"ami szent nekünk, fehér embereknek, keresztény embereknek, magyar embereknek" ne beszélj már minden magyar nevében, vagy aki nem imádja az orbánt, a kereszténységet, meg a csőlátó jobboldaliakat az már nem is magyar ? Magad nevében beszélj!
Imádom a jobboldaliakat. Ha valaki őket bírálja, akkor az azonnal hazaáruló, meg keresztényellenes, no meg persze mocskos komcsi. Kapja be a jobboldal! Ez akkor is poén. Mindegy, hogy a jobboldalt, baloldalt, ződeket, 88-asokat bírálja. Kár, hogy itt van aki ezt nem érti.
@L3WYd90 ez bizony jogos. mint ahogy a baloldal szerint minden jobbos naci, fajgyulolo fasiszta. Ez is epp annyira teny, mint amennyire hires a jobboldal a humorerzekerol...
Ez a BAL-RAP műfaj, avagy balra át, repeljünk, repüljünk balra.
"Áldja meg az Isten Horn Gyulát!"
Ez egy kivételes mondat, mely hézagpótló szerepet kíván betölteni eme szépesztétikai BALRAP műfajjal a magyar történelemben.
(avagy igen ritkán hangozhatott el magyar ember szájából) Végre valaki, aki a jelenleg a Honvéd Kórházban vegetáló Hornbát a mennyország kapuja felé terelgetni próbálja. :-))) Várom a következő rap-et "Jobbra át" címmel!
"bejött egy őrült. Szájharmonikázott" és összetörte az ivót. más: Lovas Őexelenciája a Kurucz szerint Csin-Csung-Cseng elvtársat akarja bombáztatni Irán helyett, aszthiszi, a bombát ingyen osztogatják az Éhenkórász Alapítvány Nagytermében. És a szállítási költség?, naés Mr. Dzsó zsoldja?
Hülyéket beszélnek; ártatlan bárány, nagycsokor dinamittal.VonaÚr, a török muzulmántól retteg, mintha otthon nem koldulhatnának...b'eg, Karcsikát egyse figyelte
Ezek az alávaló undorító jellemtelen és visszataszító lelkiismeret-rákos patkány férgek, áspiskígyó módjára körbetekeredve a nemzetünk testén (államunk főbb pozícióiba) meggyaláznak mindent, ami szent nekünk, fehér embereknek, keresztény embereknek, magyar embereknek. Tekeredésük szorítása során, vad marásukkal fékezhetetlen gyűlöletükben fecskendezik be mérgeiket, tehát aljas és torz gondolataikat – cselekedeteiket, valamint elvtelen világnézetüket az egészséges tiszta társadalom szövetébe.
Ezek az alávaló undorító jellemtelen és visszataszító lelkiismeret-rákos patkány férgek, kígyó módjára körbetekeredve a nemzetünk testén meggyaláznak mindent, ami szent nekünk, fehér embereknek, keresztény embereknek, magyar embereknek. Tekeredésük szorítása során, vad marásukkal fékezhetetlen gyűlöletükben fecskendezik be mérgeiket, aljas torz gondolataikat – cselekedeteiket, elvtelen világnézetüket az egészséges társadalom szövetébe. Mi meg csak állunk és hagyjuk.
@MrZsolt1982 ne görcsölj már. csak kivan a csávó fasza a sok szarsággal, ami itt folyik és tudja, hogy a legjobb megoldás már Voltaire és Moliére óta, de sokkal inkább az antik görögségtől kezdve, hogy tegyük nevetségessé a hatalmat, az autoritást, ami önmagán pöffeszkedve próbál még hatalmasabb és erősebb lenni. a szövegben semmilyen szentségtörést nem vélek felfedezni. ócska politikusokat ócsárol. mi meg ne legyünk álszentek. én jót röhögtem (és ne vedd komolyan a horn gyulás részt se :))
Tényleg elég vicces az amiket itt lehet olvasni! :D
Egyértelműen vicc, egyáltalán nem sok, és nem érzem, hogy bal oldali vagy komcsi, egyszerűen megmutatja, hogy itt Magyarországon, a jobb oldalnak nevezett és tartott pártok mennyire nevetségesek és közük nincs az igazi jobb oldalhoz.
Valóban ez egy REASON (2.0 verzióból:) ) demo dal, amit én is kicsit gáznak tartok...
@VincentCambridge a lényeg, hogy "irónia", humor, gúny mögé próbál álcázni a saját véleményt
ez csinálják már károlyi, kun béla óta, az egész Nyugat erről szól, amit senki nem olvasott, mégis próbálják beállítani a mai irodalomórákot egyedüli lapként, ami kizárólagosan számított.
@AroundThePony tudtam am hogy elorukkolsz majd valami "nagyon" csunyaval. latom keszultel is LOL. megnezted az oldalamaat, ki akartal talalni vmi nagyon sertod mert nagyon megsertodtel. igazam van? azt is irtad hogy faszfej. mondjuk azt is hogy puszi. csaj vagy? ha tudom hogy csaj vagy nem kivanlak a pokolra. azthittem hogy /ahogy apam mondana/ egyike vagy annak a 44% troger barbar suttyo magyarnak :)) hat valahol mind azok vagyunk nem igaz? szivesen elolvasom a nyomi kis valaszodat ujra. szado
@hol9672 Milyen fajta, te marha? Milyen fajta vagyok? Azzal, hogy ilyet írsz vissza, csak nekem adsz igazat. Ha valaki nem szemellenzős jobboldali, akkor az már csakis v.mi komcsi? A nyüves magyar fajtátokat. Nem csoda, hogy nyugaton a magyarokat egyre inkább rühellik.
