Azért 4 év mindenkinek jár. Egy jó kezdet után kifulladni látszik az Orbán-kormány, a bürokrácia növekszik (újabb kis adók), a munkanélküliség stagnál, néhány gyanús ügy kering (MOL, dohányárusítás monopóliuma). Ha nem sikerül a munkanélküliséget csökkenteni,akkor a saját szavazói kergetik majd el. Még van 2 éve.
"A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett." -Országos Statisztikai Hivatal
Először kissé nőtt a Fidesz alatt a munkanélküliség, majd csökkent, most meg stagnál. (Persze tudom, h az előző kormány hibája a magas munkanélküliség, de ez aligha vigasztal).
Manapság már a stagnáló munkanélküliségnek is lassan örülni kell (ha arra gondolok, hogy mi megy jó pár európai országban). De sajnos, szinte mindenki azon van Európában, hogy megfojtson minket; lásd Malév +3000 munkanélküli egyelőre.
Hát nem tudom én eredményeket várok el a kormánytól. Amikor hivatalba léptek, még tele voltak új ötletekkel (söralátét méretű adóbevallás, cigányok segélyét iskolába járatáshoz kötni, stb.) most pedig megint csak túlélésre játszunk. A Malév sem került volna bajba, ha az elmúlt jópár évben normálisan működtetik, nem úgy mint az összes többi állami mamutvállalatot.
@bbenjoe A Malévhoz csődjéhez csak anyit hogy nem tudta fizetni a számláit és ezért ment csődbe! magyarán újabb 20-30 milliárd kellett volna hogy ne menjen csődbe! Kiderült hogy NULLA vagyon van benne mert mindent kiloptak! Ebben spec az EU-nak semmi sara. Vagy szerinted a mostani gazdasági helyzetben 40-50-100 milliárdokat kéne beleöntenünk hogy életben maradjon? Akkor lett volna az EU hibája ha a 80 milliárd visszafizetése miatt ment volna csődbe.
@HollandZee + az EU legutóbb lényegében megtiltotta, hogy a kormány segítséget nyújtson neki (a Malévnek) a hitelezők beijedtek, és egyszerre el kezdték követelni a pénzüket, és finito.
Egy biztos, ki kell vizsgálni az egész folyamatot, akik pedig ide juttatták a Malévot, azokat sittre kell vágni.
Ez a tetű nagyobb aljadék, mint Gyurcsány. Inkább ő a gerinctelen semmint Gyurcsány. 2002-2009-ig hány szakszervezeti tüntetés volt a kormány ellen? Hányan mentek ki érdekképviseletek utcára? Lassan azt is Gyurcsányékra fogják kenni, hogy ők okozták a gazdasági válságot... Mindenki komcsiknak gondolja az MSZP-t. A fidesz mai eszközei (cenzúra, titkosszolgálat) ugyanis nagyon kezdenek hasonlítani a kommunizmus eszközeihez.
„Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.”
A cionizmus megalapítója בנימין זאב הרצל, Benjámín Zeév Herzl, aki Budapesten a Dob utcában született, - nem vagyok rá büszke - és a Cionista Világszervezet megalapítója.
Ő volt az aki megálmodta,amit benjaminnetannyahu/?/ - remélem jól írtam -hangoztatott pár éve. "FELVÁSÁROLJUK...."
orbánviktor és elődei segítik ebben a zsidóságot. Nem vagyok büsze rájuk sem és gyurcsányra-bajnaira-medgyesire-horngyilára-antaljózsefre és elődeire SEM!
Vegyük végre észre, hogy AZ mkp-mszp-mszmp-mdf-szdsz-lmp- fidesz és a miép is kimutatta a foga sárgáját! Ott folytatja mindegyik párt, ahol az elődje abbahagyta! Most orbánviktoron / I.Victor / van a sor, hogy HAZÁNKAT tovább süllyessze a sárba! HAZUDTAK-HAZUDNAK ÉJJEL ÉS NAPPAL, ÉBREN ÉS ÁLMUKBAN IS!
