ja, egyébként Lendvai szokás szerint reflexből hazudik, mert már Csanád felszólalása legelején kimentek, pedig a Perezes dolog csak a végén hangzott el.
nagyon jó videó. Lendvai Ildikó itt pont saját maga vallja be, hogy Izraelt, illetve az ország Izraelhez való viszonyát BÁRMILYEN SZINTEN kritizálni az számukra egyenlő a zsidózással. A zsidózás számomra ez : "szemét zsidók", "mocskos zsidók", "rohadt kipások", stb. Ha ilyet mondana egy jobbikos a parlamentben akkor elgondolkoznék h rájuk szavazok-e. De semmi hasonlóról szó nincs.
@Acquincum Ez akkora hülyeség, hogy kiveri a biztosítékot. Már Isten bocsá', én erdélyi vagyok és a szavazással kapcsolatban csak annyit mondanék el, hogy Vona lenne az utolsó ember, akiről azt gondolnám, hogy "nem törődik a határon túli testvére"-kkel. Arról az emberről csak az mondja, hogy "gerictelen, áruló féreg", aki teljes mértékben magából indul ki. Éljen Vona Gábor és az egész Jobbik. Gyönyörű emberek, köszönünk mindent, amit nemzetünkért tesznek!
@Acquincum kérdezd meg posta imre barátodat, te szarcsimbók! Ott böfögj az oldalán te szar mű MFNK tag. Inkább a gátakon kéne produkálnod, nem a fotelből fröcsögni, te papír huszár! Jó posta szopónak lenni?? Kis görlny!
Csak halkan szólok: Előbb vonultak ki a komcsik, AZTÁN kezdett el beszélni Szegedi Csanád. Meg lehet nézni, úgyhogy "Tisztelt" elvtársnő ezt (te is) elk×tad:D
Ha a Jobbik nem kerülne be, akkor a normálisan gondolkodók kivándorolnának innen, mert MSZP-SZDSZ, Fidesz kirabolták az egész országot! Nem veszed észre mi történt itt ebben a 20 évben? És erről azok tehetnek, akik részesei voltak.
Simon Perez kis kijelentése naná hogy nem kavar botrányt nálunk, hiszen semmiféle hivatalos médiában nem került FORDÍTOTT verzió leadásra, csak annyit látni, hogy mond valamit és nagyon mosolyog a végén. Több helyen feliratozva megtekinthető, de senki nem tud zsidóúl aztán legyint, hogy "biztos nem azt mondja!"
Ennyit erről. Mit gondoltok miért nem angolul tette meg ezt a kijelentését, idióták...
@AMYuntold Hát 1. hogy a többi zsidó bratyival beszélgetett, illetve a 2. az hogy akit túlzottan nem hoz lázba ilyen kis piti ügy mint a hazája sorsa, az így nem érti majd meg.
már nem azért a 20 fillérért de akkor vonultak ki mikor Szegedi Csanád megkapta a szót...mit vetít itt ez a ribanc? Már rég bent sem voltak mikor szóba jött az a palesztin tömegmészáros Simon.
Ja a botoxos kurva majdnem elszólta magát, na az szenzáció lett volna. Nem nagyon tudnák magukat jobban lejáratni, de azzal bizonyos, hogy sikerült volna.
jah, majdnem azt mondta, hogy ezeknek a fasisztáknak nincs helyük a parlamentben. még szerencse, h ilyen könnyen és gyorsan kivágta magát, különben nagy botrány lett volna.
Erről a "zsidózás" témáról nekem mindig egy volt indiai szekta jut az eszembe. Hárman kimentek a piacra, vagy a strandra. Ketten összeverekedtek és amíg az emberek a műsort figyelték, a harmadik ellopta a pénztárcájukat!
annak lenne értelme ha nem mennétek többet a parlamentbe, azt se tudták h mit mondanak a jobbikosok, de kivonulnak, jobb lenne ha az országból vonulnánnak ki!
@narancsleWilhelm Azt hallotad, hogy állítólag a Lendvay az MSZP mesügéje (hülyéje), aki tényleg hiszi amit mond, és állítólag arra tartogatják, amire egy hadsereg szokta az ágyú-töltelékekekt!
"Ilosvay" ...-Királynőnk egy eszme!: csaljuk lépre Toldit!, ki nagy seregével ne jöjjön hiába, fúllasszuk bele őt Úrnőnk picsájábaÍ!
-Gertrúdnak az eszme, megtetszett azonnal. -E manőver, jár dupla haszonnal: gonosz ellenségünk elveszítjük véle, és én is megtudom, vajon jól kefél-e !. ...Fasztnekem, garázdák!, ami a seggem.e durván szánt barázdát!
Az hogy az érzéseinket kiirkáljuk, az jó, de nem elég!
Ameddig ennyi, ÉRDEKTELEN él e-országban, addig kár minden szó Trianonról. Trianonról akkor lehet beszélni, ha az anyaország rendben van. A példamutatás a legnagyobb vonzóerő. AZ a Valaki, akinek az lesz a dolga, hogy megmutassa az utat a példamutatás felé. Az csak a JOBBIK Magyarországért Mozgalom lehet.
Ha van aggódó érzelmeid egy kicsit is a jövőnk iránt, akkor a Jobbik-ót támogassad.
Én cenzor ildikóékra értettem, amit írtam, nem a Jobbikra. Mindazonáltal a második erő szerintem egy irreális jóslat, bár én speciel díjaznám a bekerülést.
Kényszeritsük a magyarországi pártokat, elsősorban a népszerü Jobbikot, hogy mielőbb tegye meg a hivatalos lépéseket a Törökországgal való UNIÓ-ra!!!!!!!!!
1magyarember .... ez gondolom önbevallás a részedről, amiért hazánk igazi kifosztóit, felvásárlóit a cionista Németországot dicsőited még mindig. Szégyeld magad te kis aluliskolázott, politikai analfabéta. A cionista német és izraeli nagytőke által pénzelt Archivum favorizálása helyett jobban tennéd, ha Csángó magyar zenekarokat támogatnál.
Kíváncsi lennék kettőnk közül ki az aluliskolázott. Te aki az alapvető történelmi tényekkel sem vagy tisztában, és lehetetlen no meg buta dolgokat hajtogatsz (kádár imádat, komcsi kilengéseid, Törökországgal való unió stb...) Vagy én, aki merészelek archívumot hallgatni...
De többet nem szándékozom veled foglalkozni. Hülyeségeidet betudom Lipótmezei elmegyógyintézet bezárásának.
This comment has received too many negative votesshow
Hallgasd meg a Jobbik vezetőinek nyilvános beszédeit a keleti hun népekről és akkor menj egy jó nagy tükör elé és köpd szembe magad. A Jobbiknak igaza van, amikor a tolvaj nyugati országok (Németország, Franciaország) helyett a becsületes, tisztességes keleti országok (Oroszország, Törökország) felé igyekszik forditani az országunk "szekerét", gazdaságát.
1magyarember .... azt már megfigyeltem, hogy a lipótmezei szöveggel kizárólag a görény cionista zsidók jönnek elő minden magyarokat védő videónál. Szerintem menj vissza a te országodba a náci izraelbe és ott próbálkozz.
