de persze hozzáteszem. Nyilván itt is csesznek majd összehozni, hiszen ha már ennyi ideje nem csinálták meg, hiába vagyunk elvileg tele pénzes magyar hithű vállalkozóval. Muszáj lesz NEKEM megcsinálni, mert én nem csak a számat jártatom. Na ennyi a különbség. (csak ha már itt szid mindenki, mindenkit..gondoltam megemlítem, hogy nyugodtan keressétek egymás közt is a trágyát, mert én már meg találtam.
@sofamili az az igazság hogy én azt hittem, vagy is inkább azt AKARTAM hinni, hogy akik magyar érzelműek azok tényleg képesek együtt álmodni és együtt csodát művelni, De rájöttem, hogy ha képesek lennének közösen álmodni, akkor már rég nem itt tartanánk. Én évek óta befogom a szám, csak azért hogy hivatalosan is régész lehessek és utána kutassam, azt hogy mi az igaz.
@brachviana Rengeteg magyar érzelmű embert ismerek, befolyásos vállalkozókat, meg hazafias lázadókat, szóval sok mindenkit. De ők azt hiszik, hogy ha megmaradnak a fortyogó kis haragjukban és felszólalnak a TV előtt, akkor az így jó. Nekem tényleges terveim vannak, volt akiknek elmondtam, de akkor hirtelen megszűnt létezni a nagy magyar érzelem és csak a hallgatás maradt. Az a baj, hogy sajnos magyar szellem nincs ezekben az emberekben, mert ugyanúgy gyávák mint akárki más.
@brachviana és nem forradalmat akarok én itt, meg vért meg minden, de ha így állunk, akkor miért nem hozott még létre senki egy rendes alapítványt hogy a régészek kimehessenek kutatni Ázsiába? Vagy a nagy magyar vállalkozók miért nem marketingelik a magyar hagyományokat akár? Vagy miért hiszi azt majd minden második ember hogy Petőfi előtt nem létezett élet?
@brachviana és a legszebb: Miért gondolja azt szinte az összes kedves magyar érzelmű, hogy az agresszió majd megoldást hoz? Ti most komolyan azt hiszitek, hogy ez ennyire magyaros, hogy itt hőzöngtök meg utáljátok mindegyik nép mindegyik tagját, meg mindenkit? Ha ennyire magyar vagy, akkor menj ki oszt kapáld ki a dudvát a Petőfi szobornál...mert ez a viselkedés NEM MENŐ, ez SZÉGYEN, CIKI, GÁZOS, és csak lejáratja az olyan emberek tevékenységét akik hőzöngés helyett inkább cselekednek is.
hozzatok mán össze egy ősmagyar kutató központot, mer ' a hivatalos meg a nem hivatalos régészek nagyon nem akarják összehozni. Gondoltam már leadom ezt a megrendelésem, ha már ennyire tudni akarja mindenki a nagy magyar igazságot, mer' hát kutatás nélkül szart sem érünk na. Aztán biztosan van a hozzászólók között valami pénzes ürge, akinek talán már nem csak a szája járhatna (HAHAHA) akinek nem inge ne vegye magára.
Szépek az ilyen számok de csak ennyi...... a magyar nép már nem összetartó nem egységes mindenki sajnál mindenkitől mindent... és SAJNOS a magyarok 90%-a "leszarja" a saját országát..... de talán majd egyszer..........................
nem tudom miert nem csodalkozom....pontt engem szurtal ki ertelmi fogyatekosnak !hat ez jelemzo ratok mindig is tudtatok kinek az oldalara kell allni es jol kivalasztottatok ki az ellenseg es ki a barat....A NAGYMAGYARORSZAG AZ JOHET DE A HATARONTULI MAGYARSAG AZ MAR KOSZI NEM KELL
"NEM SOKAN MARADNATOK A SZEP MAGYARORSZAGBAN.olyan csaladnavek vannaK HOGY EGY MAGYAREMBER KI SEM TUDJA EJTENI"
Ezt véletlenül nem te írtad? Fikázás helyett gondolkodj, és ne bánts meg másokat! Nem mindenki szavazott itt sem akkoriban ellenetek. Megjegyzem, akkor sem veletek volt a baj.
@balintanna2005 Tényleg azon akartok versenyezni, ki a nagyobb magyar? Nem érzitek, hogy ez mennyire visszás? Azzal kelteni széthúzást éppen, aminek össze kéne fognia. Elképesztőek vagytok.
elnezest mindenkitol nekem csak az faj hogy 23 hazatlan olah hogy itthon hazatlan bozgoroknak neveznek am legyen de toletek..nem a mi hibank hogy itt vagyunk
....haboru utan sok a hos...ha valamit is at kellet volna eljetek a borzalmakbol nem hoskodnetek....aki szintiszta magyarnak tartja magat jobblenne ha utananezne a csaladfajanak .NEM SOKAN MARADNATOK A SZEP MAGYARORSZAGBAN.olyan csaladnavek vannaK HOGY EGY MAGYAREMBER KI SEM TUDJA EJTENI
Sok millió tót, rác, és oláh nevez minket magyarnak, nekem ez elég, ez legyen neked is elég bazmeg!
Teljesen mindegy hogy gyáván befogjuk a pofánkat vagy hősködünk, a külső és belső ellenség-kisantant, zsidó, cigány, ugyanúgy ott marad és a hazád földjét és a halálodat akarja, te nem színtiszta magyar, te, a családfától és névkiejtéstől függetlenül, cseszd meg!
@balintanna2005 Nem tudom öregem, hogy te mit nevezel magyarnak, akinek magyar a családneve, vagy aki az ÉLETÉT áldozta az országáért. Az én apai dédapáim német anyanyelvű Magyarországon élő svábok voltak, az egyik meghalt(Önkéntes volt!) a Don-kanyarnál, a másik hadifogságba esett az oroszoknál, ő meg hadifogságba halt meg. Akkor most melyik család nevezhető inkább magyarnak, az, akinek ugyan magyar a neve, de ennyivel ki is merült a magyarsága, vagy az én családom?
@balintanna2005 És egyébként is, hogy jössz te ahhoz, hogy jobb magyarnak tartsd magadat egy ősmagyar családnévvel, mint én, hiszen te se tettél többet a hazádért, mint én.
@HunEsztiike Ezt vitatom. Illetve nem is én. Nézd meg, hogy a Csillagösvényen idevágó epizódjában mikről mesélnek a nálam okosabbak. Tudod, az egy olyan kor volt, amikor nagyon észnél kellett lenni. Ha nem vigyáztak volna, lehet nem csak Sopron nem lett volna, hanem még sokkal kevesebb (lásd: Balassagyarmat) marad...
sziasztok jó szám éljen kárpátia kéne magyar hadseregnek lenni -e vissza a kárpátok hegységet meg a többi elcsatolt területeket tartsunk össze jóban rosszban magyarok szebb jövöt üdv:csonka országból
@atti95ful Hitler első ellensége a zsidó nyílván ,de 45-ben már cigány begyűjtés is folyt ha nem tudnád kb 5000-et sikerült nyakoncsípni csak sajnos,most baszhatjuk h a többi itt maradt.És Németország Hitler a a gazdasági világválságból felvirágoztatta a több millió munkanélküli nincstelen országból 1millió vendégmunkásra lett szükség,és nem csak a hadiipar már a fejlődés jóval hamarabb megkezdődött gondolj a wolksvagenre amit Hitler kezdeményezett és milliónyi részlet,ami a tankönyvekbőlkmaradt
Csúnya antimagyar komcsi liberális zsidó cigány leszek, de azért nekem kicsit sok, hogy a kedves klipp készítő úriember a videóban a Magyar '18 előtti országhatár visszaszerző hadjáratok képeit beillesztette be a Rongyos gárda című dalba, amikor a rongyos gárdának semmi köze a 1940es bécsi döntés értelmében megszerzett területekhez...
Néha ez még egy magyarral is előfordulhat. Szóval akkor most elmondom neked, úgyhogy mostantól tudni fogod:
A Felvidéken 1938-ban komoly harcokban vett részt a Rongyos Gárda, és később Kárpátalján is. Namármost ami 1940 Bécsi Döntést illeti, gondolom hallottad hogy az azért született, mert meg akartuk támadni Romániát, amit Hitler nem akart. Ebben a támadási tervben a Rongyos Gárdának is szerepe volt. Úgyhogy van közük mindenhez.
