emberek többségének nem a szöveg nem tetszik hanem az hogy ilyet megzenésíteni:S legegyszerűbb pénzszerzési módszer egy zenésznek mivel még szöveget se kell kitalálnia.igaz kreativáts kell hozzá hogy ilyet kitaláljon valaki hogy ilyet zenésít meg:)
Ti komolyan nem ismeritek József Attila élettörténetét, amikor azon lamentáltok, hogy kire vonatkozik a "kiröhögtem az oktatómat" sor?! Fogalmatok sincs róla. Ez egyszerűen elképesztő számomra. És amúgy nem, nem a "cuccozásról" szól ez a vers, már ha szabad használnom eme választékos kifejezésedet. El kell, hogy keserítsünk...
Mikor Ágnes megzenésítéseit hallgatom, olyan érzésem van, mintha a költők neki írták volna évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt a verseket... Külön is csodálatos költemények, Ágnes saját számai is nagyon jók, de így együtt leírhatatlanul gyönyörű.
Azt szokták mondani, hogy ha a Himalája lábánál állsz, nem látod melyik csúcs a legnagyobb. Ez tökéletesen vonatkozhat a magyar költészetre is, hiszen annyi nagyszerű költőnk volt, hogy nehéz lenne kiválasztani a legjobbat. Én mégis úgy érzem, József Attila zsenialitása előtt csak térdre borulni lehet, ő tudta kifejezni a kifejezhetetlent, ő volt az, akin a költészet átáramlott. Ilyenkor büszke vagyok a magyarságomra. Ágnes pedig csak tetézte a remekművet. Gratulálok neki.
Igen, vannak tanárok, és vannak pedagógusok. Egyébként az én volt tanárom dettó. Kényelmesebb így, mint gondolkodásra ösztönözni, és nem a te véleményed kérdezik meg az érettségin sem...
Nagyon nagy!!! Hallgassátok meg úgy, hogy gondoljatok arra, hogy a füvezésről szól! Fiatal korában kezdte szívni, várhatott volna vele, de nem hallgatott az anyjára. (Kinevette) A "zöld vadonra" azt hitte felszabadítja a gondjai alól, de rájött arra, hogy nem segít. Elszívta az életét, azért volt a legkreatívabb és legzseniálisabb költő!
@izodor : "Egyébként éppen az a jó a versekben, hogy mindenki azt gondol, bele amit akar." Az irodalom tanáromnak anno más volt a véleménye erről. :) Mertem volna mást írni az elemzésbe mint amit szerinte a költő gondolt...
@blazolo Ez a magyarázat (vagy mi) olyan mint azok a tréfák, amikor angol nyelven írt és énekelt számok alá magyar feliratot tesznek, és amelyeket kis jóindulattal úgy is lehetne hallani... Fájdalom, de József Attila az anyját nem nevezte volna oktatómnak. Blazoló lehet, hogy éppen abban a korban vagy, amire visszafelé úgy gondolsz: Az eltékozolt évek...
@ordogroza Figyelj mindenki úgy értelmezi ezeket a műveket, ahogy az neki tetszik! Nekem az én verzióm jobban tetszik! Az ilyen okoskodó emberek, mint te is vagy mindig kiborítanak! Azért mert tanár, történész, irodalom szakértő, stb. nem hiszem, hogy 100%-osan tudja miről is írt valójában a költő. Mért ott voltál vele mikor írta? Szerintem kizárt! A költőn kívül szerintem senki sem tudja biztosan, mire gondolt mikor alkotott. Am nekem gyanús, hogy gyermek testét szemmaró füstben szárította :D
@blazolo Azért nem árt, ha elovasol vmit József Attila életéről is... Mert nagyon vicces ez a magyarázatod, csak Attila élete- azért kicsit több volt a füvezésnél... Am. tényleg érdekes háttérvilágot ad a versnek, ha így fogod fel, csak tudnám hogy az ördögbe jutott eszedbe,amikor annyival mélyebb a 'szemmaró füstön szárítottam' verssor is... Vagy csak gondolj bele az első sorba. Hihetetlenül semmi köze nincsen semmi füvezéshez....Merj egy picit mélyebbre ásni, ne 'gyanakodj' a verssorokra...
@GlidingArt99 mindenki mindent túl bonyolít! Mint ahogy azt már mondtam,nem tudhatod biztosan,hogy valójában mire is gondolt a költő mikor írta ezt a művet.József Attila és még sok más író élt drogokkal,"kedélyjavító" szerekkel,ez tény!Ha jól belegondolunk,a történelem folyamán rengeteg kultúrának része volt vmilyen tudatmódosító szer.Hisz beállva az ember megért olyan dolgokat is amiket józanul teljesen másnak hitt.Egyébként onnan jutott eszembe ez az szemlélet,hogy meghallgattam beállva is ;)
Minden magyar költő versét lehetne így tolmácsolni,hogy az is megismerje ki amúgy nem fogékony a költészetre...Köszönet érte az előadónak!Kár vitatkozni,ez nagyon jó!
az a 6 ember akiket a pirossal jelöl a statisztika az mégis mit képzel magáról? József Attila egy csodálatos költő! büszkének kellene lenni arra, hogy ismerhetik a verseti!arra hogy magyarnak született úgy ámblokk!
@Bazsyx73 Így kell ezt! Azt se tudom miről van szó, de benne vannak a hívószavak. Biztos neked van igazad, ezt most már nem fejtem vissza, biztos valami liberális pimpilimpi vagy fingilingi felhasználónevű szőkéknek üzengetsz.
Mindenkinek joga van hozzá, hogy tetszen, vagy ne tetszen neki egy dal, vagy az előadója. Ahhoz is joga van, hogy véleményét megossza másokkal, mert azért van a komment lehetőség. Az meg, hogy a véleményét milyen csomagolásban teszi közzé, az egyéni kúltúráltság kérdése. Nem hiszem, hogy a mocskolódástól egy komment érzékletesebb vagy sokatmondóbb lesz. Ezért fölöslegesnek tartom a személyeskedést is.
anyyira jo ,hogy ebben a multikulti vilagban ujra feltudja valaki idèzni Jozsef Attila verseit ennyi èrzèssel ès àtèlèssel.Ilyenkor mèg sokkal inkàbb büszke vagyok arra ,hogy a Jo Isten kegyelmèbol magyarnak szûlettem.
De ebben az országban ahelyett, hogy elismernénk egy ekkora munkát és gratulálnánk a teljesítményéhez, természetesen támadásoknak van kitéve. Megjelennek az ügyeletes „mindent jobban tudok megmondók. Szánalmas. De a lényeg, hogy ritkán hal az ember ennyire szépen énekelni valakit.
