Végignézve ezt a nagyon értékes filmet,csak sírni tudok!Nagyon nagy a kár ezért a sok pótolhatatlan csodás épületért,és még sok egyébért ami már nincs!Köszönet hogy feltetted!
Érdekes, hogy mindenki a komcsikat hibáztatja az állapotért. Az senkinek sem jut eszébe, hogy miért is dőlt romba. Egy agresszív háborúba kezdett az ország. Mi mentünk a szovjetekhez rombolni és hódítani. Ők erősebbnek bizonyultak és jöttek szétlőni mindent. Egy kis önkritikát is, ha kérhetnék...
Aki háborúba kezd, vállalja a veszteségeket. Ebben egyetértünk. Viszont itt nem a romba dőlés okáról van szó, hanem az újjáépítés körülményeiről. Nem ugyanazt rakták oda, ami ott volt. Túlságosan fényűző volt egy ilyen gyönyörű város a kommunistáknak. Ezért viszont ők a hibásak, senki más...
@ignisgrex Nincs kétségem afelől, hogy esztétikai és kultúrális szempontból nem egy szinten volt a két korszakban az épület. A kommunizmus igen gyatrán produkált. Én kimondottan abszurdnak tartanám, ha a kommunisták félretéve napi problémákat minden energiát beleöltek volna egy royalista emlékbe. Ettől még neheztelek én is a korra amely felújította, de nem értem, miért mindenki rájuk fúj.
Szerintem nincs vele probléma hogy egy történelmi emlékből múzeumot csinálsz :)
Nem vagyok építész de lefogadom hogy közel sem olyan egyszerű/olcsó renoválni a várat mint aminek elő látásra tűnik. Ráadásul az idő halad, és kell az újítás így is úgy is. Lehet még csiszolni persze. De van 1000 más dolog mire most az adót elverném... És nem a vár a legfontosabb...
És igen én jártam a várban mostanában. A friss levegőt és a kilátást úgyse vehetik el :)
TISZTA SZÉGYEN A MAGYAR ÁLLAMNAK!!!!AZ OSZTRÁK FŐVÁROS HABSBURG ÉPÜLETEI TÖBB MILLIÓ EURÓ BEVÉTELT HOZNAK!!!HA ÉSSZEL GONDOLKOZTAK VOLNA ITTHON IS EZ NEM ILYEN SIRALMAS KÉPET MUTATNA!!!Gödöllői Grassalkovich Kastélyt már sikerült helyrehozni,a következőnek a Budai Királyi palotának kellene következni!!!
a királyi palota elpusztítása eszköze volt annak a folyamatnak, ami alatt megsemmisítették a magyar tudatot a szocializmus évei alatt. nagyon sajnálatos, hogy nem volt senki aki ezt akkor megakadályozhatta volna. a háborúnak nem sikerült megsemmisítenie, a kommunistáknak természetesen igen. gondolom mindent szétloptak amit lehetett, és gondoskodtak róla, hogy a felnövekvő generációk ne is hiányolják. remélem, hogy egyszer lesz elég akarat, erő és pénz, hogy visszaállítsák eredeti formájába
föl kellett volna adni a várost, egy puskalövés nélkül :(
nem tudom mennyi lenne mindent visszaállítani az eredeti pompájában, de biztos iszonyatos pénzekbe kerülne, és most a válság idején, fix nem fog erre költeni senki :(
ez hihetetlen mennyire gyönyörű volt, ezek után már nem tudok többé elmenni a várba, inkább a képeket nézem meg újra és újra...amíg a politikusok csak a zsebüket tömik és nincs köztük egy lelkiismeretes, hazaszerető ember... addig csak az állam adóság fog nőni és marad szimplán szép ami a világörökség része lehetne a régi pompájában... /és a miénk ;(
hát nm láttam még soha, hogy hogyan is néztek itt ki a dolgok.....főleg azon vagyok kiakadva, amit belül műveltek....akik erről tehetnek, azoknak a vére follyon patakokban! bárcsak helyreállítanák, hogy még én is láthassam eredeti formályában...
Mielőtt túl sokan akadnának ki a látványon, tegyük gyorsan hozzá, hogy ez alatt az idő alatt rohant át legjobban a történelem a magyarságon. Két világháború és a második utáni újjáépítési hullám, amelyben sajnálatos módon a szocreál "stílus" volt az uralkodó. Szóval ne lepődjünk meg ezen túlságosan. Sajnos az a szép, kiegyezés utáni országfejlesztési hullám és annak minden eleme elmúlt és esélyt sem kaptunk eddig, hogy bármit tegyünk ellene.
Bárcsak Budapest újra a régi lenne - mármint a régis *is*, ami mellett teret kaphatna a modern építészet *is*, különválasztva egymástól. Felbecsülhetetlen kulturális örökséget pusztítottak el a vörösök, a képekről kitűnik, hogy sok helyen kis munkával is rendbe lehetett volna hozni a háborús károkat. Bárcsak újra egy szerethető, élhető, és igazán pompás város lenne, nem pedig az, amit megteremtettek nekünk... soha többé semmiféle olyan kizsákmányoló, beteges rendszert, mint a kommunizmust!
Nehogy azt hidd, hogy a jobboldaliak majd mindent megváltoztatnak! De az egész rendszer alapvető felépítésében van a hiba; és abban, hogy a gyermekeink is azt látják amit nekünk tanítottak. Ami rossz azt dobjuk ki és vegyünk helytte újat. Kár, hogy a kormánnyal ugyanezt nem lehet csinálni. Vajon mikor jön már el megcsonkított kizsákmányolt országunk számára az az ember, akire mind felnézhetünk! Aki előtt a világ meghajol?
Nem értem... Lengyelországban ugyanúgy volt kommunizmus, a varsói királyi palotát mégis 100%-ban eredeti pompájában állították helyre... Ha bemegyek az OSZK-ba kutatni, a hányinger kerülget a műmárvány és műfa-borítástól, nem is beszélve a szocreál építészet "finom" vonalvezetéséről.
Unbelievable!! And this barbarism had been done by communists? The same here in our capital, however 4 last years is another royal palace in Bratislava under careful reconstruction..
Mindazt amit a kommunisták tönkretettek, csak egy új magyar királyság hozatja helyre! Akár honnan nézzük az ország királyság! Királyt az országnak és egy olyan nőt királynénak, aki visszaállítja Magyarország legbecsesebb kincsét, s együtt talán vele megbecsülését a világban, s a pompáját! Nagy építészek ma is akadnak, ha nagyon akarjuk hely is lenne... Nemzeti Galériának és Széchényi könyvtárnak, nagyobb, mint azt valah is látott a világ! Mert a magyar mindig volt és mindig lesz!
Nagyon szép volt! Mindenképpen vissza kell állítani eredeti állapotába! Nincs pénz? Másra kell? M60-as autópályára, gyümölcsös dombocska alá alagút? Búzamező alá alagút? Pocsolya fölé viadukt? Beszakadt támfalra? stb. Mindenre van, de arra, amivel esetleg a turizmus, kultúránk növekedne arra nincs.... Nagy feladat, sok pénz.... kell az iparnak ez a munka, kell Európának a minta, hogy igen is tudunk változni, példát mutatni 2010ben!
ez nagyon dúúúúúúúúúrva basszus!!!! Gondoltam, hogy marhajól nézett ki amig nem volt bombázás, de azt gondolom, hogy meg lehetett volna menteni sokkal több minden!!! Van egy-két kép ahol megállitottam a videót, és gyönyörködtem benne, hogy milyen szép... aztán el is szomorodtam, hogy mi lett belőle... a fenébe is itt mindent elhordanak a "párt nevében" alapon... :((((
Ez DÖBBENET! Azt eddig is tudtam, hogy a palota kupolája díszesebb volt, de ezek a részletek, hihhhetetlen! És főleg az vérlázító, ami túlélte a háborút de a szocializmus éveiben lebontottak.
Így is csodaszép ez a város, de ha Budapest is ugyanúgy sértetlenül vészelte volna át a háborút, mint Prága, hát überelhetetlen lenne!
Ami megmaradt, és értékesebb volt, az meg valószínűleg eevtásak ingatlanjaiba vándorolt... Van ott egy-két csillár ami ha ma leszakadna, fogadok, hogy egy volt MSZMP KB-tagot ütne agyon. Bár szakadna...!
Nagyon jó videó. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen bitang módon elcsúfították ezt a gyönyörű műemléket. Milyen szép lenne Pest, ha az ilyen régi épületek állapotát megőrizték/helyreállították volna. Ugyan még van jó néhány belőlük, de egyre romosabbak. Ma már csak irodaházak meg plázák épülnek.
