Ha nincs már segg az arcotok előtt amit nyalni kell, akkor kerestek magatoknak. Sok vérünk folyt ennek a családnak hála. De ti csak nyaljatok tovább csontig.
Nem bánnám, ha a várainkat újraépitenék. Azokra gondolok, amelyeket a Rákóczy szabadságharc leverése után felrobbantgattak. De van még a listán bőven, ami a haza ellenségeinek listáján szokásos.
Nincs mit kapirgáljanak nálunk. Fel is út, le is út.
@streetdavid16 Mond. 1848 ban a nemzet követeléseinek eleget téve, a király elfogadta a törvényeket, és Magyarország alkotmányos monarchia lett, mint ma Anglia.
Mire célzol? 1849-re? Ó igen. '49-ben fellázadtunk, élen egy újságíróval. Feláldoztuk a katonáinkat a semmiért, és később Deák diplomáciailag is elérte a céljainkat.
Megjegyzem, az európai forradalmakat, szabadkőművesek szították, a monarchiák, és az egyház legyőzésének szándékával.
Sajnálom de már magam sem emlékszem hogy mi volt a bajom 5 hónappal ezelött.
Sosem szimpatizáltam a Habsburgokkal, és arra meg végképp nem vagyok büszke amikor egy osztrák embert arról hallok beszélni hogy "jajjj bezzeg a monarchia milyen jó volt". Szabadság. Érted? Szabadság. Erre kell büszkének lenni, és az érte vívott harcra/az érte hozott áldozatokra.
Fúj örüljünk hogy megszabadultunk a mocskos habsburgoktól,Még hogy ez Mo. királya ?! hahahaha ez egy fontoskodó osztrák köcsög, semmi más!! Sújtson le rá a Turáni átok !!!!
@sztano Azt mondod, boldog IV. Károly is idióta volt?!!
Olvass egy kis történelmet mielőtt a képernyő elé vágódsz kommentelni.
A Habsburgok nagyon sokat tettek a hazánkért, akkor veheted a szádra a nevüket, ha már elolvastál róluk néhány könyvet. Republikánus propagandát érzek a szavaidból. De a kommunizmus se állhat tőled messze, ha szabadkőműves vagy akkor értem igazán miért beszélsz így... Bár jó esetben, az is lehet, hogy egyszerűen, csak hülye vagy.
Ne őrüljünk már meg! Hogy a francba lenne koronázatlan magyar király? Akkor én is az vagyok. Magyar király az, akit a magyar Szentkoronával (amit a Habsburgok szétgányoltak többször is) megkoronáznak, és előtte aclamtatioval királlyá választanak (amit szintén a degenerált habsburgok töröltek el a koronázási ordóból). Térjünk már észre, és ne sírjunk már vissza nemzetáruló degenerált Habsburg családot!!!
köszönjük az értékes, érvekkel és tényszerű adatokkal ellátott kommentárodat.
Pont olyanokról írtam a kommentárban, mint te...
ha magyarország valaha is civilizált nemzetnek mondhatta magát, az kizárólag a német nemzetnek volt köszönhető. Sorry, ez az igazság... a magyar "kultúra" nem más, mint a németek által megteremtett kultúra egy magára hagyott vadhajtása.
Nem értem mi köze Aradnak meg trianonnak Ottóhoz. Hiszen ő csak tett ezért az országért. Nem századokkal kéne viszatekinteni és az alapján megítélni nem?
Magyarország a habsburg uralom alatt volt utoljára civilizált nemzet. Az elmúlt 60 évben különös tekintettel az elmúlt 15-20 évre Magyarország extrém mértékben balkanizálódott, mentalitása keletiesedett". A magyarok mentalitása ma közelebb áll a keleti sztyeppék és ázsia barbár népeihez (pl. tatárok és törökök), mint európa civilizált, nagyszerű nemzeteihez, mint a német és az osztrák.
Habsburg Ottó nyíltan zsidó párti és habsburgok döntötték romba az országot ő miattuk volt trianon.1848-ban is ellenük keltünk fel.Aradi vértanúk miattuk haltak meg.Ferenc József azt mondta hogy ha magyar szót hall kardot ránt és ellepi a düh.
a magyarok királya? a magyarok hercege? felháborito ez a video! ő aztán senkinek sem a királya föleg nem a magyaroké! áruló habsburgok, tünés haza ! ez Magyar föld!
sajnos a 100.at mar nem elhette meg :S Nyugodjek Bekeben O Kiralyi Felsege
sublimeaudio 6 months ago
Comment removed
kantor789 6 months ago
Ezek a korcsok belerángattak bennünket az I. világháborúba.
Miattuk veszítettük el az országunk 2/3-át!
Trianon szárad a lelkén a Habsburg famíliának!
Húzzon innen minden Habsburg vissza Ausztriába!
A seggnyalók mehetnek velük!