Kedves Ágnes, nekem nagyon tetszik amit művelsz, kérlek ne hagyd abba. Te jó ember vagy.
Na itt is van pár buta ember akik úgy gondolták, most jól megmondják az igazat Ágnesnek.
Mi az, hogy szövegtévesztés van, meg írjon magának dalszöveget, és nem is passzol a vers hangulata a dallal. Szerencsétlenek vagytok, és tökéletes lenyomata az elmúlt 20-évnek.
A költő iránti tiszteletből zenésítette meg a verseit.Ha dalszöveget írunk egy versből, akkor nem lehet mindig hűen követni az eredetit, néha picit változtatni kell.
Sajnos csak emlékezetből mondom, mert nincs meg tőlük semmi. Aki tud valamit róluk, vagy arról, hogy Vanilla tőlük vette volna át ezt a megzenésítést, az írhatna, megköszönném. Üdv. NagyGonzó
Sziasztok. Volt egy zenekar a 90-es évek elején, néha még most is föllépnek, a nevük Fűre Lépni Tilos. Ezt a verset az ő megzenésítésükből ismerem, és az kísértetiesen hasonlít erre, mármint a dallama, természetesen a szövege is. Abban is a korán vájta belém... versszak a refrén, szóval lényegében ugyanez, csak más hangszerelés.
This comment has received too many negative votesshow
ferrykee: Akkor vedd a kezedebe a verseskötetet és nézd meg hol rontotta el ez a ribanc a szöveget.Ha megzenésítem egy ekkora GÉNIUSZ mint József Attila versét, nem ártana pontosan idézni. Te fasz!
Na az idiotasagnak legyen vege....nagyon nagy halaval tartozunk Jozsef Attila'nak ezekert a verskert es csak megkoszonhetjuk Agnesnek h igy is meismerhetjuk...akinek nem teccik vagy csak lehoradni akarja az menjen halgassa csak az oan ocska mitudom en mien zenet s ne irjon ide semmit....:) remelem ertheto voltam :D
@popec19 én igazat adok neked, de ha te ócskázhatod azt ami másnak tetszik akkor ők is ócskázhatják azt ami neked tetszik :/ (miLYen a szó amit elírtál)
@sk3e7o Nagyon jol tudom h miLYen szo't irtam el, mar legyszives ne oktass ki:) tudod nem mindg szoktam ekezettel irni mert igy gyorsabb, tudom hogy ez nem helyes es hogy ekezettel kene irjak de csak gepen szoktam igy. Amu'gy merg erro''l az egeszrol annyit hogy en pontosan nem ocskaztam le senki zene'jet. mas az izles meg minden. annyi a kulonmbseg hogy en nem megyek ra arra a mai, igazabol semmit nem mondo' videora es irom a mocskokat, de ma's erre az ertekes versre meg zenesitesre igen....:\
Ja hülygyerek, tudom h a verseskötet sosem volt a kezedben és most h félkészen kaptál egy verset már azt hiszed h az értelmiséghez tartozol. De nem. Hidd el Ágnes Vanilla egy ringyó!
Így ! Mivel szólászsabadság van azt mondok amit akarok. Tanulj meg írni aztán oszd az észt arról, hogy kire mi ragadt! Ja majd elfeledtem: Baszd meg a kurva anyád!
Azt nem értem, miért nem lett ez baromi nagy siker és miért nem lelt követőkre?! Személy szerint szívesen hallgatnék hasonlókat. Az irodalmi nagyjainknál jobb szövegeket ki írhatna? Na jó vannak azért néhányan - és itt (nem) csak Lovasi Andrásra gondolok:)
Mikor megkaptam ezt a CD-t egyszerűen nem akartam meghallgatni, mert nem tudtam elképzelni, hogy Ágnes olyanformában tudta megzenésíteni a verseket, hogy az nekem tetszen...aztán egyszer mégiscsak meghallgattam az albumot...azóta az egyik kedvencem!!! :)
Translation: Prehaps I'll disappear instantly, like animal footprints in the forest. I have wasted everything, that I should be held accountable for. Already, as a child, I dried my body in smoke. Dispair would take my mind apart, if I knew what I have become. Temptation sunk its teeth into me, and left me for the unknown way too early. Now, regret embraces me: I could have waited ten more years.
Komoly minőségi különbség van a zene és a vers között? És kinek a javára? Valami nem attól lesz felsőbb rendű, mert József Attila írta. Szerintem nagyon is kellemes összhatású, nívós tonalitású a zene, ihlető, meghitt, rétegzett hatású. Helyenként egészen ragyogó zenei fordulatok és megoldások vannak benne. A magyar palettán pedig olyan hangot képvisel, ami új és egyedi, ráadásul minőségi szinten.
Szerintem is a kultúra nem múzeum, hanem élő, inspiráló, érzékletes, kifejező vagy értelmezésre lehetőséget adó gondolatok vagy megnyílvánulások rendszre. Az, hogy Vanilla Ágnes József Attila gondolatainak a hatását a zenei nyelv érzékletességével akarja megfoghatóbbá tenni, bizonyíték erre az életre. Az más tál tészta, hogy ez a szám nekem sem tetszik annyira, mint más Józsf Attila (vagy belőle inspirált) megzenésítések.
Azt hiszem, a zene és az eredeti szöveg között masszív minőségi különbségek vannak, de összességében szép egyveleget alkotnak. Plusz becsülendőnek tartom az ilyen irodalmi gyöngyszemek népszerűsítését.
Csibecsaba, aki szomorú, az szerinted depressziós??? Akkor most sajnálattal szembesítelek vele, hogy a depresszió egy idegrendszeri betegség, a szomorúság pedig egy lelkiállapot. Kíváncsi lennék, hány évesen kellett ezt megtudnod...
khhm.. azért a lelki betegség nem hozzáállás kérdése. az egyik kommentedben írtad, hogy te a humoros oldalát nézed a dolgoknak. a depresszió sem hozzállás kérdése. a bánat meg megint egy más dolog. aki szomorú az nem depressziós. az meg, hogy te humorosan adod elő a világfájdalmad egy elég átlátszó önbecsapás. a szenvedés elkerülhetetlen.
a lelkibetegség az önimádat egyik formája, az én világfájdalmam talán csak az , hogy hasonló, saját elégedetlenségükben tobzódo , magukat okos emberek próbálják megfejteni, hoyg nekem világfájdalmam van!
tkp. azt nem értem miért van bajod a fájdalommal és bánattal egy műalkotásban?a tragédiának mindent felülmúló esztétikai értéke van. ezt már a görögök is tudták.vannak jó vidám dalok pl., de általában egy szomorú dallamra mondja az ember, hogy "szép" nem?mert a művészetben tudjuk átfordítani a rossz érzéseinket vmi szebbé, vmi többé. én így látom.csak azért támadtalak így le,mert imádom JA-t. béke
az egész onnan indult, hogy az egyik hozzászól azt írta, neki sok jót ad JA szenvedése.én pedig megkérdeztem, hogy adhat valakinek sok jót más szenvedése. aztán ez lett belőle.
ezsem teljesen igaz amugy. mert csak néha rájön a gyötrő szomorúság és az tovább tart mint egy normális szomorúság. + nincs kedve semmihez, és elveszti érdeklődését az odáig szeretett dolgokról, nem tud egy konkrét dologra koncentrálni és emiatt mégjobban emészti magát. legalábbis én ilyen vagyok.