És ha jól tudom, a Finnország-Szovjetúnió meccsre is váltottak páran a Rongyos Gárdából jegyet, de nem értek oda a második félidő végéig, mert a németek nem engedték át őket a területükön, mivel a Molotov-Ribbentrop paktum akkor még érvényben volt.
@MrWHun Pontosan.1938-ban a bécsi döntés előtt újra éledt a Gárda és beszivárgott a Felvidékre különböző szabotázs cselekmények végre hajtására.Volt hősi halottjuk is.Talán egy 21 éves-egyke fiú-alföldi.A szülei 4000 pengőt kaptak.Sajnos se a névre,se a szülő falu nevére nem emlékszem.
@MrWHun Igazad van.Egyébként a rendszer váltás után a finnek megkerestek minden önként jelentkezőt-kb 4000 embert-és kitüntették őket.Erről csak az jut eszembe: a Rongyos Gárdában több tucat bosnyák is harcolt.Sokan egy szót sem tudtak magyarul.Nem kellene nekünk is megkeresni a leszármazottakat és elismerni őket?
A "Rongyos gárda" a '30-as években nem vett részt komolyabb fegyveres összetűzésekben, inkább csak úgymond "gerilla" harcot folytattak. A "Rongyosok" csapásmérő ereje az 1940-es években annyi előnyt jelentett volna a Német Birodalomnak, mint a mostani Magyar Honvédség egy esetleges Kína elleni NATO támadás esetén. Azaz a rongyosokkal Hitler Kitörölhette volna... (és ezt taktikai szempontból mondom.)
Azért a gerilla harc sem csupán játék és mese, nem igaz? Én a gerilla-harcot a komoly dolgok közé sorolom.:) De igazad van gerilla ügyben
Ugyanakkor ami a második felét illeti: szerintem a Rongyos Gárdának semmi dolga a Nagynémet Birodalommal. A Rongyosok a területi revízió és a Szent-István-i Birodalom visszaállítása ügyében küzdöttek, nem másért. Semmi kifogásom a bolsevizmus elleni keresztes hadjárat ellen, de a mi fő dolgunk Nagy-Magyarország visszaállítása volt és maradt.
@atti95ful ha értelmeset tudsz írni csak akkor írj mert Hitler elkezdte a cigányokat is irtani és több 100at ki is irtott:D de az valamilyen téren igaz, hogy az év nemszámít.
Én őszintén hiszem hogy egyre többen kinyitják a szemüket és fel is merrnek "szólalni" ha itt az idő! Akik meg hitetlenek azoknak hitet kell adnunk mégpedig nekünk!! Ha másra nem is vagyunk jelenleg képesek valami okból kifolyólag akkor azt megtehetjük, hogy az ismerőseinket meggyőzük! Adunk nekik hitet erőt és elszántságot! Vannak olyanok akiknál ezt elérni nagyon nehéz sőőőt... De ha nem teszünk meg mindent, hogy is várhatjuk, hogy megtörjön a jég a befagyasztott szívükön!
"mielőtt rohamrendőrök ürítik ki a cityt szivesen megmutatom bazki hogy még kilakik itt repül a koktélotok 3 az egyben szemet gyönyörködtető tűz a parlamentben vigyorog az erőszak ha nő a kordonokon az elszabadult indulatok nyomás a pajzsokon az igazságórája ki lesz a nap hőse ha elveszteném a fejem ki lesz a nap hőse szorítsd ökölbe a kezed mutasd az égboltot történelem könyvbe kerül aki itt ma vért ontott csatatér az utca nem lesz vége szem látomás a még egy szép nem nem hoz változást"kitartás
Az egész Nyugat-magyarország megemnthető lett volna, ha a Bethlen-kormány nem olyan beszari! AZért küldtek reguláris haderőket, hogy a Rongyosok ne támadják meg a megszálló "sógorokat"! Már akkor is mert a kormányunk kicsi lenni, már akkor is hajbókoltunk a Nyugat előtt!
Emberek!Nekünk magyaroknak össze kell tartanunk,ha azt szeretnénk hogy hazánk ne menjen mégjobban tönkre.Remélem kinyílik minden ember szeme.A cigányok is, a zsidók mind összetartanak, és látjátok hogy a zsidók már mekkora tőkével rendelkeznek.Kérlek titeket , hogy tartsunk össze magyar testvéreim.köszönöm.Adjon isten.És nagyon fontos kérlek titeket,hogy ti is terjesszétek ezt amit én most ide leirtam.(már aki egyet ért vele)köszönöm
Emberek!Nekünk magyaroknak össze kell tartanunk,ha azt szeretnénk hogy hazánk ne menjen mégjobban tönkre.Remélem kinyílik minden ember szeme.A cigányok is, a zsidók mind összetartanak, és látjátok hogy a zsidók már mekkora tőkével rendelkeznek.Kérlek titeket , hogy tartsunk össze magyar testvéreim.köszönöm.Adjon isten,ha még idáig nem adott.
Ne feledjétek, hogy a "rongyos gárda" nem az etnikumok, kisebbségek ellen vette fel a harcot, hanem a hazánkra támadó idegen hatalommal szemben. Szembe szálltak a trianoni békeszerződés dekrétumaival, megvédték hazánkat a "sógorokkal" szemben. Nem fajgyűlölők voltak, hanem honvédők, úgyhogy aki cigányozni akar, nézzen inkább Egészséges fejbőr, vagy Divízió 88 videókat, ott gyűlölködjön a fórumon.
Igazad van, ahogy nézem a beírásokat sokan nem tudják miről van szó. Nem szabad a Rongyos gárdát összetéveszteni a kissebbségi problémákkal. Így igaz ahogy írtad. Más a hazáért való küzdelem és a más a kissebbségi problémák megoldása.
@filabraganza2 Az összes cigányt ki kellet volna irtani!!!! Csak azt sajnálom hogy a drága Hitler bácsi nem élt még egy évet mert akkor nem lennének ennyien és nem lenne ilyen nagy pofájuk mint most!!!!
ha lenne 1 olyan leonidászos lándzsám,eredeti rongyos ruházatom,magyar zászlóval,akkor elmennék az utcákba leölni az összes cigányt,majd a cigánytelkeket felégetném.had égjen a sok "puja" meg a segíj:D
Ott álltam Molnár Laci sírjánál és zokogtam! Hol vannak a Hőseink? Miért kell "szégyenkezni" miattuk???? Emberek! Hol vagytok hazafiak???? Mit vétettek Ők????
