Nem akarom elhinni, hogy Posta Victor már nem lesz benne ezentúl! Ő volt a kedvencem! És hogy Varga Viktor mint Herbert???! Még a gondolat is nevetséges!
"szép, hogy épp így ESETT.." ez jó.. és mennyire profik hogy szemrebbenés nélkül megoldották ezt a kis malőrt. Nagyon szeretem ezt a jelenetet. Posta Victor egy Isten, imádom!!!
amikor lehajolt az édes ,mert uyge nem sikerült megharapdásznia Alfrédot, na akkor felkapta:D Szal uyge uazt csinálta mintha a könyv a szájába lett vna nyomva és eközben meg is szerezte a hiányzó tárgyat h legyen mit elhajítania :)
Nagy lélekjelenlét kellett Gyuritól, hogy ne hajoljon le automatikusan a könyvért ami leesett, hiszen annak eredetileg Herbert szájában kellett volna landolnia. Viszont a tükörkép erről nem tudott és nem guggolt volna le a könyvért. :))
hát ez az egész úgymond 'saját zsebből' megy, (a Vámpíros cuccok is ezért vannak, hogy jöljön a pénz), és az egyik interjúban ezt el is mondják, és hogy remélik hogy továbbra is teltház lesz, és nem kell levenni. meg a CDn is lehet hallani a tapsot, vagyis az előadást felvették, mert nincs pénz kifizetni a stúdiós felvételt
Nekem iiiiiiiiis :) nem vagyok egy rajongo tipus, sosem birtam megerteni, hogy lehet egy szemely miatt megnezni valamit, de o kivetel, basszuuus legkozelebb Magyaroroszagon jarok, megnezem ezt, de csak amiben o a Herbert - annyira profi. Meg sexy. Latszik hogy nem igazi homokos, pont azert tudja igy eltulozni, nagyon tetszikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk!
amikor mi néztünk (ugye ugyanazon voltunk :p) szerintem akkor Herbert váltás volt, mert tuti nem Pigler Dávid volt.. szerintem Posta Victor, már csak azért is mert a tapsnál úgy vigyorgott valamiért, hogy felismertem az arcvonásait -meg azt hogy ő nem lehet Dávid-
hellóóó, én vasárnap láttam a vámpírok bálját, és oda vagyok érte. Szerintem ez a könyv véletlenül esett le mert nálunk beleharapott a drága Herbert ugyebár...amikor pedig Krolock gróf úr előjött, a szép palástját végighúzta anyum fején:DDD vicces volt...
én is :) egyébként az a vicces hogy csak ő tudott jól elesni. Héger Tibi "kicsit" érdekesen esett el. Sánta Laci meg még lenyomott egy fél cigánykereket mielőtt hasraesett :D
A 3. percnél kicsi baki volt, hogy Alfréd/Gyuri elejtette a könyvet, aminek később Herbert szájában kellett volna landolni. Nagy lélekjelenléte volt, hogy nem kapta fel, mivel a tükörkép erről nem tudva nem mozdult volna meg :) Ügyesen megoldotta, pedig még csak debütált, volt szerencsém élőben is megnézni...
Jajj az a vigyor 3:58-kor a kis homcsi arcán olyan édes.:$xd
Tapi1996 1 month ago
Ez nagyonnagy.x'd
Tapi1996 1 month ago
Where is it?
MsBlubermuffin 5 months ago
XD
karpatia4ever 9 months ago
Koukol helping Sarah with her dress?
Love those boys,they´re handsome!
queenmedesa 9 months ago
The Professor is great!
And Herbert and Alfred are so cute together!
I just wish I was able to understand Hungarian...
KahoriFutunaka 9 months ago
tháhá, tiszta aptya ez a gyerek~~
Rampiga 10 months ago
What a cool and beautiful Herbert^_^
IwarinJones 1 year ago
Gyuri is just so precious.
WennIchTanzenWill 1 year ago 3
ja dass gibt es in deutsch es heißt tanz der Vampire is voll geil
robi123ify 1 year ago
gibts das auch in dutsch
MsKaty1144 1 year ago
legjobb Alfred-Herbert párosítás!! kár h többé nem láthatjuk őket így együtt... :o(
pmarchie 1 year ago 3
Victor a legjobb! Gyönyörű hangja van!!
doramoni1 1 year ago 6
fú, élőben nagyon ütött :D
remghid 1 year ago
Sánta László Mindörökké! ;D
Sunaminator 1 year ago
Imádom sajnos még nem láttam életbe.
