1:54 -től valami istenkirály, ahogy ez a kis szarjankó betlenjancsi felháborodott..olyan demagóg kis köcsög,fúúú, de idegesít, és amikor nem tudott értelmesen visszavágni Vonának, egyszerűen befejezte az interjút. Ostoba zsidó fasz.
Nem érdekel, hogy ki mit állít, de ettől a "Janitól", aki ha kell, ha nem "házhoz jön" a nyálas MSZP-(korábban SZDSZ) nyalásával együtt komolyan hányingerem van. Meddig hülyítheti még pénzért a kisnyugdíjasokat? Remélem egyszer már eltünik a képernyőkről ő is, meg az összes hozzá hasonló népbutító érdektollnok. Az a legbosszantóbb az egészben, hogy a "királyi" TV-ben, - vagyis az én pénzemből is- teszi ezt.
xd a vége az mindent elárul, egyszerűen undorító, h Magyarországon még a politikát is átgyúrják bulvárba, mert nem az érdekli az ilyen kis b.zikat, ami az átlag magyar embert, aki elmenne szavazni, hogy mi van abban a nyomorult programban, hanem hogy mi ez a zsidó meg cigányellenesség, így a holokauszt úgy hitler, miből lehetne címlapot csinálni hogy utánna mutogassanak: hát ezt ő mondta, tessék megnézni
Egy cikkben volt,hogy egy ugyanaz a mutogató pozició,mint a PATKÁNYköztársaság zsidajainak rémuralma alatt egy 1919es plakáton ,azon ,aminek szövege kb iylen: "TE!Sötétben bújkáló elenforradalmár!Reszkess!" ugyanaz a zsidista mentalitás!Az önmagukat minden hatalom birtokosának gondolás,és folyamatos rabszolgasorba taszitása a keresztényeknek a zsidók által,földelvétel,gyárelvétel,lopott villákban élősködés stb
az emberek félnek az igazságtól, félnek a változástól. Bethlen és a többi baloldali, makacsul ragaszkodnak az elveikhez. őket nem fogja eltántorítani semmi. Aki hülye haljon meg szokták volt mondani. A zsebükön kívül nem sok minden érdkli őket. Tegyünk ez ellen közös erővel. Mindenki menyjen szavazni!..Mert egyáltalán nem mindegy ki kerül hatalomra!...SZEBB JÖVŐT ISTEN ÁLDÁSÁVAL!
Óriási videó! :D Nagyon bírom a Vona humorérzékét :D Oda küldte a férget ahová való / ahonnan jött. Amúgy tényleg le lehetne már szállni erről a zsidókérdésről, mert én már qrvára unom =)
Amikor a Gyurcsány azt mondta: " El lehet innen menni, itt lehet minket hagyni! -minden jobbikosnak habzott a pofája! Akkor most ez a köcsög miért is ugathatja és ettől ő miért is "jófej"???
2.)A kis metszettf.únak pedig nem is esett le , hova küldték.. Aztán bemondta valaki neki a fülhallgatójába( biztos a szerkesztő) és akkor háborodott fel..
Eloszor farkast kialtott es a tobbi pasztor odafutott. Viccelt. Aztan megint farkast kialltott es ujra odafutottak es megint csak kamu volt. Aztan harmadjara is igy tortent de aztan tenyleg meglatta a farkast es orditani kezdett farkas farkas!! A tobbiek meg csak legyintettek,mert mar nem hittek neki. A farkas meg felfalta a birkakat
MrZionforever (!biztos azert vagy ilyen mert a vilagon mindenki utalja zsidokat amiert igy viselkednek...en is ezek az emberek koze tartozok ...te hazatlan gyoker!!!
miert nem erted meg ,hogy Magyarorszag nem a te hazad?ide nem kell irogatni,mert ahogy latom mindenhol csak a bajt szitod...
majd mi eldontjuk megyunk-e Palesztinaiaba vagy egyeb orszagba..
miert nem tamadod ezt bettelheim nevu musorvezetot,aki mennyi rosszat tett nekunk te gyoker!!!
arra nincs eszed, hogy azt akit vedesz megnezd mit tett a hazaert lehuzason kivul!!!
