Beleznay1! Egy dal szövege, vagy egy vers kifejezhet sok mindent. Nekem az ünnepet varázsolja elém, hiszen égnek a gyertyák, a gyerekek körbeállják a fát...stb. Szóval nekem most aktuálisan a Karácsonyt idézi, amikor igen, valaki hiányáról énekel, de bele lehet képzelni még sok mindent. "Újra összegyűltünk, hogy egy évben egyszer boldogok legyünk"...szerinted? Miért nem az ünnepről szól a dal?
@oknyomozoful Mi nem mernénk gyertyát gyújtani a Karácsonyfán, mert a két és féléves kisfiúnk közelről is szereti megszemlélni a fát:D, a kéthetes lányunkat meg még nem érdekli, de nagyon szépen kivilágítottam így is:-)
Igazad, van, megnéztem az ajánlott soroksári Tabáni felvételt, ott még ennél is szívszakadásosabban, énekelte ezt a dalt. Ritka, hogy valaki élőbben, tökéletesebbet nyújtson, mint stúdió körülmények között.Talán, azért mert a közönség, és a karácsony közelsége feldobta? Fantasztikus az átélése, egy tanulmány az arca, no és a Hangja!
Valóban szép előadás, de meg sem közelíti az Oláh Ibolya előadását, mely egészen egyedi. Ez pedig olyan, amilyenből van egy tucat hasonlóan jó produkció.
Tabáni, utcahosszal megelőzi, ennél a dalnál Ibolyát, azaz, valóban nincs közel hozzá! :-) Az énekesnő,egyébként valóban egyedi,sajnos ritkán halljuk, mert Ő se tucatárú.
A művészetet, nem lehet kilóra mérni. Mindkettő, tehetséges, és egyéniség.Számomra Tabáni jobban érti, és érzi, Demjén dalát.Csodálatos hangján, gyönyörűségesen szívszorítóan, léleksimogatóan, ugyanakkor természetesen adja elő Vágyod, hogy újra és újra hallgassad. Te nem így gondolod. A világ ettől színes.
@viktorbl Most zenei pályafutásról, előadásról van szó, vagy betegségről? Ady Endrét a verseiről ismerjük, csodáljuk, vagy a betegségéről szokás beszékni?
Először is, az, hogy valaki piára költi a pénzt, nem betegség, tudta előre, hogy ha sokat iszik, akkor alkoholista válik belőle.
Másodszor, Ady nem tehet róla, hogy szifiliszes lett...
Harmadszor, egy vers, az vers. Azt ha más ember leírja, attól még ugyanúgy megmarad az eredeti szerző. Viszont egy dal annyi féle, ahány ember felénekli.
Ezek után van valami értelmes, érdekbefeszítő reakciód?
A szerző, Demjén. Hálás köszönet, de a Dal Tabániban találta meg igazi előadóját. Ő valami olyat tud, amihez, csak szükséges, de nem elégséges feltétel, a káprázatos egyedi hang. A lelkedig hatol, feltölt. Nehéz abbahagyni a hallgatását.És ez gyakorlatilag így van minden dallal, líraival, vagy rockkal, amit kiválaszt, vagy ír magának.
Tabáni Istvánnak nagyon szép a hangja, de ugyanilyen szép a lelke is! És ez átjön a dalaiban. Ettől lesz minden dal, amit énekel egyedi és más, mint az eredeti. Boldog Karácsonyt!
egyik online média fotóriportere vagyok, és egy Tabáni előadáson szólt a biztonsági őr, hogy csak óvatosan, nehogy megijedjen a művész úr. mosolyogtató volt, de tényleg jó.
Csodaszép, ennél szebben,csak maga Tabáni István énekelte ÉLŐBEN 2010 karácsonyán Rákoskerten. Akkor ott, ÜNNEP VOLT RÁKOSKERTEN.( A dalok,a HANG, a személyesség,az érzések, a természetesség) Köszönjük.(Üsd be a YT-n így: Tabáni István - Legyen ünnep )
Lélektől,Lélekig, szárnyal ,susog zeng a hangja. Nagyon, jó hangi adottságai vannak.
Néha akad ilyen, DE ilyen érzelemteli, hiteles, természetes előadásmódja, jelenleg senkinek sincs!
Ő mindig a DALT érzi, adja át tökéletesen, és nem a saját hajlitásaiban..... gyönyörködik.
optikaful 1 week ago
azért jobb mint kocsi tibeiéé
ezt be kell vallani xd
hhegza 1 month ago
Nem szimpi az ember de be kell ismerni a hangja frenetikus. És ezért nagyon tisztelem sok sikert neki
Walvorine88 1 month ago
Mint szokásos,az ÉRZÉS is ARANY lett!
