Én imádom az eredeti számot. És köszönöm ezt a fordítást, mert gyönyörűen átjön az eredeti hangulata.
Aki pedig kritizál azért mert nem saját:
Remélem minden külföldi megjelenésű könyvet, főként verseket eredeti nyelven olvasnak. És a filmeket sem szinkronizálva nézik meg. Hisz még a végén valakinek az marad meg az emlékezetében, hogy Brad Pitt magyarul beszél...
Remélem senki nem vágyik egy Károlyi-bibliára, hisz mekkora plágium volt.
Én egyébként szeretem az eredeti számokat is, a Mad World-öt kiemelkedően. (Inkább a Gary Jules féle interpretációt, az jobban megfog, mint a Tears for Fears verzió). De ez nem jelenti azt, hogy ne tetszhetne Magdi előadásában legalább ennyire ez a dal.
Ami meg a saját zenét illeti, a héten már lesz új dal, áprilisban lemez is.
Aki megveszi a CD-t, az tudni fogja. Az összes zenekritikában is szerepel. Magdi is elmondta mindenhol, hogy a színpadi darabjában létező zeneszámok átdolgozásai vannak. (Elhallgatva, hogy van egy eredeti, neki írt szám is, A száj, a szem, a kéz). Aki ezek után azt hiszi, hogy ez Magdi zenéje, azt nagyon sajnálom, de tudod, az emberi hülyeség miatt nem az előadót kell hibáztatni. A "happy birthday" résszel meg semmi baj, nekem nagyon tetszik. A darabban is katartikus volt.
Gratula... most sikerült Magdinak meg a producereinek végleg elvágnia magát. Miért nem lehet saját zenét írni. Ja meg ez a "Happy pördéj, happy pördéj" nagyon szörnyű. És a legszörnyűbb hogy emberek százezrei fogják hinni hogy ez Magdi zenéje. Nemtom hányan vannak tisztában mondjuk azzal is hogy Zámbó is több tucat számot átíratott magyarra? Én még nem találkoztam olyannal aki ezt tudta volna. Az eredetiek meg ugye kit erdekelnek mi?! xD
ahogy a dal címe és néhány hozzászóló is elárulja el is hiszem hogy tényleg beteg a világ.... nehéz lenne "csak" élvezni a zenét? igazi magyar mentalitás ez . fikázzunk mindent ahelyett hogy elismernénk a tehetséget. gratulálok!
Jól sejtem, hogy nem Magdi az egyetlen előadó, akinek karácsony előtt lemeze került a piacra? Kíváncsi lennék, a többieket is fikáztad amiatt, hogy próbálnak tisztességes munkából megélni!
És csendben megsúgom, hogy a színházi produkció kb. két éve formálódik. Mert sajna, az nem egészen úgy van, hogy azt csak úgy összedobják a lemezhez "se perc alatt". Először is fordítva működik. Másodszor meg nem egyszerű színházat, szponzort és még sok-sok miegymást találni!
@MrKobormacska A dal eredetileg a Tears for Fears együttesé. Gary Jules csak feldolgozta. De a Beteg világ valóban a Gary Jules féle változatra épül. A fordítás Geszti Péternek köszönhető.
mondjuk az egésznek van egy ilyen "még gyorsan kari előtt dobjunk ki egy albumot; kell a pénz bamme" szaga. De ez nem von le az értékéből (pláne hogy én még életemben egy forintot se költöttem zenére :) De a Magdi saját albumát saját számokkal szívesebben hallgatnám
És még gyorsan egy színházi előadást is összedobtak hozzá seperc alatt. Furmányosak ezek, na. :)
Egyébként ki az, aki direkt január másodikára időzíti a lemeze megjelentetését, hogy elkerülje a karácsonyi ajándékvásárlási időszakot, és így a kiköltekezett emberek semmiképpen ne vegyék meg? Csak kérdezem...