"Dedos kis pocsok vagytok, szanalmas" ez a szanalmas toled te gyoker,hogy ilyeneket irogatsz nem kell tudas,hogy a dolgok moge lass,de ha szivedre hallgatnal tudnad Betlen egy ocska kiszolgalo fereg
Amúgy nem tudom honnan jött most ez a Rudolf Hess-es kérdés . Mi a fasz köze van a jobbiknak Rudolf Hess-hez... meg egyáltalán a fasizmushoz. Mért van az hogy ha valaki szót emel a magyarok érdekében a saját hazájában az egyből náci. A palesztín gyilkoló zsidók nem nácik?
polcrendszer ! te vagy szanalmas es ezzel a commenteddel le is egetted magad,hogy annyi eszed sincs ,hogy a szinfalak moge egy kicsit is be tudjal latni!!!!! ennyit tudtok:nacizni,de hogy mit tett egesz eleteben ez a Betlen(bettelheim) zsido kocsog arrol kuss van!!
miert nem irogatsz liberalista oldalra ,ahol lehet jokat beszelgetni a szegeny liberalista emberekkel,akik viszik le az orszagot,hogy de rossz nekik...
"Kikérem magamnak, hogy elküldött Izraelbe..." Ekkor azt hittem , azzal folytatja majd, hogy "Kikérem magamnak, hogy rájött arra, hogy én egy kis cionista pöcs vagyok!"
ez kurva jó!:D mikor elkezd mutogatni, azon megszakadtam!:D:D:D amúgy nem értem h a vona gábor min kapta így fel a szart, teljesen normális kérdést tett fel neki.
meg egy dolog!szegeny zsidoberenc betlen(csak is kisbetuvel)mennyire meglepodott,hogy valaki finoman elkuldi,erre o kiborul...ez csak szovaltas volt itt,de hanyszor kaptunk toluk,aremeleseket minden gazdasagi agazatokban,hanyszor vettek ki labunk alol a talajt,hanyszor loptak stb...egyszer megmondja kozulunk egy ember neki az igazat erro kiakadt.mi hanyszor emelhettuk volna fel szavunk ez a banasmod ellen de mi megis turtuk az aljassagaikat...
ezekre a vidokra mindig ugyanzokat szoktam irni,mivel nem lehet mast,ilyen szintu musorvezetorol irni epito kritikat..
nagyon jo lesz egy "rendszervaltas"(Jobbik) utani idoszakban odalepni a musorvezetohoz es azt mondani neki:MIERT kellett ezt a sok hazugsagot,ferditest,besarozast, evekig uzni?miert?ja ,elfelejtettem, hogy te csak egy kis kiszolgalo senki vagy,aki semmit nem tett azert,hogy elorebb viegye az orszagot!
Ezek a médiaszennyek szándékosan provokálnak és csak arra pillanatra várnak amikor az ember egy olyan kijelentést tesz, ami sérti az érzékeny kis liberálcionista fülüket.
A politikában sajnos egy ideig nem lehet mindnet kimondani mert ez történik ami most is!Az igazság és az igaz szó azonban elpusztíthatatlan.Csak ideig- óráig lehet leplezni hazug jelszavakkal a nemzet előtt.
Ha Vona gerinces lenne, megmondta volna, igen tamogatom neonacikat, csak szavazzanak rank, igen zsidozok jobbra-balra, mert az arabok penzelnek bennunket. Ez a divat most mindenki aki nem tetszik az zsido, meg cionista, meg komcsi, meg libsi. Holnap talan mar a jobbos haverod teged fog zsidozni, meg komcsizni, mert nem tetszik neki amit mondasz, vagy kepviselsz. Vagy liberalis leszel, mert nem akasz feudalizmust az orszagban...
This comment has received too many negative votesshow
inkabb menjetek ti el palesztinaba, meg iranba az arab barataitokhoz, ott zsidozhattok kedvetekre, meg tapsolni is fognak nektek. A zsidozas, amit itt nyomattok, meg amit vona tol, semmivel sem magasabb rendu az ovodai csufolodasnal. Dedos kis pocsok vagytok, szanalmas, es nemikepp aggaszto, hogy van egy ilyen debil kisebbseg az orszagban.. dehat nagy az allatkert...