Mondja nekem egy kis kocka náci, aki azt sem tudja, mi keresnivalója van a világban. Eredj csajozni, éld az életed ahelyett, hogy polgártársaid kivégzéséről fantáziálsz, te múltból itt ragadt poszt fasiszta kis nyilas gyökér. Kíméld meg magad a gyenge fenyegetőzéseidtől mert csak retardált nagyszájú nácinak fognak tartani. Tényleg azt mered hinni, hogy a jövő téged igazol?!
beteg patkányember sok "rajongót" szerzett a zsidóknak.
ti tényleg azt hiszitek, mindig lehet tovább és tovább feszíteni a húrt? és nem erre a szar videóra célzok, hanem a napi közlleti eseményekre, a körülményekre, amit a szar politikátok teremt. többekközt a százmillió dolláros, megalapozatlan, pénzéhes zsidó gennyek által indított hollókamu perek,
az embereknek kurvára elegük van, és meg is tudták magukat szervezni, szóval ha ezt tovább folytatjátok, igen, faszulni fogtok. de ezt nem csak én mondom, ezt az okosabb zsidók is tudják, persze te nem tartozok közéjük
nyugiss....!gondolom az fel sem tünt,hogy kommunizmus sem volt sosem magyarországon....ezek ilyen költői túlzások voltak....ha ostoba vagy,ne eressz nagy pofát... pussz... ;)
Szóval...milyen mókás,hogy a bal oldalt,vagy Gyurcsány Ferencet porig alázó videók alatt mindenki leírja,hogy mekkora poén.. :) tele van velük a net....meg Kárpátiával,meg Egészséges fejbőrrel...miért nem fér el egyetlen olyan,ami a másik oldalt veszi elő? a zsebüket,meg a köcsög fasiszták is,akik úgy csinálnak,mintha a buzik,meg a zsidók tehetnének róla,hogy csak gyári szakmunkások lettek....(meg parancsnokok a gárdában...a nagy kiugrási lehetőség..:D)
látom az szemet sem szúr tudós Úr,hogy kommunizmus sem volt sosem magyarországon...tudod ez ilyen túlzásféle volt...ha már ostoba vagy ne eressz nagy pofát... pussz... ;)
gondolom az fel sem tünt,hogy kommunizmus sem volt sosem magyarországon....ezek ilyen költői túlzások voltak....ha ostoba vagy,ne eressz nagy pofát... pussz... ;)

Szerintem ez legalább akkor poén...bekaphatja az összes faszfej politikus...a kommunisták is,akik még utóljára dugig tömik a zsebüket,meg a köcsög fasiszták is,akik úgy csinálnak,mintha a buzik,meg a zsidók tehetnének róla,hogy csak gyári szakmunkások lettek....(meg parancsnokok a gárdában...a nagy kiugrási lehetőség..:D)
Szerintem jó szám, pedig antikommunista vagyok, de akik jobboldalinak nevezik magukat azokra ráillik a jellemzés, ahogy a szövegben is benn van, pont ez az ál jobboldali taplóság eredményezte a szoci győzelmet, egy normális ellenzék simán nyerte volna a választást, ha már a politika idekeveredett.
@AroundThePony na te biztos egy jo nagy szar kommunista vagy. remelem megdoglessz hamar) bar mar biztos jo oreg is lehetsz. LOL ## (na most erre biztos osszeszeded minden trogersagodat hogy valaszolj komcsihoz melton. jot fogok rohogni rajta. es youtube-on a legjobb elkuldeni a komcsit az anyjaba mert ha nem akarod nem hallgatod tovabb. vagy csak blokkolod siman :) LOL na szoval egy nagy szar vagy
Egyébként írhatok egy elcseszettszar rappszámot arról hogy miket csinált horn gyula és a többi kommunista zsidó a kommunizmus alatt és azóta. "Nemcsak aszélsőjobboldalé a világ" Lehet hogy ratman most fönn van a zsidó mszp szárnyai alatt de lessz még ez lent is. De várom :)
Akinek van egy kis esze, az tudja, hogy aki a parlamentben van, az mind megvásárolható ember, egyik se jobb a másiknál. Horn Gyula meg végképp egy féreg. szar megélhetési zsidó ez a ratman, peace.
rengeteg baloldalt gyalázó rigmus, nóta van. Én eddig kb két olyan számot ismerek ami a jobbot szidja konkrétan.ez az egyik. és sajnos igaz. A pokornyi bevallotta hogy az apja besúgó volt, az orbányi bányái kapták a megrendeléseket. 89óta az egyetlen magyar politikus aki őszintén beismerte a hibáit Horn Gyula volt. Áldja meg az Isten Horn Gyulát!
Egyetértek. A nóta valószínűleg polgárpukkasztásnak és poénnak készült, és vicces is lenne, de az a szomorú, hogy sajnos igaz.
És persze jellemző a jobbosokra, hogy fikázzák ezért Sickratmant, még föl is jelentették, mert ugye milyen undorító és aljas dolog így beszélni a közszereplőkről. De persze ugyanezek a népek lelkesen tapsolnak a Romantikus Erőszaknak, vagy hogy a tökömbe hívják azt a PICSÁ-t mímelő náci garázsbandát!
Hogy tényleg az-e, vagy csak trollkodtak, az jó kérdés. De van egy primitív garázsbanda, amelyik imádja lenyúlni a PICSA számait, és megváltoztatni a szöveget náci uszításra. Közbe eszembe jutott a neve, ez a Divízió 88.
hát én sem vagyok jobbos, de ez kicsit erős... :S:S a belgának van a sajnos, az vicces, mert mind a 2 oldalt oltjja.. azt szeretem, és azt is csak diszkréten.. ez kicsit erős.. :S
Hát, ez nagyon gusztustalan. :( Pedig bírom ezt a fickót, de ez itt undorító. Kábé azokhoz lett hasonló, akikről írta ezt. Ja, és ne gyertek ilyen hülye szöveggel, hogy komolyan gondolta-e...