Jupiterhun 1 year ago
This has been flagged as spam show
Nem akarom elhinni, hogy Posta Victor már nem lesz benne ezentúl! Ő volt a kedvencem! És hogy Varga Viktor mint Herbert???! Még a gondolat is nevetséges!
TheMidnightclear 1 year ago
Nem akarom elhinni, hogy Posta Victor már nem lesz benne! (és hogy Varga Viktor mint Herbert ???! még a gondolat is nevetséges!)
TheMidnightclear 1 year ago
@TheMidnightclear Varga Viktor??? MIIIIII?????? Atyaisten... Azért mindennek van határa!! :S
Gerry4ever 1 year ago
@Gerry4ever ezt nyáron írták, hogy ő lesz, de szerencsére mégsem :) Jenei Gábor az új Herbert.
TheMidnightclear 1 year ago
@TheMidnightclear jaj, köszönöm!! Már megijedtem :D
Gerry4ever 1 year ago
mosoly:D
MsFunnyFun 1 year ago
"szép, hogy épp így ESETT.." ez jó.. és mennyire profik hogy szemrebbenés nélkül megoldották ezt a kis malőrt. Nagyon szeretem ezt a jelenetet. Posta Victor egy Isten, imádom!!!
alice3068 1 year ago
Haha I love this part!
Makes me laugh everytime! ^^
Mor7682 1 year ago
Tényleg profizmusra utal, hogy egy ilyen véletlen bakit így megoldjanak, mindkettőjük részéről!
yourlittlepixie 2 years ago
bár nekem Pirgel Dávid a kedvenc Herbertem akkoris ISZONYÚ jó hangja van neki is
AlyaBlack92 2 years ago
I love Herbert's smile at 3:58. :D
WennIchTanzenWill 2 years ago 21
amikor lehajolt az édes ,mert uyge nem sikerült megharapdásznia Alfrédot, na akkor felkapta:D Szal uyge uazt csinálta mintha a könyv a szájába lett vna nyomva és eközben meg is szerezte a hiányzó tárgyat h legyen mit elhajítania :)
timpiii 2 years ago
Köszi a választ:)
kissandreamelinda 2 years ago
Sziasztok!
Valaki nem tudja, hogy hogy került vissza Herbertünk kezébe a könyv?
kissandreamelinda 2 years ago
Nagy lélekjelenlét kellett Gyuritól, hogy ne hajoljon le automatikusan a könyvért ami leesett, hiszen annak eredetileg Herbert szájában kellett volna landolnia. Viszont a tükörkép erről nem tudott és nem guggolt volna le a könyvért. :))
megryanke 2 years ago 3
nagyon jóóóXD:'( kééész:D ez a legjobb beosztás biztosan:D
Licity17 3 years ago 3
szerintem mind a ketten jól játszák Herbert szerepét :) Már eleve a karakter tetszik nekem, ez az egyik kedvenc részem. <3
Dinnnnnnnaaaaaaaaa 3 years ago 3
jajj de jó hogy felraktad:)
nem szeretnék telhetetlen lenni:) , de nincs meg véletlenül ebből az előadásból két Sarah - Alfréd duett?
(Egy lány aki így néz rám, Kint vár az élet) ha megvan akkor nem akarod felrakni? :)
nagyon nagyon örülnék neki :)
Krisszi86 3 years ago 3
én megőrülök, ha leveszik a műsorról... :S ne vegyék már le, reméljük továbbra is teltház lesz és állótaps mert akkor nem vehetik le ^^
szinva 3 years ago 2
De miert? Tenyleg le akarjak venni?
Solennea 2 years ago
hát ez az egész úgymond 'saját zsebből' megy, (a Vámpíros cuccok is ezért vannak, hogy jöljön a pénz), és az egyik interjúban ezt el is mondják, és hogy remélik hogy továbbra is teltház lesz, és nem kell levenni. meg a CDn is lehet hallani a tapsot, vagyis az előadást felvették, mert nincs pénz kifizetni a stúdiós felvételt
szinva 2 years ago
ízlések és pofonok :)
bociszemu007 3 years ago
nekem Posta Viktor jobban tetszett... valahogy szimpatikusabb, mint Pirgel...
tartoselem 3 years ago
Nekem iiiiiiiiis :) nem vagyok egy rajongo tipus, sosem birtam megerteni, hogy lehet egy szemely miatt megnezni valamit, de o kivetel, basszuuus legkozelebb Magyaroroszagon jarok, megnezem ezt, de csak amiben o a Herbert - annyira profi. Meg sexy. Latszik hogy nem igazi homokos, pont azert tudja igy eltulozni, nagyon tetszikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk!