Vegre,meglett sertve ez a DARAB SZAR!!!!!! vegre neki is jut mar a keserusegbol egy kicsi,ne csak mindig mi szivjunk a komcsik miatt. ELJEN VONA GABOR ELJEN A JOBBIK, ES MINDEN IGAZ MAGYAR EMBER
Nem volt tulzas azt mondani betlennek,hogy koltozzon ki izraelbe,ugyanis ot tenyleg jobban erdeklik eme kerdesek,mint a haza. O egy velejeig romlott antimagyar budos sertes. Aki nem ert egyet a jobbik programjaval, es nem szimpatizal a normalis eszmevel,illetve a gardaval,ami szinten egy nemzet erdekeit kepviselo mozgalom,az tenyleg koltozzon oda ahova erzi,es minket hagyjon beken,es ott ossza ilyen szorgalmasan az eszt , ha meri
ezen ne csodálkozz. a faterja ilyen műveket írt mint pl: a Magyar ellenforradalom története 1956ban, na és vajon kinek a megrendelésére? Kádárékéra, na erről ennyit.
hahaha. becstelen jani, hogy megjátsza a sértődöttet. oszkár díjas alakítás. remélem még fogom látni szipogva, orrot törölgetve sírni egyszer - azon hír hallatán, hogy vége a jó világnak és dolgoznia kell, nem mocskolódhat tovább zsíros fizetésért.
a zsebkendős oltás nagyon ült. viszont a bethlen izraelbe küldése szerintem túlzás volt, annak ellenére, hogy nem bírom egyáltalán. a nő nagyon alja szintet ütött meg a kérdéseivel, nem értem, minek erőlködött.
azota ez a fax jani mar a traumatologian fekszik, mert hogy ilyet mert neki mondani Mr Vona!! :)
eljon egyszer az ido mikor mindegyiknek tavoznia kell!! lehetoleg 1 feketer zsakban..!!
bioengine74 1 year ago
Óóóóóriási! :D
kpjotr 1 year ago
szuper ez a magyar media!
chriskokkinos 1 year ago
1:54 -től valami istenkirály, ahogy ez a kis szarjankó betlenjancsi felháborodott..olyan demagóg kis köcsög,fúúú, de idegesít, és amikor nem tudott értelmesen visszavágni Vonának, egyszerűen befejezte az interjút. Ostoba zsidó fasz.
Jellina30 1 year ago
ez a videó már most klasszikus, mi lesz a cion uralom megszűnte után? :D
dvifort 1 year ago
Végre valaik megmutatja ezeknek a szélsőséges kommunistáknak az utat! Szép volt Vona!!!
abacusTMe 1 year ago 2
Vona Gábor mediterrán apartmant ajánl Janinak, aki kikéri magának- inkább rajtunk élősködne - Nagyon jó a videó címe :) Grat!
stereocili 1 year ago 2
Nem érdekel, hogy ki mit állít, de ettől a "Janitól", aki ha kell, ha nem "házhoz jön" a nyálas MSZP-(korábban SZDSZ) nyalásával együtt komolyan hányingerem van. Meddig hülyítheti még pénzért a kisnyugdíjasokat? Remélem egyszer már eltünik a képernyőkről ő is, meg az összes hozzá hasonló népbutító érdektollnok. Az a legbosszantóbb az egészben, hogy a "királyi" TV-ben, - vagyis az én pénzemből is- teszi ezt.
Medialas64 1 year ago 4
xd a vége az mindent elárul, egyszerűen undorító, h Magyarországon még a politikát is átgyúrják bulvárba, mert nem az érdekli az ilyen kis b.zikat, ami az átlag magyar embert, aki elmenne szavazni, hogy mi van abban a nyomorult programban, hanem hogy mi ez a zsidó meg cigányellenesség, így a holokauszt úgy hitler, miből lehetne címlapot csinálni hogy utánna mutogassanak: hát ezt ő mondta, tessék megnézni
metalyrix 1 year ago
Ennyi. Egyetlen nem is túl komoly félmondat, és fenyegetően mutogat, és legszívesebben megölné Vonát. Szánalom? lol :DDD
utebuser 1 year ago
Egy cikkben volt,hogy egy ugyanaz a mutogató pozició,mint a PATKÁNYköztársaság zsidajainak rémuralma alatt egy 1919es plakáton ,azon ,aminek szövege kb iylen: "TE!Sötétben bújkáló elenforradalmár!Reszkess!" ugyanaz a zsidista mentalitás!Az önmagukat minden hatalom birtokosának gondolás,és folyamatos rabszolgasorba taszitása a keresztényeknek a zsidók által,földelvétel,gyárelvétel,lopott villákban élősködés stb
Balage78Szfvar 1 year ago
az emberek félnek az igazságtól, félnek a változástól. Bethlen és a többi baloldali, makacsul ragaszkodnak az elveikhez. őket nem fogja eltántorítani semmi. Aki hülye haljon meg szokták volt mondani. A zsebükön kívül nem sok minden érdkli őket. Tegyünk ez ellen közös erővel. Mindenki menyjen szavazni!..Mert egyáltalán nem mindegy ki kerül hatalomra!...SZEBB JÖVŐT ISTEN ÁLDÁSÁVAL!
chipske7 1 year ago
The anchorman is a old communist and gabor put him in his place...Good job Gabor, and God bless...