József Attila még nem tudta amit mi már igen....élete nem volt értéktelen és hiábavaló...nekem még most is sok minden jót adnak a versei, a szenvedései...
hát ezt már sohasem tudjuk meg, tehét kár erről találgatni.lehet, hogy egyáltalán nem tetszene neki, mivel nem volt egy átlag ember, átlagos ízlésselde lehet, hogy igen. bár Ágnes sem egy humoros vagy vidám munkásságú művész és József Attila is odalett nagy bánatában, tehát ez a világvége hangulat közös bennük.
az viszont nem értem, hogy adhat valakinek sok jót más szenvedése!
Adhat nagyon is! A "jót" úgy értettem, hogy az ember ha van elég bölcsessége hozzá, képes a másik életéből, szenvedéseiből levonni a tanulságokat és átértelmezni a saját életére. Attól, hogy valaki nem kapott vidám és humoros sorsot, még nem értéktelen teljesen. Örülök, ha nálad ez nem így van és csak kevés bánatod volt, de attól a másik embert nem kellene lebecsülni!Szerintem sokaknak adnak erőt a versei!
az nincs összefüggésben, hogy valakinek mennyi bánata van vagy volt és, hogy mennyi a humorérzéke!
nekem nagyon sok bánatot kellet elviselnem , már egész gyerek korom óta, bár ez nem hiszem, hogy bárkire is tartozik, és mégis a vicces oldalát nézem és humorosan adom elő a dolgokat. a humorérzék adottság lelkem-galambom!ja és nem becsülöm le azokat sem akik, nem kaptak humorérzéket csak egyszerűen sajnálom .
muszály a dolgok, humoros oldalát nézni. megmondom kinek nincs humorérzéke-annak aki nem bírja a kritikát, csak a dicséretet, mert az önkritikát sem gyakorol. az önmagát is túl komolyan veszi, meg a dolgokat is.
de nem kell azért ennyire véresen venni a dolgokat!
Nem gázoltál :D És én sem vagyok lelkisérült. Értem én a humort és a viccet is. Csak vannak olyan dolgok az életben aminek nem tudom a vicces oldalát nézni. Nehezen tudom elképzelni, hogy ha látsz valakit meghalni, aki egész eddigi életedben veled volt, akkor azt minden fájdalom nélkül teszed.Később, ha újra eszedbe jut ez a személy, akkor sem könnyezed meg...ez kicsit lelki szegénység lenne szerintem.
azt aki öngyilkosságot követ el, nem igazán, sajnálom főleg azért nem, amit mondtál, hogy fáj azoknak akik szerették és itt maradtak. akkor hol van a szeretet? aki önkezével vet véget az életének , nem szereti annyira az itt maradtakat, hogy rájuk is gondoljon és ne okozzon nekik ilyen mérhetetlen fájdalmat, amit az elvesztése okoz?
@csibecsaba1 Aki öngyilkos akar lenni, egy mentálisan beteg ember. Ilyenkor olyan lelki állapotban van, amikor a valóságérzékelése kifordul a megszokottból... ez annyit tesz, hogy hiába van ott mellette valaki, és fogja a kezét, úgy érzi, mintha egyedül lenne, és senki nem szeretné stb. Tehát ez egyáltalán nem önzőség, vagy szeretet hiányából véghezvitt tett, nem is arról van szó, hogy nem gondol a szeretteire; egyszerűen beteg. Szakmai hozzá nem értéssel ne ítélkezz!
Szerintem régebben azért nyomott diszkós zenét, hogy összeszedjen egy "kis" pénzt. Lehet hogy mindjárt ezzel kezdte volna csak az ilyesféle zenére nehéz szponzort találni a mai világban, ahol a műzene dívik:(
emberek többségének nem a szöveg nem tetszik hanem az hogy ilyet megzenésíteni:S legegyszerűbb pénzszerzési módszer egy zenésznek mivel még szöveget se kell kitalálnia.igaz kreativáts kell hozzá hogy ilyet kitaláljon valaki hogy ilyet zenésít meg:)
Royality891 2 days ago
ez a vers önmagában hihetetlen gyönyörü!!!!! De Ági kajak adott egy olyan plusszt , hogy csak lesek!!!!!!
cserkat 1 month ago
<3 IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!!!
TheTmaryska 2 months ago
József Attilát csak szeretni vagy nemérteni lehet, Gyönyörű!
(sajnos kortársai nem értették :( )
Horat999 2 months ago 8
nagyon szép (:
hkevettke 3 months ago
akinek ez nem tettszik annak nincsenek is érzései :)
MrHJMester 4 months ago
én is pont ezt érzem
Slipping19Beauty 4 months ago
Ti komolyan nem ismeritek József Attila élettörténetét, amikor azon lamentáltok, hogy kire vonatkozik a "kiröhögtem az oktatómat" sor?! Fogalmatok sincs róla. Ez egyszerűen elképesztő számomra. És amúgy nem, nem a "cuccozásról" szól ez a vers, már ha szabad használnom eme választékos kifejezésedet. El kell, hogy keserítsünk...
LonelyCountess 5 months ago 4
Very Nice track indeed. 5 stars.
jesterwrath 7 months ago 2
Ágnes gyere visszáááááááááá
DarkWampEwik 7 months ago
imádom...:)
Nitcch 7 months ago
Csodálatos. Remélem, tanítják József Attilával együtt Ágnest is manapság.
pnbpdc 8 months ago
MagyarVagyok.hu, mert egy vérből valók vagyunk.
magyarvagyokPontCom 8 months ago
gyönyörű.
azavalaki9 8 months ago
Mikor Ágnes megzenésítéseit hallgatom, olyan érzésem van, mintha a költők neki írták volna évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt a verseket... Külön is csodálatos költemények, Ágnes saját számai is nagyon jók, de így együtt leírhatatlanul gyönyörű.