A vitában Vona csak nyerhet, mivel azt a műsort valószínűleg kevés Jobbikos nézi majd, ráadásul a Jobbik szavazói sokkal határozottabbak, tehát egy esetleges nagy lebőgés Vona részéről nem változtatna sokat a szavazóinak a számán. Amennyiben Vona nyerné a vitát, azzal viszont sok határozatlan Fidesz szavazót sikerülne maga mellé állítania... remélem ez utóbbi sikerülni fog az Elnök Úrnak. :D
...elmesélem, hogy történt: ...A Gábor, a Kriszta, a Gyuri, a Feri, na és az F.Attila nagypapáik kamratársak voltak. ...Éppen, hogy megúszták.....A Friccc már elfordította a gázkulcsot, mire sikerült átrágniuk magukat a vasbetonfalon. ....Ugyan észrevették, de futni hagyták Őket, mert megigérték, leigázzák Pannóniát Nekik. ....Így is letttt, már minden a németé, meg a Führer hazájáé. Eon, Auchan, Független Bíróság, meg minden amit számlázni lehet.
Hitler, mint tömeggyilkos:) annyira amennyire megtörtént a holokauszt és kiírtottak 10000000000000 trilliárd zsidót :) istenem:) Ezek a mai gyerekek sok mesét néznek:) Neked is csak azt tudom ajánlani, hogy Tanulj és Olvass:)
"anusmaximus"? Neked a genus proximum-ról egyből a végbélnyílás jut eszedbe? Hmm.....
Mr Freud! Analyze this! :-))) Az úriembernek gyermekkori trauma miatt fellépő erős, agresszív anális fixációja van...remélem, nem állatokon gyakorol...:-S
Nagyon szépen kérlek, ne vigyük ezt a témát tovább, mert szellemeskedésnek silány, ahhoz azonban bőven elég, hogy alantas altesti látens vágyaidról tökéletes kórképet fessenek. ÉRTEM????
Ne zsidó történelem könyvekböl és mende-mondákbol alkosd meg tiszteletre méltó(és árja) hölgyekröl,vagy akárki másrol a véleményed.Olvass és Tanulj!!!!
Én Hungarista vagyok, ezért nem támogatok és nem szavazok egyetlen pártra sem.Főleg nem egy szalonnacionalista tömörülésre.
ItzakbenDavid
"tudom hogy nem antiszemiták !"
Hát persze hogy tudod, hisz a népírtó,élősködő fajtád már hatalmába kerítette rég... .Egy ideig megvezethetitek az embereket, de minél tovább butítjátok az embereket annál nagyobbat fog visszaütni.
Most nem azért, de a szalonnacionalista te vagy. Árja??? Ezt kérlek a náci németek használták. Ha így gondolod költözz Németországba :) Hitler, vagyis egya tömeggyilkos eszméi nem férnek meg a hungarista eszmékkel, max. a germanistákkal :)
-egyetlen párt aki ráadásul zsido uralta médiumokban is fikázhatja a teljes zsidoságot, majd egyetlen szervezet se szolitja fel probálja ellehetetleniteni
-legnagyobb problémája minden kommunikácios csatornán a Fidesz fikázása, azt megprobálja az MSZPvel összemosni hitelteleniteni
-semmiből élrejuto EP választásokon isten tudja miből százmilliok választási kampányra
1magyarember, tudom, azért írtam, mert a fidesz kb. annyira = az mszp-vel, mint a jobbik az nsdap-val. :D Amúgy te csak Hungarista vagy ugye, nem Jobbikos? Amúgy meg az, hogy kékvirág miket ír össze-vissza, azzal ne törődj! :D
Érdekes,hogy mi Hungaristák keverjük az ideológiákat a fejünkbe...éljen kádár,hajrá Jobbik-os hozzászólásaid derengenek??Vagy szerinted ez a két dolog összefér ideológiailag? Érdekes.... és mi folyamatosan képezzünk magunkat szellemileg és fizikailag is... te micsinálsz? Videókhoz írkálsz idióta kesze kusza dolgokat napi 24 órába?Gondolom a te olvasatodba felvilágosítod az embereket de sajnos csak elbutítod őket.Tanulj és olvass!!!!!!!!!!! Hiddel megéri...
Lendvai egyike az mszps zsidóknak, remélem már csomagol a tetves felvartarcú kivénhedt ribanca... Bíróság elé a hazaárulóval! Vagy a Duna partra.. (juj de náci voltam :) :) :) )
"nagyon sokat vitatkoztak".......Simon Perez kijelentesen? Ezt a hazug , kigyo beszedet. Probalkozik a riporter a manipulativ melle beszelessel. Nincs eselye Vonat tul ervelni illetve az igazsagot tulervelni, elhazudni ! Lendvainak meg adjon mar valaki egy repulo seprut!
Senkinek sem tűnt fel, hogy a tv2 beszélgetett Vonával? Köszönjük Elnök úr!
Még pár évig beszélgetünk, gyalázzuk a magyart, aztán jöhet a Jobbiktól a dózeroltatás, dömper, meg a kisbusz a tulajdonosoknak, szerkesztőknek. Vona: Jó, majd telefonon rácsörgünk, nehogy magukra omoljanak a romok, több ezer Joshi kazettával.
1magyarember ..... azt javaslom nektek, hogy a politikailag aktiv és redményes Jobbik szapulása, indokolatlan kritizálása helyett, tüntessetek az inkal irodái előtt és a magyarországi cionista szervezetek székházai előtt. Köszönöm.
1magyarember ......Tisztitsátok meg a fertőzött elméteket és a tudatotokat a helytelen tanoktól és ideológiáktól a nemzetmentés nagy és szent feladatának megkezdése előtt és akkor tudni fogjátok mit kell tennetek a nemzetért!!!!
1magyarember..... a Jobbik már most többet tett a magyarság megszervezéséért és megmentéséért, mint ti álmodozó hungarosták, akik összekeveritek az eszméket és ideológiákat a fejetekben. A német nemzetiszocializmusnak sohasem volt táptalaja Magyarországon, lévén, hogy a nácizmus idegen a magyar lélektől. A nécizmus ugyanis a cionizmus undoritó VÉGTERMÉKE!!!!!
Olvasgatva kekvirag1 kommentjeit furcsa dolgokra lettem figyelmes.Nemrég még ez a semmirekellő patkány, Kádárt éltette no meg a Munkáspártot... hát mit ne mondjak Jobbik színvonalát is tükrözi, hogy kik kampányolnak neki... A Hungarista hatalomátvétel után az ilyen kétszínü cionkutyákra rossz sors vár... Ha pedig nem tudatosan csinálod, hanem csak tudatlan vagy, akkor fogd be és nézz utána a dolgoknak ne beszélj badarságokat!!!! BOMLASZTASSZ!!!!
1magyarember..... miről beszélsz te szerencsétlen provokátor? Hágy gyermeket neveltél már fel, hogy a magyarságot reősitsd az új "barna pestissel" szemben? Hány magyar szervezetnek vagy AKTIV, teljes jogu tagja? Hány külföldi szervezettel, politikai párttal vetted már fel a kapcsolatot, hogy valós alternativát teremts a magyarság megmentéséhez?