Én se szeretem egyik politikust se,de úgy vette át a fidesz a kormányzást az mszp-től,hogy 21 ezermilliárdos államadósságot örököltek. Az a bu.i mszp meg most aztán igen tudja ám,hogy mit kell csinálni. Most építsen valaki a sza.ból várat. Egyébként meg mondjon valaki 1 !!!! olyan embert,akit szívesen látna az Orbán helyett,garantálom,hogy a jelen gazdasági helyzetben 1 hónapon belül mindenki utálni fogja.
@SpencerHillFanXXL Olyan jó, hogy e mögé lehet bújni. Fél évig, 1 évig, 4 évig, 8 évig vagy meddig még? Egyébiránt mi a különbség Gyurcsány meg Orbán közt? Az egyik lebukott, a másik még nem. Attól, hogy az egyik kimondta, a másik meg nem, attól hol lesz különb egyik is a másiknál?
Idén 2012-ben e óhajod,sóhajod meg lesz te büdös hazug!
Gyurcsányt is rühelltem,de ő legalább bevallotta,hogy hazudott! De te! Te még azt is letagadod ami kiderült! Emlékszel O.V.(i) mikor azt nyilatkoztad az USA-ban,hogy nem kell minden szavadat komolyan venni? Nem kell komolyan venni az 1 millió munkahelyet,azt,hogy nem lesz gázolaj és benzin ár emelkedés,ÁFA emelés, nyugdíj védelmet csináltok!?
Hát elmondom,hogy az MSZP megvédte a nyugdíjakat,de ti 300 ezer embertől elvettétek!
@cinty33333 Bevallotta hogy hazudott?! De rendes gyerek ez a Gyurcsány! :)....Amúgy meg nem vallotta be,csak felvették a beszédjét a tudta kívül.Kamerába,egyenesen SOHA nem mondott ilyet. (én legalábbis nem hallottam....)
vissza kell hívni a régieket,ők mindketten jók,becsületesek voltak minden szempontból....mindent megtettek ezért az országért....meg is lett az eredménye...köszönjük nekik mindörökké a 8 évet.Ugyanúgy a régi fővárosi vezetésnak a 17 évet.
Menjen el az ország éléről!!!!! Egy becsületes ember kell ide aki segít és nem hazudik ,nem tolja szegénységbe ,olykor öngyilkosságba menekülni honfi társait !! Miért kell hazudni ???Nem vagyunk sem hülyék sem vakok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
takarodj a nyomorék bandáddal ebből az országból te nyomorék idegbeteg pszichopata törpe!!! hogy a picsába tudták ezt a magyarok 2/3-al megszavazni? mire számítottak? eszméletlen. SZÉGYEN ez az ember, szégyen lesz ez az ország is

Szia! Nem szavazták meg 2/3-al. az 50% két harmada ment csak szavazni, ezért gondolom néha,hogy mindenki megérdemli a sorsát. Aki rá szavazott azért, aki nem ment szavazni azért.
Mi értelmesebbek -sajnos kevesen - , ártatlanul, isszuk a szar levest amit a hülyék föztek.
Ámen! Vagyis, úgy legyen! De van biztosíték arra, hogy a következő kormány jobban fogja csinálni? Ha sürgősen nem indult be az Országban a mezőgazdasági- és ipari termelés, nincs esélyünk az életszínvonal emelésére még egy becsületes és polgárbarát kormány esetén sem!
Szerintem jogunk van eldönteni, hogy a keservesen megkeresett forintjainkat kire áldozzuk.Hát nem Viktorra!! Ugyanolyan szélhámos mint az elődje, csak mutogatnak egymásra és közben azon törik a fejüket, hogy tömjék meg a zsebüket!
Képmutatás minden .. ez se nem az emberekért van .. ahogy a bunkókomcsi azért lop csak gyilkol mert a bank-kár nekik megengedi ugyan úgy a demokrácia átverés ..