47esq 2 years ago 4
Bethlen egy rohadtt zsidó ennyi!
fehervar87 2 years ago
Csak a Jobbik!!!! Szebb jövőt!
ThiocfaidhBP 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Vona elég kellemetlen helyzetbe került:
- vagy támogat egy náci rendezvényt és elveszti a nemnáci szavazóit
- vagy nem támogatja és akkor elveszti a náci szavazóit.
Inkább "jó" politikushoz híven kikérte magának és nem mert válaszolni. :)
Hedon77 2 years ago
@Hedon77 Szerintem meg költözz te is a haveroddal, de inkább a marsra arra talán rá lehetne fogni hogy nem loptátok el valakitől! Hajrá Magyarok!
Szittyajoe 2 years ago
Ó, nem, én itt maradok, mert ez itt az én hazám. :)
Szépen végignézem, ahogy kiábrándultok a Jobbikból is, amikor majd felfeslik a valóság szövedéke.
Hedon77 2 years ago
Hajrá Jobbik! Hajrá Magyar Gárda!
nicksHungary 2 years ago 2
hehe :D:D:D Szép volt! Hogy felháborodott a zsidó :D Próbálják, de nem sikerül lejáratni a Jobbik-ot! :) Csak így tovább, fiúk! Szebb Jövőt!
Original910 2 years ago 3
Jól elküldte a cionista barmot melegebb éghajlatra :D
rockandrolldaemon17 2 years ago 5
Óriási videó! :D Nagyon bírom a Vona humorérzékét :D Oda küldte a férget ahová való / ahonnan jött. Amúgy tényleg le lehetne már szállni erről a zsidókérdésről, mert én már qrvára unom =)
Kormix2 2 years ago 6
zunivilaga1201!Az ilyen hozzaszolas erteke egyenlo a tajekozottsagoddal:0
sonny21x 2 years ago 3
This has been flagged as spam show
Amikor a Gyurcsány azt mondta: " El lehet innen menni, itt lehet minket hagyni! -minden jobbikosnak habzott a pofája! Akkor most ez a köcsög miért is ugathatja és ettől ő miért is "jófej"???
zunivilaga1201 2 years ago
5*****
Iuppiter11 2 years ago 8
Mikor lesz már végre a betlen-búcsúztató?!
Nagyon elmennék !!
kurucPista 2 years ago 11
Szép volt, csak oda küldte, ahol elvbarátai bizonyára szívesen fogadnák Betlent!:)
BZoli7 2 years ago 13
bárcsak neonácik lennének a vonáék:D akkor már rég rend lenne talán:D
drdani20 2 years ago 6
1.)Imádom a Vonát!!
2.)A kis metszettf.únak pedig nem is esett le , hova küldték.. Aztán bemondta valaki neki a fülhallgatójába( biztos a szerkesztő) és akkor háborodott fel..
3.) aki mutogat az lop is!!
matraikata 2 years ago 36
Ez naon TECCIK! különösen a 2. pont!
Remélem említettfarkúúr is olvassa!!
kurucPista 2 years ago 8
Te MrZion akarki
Mindenhol csak nacizol
Ismered a pasztor es a farkas mesejet?
Eloszor farkast kialtott es a tobbi pasztor odafutott. Viccelt. Aztan megint farkast kialltott es ujra odafutottak es megint csak kamu volt. Aztan harmadjara is igy tortent de aztan tenyleg meglatta a farkast es orditani kezdett farkas farkas!! A tobbiek meg csak legyintettek,mert mar nem hittek neki. A farkas meg felfalta a birkakat
Nos ha sokat nacizol te is igy jarsz.. :)
Victorya75 2 years ago 8
MrZionforever (!biztos azert vagy ilyen mert a vilagon mindenki utalja zsidokat amiert igy viselkednek...en is ezek az emberek koze tartozok ...te hazatlan gyoker!!!
miert nem erted meg ,hogy Magyarorszag nem a te hazad?ide nem kell irogatni,mert ahogy latom mindenhol csak a bajt szitod...
ilyen lelki szinten allsz...
sonny21x 2 years ago 7
A fikaevő Horn Gábor ezután az adás után, mélyen benyalva Betlennek, szapulja a JOBBIK-ot és annak Elnökét!