MrBambalini 7 months ago
Igenis jár neki, minimum a Királyi Fenség megszólítás, mert főhercegnek született. Ha a trónon ülne, nem itt tartanánk... Még nem késő...
kiszy84 8 months ago
Ha nincs már segg az arcotok előtt amit nyalni kell, akkor kerestek magatoknak. Sok vérünk folyt ennek a családnak hála. De ti csak nyaljatok tovább csontig.
SzilArassa 8 months ago
Királyi Felségünk???!!! Mikor Illesztette az esztergomi érseka koronát a fejére?
Na, addig amig ilyen nem volt addig hagyjuk el a fenti megszólitást.
MrFefefofo 1 year ago
Nem bánnám, ha a várainkat újraépitenék. Azokra gondolok, amelyeket a Rákóczy szabadságharc leverése után felrobbantgattak. De van még a listán bőven, ami a haza ellenségeinek listáján szokásos.
Nincs mit kapirgáljanak nálunk. Fel is út, le is út.
MrFefefofo 1 year ago
@MrFefefofo
Hazafias ömlengésed nélkülözi a nagy kijelentések kockázat nélküli megtételéhez szükséges háttértudást.
Mi van még a listán? Nagyon érdekelne.
Azzal, hogy Y-nal írod a Rákóczi-t, hatalmas történelmi tudásodról teszel tanúságot.
Bocs, lehet hogy képzetlen vagyok:
Van egy lista, amin le van írva mit kell tennie, Magyarország ellenségeinek? És ezen a listán, még szokások is vannak? Hmmm...
Okos, okos. Meg kell hajolnunk e mondatalkotási, és történelmi szakértelem előtt...
tyopantyo 1 year ago
@tyopantyo A finnugor származáselmélet, Erdély lecsatolása a Magyar Királyság területéről. Mádéfalvi véregnzés.
Lehet még sorolni...
Szeretném hallani homlokod koppanását a földön,
MrFefefofo 1 year ago
Ennyi sületlenséget is rég olvastam, mint amit itt többen összehordanak. A sztereotípiákat mellőzzük, törikönyveket forgassuk inkább...
Thickleg 1 year ago
gyerekek.... 1848. mond nektek valamit? :)
streetdavid16 1 year ago
@streetdavid16 Mond. 1848 ban a nemzet követeléseinek eleget téve, a király elfogadta a törvényeket, és Magyarország alkotmányos monarchia lett, mint ma Anglia.
Mire célzol? 1849-re? Ó igen. '49-ben fellázadtunk, élen egy újságíróval. Feláldoztuk a katonáinkat a semmiért, és később Deák diplomáciailag is elérte a céljainkat.
Megjegyzem, az európai forradalmakat, szabadkőművesek szították, a monarchiák, és az egyház legyőzésének szándékával.
Mit is akarsz mondani?
tyopantyo 1 year ago
@tyopantyo
Sajnálom de már magam sem emlékszem hogy mi volt a bajom 5 hónappal ezelött.
Sosem szimpatizáltam a Habsburgokkal, és arra meg végképp nem vagyok büszke amikor egy osztrák embert arról hallok beszélni hogy "jajjj bezzeg a monarchia milyen jó volt". Szabadság. Érted? Szabadság. Erre kell büszkének lenni, és az érte vívott harcra/az érte hozott áldozatokra.
streetdavid16 1 year ago
@streetdavid16
Ezek csak szavak. A szabadság ellenségeink jelszava. (pl.: liberalizmus)
Sok jó Habsburg uralkodónk volt! Aki tagadja, az még elfelejtett kikecmeregni a kommunista történelemoktatás posványából.
tyopantyo 10 months ago
Fúj örüljünk hogy megszabadultunk a mocskos habsburgoktól,Még hogy ez Mo. királya ?! hahahaha ez egy fontoskodó osztrák köcsög, semmi más!! Sújtson le rá a Turáni átok !!!!
00AntiKocsogok00 1 year ago
A Habsburgok idióták mind.
sztano 1 year ago
Comment removed
tyopantyo 1 year ago
This has been flagged as spam show
@sztano Azt mondod, boldog IV. Károly is idióta volt?!!
Olvass egy kis történelmet mielőtt a képernyő elé vágódsz kommentelni.
A Habsburgok nagyon sokat tettek a hazánkért, akkor veheted a szádra a nevüket, ha már elolvastál róluk néhány könyvet. Republikánus propagandát érzek a szavaidból. De a kommunizmus se állhat tőled messze, ha szabadkőműves vagy akkor értem igazán miért beszélsz így... Bár jó esetben, az is lehet, hogy egyszerűen, csak hülye vagy.
(tudok ajánlani könyveket)
tyopantyo 1 year ago
Ne őrüljünk már meg! Hogy a francba lenne koronázatlan magyar király? Akkor én is az vagyok. Magyar király az, akit a magyar Szentkoronával (amit a Habsburgok szétgányoltak többször is) megkoronáznak, és előtte aclamtatioval királlyá választanak (amit szintén a degenerált habsburgok töröltek el a koronázási ordóból). Térjünk már észre, és ne sírjunk már vissza nemzetáruló degenerált Habsburg családot!!!
bayfender 1 year ago
anyád felsége...