1magyarember .....Hány vidéki kisnyugdijas házához mentél ki, hogy fizikailag védelmezd a "C" tipusu bűnözőktől? Hány politikai pártot vagy társadalmi szervezetet regisztráltattál, hogy aktivizáld a magyar társadalmat? Mit teszel a magyarság érdekeinek megvédéséért az álmodozáson kivül? Az elmúlt húsz évben miért nem voltál képes meggátolni az illegális bevándorlás és a cionista betelepülés erősödését, holott már nincsenek itt az oroszok???????
1magyarember ..... miért van az, hogy ti a ló elé fogjátok a szekeret, azzal, hogy nemzetvezetőt neveztek ki a nemzet tudta és támogatása nélkül??????
Hogyan lennétek képesek ti bármit is tenni a magyar nemzetért, ha cselekvés, AKTIV POLITIZÁLÁS helyett csak provokáltok és álmodoztok?
Ti ugyan olyan kértékonyak vagytok mint a cionisták és belső szövetségeseik a cionkeresztények!!!!!
Javaslom hogy aki nem ismerné a Hungarizmust az minnél előbb tegye meg és hagyjon fel a szalonnacionalizmussal.A Hungaristák bizonyítottak már 44-ben... Háborús időkben is kiemelkedően,bátran,hősiesen vezették/védelmezték az országot. Végszóra talán még annyit:Kitartás! Éljen Szálasi!
1magyarember .... a nemzetmentésben, a nemzetvédésben és természetesen a háborúban NEM A RÉSZVÉTEL A FONTOS, HANEM A GYŐZELEM!!!!!
A hungarristák egyetlen dolgot tettek helyesen a hatalmuk ideje alatt, azt, hogy nem keveredtek a náci eszméket hirdető cionista csürhével. De nem ismerték fel a történelmi lehetőséget az oroszokban.
kekvirag1 érdekes hogy a Führert zsidózod és a Jobbikot isteníted,mikor nem HItler férje volt Baló hanem Morvaié....de ez ugye mellékes....Egy olyan erő ami a mostani helyzetbe parlamentáris úton akarja átvenni a hatalmat mire odajut, hogy erre bárminemü esélye lenne a zsidók megfertőzik, ha eddig nem tették volna meg lásd Morvai.... Az egyetlen lehetőség a Hungarizmus hatalomra segítése.
1magyarember ... a te hungarizmusod még saját magát sem tudta megmenteni sőt még a saját vezérét sem. Hogyan akarod akkor a nemzetet megmenteni vele? A baj ugyanis az a te általad propagált ideolágiával, hogy nem képes igazodni a mai idők elvárásaihoz!!! Az ajtón kilöki a sivatagi rablókat (a cionistákat), de az ablakot szélesre kitárja előttük a cionkeresztény papok láttán. :))
Azt mért nem szóltad meg te kurva ,mikor a simon perec elmesélte a nagyvilágnak hogy szépen felvásárolják Magyarországot!!védd a nagyvilági zsidó tőkét te picsa.....UNDORÍTÓóóóÓ!!!!!
A balodalon és jobboldalon harcoló igaz magyaroknak és magyarszivü honfitársainknak össze kell fognia, hogy eredményesen kitakarithassák ezt az országot a betelepült cionista bűnözőktől és barna cinkostársaiktól.
Izraelben már Magyarul tanítják a gyerekeket hogy minél hamarabb elsajátítsák az "új haza" nyelvét.
Gyertek csak ide,fejvesztve menekültök majd!! Minden Magyarnak fel kell végre ébrednie,ez már régen nem jobb vagy baloldalról szól,sokkal több annál.A hazát kell megvédeni!
Bartók pl. az ultranacionalisták miatt hagyta el Magyarországot. Szíve szerint itt maradt volna, mivel nagyon szerette a hazáját, de az őrült nacionalita légkört nem bírta.
Na most akkorát nevettem, hogy majdnem leestem a székemről. Kispofám, ha a fele magyar nép, csak 20 %-ban lenne akkora nemzetszocialista mint énmagam, akkor már az összes zsidócsürhe, beleértve téged is, a köruti lámpaoszlopokon lóbállódznának mint a karácsonyfadisz a fán. Amelyikőtöknek meg nem jutna lámpaoszlop, azoknak meg már vidáman szopogatnák a pofikájukól a bört a halacskák a dunában. Hát ilyen zsidó vagyok én. :)
A nemzetiszocializmus az őrült cionista zsidó Hitler tákolmánya, amelyet főként a szutyok cionizmusra épitett. 1923-ig nem tudott pénzt teremteni a koszlott pártja mögé, mig aztán a német cionista görények felkarolták, hogy erővel rákényszeritse a vonakodó európai zsidókat az általuk megálmodott náci izraelbe való áttelepülésre. Ennyi.

Az elszámoltatást azonban a magyar pártok megerősitésével lehetne elérni. A fidesz nem magyar párt. Csatlakozzatok a magyar pártokhoz. Legyetek teljes jogu, aktiv tagjai a Jobbiknak, a Kisgadapártnak és a Thürmer Gyula vezette Munkáspártnak!
az elejéről: nem ez az a felvarratott ribanc akinek a fia drogdíler és emiatt tartják sakkban? a kivonulás-indok nyilván hazugság, hiszen a beszéd ELEJÉN kivonultak a zsidók. Másik hazugság: NEM mondta, hogy az "izraeli elnök" (terrorista) írta a költségvetést, hanem kérdezte. köszönjük a jelzést: a zsidó a magyar nemzet ellen van. kész.
a másik: "rendes kis zsidózás" azaz "hogy tudatosan a magyarokat akarják itt legyilkolni". ez a zsidózás? meg vagyok keveredve. tehát igaz, csak nem szabad kimondani?
A Magyar nép Ítélete:Mivel a jelenlegi törvények nem engedélyezik a halál büntetést, ezért életfogytiglani közmunkával egybekötött börtönbüntetésre ítéljük önöket. Fellebbezésnek helye nincs.
Hajra Turan Gabor! Greetings to our brothers in HUN Magyar Lands... Greetings from Türkiye!
SancharKhan 2 months ago 2
ja, egyébként Lendvai szokás szerint reflexből hazudik, mert már Csanád felszólalása legelején kimentek, pedig a Perezes dolog csak a végén hangzott el.
Clodknock 7 months ago
nagyon jó videó. Lendvai Ildikó itt pont saját maga vallja be, hogy Izraelt, illetve az ország Izraelhez való viszonyát BÁRMILYEN SZINTEN kritizálni az számukra egyenlő a zsidózással. A zsidózás számomra ez : "szemét zsidók", "mocskos zsidók", "rohadt kipások", stb. Ha ilyet mondana egy jobbikos a parlamentben akkor elgondolkoznék h rájuk szavazok-e. De semmi hasonlóról szó nincs.
Clodknock 7 months ago
ez nem zsidózás...
k57602 9 months ago
"soha többé bemenni a parlamentbe, nyilván az értelmetlen volna"... nem... akkor lenne csak igazán jó :D és ne félj ildikém nemsokára így is lesz :D
pumpflex 10 months ago
Ti zsidók nem vagytok ízlésesek!
shmidand 1 year ago
Ez milyen nyomorult???
Látszik az értelem Lendvai Ildikón....