Gyilokmokka 8 months ago 8
Gyönyörű feldolgozás. :)
ValorianiDDUrden 9 months ago
Kár, hogy a zenének és a szövegnek köze nincs egymáshoz...minden lenni szép, minden lenni jó, de semmivel nem vagyok megelégedve. Bocsánat...
KaldiZsolti 9 months ago
hullanak a könnyeim e sorok hallatán, legyünk hálásak, amiért van olyan, aki fontosnak tarja feledésbe múló kincseinket ...
SzilviKora1220 10 months ago 4
@SzilviKora1220
Mert egy elégedetlen "dög" Vagy!! Azért!
anomee1 8 months ago
@anomee1 hát persze :)
SzilviKora1220 8 months ago
@anomee1 jah bocsi, örök elégedetlen :)
SzilviKora1220 8 months ago
Azt szokták mondani, hogy ha a Himalája lábánál állsz, nem látod melyik csúcs a legnagyobb. Ez tökéletesen vonatkozhat a magyar költészetre is, hiszen annyi nagyszerű költőnk volt, hogy nehéz lenne kiválasztani a legjobbat. Én mégis úgy érzem, József Attila zsenialitása előtt csak térdre borulni lehet, ő tudta kifejezni a kifejezhetetlent, ő volt az, akin a költészet átáramlott. Ilyenkor büszke vagyok a magyarságomra. Ágnes pedig csak tetézte a remekművet. Gratulálok neki.
Lucsia95 11 months ago 6
Nagyon szép!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MrHJMester 11 months ago
gyönyörű ez a vers
szalome1 11 months ago
Kár hogy nem hallani Róla semmit........ezt kéne reklámozni, ez lehetne a címlapon.....nem a "celebek"
Lilykee1 1 year ago 55
@Lilykee1
Dehogynem lehet hallani, holnap jelenik meg a legújabb albuma, Radnóti megzenésített verseivel...
ferrykee 1 year ago 16
@Lilykee1 Jó bornak nem kell cégér! ;)
oroszlanocska 1 year ago
@Lilykee1 ezt nem kell reklámozni mert egyértelmu mirol van szo...:D
RapeMyMindh 9 months ago
Vanilla imádlak.
denever59 1 year ago 2
József Attilát csak szeretni lehet, és áldani
Barblive1 1 year ago 6
ezek a sorok rolám szólnak.... ennyi...koszonom
anonymKN 1 year ago
Feltöltöttem József Attilától a Rög a röghöz c. versét, amit a Kaláka zenésített meg. Jó vershallgatást!
Parad0xH 1 year ago
Igen, vannak tanárok, és vannak pedagógusok. Egyébként az én volt tanárom dettó. Kényelmesebb így, mint gondolkodásra ösztönözni, és nem a te véleményed kérdezik meg az érettségin sem...
izodor 1 year ago
Csak két ilyen művész találkozása kell....és megszületik a csoda !!!
MyJolly23 1 year ago 3
OK! Nem veszünk össze... :)
izodor 1 year ago
te komoly bolond vagy :O
szundi14 1 year ago
Nagyon nagy!!! Hallgassátok meg úgy, hogy gondoljatok arra, hogy a füvezésről szól! Fiatal korában kezdte szívni, várhatott volna vele, de nem hallgatott az anyjára. (Kinevette) A "zöld vadonra" azt hitte felszabadítja a gondjai alól, de rájött arra, hogy nem segít. Elszívta az életét, azért volt a legkreatívabb és legzseniálisabb költő!
blazolo 1 year ago
@blazolo te beteg vagy:)
kr1stofka 1 year ago
@blazolo
Hát ez a vélemény egy az egyben gáz. Ennél mérföldkövekkel több van ebben a versben.
izodor 1 year ago
@izodor Na akkor írd már le! Kíváncsian várom a te véleményed szerint mi az a mérföldköves különbség!
blazolo 1 year ago
@blazolo
Nem csak egy tudatmódosító hatásáról (jóról, vagy rossz rosszról), hanem egy megtört ember félelméről, amit fiatalságának elmúlása okoz
Kifejezi mennyire öregnek és kiégettnek érzi magát, hogy amit hányattatott élete milyen korán kiölte belőle az életszeretetet.
Egyébként éppen az a jó a versekben, hogy mindenki azt gondol, bele amit akar.
izodor 1 year ago 2
@izodor Amúgy ezt én vágom, de nekem úgy jobban tetszik, ha arra gondolok, hogy a cuccról szól! :D
blazolo 1 year ago
@izodor : "Egyébként éppen az a jó a versekben, hogy mindenki azt gondol, bele amit akar." Az irodalom tanáromnak anno más volt a véleménye erről. :) Mertem volna mást írni az elemzésbe mint amit szerinte a költő gondolt...
Jadro74 1 year ago
@Jadro74: az ilyen magyartanárok több kárt okoznak, mint hasznot. És akkor csodálkozunk, ha valaki egy szót sem tud szólni egy irodalmi műről.
MrFecni 1 year ago
This has been flagged as spam show
@blazolo
Nem csak egy tudatmódosító hatásáról (jóról, vagy rossz rosszról), hanem egy megtört ember félelméről, amit fiatalságának elmúlása okoz
Kifejezi mennyire öregnek és kiégettnek érzi magát, hogy amit hányattatott élete milyen korán kiölte belőle az életszeretetet.
Egyébként éppen az a jó a versekben, hogy mindenki azt gondol, bele amit akar.
izodor 1 year ago
@blazolo Hát, nem tudom, nem hallottam róla, de elképzelhetőnek tartom... :S
barlowsdaughter 1 year ago
@blazolo Ez a magyarázat (vagy mi) olyan mint azok a tréfák, amikor angol nyelven írt és énekelt számok alá magyar feliratot tesznek, és amelyeket kis jóindulattal úgy is lehetne hallani... Fájdalom, de József Attila az anyját nem nevezte volna oktatómnak. Blazoló lehet, hogy éppen abban a korban vagy, amire visszafelé úgy gondolsz: Az eltékozolt évek...
ordogroza 1 year ago
@ordogroza Figyelj mindenki úgy értelmezi ezeket a műveket, ahogy az neki tetszik! Nekem az én verzióm jobban tetszik! Az ilyen okoskodó emberek, mint te is vagy mindig kiborítanak! Azért mert tanár, történész, irodalom szakértő, stb. nem hiszem, hogy 100%-osan tudja miről is írt valójában a költő. Mért ott voltál vele mikor írta? Szerintem kizárt! A költőn kívül szerintem senki sem tudja biztosan, mire gondolt mikor alkotott. Am nekem gyanús, hogy gyermek testét szemmaró füstben szárította :D
blazolo 1 year ago
@blazolo Azért nem árt, ha elovasol vmit József Attila életéről is... Mert nagyon vicces ez a magyarázatod, csak Attila élete- azért kicsit több volt a füvezésnél... Am. tényleg érdekes háttérvilágot ad a versnek, ha így fogod fel, csak tudnám hogy az ördögbe jutott eszedbe,amikor annyival mélyebb a 'szemmaró füstön szárítottam' verssor is... Vagy csak gondolj bele az első sorba. Hihetetlenül semmi köze nincsen semmi füvezéshez....Merj egy picit mélyebbre ásni, ne 'gyanakodj' a verssorokra...