TheWitcherEliam 1 year ago
Fel kéne lógatni az összes Habsburgot!!
Enarpadnepeboljottem 1 year ago
First you and your vile kind.
XKS99 1 year ago
@Enarpadnepeboljottem
@Enarpadnepeboljottem
Hazaáruló! Hogy mersz így beszélni??????!!!!!!!!!!!!
Szánalmas...
Tearpadnepeböljöttel? A Habsburg trónörökös ereiben, részben Árpád vére folyik. Úgyhogy inkább magadat lógasd föl.
tyopantyo 1 year ago
A német kultúrának nagy behatása volt de mindig gazdagította a magyart nem pedig kiszorította.
korte9326 1 year ago 2
Gutenberg1
Te annyira buta vagy mint a neved!!!
Dynamo86eastside 2 years ago
köszönjük az értékes, érvekkel és tényszerű adatokkal ellátott kommentárodat.
Pont olyanokról írtam a kommentárban, mint te...
ha magyarország valaha is civilizált nemzetnek mondhatta magát, az kizárólag a német nemzetnek volt köszönhető. Sorry, ez az igazság... a magyar "kultúra" nem más, mint a németek által megteremtett kultúra egy magára hagyott vadhajtása.
Gutenberg1 2 years ago
Gutenberg: Náci vagyok? Hát te már csak tudod...csak így tovább. Èn itt lakom Németországban, de senki sem érvel olyan szarságokkal mint te.
Dynamo86eastside 2 years ago
Nagyon meg van öregedve,de nem csoda.95 év nagy idő,sőt már majdnem 97.Sokat tett a magyarságért.Isten éltesse!
horthy222 2 years ago 4
Magyarok királya ??? LOL Ez nem is Magyar és Magyarul sem tud rendesen, pont egy ilyen akarna Magyarország királya lenni ?? Eléggé nevetséges!!
LEGESLEGALJA 2 years ago
Nézz utána hány király tudott magyarul a magyar királyok közül. Az Árpádok után természetesen.
gmatehun 2 years ago
@LEGESLEGALJA
Találó a neved.
Habsburg Ottó a magyar korona jogos örököse. Nem nevetséges. Az a nevetséges, hogy ezt valaki nem tudja feldolgozni.
tyopantyo 1 year ago
Nem értem mi köze Aradnak meg trianonnak Ottóhoz. Hiszen ő csak tett ezért az országért. Nem századokkal kéne viszatekinteni és az alapján megítélni nem?
Zsakbakutya 2 years ago 3
csak azt nem tudom elfogult vagy e vagy csak szimplán nem tudsz a tevékenységükről....
filctollas 2 years ago
a Habsburgok többet ártottak a kelleténél.kormányzó kéne inkább
filctollas 2 years ago
Magyarország a habsburg uralom alatt volt utoljára civilizált nemzet. Az elmúlt 60 évben különös tekintettel az elmúlt 15-20 évre Magyarország extrém mértékben balkanizálódott, mentalitása keletiesedett". A magyarok mentalitása ma közelebb áll a keleti sztyeppék és ázsia barbár népeihez (pl. tatárok és törökök), mint európa civilizált, nagyszerű nemzeteihez, mint a német és az osztrák.
Gutenberg1 2 years ago 4
Isten éltesse! God bless the King!
Wittelsbach2009 2 years ago 3
Habsburg Ottó nyíltan zsidó párti és habsburgok döntötték romba az országot ő miattuk volt trianon.1848-ban is ellenük keltünk fel.Aradi vértanúk miattuk haltak meg.Ferenc József azt mondta hogy ha magyar szót hall kardot ránt és ellepi a düh.
szalaidani95 2 years ago
Egyes embereken meglátszik, hogy királyi jellemmel rendelkeznek. Habsburg Ottó egy ilyen ember. Csak tisztelni tudom.
bbenjoe 3 years ago
Hungary really need his protecting hands and wisdom. He would take care of the corruption and the political battlefield single handedly.
Return home, Otto! God bless the King!
Vulfynn 3 years ago
Sokáig éljen a Király!
Le a köztársasággal!
off4core 3 years ago
@off4core Maximális tiszteletem testvér! Végre egy értelmes ember.
Éljen a Király!
tyopantyo 1 year ago
This has been flagged as spam show
a magyarok királya? a magyarok hercege? felháborito ez a video! ő aztán senkinek sem a királya föleg nem a magyaroké! áruló habsburgok, tünés haza ! ez Magyar föld!
xiivampire 4 years ago
Tartsa Isten, óvja Isten
Királyunk s a közhazát!
Erőt lelve a szent hitben
Ossza bölcs parancsszavát!
Hadd védnünk Szent Koronáját
Bárhonnét fenyítse vész!
Magyar honnal Habsburg trónját
Egyesíté égi kéz!
Transleithania 4 years ago 11
Isten éltesse Ottót, Hungária Királyi Hercegét!
Gott erhalte Otto, Königlicher Prinz von Ungarn!
Transleithania 4 years ago 7