Sötét , mint az éjszaka...
19mnorby 1 year ago
@Acquincum Neked max. az izraeli határon túl vannak testvéreid, te rohadt zsidó!
MrAnticionista 1 year ago
hogy rázza a fejét a kis botox!!
nemethsoma 1 year ago
Pedig jol tettetek volna ha soha többet nem mentek be. árulo gecik
LOPIKOZI 1 year ago
acquincum te agymosott barom
hodi20 1 year ago
3 komcsi fasz:D
VFX95 1 year ago
@Acquincum JTF.org forum
TheMryankov 1 year ago
@Acquincum ezt hol a narkomán szájba baszott kurva anyádban olvastad te befeketitő zsidó patkány
KOVACS73 1 year ago
Hajrá jobbik, hajrá Vona Gábor! Mindenki jobbikos csak egy két fasz még nem tud róla!
Ze9hun 1 year ago
@Acquincum
te mit szedsz?
hangyát boxkesztyűvel, vagy valami elmebogyeszt? :D
Mindig lesznek hozzád hasonló totális idióták határon innen és túl!
ANTIMATERlAL 1 year ago
@Acquincum Ez akkora hülyeség, hogy kiveri a biztosítékot. Már Isten bocsá', én erdélyi vagyok és a szavazással kapcsolatban csak annyit mondanék el, hogy Vona lenne az utolsó ember, akiről azt gondolnám, hogy "nem törődik a határon túli testvére"-kkel. Arról az emberről csak az mondja, hogy "gerictelen, áruló féreg", aki teljes mértékben magából indul ki. Éljen Vona Gábor és az egész Jobbik. Gyönyörű emberek, köszönünk mindent, amit nemzetünkért tesznek!
Elachus 1 year ago
Lendvai is egy antiszemita gizike, most másora fogja a zsidózást.
DavidItzak 1 year ago
Lendvaii izlike meg neked gyurcsany budos segge, nyaltad eleged az aranyeret!!!
csisziman 1 year ago
@Acquincum kérdezd meg posta imre barátodat, te szarcsimbók! Ott böfögj az oldalán te szar mű MFNK tag. Inkább a gátakon kéne produkálnod, nem a fotelből fröcsögni, te papír huszár! Jó posta szopónak lenni?? Kis görlny!
MotoClubdothu 1 year ago 5
lendvainak üzenem hogyha többet nem mennének be a parlamentbe az nem értelmenten hanem az eddigi egyetlen értelmes gondolatuk lenne
Agyar90 1 year ago
eljen vona magyarorszagnak ilyen emberekre van szuksege. lehet hogy nem jo egyesek szerint de enel rosszabb nem johett szebb jovot
monikav83 1 year ago

Slota Gábor mellény-forradalma... :-))
genusproximum 1 year ago
Lendvai Liberálkurva dögölj meg
KOVACS73 1 year ago
Lendvai szopja le az apja faszát a ravatalán. És nem baj ha nem megy vissza a parlamentbe! Soha többet!
Gaboresco 1 year ago
Ma reggel ez az uzenet fogadott a GMAIL emben amit biztonsagosnak gondoltam.
Valaki kemkedett utanam amig nyugodtan szunditottam..
"A fiokjahoz valoszinuleg ebbol az orszagbol fertek hozza: Izrael"
BunyMclfy 1 year ago
politika je kurva !!!
šíri nenávisť medzi ľuďmi
JuroNitraSVK 1 year ago
csendőrséget ??!
xabyka 1 year ago
ez az arcfelvarrás nagyon jól sikerült
más pozitívum nem jut eszembe :)
koldusopera 1 year ago
Csak halkan szólok: Előbb vonultak ki a komcsik, AZTÁN kezdett el beszélni Szegedi Csanád. Meg lehet nézni, úgyhogy "Tisztelt" elvtársnő ezt (te is) elk×tad:D
84weast 1 year ago
Még beszélni sem tud.. Adjon az isten!
Hajrá Jobbik^^
MCDCfreestyle1 1 year ago
Ildi bazki, nagyon ronda vagy fúj!!!!
vasassc 1 year ago
Mindneki egy seggfej aki ott csucsul a parlamentben
a legtobb ember csoro, munkanélkuli.. és ezek után ki meri megkérdojelezni Vona állitásait?:)
Gyozzon a Jobbik!:)
altergirl1 1 year ago
mrbaly0630 ---- Menj dögkútra zabálni, mindjárt dél van!! Te teknővájó cigány!! Ha nem tetszik akkor nem kell megnézni a videót te PROLI!
Bmate24007 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Kapd be Jobbik! Gárda, káromkodás, Magyarország szégyenei vagytok!
mrbaly0630 1 year ago
@mrbaly0630
Majd ti kapjátok be jó mélyen! Tövig! Már, csak 3 nap! XDXD
MotoClubdothu 1 year ago
@MotoClubdothu KAPJÁTOK BE MIND!
LinuxTheBest 1 year ago
@LinuxTheBest
Te meg benyalhatsz, CSONTIG! XDXD
MotoClubdothu 1 year ago
@mrbaly0630 Azaz , védd a párt becsületét! -.-
HUNDuffman 1 year ago
@mrbaly0630 Szerintem meg a cigányok, a buzik Magyarország szégyenei
norberto361 11 months ago
Ha a Jobbik nem kerülne be, akkor a normálisan gondolkodók kivándorolnának innen, mert MSZP-SZDSZ, Fidesz kirabolták az egész országot! Nem veszed észre mi történt itt ebben a 20 évben? És erről azok tehetnek, akik részesei voltak.
jumprockband 1 year ago
Simon Perez kis kijelentése naná hogy nem kavar botrányt nálunk, hiszen semmiféle hivatalos médiában nem került FORDÍTOTT verzió leadásra, csak annyit látni, hogy mond valamit és nagyon mosolyog a végén. Több helyen feliratozva megtekinthető, de senki nem tud zsidóúl aztán legyint, hogy "biztos nem azt mondja!"
Ennyit erről. Mit gondoltok miért nem angolul tette meg ezt a kijelentését, idióták...
AMYuntold 1 year ago
@AMYuntold Hát 1. hogy a többi zsidó bratyival beszélgetett, illetve a 2. az hogy akit túlzottan nem hoz lázba ilyen kis piti ügy mint a hazája sorsa, az így nem érti majd meg.
AMYuntold 1 year ago
ki szabja meg hogy mi a parlamenti norma azok között a falak közé az valo ami az országba van ésez van az országba
zsigafari 1 year ago
már nem azért a 20 fillérért de akkor vonultak ki mikor Szegedi Csanád megkapta a szót...mit vetít itt ez a ribanc? Már rég bent sem voltak mikor szóba jött az a palesztin tömegmészáros Simon.
fejci20 1 year ago
Si vis pacem, para bellum. hajra jobbik!!!!
spzclan 1 year ago
Addig azért visszamennek sziszegős Ilidiék a partlamentbe, amíg van mit hazavinni...
gragganmore 1 year ago 2
pedig az lenne a legjobb ha nem mennétek soha többet a parlamentbe kedves lendvai ibolya
smokingrolls 1 year ago 3
1:12 hoppáá "ezeknek a fasisztáknak " ...? majdnem kicsúszott.... Szánalmas ... Pedig kezdhet hozzászokni a JOBBIK látványához a parlamentbe...