@sofamili ht persze de nem is az,lehet h fiatal vagyok,de bennem meg van a haza szeretet a a büszkeség , Ami kell És Ifi Jobiknak alapítója vagyok, apám meg bátyám a nagyban( ha érdekel adok el érhetőséget és el mesélem h miket csinálunk)
nemhalgatok akar miljen szart foleg gyava szar zenet orba szajba basztak beneteket a ruskik halgatatok es turtetek a szajbabaszast hol voltak a karpati szaros garta az Anyuk szaros picsajaban mikor kimentek a ruszik megjelentek a szaros gyava garda de elob vartak 20 evet ami bisztos bisztos nehogy viszabaszon a ruszki nefosal itt nekem a hazaszeretetrol meg a batorsagrol te gyava szar
anyadat kobd le de geci naci karpati szar vagy te is meg a tobi karpati naci banda szegyen folt vagytok a tortenelemben es meg valamit gyava fergek vagytok mindig az is voltatok es maratok is 10 elvertek 1 ciganyt es mar karpati garda vagy egy rAkas szar nem garda
@dias8941 És te mi vagy ?? Egy áruló arra se vagy méltó h le köpjünk komolyan nem is értem minek erölködök h meg értessem veled H MAGYARNAK LENNI NEM SZÉGYEN SŐT BÜSZKÉNEK KÉNE LENNED RÁ MERT EGY ORSZÁGNAK SINCSENEK ÉS NEM IS LESZNEK MINT NEKÜNK VAN/VOLT
@dias8941 figyelj hallgasd meg a / Kárpátia-Szeretlek című számát és ha te abba valami náci rasszista dolgot találsz én kérek elnézést ,és azt sem tudom h ez miért náci, semmilyen rasszista illetve nácizmusra utaló dolgot nem tudok
leszarom hogy van e hibam vagy nincs egyaltalan nem vagyok buszke meg ara sem hogy tudok irni magyarul ami a hibakat ileti atol en nyugodtan alszom az a fontos hogy erted mit akarok mondani nem az ekezet a pont meg a veszo
@dias8941 Mocskos haza áruló utálom a az ostoba tótokat ,a szőrős talpúakta a szerb kutyákat és minden anti Magyart,de a haza árulónál nincs mocskosab igen neked ugatok,akkor is ezt mond Mikor Újra Dicső Nagy Magyarország lesz és igen Lesz ha össze fogunk,És dias kurvára leszarom h mit pofázol erre,arra se vagy méltó ezek után h le köpjünk
de ti se vgytok nematek akor tikteket is kikelet volna iratani baszom a magyar anyadat meg majom miljen zsidok geci nepirtašrol beszelsz kibaszot kocsok szegyel magad
@dias8941 Hitler a Magyarokat nem akarta ki irtani te farok......Csak ha Németország terjeszkedésének az utjábna ált volna Magyarország akkor sem irtott volna hanem át telepített volna az Uralhoz!De mivel ez soha nem következzet volna be h útjukbna álljunk ezért semmi baja nem volt Hitlernek Magyraországgal .Sőt.Mikor Foly.köv,
@dias8941 És mikor Horty Miklósnak(Ugye tudod ki volt az?)Születés napja volt.Hitler írt egy levelet hogy ha kell nekünk a Felvidék akkor vonuljunk be és őő (Hitler)Nem vonul be .És horty sem volt náci csak ő abban reménykedett ha Német ország nyer akkor mi vissza kapjuk a területünket.És mi nem lettünk volna Megszállás alatt mivel szövetségesek voltunk,Ezért húzodot a Faszista országok felé HORTY.
@dias8941 ÉS ne mis lenne ilyen cigány bűnözés,izrael nem vásárolná fle az országunkat...SZóval a Nácik csak hasznot hoztak volna nekünk csak hát sajnos ki kaptak......és a zsidókat már a rómaiak is üldözték akkor ők is Raszisták voltak?:O a NAGY DICSŐ RÓMAI BIRODLAOM FASZISTA KUTYA LETT VOLNA?:O
anyuad szopjon le budos naci parti majom oltetek a sajat nepeteket gane te beszel a hazarol majom szegyenfolt vagytok az egesz tortenelemben a sajat nepet kulti koncetracios taborba te beszelsz hazaszeretetrol aja nep vagytok
majom azert voltatok megsalaš alat 40 evik te hulje miljen garda majom gyavak gyulekezete te picsa a ruskik visajonenek szalanatok ahanyan vagytok szarhazi kocsog banda nem garda naciparti segvejek njilasi meg szalasi majmok
nem hala istenek szegyenlem azt is hogy tudok magyrul naciparti majom banda van bor a pofatokon reklamozni a hazug gyava gardatokat egy aja nep vagytok hol a pičaba volt a garda mikor az oroszok ben voltak magyrorsakon az egerljukban majom gyava fergek vagytok arulo banda
@dias8941 hd Magyra vagy,Meg tagadod hova tartozásod,szégyelled.... HOGY MAGYAR VAGY... És te nevezel minket árulónak???Hd ha a ruszkik idején LEtt volna Magyargárda mindet egytől egyig meg ölik.......De öreg tudod te hogy mi volt 1956-ban????HMM.. Pár ezer ember szembe szált a Szovjet unióval...... akoor tudod milyne hatalmas volt:... De igen mi vagyun ka a gyávák meg az árulók.......
Nagyon jó a videó, imádom a zenéiket.És ahogy látom 22 barom állatnak nem tetszik, aki nem szereti nem hallgatja ennyi az egész.
34er45rt:ennyit tudok a Rongyos Gárdáról:A Rongyos Gárda 1919. április 18-án alakult meg az első világháborút megjárt tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, illetve a Székely Hadosztály maradványaiból.
@panzermiskolc én inkább úgy fogalmaznék h aki nem érez együtt a számmal azok az üresfejűek mert a szám nem biztos h tetszik neki mondjuk nemhiszem h egy magyarérzelmünek ne tetszene.... SZEBB JÖVŐT
Ugye tudjátok ha most összefogunk akkor bármi sikerülhet! Kérlek terjesszétek ezt! Ha a rongyos gárda pár 1000 emberrel ilyen sokra vitte akkor mi akár 300 000-ren?? Eljött az idő! Fel kell lépni a cigánybúnőzés ellen! Meddig akrunk még várni??!! Amikor a cigányok magyarokat késelnek az utcán, menjünk át a túloldalra?? Eltűrjük, hogy rettegésben tartsanak?Hát NEM!! Oda megyünk és megmutatjuk, hogy MAGYAROK VAGYUNK, hogy ÁRPÁD VÉRE FOLYIK BENNÜNK!!! ITT AZ IDŐ!! SZEBB JŐVŐT! Kérlek tetszikljetek
Nem tudom hogy , hogy van vele a többi "roma" mert én is az vagyok ,de aszt mondom VESSZEN TRIANON!!! Esküszöm ha lehetne elmennék csatázni hogy MAGYARORSZÁG vissza kapja aszt ami ÖT illeti!
Ha össze fognánk lehet hogy újra "miénk" lenne ami most a románoké, stb....
két anakronisztikus ideológiai képzavar közt elárulnátok, hogy mi ennek a dalnak az egyébként kiváló eredetije? mert nem a kárpátia írta, de nem ismerem az eredetit, amelynek főmotívuma a kezdő pár másodperc. engem a 40es évekbeli eredeti érdekelne...
Barátaim! Ugye tudjátok ha most összefogunk akkor bármi sikerülhet! Kérlek terjesszétek ezt! Ha a rongyos gárda pár 1000 emberrel ilyen sokra vitte akkor mi akár 300 000-ren?? Eljött az idő! Fel kell lépni a cigánybúnőzés ellen! Meddig akrunk még várni??!! Amikor a cigányok magyarokat késelnek az utcán, menjünk át a túloldalra?? Hát NEM!! Oda megyünk és megmutatjuk, hogy MAGYAROK VAGYUNK, hogy ÁRPÁD VÉRE FOLYIK BENNÜNK!!! ITT AZ IDŐ!! SZEBB JŐVŐT!
@gabesz999 Engem hívsz netforradalmárnak?! Én ott voltak amikor a rendőrök verték a magyarokat, ott voltam amikor velem együt néhány ezer gárdista megesküdött, hogy mindig védeni fogja a hazát, ott voltam minden jobbik rendezvényen szóval vidd innen a francba a bontó jellegű kritikádat, és ha nem hiszel a magyarokban akkor ne is akarj az lenni!
@blintwok2 Én hiszek a magyarokban.Csak tudod sok ilyet olvastam már.Most lehet melléfogtam, de hidd el, sokan csak írnak, közben meg semmit sem tesznek. Voltunk már nagyobb sz*rban a történelem folyamán.Volt h 3 részre szakadt az ország,volt itt kommunizmus és trianon és még itt vagyunk. A magyar ember legnagyobb ellensége a tudatlanság!(ezt most nem neked,ez általánosságban mondom). A fél országnak fogalma sincs a rongyos gárdáról vagy hogy miért Civitas Fortissima Balassagyarmat.
@gabesz999 Igen ezzel én is nagyon egyet értek, és tényleg jól beszélsz csak tudod szerintem a tudatlanság lesz az az egyik probléma ami hamarosan megszűnik Magyarországon. És szerinted ha eddig mindig sikerült valahogy túlélni a magpróbáltatásokat akkor most nem fogjuk? :)
@blintwok2 Bízok benne,h túléljük,de nem mindegy milyen áron.De én is örömmel veszem tudomásul,h egyre több ember kérdőjelez meg bizonyos dolgokat,amiket mindenáron le akarnak nyomni a torkunkon.
