 8 percet :o)
borkorcsolya 1 year ago
az osszes jézushivo elfelejti a fold tobbi részét.... mondom én, szintén katolikus...
dzsamila1 1 year ago
Nagyon tetszenek a gondolataid :)
orokosboldogsag 1 year ago
Akár a felvilágosodás Utópiái!
Nem is tudok mást mondani rá...Sehova nem vezet.
ZsonDoe 1 year ago
szerintem szép videó:) és nem kéne azt irni,h ''sátáni'' meg ''toltott gyümölcs '' meg iylenek... ez a videó csak tolmácsolja,h mi is tudunk változtatni a jövőn. ''Segits magadon és isten is megsegit'' tartja a mondás... :) szerintem az Úr nem lenne ránk mérges, ha megálmodnánk egy szebb világot és megvalósitanánk:) Isten már igy is sokat tett értünk, tegyünk mi is érte valamit:)
ALEXXAA09 1 year ago 2
ÉBRESZTŐ!
sátáni szép üzenet, szeretetről, mennyről, Isten nélkül, Jézus nélkül!
Csak álmodj, álmodj, álmodj, aludj, aludj! Még véletlenül se ébredj fel addig amíg már ténylegkéső lesz, amikor az álmod rémálommá, rém valósággá válik!
ISTEN mentsen!
Higgyj az Úr Jézus Krisztusban és megmenekülsz!
placikiss 1 year ago
Higgyetek Jézusban, aki a kereszten meghalt értünk. A Sátán és a New Age egy hirdetője sem halt meg értünk, egyedül a Názáreti Jézus! Hallgassatok a Jó Pásztor szavára! Isten áldjon meg Téged, aki olvasol, a tisztánlátás kegyelmével. Ámen.
ritaassens 1 year ago
This has been flagged as spam show
Hoher 1987-nek igaza van, és árulkodó newage66 válasza.
EZ A VIDEO A SÁTÁN ÜZENETE!! A halálba visz, hazugságokat és zagyvaságokat tartalmaz, ellentmondásos és elbutító. Vigyázzatok, mert a tévtanítások sokakat elhitetnek az utolsó időkben még a választottak közül is! Az örök élet a tét. HAZUGSÁG, AMIBŐL EGY SZÓ SEM VALÓSUL MEG, ÉS POKOL LESZ A VÉGE!
ritaassens 1 year ago
Hoher 1987-nek igaza van, és árulkodó newage66 válasza.
EZ A VIDEO A SÁTÁN ÜZENETE!! A halálba visz, hazugságokat és zagyvaságokat tartalmaz, ellentmondásos és elbutító. Vigyázzatok, mert a tévtanítások sokakat elhitetnek az utolsó időkben még a választottak közül is! Az örök élet a tét. HAZUGSÁG, AMIBŐL EGY SZÓ SEM VALÓSUL MEG, ÉS POKOL LESZ A VÉGE!
ritaassens 1 year ago
Nagyon szép videó gratulálok
TheZsoltar22 1 year ago
Isten azért teremtett meg minket, és adta nekünk a Földet hogy lássa mit kezdünk vele. Ő azt gondolta h mi viszonozzuk majd neki ezt az ajándékot azzal hogy megóvjuk, rendben tartjuk, békét teremtünk. Ezzel szemben épp az ellenkezőét tesszük. Az univerzumban nincs olyan hogy rossz, vagy jó ember. hiszen nem tudjuk mi alapján határozhatjuk meg ezt. pl előttem szólóaknak mert hogy a gazdagokat szidták, a gazdagok tesznek jót is. kövibe írom mert nem fér ki :)
kecskef6 1 year ago
Melyik Szécsi-dalt játszottad?
gaabriel1987 2 years ago
heidyhoho 2 years ago
Emberek ez a video egyenlo a TILTOTT FA GYUMOLCSEVEL
hoher1987 2 years ago
@hoher1987
Jogod van a véleményedhez,de most csak ennyit engedek neked:))
newage66 2 years ago
@newage66 Szép gondolatok és nehezen érthetőek egy hívő ember számára. Ha közlöd vele, hogy a jövőben nem lesz istenhit, alapjában rendíted meg a világról alkotott képét. A helyes megközelítés szerintem tehát az, amit minden ember szeretne ( kivéve az aberráltak), hogy a gyerekét a jövőben boldognak szeretné látni. Ezt pedig békés eszközökkel érheti el.