Gratulálok!
csempeful 1 month ago
jo kis zene o volt kedvencem a csillagszuletikben
zsoltmogea 1 month ago
Miért nem hallunk róla sokat mostanában?????
kloczlgyorgy 1 month ago
@kloczlgyorgy
Talán, nincs ott minden koktél versenyen, nem reklámoz sampont?
DE nemrég jelent meg a harmadik CD-je,az ÉRZÉS.Majd,mint szokásos, ez IS titokban lesz arany, platina.
Róla nem beszélni kell, Őt elég hallgatni....
csempeful 1 month ago
@kloczlgyorgy Ő egy ÉNEKES,nem celeb! Teszi a dolgát: énekel az Őt szerető közönségnek.
Melinda6612 1 month ago
Beleznay1! Egy dal szövege, vagy egy vers kifejezhet sok mindent. Nekem az ünnepet varázsolja elém, hiszen égnek a gyertyák, a gyerekek körbeállják a fát...stb. Szóval nekem most aktuálisan a Karácsonyt idézi, amikor igen, valaki hiányáról énekel, de bele lehet képzelni még sok mindent. "Újra összegyűltünk, hogy egy évben egyszer boldogok legyünk"...szerinted? Miért nem az ünnepről szól a dal?
oknyomozoful 2 months ago
@oknyomozoful Mi nem mernénk gyertyát gyújtani a Karácsonyfán, mert a két és féléves kisfiúnk közelről is szereti megszemlélni a fát:D, a kéthetes lányunkat meg még nem érdekli, de nagyon szépen kivilágítottam így is:-)
TheGimeron 2 months ago
"Nekem úgy tűnik", ennél szebb, már nem is lehetne! Valóban ünnep lesz a szívemben, valahányszor hallom.
Köszönöm István.
csempeful 2 months ago
Nagyon szep!
Rozi7859 2 months ago
Csodalatos hang,gyonuoru erzesek...
ready4anyting 2 months ago
igen,51 évesen tudok sírni
kexpapy 2 months ago
"Könnyem kicsordul..."- olyan gyönyörű!!
Kontact35 2 months ago
Nagyon szép szám :)
realniko22 2 months ago
paprika430
Igazad, van, megnéztem az ajánlott soroksári Tabáni felvételt, ott még ennél is szívszakadásosabban, énekelte ezt a dalt. Ritka, hogy valaki élőbben, tökéletesebbet nyújtson, mint stúdió körülmények között.Talán, azért mert a közönség, és a karácsony közelsége feldobta? Fantasztikus az átélése, egy tanulmány az arca, no és a Hangja!
balance331 2 months ago
Valóban szép előadás, de meg sem közelíti az Oláh Ibolya előadását, mely egészen egyedi. Ez pedig olyan, amilyenből van egy tucat hasonlóan jó produkció.
petkla43 2 months ago
@petkla43
Tabáni, utcahosszal megelőzi, ennél a dalnál Ibolyát, azaz, valóban nincs közel hozzá! :-) Az énekesnő,egyébként valóban egyedi,sajnos ritkán halljuk, mert Ő se tucatárú.
A művészetet, nem lehet kilóra mérni. Mindkettő, tehetséges, és egyéniség.Számomra Tabáni jobban érti, és érzi, Demjén dalát.Csodálatos hangján, gyönyörűségesen szívszorítóan, léleksimogatóan, ugyanakkor természetesen adja elő Vágyod, hogy újra és újra hallgassad. Te nem így gondolod. A világ ettől színes.
MrEgyenlito 2 months ago 2
paprika430
Azért Tabáni és Demjén nagyon nem egy színt Demjén javára .
florian6674able 2 months ago
@florian6674able
Valóban nem egy szint, Tabáni nem lett alkoholista :)
viktorbl 2 months ago
@viktorbl Most zenei pályafutásról, előadásról van szó, vagy betegségről? Ady Endrét a verseiről ismerjük, csodáljuk, vagy a betegségéről szokás beszékni?
telekes100 2 months ago
@telekes100
Rossz példát hoztál fel.
Először is, az, hogy valaki piára költi a pénzt, nem betegség, tudta előre, hogy ha sokat iszik, akkor alkoholista válik belőle.
Másodszor, Ady nem tehet róla, hogy szifiliszes lett...
Harmadszor, egy vers, az vers. Azt ha más ember leírja, attól még ugyanúgy megmarad az eredeti szerző. Viszont egy dal annyi féle, ahány ember felénekli.
Ezek után van valami értelmes, érdekbefeszítő reakciód?
viktorbl 2 months ago
Boldog Karácsonyt Mindenkinek !!
dkfnd2 2 months ago
Egyedi érzelmes dal, kedvesen ,ér ti ,hogy a lelkét is előadja a dalban. Sok sikert továbbra is, boldog karácsonyt. Piró.