GlidingArt99 4 months ago
@GlidingArt99 mindenki mindent túl bonyolít! Mint ahogy azt már mondtam,nem tudhatod biztosan,hogy valójában mire is gondolt a költő mikor írta ezt a művet.József Attila és még sok más író élt drogokkal,"kedélyjavító" szerekkel,ez tény!Ha jól belegondolunk,a történelem folyamán rengeteg kultúrának része volt vmilyen tudatmódosító szer.Hisz beállva az ember megért olyan dolgokat is amiket józanul teljesen másnak hitt.Egyébként onnan jutott eszembe ez az szemlélet,hogy meghallgattam beállva is ;)
blazolo 4 months ago 3
@ordogroza
Sziasztok! A mostoháját nevezi oktatónak ebben a versben!
MrMarsi13 1 year ago
Csodálatos!!!
Gabriellax1000 1 year ago
Köszönöm a feltöltést, nagyon sokat jelent nekem ez a zene és költemény.
Celebriel86 1 year ago
Minden magyar költő versét lehetne így tolmácsolni,hogy az is megismerje ki amúgy nem fogékony a költészetre...Köszönet érte az előadónak!Kár vitatkozni,ez nagyon jó!
TheDealer74 1 year ago 3
az a 6 ember akiket a pirossal jelöl a statisztika az mégis mit képzel magáról? József Attila egy csodálatos költő! büszkének kellene lenni arra, hogy ismerhetik a verseti!arra hogy magyarnak született úgy ámblokk!
egy 13 éves lány
agirlwholovegreenday 1 year ago 6
nagyon szep es meghato
monikav83 1 year ago 2
@Bazsyx73 Így kell ezt! Azt se tudom miről van szó, de benne vannak a hívószavak. Biztos neked van igazad, ezt most már nem fejtem vissza, biztos valami liberális pimpilimpi vagy fingilingi felhasználónevű szőkéknek üzengetsz.
ordogroza 1 year ago
József Attila hibátlanul megírta, Ágnes Vanilla hibátlanul elénekelte!
kadam15 1 year ago 2
Imádom ezt a verset, imádom ezt a számot. Egyszerűen remek. Köszi ferrykee
Bogikah27 1 year ago
TÖKÉLETES!!! IMÁDOM!!!
meschLily 1 year ago
Húú, ezt a vitát :). Hát, lehet, hogy az irigység, ami szól sokakból :). Sok a komment... :), na, ez jelent valamit :).
hangya10 1 year ago
Gyönyörű!
cooldavee 1 year ago
Mindenkinek joga van hozzá, hogy tetszen, vagy ne tetszen neki egy dal, vagy az előadója. Ahhoz is joga van, hogy véleményét megossza másokkal, mert azért van a komment lehetőség. Az meg, hogy a véleményét milyen csomagolásban teszi közzé, az egyéni kúltúráltság kérdése. Nem hiszem, hogy a mocskolódástól egy komment érzékletesebb vagy sokatmondóbb lesz. Ezért fölöslegesnek tartom a személyeskedést is.
senseiblade01 1 year ago
gyönyörű
barbarakitti92 1 year ago
hat nekem az enek nem igazan jon be a vers jo de nem tudom szerintem a tobbi jobb
MegaGnova 1 year ago
anyyira jo ,hogy ebben a multikulti vilagban ujra feltudja valaki idèzni Jozsef Attila verseit ennyi èrzèssel ès àtèlèssel.Ilyenkor mèg sokkal inkàbb büszke vagyok arra ,hogy a Jo Isten kegyelmèbol magyarnak szûlettem.
Szepmagyarorszag 1 year ago 2
* borzong * hű... gyönyörű..^^
Sednalilith 1 year ago
gyönyörü
norika30 1 year ago
Telitalálat!
;)
Lacai71 1 year ago
Zseniális......
carmencatty 1 year ago
a legjobb magyar énekesnő:)
LittleLetti 1 year ago
De ebben az országban ahelyett, hogy elismernénk egy ekkora munkát és gratulálnánk a teljesítményéhez, természetesen támadásoknak van kitéve. Megjelennek az ügyeletes „mindent jobban tudok megmondók. Szánalmas. De a lényeg, hogy ritkán hal az ember ennyire szépen énekelni valakit.
Kedves Ágnes, nekem nagyon tetszik amit művelsz, kérlek ne hagyd abba. Te jó ember vagy.
hungary1978 1 year ago 10
Tökéletes a dal, és így megzenésítve már teljesen átérezhető a költő pillanatnyi hangulata, mikor a verset megírta.
Ismerni kellene József Attila életét és viszontagságait, és akkor nem írnátok ide a sok baromságot.
Dicséret illetné a hölgyet amiért ilyen nagy feladatra vállalkozott. Fantasztikusan jók lettek ezek a dalok.
hungary1978 1 year ago 9
Na itt is van pár buta ember akik úgy gondolták, most jól megmondják az igazat Ágnesnek.
Mi az, hogy szövegtévesztés van, meg írjon magának dalszöveget, és nem is passzol a vers hangulata a dallal. Szerencsétlenek vagytok, és tökéletes lenyomata az elmúlt 20-évnek.
A költő iránti tiszteletből zenésítette meg a verseit.Ha dalszöveget írunk egy versből, akkor nem lehet mindig hűen követni az eredetit, néha picit változtatni kell.
hungary1978 1 year ago 7
Valahogy nem passzol össze a vers hangulata ezzel a dallal. Ágnes elamerikanizálta.
new9876xxxx 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
na ne..... József Attilát hagyjuk inkább békén nyugodni..... szerintem írjon magának mindenki MŰFAJÁNAK MEGFELELŐ SZÖVEGET!!!!
barrooooz 1 year ago
Sajnos csak emlékezetből mondom, mert nincs meg tőlük semmi. Aki tud valamit róluk, vagy arról, hogy Vanilla tőlük vette volna át ezt a megzenésítést, az írhatna, megköszönném. Üdv. NagyGonzó
NagyGonzo 1 year ago
Sziasztok. Volt egy zenekar a 90-es évek elején, néha még most is föllépnek, a nevük Fűre Lépni Tilos. Ezt a verset az ő megzenésítésükből ismerem, és az kísértetiesen hasonlít erre, mármint a dallama, természetesen a szövege is. Abban is a korán vájta belém... versszak a refrén, szóval lényegében ugyanez, csak más hangszerelés.