Jó van már MAGyarok. Mondott, amit mondott. Ezt biztos csak azokra vonatkozik, akik nem az ő malmára hajtják a vizet, hiszi a nagy gŐg. Tudjátok, nem úgy gondolta. Ez egy semmire való politikus a többivel és a bankárokkal együtt. Ezek még jót, soha a büdös életbe nem tettek a világon! Nem értenek az ÉLEThez sem. A PARASZT, A MUNKÁS, A TANÁR, AZ ORVOS,...stb. Na ezek a VALAKIK. Ezekre figyeljetek! A szemetet meg takarítsd ki magad körül, drága MAGyar! A politikának, banknak nincs tovább jövője!
Szégyellem magam, hogy mennyire felnéztem erre az emberre 10 évvel ezelőtt, és hogy milyen eufóriában úsztam, hogy ők nyerték a választást. Szerencsétlen flótás, aki amúgy Szt. István reinkarnációja (most lehet nevetni, de a nevetés még nem teszi nem azzá) nem tanul a történelemből, a sajátjából sem. Annyira gúzsba kötötték a külföldi érdekcsoportok, hogy soha nem fog tudni rendesen kormányozni, ő is ugyanolyan hazaáruló (akárcsak István), mint Gyurcsány, ha nem is olyan mértékben.
@arion2006 Azért Istvánt nem kellene hazaárulónak titulálni. István királynak a valódi történelmét Dr. Varga Tibor szavaiból kellene megismerned. ő egy olyan magyar ki csatát soha sem vesztett. Ő soha sem kérte a koronát, hanem követelte. Kettő közt van különbség.Ráadásul majdnem megszerezte fia számára,a Német-Római császár címét.1030-ban megverte a megsemmisítette a későbbi császár seregeit.Tervét Imre herceg korai halála akadályozta meg.Egy királyunk se volt oly sikeres a hadakozásban,mint ő.
Tudod, ha paraszt nem szarik az úr nem zabál. Ez egy régi-régi mondás.
Aliceliza 3 weeks ago
Azért 4 év mindenkinek jár. Egy jó kezdet után kifulladni látszik az Orbán-kormány, a bürokrácia növekszik (újabb kis adók), a munkanélküliség stagnál, néhány gyanús ügy kering (MOL, dohányárusítás monopóliuma). Ha nem sikerül a munkanélküliséget csökkenteni,akkor a saját szavazói kergetik majd el. Még van 2 éve.
usespanner1 3 weeks ago
@usespanner1
A munkanélküliség tudtommal csökkenőben van, és ez nem sok EU-s államban van így.
bbenjoe 3 weeks ago
@bbenjoe
Nálunk sincs így.
"A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett." -Országos Statisztikai Hivatal
Először kissé nőtt a Fidesz alatt a munkanélküliség, majd csökkent, most meg stagnál. (Persze tudom, h az előző kormány hibája a magas munkanélküliség, de ez aligha vigasztal).
usespanner1 2 weeks ago
@usespanner1
Manapság már a stagnáló munkanélküliségnek is lassan örülni kell (ha arra gondolok, hogy mi megy jó pár európai országban). De sajnos, szinte mindenki azon van Európában, hogy megfojtson minket; lásd Malév +3000 munkanélküli egyelőre.
bbenjoe 2 weeks ago
@bbenjoe
Hát nem tudom én eredményeket várok el a kormánytól. Amikor hivatalba léptek, még tele voltak új ötletekkel (söralátét méretű adóbevallás, cigányok segélyét iskolába járatáshoz kötni, stb.) most pedig megint csak túlélésre játszunk. A Malév sem került volna bajba, ha az elmúlt jópár évben normálisan működtetik, nem úgy mint az összes többi állami mamutvállalatot.
usespanner1 2 weeks ago
@bbenjoe A Malévhoz csődjéhez csak anyit hogy nem tudta fizetni a számláit és ezért ment csődbe! magyarán újabb 20-30 milliárd kellett volna hogy ne menjen csődbe! Kiderült hogy NULLA vagyon van benne mert mindent kiloptak! Ebben spec az EU-nak semmi sara. Vagy szerinted a mostani gazdasági helyzetben 40-50-100 milliárdokat kéne beleöntenünk hogy életben maradjon? Akkor lett volna az EU hibája ha a 80 milliárd visszafizetése miatt ment volna csődbe.