HJenci159 2 months ago
fuj real madrid realmadrid511
MrKristinaRos 2 months ago
Külön-külön is csodálatos, de együtt a katona Klárival duettben teljesedne be ez a dal.
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!
tamara20070211 2 months ago in playlist Favorite videos
REALCEBVEN! Felvilágosítanál, hogy miről szól a dal, ha nem az ünnepről?
oknyomozoful 2 months ago
@oknyomozoful
hát pont nem az ünnepről. a Hiányról. nincs ott mellette az akit valóban szeretett... ez a dal a Fájdalmas hiányról szól...
Beleznay1 2 months ago 2
Imádom ezt a hangot ! Jó hogy nem maradt teremőr!!!
bedojanosne 2 months ago
A szerző, Demjén. Hálás köszönet, de a Dal Tabániban találta meg igazi előadóját. Ő valami olyat tud, amihez, csak szükséges, de nem elégséges feltétel, a káprázatos egyedi hang. A lelkedig hatol, feltölt. Nehéz abbahagyni a hallgatását.És ez gyakorlatilag így van minden dallal, líraival, vagy rockkal, amit kiválaszt, vagy ír magának.
paprika430 2 months ago
boldog unnepet minden barátomnak
TheGyufe 2 months ago
Boldog ünnepeket mindenkinek - bár ez a dal nem a karácsonyról szól. Még csak nem is egy ünnepről. De ugye, ez másnak is összeállt?
REALCEBVEN 2 months ago
This has been flagged as spam show
Boldog karácsonyt mindenkinek - bár ez a dal nem a karácsonyról szól. Gondolom, halljátok.
REALCEBVEN 2 months ago
Boldog karácsonyt mindenkinek - bár ez a dal nem a karácsonyról szól. Gondolom, halljátok.
REALCEBVEN 2 months ago
Demjén és Tabáni találkozása-ebben a dalban is-csodálatos.
Sok csillagot adok ezért a felvételért.
Köszönöm a gyönyörű dalt!
Kellemes karácsonyt kivánok! Ildikó
hanaippon 2 months ago
Ezzel a dallal kívánok mindenkinek áldott boldog karácsonyt!
Ilyen szépen senki nem tudja ezt a számot elénekelni!!!
bedojanosne 2 months ago
♥Boldog Karácsonyt mindenkinek! ♥(5*)
TheJudocs 2 months ago
nagyon bejött ez a tabáni gyerek,gyönyörű és szexis a hangja
2365ym 2 months ago
ez nagyon szép dal boldog karácsonyt mindent embernek és szép legyen mindenki élete!!
szandus941 2 months ago
Tabáni Istvánnak nagyon szép a hangja, de ugyanilyen szép a lelke is! És ez átjön a dalaiban. Ettől lesz minden dal, amit énekel egyedi és más, mint az eredeti. Boldog Karácsonyt!
Olegsiss 2 months ago 17
A Világ minden emberének Boldog Karácsonyt! Szeressük egymást az év minden napján!
64kkelly 2 months ago 3
Szuper hangja van!! :D
Boldog Karácsonyt mindenkinek!! :D
Alexbalna 2 months ago 6
Gyönyörű feldolgozás és csodálatos hang! Büszkék lehetünk, hogy ilyen énekesek élnek Magyarországon.
81davidoff 2 months ago
Tuti5*!!!:D
TheJudocs 2 months ago
5/5
prokop103 2 months ago
Tökéletes
priger254869 2 months ago
Gratulálok!! Nagyon jól áll a dal...gyönyörű, szépséges. Imádom ♥ Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!!!
09csirike26 2 months ago
Fantasztikusan énekel!!!!Megérdemelte a győzelmet!
aniriga 2 months ago
egyik online média fotóriportere vagyok, és egy Tabáni előadáson szólt a biztonsági őr, hogy csak óvatosan, nehogy megijedjen a művész úr. mosolyogtató volt, de tényleg jó.
bokorben11033 2 months ago
nagyon szép,siratos,ezt fogom énekelni én is.
Lenny135x 2 months ago 2
Nagyon szeretem Tabáni István hangját,dalait,előadásmódját.*****
hanaippon 2 months ago
Csodaszép, ennél szebben,csak maga Tabáni István énekelte ÉLŐBEN 2010 karácsonyán Rákoskerten. Akkor ott, ÜNNEP VOLT RÁKOSKERTEN.( A dalok,a HANG, a személyesség,az érzések, a természetesség) Köszönjük.(Üsd be a YT-n így: Tabáni István - Legyen ünnep )
paprika430 3 months ago
Nagyon szép dal!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kivánok mindenkinek!
:-)
25sysy 1 year ago