Szia, nagyon tetszik az énekhangod, arra gondoltam, hogy nem lenne kedved kooperálni egy számhoz? alapvetően a hiphop-ban mozgok, de ettől függetlenül bármi megvalósulásra kerülhet :) ezt úgy képzeltem el, hogy én elkészítem az alapot, közösen kidolgoznánk valami szöveget, Te felénekled, és barátom megkeveri. Aztán indulhat a youtube hadjárat! Nagyon szeretnék Veled együtt dolgozni, ha elolvasod, jeleznél ide?: toth.zoltanbalazs@gmail.com Üdv!
Amennyiben ténylegesen a te hangodat hallhattuk itt a YouToube-on és szeretnél a jövőben a zenével (fél profiként, azaz az iskola mellett) foglalkozni, akkor lenne egy elképzelésünk a személyeddel kapcsolatosan. Ezért szeretnénk megkérni téged, hogy amennyiben érdekelhet téged a velünk való együttműködés, akkor küldj el egy fényképes önéletrajzot és néhány felvételt (akár linkként) az általad énekelt dalokról. (info@creativesales.hu)
Ügynökségünk - Creative Sales Kft. - 2006 óta rendelkezik budapesti központtal. Alapvetően - 2002-ben Németországban alapítottam meg a céget, hiszen 18 évet éltem kint. Ennek köszönhetően meg is maradtak a külföldi kapcsolatok. Ez a zenei világra is vonatkozik.
Meggyőzően szépnek ítéltük meg a hangodat. De még fontosabb, hogy lehet érezni az érzelmeket a hangodban. Ezzel kapcsolatosan szeretnénk felvenni veled a kapcsolatot.
Gratulálunk Anna! Gyönyörű hangod van! Reméljük sikerül elérned amit szeretnél, ehhez nagyon sok erőt, egészséget és kitartást kívánunk! Puszi: Az Egresi család

krayzeedee23 1 month ago
ráz a hideg,libabőrös leszek... ejjj,tudsz valamit ;)
nikolettross 3 months ago
Comment removed
nikolettross 3 months ago
Ezt követően meghívnánk téged (a szüleiddel együtt) egy személyes találkozóra, hogy beszélgethessünk az esetleges lehetőségekről.
Amennyiben további kérdések merülnének fel, kérlek, hogy keress nyugodtan az alábbi elérhetőségemen.
Üdvözlettel:
Nagy Róbert
CREATIVE SALES Kft.
info@creativesales.hu
PARTYCOMMANDO 3 months ago
második része a levélnek:
Amennyiben ténylegesen a te hangodat hallhattuk itt a YouToube-on és szeretnél a jövőben a zenével (fél profiként, azaz az iskola mellett) foglalkozni, akkor lenne egy elképzelésünk a személyeddel kapcsolatosan. Ezért szeretnénk megkérni téged, hogy amennyiben érdekelhet téged a velünk való együttműködés, akkor küldj el egy fényképes önéletrajzot és néhány felvételt (akár linkként) az általad énekelt dalokról. (info@creativesales.hu)
vége a levél második részének..
PARTYCOMMANDO 3 months ago
Kedves Anna!
Köszönjük szépen, hogy válaszoltál a levelünkre.
Ügynökségünk - Creative Sales Kft. - 2006 óta rendelkezik budapesti központtal. Alapvetően - 2002-ben Németországban alapítottam meg a céget, hiszen 18 évet éltem kint. Ennek köszönhetően meg is maradtak a külföldi kapcsolatok. Ez a zenei világra is vonatkozik.
vége első része a levélnek...
PARTYCOMMANDO 3 months ago
Kedves Anna!
Meggyőzően szépnek ítéltük meg a hangodat. De még fontosabb, hogy lehet érezni az érzelmeket a hangodban. Ezzel kapcsolatosan szeretnénk felvenni veled a kapcsolatot.
Üdvözlettel:
Nagy Róbert
CREATIVE SALES Kft.
info@creativesales.hu
PARTYCOMMANDO 3 months ago
húúúúh....És te hol bujkálsz? Miért nem hallottam még rólad?Énekelj, még nagyon sokat:) Őszinte elismerésem:)
NeErjHozzam 4 months ago
nagyon jó a hangod:)
OmMusicdirty 6 months ago
Nagyon szép amúgy is az egyik kedvenc számom, ügyesen énekled Anna. Gratulálok érte.:)
Kapi0319 7 months ago
....(L) :$
bkepec11 8 months ago
ki az a két ember akinek ez nem tetszik? vagy talán nem is ember?
stenczell 9 months ago
@stenczell
Gyökér az a 2 ember.:D
Kapi0319 7 months ago
@benooostrz Köszönöm :)
dinufka 9 months ago
Comment removed
petersundoor 10 months ago
Feléneklést válalsz?:))
tidus9 10 months ago
@tidus9 Igen vállalok :)
dinufka 10 months ago
@tidus9
magdi430 3 weeks ago in playlist Kata
Gratulálunk Anna! Gyönyörű hangod van, csak így tovább! kívánunk neked nagyon jó egészséget, erőt és kitartást!
Puszi: Papa, Pisti, Kata és Eszter
kata840805 11 months ago 5
@kata840805 Köszönöm nektek :)
dinufka 10 months ago
Gratulálunk Anna! Gyönyörű hangod van! Reméljük sikerül elérned amit szeretnél, ehhez nagyon sok erőt, egészséget és kitartást kívánunk! Puszi: Az Egresi család
kata840805 11 months ago 2
@kata840805 Köszönöm nektek :$ ♥
dinufka 10 months ago
Nagyon jó hangod van !! :D (csunájj) :D
whitesaan 11 months ago
@whitesaan Sziliiii :) Kösziiii <3
dinufka 11 months ago
kezétcsókolom hölgyem! :) nagyon jó hangod van ;) szép előadás :)
TanyiBoy 11 months ago 4
@TanyiBoy Oh rágjam meg :D Köszönöm <3
dinufka 11 months ago
Az álmok valóra válnak hidd el Anna, és az imák meghallgatásra találnak!
(Livi és Dóra)
juhaszdoratimea 1 year ago 2
@juhaszdoratimea Ámen. :)
dinufka 10 months ago
Kislányom, bárcsak teljesülne a vágyad! Mindenesetre én imádkozom érted.Így tovább. Nagyon szépen énekelsz.
0521kori 1 year ago 2
@0521kori Köszönöm Anya :) ♥
dinufka 10 months ago
Anna:) Nagyon gyönyörű hangod van, gratulálok hozzá:)
FaNcSh 1 year ago 2
@FaNcSh Köszönöm :)
dinufka 11 months ago
Köszönöm :)
dinufka 10 months ago
szupii:)GRt Annácska:)!
zohann89 1 year ago 2
@zohann89 KÖszönöm :) Örülök hogy tetszik :D
dinufka 1 year ago
;) ^^
zolekingfromhungary 1 year ago
@zolekingfromhungary :)
dinufka 1 year ago
:D ♥
kovalaf1 1 year ago
@kovalaf1 Köszi :)
dinufka 1 year ago
@kovalaf1
dinufka 1 year ago