HollandZee 5 days ago in playlist Liked videos
@HollandZee + az EU legutóbb lényegében megtiltotta, hogy a kormány segítséget nyújtson neki (a Malévnek) a hitelezők beijedtek, és egyszerre el kezdték követelni a pénzüket, és finito.
Egy biztos, ki kell vizsgálni az egész folyamatot, akik pedig ide juttatták a Malévot, azokat sittre kell vágni.
bbenjoe 5 days ago
This has been flagged as spam show
Ez a tetű nagyobb aljadék, mint Gyurcsány. Inkább ő a gerinctelen semmint Gyurcsány. 2002-2009-ig hány szakszervezeti tüntetés volt a kormány ellen? Hányan mentek ki érdekképviseletek utcára? Lassan azt is Gyurcsányékra fogják kenni, hogy ők okozták a gazdasági válságot... Mindenki komcsiknak gondolja az MSZP-t. A fidesz mai eszközei (cenzúra, titkosszolgálat) ugyanis nagyon kezdenek hasonlítani a kommunizmus eszközeihez.
Daniel0889 1 month ago
Comment removed
Daniel0889 1 month ago
Tehát tűnj a francba te elmebeteg!
MrPogopo 1 month ago
milyen ironikus :DD
szeszil90 1 month ago
Comment removed
szeszil90 1 month ago
Teljesen igazad van vikike!ORBÁN TAKARODJ!!!!!!!!!!!!
nancyka64 1 month ago
Hallottátok? Ugye mindenki hallotta!Akkor mire várunk? A kormánynak mennie kell!!!
schnee1101 1 month ago
@schnee1101 ...ne várj másokra,...indulj el, majd csatlakoznak a többiek is...:)
szedresferi 2 weeks ago
úgy van te mocskos szemétláda!! Takarodni fogsz!!!!
blindclown007 1 month ago
„Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.”
ISTEN! ÁLDD MEG VÉGRE A MAGYART!
nagyhollo 1 month ago 3
A cionizmus megalapítója בנימין זאב הרצל, Benjámín Zeév Herzl, aki Budapesten a Dob utcában született, - nem vagyok rá büszke - és a Cionista Világszervezet megalapítója.
Ő volt az aki megálmodta,amit benjaminnetannyahu/?/ - remélem jól írtam -hangoztatott pár éve. "FELVÁSÁROLJUK...."
orbánviktor és elődei segítik ebben a zsidóságot. Nem vagyok büsze rájuk sem és gyurcsányra-bajnaira-medgyesire-horngyilára-antaljózsefre és elődeire SEM!
Ébredjünk végre!
nagyhollo 1 month ago
Kedves Honfitársak!
Pártállástól függetlenül!
Vegyük végre észre, hogy AZ mkp-mszp-mszmp-mdf-szdsz-lmp- fidesz és a miép is kimutatta a foga sárgáját! Ott folytatja mindegyik párt, ahol az elődje abbahagyta! Most orbánviktoron / I.Victor / van a sor, hogy HAZÁNKAT tovább süllyessze a sárba! HAZUDTAK-HAZUDNAK ÉJJEL ÉS NAPPAL, ÉBREN ÉS ÁLMUKBAN IS!
Ne legyünk elvakultak egyik párt felé sem.
nagyhollo 1 month ago
A letenyei Jobbikos tagok azt mondták,hogy részt vesznek a Fidesz mellett tartandó erődemonstráción!!!
A Jobbik nem csak pletyka szinten,hanem valójában is a Fidesz kis seggnyaló-bábpártja!
cinty33333 1 month ago
Legalább tud olvasni...
altrxi 1 month ago
Akkor most már Te is húzhatsz a p****ba, ahogy régebben megmondtad...
ateszka1970 1 month ago
Inkább nem írok semmit. Vagy mégis? Olyan lesz mint Chauchesko vagy Hitler
banojne 1 month ago 3
@banojne küldünk neki ciánkapszulát? :D
dangerhun 1 month ago
sör
oldjazzzman 1 month ago 2
Igen így van,te törpe!Húzz el a pi...ba!
newger58 1 month ago
Jól mondta. Hamarosan meg is tapasztalja
cpappable 1 month ago 2
Én se szeretem egyik politikust se,de úgy vette át a fidesz a kormányzást az mszp-től,hogy 21 ezermilliárdos államadósságot örököltek. Az a bu.i mszp meg most aztán igen tudja ám,hogy mit kell csinálni. Most építsen valaki a sza.ból várat. Egyébként meg mondjon valaki 1 !!!! olyan embert,akit szívesen látna az Orbán helyett,garantálom,hogy a jelen gazdasági helyzetben 1 hónapon belül mindenki utálni fogja.