@Zolus84 számból vetted ki a szót. Ezeket bezzeg modernizálták, amiket helyre kellett volna állítani meg megtartani, bezzeg a belvárosban egy sima alap épület ami már 100 éves, azt meg nem lehet lebontani,mert műemlék.. felháborító ez az egész áhh.. inkább nem is írok semmit mert csak felhúzom magam...
Szerintem a magyarok bebizonyították a történelem során, hogy képesek olyan építészeti remekeket létrehozni, mint például ez a palota. Ugyanakkor az is a magyar mentalitás része, hogy még (szépet) építeni tudunk, addig megőrizni szinte semmit sem. S itt nem csupán a palotára gondolok, hanem például magára egész Budapestre (milyen 'lelakott' város) vagy a siralmas állapotban lévő kastélyokra, várakra.
Sok szép épületünk veszett oda, de talán örülnünk kellene, hogy egyáltalán ennyi megmaradt,. De annak még jobban, hogy magyar kézen maradt.. És hogy egyáltalán még létezik magyarország...
Csak egészen aprányit rabolták szét a dolgokat ebben az országban, az elmúlt olyan 60 év alatt.....
És a Királyi Palota az még egészen egybe maradt. Tessék csak elmenni vidékre, és a hajdanvolt kúriák kastélyok romjai még szomorúbb képet fognak mutatni..... már ahol még láthatóak a romok.
@Hantlako Valóban szép volt. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a II. világháború idején szétbombázták a szövetségesek, felrobbantották a németek - és abból kellett, a nem túl gazdag országnak újjáépíteni.
a sírás folytogat..ilyenkor hogy tudom magunkat gyűlölni-hiszen ez a mi hibánk.nem kellett volna hagyni,hogy csicska nemzetet csináljanak belőlünk-birkanép a magyar és ezt ki is használják...kellenek a gyökeres változások(de még milyen gyökeresek)
Továbbá ha lecseréljük az elitet sehonnai bitangokra, azok nem fogják fontosnak érezni FIX földhöz kötött helyek megóvását. Mert tudják hogy ők is könnyen lecserélhetők, ezért inkább autókra költenek, vagy kokainra.
A királyi vár szép példája annak hogy voltak annó magyarországnak olyan vezetői, olyan elit rétege aki költött ilyesmire is, mert azt gondolta hogy maradandót alkot.
hát ez borzalom. én nem a fővárosban élek, a várban is csak egyszer voltam, és csak kívülről láttam akkor is, de ezek után...szerintem nem akarom belülről látni. aki ezeket a terveket aláírta, még az unokáját is gyorsított eljárással küldeném utcát seperni egy örök életre...
én csak azt nem értem, hogy mikor a Margit híd alatt néhány kőlapot nem pont olyan szögben helyeztek fel mint eredetileg volt, a nagytiszteletű eu azonnal fenyeget, megreguláz, beszól, csúnyán néz, de amit itt láttam /respect a videó készítőjének/ ami a várral történt- történik azt már köd borítja? odáig már nem látnek el brüsszelből?? tudom, naív ez az egész gondolatsor... mindegy, csatlakozom az előttem szólókhoz: SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT!
jogos, de ha a eunak ennyire fontos a régi, és a szép, és a világörökség, és a fenetudjamégmi, akkor tán pár száz méterrel arrébb is nézhetnék h mi a helyet... /btw eu volt már akkor is, csak kicsit nyugatabbra.../
Kár érte. Ez az elmúlt pár évtized teljesen lenullázta az országot és sajnos nem csak a palota és környéke néz ki így, hanem úgy általában minden, az emberek többsége is.
csatlakozok a Szerbiai bocsanat Vajdasagi taborhoz h a Magyar legnagyobb elensege az a Magyar. Emberek miert teszuk ezt csak eccer az eletben kellene oszefognunk es a vilag a labunk elot heverne de nem az tul konju lenne!!!!
Szomorú, ez igaz.... DE: hány embert szolgált ki a Királyi Palota 1904-ben? Az uralkodót / kormányzást, egy-két (köz)intézményt... ma bárki által látogatható, közfunkciókat betöltő intézmények, közterek vannak itt, no meg persze turisták.
Ha eltekintünk az "átkos" ideológiai alapon tervezett átalakításaitól, akkor sem lenne megtérülő-fenntartható pl. turizmusból egy "gyönyörű" Királyi Palota. Konzumálódás van, ennyi.
Ja, meg kellett volna nyerni a világháborút, vagy ha már az nem ment, akkor legalább feladni a fővárost, ahogy a franciák tették párizzsal, és akkor nem lövik szét a ruszkik.
De nézz meg pár régi fotót, ami közvetlenül a vár eleste után mutatja. Az is csoda, hogy nem bontották le a romokat a picsába.
A lengyel kommunisták a teljes Varsót újjáépítették a királyi palotájukkal együtt.. Arról van szó, hogy nem a pénz hiányzott és hiányzik ma sem, hanem a politikai szándék. 50 milliárdból újjá lehetne építeni, ennyibe kerültek a nagykörúti kombinók. A 4-es metró 600 milliárdnál tart.
A három kérdésemből csak az egyikre sikerült suta választ adnod. Ha előbb tájékozódtál volna (mielőtt hülyeségeket írsz), tudnád,hogy 1. a győztes SZU hadifoglyok millióival ( és elhordott üzemekkel) építette újjá területeit.
2. A SZU-nak volt pénze, hiszen nem fizette vissza a háború alatt kapott 11 milliárd USD kölcsönt. + Aranya is volt.
Nézzük még1x: 1. De igen, valóban úgy volt, háború volt, de vége lett. 65 éve béke van. 2. téglából malterból, fából 3.úgy jönnek ide, hogy hagyták szétrohadni az értékeket politikai és ideológiai okokból, pl ha még emlékszel a Sándor palotát is a polgári kormány építette újjá. 1999-ig egy romhalmaz volt, akárcsak a Hadügyi Főparancsnokság. Ez a két épülete nem nagyobb mint egy pesti átlagos bérház, ezekre sem volt pénz az elmúlt 65 évben?
Nem azért rombolták le a szép Budai Várat, mert Magyarország Szálasinak köszönhetően a végsőkig harcolt a náci Németország oldalán?? Amikor éhezés és nyomor volt, ugyan miből kellett volna eredeti állapotban visszaépíteni?? ...most akkor hogy is jön ide Demszky, választás, komcsik, stb., nem értem?! Szerencse, hogy a jobboldalnak lesz annyi pénze, hogy vissza tudja állítani az eredeti állapotot!
Mielőtt hülyeségeket írsz talán tájékozódjál. A palotát 40%-os károsodás érte és újjá lehetett volna építeni, ha nem hagyják a zsidó-kommunistáink tönkremenni. A Szovjetúniónak sem volt pénze. 27 milliós emberveszteséget könyvelt el és holdbéli táj volt a háború végén, de azonnal hozzálátott a Peterhof és a Carszkoje Szilo eredeti újjáépítéséhez Leningrádnál, pedig azokból csak az üres falak álltak a nácik távozása után.
Ez borzaszto, undorito, hogy tudtak igy elbaltazni a helyreallitast? Sot majdhogynem atepites volt! Hol vannak az ertekeink??? MENJUNK MAR VEGRE SZAVAZNI!!!!!!
Ugyanez a helyzet a többi várral is ami még úgy ahogy épen maradt. Esztergom, Tata, Kőszeg,Várpalota, Simontornya példaként felsorolva.Belül ocsmány komcsi módon helyreállítva, mintha egy irodaépületben sétálna az ember.
A fővárosi vezetést ezúttal még inkább a pokolba kívánom, egy dologban azonban következetesek voltak Demszky-ék, nevezetesen: pontosan átmentették a kádári időkből többek között a komcsi városkép formálást is, Balfasz, életképtelen, amatőr, gazdasági bűnöző banda.
ROHADEK KOMONISTAK!!! minden amihez hozzanyultak azt tonkretettek!! Meg a haboru sem okozott annnyi kart mint a komcsi(zsido) diktatura!! En ezzel nem voltam tisztaban, hogy ennyire lezulleszteni egy nemzeti szimbolumot rakosi-kadar komonista barbarizmusa bezzeg a TV sz.H. ellot levo komcsi emlekmuvet azt veddik!