A jobbosok szellemi színvonalára jellemző, hogy komolyan tudnak venni egy olyan dalt, ami azzal zárul, hogy "áldja meg az Isten Horn Gyulát". Szerencsétlenek.
szint? ezt miért mondod? azt tudod, h miért rúgták ki a belgából sziklratment? én igen:„Mégöt a második lemez összeállításánál megvétózta Paizs egyik, Mária székelésével kapcsolatos versét, mondván, hogy az szélsőségesen durva. A szerző végül, az együttes szabadszelleműségét veszni látva kilépett. paizs fiala tanítványa, őt ismered?
Koncertjeire Müller Péter Sziámi, Bárdos Deák Ági, Vágvölgyi B. András és Para Kovács Imre is eljár, őket ismered? ezért mondom, h komolyan gondolja. de látszik a te szinted is, ha nem ismered őket.
Sickratman azt mondta ezzel kapcsolatban,hogy tudatosan hazudott ebben a számban,mint oly sokan ebben az országban!Ez irónia.A "hungaristák" nem tudják mit jelent ez a szó???
a belga mondja azt is a képviselő bogiban, hogy " a bal jobb", ami többféleképpen érthető, igaz, de azért van egy jelentése is, amit nem szabad egyből kizárni.
+ mondja a belga, hogy "akinek itt nem tetszik menjen TÉNYLEG innen el". Tényleg - tehát gyurcsányra utal?
kedvenc zeném akinek nemtetszik az benyalhat
dodos908 1 day ago
Szardobálás előtt nem ártana definiálni a jobboldal fogalmát!
gazember78 2 weeks ago
Comment removed
gazember78 2 weeks ago
Gyenge mint a szar.
TheRocktoberi 2 months ago
szerintem te vagy a szar ezen a Magyar ugaron.
hallgass Pilut, és tanulj!
moszatol 3 months ago
kovacsgaga, ki nem szarja le?
jgmiki 9 months ago 16
Ez a pasi a modern Petőfi! Ő is volt ennyire kemény a saját korában , amikor pl:
"vesszen a király" nagyon nyomta...
De látom sokan nem értik a szám végén a Horn Gyula poént. Az értelme ím:
Ők sem jobbak...
tvastar 10 months ago
Most kell ezt a számot letölteni, amíg a Fidesz be nem tiltja a Youtube-ot!!!
tvastar 10 months ago 6
Akinek nem tetszik ez a szám azoknak a következőt ajánlom: Sickratman - Nesze hülye paraszt. Link: /watch?v=EOuNyRRBwyg&feature=related
Kiskeszeg 10 months ago
na elvesztettem 2 perc 46 masodpercet az eletembol. kernem vissza ha lehet!
davee200 11 months ago
Jo kis Lenin-fiu lett volna belöle :)
barkoo 11 months ago
Szerintem ez a zene nem feltétlen álláspontfoglalásnak szánt.
princepunisher 11 months ago
"ami szent nekünk, fehér embereknek, keresztény embereknek, magyar embereknek" ne beszélj már minden magyar nevében, vagy aki nem imádja az orbánt, a kereszténységet, meg a csőlátó jobboldaliakat az már nem is magyar ? Magad nevében beszélj!
Szed 1 year ago 4
Imádom a jobboldaliakat. Ha valaki őket bírálja, akkor az azonnal hazaáruló, meg keresztényellenes, no meg persze mocskos komcsi. Kapja be a jobboldal! Ez akkor is poén. Mindegy, hogy a jobboldalt, baloldalt, ződeket, 88-asokat bírálja. Kár, hogy itt van aki ezt nem érti.
L3WYd90 1 year ago
@L3WYd90 ez bizony jogos. mint ahogy a baloldal szerint minden jobbos naci, fajgyulolo fasiszta. Ez is epp annyira teny, mint amennyire hires a jobboldal a humorerzekerol...
blehel 2 months ago
Ez a BAL-RAP műfaj, avagy balra át, repeljünk, repüljünk balra.
"Áldja meg az Isten Horn Gyulát!"
Ez egy kivételes mondat, mely hézagpótló szerepet kíván betölteni eme szépesztétikai BALRAP műfajjal a magyar történelemben.
(avagy igen ritkán hangozhatott el magyar ember szájából) Végre valaki, aki a jelenleg a Honvéd Kórházban vegetáló Hornbát a mennyország kapuja felé terelgetni próbálja. :-))) Várom a következő rap-et "Jobbra át" címmel!
Avagy: Isten áldja meg Jó Vonát!
fazoli80 1 year ago
mindenki monnyon le.
Luc1f3rk0 1 year ago 3
"bejött egy őrült. Szájharmonikázott" és összetörte az ivót. más: Lovas Őexelenciája a Kurucz szerint Csin-Csung-Cseng elvtársat akarja bombáztatni Irán helyett, aszthiszi, a bombát ingyen osztogatják az Éhenkórász Alapítvány Nagytermében. És a szállítási költség?, naés Mr. Dzsó zsoldja?