FKAaFTW 1 year ago
Ja a botoxos kurva majdnem elszólta magát, na az szenzáció lett volna. Nem nagyon tudnák magukat jobban lejáratni, de azzal bizonyos, hogy sikerült volna.
edemelectroshock 1 year ago 2
jah, majdnem azt mondta, hogy ezeknek a fasisztáknak nincs helyük a parlamentben. még szerencse, h ilyen könnyen és gyorsan kivágta magát, különben nagy botrány lett volna.
Hajrá Jobbik!
88lola14 1 year ago 2
Erről a "zsidózás" témáról nekem mindig egy volt indiai szekta jut az eszembe. Hárman kimentek a piacra, vagy a strandra. Ketten összeverekedtek és amíg az emberek a műsort figyelték, a harmadik ellopta a pénztárcájukat!
nincsable 1 year ago
Ez az Azurák is milyen hülye.....
Zsebdomper 1 year ago
Te hazug xar meg elsem kezdte a mondani valojat es maris kivonultatok !!! Remelem nemsokara OROKRE xar KOMCSIK!
Lucifair 2 years ago
Kibaszott csúnya ez a nyanya
psychotake 2 years ago 2
Hallottátok azt, hogy a Lendvay tényleg hisz abban a zagyvaságban amit mond? Ő az a mesüge MSZP-s, akit a többiek lóti-futinak használnak.
fricskaful 2 years ago
Lendvai egy rohadt cenzor.
pityubacsi 2 years ago
annak lenne értelme ha nem mennétek többet a parlamentbe, azt se tudták h mit mondanak a jobbikosok, de kivonulnak, jobb lenne ha az országból vonulnánnak ki!
adjon az isten szebb jövöt!
bolo25285 2 years ago 2
Büdös hazaáruló anyádat te szemét Lendvai
skid76 2 years ago 12
Elneznem 1 koedukalt bortonben amint ot varja Sztojka Ivan
Tornado8603 2 years ago
csatlakozom az előttem szólóhoz :)
seggrepacsi123 2 years ago 7
Lendvai Ildi, baszd meg az anyádat,
Lendvai Ildi baszd meg az anyádat!
KGG1976 2 years ago 28
Egy ilyen redvás kommunista tetves madárijesztőnek,mint ez a lendvai,ennek nincs helye a parlamentben,de a börtönön kívül se.
lutyika 2 years ago 7
1:04 Pedig ennek volna csak igazán értelme!
Ha az MSZP soha többet nem menne be a Parlamentbe. Én ebben segíteni fogok :-D
lindadetelcontar 2 years ago 9
Uh, remélem lecsukják majd ezeket a tetves kommunistákat, ahogyan igérték. Már pusztán emiatt szavazni fogok rájuk. Kiváncsi leszek...
flapjack198 2 years ago 6
Mentek a levesbe!!! Ott rinyálhatsz! Egyre kevesebb a 60-70 éves komcsi törzsbázis!!!
sogamcs 2 years ago 2
Lendvai egy álomvilágban él,egyszer kéne csak neki egy cigányokkal teli buszon utazni és lehet hogy megváltozna a véleménye sok dologban
rotjob1989 2 years ago 21
Lendvai egy vicc. Olyan, mint egy kis úttörő.
narancsleWilhelm 2 years ago 3
@narancsleWilhelm Azt hallotad, hogy állítólag a Lendvay az MSZP mesügéje (hülyéje), aki tényleg hiszi amit mond, és állítólag arra tartogatják, amire egy hadsereg szokta az ágyú-töltelékekekt!
nincsable 1 year ago
inkább lendvai ne beszéljen arról hogy mi való és mi nem való a Parlamentben.
Az igazság csúnya dolog ne is beszéljünk róla, de a nemzetet tönkretenni az természetes.
mmmartinymm 2 years ago 3
Ildikom Ildikomm a Jobbik neked megadna a kegyelemdofest!
A nep meg szivesen megforgatna benned azt a tort:)
Victorya75 2 years ago 3
"Ilosvay" ...-Királynőnk egy eszme!: csaljuk lépre Toldit!, ki nagy seregével ne jöjjön hiába, fúllasszuk bele őt Úrnőnk picsájábaÍ!
-Gertrúdnak az eszme, megtetszett azonnal. -E manőver, jár dupla haszonnal: gonosz ellenségünk elveszítjük véle, és én is megtudom, vajon jól kefél-e !. ...Fasztnekem, garázdák!, ami a seggem.e durván szánt barázdát!
gallikusz 2 years ago
Az hogy az érzéseinket kiirkáljuk, az jó, de nem elég!
Ameddig ennyi, ÉRDEKTELEN él e-országban, addig kár minden szó Trianonról. Trianonról akkor lehet beszélni, ha az anyaország rendben van. A példamutatás a legnagyobb vonzóerő. AZ a Valaki, akinek az lesz a dolga, hogy megmutassa az utat a példamutatás felé. Az csak a JOBBIK Magyarországért Mozgalom lehet.
Ha van aggódó érzelmeid egy kicsit is a jövőnk iránt, akkor a Jobbik-ót támogassad.
.
MultiCanopus 2 years ago 4
Hajrá Magyarok, Oroszok, Törökök! A keleti hunok erősebbek, ha összefognak a nyugati szemét népek ellen!!!!
kekvirag1 2 years ago
...pedig jó lett volna, ha ti soha többet nem mentek be a parlamentbe, jobbik vagy nem jobbik...
sek195 2 years ago
Pedig ott lesz a JOBBIK, méghozzá 2-ik erőként!
A többi szaros párt meg megy a levesbe! :P:P :PP
MotoClubdothu 2 years ago 3
Úgy látom, félreértettél, pajtás:
Én cenzor ildikóékra értettem, amit írtam, nem a Jobbikra. Mindazonáltal a második erő szerintem egy irreális jóslat, bár én speciel díjaznám a bekerülést.
sek195 2 years ago 2
@MotoClubdothu csak a Fidesz! a fidesz nem megy a levesbe nyugi !
22Golani 1 year ago
Kényszeritsük a magyarországi pártokat, elsősorban a népszerü Jobbikot, hogy mielőbb tegye meg a hivatalos lépéseket a Törökországgal való UNIÓ-ra!!!!!!!!!
kekvirag1 2 years ago
@kekvirag1
Nagy az Isten állatkertje, csak sajnos kicsi a kerités...
1magyarember 2 years ago
1magyarember .... ez gondolom önbevallás a részedről, amiért hazánk igazi kifosztóit, felvásárlóit a cionista Németországot dicsőited még mindig. Szégyeld magad te kis aluliskolázott, politikai analfabéta. A cionista német és izraeli nagytőke által pénzelt Archivum favorizálása helyett jobban tennéd, ha Csángó magyar zenekarokat támogatnál.
kekvirag1 2 years ago
@kekvirag1
Kíváncsi lennék kettőnk közül ki az aluliskolázott. Te aki az alapvető történelmi tényekkel sem vagy tisztában, és lehetetlen no meg buta dolgokat hajtogatsz (kádár imádat, komcsi kilengéseid, Törökországgal való unió stb...) Vagy én, aki merészelek archívumot hallgatni...