NagyGonzo 1 year ago
a verseskötethez képest valóban van "tévesztés"...de ezt nem mondanám feltétlenül hibának, a költői szabadság itt is élhet
Tigresse0113 1 year ago
nagyonjó:)
kisbubuka 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
ferrykee: Akkor vedd a kezedebe a verseskötetet és nézd meg hol rontotta el ez a ribanc a szöveget.Ha megzenésítem egy ekkora GÉNIUSZ mint József Attila versét, nem ártana pontosan idézni. Te fasz!
ocuma10 1 year ago
@ocuma10
szegény, biztos irigykedsz erre a hangra, tudod sok gyakorlás és akkor majd te is örülni fogsz, ha egyaltalán eljutsz majd 3 akkordig...:))
simonkamtube 1 year ago
@ocuma10
Te annyira buta vagy...
jezy14 1 year ago
Ömm most fogok érettségizni esti tagozaton, a magyar szóbeli tételek között szerepel József Attila! Nah nem ez a poén, hanem a megzenésített versei :)
6. tétel: József Attila megzenésített versei!!! :)
EastSideAgIcA 1 year ago 2
Szép párosítás és nagyon jó ötlet meg minden, de ugye azt ti is halljátok, hogy azért Á.V. hangján azért van effekt!
SenorinaFatina 1 year ago
2 napja hallgatom...nagyon szép... :/
Dorothy198 2 years ago 3
Köszönöm csodálatos! LONA
janovicsilona 2 years ago
Még több verset Ágnes! Fantasztikus!
0kefas 2 years ago
Fantasztikus,egyedi,gyönyörű...a hideg futkos a hátamon
jula32 2 years ago 4
tök vicces hogy röpke 5 éve majdnem ugyanilyen ívű és ritmusú dallamot írtam rá gitárral. akkor azt sem tudtam hogy létezik ilyen énekesnő :)
hát J.A. zsenije...magától zenél a vers
erdenger 2 years ago 4
CSODÁLATOS!!!
Brennt87 2 years ago 5
kirázz a hideg a hangjától annyira gyönyörű.
akit nem ragad magával ez a párosítás(J.A és A.V)
az szerintem nem is él.
Zongoras1 2 years ago 7
This comment has received too many negative votes show
@Zongoras1 nem kell túlzásokba esni...
mtxmatt 2 years ago
el sem képzelhetnék ennél jobb párosítást...(L)
mikloviczanita 2 years ago 6
Egyszerűen FANTASZTIKUS!
ApamaciPapaszan 2 years ago 46
Szerintem is nagyon szép. Zseniális!
Mondjuk nekem az Óh szív! Nyugodj!
a kedvencem.
OtherView2 2 years ago 8
Na az idiotasagnak legyen vege....nagyon nagy halaval tartozunk Jozsef Attila'nak ezekert a verskert es csak megkoszonhetjuk Agnesnek h igy is meismerhetjuk...akinek nem teccik vagy csak lehoradni akarja az menjen halgassa csak az oan ocska mitudom en mien zenet s ne irjon ide semmit....:) remelem ertheto voltam :D
popec19 2 years ago 84
@popec19
Helyes!!!!!!! Jól beszél!!!!!!
EastSideAgIcA 1 year ago
@popec19 én igazat adok neked, de ha te ócskázhatod azt ami másnak tetszik akkor ők is ócskázhatják azt ami neked tetszik :/ (miLYen a szó amit elírtál)
sk3e7o 1 year ago
@sk3e7o Nagyon jol tudom h miLYen szo't irtam el, mar legyszives ne oktass ki:) tudod nem mindg szoktam ekezettel irni mert igy gyorsabb, tudom hogy ez nem helyes es hogy ekezettel kene irjak de csak gepen szoktam igy. Amu'gy merg erro''l az egeszrol annyit hogy en pontosan nem ocskaztam le senki zene'jet. mas az izles meg minden. annyi a kulonmbseg hogy en nem megyek ra arra a mai, igazabol semmit nem mondo' videora es irom a mocskokat, de ma's erre az ertekes versre meg zenesitesre igen....:\
popec19 1 year ago
hihetetlen!
Lacsimacsi 2 years ago
József Attila a legjobb!
bunkolovag 2 years ago 2
ez a dal.... szavakkal el nem mondható, mennyire jó!
Tucor89 2 years ago 6
Borzasztó,hogy elrontottátok ezt az oldalt az ocsmány beírásotokkal,rémes!
OOrsii1 2 years ago
Tuti ringyó?
Akkor, még jobban szeretem, mint eddig, hozzatok össze vele!!! :D
viktike100 2 years ago 2
Figyu takony.
ki vagy te?
szerintem te sírnál, bár az IQ figyelve lehet hogy erre már nem elég a 2 darab agysejted... tudod: egyik kilégzés, másik belégzés.
mellékesen 202 centi magas és 130 kiló vagyok. ha még mindig bátornak érzed magad, keress meg..
zoliee81 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
Ja hülygyerek, tudom h a verseskötet sosem volt a kezedben és most h félkészen kaptál egy verset már azt hiszed h az értelmiséghez tartozol. De nem. Hidd el Ágnes Vanilla egy ringyó!
ocuma10 2 years ago
Fantasztikus!
OOrsii1 2 years ago 3
Csodálatos ez a dal!
Köszönjük neked Vanilla és persze József Attilának is hogy írt nekünk egy ilyen csodát!
Fhdgy80 2 years ago 4
hihetetlenjó
TheSuteStar 2 years ago 3
csodálatosan szép :}
buborekvadaszok 2 years ago 2
Tökéletes, ahogy van...
Ocuma! Érik már a tarhonya felétek?
Szabbbika 2 years ago 5
figyu ocuma fiú.
majd ha valami ehhez kicsit közelit leteszel az asztalra,lehet fikázni.
net mögül bátor vagy okoska..
ne találkozzunk élőben!
zoliee81 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
Nem javaslom neked,zolika.Sírnál ..nagyon...
ocuma10 2 years ago
This has been flagged as spam show
Így ! Mivel szólászsabadság van azt mondok amit akarok. Tanulj meg írni aztán oszd az észt arról, hogy kire mi ragadt! Ja majd elfeledtem: Baszd meg a kurva anyád!
ocuma10 2 years ago
ocuma10 te egy pöcs-vagy!