holdboszorka 10 hours ago

Ysu73 1 week ago

Joszooo 1 week ago
Magdi egy igazi kincs vagy ,hangod meg tuna valtani ezt a romlott vilagot!
666szo 1 week ago
Tuti jóóó! Gratula Magdi!
Barbuska1000 2 weeks ago
Hát én meg már majdnem azt hittem hogy a "mad" az "őrült"-et jelent.
Shoma19801213 2 weeks ago
@Shoma19801213 nem a "crazy" az "őrült"...
krisztyoka 1 week ago
@krisztyoka A "mad" is őrültet, dühöngő őrültet, vagy őrülten dühöset jelent. Ettől függetlenül tetszik a Beteg a világ fordítás.
Ysu73 1 week ago
minden egyes mondata igaz!
23SenoRita23 1 month ago
jó kis feldolgozás ^^ de nekem akkor is az angol nyerő :)
sonador6 1 month ago
Tényleg beteg, főleg a magyarok!
MrKobormacska 1 month ago
Ez gyönyörűű..*-*
krise43 1 month ago
ahogy a dal címe és néhány hozzászóló is elárulja el is hiszem hogy tényleg beteg a világ.... nehéz lenne "csak" élvezni a zenét? igazi magyar mentalitás ez . fikázzunk mindent ahelyett hogy elismernénk a tehetséget. gratulálok!
vadruca333 1 month ago 11
@vadruca333
Teljesen igazad van.
Egyébként inkább örülni kellene ebben a mai zenei világban, hogy ő ilyen számokhoz nyúl hozzá... Nem mindig baj, hogy nem saját dal.
Elhozta nekünk magyarul,élvezzük... ennyi!
htibike 1 month ago 17
Kedves morgolódók!
Jól sejtem, hogy nem Magdi az egyetlen előadó, akinek karácsony előtt lemeze került a piacra? Kíváncsi lennék, a többieket is fikáztad amiatt, hogy próbálnak tisztességes munkából megélni!
És csendben megsúgom, hogy a színházi produkció kb. két éve formálódik. Mert sajna, az nem egészen úgy van, hogy azt csak úgy összedobják a lemezhez "se perc alatt". Először is fordítva működik. Másodszor meg nem egyszerű színházat, szponzort és még sok-sok miegymást találni!
gandhi7117 2 months ago 6
Az eredeti szám címe mi is?
xXxTheBogdanxXx 2 months ago
Mad World - Gary Jules
DeVa5tAr0r 2 months ago
@xXxTheBogdanxXx
Gary jules Mad world
MrKobormacska 1 month ago
@MrKobormacska A dal eredetileg a Tears for Fears együttesé. Gary Jules csak feldolgozta. De a Beteg világ valóban a Gary Jules féle változatra épül. A fordítás Geszti Péternek köszönhető.
Ysu73 1 month ago
@Ysu73
Köszönöm, nem tudtam, látom még vannak értelmes emberek is az internet útvesztőjében
MrKobormacska 1 month ago
Csak nem az o dala de nem rossz a forditas.
beniboyxd1 2 months ago
@beniboyxd1
Ha megmondod, Whitney Houston legnagyobb sikere, az "I will always love you" kinek a dala, kapsz egy virtuális piros hangszórót. :)
OK, elárulom, Dolly Parton dala.
Na és akkor most mi van? Semmi. Whitney az Whitney... (volt, amíg el nem drogozta az agyát).
Rúzsa Magdi meg Rúzsa Magdi.
Egyébként meg a néhai Eva Cassidy életében nem írt dalt, ma mégis világhírű előadó.
Ha egy jó énekes, előadó pluszban még dalszerző is, az tényleg egy plusz, de nem kötelező.
Patreides9 2 months ago 3
nagyon szép!
mondjuk az egésznek van egy ilyen "még gyorsan kari előtt dobjunk ki egy albumot; kell a pénz bamme" szaga. De ez nem von le az értékéből (pláne hogy én még életemben egy forintot se költöttem zenére :) De a Magdi saját albumát saját számokkal szívesebben hallgatnám
.
Laci7846 2 months ago
@Laci7846
És még gyorsan egy színházi előadást is összedobtak hozzá seperc alatt. Furmányosak ezek, na. :)
Egyébként ki az, aki direkt január másodikára időzíti a lemeze megjelentetését, hogy elkerülje a karácsonyi ajándékvásárlási időszakot, és így a kiköltekezett emberek semmiképpen ne vegyék meg? Csak kérdezem...
Patreides9 2 months ago
Óriási!!!!!!!!!!!!!!!
chris19760716 2 months ago
az bizony!
19800830 2 months ago
nagyon jó
vandorhangya 2 months ago