Hülyéket beszélnek; ártatlan bárány, nagycsokor dinamittal.VonaÚr, a török muzulmántól retteg, mintha otthon nem koldulhatnának...b'eg, Karcsikát egyse figyelte
ratkooporonty 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ezek az alávaló undorító jellemtelen és visszataszító lelkiismeret-rákos patkány férgek, áspiskígyó módjára körbetekeredve a nemzetünk testén (államunk főbb pozícióiba) meggyaláznak mindent, ami szent nekünk, fehér embereknek, keresztény embereknek, magyar embereknek. Tekeredésük szorítása során, vad marásukkal fékezhetetlen gyűlöletükben fecskendezik be mérgeiket, tehát aljas és torz gondolataikat – cselekedeteiket, valamint elvtelen világnézetüket az egészséges tiszta társadalom szövetébe.
MrZsolt1982 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ezek az alávaló undorító jellemtelen és visszataszító lelkiismeret-rákos patkány férgek, kígyó módjára körbetekeredve a nemzetünk testén meggyaláznak mindent, ami szent nekünk, fehér embereknek, keresztény embereknek, magyar embereknek. Tekeredésük szorítása során, vad marásukkal fékezhetetlen gyűlöletükben fecskendezik be mérgeiket, aljas torz gondolataikat – cselekedeteiket, elvtelen világnézetüket az egészséges társadalom szövetébe. Mi meg csak állunk és hagyjuk.
MrZsolt1982 1 year ago
@MrZsolt1982 mi sem áll távolabb tőled mint a kereszténység ,a szeretet és jézus krisztus....
RAVASCHOL 1 year ago
@MrZsolt1982 ne görcsölj már. csak kivan a csávó fasza a sok szarsággal, ami itt folyik és tudja, hogy a legjobb megoldás már Voltaire és Moliére óta, de sokkal inkább az antik görögségtől kezdve, hogy tegyük nevetségessé a hatalmat, az autoritást, ami önmagán pöffeszkedve próbál még hatalmasabb és erősebb lenni. a szövegben semmilyen szentségtörést nem vélek felfedezni. ócska politikusokat ócsárol. mi meg ne legyünk álszentek. én jót röhögtem (és ne vedd komolyan a horn gyulás részt se :))
unbornanddeathless 1 year ago 2
Ezt poénra kell venni kedves nemzeti barátaim! ;)
appleipad892 1 year ago
Ez a száma kijavíthatatlan emberi hiba. Pedig tehetséges. Mondjuk buddhistaként érdekes indulatok...
11caulfield 1 year ago
@11caulfield pont mint a ti indulataitok keresztényként....
RAVASCHOL 1 year ago
@RAVASCHOL Miből következtetsz arra, hogy keresztény vagyok? A kommentem melyik részében találsz indulatot? Ki az a "ti"?
11caulfield 1 year ago
Jó beszéltek
paiklaci 1 year ago
tipikus zsidó
csak rombolni tud
miki1900 1 year ago
Reason 3 demója az alapzene :D
Gyufikaaa 1 year ago
hmm inkább téged kellene akasztani szépöcsém, hogy sikerült mégegy adag szarral gyarapítanod az internet trágyadombját. te szar.
Balra át... istenem.
Balra át, az isten húzza a faszára horn gyulát! azt a pufajkást
nemtudjaPeter 1 year ago
a fidesz akkor is kész röhej..
OfficalGunner 1 year ago
Ez nem zseniális, ez fos.
Ez nem klasszikus, ez fos.
Tudod mi az ami zseniális és klasszikus? Mozart, Beethoven és a többiek.
Ez pedig csak egyszerűen fos.
PlaceboTFSA 1 year ago 4
Zseniális. Klasszikus.
scineram 1 year ago
Imádom <3
Cs82Hun 1 year ago 2
"Áldja meg az Isten Horn Gyulát!"
XD Bazzeg! Kibújik a szög a zsákból! :)
AlmaboyHungary 1 year ago
Tényleg elég vicces az amiket itt lehet olvasni! :D
Egyértelműen vicc, egyáltalán nem sok, és nem érzem, hogy bal oldali vagy komcsi, egyszerűen megmutatja, hogy itt Magyarországon, a jobb oldalnak nevezett és tartott pártok mennyire nevetségesek és közük nincs az igazi jobb oldalhoz.
Valóban ez egy REASON (2.0 verzióból:) ) demo dal, amit én is kicsit gáznak tartok...
de amúgy nem rossz.
00ash01 1 year ago
@00ash01 igen akkor is csupán viccelt, mikor szűz márián gúnyolódott ízléstelenül és obszcénul.
de ausviccon nem lehet viccelni, ugye?
van egy határ a humorban te retardált belvárosi beltenyészet
miki1900 1 year ago
tök jót derültem a retardált hozzászólásokon. :)
Engedjelmarbe 1 year ago
én birom Szikret 1-2 számát de ez (ha vicc ha nem) sok.
balra át? balra át? áldja meg az Isten a jó ku**a anyád.
fakap0086 1 year ago
Ma még aktuálisabb ...
PeterCs01 1 year ago 2
Ezt nem ussza meg!
szabo105 1 year ago
A szöveg alatt hallható zene a REASON nevű zeneszerkesztő programnak az egyik demó zenéje volt. :D Ennyire amatőr nem lehet valaki...
kovacsgaga 1 year ago 11
@kovacsgaga de sikerült neki összehozni egy számot rá.
mégha hazaáruló is,ez lényegtelen
miki1900 1 year ago
nem rosz
kopther 1 year ago
amugy a belga - lotto cimut zenet kerestem nem ezt a SZART :D
VincentCambridge 1 year ago
egyebkent magat a videot nem ertem. most ez csak szarkazmus vagy ez a tibi jani zoli tenyleg egy koncsi orbangyulolo? nem ertem ezt a viccet
VincentCambridge 1 year ago
@VincentCambridge a lényeg, hogy "irónia", humor, gúny mögé próbál álcázni a saját véleményt
ez csinálják már károlyi, kun béla óta, az egész Nyugat erről szól, amit senki nem olvasott, mégis próbálják beállítani a mai irodalomórákot egyedüli lapként, ami kizárólagosan számított.
miki1900 1 year ago
ez egy szar LOL
VincentCambridge 1 year ago
@VincentCambridge ahoz kepest,hogy szar,3 commented is itt buzlik.Faszfej.