De többet nem szándékozom veled foglalkozni. Hülyeségeidet betudom Lipótmezei elmegyógyintézet bezárásának.
1magyarember 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Hallgasd meg a Jobbik vezetőinek nyilvános beszédeit a keleti hun népekről és akkor menj egy jó nagy tükör elé és köpd szembe magad. A Jobbiknak igaza van, amikor a tolvaj nyugati országok (Németország, Franciaország) helyett a becsületes, tisztességes keleti országok (Oroszország, Törökország) felé igyekszik forditani az országunk "szekerét", gazdaságát.
kekvirag1 2 years ago
1magyarember .... azt már megfigyeltem, hogy a lipótmezei szöveggel kizárólag a görény cionista zsidók jönnek elő minden magyarokat védő videónál. Szerintem menj vissza a te országodba a náci izraelbe és ott próbálkozz.
kekvirag1 2 years ago
Bokros kihívta egy vitára Vonát. Kíváncsi vagy mi lesz ebből?
hunAtis92 2 years ago
Hát mi... 2 perc alatt lealázza Vona bokrost! :))
bokros még nem tudja, h élete egyik legrosszabb döntése volt ez a vitára hívás! :)))))
MotoClubdothu 2 years ago
@MotoClubdothu
A vitában Vona csak nyerhet, mivel azt a műsort valószínűleg kevés Jobbikos nézi majd, ráadásul a Jobbik szavazói sokkal határozottabbak, tehát egy esetleges nagy lebőgés Vona részéről nem változtatna sokat a szavazóinak a számán. Amennyiben Vona nyerné a vitát, azzal viszont sok határozatlan Fidesz szavazót sikerülne maga mellé állítania... remélem ez utóbbi sikerülni fog az Elnök Úrnak. :D
Zyanwasserstoff 2 years ago 3
itt lenne az ideje, hogy valaki leforditsa mar ezt a kijelentest magyarra, szorol szora
OmerZaken 2 years ago
...elmesélem, hogy történt: ...A Gábor, a Kriszta, a Gyuri, a Feri, na és az F.Attila nagypapáik kamratársak voltak. ...Éppen, hogy megúszták.....A Friccc már elfordította a gázkulcsot, mire sikerült átrágniuk magukat a vasbetonfalon. ....Ugyan észrevették, de futni hagyták Őket, mert megigérték, leigázzák Pannóniát Nekik. ....Így is letttt, már minden a németé, meg a Führer hazájáé. Eon, Auchan, Független Bíróság, meg minden amit számlázni lehet.
gallikusz 2 years ago
Comment removed
Orange2010ful 2 years ago
Comment removed
Orange2010ful 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Vonageci
Vukasinovity00 2 years ago
Vukasbuzi
MotoClubdothu 2 years ago
This has been flagged as spam show
Hajrá Magyarország, Hajrá Fidesz!
Orange2010ful 2 years ago
Rendes kis zsidózás, te botoxos vén kurva?
Lesz még itt más is, te büdös zsidó ribanc!!!
1111myname 2 years ago 6
Dehogynem:) Itt vagy például te!
1magyarember 2 years ago 5
@1magyarember
Köszi, szlávember...bátor vagy! Egy igazi hős! :-))))
genusproximum 1 year ago
Comment removed
1magyarember 2 years ago
Hitler, mint tömeggyilkos:) annyira amennyire megtörtént a holokauszt és kiírtottak 10000000000000 trilliárd zsidót :) istenem:) Ezek a mai gyerekek sok mesét néznek:) Neked is csak azt tudom ajánlani, hogy Tanulj és Olvass:)
Kitartás!Éljen Szálasi!
1magyarember 2 years ago 7
This comment has received too many negative votes show
Szálasi??? Nagyobb szardarabot már nem találtál?
genusproximum 2 years ago
Zsidó anyádtól bocsánatot kértél már, hogy meg mertél születni, bazmeg???
1111myname 2 years ago
@1111myname
Apám, ez a "magyar kultúra". :-D Add át az ivadékaidnak...legyen utánpótlás a sutyeroakadémián. :-D
genusproximum 1 year ago
@genusproximum genusproxium vagyis anusmaximus te nállad nagyobb szardarabot keresve se találni
KOVACS73 1 year ago
@KOVACS73
"anusmaximus"? Neked a genus proximum-ról egyből a végbélnyílás jut eszedbe? Hmm.....
Mr Freud! Analyze this! :-))) Az úriembernek gyermekkori trauma miatt fellépő erős, agresszív anális fixációja van...remélem, nem állatokon gyakorol...:-S
Nagyon szépen kérlek, ne vigyük ezt a témát tovább, mert szellemeskedésnek silány, ahhoz azonban bőven elég, hogy alantas altesti látens vágyaidról tökéletes kórképet fessenek. ÉRTEM????
genusproximum 1 year ago
Mindent bele fiuk!
szalasiferenc88 2 years ago 8
hajrá jobbbik
chaimhowk88 2 years ago 7
gylthanasss
Ne zsidó történelem könyvekböl és mende-mondákbol alkosd meg tiszteletre méltó(és árja) hölgyekröl,vagy akárki másrol a véleményed.Olvass és Tanulj!!!!
1magyarember 2 years ago 3
ferikebak
Én Hungarista vagyok, ezért nem támogatok és nem szavazok egyetlen pártra sem.Főleg nem egy szalonnacionalista tömörülésre.
ItzakbenDavid
"tudom hogy nem antiszemiták !"
Hát persze hogy tudod, hisz a népírtó,élősködő fajtád már hatalmába kerítette rég... .Egy ideig megvezethetitek az embereket, de minél tovább butítjátok az embereket annál nagyobbat fog visszaütni.
1magyarember 2 years ago 4
Most nem azért, de a szalonnacionalista te vagy. Árja??? Ezt kérlek a náci németek használták. Ha így gondolod költözz Németországba :) Hitler, vagyis egya tömeggyilkos eszméi nem férnek meg a hungarista eszmékkel, max. a germanistákkal :)
Szebb Jövőt!
sokdudu 2 years ago 2
Adjon az Isten ItzakbenDavid!
Örömmel olvastam soraid!
Előre is köszönjük, ha így gondolod!
Szebb jövőt!