Nagyon szép képek, gratulálok a videóhoz, szép munka:)
csillagpatrikable 1 week ago
de persze hozzáteszem. Nyilván itt is csesznek majd összehozni, hiszen ha már ennyi ideje nem csinálták meg, hiába vagyunk elvileg tele pénzes magyar hithű vállalkozóval. Muszáj lesz NEKEM megcsinálni, mert én nem csak a számat jártatom. Na ennyi a különbség. (csak ha már itt szid mindenki, mindenkit..gondoltam megemlítem, hogy nyugodtan keressétek egymás közt is a trágyát, mert én már meg találtam.
brachviana 1 month ago
@brachviana Erről írjál kicsit,mert én is hasonlón gondolom.
sofamili 4 weeks ago
@sofamili az az igazság hogy én azt hittem, vagy is inkább azt AKARTAM hinni, hogy akik magyar érzelműek azok tényleg képesek együtt álmodni és együtt csodát művelni, De rájöttem, hogy ha képesek lennének közösen álmodni, akkor már rég nem itt tartanánk. Én évek óta befogom a szám, csak azért hogy hivatalosan is régész lehessek és utána kutassam, azt hogy mi az igaz.
brachviana 4 weeks ago
@brachviana Rengeteg magyar érzelmű embert ismerek, befolyásos vállalkozókat, meg hazafias lázadókat, szóval sok mindenkit. De ők azt hiszik, hogy ha megmaradnak a fortyogó kis haragjukban és felszólalnak a TV előtt, akkor az így jó. Nekem tényleges terveim vannak, volt akiknek elmondtam, de akkor hirtelen megszűnt létezni a nagy magyar érzelem és csak a hallgatás maradt. Az a baj, hogy sajnos magyar szellem nincs ezekben az emberekben, mert ugyanúgy gyávák mint akárki más.
brachviana 4 weeks ago
@brachviana és nem forradalmat akarok én itt, meg vért meg minden, de ha így állunk, akkor miért nem hozott még létre senki egy rendes alapítványt hogy a régészek kimehessenek kutatni Ázsiába? Vagy a nagy magyar vállalkozók miért nem marketingelik a magyar hagyományokat akár? Vagy miért hiszi azt majd minden második ember hogy Petőfi előtt nem létezett élet?
brachviana 4 weeks ago
@brachviana és a legszebb: Miért gondolja azt szinte az összes kedves magyar érzelmű, hogy az agresszió majd megoldást hoz? Ti most komolyan azt hiszitek, hogy ez ennyire magyaros, hogy itt hőzöngtök meg utáljátok mindegyik nép mindegyik tagját, meg mindenkit? Ha ennyire magyar vagy, akkor menj ki oszt kapáld ki a dudvát a Petőfi szobornál...mert ez a viselkedés NEM MENŐ, ez SZÉGYEN, CIKI, GÁZOS, és csak lejáratja az olyan emberek tevékenységét akik hőzöngés helyett inkább cselekednek is.
brachviana 4 weeks ago 2
@sofamili na kicsit hosszan, de megválaszoltam:)
brachviana 4 weeks ago
hozzatok mán össze egy ősmagyar kutató központot, mer ' a hivatalos meg a nem hivatalos régészek nagyon nem akarják összehozni. Gondoltam már leadom ezt a megrendelésem, ha már ennyire tudni akarja mindenki a nagy magyar igazságot, mer' hát kutatás nélkül szart sem érünk na. Aztán biztosan van a hozzászólók között valami pénzes ürge, akinek talán már nem csak a szája járhatna (HAHAHA) akinek nem inge ne vegye magára.
brachviana 1 month ago
luca sebastian you hatred cocksucker
tudorf69 1 month ago
Akár szegfű,akár narancs.
Izraelből jön a parancs!
Adjon az Isten,Szebb Jövőt!!!!!
101hada 1 month ago 2
Hamarosan újra érvénybe fog lépni!!!!
KITARTÁS SZEBB JÖVŐT MAGYARORSZÁG!
MrDooorman 2 months ago
This comment has received too many negative votes show
Rongyos mongol bánda!
TheCapko111 2 months ago
@TheCapko111 Nem mongol.Magyar.
alazs02 2 months ago
@alazs02 , vivat Mongol bujdos,Nézd meg ezt:
php?title=F%C3%A1jl:Magyar_vandorlas.gif&filetimestamp=20090226080051
php?title=F
%C3%A1jl:Magyar_vandorlas.gif&filetimestamp=20090226080051, Ló bazmeg AZIAT !
TheCapko111 2 months ago
Igen számukra nem létezett a save game...megszívlelendő dal! Nagyon szeretem! Éljen a Magyar szabadság, éljen-éljen a Haza! :)
BurnyLS 3 months ago
A KÁRPÁTIÁTOL NINCS JOBB ZENEKAR. AZ ÖSSZES ALBUMOT KIVÜLRŐL FUJOM :))
ANDUSZ1 3 months ago in playlist További videók ettől a felhasználótól: nagymagyar10
Adjon az Isten szebb jövőt Magyar testvéreim! Kitartás!
A 29 buzi meg beveheti!
Abel0319 3 months ago 4
Comment removed
Abel0319 3 months ago
Üsd a cigót ahol éred ezzel is a hazát véded!
SZEBB JÖVŐT!
styler2048 3 months ago 18
This has been flagged as spam show
hogy lehet ezt Dislike-olni?Nem ember aki ezt nem szereti
encorez69 4 months ago
hogy lehet ezt Dislike-olni?Nem ember aki ezt nem szereti
encorez69 4 months ago 7
az a 29 ember nézze meg a "dislike" gombot,most nézzen a saját faszára...Nincs sok különbség
encorez69 4 months ago 36
Adjon az Isten!
Fantasztikus az összeallitas! Gratulallok!
Szebb Jövöt!
MrAti75 4 months ago 3
Már 29 Dögevő cigány!!!
MrKopi07 4 months ago 3
"Addig van országod lágy kenyered, ameddig van fegyvered!"
Atniroma77485 4 months ago 2
Hát bizony barátaim ,most is elkéne egy ,,rongyos gárda,,-nagyon nagy szukség volna rá--ti nem ugy gondoljátok-ezt koltoi kérdésnek szántam!
kornel950 4 months ago
@kornel950 Mikor kicsi gyerekként -35-40 évvel ezelőtt-először hallottam Róluk-szerettem volna közéjük tartozni.
Ez az érzés azóta sem változott. Pedig azóta hallottam hírét az SS-nek,Napoleon gárdájának,a perzsák hallhatatlanjainak,janicsároknak.
sofamili 4 months ago 3
bocs a cigányos ügybe. bocsánat mindenkinek.
facesofwar42 4 months ago
most már csak kikéne irtani a cigányokat utána vissza kéne szereznünk erdély-t és akkor minden jobbá válna!
facesofwar42 4 months ago
sajnos a 3:51 alatt csak 5 másodpercet kapott a Rongyosgárda:(
egyetlen fénykép jutott?
762xAk 5 months ago
WE ARE mindig veled-tól
marek1971100 5 months ago
Lengyelországban a Bieszczady hegység őrzi két tájékozódási pontok a 1939-ben a közös határ, és aki akar küldeni meil
marek1971100 5 months ago
BINGO
marek1971100 5 months ago
Of greeting from Poland, let lives border polsko - Hungarian
marek1971100 5 months ago 3
Az itt látható videoklip sok száz más videoklippel együtt elérhető a FilmLink filmes linktár Magyar videoklipek kategóriájából.
filmlink.hu
RitterTeodor 5 months ago
kedves magyar nép eljött az az idő hogy felvegyük harcot a romaság ellen
gaborszb72 5 months ago in playlist Kárpátia
@gaborszb72 szia bocsi,de elsőnek trianonnal kéne foglalkozni
magyar09hazafi 5 months ago
╭∩╮(︶︿︶)╭∩╮ la toti ungurii
Transilvania este si va fi a Romaniei, sa va futem toti mortii in gura de uNGURI spurcati
Popovici78 5 months ago
@Popovici78 fuck you ROMAnaian gypsy worm! ROMAnians , you do not have a homeland!
DeadHeadLegion 5 months ago
nem lehet hagyni magunkat
gaborszb72 5 months ago
RIÓ, RIÓ, LÓ UNGO RIÓ ! GYÉRE PINÁBÁ MONGOLIABÁN ! RIÓ, RIÓ, LÓ UNGO RIÓ !