A KOVETKEZO KORMANYNAK EZT KEZELNI KELL, VISSZA KELL ALLITANI AZ EREDETI ALLAPOTOT!!!EZ OSZNEMZETI ERDEK
Sajnos ezek az alávaló patkány komcsik tudatosan tesznek mindent, így ezt a rombolással felérő "restaurálást" is. Ugyanígy mérgezték és mérgezik ma az elménket is: tudatosan.
gratulálok a filmedhez,kiváncsi vagyok , hogyan szedted össze hozzá az anyagot. Sírni lehet ezen, elszomórító hogy vurstlit, giccset, kommerszet csináltak belőle talán lesz olyan kor amely újra feléleszti az aranykor varázsát.
A torkom osszeszorul, a szivem ordit, tudva azt hogy mik is voltunk hajdanban, es latva azt hogy az elmult 60-70 evbem mit tettek velunk a felnotas ruszki szellemuek.... zokogni tudnek. Milyen Magyar az olyen aki oly sok ev utan is szimpatiat talal a szocilsta felfogasba??? Mikor fogtok mar vegre kihalni kozzulunk? Miert nema a Magyar, hol a buszkesegunk? Mi lett velunk?
el se tudom képzelni, hogy valaha is ilyen gyönyörű volt az egész. szégyen amit műveltek...lassan tényleg semmink nem marad ami kötne az ősi magyarsághoz minket.
nem baj, talán 10-20 év múlva majd egy szép zsinagógát húznak a helyére, ha így haladunk.
a fesztiválok, éttermek viszont tök jók sztem, miért lenne jó egy élettelen szellemvár?? a gagyi árús meg mindenhol megjelenik ahol van turista. belső terek tényleg gusztustalanok, de arra sztem végképp nem lesz pénz helyreállítani, bár 1-2 termet jó lenne, pl a budai homlokzati habsburg termet és megnyitni a turistáknak. a többi épületrészben pedog úgyis kiállítások, múzeumok vannak, azoknak jó ez a mostani teljesen egyszerű is.
abból a pénzből amit a budai vár kap évente felújítás címen már rég vissza lehetett volna állítani az egészet eredeti állapotába sőt még profitot is hozna...
Szép videó, örülök hogy valaki megcsinálta, mert én is terveztem egy ideje( jó nagy képgyűjteményem van róla nekem is:) Amúgy Tarlós István kijelentette 2006-ban hogy ha ő lesz a főpolgármester akkor újjáépíti, mert látni akarja még életében hogy elkészül.
Képzeld el okoska, hogy nem a saját kezével. Tudod pozícióban lévő embereknek hatalmuk van más kezével is rendelkezni. Különben, ja 25 évig biztos eltart a munka, a Bazilikát is 20 évig restaurálták, a Parlamentet is már 20 éve és most vannak a felénél.
pompás kis videó. Azért annyira nem érdemes siránkozni a palota elvesztésén, bár valóban gyönyörű volt, de ebben a formájában vagy 35 évig létezett, történelminek nehezen lehetne nevezni. Az igénytelen újjáépítés néhol valóban bántó, de mivel 99%ban úgyis a városból látjuk, nem annyira zavaró. Mindenestre remélem legalább a homlokzaton javítanak, habsburg lécső visszaépítésével, ablakcserével, esetleg a kupola visszállíállításásval
Érdemes lenne azt a néhány építész lámlengét megnevezni, akiknek ezt ,,köszönhetjük". Egy hónapja volt egy cikk a Magyar Nemzet Magazinban, ami annak lehetőségét vetette fel, hogy néhány belső teret vissza lehetne állítani a mostanában esedékes felújításkor. De a sok rohadt cionista biztos megakadályozza.
A fejlődés útja a változás. Előbb utóbb annyian leszünk, hogy ezek helyére is lakóparkot, vagy bevásárlóközpontot építenek. Ez van Töketlenek vezetik az országot, A NÉP meg hagyja.
Nem kedves Elektroniker63.Ami a várban történt az tervszerű rombolás és történelemhamisítás!!! Tőlünk nyugatabbra ezek az épületek nemzeti szent helyeknek számítanak és eredeti pompájukban őrizték meg őket! Ennek a tervszerű rombolásnak része volt az is hogy királyaink emlékét bemocskolják. Szerencsére a történelemtudomány már megkezdte a Habsburgok rehabilitációját is.
Köszönet a kiváló kisfilmért. Jöhetne még több is.
Ennyi volt a kommunista műemlékvédelem és a történelmet is féltőn óvták - mármint ami velük kezdődött: "A múltat végképp eltörölni!" Kurtz, ki beszélt is a szétlőtt Mátyás királyi palotáról, ügyesen csúsztatsz. Nyugodj meg, azok a szabadelvűek (élén Kossuth-tal) szembeköpnék a mai "liberálisokat", (Kóka), Kuncze) akik inkább posztkommunisták, de semmiképpen nem magyarok.
Ja, még valami. A barokktól folyamatosan épült a várnegyed. Amikor az ostrom idején szétlőtték, kiderült, hogy még ott van az épületek alatt a gótikus város. Ezt részben rekonstruálták, részben a klasszicista korig visszabontották. Most ezt lehet látni, és nem a két világháború közti állapotot.
Bizony, bizony. Rohadt libsikomcsik meghamisították a történelmet! Csak azt nem értem, hogy minek kötni olyan dolgokat, amik nem tartoznak össze. Pl. 1686-ig állt a Zsigmond-palota és a Mátyás király építette vár. A "szemét" Habsburgok szétlőtték. A libsik Andrássytól Tiszáig (szabadelvűek) egész jó várost építettek ide. Hogy adta vissza a konzi Horthy?
Jártam ausztriában a Schönbrunni Kastélyban. A Gloriette részében Kávézó üzemel. A beléptetéshez elektromos kapukat építetek be. Koncertek alkalmával ( Andre Rieu ) ugyanolyan Toy-toy illemhelyeket használnak, mint a Budai várban. De ott a szépséget keresik az emberek és nem folytonossan csak a hibákat mint nálunk! Csak csikkek és szemét nem volt szétszórva sehol!!! Annak idején lehet hogy nem mindenki járhatott be a Várpalotába!
Még annyit megjegyzés képpen, hogy ne várják el tőlem, hogy tiszteljem a Habsburgok örökségét, amikor a nemzet identitását ők rombolták le a történelmünk meghamisításával. Az oroszok már csak folytatták, amit ők elkezdtek! :-(
@ Elektroniker 63 A palotát a magyar kommunisták hagyták veszni. Teljesen megmenthető lett volna. A magyar kommunista rosszabb mint minden más kommunista. A Szovjetúnióban a háború vége után azonnal hozzáláttak a szentpétervári paloták újjáépítéséhez. Varsóban pedig a lengyel királyi palotát építették újjá szó szerint a porból.
Az idők változásával bizonyos dolgok megváltoztak, ha akarjuk ha nem. Manapság a lovarda helyett garázsra van szükség és a fáklyák helyett elektromos lámpákat használunk. Sokszor lehetetlen egy régi épületnek olyan funkciót találni, amelynek átalakítás nélkül is megfelel! Ha könyvtárat, ha múzeumot csinálunk bennük, gondoskodni kell azok a biztonságáról, a tűzvédelméről, a légkondícionálásáról.
Borzasztó látni az igénytelenséget, de ez az egész országra jellemző. De azzal sem tudok egyet érteni, ha valaki végre nekiáll egy romos épülettel valamit kezdeni, akkor megjelennek a "szakértők" és meg mondják a szerencsétlennek, hogy mire és hogyan költse a kevéske pénzét.
Szégyen amit ez a liberális kommunista csürhe művelt a Palotával. persze tudatosan tették; hogy a magyar ember nehogy büszkén nézzen a Királyi palotára, ne emlékezzen a királyságra, a múltra. Nagyon jók a képek amiket betettél az egész nagyon kreatív! Gratulálok:-) anno amikor utoljára a Palotát fotózgattam nekem is eszembe jutott ez az ötlet, de nem találtam ennyi régi képet róla, így másképp oldottam meg :) honnan vannak a régi képeid??????:-)
Nagyon durva. Már elnézést, hogy épp ilyen szavakkal fejeztem ki magam, de ez tört belőlem elő valami irtóztató elemi erővel. Óriási munka volt, és nagyon színvonalasra sikerült, gratulálok a készítőnek/készítőknek!
Elmennek a picsába ezek az építészek, az 1-2-3 diplomájukkal együtt.
magcsira 2 months ago
Szégyen hogy a kommunizmus pusztitásait az elmúlt 20 évben nem hozták helyre,és funkciójának megfelelöen kellene használni.
Szerintem nincs helye a semmiféle muzeumnak ott,szerintem helyre hozható csupán akarat kérdése.
Itt lehetne a miniszterelnök rezidenciája pl,ha már egyszer a kösztársasági elnöknek vann rezindenciája ami persze igy is kell legyen.