MotoClubdothu 2 years ago
Hajrá Jobbik!
gylthanasss 2 years ago 6
Ha Morvait szidod Baló miatt, akkor Hitlert is kezdheted Eva Braun miatt :)
gylthanasss 2 years ago
Jobbik és furcsaságai:
-egyetlen párt aki ráadásul zsido uralta médiumokban is fikázhatja a teljes zsidoságot, majd egyetlen szervezet se szolitja fel probálja ellehetetleniteni
-legnagyobb problémája minden kommunikácios csatornán a Fidesz fikázása, azt megprobálja az MSZPvel összemosni hitelteleniteni
-semmiből élrejuto EP választásokon isten tudja miből százmilliok választási kampányra
-Fürj Lajos...
kreutzere 2 years ago
Azért mert ekkora pártot már nem nyomhatnak el a zsidók sem!
lvi67 2 years ago
Ezt nem teljesen értem amit mondasz. Ők azt állitják a zsidok irányitják az mszpt és a fideszt is. Akkor őket már miért ne?
kreutzere 2 years ago
1magyarember, tudom, azért írtam, mert a fidesz kb. annyira = az mszp-vel, mint a jobbik az nsdap-val. :D Amúgy te csak Hungarista vagy ugye, nem Jobbikos? Amúgy meg az, hogy kékvirág miket ír össze-vissza, azzal ne törődj! :D
ferikebak 2 years ago
JOBBIK =NSDAP? Bárcsak igazad lenne:)
1magyarember 2 years ago
JOBBIK = NSDAP
ferikebak 2 years ago
FIDESZ = MSZP !!!
kekvirag111 2 years ago 3
The winner is....... Gábor Vona
Galapagosz 2 years ago 8
Érdekes,hogy mi Hungaristák keverjük az ideológiákat a fejünkbe...éljen kádár,hajrá Jobbik-os hozzászólásaid derengenek??Vagy szerinted ez a két dolog összefér ideológiailag? Érdekes.... és mi folyamatosan képezzünk magunkat szellemileg és fizikailag is... te micsinálsz? Videókhoz írkálsz idióta kesze kusza dolgokat napi 24 órába?Gondolom a te olvasatodba felvilágosítod az embereket de sajnos csak elbutítod őket.Tanulj és olvass!!!!!!!!!!! Hiddel megéri...
1magyarember 2 years ago 5
Lendvai egyike az mszps zsidóknak, remélem már csomagol a tetves felvartarcú kivénhedt ribanca... Bíróság elé a hazaárulóval! Vagy a Duna partra.. (juj de náci voltam :) :) :) )
Nornoka 2 years ago 6
"nagyon sokat vitatkoztak".......Simon Perez kijelentesen? Ezt a hazug , kigyo beszedet. Probalkozik a riporter a manipulativ melle beszelessel. Nincs eselye Vonat tul ervelni illetve az igazsagot tulervelni, elhazudni ! Lendvainak meg adjon mar valaki egy repulo seprut!
viennaustria 2 years ago 9
Ezt nézétek meg a youtubon: Youtube - Igazi ritkaság: egy őszinte fideszes politikus
kekvirag1 2 years ago 3
Senkinek sem tűnt fel, hogy a tv2 beszélgetett Vonával? Köszönjük Elnök úr!
Még pár évig beszélgetünk, gyalázzuk a magyart, aztán jöhet a Jobbiktól a dózeroltatás, dömper, meg a kisbusz a tulajdonosoknak, szerkesztőknek. Vona: Jó, majd telefonon rácsörgünk, nehogy magukra omoljanak a romok, több ezer Joshi kazettával.
SLIDERS001 2 years ago 2
Mi vaaaaan????
szuzmari 2 years ago
1magyarember ..... azt javaslom nektek, hogy a politikailag aktiv és redményes Jobbik szapulása, indokolatlan kritizálása helyett, tüntessetek az inkal irodái előtt és a magyarországi cionista szervezetek székházai előtt. Köszönöm.
kekvirag1 2 years ago
Hajrá Vona Gábor! Hajrá Morvai Krisztina! Jobb Jövőt!
kekvirag1 2 years ago 3
1magyarember ......Tisztitsátok meg a fertőzött elméteket és a tudatotokat a helytelen tanoktól és ideológiáktól a nemzetmentés nagy és szent feladatának megkezdése előtt és akkor tudni fogjátok mit kell tennetek a nemzetért!!!!
kekvirag1 2 years ago
Hajrá Jobbik! Hajrá normális Magyarország! Jobb Jövőt!
kekvirag1 2 years ago
1magyarember..... a Jobbik már most többet tett a magyarság megszervezéséért és megmentéséért, mint ti álmodozó hungarosták, akik összekeveritek az eszméket és ideológiákat a fejetekben. A német nemzetiszocializmusnak sohasem volt táptalaja Magyarországon, lévén, hogy a nácizmus idegen a magyar lélektől. A nécizmus ugyanis a cionizmus undoritó VÉGTERMÉKE!!!!!
kekvirag1 2 years ago
1magyarember .... provokálás helyett támogassátok a magyar-magyar pártokat és akkor erősödni fog a magyarság esélye a jóirányu változások megtételére.
JOBB JÖVŐT!!!
kekvirag1 2 years ago
Olvasgatva kekvirag1 kommentjeit furcsa dolgokra lettem figyelmes.Nemrég még ez a semmirekellő patkány, Kádárt éltette no meg a Munkáspártot... hát mit ne mondjak Jobbik színvonalát is tükrözi, hogy kik kampányolnak neki... A Hungarista hatalomátvétel után az ilyen kétszínü cionkutyákra rossz sors vár... Ha pedig nem tudatosan csinálod, hanem csak tudatlan vagy, akkor fogd be és nézz utána a dolgoknak ne beszélj badarságokat!!!! BOMLASZTASSZ!!!!
1magyarember 2 years ago
1magyarember..... miről beszélsz te szerencsétlen provokátor? Hágy gyermeket neveltél már fel, hogy a magyarságot reősitsd az új "barna pestissel" szemben? Hány magyar szervezetnek vagy AKTIV, teljes jogu tagja? Hány külföldi szervezettel, politikai párttal vetted már fel a kapcsolatot, hogy valós alternativát teremts a magyarság megmentéséhez?
kekvirag1 2 years ago
1magyarember .....Hány vidéki kisnyugdijas házához mentél ki, hogy fizikailag védelmezd a "C" tipusu bűnözőktől? Hány politikai pártot vagy társadalmi szervezetet regisztráltattál, hogy aktivizáld a magyar társadalmat? Mit teszel a magyarság érdekeinek megvédéséért az álmodozáson kivül? Az elmúlt húsz évben miért nem voltál képes meggátolni az illegális bevándorlás és a cionista betelepülés erősödését, holott már nincsenek itt az oroszok???????
kekvirag1 2 years ago
1magyarember ..... miért van az, hogy ti a ló elé fogjátok a szekeret, azzal, hogy nemzetvezetőt neveztek ki a nemzet tudta és támogatása nélkül??????
Hogyan lennétek képesek ti bármit is tenni a magyar nemzetért, ha cselekvés, AKTIV POLITIZÁLÁS helyett csak provokáltok és álmodoztok?
Ti ugyan olyan kértékonyak vagytok mint a cionisták és belső szövetségeseik a cionkeresztények!!!!!
kekvirag1 2 years ago
ez a Vona Fiú egyre profibban nyilatkozik...
pavlovkutyaja 2 years ago 2
ja, ez lemaradt: felvarratott arcú alkoholista lévi ildi szokása szerint hazudik (természetesen). hiszen a beszéd legelején kimentek az izraeliták.
ZuzerHun 2 years ago
Vona jól beszél. Hajrá Jobbik!
fender7107 2 years ago
Javaslom hogy aki nem ismerné a Hungarizmust az minnél előbb tegye meg és hagyjon fel a szalonnacionalizmussal.A Hungaristák bizonyítottak már 44-ben... Háborús időkben is kiemelkedően,bátran,hősiesen vezették/védelmezték az országot. Végszóra talán még annyit:Kitartás! Éljen Szálasi!