SpencerHillFanXXL 1 month ago
@SpencerHillFanXXL Olyan jó, hogy e mögé lehet bújni. Fél évig, 1 évig, 4 évig, 8 évig vagy meddig még? Egyébiránt mi a különbség Gyurcsány meg Orbán közt? Az egyik lebukott, a másik még nem. Attól, hogy az egyik kimondta, a másik meg nem, attól hol lesz különb egyik is a másiknál?
jelwaz 1 month ago 2
akkor remélem ma este eltakarodsz az országból is,Te HAZUG KÖCSÖG..
a Magyar ember sárba tiproja,már minden elvettetek Tölünk.
MegaXepi 1 month ago
ANYÁD KURVA!
HUNDrifter 1 month ago
Idén 2012-ben e óhajod,sóhajod meg lesz te büdös hazug!
Gyurcsányt is rühelltem,de ő legalább bevallotta,hogy hazudott! De te! Te még azt is letagadod ami kiderült! Emlékszel O.V.(i) mikor azt nyilatkoztad az USA-ban,hogy nem kell minden szavadat komolyan venni? Nem kell komolyan venni az 1 millió munkahelyet,azt,hogy nem lesz gázolaj és benzin ár emelkedés,ÁFA emelés, nyugdíj védelmet csináltok!?
Hát elmondom,hogy az MSZP megvédte a nyugdíjakat,de ti 300 ezer embertől elvettétek!
Hazug köcsög
cinty33333 1 month ago 5
@cinty33333 Bevallotta hogy hazudott?! De rendes gyerek ez a Gyurcsány! :)....Amúgy meg nem vallotta be,csak felvették a beszédjét a tudta kívül.Kamerába,egyenesen SOHA nem mondott ilyet. (én legalábbis nem hallottam....)
SpencerHillFanXXL 1 month ago
@cinty33333 Nem bevallotta, hanem lebukott. Nagy különbség :)
asdwrefwe 1 month ago 3
Na most legalább megmondta a tutit! Tehát el lehet húzni a náthás p....ba!
newger58 2 months ago
vissza kell hívni a régieket,ők mindketten jók,becsületesek voltak minden szempontból....mindent megtettek ezért az országért....meg is lett az eredménye...köszönjük nekik mindörökké a 8 évet.Ugyanúgy a régi fővárosi vezetésnak a 17 évet.
xkecoupe 2 months ago
Legyen 2012 a kormány elkergetés éve!!!!!!!!
olaszhatvankilenc 2 months ago 5
Nahát! ez volt eddig tőle a legösszefüggőbb mondat és egyben hazugság is.
Jót szólt csak nem pont jókor és nem pont a legőszintébbet :/
shanyiee 2 months ago
Menjen el az ország éléről!!!!! Egy becsületes ember kell ide aki segít és nem hazudik ,nem tolja szegénységbe ,olykor öngyilkosságba menekülni honfi társait !! Miért kell hazudni ???Nem vagyunk sem hülyék sem vakok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
LiborEmma 2 months ago 3
Jogunk van őket elkergetni, és mégse tesszük...
Akkor megérdemeljük amit kapunk nem?!
szakiricky 2 months ago 2
Gyáva népnek nincs hazája!!
SuperCarpos 2 months ago
Az egesz szöveget csak olvassa...nezzetek meg egy beszedet Orbanrol es egy beszedet Vona Gaborrol
Unkaristein 2 months ago
gyűlölöm tiszta szívemből ezt a patkányt!!!!!!!!!!!