Remélem a döntés hozok fellismerik hogy ell kellene kezdeni helyreállitani a királyi palotát.
kuruczos 3 months ago 2
Comment removed
fenestamas 3 months ago
Gyönyörű volt-sajnos,csak volt-.Régen tudtak építeni.Szerintem is jó lenne visszaállítani eredeti formájában-de erre soha nem lesz pénz.-
PHANTOM2672 4 months ago
Azert oruljunk hogy nem amerikaban elunk, akkor most az egesz var helyen irodahazak meg luxuslakasok lennenek...
baloghba 4 months ago
Éreztem hogy valami nem stimmel a várban...
Szarkever 4 months ago
Nagyon, nagyon koszonjuk hogy feltetted e kepeket ide.
bb2tempo1 4 months ago
Építészek? Ezek a "mérnökök" gyorstalpalón végezhettek.
katalinkovacs68 5 months ago
@katalinkovacs68
Politikai utasításra tették.
Direkt szocreál stílusúra alakították. Akkor utáltak a gazdagokat....
Ja,hogy azóta ők lettek gazdagok??? (pl.Gyurcsány)
az nem számít...
Bigbenstone 2 months ago
...vajon miért...?
miért ez az "átépítés", mi vezette az építészeket és mit gondolnak ma önnön "alkotásukról"?
Tibor628 5 months ago
Undorító minden, amit a háború alatt műveltek...
De nehogy azt higgyétek, hogy mi, vagy a németek alatt kevesebb pusztítás történt.
Lásd. Szentpétervár. Egy kicsit nagyobb pusztítást végeztek ott a kedves herr Stadlerr, meg a haverjai...
Vagy Mutassak néhány lengyel képet, esetleg mi lett Kijevvel??
Ja, azt mi is lőttük.
MAgyarország háborús csatatér volt , ezt ideje már egyeseknek felfogni...
Ilyet...
VAgy a hibák felfogásának a teljess hiánya is HUNGARICUM???
velesz95 5 months ago
Undorító, főleg amit a belsejével műveltek...
Az is sajnálatos, hogy vidéken a volt főúri kastélyok nagyrészét is csak hagyják rohadni...
cyraae 6 months ago
Ez a képek nagyon nyögyörüek!!!
429IDA 7 months ago
Nagyon szép összeállítás,köszönöm szépen az áldozatos munkát!
telapoca 7 months ago
Ez mind a modern komunizmus muve sajnos !!!!
MrPaskuj 8 months ago
a szívem vérzik ettől, de gratulálok a videó készítőjének, igazán döbbeneteset alkotott!
BarboInjectQ01 8 months ago
Végignézve ezt a nagyon értékes filmet,csak sírni tudok!Nagyon nagy a kár ezért a sok pótolhatatlan csodás épületért,és még sok egyébért ami már nincs!Köszönet hogy feltetted!
2hulye 8 months ago
Büdös fasszopó kommunisták több műemléket pusztítottak el mint a háború !
abala7 9 months ago 3
Érdekes, hogy mindenki a komcsikat hibáztatja az állapotért. Az senkinek sem jut eszébe, hogy miért is dőlt romba. Egy agresszív háborúba kezdett az ország. Mi mentünk a szovjetekhez rombolni és hódítani. Ők erősebbnek bizonyultak és jöttek szétlőni mindent. Egy kis önkritikát is, ha kérhetnék...
Daikini0 11 months ago
@Daikini0
Aki háborúba kezd, vállalja a veszteségeket. Ebben egyetértünk. Viszont itt nem a romba dőlés okáról van szó, hanem az újjáépítés körülményeiről. Nem ugyanazt rakták oda, ami ott volt. Túlságosan fényűző volt egy ilyen gyönyörű város a kommunistáknak. Ezért viszont ők a hibásak, senki más...
ignisgrex 11 months ago 3
@ignisgrex Nincs kétségem afelől, hogy esztétikai és kultúrális szempontból nem egy szinten volt a két korszakban az épület. A kommunizmus igen gyatrán produkált. Én kimondottan abszurdnak tartanám, ha a kommunisták félretéve napi problémákat minden energiát beleöltek volna egy royalista emlékbe. Ettől még neheztelek én is a korra amely felújította, de nem értem, miért mindenki rájuk fúj.
Daikini0 11 months ago
Szerintem nincs vele probléma hogy egy történelmi emlékből múzeumot csinálsz :)
Nem vagyok építész de lefogadom hogy közel sem olyan egyszerű/olcsó renoválni a várat mint aminek elő látásra tűnik. Ráadásul az idő halad, és kell az újítás így is úgy is. Lehet még csiszolni persze. De van 1000 más dolog mire most az adót elverném... És nem a vár a legfontosabb...
És igen én jártam a várban mostanában. A friss levegőt és a kilátást úgyse vehetik el :)
Vidcaloven 11 months ago
meilyk gyökérnek tetszik ez?
kovika100 11 months ago
Most nyomjam meg azt ,hogy Tetszik?
volgazander 1 year ago 2
Tipikus kommunista rombolás. Óriási erőfeszítésbe kerülne visszaállítani, de nem lehetetlen. Szerencsére nem a régi Nemzeti Színház sorsára jutott..
ignisgrex 1 year ago 2
egyedül az oroszlános kapu ami jobb lett a két oroszlánnal
miki1900 1 year ago
borzalmas
miki1900 1 year ago
im italian...
god id give away all the stones of rome for this to be rebuilt....
Lelhion 1 year ago 3
TISZTA SZÉGYEN A MAGYAR ÁLLAMNAK!!!!AZ OSZTRÁK FŐVÁROS HABSBURG ÉPÜLETEI TÖBB MILLIÓ EURÓ BEVÉTELT HOZNAK!!!HA ÉSSZEL GONDOLKOZTAK VOLNA ITTHON IS EZ NEM ILYEN SIRALMAS KÉPET MUTATNA!!!Gödöllői Grassalkovich Kastélyt már sikerült helyrehozni,a következőnek a Budai Királyi palotának kellene következni!!!
Kristof285 1 year ago
Ezt hogy engedhették meg?! Borzalmas!!!
simviki 1 year ago
vissza kellene allitani a fenykepek alpjn, lehetseges, csak akarni kell.
toroklevi 1 year ago 6
a királyi palota elpusztítása eszköze volt annak a folyamatnak, ami alatt megsemmisítették a magyar tudatot a szocializmus évei alatt. nagyon sajnálatos, hogy nem volt senki aki ezt akkor megakadályozhatta volna. a háborúnak nem sikerült megsemmisítenie, a kommunistáknak természetesen igen. gondolom mindent szétloptak amit lehetett, és gondoskodtak róla, hogy a felnövekvő generációk ne is hiányolják. remélem, hogy egyszer lesz elég akarat, erő és pénz, hogy visszaállítsák eredeti formájába
keja0 1 year ago 2
föl kellett volna adni a várost, egy puskalövés nélkül :(
nem tudom mennyi lenne mindent visszaállítani az eredeti pompájában, de biztos iszonyatos pénzekbe kerülne, és most a válság idején, fix nem fog erre költeni senki :(
kfsdk8 1 year ago 2
ez hihetetlen mennyire gyönyörű volt, ezek után már nem tudok többé elmenni a várba, inkább a képeket nézem meg újra és újra...amíg a politikusok csak a zsebüket tömik és nincs köztük egy lelkiismeretes, hazaszerető ember... addig csak az állam adóság fog nőni és marad szimplán szép ami a világörökség része lehetne a régi pompájában... /és a miénk ;(
Vazzeeeee 1 year ago 2
hát nm láttam még soha, hogy hogyan is néztek itt ki a dolgok.....főleg azon vagyok kiakadva, amit belül műveltek....akik erről tehetnek, azoknak a vére follyon patakokban! bárcsak helyreállítanák, hogy még én is láthassam eredeti formályában...
pajtiable 1 year ago
Igencsak elfuserálták.... Sose láttam ezeket a régi fotókat, ijesztő a változás.
Nanika1944 1 year ago
Mielőtt túl sokan akadnának ki a látványon, tegyük gyorsan hozzá, hogy ez alatt az idő alatt rohant át legjobban a történelem a magyarságon. Két világháború és a második utáni újjáépítési hullám, amelyben sajnálatos módon a szocreál "stílus" volt az uralkodó. Szóval ne lepődjünk meg ezen túlságosan. Sajnos az a szép, kiegyezés utáni országfejlesztési hullám és annak minden eleme elmúlt és esélyt sem kaptunk eddig, hogy bármit tegyünk ellene.