Solennea 2 years ago
Posta Victor volt :D erkélyről megismertem h ő az, pedig annyira örültem h Pirgel Dávid lesz :P de mondjuk ő is jó volt sztem ^^
bociszemu007 3 years ago
áá. mekkorát csattan Herbert hátán a könyv :D 2:35
szinva 3 years ago
erkélyre is feljöttek a vámpírok... :D ott röhögtünk bnőmmel xD
bociszemu007 3 years ago
amikor mi néztünk (ugye ugyanazon voltunk :p) szerintem akkor Herbert váltás volt, mert tuti nem Pigler Dávid volt.. szerintem Posta Victor, már csak azért is mert a tapsnál úgy vigyorgott valamiért, hogy felismertem az arcvonásait -meg azt hogy ő nem lehet Dávid-
szinva 3 years ago
hellóóó, én vasárnap láttam a vámpírok bálját, és oda vagyok érte. Szerintem ez a könyv véletlenül esett le mert nálunk beleharapott a drága Herbert ugyebár...amikor pedig Krolock gróf úr előjött, a szép palástját végighúzta anyum fején:DDD vicces volt...
tartoselem 3 years ago
"...és még egyszer fúj!..."nagyon nagyxD
555vivike555 3 years ago
Első sor jobb széle , Krolock Gróf majdnem szívrohamot okozott xDDDD
De azért jó volt onnan nézni , Herbert az ááááh , sírtam a röhögéstől. xD
Devilsolution 3 years ago
állítolag valakinek Liberót kellet cserélni az első sorban xD amikor pedig koukul jött a lámpásával azthittem agyonüt vele valakit xD
szinva 3 years ago
:D meg koukul feje.. én erkélynél ültem, de onnan is ijesztő volt :D mondjuk tetszett a karaktere.. xD
bociszemu007 3 years ago
:D erkélynél még nem ültem, szóval nem tudom milyen lehet, de én speciel nagyon élveztem hogy ilyen "testközelben" voltak a szereplők :))
szinva 3 years ago
me hogy úgymond minket, nézőket is 'bevontak' az előadásba :)
szinva 3 years ago 2
nem tudom... de szerintem akkor nem esett le a könyv :D de az az ajtó... :P de ajj.. annyira jó volt. (L) azóta ezeket a videókat nézem :P
bociszemu007 3 years ago
én is :) egyébként az a vicces hogy csak ő tudott jól elesni. Héger Tibi "kicsit" érdekesen esett el. Sánta Laci meg még lenyomott egy fél cigánykereket mielőtt hasraesett :D
szinva 3 years ago
hát, nem tudom h estek el a többiek, én csak most láttam először.. így meg nem néztem meg annyira videókon, h ki hogyan esik :P
amúgy hol ültél? :D
bociszemu007 3 years ago
bal oldalt 4 sor 3 szék :D szóval fárszt kaptam amikor először Klorock kicsattogott :p
szinva 3 years ago
igen.. :D szétesett a hozentroger és Sarah harmadjára se tudta becsukni az ajtót.. :D
bociszemu007 3 years ago
+ ott is leesett azthiszem a könyv, vagyis elégfurcsán nézett ki, mert először azt hittem a fogát köpte ki a vámpír :D
Sarah nagyon küzdött az ajtóval, azthittem már a végén nekimegy vállal :D
szinva 3 years ago
én ma láttam ezzel a szereposztással a vámpírok bálját.. örök élmény :) hihetetlen jó volt.
bociszemu007 3 years ago
akkor szerintem ugyanazt láttunk. itt pl elrontották, mert Alfred kezéből kiesett a könyv :D
aztán meg tegnap a darabban Alfred hozentrógere szétesett aztán meg Sara nem tudta becsukni az ajtót :D
szinva 3 years ago
köszi a videót, én is ott voltam ezen az előadáson, jó volt újranézni ezt a részt!
sandi7125 3 years ago
A 3. percnél kicsi baki volt, hogy Alfréd/Gyuri elejtette a könyvet, aminek később Herbert szájában kellett volna landolni. Nagy lélekjelenléte volt, hogy nem kapta fel, mivel a tükörkép erről nem tudva nem mozdult volna meg :) Ügyesen megoldotta, pedig még csak debütált, volt szerencsém élőben is megnézni...
megryanke 3 years ago
how awsome is that. Great... I saw it two times in germany but not as funny as here.
5 Stars from me *thumps up*
Kurisu83 3 years ago 3