TheCapko111 5 months ago in playlist tibi ungarn ii
Éljen Vitéz Nagybányai Horthy Miklós :)
andyts1989 5 months ago
IGAZ DE SAJNOS NEM BALTA ÁLTAL SZAPORODNAK.
szinair 6 months ago
am hitler csak azért nem a cigányokal kezdte mert akkor a kormány feltételek nem biztositoták a gyors és biztonságos szaporodást :(
de hitler akk jol tete volna h ha öket irtota volna :D
goonergiovanni 6 months ago
@goonergiovanni igazad van magyar nép fogy a cigányság szaporodik
MrGabi765 6 months ago
Szépek az ilyen számok de csak ennyi...... a magyar nép már nem összetartó nem egységes mindenki sajnál mindenkitől mindent... és SAJNOS a magyarok 90%-a "leszarja" a saját országát..... de talán majd egyszer..........................
miyavisan1985 6 months ago 4
@miyavisan1985 igazad van talán egyszer
magyar09hazafi 5 months ago
Legjobb szám.... Na de igazából hirdetni jöttem. Bocsi,h zavartam,akit nem érdekel.Internetes munkát ajánlok,amely jó kereseti lehetőséget biztosít.
Ha van interneted és napi 1-2 órád jelentkezz,nem veszíthetsz semmit. Ha érdekel az ajánlatom,írj nekem: nailart@gmail.hu
Inkább erdélyiek jelentkezzenek.
Ildicikehp 6 months ago
Comment removed
gabor584 6 months ago
Kár,hogy a hősökről(rongyosokról) nincs kép a videóban.:(
hunbagira 6 months ago 2
Ezt 25 trógert felkötni de rögtön.Talán az tetszene nekik.
magyartortenelem 7 months ago
nem tudom miert nem csodalkozom....pontt engem szurtal ki ertelmi fogyatekosnak !hat ez jelemzo ratok mindig is tudtatok kinek az oldalara kell allni es jol kivalasztottatok ki az ellenseg es ki a barat....A NAGYMAGYARORSZAG AZ JOHET DE A HATARONTULI MAGYARSAG AZ MAR KOSZI NEM KELL
balintanna2005 7 months ago
This has been flagged as spam show
@balintanna2005
Te most miről beszélsz?
"NEM SOKAN MARADNATOK A SZEP MAGYARORSZAGBAN.olyan csaladnavek vannaK HOGY EGY MAGYAREMBER KI SEM TUDJA EJTENI"
Ezt véletlenül nem te írtad? Fikázás helyett gondolkodj, és ne bánts meg másokat! Nem mindenki szavazott itt sem akkoriban ellenetek. Megjegyzem, akkor sem veletek volt a baj.
zeta6203 7 months ago
@balintanna2005 Tényleg azon akartok versenyezni, ki a nagyobb magyar? Nem érzitek, hogy ez mennyire visszás? Azzal kelteni széthúzást éppen, aminek össze kéne fognia. Elképesztőek vagytok.
eevil00 7 months ago
elnezest mindenkitol nekem csak az faj hogy 23 hazatlan olah hogy itthon hazatlan bozgoroknak neveznek am legyen de toletek..nem a mi hibank hogy itt vagyunk
balintanna2005 7 months ago
@balintanna2005 Mindig TESTVÉREK lesztek!az pedig,h.én a határtól délre és nem északra,v.nyugatra és nem keletre születtem az egy dolog.
sofamili 7 months ago
25 oláh,tót és rác,:D
Oberstrgruppenfuhrer 7 months ago
....haboru utan sok a hos...ha valamit is at kellet volna eljetek a borzalmakbol nem hoskodnetek....aki szintiszta magyarnak tartja magat jobblenne ha utananezne a csaladfajanak .NEM SOKAN MARADNATOK A SZEP MAGYARORSZAGBAN.olyan csaladnavek vannaK HOGY EGY MAGYAREMBER KI SEM TUDJA EJTENI
balintanna2005 7 months ago
@balintanna2005
Sok millió tót, rác, és oláh nevez minket magyarnak, nekem ez elég, ez legyen neked is elég bazmeg!
Teljesen mindegy hogy gyáván befogjuk a pofánkat vagy hősködünk, a külső és belső ellenség-kisantant, zsidó, cigány, ugyanúgy ott marad és a hazád földjét és a halálodat akarja, te nem színtiszta magyar, te, a családfától és névkiejtéstől függetlenül, cseszd meg!
MrWHun 7 months ago
@balintanna2005 Nem tudom öregem, hogy te mit nevezel magyarnak, akinek magyar a családneve, vagy aki az ÉLETÉT áldozta az országáért. Az én apai dédapáim német anyanyelvű Magyarországon élő svábok voltak, az egyik meghalt(Önkéntes volt!) a Don-kanyarnál, a másik hadifogságba esett az oroszoknál, ő meg hadifogságba halt meg. Akkor most melyik család nevezhető inkább magyarnak, az, akinek ugyan magyar a neve, de ennyivel ki is merült a magyarsága, vagy az én családom?
janbalor 7 months ago
@balintanna2005 És egyébként is, hogy jössz te ahhoz, hogy jobb magyarnak tartsd magadat egy ősmagyar családnévvel, mint én, hiszen te se tettél többet a hazádért, mint én.
janbalor 7 months ago
@balintanna2005
A szellemi színvonalad kb. az évszámmal jelölt kornál rekedt.
Ha már vitatod a magyarságát valakinek, álljon itt egy, talán legfrappánsabb meghatározás, Illyés Gyulától:
"Nem az a Magyar, aki Magyarul beszél... MAGYAR AZ, AKINEK FÁJ TRIANON!!!"
zeta6203 7 months ago
Ezt nyomom már egy órája de még most is jó:)))
matrix11k 7 months ago
"Fiatalságunknak élő példa
a Rongyos Gárda hősi harca.
Kik egyszerű,rongyos ruhában
haltak a Hazáért bátran.
A kormány őket cserben hagyta,
egy támaszuk volt csak: a HAZA!"
HunEsztiike 7 months ago
@HunEsztiike Ezt vitatom. Illetve nem is én. Nézd meg, hogy a Csillagösvényen idevágó epizódjában mikről mesélnek a nálam okosabbak. Tudod, az egy olyan kor volt, amikor nagyon észnél kellett lenni. Ha nem vigyáztak volna, lehet nem csak Sopron nem lett volna, hanem még sokkal kevesebb (lásd: Balassagyarmat) marad...
eevil00 7 months ago
25 oláh,:D
Oberstrgruppenfuhrer 7 months ago
@Oberstrgruppenfuhrer
ez sajnos nem vicces hanem igaz :(
szabihun1998 7 months ago
kiraly ez a szam is
benczzee 7 months ago
nagyon tettszik mert letezett en raadasul soproni vagyok
fullgaz1000 7 months ago
Levették a bejegyzésem. Vajon miért?
blintwok2 8 months ago
mostmár 25 oláh,:D
Oberstrgruppenfuhrer 8 months ago
Nekem dédnagyapám benne volt ebbe a gárdába.
és mielőtt az egész csoport megsemisült volna megsérült és leszerelték
Dnyeper1998 8 months ago
@Dnyeper1998 Légyszíves erről írjál!!! Megérdemlik,hogy mindenki tudjon róluk.
sofamili 7 months ago
Fogjunk testvéreim össze hogy Vajdaság és Erdély ismét MAGYARORSZÁGÉ legyen !!!!
zsociii98 8 months ago 3
@zsociii98 Szebb Jövőt!!!!
zsociii98 8 months ago
sziasztok jó szám éljen kárpátia kéne magyar hadseregnek lenni -e vissza a kárpátok hegységet meg a többi elcsatolt területeket tartsunk össze jóban rosszban magyarok szebb jövöt üdv:csonka országból
magyar09hazafi 8 months ago 3
@atti95ful Hitler első ellensége a zsidó nyílván ,de 45-ben már cigány begyűjtés is folyt ha nem tudnád kb 5000-et sikerült nyakoncsípni csak sajnos,most baszhatjuk h a többi itt maradt.És Németország Hitler a a gazdasági világválságból felvirágoztatta a több millió munkanélküli nincstelen országból 1millió vendégmunkásra lett szükség,és nem csak a hadiipar már a fejlődés jóval hamarabb megkezdődött gondolj a wolksvagenre amit Hitler kezdeményezett és milliónyi részlet,ami a tankönyvekbőlkmaradt
TurulSS 8 months ago 2
Csúnya antimagyar komcsi liberális zsidó cigány leszek, de azért nekem kicsit sok, hogy a kedves klipp készítő úriember a videóban a Magyar '18 előtti országhatár visszaszerző hadjáratok képeit beillesztette be a Rongyos gárda című dalba, amikor a rongyos gárdának semmi köze a 1940es bécsi döntés értelmében megszerzett területekhez...