Zommander 1 year ago
Bárcsak Budapest újra a régi lenne - mármint a régis *is*, ami mellett teret kaphatna a modern építészet *is*, különválasztva egymástól. Felbecsülhetetlen kulturális örökséget pusztítottak el a vörösök, a képekről kitűnik, hogy sok helyen kis munkával is rendbe lehetett volna hozni a háborús károkat. Bárcsak újra egy szerethető, élhető, és igazán pompás város lenne, nem pedig az, amit megteremtettek nekünk... soha többé semmiféle olyan kizsákmányoló, beteges rendszert, mint a kommunizmust!
felejtsdel 1 year ago
TESSÉK MINDENT VISSZAÁLLÍTANI EREDETI ÁLLAPOTÁBA! AKKOR MEGYEK LEGKÖZELEBB A VÁRBA, HA EZ MEGLESZ. SZA.HÁZI ALAKOK.
farkasimreandor 1 year ago
Nehogy azt hidd, hogy a jobboldaliak majd mindent megváltoztatnak! De az egész rendszer alapvető felépítésében van a hiba; és abban, hogy a gyermekeink is azt látják amit nekünk tanítottak. Ami rossz azt dobjuk ki és vegyünk helytte újat. Kár, hogy a kormánnyal ugyanezt nem lehet csinálni. Vajon mikor jön már el megcsonkított kizsákmányolt országunk számára az az ember, akire mind felnézhetünk! Aki előtt a világ meghajol?
Schlagi0 1 year ago
Ezek a baloldali értékek.
Most mindenki láthatja.
Tragikus!
aranzoltan 1 year ago
Nem értem... Lengyelországban ugyanúgy volt kommunizmus, a varsói királyi palotát mégis 100%-ban eredeti pompájában állították helyre... Ha bemegyek az OSZK-ba kutatni, a hányinger kerülget a műmárvány és műfa-borítástól, nem is beszélve a szocreál építészet "finom" vonalvezetéséről.
Ratzingirl 1 year ago 2
Az összes még életben lévő kommunista vezetőt felelősségre kell vonni. Nem csak a vár miatt és nem csak 1989-ig.
ap1976 1 year ago 2
Unbelievable!! And this barbarism had been done by communists? The same here in our capital, however 4 last years is another royal palace in Bratislava under careful reconstruction..
ibnfahlan 1 year ago 2
Mindazt amit a kommunisták tönkretettek, csak egy új magyar királyság hozatja helyre! Akár honnan nézzük az ország királyság! Királyt az országnak és egy olyan nőt királynénak, aki visszaállítja Magyarország legbecsesebb kincsét, s együtt talán vele megbecsülését a világban, s a pompáját! Nagy építészek ma is akadnak, ha nagyon akarjuk hely is lenne... Nemzeti Galériának és Széchényi könyvtárnak, nagyobb, mint azt valah is látott a világ! Mert a magyar mindig volt és mindig lesz!
Schlagi0 1 year ago
Szemét kommunisták!!!
A tatár jobb lett volna helyettük!
Remélem mihamarabb visszaállítják a 45elötti állapotot!
tinifiu18 1 year ago 3
Nagyon szép volt! Mindenképpen vissza kell állítani eredeti állapotába! Nincs pénz? Másra kell? M60-as autópályára, gyümölcsös dombocska alá alagút? Búzamező alá alagút? Pocsolya fölé viadukt? Beszakadt támfalra? stb. Mindenre van, de arra, amivel esetleg a turizmus, kultúránk növekedne arra nincs.... Nagy feladat, sok pénz.... kell az iparnak ez a munka, kell Európának a minta, hogy igen is tudunk változni, példát mutatni 2010ben!
janoka05 1 year ago 3
elképesztő
kfsdk8 1 year ago
ez nagyon dúúúúúúúúúrva basszus!!!! Gondoltam, hogy marhajól nézett ki amig nem volt bombázás, de azt gondolom, hogy meg lehetett volna menteni sokkal több minden!!! Van egy-két kép ahol megállitottam a videót, és gyönyörködtem benne, hogy milyen szép... aztán el is szomorodtam, hogy mi lett belőle... a fenébe is itt mindent elhordanak a "párt nevében" alapon... :((((
Matyo24 1 year ago
Ez DÖBBENET! Azt eddig is tudtam, hogy a palota kupolája díszesebb volt, de ezek a részletek, hihhhetetlen! És főleg az vérlázító, ami túlélte a háborút de a szocializmus éveiben lebontottak.
Így is csodaszép ez a város, de ha Budapest is ugyanúgy sértetlenül vészelte volna át a háborút, mint Prága, hát überelhetetlen lenne!
JohnnyFirpo00 1 year ago 2
@JohnnyFirpo00 Prága, sértetlenül? Nézz már utána, légyszíves. Nagyjából mindent 1990 óta állítottak helyre.
skjslkj 1 year ago
Ami megmaradt, és értékesebb volt, az meg valószínűleg eevtásak ingatlanjaiba vándorolt... Van ott egy-két csillár ami ha ma leszakadna, fogadok, hogy egy volt MSZMP KB-tagot ütne agyon. Bár szakadna...!
Hawthaa 1 year ago 2
Pestet lebombázták a háborút elvesztettük az oroszok 50 évre megszálltak minket örüljetek hogy ennyi maradt belőle. :)
poncso6 1 year ago
Nagyon jó videó. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen bitang módon elcsúfították ezt a gyönyörű műemléket. Milyen szép lenne Pest, ha az ilyen régi épületek állapotát megőrizték/helyreállították volna. Ugyan még van jó néhány belőlük, de egyre romosabbak. Ma már csak irodaházak meg plázák épülnek.
Zolus84 1 year ago
@Zolus84 számból vetted ki a szót. Ezeket bezzeg modernizálták, amiket helyre kellett volna állítani meg megtartani, bezzeg a belvárosban egy sima alap épület ami már 100 éves, azt meg nem lehet lebontani,mert műemlék.. felháborító ez az egész áhh.. inkább nem is írok semmit mert csak felhúzom magam...
Roninka 1 year ago
Szerintem a magyarok bebizonyították a történelem során, hogy képesek olyan építészeti remekeket létrehozni, mint például ez a palota. Ugyanakkor az is a magyar mentalitás része, hogy még (szépet) építeni tudunk, addig megőrizni szinte semmit sem. S itt nem csupán a palotára gondolok, hanem például magára egész Budapestre (milyen 'lelakott' város) vagy a siralmas állapotban lévő kastélyokra, várakra.
wI0Iw 1 year ago
Gyakorlatilag jellegtelen épületeket faragtunk az amúgyremekműveinkből...
Újfent szánalmas.
RoyalPredator 1 year ago
Persze az építészeket valakiknek meg is kellett bízniuk, azok pályázatát elbírálni. Klassz kis csapatmunka ez is...
feel4Ugia 1 year ago
azért volt egy pici háború és akik igazán tehetnek arról, hogy így néz ki azok az építészek, mert ôk alkották újra a palotát.
beatle959 1 year ago 4
Ezt tényleg borzasztó végignézni. Magyarország kicsit csunyább de akkor is büszke vagyok hogy magyar vagyok!
KiskhamTech 2 years ago 2
Sok szép épületünk veszett oda, de talán örülnünk kellene, hogy egyáltalán ennyi megmaradt,. De annak még jobban, hogy magyar kézen maradt.. És hogy egyáltalán még létezik magyarország...
fosogerle 2 years ago
azért borzasztó ezt végignézni.... úgy látszik a magyaroknak már tényleg minden mindegy....
hevimesta1 2 years ago
szomorú... és igaz....
Kár hogy sokan nem értékelik a régi szépségeinket....
Erre kéne milliárdokat költeni és nem másra nem villamosra meg buszra meg metróra ami nem jár :S :( én még sose láttam ilyen képeket, elképesztő
89Dave89 2 years ago 3
Sokkal díszesebb és szebb volt.
IFJzolee 2 years ago 3
Csak egészen aprányit rabolták szét a dolgokat ebben az országban, az elmúlt olyan 60 év alatt.....
És a Királyi Palota az még egészen egybe maradt. Tessék csak elmenni vidékre, és a hajdanvolt kúriák kastélyok romjai még szomorúbb képet fognak mutatni..... már ahol még láthatóak a romok.
Hantlako 2 years ago 3
@Hantlako Valóban szép volt. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a II. világháború idején szétbombázták a szövetségesek, felrobbantották a németek - és abból kellett, a nem túl gazdag országnak újjáépíteni.