PZsolt77 2 years ago 3
This has been flagged as spam show
Hogy meri ez az ócska kurva szájára venni József Attilát? Readásul a vers szövegét sem tudja pontosan.Kalap szar.
ocuma10 2 years ago
miért mondod ezt? TE a szádra mered venni?......:)
nexxt222 2 years ago
hihetetlen, mennyire passzol ágneshez józsef attila költészete
demeve1 2 years ago
nem, helyesen van leírva. A versben is vadnyom van írva:) Bár először én is azt hittem, de mégsem^^
Ibiszeszter 2 years ago
... na jó meg Máté Pétert se felejtsük...
sokan vannak még igazából.
kokler4 2 years ago
nem akarok okoskodni,mert nem nagyon ismerem a veset,de a második sorban nem véletlenül vadnyúlnak kéne lennie? :D ha nem skkor sorry
hungarian19 2 years ago
Az vadnyom tutira....
radiradar 2 years ago
Azt nem értem, miért nem lett ez baromi nagy siker és miért nem lelt követőkre?! Személy szerint szívesen hallgatnék hasonlókat. Az irodalmi nagyjainknál jobb szövegeket ki írhatna? Na jó vannak azért néhányan - és itt (nem) csak Lovasi Andrásra gondolok:)
kokler4 2 years ago 4
hallgasd meg: Thy Catafalque - Zápor. Radnóti feldolgozás, én nagyon szeretem:) fenn van jutubon:)
uquera9 2 years ago
én pl Kiss Tiborra...Te kire? :)
montauk79 2 years ago
Kiss Tibire miiiiiindenkééééééppp! :) "Az" egy ISTEN!
De ott van pl. a Hiperkarma Bérczesi Róbertje! Na ő is megcsiholja az embert.
Ja és az amorf ördögök ill. Péterfi Bori csapata is ott van!!!:)
kokler4 2 years ago
Mikor megkaptam ezt a CD-t egyszerűen nem akartam meghallgatni, mert nem tudtam elképzelni, hogy Ágnes olyanformában tudta megzenésíteni a verseket, hogy az nekem tetszen...aztán egyszer mégiscsak meghallgattam az albumot...azóta az egyik kedvencem!!! :)
Mancccsi 2 years ago 4
Hihetetlenül gyönyörű vers, kitűnő zenei előadásban.
Zahal948 2 years ago 8
(cont.)
Out of foolishness, I never listened
to the words of a mother.
Then I became an orphan
and laughed at my teacher.
My youth, like this green forest,
I thought was free and would last forever.
And now I beak down in tears as I listen
to the dried branches as they fall.
This poem was written in November, 1937. The author, József Attila, died in December, 1937. He commited suicide by jumping in front of a train.
Ralkall 2 years ago 3
Ralkall 2 years ago 4
Komoly minőségi különbség van a zene és a vers között? És kinek a javára? Valami nem attól lesz felsőbb rendű, mert József Attila írta. Szerintem nagyon is kellemes összhatású, nívós tonalitású a zene, ihlető, meghitt, rétegzett hatású. Helyenként egészen ragyogó zenei fordulatok és megoldások vannak benne. A magyar palettán pedig olyan hangot képvisel, ami új és egyedi, ráadásul minőségi szinten.
hirhatter pont com
Ocean989 2 years ago 2
egyetértek!
GettoBux 2 years ago
Szerintem is a kultúra nem múzeum, hanem élő, inspiráló, érzékletes, kifejező vagy értelmezésre lehetőséget adó gondolatok vagy megnyílvánulások rendszre. Az, hogy Vanilla Ágnes József Attila gondolatainak a hatását a zenei nyelv érzékletességével akarja megfoghatóbbá tenni, bizonyíték erre az életre. Az más tál tészta, hogy ez a szám nekem sem tetszik annyira, mint más Józsf Attila (vagy belőle inspirált) megzenésítések.
ihorvath66 2 years ago 3
A kultúra akkor él, ha fogyasztják...
AdmiralisFL 2 years ago 3
This has been flagged as spam show
o.o :( ezt nem kellett volna...
mindig is gyűlöltem a feldolgozásokat...
egy József Attila mindig is többet fog jelenteni az emberek életében, mint egy Ágnes Vanilla...
farawaytheRainbow 2 years ago
pff, a verset mindenki ugy ertelmezi ahogy akarja... azert vers a vers :)
nekem tetszik a szam...
Helios8888 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
Ez a zene túlságosan is szép és érzelmes ehhez a vershez. Nem ad hozzá, hanem elvesz a sok rétegű jelentéséből.
turritorony 2 years ago
masszív minőségi különbségek vannak???kit érdekel....csak gratula Ágnesnek:o)
hunorzz 2 years ago
Azt hiszem, a zene és az eredeti szöveg között masszív minőségi különbségek vannak, de összességében szép egyveleget alkotnak. Plusz becsülendőnek tartom az ilyen irodalmi gyöngyszemek népszerűsítését.
macskajaj69 2 years ago
a közvélekedés szerint a menny egy kellemes közeg, a pokol pedig egy perzselő katlan - J.A.-nál: "Kemény a menny, és hideg a pokol"
viperavera 3 years ago
Csibecsaba, aki szomorú, az szerinted depressziós??? Akkor most sajnálattal szembesítelek vele, hogy a depresszió egy idegrendszeri betegség, a szomorúság pedig egy lelkiállapot. Kíváncsi lennék, hány évesen kellett ezt megtudnod...
nahaaat 3 years ago 4
29 éves?:O tyűha ez már durva..
vagy én vok túl okos a magam 15 évével vagy ő tud kevesebbet e téren...
Djsonic008 2 years ago
mármint csibecsaba1 nevű barátunk...
Djsonic008 2 years ago
de zeneileg negyon tuti ez a talán eltűnök hirtelen.
csibecsaba1 3 years ago 2
aki nem szereti József Attila költészetét, az ne hallgassa,illetve ne olvassa a verseit...ennyi...Nem gimi, hogy kötelező lenne...Én szeretem őket!