Videó itt: watch?v=Gm1ZjuzkhwM
MotoClubdothu 2 years ago
This has been flagged as spam show
náci vagy
MrZionforever 2 years ago
te meg cigány
MotoClubdothu 2 years ago
A Naci a te szadbol csodalatos es megtisztelo szo szervkereskedo foldlako
Victorya75 2 years ago 3
nem tudom mire sértődik meg Betlen úr akit csak saját népének hazájába invitálta meg Vona Gábor!
awesommy 2 years ago 5
Comment removed
MrSzittya 2 years ago
Igy van! Egyetertunk
Victorya75 2 years ago 3
szoval addig is be lehet fejezni ezt a naciszast te szerencsetlen...
sonny21x 2 years ago
psyapo !hogy lehet ekkora hulyeseget irni?iszonyuan rossz szogbol nezed a dolgokat...
ezzel a ket commenteddel azt hangsulyozod:semmit nem olvastal arrol mi megy az orszagban,ki-kivel van,mi a celjuk..
szeretem latni mikor ilyen tipusu ember beir,hogy mi vagyunk a bunkok,hogy nem tetszik amit ezek a rohadt banda csinal!
NEONACI BANDAROL ANNYIY:HA VONAEK TENYLEG AZOK LENNENEK AKKOR ,AKKOR MAR REG KUSS LENNE AZ SZDSZ-NEK,MSZP-NEK....
sonny21x 2 years ago
psyapo !azert irhatunk ide ,amit akarunk nem?
majd mi eldontjuk megyunk-e Palesztinaiaba vagy egyeb orszagba..
miert nem tamadod ezt bettelheim nevu musorvezetot,aki mennyi rosszat tett nekunk te gyoker!!!
arra nincs eszed, hogy azt akit vedesz megnezd mit tett a hazaert lehuzason kivul!!!
"Dedos kis pocsok vagytok, szanalmas" ez a szanalmas toled te gyoker,hogy ilyeneket irogatsz nem kell tudas,hogy a dolgok moge lass,de ha szivedre hallgatnal tudnad Betlen egy ocska kiszolgalo fereg
sonny21x 2 years ago 2
Mutogatós betlen nagyon megroggyant ettől a JOBB-ostól. Grat Vona Gábor !!
Bizony el lehet menni - akár Izraelbe is, de a KözTv-től mindenképp !!!
kurucPista 2 years ago 8
:D Nagyon nagy volt :)
Amúgy nem tudom honnan jött most ez a Rudolf Hess-es kérdés . Mi a fasz köze van a jobbiknak Rudolf Hess-hez... meg egyáltalán a fasizmushoz. Mért van az hogy ha valaki szót emel a magyarok érdekében a saját hazájában az egyből náci. A palesztín gyilkoló zsidók nem nácik?
pirosfeherzold123 2 years ago 5
Ez nagyon jó:)
giorgo666 2 years ago 2
Comment removed
kurucPista 2 years ago
Ha már költözik vihetne egy adag szappant magával :D
PocokARC 2 years ago 4
polcrendszer ! te vagy szanalmas es ezzel a commenteddel le is egetted magad,hogy annyi eszed sincs ,hogy a szinfalak moge egy kicsit is be tudjal latni!!!!! ennyit tudtok:nacizni,de hogy mit tett egesz eleteben ez a Betlen(bettelheim) zsido kocsog arrol kuss van!!
miert nem irogatsz liberalista oldalra ,ahol lehet jokat beszelgetni a szegeny liberalista emberekkel,akik viszik le az orszagot,hogy de rossz nekik...
sonny21x 2 years ago 4
jol megmondta enne az okoskodo fasznak:D
84592357 2 years ago 2
"Kikérem magamnak, hogy elküldött Izraelbe..." Ekkor azt hittem , azzal folytatja majd, hogy "Kikérem magamnak, hogy rájött arra, hogy én egy kis cionista pöcs vagyok!"
revisionist3500 2 years ago 3
Összeszarta magát a kis metszettfaszú őskövület. Nézzétek meg a mosolyt az arcán mielőtt ki akart baszni Vonával...jol beszopta
srbistaan 2 years ago 3
ez kurva jó!:D mikor elkezd mutogatni, azon megszakadtam!:D:D:D amúgy nem értem h a vona gábor min kapta így fel a szart, teljesen normális kérdést tett fel neki.
