Istenem,ők nem azért haltak meg,nem azért hogy most így éljünk.Tiszteljük és kövessük meg őket,őket a magyar hősöket,akiknek nem számított csak a haza.Isten áldja Magyarországot és összes hősét...
Szép kis filmet lehetne csinálni belőle, igazi kassza siker lenne. Gondoljatok bele: Európa bátor nemzetei szembe szállnak a messzi keletről érkező vörös szörnyeteg hordáival, a túlerő hatalmas és már csak egyetlen város áll ellen, BUDAPEST. Jobb lenne mint a Föld inváziója. :D
Csak megakartak óvni minket hogy egy szebb és boldogabb európában nőhessünk fel egységben védelemben elszántságban összetartásban megosztottság nélkül egy szép nap újra fellángol majd a mi időnk és küzdhetünk egy szép európáért
Annak idején Drégelyvárnál Szondy György csak 150 !!! katonájával szállt szembe Ali budai pasa 12.000 fős seregével, vagy Zrínyi Miklós hős katonáival Szigetvárnál II.Szulejmán hadai ellen, vagy Dobó Istvánék Eger váránál és még sorolhatnám. Budapest 1944-45-ös ostromának hős védői szintén beírták nevüket a történelem legdicsőbb lapjai közé. El kell telnie még pár évnek, évtizednek, hogy őket is hősként tisztelje mindenki, ne csak a nemzeti öntudattal rendelkezők.
2011. fabruár 12-én (most szombaton) megemlékezés lesz, tisztelegve a kitörés áldozatainak és hőseinek emléke előtt. A 2011-es Becsület Napjáról bővebben (Google-ba másold be az alábbi szöveget és ott az 1. linkre kattints):
2011. februárjában lesz a hatvanhatodik évfordulója annak a legendás haditettnek
2011. fabruár 12-én (most szombaton) megemlékezés lesz, tisztelegve a kitörés áldozatainak és hőseinek emléke előtt. A 2011-es Becsület Napjáról bővebben(
Googleba másold be és ott az 1. link):

Dicsőség a Hősöknek!!! És remélem hogy a jövőben ilyen hősöket fogunk látni a TV-ben is és nem csak az "amerikai, orosz, zsidó...stb hősöket". Szebb Jövőt

jackmasterhun1 3 weeks ago
Gratulálok a videóhoz!
Hopihe123 1 month ago
A Magyarok istene a'ldja a honve'deket.
H'o's lelk'u'k a sziv'u'nkben e'll az id'o'k ve'gezete'ig.
egynyilas 1 month ago
name of the song?
steaufan78 3 months ago
Dicsőség a hősöknek!
Szép kis filmet lehetne csinálni belőle, igazi kassza siker lenne. Gondoljatok bele: Európa bátor nemzetei szembe szállnak a messzi keletről érkező vörös szörnyeteg hordáival, a túlerő hatalmas és már csak egyetlen város áll ellen, BUDAPEST. Jobb lenne mint a Föld inváziója. :D
Horthy1945 11 months ago 4
Csak megakartak óvni minket hogy egy szebb és boldogabb európában nőhessünk fel egységben védelemben elszántságban összetartásban megosztottság nélkül egy szép nap újra fellángol majd a mi időnk és küzdhetünk egy szép európáért
KOVACS73 1 year ago
Annak idején Drégelyvárnál Szondy György csak 150 !!! katonájával szállt szembe Ali budai pasa 12.000 fős seregével, vagy Zrínyi Miklós hős katonáival Szigetvárnál II.Szulejmán hadai ellen, vagy Dobó Istvánék Eger váránál és még sorolhatnám. Budapest 1944-45-ös ostromának hős védői szintén beírták nevüket a történelem legdicsőbb lapjai közé. El kell telnie még pár évnek, évtizednek, hogy őket is hősként tisztelje mindenki, ne csak a nemzeti öntudattal rendelkezők.
kaloz14 1 year ago
Na hogy szomorodj meg te utolsó senki Punkarc! Kíváncsi lennék az anyádra te suttyó! Dicsőség a Hősöknek!
flamingokapitany 1 year ago
This has been flagged as spam show
2011. fabruár 12-én (most szombaton) megemlékezés lesz, tisztelegve a kitörés áldozatainak és hőseinek emléke előtt. A 2011-es Becsület Napjáról bővebben (Google-ba másold be az alábbi szöveget és ott az 1. linkre kattints):
2011. februárjában lesz a hatvanhatodik évfordulója annak a legendás haditettnek
Hun14h 1 year ago
This has been flagged as spam show
2011. fabruár 12-én (most szombaton) megemlékezés lesz, tisztelegve a kitörés áldozatainak és hőseinek emléke előtt. A 2011-es Becsület Napjáról bővebben(
Googleba másold be és ott az 1. link):
2011. februárjában lesz a hatvanhatodik évfordulója annak a legendás haditettnek
Hun14h 1 year ago
This has been flagged as spam show
Dicsoseg a Hosoknek,es aldott az az anya,ki ilyen fiat nevel!!!
bee6048 1 year ago
This has been flagged as spam show
Dicsoseg a Hosoknek,es aldott az az anya,ki ilyen fiat nevel!!!
bee6048 1 year ago
Dicsoseg a Hosoknek,es aldott az az anya,ki ilyen fiat nevel!!!
bee6048 1 year ago
Dicsőség a Hősöknek!!! És remélem hogy a jövőben ilyen hősöket fogunk látni a TV-ben is és nem csak az "amerikai, orosz, zsidó...stb hősöket". Szebb Jövőt
meteora471 1 year ago 5
Ők mind nagyszerű emberek voltak! Emlékük örökké éljen! Köszönjük, amit értünk és az országért tettetek!
csabavez 1 year ago 4
Gratulálok a videóhoz.
Dicsőség a hősöknek!
Koppanyhun1 1 year ago 3
Dicsőség az elesett Magyar Honvédeknek, és a Német Katonáknak,
Előre egy Szebb Jövőért
Éljen a zöld október!!!
rockandrolldaemon17 2 years ago 30
Nagyon jó videó grat a készítőnek! Dicsőség a hősöknek!
Istyyy0001 2 years ago 9
Kitartás! Győzni fogunk!
HarcosNyilas 2 years ago 7
Valaki megtudná mondani pontosan hol kezdődik az emlék menet ,mert én két eltérő helyről tudok?
TheGothica666 2 years ago 5
Nagyszerű!
easyrider1209 2 years ago 8
respekt!
horvatrobert 2 years ago 9