Mty0018 9 months ago
@Mty0018
Csupán tévedsz.
Néha ez még egy magyarral is előfordulhat. Szóval akkor most elmondom neked, úgyhogy mostantól tudni fogod:
A Felvidéken 1938-ban komoly harcokban vett részt a Rongyos Gárda, és később Kárpátalján is. Namármost ami 1940 Bécsi Döntést illeti, gondolom hallottad hogy az azért született, mert meg akartuk támadni Romániát, amit Hitler nem akart. Ebben a támadási tervben a Rongyos Gárdának is szerepe volt. Úgyhogy van közük mindenhez.
Most akkor már tudod :)
MrWHun 9 months ago
@MrWHun Mikor Hitler megtámadta a lengyeleket,egy Rongyos Gárda egység -a lengyelek oldalán-részt vett a harcokban
sofamili 8 months ago
@sofamili
És ha jól tudom, a Finnország-Szovjetúnió meccsre is váltottak páran a Rongyos Gárdából jegyet, de nem értek oda a második félidő végéig, mert a németek nem engedték át őket a területükön, mivel a Molotov-Ribbentrop paktum akkor még érvényben volt.
MrWHun 8 months ago
@MrWHun Pontosan.1938-ban a bécsi döntés előtt újra éledt a Gárda és beszivárgott a Felvidékre különböző szabotázs cselekmények végre hajtására.Volt hősi halottjuk is.Talán egy 21 éves-egyke fiú-alföldi.A szülei 4000 pengőt kaptak.Sajnos se a névre,se a szülő falu nevére nem emlékszem.
sofamili 8 months ago
@MrWHun Igazad van.Egyébként a rendszer váltás után a finnek megkerestek minden önként jelentkezőt-kb 4000 embert-és kitüntették őket.Erről csak az jut eszembe: a Rongyos Gárdában több tucat bosnyák is harcolt.Sokan egy szót sem tudtak magyarul.Nem kellene nekünk is megkeresni a leszármazottakat és elismerni őket?
sofamili 7 months ago
@MrWHun
Akkor helyesbítelek, ha megengeded.
A "Rongyos gárda" a '30-as években nem vett részt komolyabb fegyveres összetűzésekben, inkább csak úgymond "gerilla" harcot folytattak. A "Rongyosok" csapásmérő ereje az 1940-es években annyi előnyt jelentett volna a Német Birodalomnak, mint a mostani Magyar Honvédség egy esetleges Kína elleni NATO támadás esetén. Azaz a rongyosokkal Hitler Kitörölhette volna... (és ezt taktikai szempontból mondom.)
porphyrogenetos1 8 months ago
@porphyrogenetos1
Azért a gerilla harc sem csupán játék és mese, nem igaz? Én a gerilla-harcot a komoly dolgok közé sorolom.:) De igazad van gerilla ügyben
Ugyanakkor ami a második felét illeti: szerintem a Rongyos Gárdának semmi dolga a Nagynémet Birodalommal. A Rongyosok a területi revízió és a Szent-István-i Birodalom visszaállítása ügyében küzdöttek, nem másért. Semmi kifogásom a bolsevizmus elleni keresztes hadjárat ellen, de a mi fő dolgunk Nagy-Magyarország visszaállítása volt és maradt.
MrWHun 8 months ago
@atti95ful ha értelmeset tudsz írni csak akkor írj mert Hitler elkezdte a cigányokat is irtani és több 100at ki is irtott:D de az valamilyen téren igaz, hogy az év nemszámít.
balintride1 9 months ago
A Rongyos Gárda példakép lehet minden magyarnak, hogy mi a hazaszeretet! A HAZÁÉRT MINDHALÁLIG! Szebb jövőt!
Speed6655 9 months ago 2
MINENKI AKI MAGYAR az össze tud fogni gyerünk testvéreim le a rabló kissebségekkel
lolrt1 9 months ago 3
@lolrt1 Sajnos lassan a magyar lesz a kisebbség! Tegyünk ez ellen!
KonyaK95 9 months ago 10
Én őszintén hiszem hogy egyre többen kinyitják a szemüket és fel is merrnek "szólalni" ha itt az idő! Akik meg hitetlenek azoknak hitet kell adnunk mégpedig nekünk!! Ha másra nem is vagyunk jelenleg képesek valami okból kifolyólag akkor azt megtehetjük, hogy az ismerőseinket meggyőzük! Adunk nekik hitet erőt és elszántságot! Vannak olyanok akiknál ezt elérni nagyon nehéz sőőőt... De ha nem teszünk meg mindent, hogy is várhatjuk, hogy megtörjön a jég a befagyasztott szívükön!
Kitartás Magyarok!
LuentaHUN 10 months ago 3
@LuentaHUN Szerintem ennek a szövegnek kéne elöl lennie és nem az enyémnek. Nagyon jól beszélsz! Szebb jövőt!
blintwok2 9 months ago
"mielőtt rohamrendőrök ürítik ki a cityt szivesen megmutatom bazki hogy még kilakik itt repül a koktélotok 3 az egyben szemet gyönyörködtető tűz a parlamentben vigyorog az erőszak ha nő a kordonokon az elszabadult indulatok nyomás a pajzsokon az igazságórája ki lesz a nap hőse ha elveszteném a fejem ki lesz a nap hőse szorítsd ökölbe a kezed mutasd az égboltot történelem könyvbe kerül aki itt ma vért ontott csatatér az utca nem lesz vége szem látomás a még egy szép nem nem hoz változást"kitartás
TheSpr1nt 10 months ago
Az egész Nyugat-magyarország megemnthető lett volna, ha a Bethlen-kormány nem olyan beszari! AZért küldtek reguláris haderőket, hogy a Rongyosok ne támadják meg a megszálló "sógorokat"! Már akkor is mert a kormányunk kicsi lenni, már akkor is hajbókoltunk a Nyugat előtt!
Áldás Héjjas Ivánra és a rongyosaira!
Kisgomboc1988 10 months ago
This has been flagged as spam show
Emberek!Nekünk magyaroknak össze kell tartanunk,ha azt szeretnénk hogy hazánk ne menjen mégjobban tönkre.Remélem kinyílik minden ember szeme.A cigányok is, a zsidók mind összetartanak, és látjátok hogy a zsidók már mekkora tőkével rendelkeznek.Kérlek titeket , hogy tartsunk össze magyar testvéreim.köszönöm.Adjon isten.És nagyon fontos kérlek titeket,hogy ti is terjesszétek ezt amit én most ide leirtam.(már aki egyet ért vele)köszönöm
igazmagyar13 10 months ago
This has been flagged as spam show
Emberek!Nekünk magyaroknak össze kell tartanunk,ha azt szeretnénk hogy hazánk ne menjen mégjobban tönkre.Remélem kinyílik minden ember szeme.A cigányok is, a zsidók mind összetartanak, és látjátok hogy a zsidók már mekkora tőkével rendelkeznek.Kérlek titeket , hogy tartsunk össze magyar testvéreim.köszönöm.Adjon isten,ha még idáig nem adott.
igazmagyar13 10 months ago
Tisztelt Honfitársaim Tisztelt MAGYAROK!