MrsBettangeldust 2 months ago 3
Elmondta a beszédét, a hallgatóság tűzbe jött, Ő pedig páncélautóba szált és szálláshelyére hajtatott.. Gyáva vezér.
nasahu01 2 months ago
Gyurcsény szivéban kés , Orbán nyakában kötél
malakca 2 months ago 2
@malakca Gyurcsán nem volt ilyen rossz :D
MegaJudo99 2 months ago
@malakca Te kezedben nyelvtankönyv :)
loldma 2 months ago
@loldma mirő beszélsz kalap ?
malakca 2 months ago
Téged is csak el kéne kergetni...
GorgenGortex 4 months ago 4
This has been flagged as spam show
takarodj a nyomorék bandáddal ebből az országból te nyomorék idegbeteg pszichopata törpe!!! hogy a picsába tudták ezt a magyarok 2/3-al megszavazni? mire számítottak? eszméletlen. SZÉGYEN ez az ember, szégyen lesz ez az ország is
edgar2273 5 months ago

edgar2273 5 months ago 3
@edgar2273
Szia! Nem szavazták meg 2/3-al. az 50% két harmada ment csak szavazni, ezért gondolom néha,hogy mindenki megérdemli a sorsát. Aki rá szavazott azért, aki nem ment szavazni azért.
Mi értelmesebbek -sajnos kevesen - , ártatlanul, isszuk a szar levest amit a hülyék föztek.
blackfirebird1 5 months ago 14
"Joga van elkergetni a kormányt..."
Kérdem én:
Akkor most mire várunk?? XD
SuperCsubi 5 months ago 9
Így van! Úgyhogy készülj, Viktor, EL LESZEL KERGETVE!!!!
magyargardista21 5 months ago 37
@magyargardista21 ...és kit ajánlasz helyette...??? :)
szedresferi 2 weeks ago
@szedresferi
Vona Gábort, természetesen!! ;)
magyargardista21 2 weeks ago
Milyen jól mondta.Remélem lógni fog a társaival együtt.
74gfg 5 months ago 2
na te kocsog orban takarodj az orszagbol.A nep akarata hogy dogoljetek meg a zsidoiddal es a ciganyaiddal egyutt!
profi965 5 months ago 7
A Magyarok olyan hulyek , hogy meg kiralynak is meg fogjak koronazni ezt a tetu orban vityat
cpmiskolci 5 months ago 5
Comment removed
56bodo1 7 months ago
jobb lenne ha visza jöne a matyas kiraly mert ö igazsagos volt es segitet a szegeny embereknek
tulipan1965 7 months ago 4
@tulipan1965 bocs de ez marhaság. Nézz utánna!
PIPIPISTA 6 months ago
Hát akkor kergessük már el ezt az Orbán kormányt !!!
pistike408 7 months ago 10
Ámen! Vagyis, úgy legyen! De van biztosíték arra, hogy a következő kormány jobban fogja csinálni? Ha sürgősen nem indult be az Országban a mezőgazdasági- és ipari termelés, nincs esélyünk az életszínvonal emelésére még egy becsületes és polgárbarát kormány esetén sem!
benkovitscecilia 8 months ago
politikus = szarember
magcsira 8 months ago
Szerintem jogunk van eldönteni, hogy a keservesen megkeresett forintjainkat kire áldozzuk.Hát nem Viktorra!! Ugyanolyan szélhámos mint az elődje, csak mutogatnak egymásra és közben azon törik a fejüket, hogy tömjék meg a zsebüket!
varhelyikatalin1 8 months ago 10
Aktuálisabb mint valaha! Szavadon fogunk Orsós!
(remélem mindenki gyűjti magának ezeket és az ehhez hasonló videókat, jól fognak jönni majd a bizonyításnál)
TrautenbergV16 8 months ago 8
A népnek joga van elkergetni a kormányt, ha az a népakarat ellenében kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti.
Nos, akkor eddig meg is volnánk, rövidesen az elkergetés kezdődik.
MrCommander8 8 months ago 9
..MÉG SOKAN BENYELIK,MIT VIKI HINT....,DE SZERINTEM OSZLIK A KÖD.....