CMarcsi20 3 years ago 2
nem a költészetéről van szó, hanem a mentalitásásról.
csibecsaba1 3 years ago
khhm.. azért a lelki betegség nem hozzáállás kérdése. az egyik kommentedben írtad, hogy te a humoros oldalát nézed a dolgoknak. a depresszió sem hozzállás kérdése. a bánat meg megint egy más dolog. aki szomorú az nem depressziós. az meg, hogy te humorosan adod elő a világfájdalmad egy elég átlátszó önbecsapás. a szenvedés elkerülhetetlen.
unbornanddeathless 3 years ago 2
a lelkibetegség az önimádat egyik formája, az én világfájdalmam talán csak az , hogy hasonló, saját elégedetlenségükben tobzódo , magukat okos emberek próbálják megfejteni, hoyg nekem világfájdalmam van!
csibecsaba1 3 years ago
meg amúgy is hagyjuk már ezt a dumát. valaki nem lehet állandóan szomorú, mert az már depresszió.
ekkora hülyeséget már rég hallottam, hogy aki szomorú az nem depressziós. ezt hol olvastad?
csibecsaba1 3 years ago
tkp. azt nem értem miért van bajod a fájdalommal és bánattal egy műalkotásban?a tragédiának mindent felülmúló esztétikai értéke van. ezt már a görögök is tudták.vannak jó vidám dalok pl., de általában egy szomorú dallamra mondja az ember, hogy "szép" nem?mert a művészetben tudjuk átfordítani a rossz érzéseinket vmi szebbé, vmi többé. én így látom.csak azért támadtalak így le,mert imádom JA-t. béke
unbornanddeathless 3 years ago 6
béke!:)
az egész onnan indult, hogy az egyik hozzászól azt írta, neki sok jót ad JA szenvedése.én pedig megkérdeztem, hogy adhat valakinek sok jót más szenvedése. aztán ez lett belőle.
csibecsaba1 3 years ago
nem emlékszem ,hogy azt írtam, nem szeretem JA-t. de az igaz, ha választani kell akkor inkább Arany János.
csibecsaba1 3 years ago
ezsem teljesen igaz amugy. mert csak néha rájön a gyötrő szomorúság és az tovább tart mint egy normális szomorúság. + nincs kedve semmihez, és elveszti érdeklődését az odáig szeretett dolgokról, nem tud egy konkrét dologra koncentrálni és emiatt mégjobban emészti magát. legalábbis én ilyen vagyok.
Djsonic008 3 years ago
.Nem hiszem hogy létezik ilyen ember.Abban egyetértek,hogy az apró dolgokat nem kell depressziósan felfogni. Amúgy bármi történt, sajnálom.
CMarcsi20 3 years ago
József Attila még nem tudta amit mi már igen....élete nem volt értéktelen és hiábavaló...nekem még most is sok minden jót adnak a versei, a szenvedései...
CMarcsi20 3 years ago
hát ezt már sohasem tudjuk meg, tehét kár erről találgatni.lehet, hogy egyáltalán nem tetszene neki, mivel nem volt egy átlag ember, átlagos ízlésselde lehet, hogy igen. bár Ágnes sem egy humoros vagy vidám munkásságú művész és József Attila is odalett nagy bánatában, tehát ez a világvége hangulat közös bennük.
az viszont nem értem, hogy adhat valakinek sok jót más szenvedése!
csibecsaba1 3 years ago
Adhat nagyon is! A "jót" úgy értettem, hogy az ember ha van elég bölcsessége hozzá, képes a másik életéből, szenvedéseiből levonni a tanulságokat és átértelmezni a saját életére. Attól, hogy valaki nem kapott vidám és humoros sorsot, még nem értéktelen teljesen. Örülök, ha nálad ez nem így van és csak kevés bánatod volt, de attól a másik embert nem kellene lebecsülni!Szerintem sokaknak adnak erőt a versei!
CMarcsi20 3 years ago
az nincs összefüggésben, hogy valakinek mennyi bánata van vagy volt és, hogy mennyi a humorérzéke!
nekem nagyon sok bánatot kellet elviselnem , már egész gyerek korom óta, bár ez nem hiszem, hogy bárkire is tartozik, és mégis a vicces oldalát nézem és humorosan adom elő a dolgokat. a humorérzék adottság lelkem-galambom!ja és nem becsülöm le azokat sem akik, nem kaptak humorérzéket csak egyszerűen sajnálom .
csibecsaba1 3 years ago
muszály a dolgok, humoros oldalát nézni. megmondom kinek nincs humorérzéke-annak aki nem bírja a kritikát, csak a dicséretet, mert az önkritikát sem gyakorol. az önmagát is túl komolyan veszi, meg a dolgokat is.
de nem kell azért ennyire véresen venni a dolgokat!
bocs,ha a lelki világodba gázoltam
csibecsaba1 3 years ago
Nem gázoltál :D És én sem vagyok lelkisérült. Értem én a humort és a viccet is. Csak vannak olyan dolgok az életben aminek nem tudom a vicces oldalát nézni. Nehezen tudom elképzelni, hogy ha látsz valakit meghalni, aki egész eddigi életedben veled volt, akkor azt minden fájdalom nélkül teszed.Később, ha újra eszedbe jut ez a személy, akkor sem könnyezed meg...ez kicsit lelki szegénység lenne szerintem.
CMarcsi20 3 years ago
azt aki öngyilkosságot követ el, nem igazán, sajnálom főleg azért nem, amit mondtál, hogy fáj azoknak akik szerették és itt maradtak. akkor hol van a szeretet? aki önkezével vet véget az életének , nem szereti annyira az itt maradtakat, hogy rájuk is gondoljon és ne okozzon nekik ilyen mérhetetlen fájdalmat, amit az elvesztése okoz?
csibecsaba1 3 years ago
@csibecsaba1 Aki öngyilkos akar lenni, egy mentálisan beteg ember. Ilyenkor olyan lelki állapotban van, amikor a valóságérzékelése kifordul a megszokottból... ez annyit tesz, hogy hiába van ott mellette valaki, és fogja a kezét, úgy érzi, mintha egyedül lenne, és senki nem szeretné stb. Tehát ez egyáltalán nem önzőség, vagy szeretet hiányából véghezvitt tett, nem is arról van szó, hogy nem gondol a szeretteire; egyszerűen beteg. Szakmai hozzá nem értéssel ne ítélkezz!
bizonyis 1 year ago 2
Ez nem nyávogás! Nagyon szép, És József Attila megérdemli! A vers is nagyon jó!
onzsevum 3 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
annyira a saját fájdalmával és léttelen nemlétével van elfoglalva, hogy az őt szetetőkre nem gondol és szerintem nem is szeret igazán.
csibecsaba1 3 years ago
tetszik
Gyurzi 3 years ago
Szerintem régebben azért nyomott diszkós zenét, hogy összeszedjen egy "kis" pénzt. Lehet hogy mindjárt ezzel kezdte volna csak az ilyesféle zenére nehéz szponzort találni a mai világban, ahol a műzene dívik:(
Vladyslaous 3 years ago 4
Nagyon durvan atom komolyan szól ez a zene!!!
tisztelegjünk csak Attilának, megérdemli.
emlékszem a 90s években nyávogos szar disco valamit tolt a csaj, de ez az éles váltás nem rossz, sőt kifejezetten odabaszós!!
bharveyzz 3 years ago 2