Ne feledjétek, hogy a "rongyos gárda" nem az etnikumok, kisebbségek ellen vette fel a harcot, hanem a hazánkra támadó idegen hatalommal szemben. Szembe szálltak a trianoni békeszerződés dekrétumaival, megvédték hazánkat a "sógorokkal" szemben. Nem fajgyűlölők voltak, hanem honvédők, úgyhogy aki cigányozni akar, nézzen inkább Egészséges fejbőr, vagy Divízió 88 videókat, ott gyűlölködjön a fórumon.
mauserKAR98762 10 months ago 7
@mauserKAR98762
Igazad van, ahogy nézem a beírásokat sokan nem tudják miről van szó. Nem szabad a Rongyos gárdát összetéveszteni a kissebbségi problémákkal. Így igaz ahogy írtad. Más a hazáért való küzdelem és a más a kissebbségi problémák megoldása.
filabraganza2 9 months ago
@filabraganza2 Az összes cigányt ki kellet volna irtani!!!! Csak azt sajnálom hogy a drága Hitler bácsi nem élt még egy évet mert akkor nem lennének ennyien és nem lenne ilyen nagy pofájuk mint most!!!!
andikazo 9 months ago 57
@andikazo szia vagy húsz évet élt volna hitler ki irtota volna az összes gyávaszolganépet de ezt mi magyarok is megtehetjük
szaporodjunk el legyünk több millióan nem tudják még a magyarnépel nem lehet szorakozni mert azt keservesen megbánják
magyar09hazafi 7 months ago
@magyar09hazafi
igaz igaz igaz három a magyar igazság
szabihun1998 7 months ago
@andikazo egyetértek!
Kata8708 5 months ago
@andikazo Ez így van ahogy mondod honfitársam .
MrKrix95 5 months ago
@andikazo
ennek a videónak semmi köze a cigányokhoz, amúgy igazad van
hplatini 4 months ago
@andikazo tudod hogy magyarok is 423000 haltak meg ott? ha magukra vállalják a jövő ért akkor jó de így nem kívánnám ezt!
vacsig1 4 months ago
@andikazo Azért vagyunk mi hogy megmutassuk nekik kik a Magyarok !!
TheWiliam97 3 months ago 2
bakker te elíndíthatál egy sereget! igen nekedmondom ott fent
bandita450 10 months ago
23 oláh rájött, hogy nincs hazája.
Swineminator 10 months ago 107
@Swineminator Nálunk lenne hazája. De önmaga ellensége.
blintwok2 10 months ago
@Swineminator már 25...
ThePatriot986 8 months ago
@Swineminator most már 25 oláh jött rá,hogy nincs hazája!Tolvajok!
LucasHorror 8 months ago
@Swineminator biztos van nekik hazájuk csak nem ilyen szép mint Magyarország és nincs ilyen múltja
Mukkerify 6 months ago
@Swineminator Ott a pont !
hunniafanocska 5 months ago
@Swineminator MOST MÁR 28 an vannak:)
fes071 4 months ago
ha lenne 1 olyan leonidászos lándzsám,eredeti rongyos ruházatom,magyar zászlóval,akkor elmennék az utcákba leölni az összes cigányt,majd a cigánytelkeket felégetném.had égjen a sok "puja" meg a segíj:D
MrWarriorxd 11 months ago
Le az összes cigányokkal!!! Mocskos tahó cigányok, kik képesek lopni,megerőszakolni és még embert is őlni Tetves cigányok!
Fogjunk össze Magyarok!!!!
Szebb Jövőt!!
Kitartást!
feketeanygyal 11 months ago 4
@feketeanygyal
jól beszélsz!
Szebb Jövőt!
zuko678 10 months ago
Ott álltam Molnár Laci sírjánál és zokogtam! Hol vannak a Hőseink? Miért kell "szégyenkezni" miattuk???? Emberek! Hol vagytok hazafiak???? Mit vétettek Ők????
Robocop641 11 months ago 3
@panzermiskolc már 23.amugy azokat ukrán-román-cigányoknak hivjuk hosszabban.:D
MrWarriorxd 11 months ago 2
@panzermiskolc már 23 retardált állatnak nemtetszik...
gida9602 11 months ago
@gida9602 Levan sz*rva, ugyanis 860-unknak tetszett!!!
kpitzu2 11 months ago
az anjad budos pinaja sir te kis majom 15 eves kis majom talal nekem beszelni szarhazi fasz
dias8941 11 months ago
@dias8941 le vagy szarva bazd... vedd már észre magad szánalmas vagy
HUNlegendhonved 11 months ago
@HUNlegendhonved A féregtelenítésben segítek.Szóljál nyugodtan,bár szerintem egyedül is felmosó rongyot csinálsz belőle.
sofamili 11 months ago
@sofamili ht persze de nem is az,lehet h fiatal vagyok,de bennem meg van a haza szeretet a a büszkeség , Ami kell És Ifi Jobiknak alapítója vagyok, apám meg bátyám a nagyban( ha érdekel adok el érhetőséget és el mesélem h miket csinálunk)
HUNlegendhonved 11 months ago
@HUNlegendhonved Rendben.Nagyon érdekel.
sofamili 11 months ago
@sofamili az egem nem érdekel h menyire érdekel de nem érted a lényeget
HUNlegendhonved 11 months ago
gyava szar vagy meg ahanyan vagytok szaros gyerek anyad picsaja kis fasz meg az oviba a helyed kis majom
dias8941 11 months ago
@dias8941 le vagy szarva bazd most itt hiába sírsz
HUNlegendhonved 11 months ago
nemhalgatok akar miljen szart foleg gyava szar zenet orba szajba basztak beneteket a ruskik halgatatok es turtetek a szajbabaszast hol voltak a karpati szaros garta az Anyuk szaros picsajaban mikor kimentek a ruszik megjelentek a szaros gyava garda de elob vartak 20 evet ami bisztos bisztos nehogy viszabaszon a ruszki nefosal itt nekem a hazaszeretetrol meg a batorsagrol te gyava szar
dias8941 11 months ago
@dias8941 akkor gyáva szar vagyok.....istenem de ezzel cska te vagy így...... figylej Tápióbickse harcmező ut 24 gyere monda szemembe
HUNlegendhonved 11 months ago
Tápióbicske
HUNlegendhonved 11 months ago
anyadat kobd le de geci naci karpati szar vagy te is meg a tobi karpati naci banda szegyen folt vagytok a tortenelemben es meg valamit gyava fergek vagytok mindig az is voltatok es maratok is 10 elvertek 1 ciganyt es mar karpati garda vagy egy rAkas szar nem garda
dias8941 11 months ago
@dias8941 tudod mit.akkor azok vagyunkk,nekünk nem fáj.De gyávák..nem tesó tévedsz.és mi Nevetünk utoljára.
ADJON AZ ISTEN ...SZEBB JŐVŐT
HUNlegendhonved 11 months ago
@dias8941 És te mi vagy ?? Egy áruló arra se vagy méltó h le köpjünk komolyan nem is értem minek erölködök h meg értessem veled H MAGYARNAK LENNI NEM SZÉGYEN SŐT BÜSZKÉNEK KÉNE LENNED RÁ MERT EGY ORSZÁGNAK SINCSENEK ÉS NEM IS LESZNEK MINT NEKÜNK VAN/VOLT
HUNlegendhonved 11 months ago
@dias8941 figyelj hallgasd meg a / Kárpátia-Szeretlek című számát és ha te abba valami náci rasszista dolgot találsz én kérek elnézést ,és azt sem tudom h ez miért náci, semmilyen rasszista illetve nácizmusra utaló dolgot nem tudok
HUNlegendhonved 11 months ago
leszarom hogy van e hibam vagy nincs egyaltalan nem vagyok buszke meg ara sem hogy tudok irni magyarul ami a hibakat ileti atol en nyugodtan alszom az a fontos hogy erted mit akarok mondani nem az ekezet a pont meg a veszo
dias8941 11 months ago
@dias8941 Mocskos haza áruló utálom a az ostoba tótokat ,a szőrős talpúakta a szerb kutyákat és minden anti Magyart,de a haza árulónál nincs mocskosab igen neked ugatok,akkor is ezt mond Mikor Újra Dicső Nagy Magyarország lesz és igen Lesz ha össze fogunk,És dias kurvára leszarom h mit pofázol erre,arra se vagy méltó ezek után h le köpjünk
HUNlegendhonved 11 months ago
9323! Vesszen Trianon!