AroundThePony 1 year ago
@VincentCambridge mert az eminem meg a drum and bass az jo.Te igenytelen faszfej.ahoz kepest,hogy "szar" 3 commented is itt virit.Internetmacso.
AroundThePony 1 year ago
@AroundThePony tudtam am hogy elorukkolsz majd valami "nagyon" csunyaval. latom keszultel is LOL. megnezted az oldalamaat, ki akartal talalni vmi nagyon sertod mert nagyon megsertodtel. igazam van? azt is irtad hogy faszfej. mondjuk azt is hogy puszi. csaj vagy? ha tudom hogy csaj vagy nem kivanlak a pokolra. azthittem hogy /ahogy apam mondana/ egyike vagy annak a 44% troger barbar suttyo magyarnak :)) hat valahol mind azok vagyunk nem igaz? szivesen elolvasom a nyomi kis valaszodat ujra. szado
VincentCambridge 1 year ago
@VincentCambridge te tökkelütött náci szarjankó!
RAVASCHOL 1 year ago
Reason? :)
gragvelvet 1 year ago
Nem értem, akkor most ezzel tényleg a jobb oldalt akarja szapulni, vagy a ballib média ostobaságait? Mit parodizálsz?
barkoo 1 year ago
Asszem sickretek kicsit meggárgyult... Nem járkálnék az ő arcával az utcán mostanában.
sephiaforsale 1 year ago
Horn Gyula? Hú,de régen volt!
AlmaboyHungary 1 year ago
Pfff. Anno a PICSA nyomott ilyen szövegeket, de attól nem féltem, hogy komolyan gondolja, ez meg...
Kenja52269 1 year ago
csodálom, hogy ennek az embernek belefért az Isten a szótárába...
mikor látják be az emberek, hogy a mocskolódás semmi jóra nem vezet?!
horrorisztikus, amit szűk 3 perc alatt eldarál
és a válaszom arra, hogy "mi a szar ezen a magyar ugaron?" az, hogy sajnos nincs helye az értelemnek, a tisztességnek, észérveknek, meggyőzésnek...
nstolczi 1 year ago
Ti internetes magyar közösség totálisan el vagytok tévedve.
Fröcsögő nyálú rasszista menetelő maflák. Pont rólatok szól ez a zene.
tvastar 1 year ago
itt ez a sickratman fröcsög csak, meg a ti fajtátok
élő, megtestesült hazugság vagytok
hol9672 1 year ago
@hol9672 Milyen fajta, te marha? Milyen fajta vagyok? Azzal, hogy ilyet írsz vissza, csak nekem adsz igazat. Ha valaki nem szemellenzős jobboldali, akkor az már csakis v.mi komcsi? A nyüves magyar fajtátokat. Nem csoda, hogy nyugaton a magyarokat egyre inkább rühellik.
tvastar 1 year ago
@tvastar benneteket az egész világon rühellenek, azért ezt is el kellett érni
tudod, te is sértegetsz, ez a patkányember is sérteget, meg a többi tetűhintás zsidó szarházi is aki ide kommentelt
hát az biztos, hogy én nem foglak benneteket bujtatni, ha eljön az az idő, sőt!
hol9672 1 year ago
@tvastar tenyérbemászó fajta vagy, kár hogy csak egy szaros kommentfelületen vagyunk, különben kiverném a fogaid.
te magad beszélsz úgy a magyarokról, hogy nem tartod magad közülünk valónak
halál a zsidókra úgy különben meg. a holokauszt pedig nem történt meg. de fog.
hol9672 1 year ago
@tvastar az a legrosszabb, hogy a bosszú népe még saját magát sem veszi észre, na mindegy is nekem, nem engem fognak kiirtani, hanem titeket.
hol9672 1 year ago
@tvastar klezmer, meg nácivadász, persze, biztos nem vagy zsidó
a talmud hazudik, a gojok intelligensek
egy intelligens ember is tud haragudni, sőt, az ő haragja a valódi veszély - lásd Hitler
hol9672 1 year ago
@hol9672
A halott kurva anyádat, te 21 éves kis náci zombi!
tvastar 1 year ago
@tvastar a történelem titeket fog megbaszni, ezen nem változtathatsz XD
hol9672 1 year ago
@hol9672
Mondja nekem egy kis kocka náci, aki azt sem tudja, mi keresnivalója van a világban. Eredj csajozni, éld az életed ahelyett, hogy polgártársaid kivégzéséről fantáziálsz, te múltból itt ragadt poszt fasiszta kis nyilas gyökér. Kíméld meg magad a gyenge fenyegetőzéseidtől mert csak retardált nagyszájú nácinak fognak tartani. Tényleg azt mered hinni, hogy a jövő téged igazol?!
tvastar 1 year ago
@tvastar te nem vagy a polgártársam, te az ellenségem vagy
nem "csajozni" hanem gyereket vállalni van értelme, de attól még elküldhetlek benneteket a büdös francba
a rendszer összeomlik, anarchia lesz,
vagyok fasiszta, náci, anarchista, trappista, egyremegy. nekem minden tetszik, ami rajtatok csattan
hol9672 1 year ago
beteg patkányember sok "rajongót" szerzett a zsidóknak.