1952baja 2 years ago
a sírás folytogat..ilyenkor hogy tudom magunkat gyűlölni-hiszen ez a mi hibánk.nem kellett volna hagyni,hogy csicska nemzetet csináljanak belőlünk-birkanép a magyar és ezt ki is használják...kellenek a gyökeres változások(de még milyen gyökeresek)
anyezbogyo 2 years ago 2
ezeket a képeket látva sírni támadt kedvem....
UlyssesConcept 2 years ago 14
Jaj istenem... Milyen gyonyoru volt regen!
Amikor latom azokat a regi fekete-feher kepeket mint peldaul a lovarda, es utana jon egy teljesen sima kovezett ut... Hat sirhatnekom van. :(
Emulgeator, edesmindegy, aki nem latja hogy mekkora a kulonbseg fekete-feher "mai" kepek nelkul, az egy vak barom.
AkaneKiryu 2 years ago 3
A régi képeket nézve pár dolog beugrik (asszem mindenkinek):
-- A régi sokkal szebb volt
-- Azokat a régi megoldásokat valószínűleg igen költséges lenne újra elkészíteni
-- Amennyi pénzt itt évente szétlopnak, abból kijönne 2 Királyi Palota és még 3 BKV
-- Viszont azok a mesterek, akik így tudtak dolgozni (generációk alatt felhalmozott tapasztalat + szív + lélek)
azok a mesterek valszeg nincsenek már sehol.
Sóhaj.
herrlofasz52 2 years ago 2
Fantasztikus videó.
Minden magyar iskolában be kellene mutatni töriórán.
herrlofasz52 2 years ago 4
Egyet ertek hogy szebb a regi (bar ez erosen szubjektiv), de igy az osszehasonlitast is picit felrevezetonek es hatasvadasznak tartom.
Az uj fotokat is feketefeherben es hasonlo minosegben kellett volna kozolni
Emulgeator 2 years ago
O.o Nagyon nagy kár érte, kifejezetten tetszett a régi állapota:S
XplantekX 2 years ago
ez tényleg siralmas.....sokkal szebb volt régen
rumcajsz85 2 years ago
Egyszerüen siralmas amit a komunisták meg a "demokraták" műveltek ezzel a gyönyörű épülettel.
Imperatorvideo 2 years ago
Sírhatnékom van !!!!!!!
Reve2hu 2 years ago 3
szégyen!
zeiksz 2 years ago
Hát igen, a kommunizmus már csak ilyen.... mást nem is lehet várni egy olyan diktatúrától, ahol a múlt szisztematikus rombolása a cél...
tkiller85 2 years ago
Bár nem vagyok budapesti és nem látom nap mint nap és még csak mellétverő magyarnak sem mondom magam, de ez kiverte a biztosítékot!!!!
Hogy engedélyezhettek ilyen szintű pusztítást?!
no1burrog 2 years ago
Nagyország, nagy palota.
Továbbá ha lecseréljük az elitet sehonnai bitangokra, azok nem fogják fontosnak érezni FIX földhöz kötött helyek megóvását. Mert tudják hogy ők is könnyen lecserélhetők, ezért inkább autókra költenek, vagy kokainra.
A királyi vár szép példája annak hogy voltak annó magyarországnak olyan vezetői, olyan elit rétege aki költött ilyesmire is, mert azt gondolta hogy maradandót alkot.
SariAttila21 2 years ago 2
sajnálatos..
kittiii 2 years ago 2
Hát igen, aki ezt a munkát végezte, az bizonyosan barbár volt!!!!
De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a háború után az egész országunk kb. így nézett ki, mint ahogy a romos képek bemutatták.
Nagyapáinknak szentem a legkisebb problémájuk is nagyobb volt annál, hogy a királyi palota hogy is néz ki.
(lóvé nem volt akkor sem, és most sincs)
MrBandi86 2 years ago
És az egészben az a legborzasztóbb, hogy valaki biztos nagy pénzt vett fel ezért a tróger munkáér!
kukomotiv 2 years ago
Ha olyan lenne mint a régi képeken szerintem a Schönbrunni kastéllyal is felvehetné a versenyt. De ebből nem lesz semmi...
ricsi176 2 years ago
Osztom a véleményed! Ugyan ez jutott eszembe nekem is amíg a videót néztem. Utána kezdtem olvasgatni a hozzászólásokat.
ystuc 2 years ago
Ez mutatja meg egy ország, egy nép intelektusát durván fogalmazva ennyi esze volt a magyar népnek! Szégyenteljes...
ricsi176 2 years ago
Ezúton is köszönjük a két világháborút, a szétbombázást és a szocializmus több évtizedes építkezését...
kispunk3 2 years ago 6
Belelövetném a Dunába, aki ezt a mértékű átépítést jóváhagyta!
lomhaak 2 years ago 3
de ha voltál bent a várban.. akkor hogy láthattad csak kívülröl?
jvjhke 2 years ago
hát ez borzalom. én nem a fővárosban élek, a várban is csak egyszer voltam, és csak kívülről láttam akkor is, de ezek után...szerintem nem akarom belülről látni. aki ezeket a terveket aláírta, még az unokáját is gyorsított eljárással küldeném utcát seperni egy örök életre...
viktorin1987 2 years ago
jesszusom elég durva....
Marilmanson 2 years ago
A mai kupola nagyon undorító! A toitoikrol ne is beszéljünk a videó végén!
Ti3i22 2 years ago 2
Régen mennyivel szebb volt!
nova80 2 years ago 3
és akkor a régi Erzsébet hidat még csak meg sem említettük, ami a Szabadság híddal együtt a világ 10 legszebb hídja között van /volt/
MrBloodbunny 2 years ago
én csak azt nem értem, hogy mikor a Margit híd alatt néhány kőlapot nem pont olyan szögben helyeztek fel mint eredetileg volt, a nagytiszteletű eu azonnal fenyeget, megreguláz, beszól, csúnyán néz, de amit itt láttam /respect a videó készítőjének/ ami a várral történt- történik azt már köd borítja? odáig már nem látnek el brüsszelből?? tudom, naív ez az egész gondolatsor... mindegy, csatlakozom az előttem szólókhoz: SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT!
MrBloodbunny 2 years ago
hol volt 30-40-50 éve az EU?
yooccoo 2 years ago
jogos, de ha a eunak ennyire fontos a régi, és a szép, és a világörökség, és a fenetudjamégmi, akkor tán pár száz méterrel arrébb is nézhetnék h mi a helyet... /btw eu volt már akkor is, csak kicsit nyugatabbra.../
MrBloodbunny 2 years ago
Kár érte. Ez az elmúlt pár évtized teljesen lenullázta az országot és sajnos nem csak a palota és környéke néz ki így, hanem úgy általában minden, az emberek többsége is.
TheAndrassy 2 years ago
*"az emberek többsége is. "
Igy igaz!!!
Szomorú, hogy a Magyar önmaga legnagyobb ellensége!!!
Üdv. Szerbiából!
david400p 2 years ago
csatlakozok a Szerbiai bocsanat Vajdasagi taborhoz h a Magyar legnagyobb elensege az a Magyar. Emberek miert teszuk ezt csak eccer az eletben kellene oszefognunk es a vilag a labunk elot heverne de nem az tul konju lenne!!!!
deakzolt 2 years ago
Művészettörténet hallgatóként csak annyit tudok hozzátenni: szégyen...
evikiralykisasszony 2 years ago 4
Szomorú, ez igaz.... DE: hány embert szolgált ki a Királyi Palota 1904-ben? Az uralkodót / kormányzást, egy-két (köz)intézményt... ma bárki által látogatható, közfunkciókat betöltő intézmények, közterek vannak itt, no meg persze turisták.
Ha eltekintünk az "átkos" ideológiai alapon tervezett átalakításaitól, akkor sem lenne megtérülő-fenntartható pl. turizmusból egy "gyönyörű" Királyi Palota. Konzumálódás van, ennyi.
porosz1888 2 years ago
az átépítés üzenete: pusztulj magyar!
birsh 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
Ezt sohasem gondoltam volna. Gyönyörű volt :( vissza kellene állítani az eredeti állapotot. A 30 centis kilátók helyett talán ezt kellene építeni...
awesomehu 2 years ago 4
Én is csak ennyit tudok mondani: ez nagyon szomorú.... EZ Magyarország... sajnos.
Kriszti83 2 years ago 6
pukati100 tökéletesen megfogalmazta előttem. szomorú..
SelenaQuint 2 years ago 6
Comment removed
pukati100 2 years ago 33
Nem mi, hanem a kommunista zsidók! Céljuk a magyarság gyökereitől való megfosztása. Sajnos ma még nagyobb intenzitással munkálkodnak.
invad3r1987 2 years ago 3
@pukati100
Ja, meg kellett volna nyerni a világháborút, vagy ha már az nem ment, akkor legalább feladni a fővárost, ahogy a franciák tették párizzsal, és akkor nem lövik szét a ruszkik.