MrKoczor91 2 years ago
mert gyávanácik vagytok , azért. Még felvállalni sem tudjátok magatokat a nyilvánosság előtt. Szánalom...:S boáf
polcrendszer 2 years ago
inkább örülj hogy kapc cinos kic cociálisz kártyát segÍjke
wusaki768 2 years ago
3 riporterből 3 zsidónáci....szép arány...
makulature 2 years ago 4
Hehh :D Mondjuk annyi elég lett volna szerintem hogy pl szive joga mindnekinek hogy milyen demonstrációra megy ki stb... De igy viccesre sikerült. :D
portillo87 2 years ago
baruch1001 !engem erdekel,de azert irhatok azt amit akarok?
sonny21x 2 years ago
meg egy dolog!szegeny zsidoberenc betlen(csak is kisbetuvel)mennyire meglepodott,hogy valaki finoman elkuldi,erre o kiborul...ez csak szovaltas volt itt,de hanyszor kaptunk toluk,aremeleseket minden gazdasagi agazatokban,hanyszor vettek ki labunk alol a talajt,hanyszor loptak stb...egyszer megmondja kozulunk egy ember neki az igazat erro kiakadt.mi hanyszor emelhettuk volna fel szavunk ez a banasmod ellen de mi megis turtuk az aljassagaikat...
Szerintem mara elfogyott a turelmunk....berencek
sonny21x 2 years ago 4
kit érdekel
baruch1001 2 years ago
remelem Vonanak az lesz az elso dolga,hogy megszunteti az ATV,RTL KLUB-ot,Tv2(tel aviv 2) es az osszes rombolo hatasu musorokat es musorvezetoket!!!
Betlen mennyi penzert tunnel el orokre tevebol es egyeb ujsagiroi poziciobol?
Ez szamomra mindent megert,hogy Vona elkuldte Izraelbe ezt seggnyalot
sonny21x 2 years ago 4
ezekre a vidokra mindig ugyanzokat szoktam irni,mivel nem lehet mast,ilyen szintu musorvezetorol irni epito kritikat..
nagyon jo lesz egy "rendszervaltas"(Jobbik) utani idoszakban odalepni a musorvezetohoz es azt mondani neki:MIERT kellett ezt a sok hazugsagot,ferditest,besarozast, evekig uzni?miert?ja ,elfelejtettem, hogy te csak egy kis kiszolgalo senki vagy,aki semmit nem tett azert,hogy elorebb viegye az orszagot!
majd ,bo nyallal le fogom kopni!!!
mennyi rosszat tettek es meg o van felhabo
sonny21x 2 years ago
psyapo!
Te mit mondtál volna?
Ezek a médiaszennyek szándékosan provokálnak és csak arra pillanatra várnak amikor az ember egy olyan kijelentést tesz, ami sérti az érzékeny kis liberálcionista fülüket.
A politikában sajnos egy ideig nem lehet mindnet kimondani mert ez történik ami most is!Az igazság és az igaz szó azonban elpusztíthatatlan.Csak ideig- óráig lehet leplezni hazug jelszavakkal a nemzet előtt.
AryanDerek 2 years ago 4
Ha Vona gerinces lenne, megmondta volna, igen tamogatom neonacikat, csak szavazzanak rank, igen zsidozok jobbra-balra, mert az arabok penzelnek bennunket. Ez a divat most mindenki aki nem tetszik az zsido, meg cionista, meg komcsi, meg libsi. Holnap talan mar a jobbos haverod teged fog zsidozni, meg komcsizni, mert nem tetszik neki amit mondasz, vagy kepviselsz. Vagy liberalis leszel, mert nem akasz feudalizmust az orszagban...
psyapo 2 years ago
te nem vagy normális
arpad90 2 years ago
Csak a hulyeknek nem vilagos, hogy hol az igazsag! Eljen Vona gabor! Eljen a Jobbik!