ti tényleg azt hiszitek, mindig lehet tovább és tovább feszíteni a húrt? és nem erre a szar videóra célzok, hanem a napi közlleti eseményekre, a körülményekre, amit a szar politikátok teremt. többekközt a százmillió dolláros, megalapozatlan, pénzéhes zsidó gennyek által indított hollókamu perek,
hol9672 1 year ago
az embereknek kurvára elegük van, és meg is tudták magukat szervezni, szóval ha ezt tovább folytatjátok, igen, faszulni fogtok. de ezt nem csak én mondom, ezt az okosabb zsidók is tudják, persze te nem tartozok közéjük
hol9672 1 year ago
@tvastar milyen fajta vagy? igénytelen kulturálatlan fajta
miki1900 1 year ago
honnan tudod, hogy hazudik a zsidón? nyitva van a mocskos szája
hol9672 1 year ago
Na, itt is van egy színvonal.. :D Ez a demokratikus, liberális baloldal? :D Szánalmasak vagytok....
dagpent 1 year ago
This has been flagged as spam show
nyugiss....!gondolom az fel sem tünt,hogy kommunizmus sem volt sosem magyarországon....ezek ilyen költői túlzások voltak....ha ostoba vagy,ne eressz nagy pofát... pussz... ;)
profmember2 1 year ago
Tökjó, hogy a zene a propellerhead reason 2000 sample-je elejétől a végéig. PLÁGIUM!!!
thefloorfilla 1 year ago
Szóval...milyen mókás,hogy a bal oldalt,vagy Gyurcsány Ferencet porig alázó videók alatt mindenki leírja,hogy mekkora poén.. :) tele van velük a net....meg Kárpátiával,meg Egészséges fejbőrrel...miért nem fér el egyetlen olyan,ami a másik oldalt veszi elő? a zsebüket,meg a köcsög fasiszták is,akik úgy csinálnak,mintha a buzik,meg a zsidók tehetnének róla,hogy csak gyári szakmunkások lettek....(meg parancsnokok a gárdában...a nagy kiugrási lehetőség..:D)
profmember2 1 year ago
zsidó
miki1900 1 year ago
fasiszták magyarországon?
el vagy teljesen tájolva kisbarátom
fasiszták max németországban vannak(voltak)
még annak idején a nyilasok is hungaristák voltak,nem fasiszták...
tanulj egy kis történelmet,rád fér ;)
nyugisss 1 year ago
látom az szemet sem szúr tudós Úr,hogy kommunizmus sem volt sosem magyarországon...tudod ez ilyen túlzásféle volt...ha már ostoba vagy ne eressz nagy pofát... pussz... ;)
profmember2 1 year ago
This has been flagged as spam show
gondolom az fel sem tünt,hogy kommunizmus sem volt sosem magyarországon....ezek ilyen költői túlzások voltak....ha ostoba vagy,ne eressz nagy pofát... pussz... ;)
profmember2 1 year ago
gondolom az fel sem tünt,hogy kommunizmus sem volt sosem magyarországon....ezek ilyen költői túlzások voltak....ha ostoba vagy,ne eressz nagy pofát... pussz... ;)
profmember2 1 year ago
figyu,zsidókám,itt ne osztd az észt szerintem :)
amúgy meg a jó édes anyád az ostoba,hogy ilyen torzszülöttet a világra hozott,mint te....:)
nyugisss 1 year ago
Szerintem ez legalább akkor poén...bekaphatja az összes faszfej politikus...a kommunisták is,akik még utóljára dugig tömik a zsebüket,meg a köcsög fasiszták is,akik úgy csinálnak,mintha a buzik,meg a zsidók tehetnének róla,hogy csak gyári szakmunkások lettek....(meg parancsnokok a gárdában...a nagy kiugrási lehetőség..:D)
profmember2 1 year ago
gyökér beteg patkány ember.
sickratman egy nulla!!!!!!!!!!!!
akirmc 1 year ago
Nem az igazi jobboldaliakat szólja le csak, csak figyeljetek a szövegre... De azért ne áldja Isten horngyulát :D
ha1hun 2 years ago 5
@ha1hun Elárulnád, kit is szól le? Szoktam érteni ezt az előadót, de ennek a számnak mi a célja szerinted?
somberla 1 year ago
ezt te csak hiszed
miki1900 1 year ago
beteg egy fasz ez a sickratman
ikszorn 2 years ago
egyetértek
tturit 2 years ago
Egy egy idióta magyarellenes neoliberalista-bolsevik cionista szám.
Amúgy egyik oldal kutya, a másik eb.
drbobee 2 years ago
Inkább nelib6+bal.....nem értek vele egyet.
gun844 2 years ago
Egyébként igaza van, tényleg nincs Magyarországon egy értelmes jobbos párt. Talán a Jobbik az lesz......talán.....
hunYetti 2 years ago
Az a poén, hogy kishazánkban a bal oldal a jobb oldal és a jobb oldal a bal oldal.
politikaiterkepPONThu/survey/
HELP:PONT helyére tegyél pontot a linkben. MErt jútyúbra nem lehet linkelni. :S
PanDaem0nAeon 2 years ago
REason instrum:D:D
Okta1111 2 years ago
Szerintem jó szám, pedig antikommunista vagyok, de akik jobboldalinak nevezik magukat azokra ráillik a jellemzés, ahogy a szövegben is benn van, pont ez az ál jobboldali taplóság eredményezte a szoci győzelmet, egy normális ellenzék simán nyerte volna a választást, ha már a politika idekeveredett.