00windowM 1 year ago
@newage66 hogy mihez van jogom nem kell figyelmeztess! ez a megoldasod hogy kitorlod a kritikakat es csak azokat a kommenteket hagyod meg ameik ezt a videot dicsoitik!hat szep vegulis ez a new age egyik alapszabalya a kritikakat elrejteni!
hoher1987 2 years ago
A titok! Így van!
Csodálatos!!! Egyébként, nem nem azért nem működik, mert van egy csomó képesség, amit tovább KELL fejleszteni!! Semmit sem KELL!!! Csupán ezt belénk kódolták, hjogy legyél jobb a másiknál mutasd meg..versenyezz, ugy hogy közben porig rombold a másikat? Istenem!!! Bárcsak ráébrednének az emberek és, ha mindenki egy pici dolgot tiszta szívből hozzá tenne, és beleálmodna, megszületne ez a világ! Ez csak rajtunk múlik!
pusztajja 2 years ago
Nagyon szép, köszönet érte! :-)
Angyalcsillagom 2 years ago 2
Szép képek, zene, varázslatos álmok..
Az ideológia viszont annyira zavaros, h szinte érthetetlen.. Környezetvédelem, na ja..
Gondolkodtál már picit ezen?
Kik szennyezik a világot?
És majd mi megoldjuk amit a gazdagok szétböknek? Ezt hogy gondoltad?
Én arról álmodok, hogy végre ne kábítsanak és manipuláljanak már.. különösen ne a gazdagok és politikusok érdekében!
Csinálnak azok éppen elég bajt a világban..
kovacsggg 2 years ago
szép, szép, de szerintem az álmok beteljesülése Jézus Krisztusban van egyedül!
ubarney 2 years ago 2
Nekem nagyon tetszik ez a videó. Még egyszer nagyon szépen köszönöm és remélem,h van még olyan ember a világon aki mer nagyot álmodni és olyan ember aki olyan mélyen megérti ennek a videónak a mondanivalóját. Köszönöm Szépen.
sanyika1333 2 years ago 2
Nem is tudom,h mit mondjak. Aki a videó kinézetét nézi az elgondolkodhatna azon,h mi a lényege a videónak. Én is már régóta álmodok egy ilyen világról és remélem,h egyszer valóra is válik. El sem tudom mondani,h mennyire köszönöm szépen ezt a videót.
sanyika1333 2 years ago
a vonzas torvenye... a titok...
koszonom
jedmusician 2 years ago
Heh, szép gondolatok lennének ha nem a New Age okkultista mozgalomnak szolgálnának reklámul.
Én nem akarok Isten nélküli világban élni, bocsi.
Kagonic 2 years ago 16
@Kagonic A New Age-t is Isten adta... Csapj a kezére majd. ;)
zenemano 1 year ago
@zenemano
Én nem hiszem hogy minden út Istenhez vezet, mivel az én istenhitem központi szereplője ki is jelentette: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." Jn14:6, Károli fordítás.
Így a New Age sajnálatos módon kiesik.
Kagonic 1 year ago
@Kagonic Igen, tudom hogy te nem a "New Age" hajójában evezel ugyanoda, ahova a te idézetedet viselő hajó is tart. Ettől színes a lét. Áldás!
zenemano 1 year ago
@zenemano
Az én mesterem kijelentette hogy csakis őáltala vezet az út az Atyához. A new age nem ismeri Jézust és Jézus sem ismeri a New Aget.
Zenemanó, ha szerinted minden út ugyanoda vezet, egyáltalán nem foglalkoztál még teológiával. Minden vallás mást követel meg. Vagy éppen nem.
Innentől kezdve mégis hogyan vezethetne ugyanoda minden hit, minden vallás? Gondolkodjál logikusan mielőtt megpróbálsz teológust játszani. :)
Kagonic 1 year ago
Kedves Newage66!