De nézz meg pár régi fotót, ami közvetlenül a vár eleste után mutatja. Az is csoda, hogy nem bontották le a romokat a picsába.
kapufa 1 year ago 4
@pukati100 Igen messze volt/van a budapesti palota a vilaghiru Versailles palotatol. Legalabb tizszer beleferne a Francia palotaba.
monnfair 1 year ago
@pukati100
Igen, bazmeg, mi csináltuk. Nyilván saját magunknak lőttük szét 45-ben, mert így túl szép volt, mi?
gudeaenszi 11 months ago
ez nagyon szomorú...
bemcsi 2 years ago 25
Ez egyszerűen tűrhetetlen!
Csehországban mindent megőriznek, akkor mi mért nem tudjuk ugyanezt megtenni?
beauticsicsi 2 years ago 5
"A múltat végképp eltörölni!" Csoda, hogy maradt belőle valami.
Olyan ez mint a vicc a jóságos lenin elvtársól, aki visszaadta a gyerekek labdáját, pedig lövethetett is volna...
jazzzphan 2 years ago 4
A lengyel kommunisták a teljes Varsót újjáépítették a királyi palotájukkal együtt.. Arról van szó, hogy nem a pénz hiányzott és hiányzik ma sem, hanem a politikai szándék. 50 milliárdból újjá lehetne építeni, ennyibe kerültek a nagykörúti kombinók. A 4-es metró 600 milliárdnál tart.
belerux 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
@belerux
A három kérdésemből csak az egyikre sikerült suta választ adnod. Ha előbb tájékozódtál volna (mielőtt hülyeségeket írsz), tudnád,hogy 1. a győztes SZU hadifoglyok millióival ( és elhordott üzemekkel) építette újjá területeit.
2. A SZU-nak volt pénze, hiszen nem fizette vissza a háború alatt kapott 11 milliárd USD kölcsönt. + Aranya is volt.
Xtrail121 2 years ago
Nézzük még1x: 1. De igen, valóban úgy volt, háború volt, de vége lett. 65 éve béke van. 2. téglából malterból, fából 3.úgy jönnek ide, hogy hagyták szétrohadni az értékeket politikai és ideológiai okokból, pl ha még emlékszel a Sándor palotát is a polgári kormány építette újjá. 1999-ig egy romhalmaz volt, akárcsak a Hadügyi Főparancsnokság. Ez a két épülete nem nagyobb mint egy pesti átlagos bérház, ezekre sem volt pénz az elmúlt 65 évben?
belerux 2 years ago
Nem azért rombolták le a szép Budai Várat, mert Magyarország Szálasinak köszönhetően a végsőkig harcolt a náci Németország oldalán?? Amikor éhezés és nyomor volt, ugyan miből kellett volna eredeti állapotban visszaépíteni?? ...most akkor hogy is jön ide Demszky, választás, komcsik, stb., nem értem?! Szerencse, hogy a jobboldalnak lesz annyi pénze, hogy vissza tudja állítani az eredeti állapotot!
Xtrail121 2 years ago
Mielőtt hülyeségeket írsz talán tájékozódjál. A palotát 40%-os károsodás érte és újjá lehetett volna építeni, ha nem hagyják a zsidó-kommunistáink tönkremenni. A Szovjetúniónak sem volt pénze. 27 milliós emberveszteséget könyvelt el és holdbéli táj volt a háború végén, de azonnal hozzálátott a Peterhof és a Carszkoje Szilo eredeti újjáépítéséhez Leningrádnál, pedig azokból csak az üres falak álltak a nácik távozása után.
belerux 2 years ago
jól látok?
DragonchildX 2 years ago
Sírhatnékom van, esküszöm
KZsofia 2 years ago 5
igen jó a klipp... megérdemelt volna néhány nívós hozzászólást ...
Bastyaelvtars 2 years ago
Ez borzaszto, undorito, hogy tudtak igy elbaltazni a helyreallitast? Sot majdhogynem atepites volt! Hol vannak az ertekeink??? MENJUNK MAR VEGRE SZAVAZNI!!!!!!
Csicsi26 2 years ago 3
Ugyanez a helyzet a többi várral is ami még úgy ahogy épen maradt. Esztergom, Tata, Kőszeg,Várpalota, Simontornya példaként felsorolva.Belül ocsmány komcsi módon helyreállítva, mintha egy irodaépületben sétálna az ember.
rol2075 2 years ago 5
A fővárosi vezetést ezúttal még inkább a pokolba kívánom, egy dologban azonban következetesek voltak Demszky-ék, nevezetesen: pontosan átmentették a kádári időkből többek között a komcsi városkép formálást is, Balfasz, életképtelen, amatőr, gazdasági bűnöző banda.
HKSZCSPSZV 2 years ago 6
ROHADEK KOMONISTAK!!! minden amihez hozzanyultak azt tonkretettek!! Meg a haboru sem okozott annnyi kart mint a komcsi(zsido) diktatura!! En ezzel nem voltam tisztaban, hogy ennyire lezulleszteni egy nemzeti szimbolumot rakosi-kadar komonista barbarizmusa bezzeg a TV sz.H. ellot levo komcsi emlekmuvet azt veddik!
A KOVETKEZO KORMANYNAK EZT KEZELNI KELL, VISSZA KELL ALLITANI AZ EREDETI ALLAPOTOT!!!EZ OSZNEMZETI ERDEK
joehun1 2 years ago 5
Vérlázító!!!
Köszönet a filmért és a küldőnek is.
dzsy 2 years ago 9
Nagyszerű videó valóban...
Sajnos ezek az alávaló patkány komcsik tudatosan tesznek mindent, így ezt a rombolással felérő "restaurálást" is. Ugyanígy mérgezték és mérgezik ma az elménket is: tudatosan.
Rengeteg tennivaló lesz még, hajrá Jobbik!!!
eftizenhat 2 years ago 3
Kiváló munka!!! Gratulálok!
Az a szomorú, hogy a film előrehaladtával egyre bizonyosabb a szándékosság ebben a kérdésbe és semmiféle helyreállító restaurációról nincs szó.
Milyen érdekes, mennyire tartottak/tartanak a Restaurációtól???
solyomver 2 years ago 5
gratulálok a filmedhez,kiváncsi vagyok , hogyan szedted össze hozzá az anyagot. Sírni lehet ezen, elszomórító hogy vurstlit, giccset, kommerszet csináltak belőle talán lesz olyan kor amely újra feléleszti az aranykor varázsát.
istimerops 2 years ago 5
Mindettol fuggetlenul gyonyoru upload volt Semperist, messze a legszinvonalasabb, es leghazafasabb amit valaha lattam. Oszinten mondva.
MrFitzsimon 2 years ago 6
A torkom osszeszorul, a szivem ordit, tudva azt hogy mik is voltunk hajdanban, es latva azt hogy az elmult 60-70 evbem mit tettek velunk a felnotas ruszki szellemuek.... zokogni tudnek. Milyen Magyar az olyen aki oly sok ev utan is szimpatiat talal a szocilsta felfogasba??? Mikor fogtok mar vegre kihalni kozzulunk? Miert nema a Magyar, hol a buszkesegunk? Mi lett velunk?
MrFitzsimon 2 years ago 7
el se tudom képzelni, hogy valaha is ilyen gyönyörű volt az egész. szégyen amit műveltek...lassan tényleg semmink nem marad ami kötne az ősi magyarsághoz minket.
nem baj, talán 10-20 év múlva majd egy szép zsinagógát húznak a helyére, ha így haladunk.
vizfejjani 2 years ago 4
Sajnos az emberi (magyar) lelkeket is így szétrombolták, "átépítették" a hazátlanok, az elmúlt 100 év alatt...:(
De ébred már az oroszlán, a turulmadár újra a Kárpát medence felett röpül!
Szebb Jövőt!
kiskoppany 2 years ago 8
lehangoló és borzasztó hogy milyen szemét emberek vannak. Ha már épít akkor építse vissza ahogy volt. Undorító kommunista mocskok.
Ripper001 2 years ago 9
A kommunista rombolás sajnos a Budai-várat sem kímélte. Szomorú, remélem helyre fogják állítani az eredeti állapotot.