Bolha68 2 years ago 2
jo latni hogy vannak meg ertelmes emberek Magyarorszagon,sztem ehez tobbet nem is kell hozzafuzni.
AroundThePony 2 years ago 13
@AroundThePony na te biztos egy jo nagy szar kommunista vagy. remelem megdoglessz hamar) bar mar biztos jo oreg is lehetsz. LOL ## (na most erre biztos osszeszeded minden trogersagodat hogy valaszolj komcsihoz melton. jot fogok rohogni rajta. es youtube-on a legjobb elkuldeni a komcsit az anyjaba mert ha nem akarod nem hallgatod tovabb. vagy csak blokkolod siman :) LOL na szoval egy nagy szar vagy
VincentCambridge 1 year ago
@VincentCambridge Cambridge tele van hulye magyarral ,es te is azok taborat gyarapitod.puszi.
AroundThePony 1 year ago
dddddddddd
WolfRock89 2 years ago
Comment removed
WolfRock89 2 years ago
Egyébként írhatok egy elcseszettszar rappszámot arról hogy miket csinált horn gyula és a többi kommunista zsidó a kommunizmus alatt és azóta. "Nemcsak aszélsőjobboldalé a világ" Lehet hogy ratman most fönn van a zsidó mszp szárnyai alatt de lessz még ez lent is. De várom :)
Kukafi 2 years ago
@Kukafi
watch?v=JwSDn_kALjQ&feature=related
hunYetti 2 years ago
Ne nácizz te zsidó! Egyébként a fidesz tényleg szar. Adjon Isten...
Kukafi 2 years ago
This has been flagged as spam show
El is ásta magát 1 életre ez a fasz sickratman ezekkel a dalaival a jóérzésü magyarok előtt - mert nem csak ez az egy van neki ilyen.
hol9672 2 years ago
Úgy látom, jó pár kommentelőben nem fejlődött ki egészséges humorérzék...
Shoot2boot 2 years ago 14
tokeletes meglatas."fuck them if they cant take a joke"
AroundThePony 2 years ago 4
Akinek van egy kis esze, az tudja, hogy aki a parlamentben van, az mind megvásárolható ember, egyik se jobb a másiknál. Horn Gyula meg végképp egy féreg. szar megélhetési zsidó ez a ratman, peace.
lajostibi 2 years ago
Hát igen ez kibaszottul erős megfogalmazás amit használt. viszont tegyük hozzá, hogy igaz .d
Ratmannek akkor lesz gáz, ha jön a Fidesz és Kövér apu előveszi a fekete listáját, a nagy kövér bajsza alól :D:D
Szimpatik 2 years ago 3
Ez nekem valahogy nem Sickratman, nemtom de ez valahogy olyan tukmálós, legalábbis a többi jobban lejön.
Hazafi56 2 years ago
This has been flagged as spam show
igaza van, FASZOMAT A JOBBOLDALBA.
bal 4 ever.
SuperMenyuska 2 years ago
hát ez k.. nagy.. !!
newlnyul 2 years ago
Ez már jóval túlmegy a polgárpukkasztás kategórián, ez egyszerűen undorító, ocsmány és alantas, és ezt politikailag függetlenül mondom.
fishyfrost 2 years ago
rengeteg baloldalt gyalázó rigmus, nóta van. Én eddig kb két olyan számot ismerek ami a jobbot szidja konkrétan.ez az egyik. és sajnos igaz. A pokornyi bevallotta hogy az apja besúgó volt, az orbányi bányái kapták a megrendeléseket. 89óta az egyetlen magyar politikus aki őszintén beismerte a hibáit Horn Gyula volt. Áldja meg az Isten Horn Gyulát!
Toszagyor 2 years ago
Áldja meg isten azt az Ős kommunistát ?AMIT TETT AZ MEGBOCSÁTHATATLAN!
56 utáni megtorlások. HAZAÁRULÓ
gmatehun 2 years ago
Itt az (egyik) élő példa, hogy polgárpukkasztás ez a szám!
Joskapistanyaad 2 years ago
Polgárpukkasztás vagy nem undorítónak tartom Horn Gyula éltetését, őt még a baloldalnak is el kéne itélnie és a dunába lövetnie.
gmatehun 2 years ago
Egyetértek. A nóta valószínűleg polgárpukkasztásnak és poénnak készült, és vicces is lenne, de az a szomorú, hogy sajnos igaz.
És persze jellemző a jobbosokra, hogy fikázzák ezért Sickratmant, még föl is jelentették, mert ugye milyen undorító és aljas dolog így beszélni a közszereplőkről. De persze ugyanezek a népek lelkesen tapsolnak a Romantikus Erőszaknak, vagy hogy a tökömbe hívják azt a PICSÁ-t mímelő náci garázsbandát!
Joskapistanyaad 2 years ago 3
Comment removed
gmatehun 2 years ago
A Picsa ha jól tudom komcsi zenekar.
Czeppelin 2 years ago
Hogy tényleg az-e, vagy csak trollkodtak, az jó kérdés. De van egy primitív garázsbanda, amelyik imádja lenyúlni a PICSA számait, és megváltoztatni a szöveget náci uszításra. Közbe eszembe jutott a neve, ez a Divízió 88.
Joskapistanyaad 2 years ago 6
Így legalább hogy a D88 átírja néhányan meghallgatják azokat az alkoholista punkokat, kaptok reklámot.
Éljen kádár, rákosi, csegevara lenin, sztálin- ezer évig a pokolban!
buck13r 2 years ago
Ez úgy mégis hogy kapcsolódik ide?