1magyarember 2 years ago
1magyarember .... a nemzetmentésben, a nemzetvédésben és természetesen a háborúban NEM A RÉSZVÉTEL A FONTOS, HANEM A GYŐZELEM!!!!!
A hungarristák egyetlen dolgot tettek helyesen a hatalmuk ideje alatt, azt, hogy nem keveredtek a náci eszméket hirdető cionista csürhével. De nem ismerték fel a történelmi lehetőséget az oroszokban.
kekvirag1 2 years ago
kekvirag1 érdekes hogy a Führert zsidózod és a Jobbikot isteníted,mikor nem HItler férje volt Baló hanem Morvaié....de ez ugye mellékes....Egy olyan erő ami a mostani helyzetbe parlamentáris úton akarja átvenni a hatalmat mire odajut, hogy erre bárminemü esélye lenne a zsidók megfertőzik, ha eddig nem tették volna meg lásd Morvai.... Az egyetlen lehetőség a Hungarizmus hatalomra segítése.
1magyarember 2 years ago
"1magyarember"
Meg kell szoknod ezt a formát "kekvirag1"-től ő sajnos rosszúl lett összerakva. Még nem érti, majd talán egyszer.
szalasiferenc88 2 years ago
1magyarember ... a te hungarizmusod még saját magát sem tudta megmenteni sőt még a saját vezérét sem. Hogyan akarod akkor a nemzetet megmenteni vele? A baj ugyanis az a te általad propagált ideolágiával, hogy nem képes igazodni a mai idők elvárásaihoz!!! Az ajtón kilöki a sivatagi rablókat (a cionistákat), de az ablakot szélesre kitárja előttük a cionkeresztény papok láttán. :))
kekvirag1 2 years ago
Hajrá Vona! Hajrá Jobbik!
kekvirag1 2 years ago 4
Azt mért nem szóltad meg te kurva ,mikor a simon perec elmesélte a nagyvilágnak hogy szépen felvásárolják Magyarországot!!védd a nagyvilági zsidó tőkét te picsa.....UNDORÍTÓóóóÓ!!!!!
PocokARC 2 years ago 2
A balodalon és jobboldalon harcoló igaz magyaroknak és magyarszivü honfitársainknak össze kell fognia, hogy eredményesen kitakarithassák ezt az országot a betelepült cionista bűnözőktől és barna cinkostársaiktól.
kekvirag1 2 years ago
Izraelben már Magyarul tanítják a gyerekeket hogy minél hamarabb elsajátítsák az "új haza" nyelvét.
Gyertek csak ide,fejvesztve menekültök majd!! Minden Magyarnak fel kell végre ébrednie,ez már régen nem jobb vagy baloldalról szól,sokkal több annál.A hazát kell megvédeni!
madlung001 2 years ago 2
Bartók pl. az ultranacionalisták miatt hagyta el Magyarországot. Szíve szerint itt maradt volna, mivel nagyon szerette a hazáját, de az őrült nacionalita légkört nem bírta.
blerocs 2 years ago
Ugyan! Miért tanítanák őket magyarul? Minket úgy is kihalásra ítéltek "honatyáink"!
fricskaful 2 years ago
Vigyázat, mert szalasiferenc88 név alatt egy zsidónáci büdös cionista görény lapul. Takaritsátok ki minden kommentjét a magyar videók alól. Köszi.
Az oldalát megnéztem és a fentieket igazolja a szemét gyüjteménye.
kekvirag1 2 years ago
"kekvirag1"
Na most akkorát nevettem, hogy majdnem leestem a székemről. Kispofám, ha a fele magyar nép, csak 20 %-ban lenne akkora nemzetszocialista mint énmagam, akkor már az összes zsidócsürhe, beleértve téged is, a köruti lámpaoszlopokon lóbállódznának mint a karácsonyfadisz a fán. Amelyikőtöknek meg nem jutna lámpaoszlop, azoknak meg már vidáman szopogatnák a pofikájukól a bört a halacskák a dunában. Hát ilyen zsidó vagyok én. :)
szalasiferenc88 2 years ago
szalasiferenc88 ......Elhiszem neked, hogy zsidónáci vagy, hiszen te magad igazolod a hozzászólásodban. Köszi az értékes hozzászólásod.
A Jobbiknak nincs szükse ilyen idiótákra, akik elriasztják a normális választókat a párttól.
kekvirag1 2 years ago 2
"kekvirag1"
Látom azért hozod a régi eszetlen formádat.
szalasiferenc88 2 years ago
A nemzetiszocializmus az őrült cionista zsidó Hitler tákolmánya, amelyet főként a szutyok cionizmusra épitett. 1923-ig nem tudott pénzt teremteni a koszlott pártja mögé, mig aztán a német cionista görények felkarolták, hogy erővel rákényszeritse a vonakodó európai zsidókat az általuk megálmodott náci izraelbe való áttelepülésre. Ennyi.
kekvirag1 2 years ago
2010 az elszámolás éve lesz! Lesz itt lóvé mindenre, ha jönnek vissza az ellopott pénzek
Andras696 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Az elszámoltatást azonban a magyar pártok megerősitésével lehetne elérni. A fidesz nem magyar párt. Csatlakozzatok a magyar pártokhoz. Legyetek teljes jogu, aktiv tagjai a Jobbiknak, a Kisgadapártnak és a Thürmer Gyula vezette Munkáspártnak!
kekvirag1 2 years ago
az elejéről: nem ez az a felvarratott ribanc akinek a fia drogdíler és emiatt tartják sakkban? a kivonulás-indok nyilván hazugság, hiszen a beszéd ELEJÉN kivonultak a zsidók. Másik hazugság: NEM mondta, hogy az "izraeli elnök" (terrorista) írta a költségvetést, hanem kérdezte. köszönjük a jelzést: a zsidó a magyar nemzet ellen van. kész.
ZuzerHun 2 years ago 5
a másik: "rendes kis zsidózás" azaz "hogy tudatosan a magyarokat akarják itt legyilkolni". ez a zsidózás? meg vagyok keveredve. tehát igaz, csak nem szabad kimondani?
ZuzerHun 2 years ago 4
Lendvainak elgurult a gyógyszere...
vxllah 2 years ago
Lendvainak nem BOTOX kell már,hanem golyó!!!
Tarhos88 2 years ago 4
Lendvainak nem lesz már sok a BOTOX?:D
tomiee 2 years ago 2
Vádlottak:Mszp,Szdsz,Fidesz minden tagja
gerifromvac 2 years ago 4
Vád: Lopás, Sikkasztás, Herdálás, Korrupció, Vesztegetés, Cserbenhagyás, Demoralizálás, Hazudozás, Privatizálás, Bűnpártolás, Népirtás, Etnikai tisztogatás, Feszültség keltés, Rendzavarás, Megalázás, Megbélyegzés, Üldözés, Fenyegetés, Politikai Terrorizmus, a lista folytatható . . . .
gerifromvac 2 years ago 4
A Magyar nép Ítélete:Mivel a jelenlegi törvények nem engedélyezik a halál büntetést, ezért életfogytiglani közmunkával egybekötött börtönbüntetésre ítéljük önöket. Fellebbezésnek helye nincs.
gerifromvac 2 years ago 6