ROCKERWORLD1 8 months ago 2
így van, bárcsak már látnám, ahogy szedi a sátorfáját
marcsi513 8 months ago 3
jogunk van megvédeni a hazánkat, de ennek az O.B.-nak nem India a hazája?
liliorsi 8 months ago 2
Jogunk van elkergetni a hazug nemzetáruló Fideszt!
bunki1 8 months ago 4
.. demokrácia nevű képmutatásban semmi nem igaz
Képmutatás minden .. ez se nem az emberekért van .. ahogy a bunkókomcsi azért lop csak gyilkol mert a bank-kár nekik megengedi ugyan úgy a demokrácia átverés ..
mikitudat 8 months ago
te mondád Viktor ....... előbbre hozott választást MOST !!!
kekvirag1 8 months ago 3
Jó van már MAGyarok. Mondott, amit mondott. Ezt biztos csak azokra vonatkozik, akik nem az ő malmára hajtják a vizet, hiszi a nagy gŐg. Tudjátok, nem úgy gondolta. Ez egy semmire való politikus a többivel és a bankárokkal együtt. Ezek még jót, soha a büdös életbe nem tettek a világon! Nem értenek az ÉLEThez sem. A PARASZT, A MUNKÁS, A TANÁR, AZ ORVOS,...stb. Na ezek a VALAKIK. Ezekre figyeljetek! A szemetet meg takarítsd ki magad körül, drága MAGyar! A politikának, banknak nincs tovább jövője!
Tetutiti 8 months ago
Mit várhatunk ehy haza áruló cigánytól?Börtönbe ezt a cigányhordát minnél hamarább.
ojoco 8 months ago 2
Az előrehott választást nem Orbánnak köszönhetjük, márha lesz.
darkarpi88 3 years ago
Arion, sokunkat megtévesztett ez a szemétláda!
Fremen33 3 years ago 5
Szégyellem magam, hogy mennyire felnéztem erre az emberre 10 évvel ezelőtt, és hogy milyen eufóriában úsztam, hogy ők nyerték a választást. Szerencsétlen flótás, aki amúgy Szt. István reinkarnációja (most lehet nevetni, de a nevetés még nem teszi nem azzá) nem tanul a történelemből, a sajátjából sem. Annyira gúzsba kötötték a külföldi érdekcsoportok, hogy soha nem fog tudni rendesen kormányozni, ő is ugyanolyan hazaáruló (akárcsak István), mint Gyurcsány, ha nem is olyan mértékben.
arion2006 3 years ago 46
@arion2006 Szent Isvany nem vot hazaarulo ,ezt csak a habsburg idok ota kitalalt [ megoszto ] hazug tortenelemmel kezdtek el.
hallgassatok Pap Gabort s Szantai Lajost.
HunHorda 8 months ago
@arion2006
Köszönöm! Nekem ugyan ez a véleményem István Királyról. Hazaáruló megalkuvó senkiházi, aki népünket igába hajtotta, saját véreinek hullatása árán.
blackfirebird1 5 months ago
@arion2006 Azért Istvánt nem kellene hazaárulónak titulálni. István királynak a valódi történelmét Dr. Varga Tibor szavaiból kellene megismerned. ő egy olyan magyar ki csatát soha sem vesztett. Ő soha sem kérte a koronát, hanem követelte. Kettő közt van különbség.Ráadásul majdnem megszerezte fia számára,a Német-Római császár címét.1030-ban megverte a megsemmisítette a későbbi császár seregeit.Tervét Imre herceg korai halála akadályozta meg.Egy királyunk se volt oly sikeres a hadakozásban,mint ő.
raczimre 2 months ago
Ennyit erről...
bferi 3 years ago 2
Köszönjük Viktor!
Az IGENnek gyüzelme után megyünk a parlament elé és remélem, hogy te vezeted az elkergetést.
Régen a hadvezérek a csata élén jártak, mint például Vér Bulcsú és vezették a népet.
Ha nem állsz a nép élére, kénytelenek leszünk olyan vezért választani, aki nem BESZARI!
maguslight 4 years ago 17
Viktor! 9-én este találkozunk! Ahogy igérted!
HUNHeMK 4 years ago