Joskapistanyaad 2 years ago
@buck13r tovább fognak Hitlerre, Szálasival, Göringgel......stbvel együtt
hunYetti 2 years ago
tetű
goldstein670 2 years ago
szerintem vicces:D:D
DarthBenito 2 years ago
Áldja meg az Isten ezt a barmot is, mit fog most csinálni hogy gyön vissz a patás Zorbán? Lesz itt majd vazze!
gtoth007 2 years ago
Comment removed
MrCalysto 2 years ago
szopjon le az összes korrupt politikuss
gooongadze 2 years ago 5
hát én sem vagyok jobbos, de ez kicsit erős... :S:S a belgának van a sajnos, az vicces, mert mind a 2 oldalt oltjja.. azt szeretem, és azt is csak diszkréten.. ez kicsit erős.. :S
vadroman 2 years ago
Hát, ez nagyon gusztustalan. :( Pedig bírom ezt a fickót, de ez itt undorító. Kábé azokhoz lett hasonló, akikről írta ezt. Ja, és ne gyertek ilyen hülye szöveggel, hogy komolyan gondolta-e...
gablen23 2 years ago 2
A jobbosok szellemi színvonalára jellemző, hogy komolyan tudnak venni egy olyan dalt, ami azzal zárul, hogy "áldja meg az Isten Horn Gyulát". Szerencsétlenek.
turulporkolt 2 years ago 7
This has been flagged as spam show
mikike...leszarom jó.ne pattogj le vagy szarva.ha neked egy ilyen szélső baloldali sötétköcsög kell hallgasd.leszarlak.pusszpá
powersuck17 2 years ago
@powersuck17 te barom, én felkötném. én gyűlölöm a komcsikat
miki1900 1 year ago
grat miki1900 látszik a szinted köszönjük -.-
ez osztja az észt ? ki ez?
powersuck17 2 years ago
szint? ezt miért mondod? azt tudod, h miért rúgták ki a belgából sziklratment? én igen:„Mégöt a második lemez összeállításánál megvétózta Paizs egyik, Mária székelésével kapcsolatos versét, mondván, hogy az szélsőségesen durva. A szerző végül, az együttes szabadszelleműségét veszni látva kilépett. paizs fiala tanítványa, őt ismered?
miki1900 2 years ago
Koncertjeire Müller Péter Sziámi, Bárdos Deák Ági, Vágvölgyi B. András és Para Kovács Imre is eljár, őket ismered? ezért mondom, h komolyan gondolja. de látszik a te szinted is, ha nem ismered őket.
ha meg ismered akkor azért.....
miki1900 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
megnézném csíkos ruhában ....várva a zuhanyt...
zimonandras 2 years ago
Jol nyomta a sickratmen regen :D
Elbaxta hogy a politikával kezdett....
Maradt volna inkabb a belgaba aztan csinaltak volna megtobb zsir zenet!
xdaemoon 2 years ago
azt hittem én rakom fel először
miki1900 2 years ago
Sickratman azt mondta ezzel kapcsolatban,hogy tudatosan hazudott ebben a számban,mint oly sokan ebben az országban!Ez irónia.A "hungaristák" nem tudják mit jelent ez a szó???
conigonzales 2 years ago
az a baj, h nem. ez csak álca, de mindegy
miki1900 2 years ago
Szerintem ez akkor is irónia,amúgy a Belgások jobboldaliak és Sickratman meg egy ex-Belga tag...
conigonzales 2 years ago
A belgások nem biztos h jobboldaliak
most nem akarok példát mondani, de nagyon nem biztos h jobbosok.
és Paizs tuti mszp-szds-es. nézd meg arokasón, ott le lesz írva tutira minden.
miki1900 2 years ago
Oké,Paizs az.Nem tudsz példát mondani,azért nem "akarod"!
"Reményteljes tavaszt értünk, 1998-ban, a választások idején, bár ez - a csapat tagjai közül - nem mindenkit érintett érzelmileg!" - Belga
conigonzales 2 years ago
ezt hol mondták?
a belga mondja azt is a képviselő bogiban, hogy " a bal jobb", ami többféleképpen érthető, igaz, de azért van egy jelentése is, amit nem szabad egyből kizárni.
+ mondja a belga, hogy "akinek itt nem tetszik menjen TÉNYLEG innen el". Tényleg - tehát gyurcsányra utal?
miki1900 2 years ago
ez a szám egy poén. polgárpukkasztás. nem kel komolyan venni csak élvezni
olajgyufak 2 years ago
Scratman, címed megvan ... készülhetsz a tűzi-játékra :)
Tibsa91 2 years ago
szánalom...
HUPatriot 2 years ago
ember ez csak poén vedd már észre :) majd pnt sickratman kezd el komolyabban politizálni. furán mutatna a buzi-e vagy mellett ^^
olajgyufak 2 years ago
Ez szar. Sickratman egy niemann kis geci.
Lajberto 2 years ago
Az ilyeneknek kéne levágni a fejét és beleszarni a nyakába!!!!
totya1234 2 years ago
Iszonyatosan primitív, de már pont azér vicces, hogy milyen gagyi.
orbanimado 2 years ago
hu de fogalmatlan :D
szigyus 2 years ago
kurva jó és igaz !!!!
MrSpeakReal 2 years ago
Sickratman maga vallja be a perben h tudatosan hazudott,
ezt megszívtad
miki1900 2 years ago 2
prímitív
zahoreczd 2 years ago
hát ez fájdalmas ....
én is ezeket kívánom neki amit ő másoknak ;)
seggnyaló csicska
hungarikum09 2 years ago
Dögölj meg! Anyabaszó szarjankó!
HUNGARIANKINGDOM 2 years ago