DivisionHunyadi 11 months ago
ok eben igazad van bevalom ami igaz igaz a ciganyokal csak a szart eszuk meg a picsam kivan veluk eben igazad van
dias8941 11 months ago
de ti se vgytok nematek akor tikteket is kikelet volna iratani baszom a magyar anyadat meg majom miljen zsidok geci nepirtašrol beszelsz kibaszot kocsok szegyel magad
dias8941 11 months ago
@dias8941 Hitler a Magyarokat nem akarta ki irtani te farok......Csak ha Németország terjeszkedésének az utjábna ált volna Magyarország akkor sem irtott volna hanem át telepített volna az Uralhoz!De mivel ez soha nem következzet volna be h útjukbna álljunk ezért semmi baja nem volt Hitlernek Magyraországgal .Sőt.Mikor Foly.köv,
HUNlegendhonved 11 months ago
@dias8941 És mikor Horty Miklósnak(Ugye tudod ki volt az?)Születés napja volt.Hitler írt egy levelet hogy ha kell nekünk a Felvidék akkor vonuljunk be és őő (Hitler)Nem vonul be .És horty sem volt náci csak ő abban reménykedett ha Német ország nyer akkor mi vissza kapjuk a területünket.És mi nem lettünk volna Megszállás alatt mivel szövetségesek voltunk,Ezért húzodot a Faszista országok felé HORTY.
Kapisgálod már???
HUNlegendhonved 11 months ago
@HUNlegendhonved
Horthy Miklós. Amúgy igazad van.
emberke123 11 months ago
@emberke123 bocs,csak az indulat
KITARTÁS
HUNlegendhonved 11 months ago
@dias8941 ÉS ne mis lenne ilyen cigány bűnözés,izrael nem vásárolná fle az országunkat...SZóval a Nácik csak hasznot hoztak volna nekünk csak hát sajnos ki kaptak......és a zsidókat már a rómaiak is üldözték akkor ők is Raszisták voltak?:O a NAGY DICSŐ RÓMAI BIRODLAOM FASZISTA KUTYA LETT VOLNA?:O
HUNlegendhonved 11 months ago
anyuad szopjon le budos naci parti majom oltetek a sajat nepeteket gane te beszel a hazarol majom szegyenfolt vagytok az egesz tortenelemben a sajat nepet kulti koncetracios taborba te beszelsz hazaszeretetrol aja nep vagytok
dias8941 11 months ago
@dias8941 Nem haver..Saját népünket?? A zsidókat kültük és Ők nem Magyarok mocskos román geci
HUNlegendhonved 11 months ago
@dias8941 Innen nézve vagy 30 helyesírási problémád van. Meg a majmon a szókincsed???
MrKrix95 11 months ago
majom azert voltatok megsalaš alat 40 evik te hulje miljen garda majom gyavak gyulekezete te picsa a ruskik visajonenek szalanatok ahanyan vagytok szarhazi kocsog banda nem garda naciparti segvejek njilasi meg szalasi majmok
dias8941 11 months ago
@dias8941 Nah öreg akkor most szopd le magad,mocskos haza áruló!!!!!!!!!Ki mesélte be ezt neked hmm..??? ki monta ezt????
HUNlegendhonved 11 months ago
@dias8941 megszállás* seggfejek* nyilasi*** gondolom ruszkik* egérlyukban* picsába*
HUNlegendhonved 11 months ago
nem hala istenek szegyenlem azt is hogy tudok magyrul naciparti majom banda van bor a pofatokon reklamozni a hazug gyava gardatokat egy aja nep vagytok hol a pičaba volt a garda mikor az oroszok ben voltak magyrorsakon az egerljukban majom gyava fergek vagytok arulo banda
dias8941 11 months ago
@dias8941 hd Magyra vagy,Meg tagadod hova tartozásod,szégyelled.... HOGY MAGYAR VAGY... És te nevezel minket árulónak???Hd ha a ruszkik idején LEtt volna Magyargárda mindet egytől egyig meg ölik.......De öreg tudod te hogy mi volt 1956-ban????HMM.. Pár ezer ember szembe szált a Szovjet unióval...... akoor tudod milyne hatalmas volt:... De igen mi vagyun ka a gyávák meg az árulók.......
HUNlegendhonved 11 months ago
kibaszot magyar nacik arulo rongyos magyar szaragok naci segnyalok
dias8941 11 months ago
@dias8941 Mér? De látom te nem Magyarországon élsz vagy csak valami alja népi vacak vagy
HUNlegendhonved 11 months ago
Nos én azt mondom nem kell az ,hogy ez mindekinek tetszen...de aki magyar az tudja ki...mi volt az a MAGYAR GÁRDA!
hallaci1960 11 months ago
Nagyon jó a videó, imádom a zenéiket.És ahogy látom 22 barom állatnak nem tetszik, aki nem szereti nem hallgatja ennyi az egész.
34er45rt:ennyit tudok a Rongyos Gárdáról:A Rongyos Gárda 1919. április 18-án alakult meg az első világháborút megjárt tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, illetve a Székely Hadosztály maradványaiból.
MagyarEmber13 1 year ago
@panzermiskolc én inkább úgy fogalmaznék h aki nem érez együtt a számmal azok az üresfejűek mert a szám nem biztos h tetszik neki mondjuk nemhiszem h egy magyarérzelmünek ne tetszene.... SZEBB JÖVŐT
blintwok2 1 year ago
Jé eltüntették a bejegyzésem.. MERT A MAGYAROK ÉRDEKÉÉRT SZÓLTAM?????!!!SZEBB JÖVŐT
blintwok2 1 year ago
Nekem nagyon tetszik ez a video.
De a kellő tisztelettel és szeretettel kérlek!
Van, akinek nem tetszik. Van ilyen. Attól nem vadbarmok.
Mukcsi 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ugye tudjátok ha most összefogunk akkor bármi sikerülhet! Kérlek terjesszétek ezt! Ha a rongyos gárda pár 1000 emberrel ilyen sokra vitte akkor mi akár 300 000-ren?? Eljött az idő! Fel kell lépni a cigánybúnőzés ellen! Meddig akrunk még várni??!! Amikor a cigányok magyarokat késelnek az utcán, menjünk át a túloldalra?? Eltűrjük, hogy rettegésben tartsanak?Hát NEM!! Oda megyünk és megmutatjuk, hogy MAGYAROK VAGYUNK, hogy ÁRPÁD VÉRE FOLYIK BENNÜNK!!! ITT AZ IDŐ!! SZEBB JŐVŐT! Kérlek tetszikljetek
blintwok2 1 year ago
Nem tudom hogy , hogy van vele a többi "roma" mert én is az vagyok ,de aszt mondom VESSZEN TRIANON!!! Esküszöm ha lehetne elmennék csatázni hogy MAGYARORSZÁG vissza kapja aszt ami ÖT illeti!
Ha össze fognánk lehet hogy újra "miénk" lenne ami most a románoké, stb....
SZEBB JÖVŐT!:)
Lesz még NAGY MAGYARORSZÁG!:)
andika1314 1 year ago
szebb jövőt!!!
totyalion 1 year ago 2
két anakronisztikus ideológiai képzavar közt elárulnátok, hogy mi ennek a dalnak az egyébként kiváló eredetije? mert nem a kárpátia írta, de nem ismerem az eredetit, amelynek főmotívuma a kezdő pár másodperc. engem a 40es évekbeli eredeti érdekelne...
decemberthirtytwo 1 year ago
Az lehet ,hogy 20 retardáltnak nem tetszett de 790 vesztesnek igen !
mercedesbenzmann 1 year ago
Comment removed
MrSarky1992 1 year ago
@panzermiskolc 21:(
HUNlegendhonved 1 year ago
Barátaim! Ugye tudjátok ha most összefogunk akkor bármi sikerülhet! Kérlek terjesszétek ezt! Ha a rongyos gárda pár 1000 emberrel ilyen sokra vitte akkor mi akár 300 000-ren?? Eljött az idő! Fel kell lépni a cigánybúnőzés ellen! Meddig akrunk még várni??!! Amikor a cigányok magyarokat késelnek az utcán, menjünk át a túloldalra?? Hát NEM!! Oda megyünk és megmutatjuk, hogy MAGYAROK VAGYUNK, hogy ÁRPÁD VÉRE FOLYIK BENNÜNK!!! ITT AZ IDŐ!! SZEBB JŐVŐT!
blintwok2 1 year ago 131
@blintwok2 Netforradalmár! Annyi ilyet olvastam már,mégsem történt semmi sem.Am már ideje lenne,ha valami történne,de ez csak álom
gabesz999 10 months ago