Gratulálok ehhhez az tanulságos, mély mondanivalójú videódhoz! 5*************
Bárcsak sokan megértenék miről is szól!
A magam részéről hálásan könönöm -:)
szema111 2 years ago 2
Köszönöm igazán szép és tanúságos! Egész életemben álmodtam, ma is,... :)) Az élet szép akkor is ha nehéz! : )) ...én csak tudhatom,... mellrákot is legyőztem, Istennek hála, és az orvosomnak! Még élek, mindig álmodom, hiszem, hogy olyan lesz a világ .. amilyen most még nem! :)) LONA
janovicsilona 2 years ago
azta a hétszázát nekijje !!!!!!
bjutifuuuulll igazán bjutiii
Killer619Rey 2 years ago 11
"AZ ÉN ÁLMAIM TÚL NAGYOK!2
UFOVERS 2 years ago
Koszonet es hala!
Ez egy remekmu...konnyezem az amulattol!
Love and Light
Heidy
heidyhoho 2 years ago
szép gondolatok, a baj, hogy hiába szeretnék hinni benne, nehezen tudok, mert a sok kabzsi pénzéhes lelketlen, hazug, irigy, stb..... ember bepiszkolta ezt a világot annyira, hogy alig ha tudok akkorát álmodni, ami ezt jobbá változtatná a jövőben
de e remény hal meg utoljára
bboyresi 2 years ago
Csak a bunkók nem értik, nem értékelik ezt a tökéletes alkotást. Köszönöm, hogy megnézhettem.
apobem 2 years ago
Ez nem így működik.
XDJani0 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Mi ez? Valami kommunista propaganda?
Se istened, se hazád, ne imádkozz, ne higgy?!
phoenix33033 2 years ago
Hol van ebben kommunizmus? Te tudod, miről beszélsz?
bigbala920616 2 years ago
félrebeszélsz....
philivey16y 2 years ago
anoli59-nek is:
Nincsenek határok!!!
koli002 2 years ago
Gratulálok
hugica2700 2 years ago
This has been flagged as spam show
┏┫ | | ┣┓ ┏┓ másold/illeszd ezt be
┗┫━━ ┃ ━━┣┛ ┣┫ ha ez a seggfej ┃ ━━━━━ ┃ ┏┳┫┣┳┓ csak vesztegette ┗━━┳━┳━━┛ ┃ ┃ az idődet
━━━━┃ ┃ ┗━┳┳━┛
Dakchi 2 years ago
nagyon jo......
nagyon jol sikerult..
loveisiintheair 2 years ago
Comment removed
Ametiszt12 2 years ago
Szep, tenyleg szep, de hinni kevesen tudnak benne.
oistvan12 3 years ago
Hát én elsírtam magam.. rég érintett így meg valami. Áldásom rá..
ZunZahl 3 years ago
Ritkán találkozom ilyen gondolatokkal,mi bennem él,s hogy nem tőlem származik,ad reményt a másik ember iránt,és az emberiség jövője tekintetében.Köszönöm!!!
cagrojanos 3 years ago
This has been flagged as spam show
A zene Tomaso Albinoni: Adagio, valóban gyönyörű!
szaborekasi 3 years ago
A zene Tomaso Albinoni: Adagio, valóban gyönyörű.
szaborekasi 3 years ago
Gyönyörüek az Aforizmak, gondolatok, mert semmi nem veletlen.
A zeneje passzban van-;szomoru.....
A tavoban hallagtom,messze a Hazamtol de a lelkem mindig ott van;
anoli59 3 years ago
jajj ez igen csodalatos tanacs az embereknek ,+nagyon szep szam :) Gratula
Janni199305 3 years ago
Gratula!
Mi a szám?
Xxx
liiiang 3 years ago
Szia csillag ember!
Csak gratulálni tudok,nagyon bőlcs gondolatok.Nagyon tetszik :)
Adrienn35 3 years ago
gyönyörű!!!!
Bejja150 3 years ago
Sooo beautiful!
FibonachiEmo 3 years ago
Megpróbálok igazat álmodni :)
Hexigooo 4 years ago