greathuns99 2 years ago 7
Most akkor költözik vagy nem?:))))
HungarianVeritas 2 years ago 5
Provokálja Vonát és még ő hőbörög meg mutogat. Jellemtelen alak.
szpolitika 2 years ago 9
This comment has received too many negative votes show
vona előmászott a szellemi pöcegödörből.
steverubellreborn 2 years ago
ha nemtetszik költözz ki izráelbe
wusaki768 2 years ago
This has been flagged as spam show
hahaha, Vona nem mert valaszolni, inkabb kodosit, meg melle beszel, mint az Orban szokta...
psyapo 2 years ago
hallgasd imádott vezetőd szavait el lehet menni magyarországról itt lehet bennünket hagyni
wusaki768 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
inkabb menjetek ti el palesztinaba, meg iranba az arab barataitokhoz, ott zsidozhattok kedvetekre, meg tapsolni is fognak nektek. A zsidozas, amit itt nyomattok, meg amit vona tol, semmivel sem magasabb rendu az ovodai csufolodasnal. Dedos kis pocsok vagytok, szanalmas, es nemikepp aggaszto, hogy van egy ilyen debil kisebbseg az orszagban.. dehat nagy az allatkert...
psyapo 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
hanynom kell vona gabortol
matyko42 2 years ago
jól van haver,de akkor ne ide hányjál.
drogos köcsög
lovelifekidcry 2 years ago 2
ha nem tetszik költözz ki izráelbe
wusaki768 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
te meg huzzal vissza mongoliaba :D
psyapo 2 years ago
Vegre,meglett sertve ez a DARAB SZAR!!!!!! vegre neki is jut mar a keserusegbol egy kicsi,ne csak mindig mi szivjunk a komcsik miatt. ELJEN VONA GABOR ELJEN A JOBBIK, ES MINDEN IGAZ MAGYAR EMBER
adrilaci 2 years ago 23
Nem volt tulzas azt mondani betlennek,hogy koltozzon ki izraelbe,ugyanis ot tenyleg jobban erdeklik eme kerdesek,mint a haza. O egy velejeig romlott antimagyar budos sertes. Aki nem ert egyet a jobbik programjaval, es nem szimpatizal a normalis eszmevel,illetve a gardaval,ami szinten egy nemzet erdekeit kepviselo mozgalom,az tenyleg koltozzon oda ahova erzi,es minket hagyjon beken,es ott ossza ilyen szorgalmasan az eszt , ha meri
adrilaci 2 years ago 4
ezen ne csodálkozz. a faterja ilyen műveket írt mint pl: a Magyar ellenforradalom története 1956ban, na és vajon kinek a megrendelésére? Kádárékéra, na erről ennyit.
Lajberto 2 years ago 3
ELJEN VONA GABOR betlen te nagyon gagyi egy pocs vagy
adrilaci 2 years ago 13
még annyit hozzátettem volna: ne mutogass, mert rászoksz a lopásra. ez se zsidó mondás, hanem magyar.
ZuzerHun 2 years ago 8
ZuzerHun! Nekem is volt az első gondolatom, mikor láttam, hogy elkezd mutogatni ez a metélt féreg.
GoyimPrideHungary 2 years ago 3
hahaha. becstelen jani, hogy megjátsza a sértődöttet. oszkár díjas alakítás. remélem még fogom látni szipogva, orrot törölgetve sírni egyszer - azon hír hallatán, hogy vége a jó világnak és dolgoznia kell, nem mocskolódhat tovább zsíros fizetésért.
ZuzerHun 2 years ago 5
remélem,Viktornak az elsö huzása az lesz,hogy a Nap-keltét kibassza az ATVre.
betlen,te féreg,ha meglátlak az utcán,ezert szájbaváglak
lovelifekidcry 2 years ago 5
Vona Gábor zseniálisan kezeli ezeket a helyzeteket. Egy zseni, nem kétséges.
A riporterről meg nem is érdemes beszélni.
5helvete5 2 years ago 4
Á ha Jani német lenne és Németországba lett volna elküldve, fel sem tűnt volna senkinek.
VoiceOfFreeHungary 2 years ago 3
a zsebkendős oltás nagyon ült. viszont a bethlen izraelbe küldése szerintem túlzás volt, annak ellenére, hogy nem bírom egyáltalán. a nő nagyon alja szintet ütött meg a kérdéseivel, nem értem, minek erőlködött.
eigenetics 2 years ago