Andrasssy 2 years ago 6
a fesztiválok, éttermek viszont tök jók sztem, miért lenne jó egy élettelen szellemvár?? a gagyi árús meg mindenhol megjelenik ahol van turista. belső terek tényleg gusztustalanok, de arra sztem végképp nem lesz pénz helyreállítani, bár 1-2 termet jó lenne, pl a budai homlokzati habsburg termet és megnyitni a turistáknak. a többi épületrészben pedog úgyis kiállítások, múzeumok vannak, azoknak jó ez a mostani teljesen egyszerű is.
feelsgood111 2 years ago
abból a pénzből amit a budai vár kap évente felújítás címen már rég vissza lehetett volna állítani az egészet eredeti állapotába sőt még profitot is hozna...
sourrat 2 years ago 5
Szép videó, örülök hogy valaki megcsinálta, mert én is terveztem egy ideje( jó nagy képgyűjteményem van róla nekem is:) Amúgy Tarlós István kijelentette 2006-ban hogy ha ő lesz a főpolgármester akkor újjáépíti, mert látni akarja még életében hogy elkészül.
belerux 2 years ago
@belerux
és tarlós a 2 kezével építi újra?:) akkor neki is állhat mert eltart egy ideig majd. De akkor már a várkertbazárral kezdje, mielőtt összedől:(.
feelsgood111 2 years ago
Képzeld el okoska, hogy nem a saját kezével. Tudod pozícióban lévő embereknek hatalmuk van más kezével is rendelkezni. Különben, ja 25 évig biztos eltart a munka, a Bazilikát is 20 évig restaurálták, a Parlamentet is már 20 éve és most vannak a felénél.
belerux 2 years ago
pompás kis videó. Azért annyira nem érdemes siránkozni a palota elvesztésén, bár valóban gyönyörű volt, de ebben a formájában vagy 35 évig létezett, történelminek nehezen lehetne nevezni. Az igénytelen újjáépítés néhol valóban bántó, de mivel 99%ban úgyis a városból látjuk, nem annyira zavaró. Mindenestre remélem legalább a homlokzaton javítanak, habsburg lécső visszaépítésével, ablakcserével, esetleg a kupola visszállíállításásval
feelsgood111 2 years ago
Érdemes lenne azt a néhány építész lámlengét megnevezni, akiknek ezt ,,köszönhetjük". Egy hónapja volt egy cikk a Magyar Nemzet Magazinban, ami annak lehetőségét vetette fel, hogy néhány belső teret vissza lehetne állítani a mostanában esedékes felújításkor. De a sok rohadt cionista biztos megakadályozza.
Jenecsek 2 years ago
A fejlődés útja a változás. Előbb utóbb annyian leszünk, hogy ezek helyére is lakóparkot, vagy bevásárlóközpontot építenek. Ez van Töketlenek vezetik az országot, A NÉP meg hagyja.
optek3dmax 2 years ago
Nem kedves Elektroniker63.Ami a várban történt az tervszerű rombolás és történelemhamisítás!!! Tőlünk nyugatabbra ezek az épületek nemzeti szent helyeknek számítanak és eredeti pompájukban őrizték meg őket! Ennek a tervszerű rombolásnak része volt az is hogy királyaink emlékét bemocskolják. Szerencsére a történelemtudomány már megkezdte a Habsburgok rehabilitációját is.
Köszönet a kiváló kisfilmért. Jöhetne még több is.
yogja2008 2 years ago
Kommunista (cionista) Feng Shui.
parasztkolbaszkacsa 2 years ago
Hát igen :-( A nagy része a II. világháborúban sérült meg, utánna már nem állították helyre, több helyen leegyszerűsítették.
Illustration13 2 years ago
A nyáron voltam fenn és megdöbbenve vettem észre az abszolút nem odaillő műanyag ablakokat...
THfanfille 2 years ago 3
Ennyi volt a kommunista műemlékvédelem és a történelmet is féltőn óvták - mármint ami velük kezdődött: "A múltat végképp eltörölni!" Kurtz, ki beszélt is a szétlőtt Mátyás királyi palotáról, ügyesen csúsztatsz. Nyugodj meg, azok a szabadelvűek (élén Kossuth-tal) szembeköpnék a mai "liberálisokat", (Kóka), Kuncze) akik inkább posztkommunisták, de semmiképpen nem magyarok.
Waldbott 2 years ago
Ja, még valami. A barokktól folyamatosan épült a várnegyed. Amikor az ostrom idején szétlőtték, kiderült, hogy még ott van az épületek alatt a gótikus város. Ezt részben rekonstruálták, részben a klasszicista korig visszabontották. Most ezt lehet látni, és nem a két világháború közti állapotot.
10Kurtz 2 years ago
Bizony, bizony. Rohadt libsikomcsik meghamisították a történelmet! Csak azt nem értem, hogy minek kötni olyan dolgokat, amik nem tartoznak össze. Pl. 1686-ig állt a Zsigmond-palota és a Mátyás király építette vár. A "szemét" Habsburgok szétlőtték. A libsik Andrássytól Tiszáig (szabadelvűek) egész jó várost építettek ide. Hogy adta vissza a konzi Horthy?
10Kurtz 2 years ago
Jártam ausztriában a Schönbrunni Kastélyban. A Gloriette részében Kávézó üzemel. A beléptetéshez elektromos kapukat építetek be. Koncertek alkalmával ( Andre Rieu ) ugyanolyan Toy-toy illemhelyeket használnak, mint a Budai várban. De ott a szépséget keresik az emberek és nem folytonossan csak a hibákat mint nálunk! Csak csikkek és szemét nem volt szétszórva sehol!!! Annak idején lehet hogy nem mindenki járhatott be a Várpalotába!
Elektroniker63 2 years ago 3
Comment removed
aeidennis 2 years ago
Még annyit megjegyzés képpen, hogy ne várják el tőlem, hogy tiszteljem a Habsburgok örökségét, amikor a nemzet identitását ők rombolták le a történelmünk meghamisításával. Az oroszok már csak folytatták, amit ők elkezdtek! :-(
Elektroniker63 2 years ago
@ Elektroniker 63 A palotát a magyar kommunisták hagyták veszni. Teljesen megmenthető lett volna. A magyar kommunista rosszabb mint minden más kommunista. A Szovjetúnióban a háború vége után azonnal hozzáláttak a szentpétervári paloták újjáépítéséhez. Varsóban pedig a lengyel királyi palotát építették újjá szó szerint a porból.
belerux 2 years ago 4
"Magyar" kommunista.....
aahhh
Inkább nem mondok semmit :-((
herrlofasz52 2 years ago 2
Az idők változásával bizonyos dolgok megváltoztak, ha akarjuk ha nem. Manapság a lovarda helyett garázsra van szükség és a fáklyák helyett elektromos lámpákat használunk. Sokszor lehetetlen egy régi épületnek olyan funkciót találni, amelynek átalakítás nélkül is megfelel! Ha könyvtárat, ha múzeumot csinálunk bennük, gondoskodni kell azok a biztonságáról, a tűzvédelméről, a légkondícionálásáról.
Elektroniker63 2 years ago 2
Vegyes érzelmeket keltett bennem a a videó!
Borzasztó látni az igénytelenséget, de ez az egész országra jellemző. De azzal sem tudok egyet érteni, ha valaki végre nekiáll egy romos épülettel valamit kezdeni, akkor megjelennek a "szakértők" és meg mondják a szerencsétlennek, hogy mire és hogyan költse a kevéske pénzét.
Elektroniker63 2 years ago
Sokkoló és szomorú!!!!!!
A filmet készítőknek őszintén gratulálok!
flythensmile1 2 years ago
Szégyen amit ez a liberális kommunista csürhe művelt a Palotával. persze tudatosan tették; hogy a magyar ember nehogy büszkén nézzen a Királyi palotára, ne emlékezzen a királyságra, a múltra. Nagyon jók a képek amiket betettél az egész nagyon kreatív! Gratulálok:-) anno amikor utoljára a Palotát fotózgattam nekem is eszembe jutott ez az ötlet, de nem találtam ennyi régi képet róla, így másképp oldottam meg :) honnan vannak a régi képeid??????:-)
Agi555 2 years ago
komenista elqrás akcióban...egészen 1985ig ment 1945től ez a "fejlődés"..vagy még utána is?
Balage78Szfvar 2 years ago
Tönkretettek sokmindent....:(
Hungarianfreedom 2 years ago 2
gyönyörű
LDzsi 2 years ago
Döbbenet! :(((((((((((
trianon04061920 2 years ago 6
Nagyon durva. Már elnézést, hogy épp ilyen szavakkal fejeztem ki magam, de ez tört belőlem elő valami irtóztató elemi erővel. Óriási munka volt, és nagyon színvonalasra sikerült, gratulálok a készítőnek/készítőknek!
cirmike 2 years ago 6
@cirmike Nahát, kik vannak még fenn a művtöri levlistán :P