Nagyon komoly lett, kedves ShakuFilm :D Csak így tovább, minél több, különböző webse-t szeretnénk tőletek majd látni az elkövetkezendő időkben. Remélem idővel ez a műfaj idehaza legalább olyan népszerű lesz és elterjedt, mint Japánban az anime. Ti vagytok az elsők, szóval rajtatok áll leginkább még most egyelőre! Ha már a magyar mozifilmek között ritka az, ami jó, akkor legalább legyen tengernyi webse, magas minőségi szinten mind képi és történeti tekintetben egyaránt:) CSAK ÍGY TOVÁBB! :)
viszont mar elore viszet a tenyerem, hogy a kezembe foghassam a teljes hosszusagu filmet egyben, DVD-n, nagyon szurkolok hogy talaljatok szponzort/forgalmazot!
Hmm. Kicsit kezd átmenni értelmetlenbe, már olyan tekintetben hogy ezeket amik most kiderültek már az első részekben is elmondhatta volna a csaj. Persze a sztori íve így jön ki de mégis kicsit olyan fura. Mintha a hatásvadászat oltárán lenne feláldozva a hitelesség és a logika.
Hmm. Kicsit kezd átmenni értelmetlenbe, már olyan tekintetben hogy ezeket amik most kiderültek már az első részekben is elmondhatta volna a csaj. Persze a sztori íve így jön ki de mégis kicsit olyan fura. Mintha a hatásvadászat oltárán lenne feláldozva a hotelesség és a logika.
Te is nehezen hinnéd el, ha valaki azt állítaná, hogy ő egy halott, aki segítséget kér. Ezért Tia taktikából óvatosan adagolta az információkat. Valamelyik korábbi részben mondott is ilyesmit, hogy azért nem mondja meg miért nem tudnak beszélni a lányok, mert akkor nagyon megrémülne Anna. Szerintem ez teljesen hiteles lélektanilag. És hoteles is;)
én tegnap előtt hajnalban nézettem meg a barátnőmmel az eddigi 6 epizódot és neki is nagyon bejött és rendesen beparázott :D utána kiment a konyhába vízért, utána osontam, megfordult és úgy ráhoztam a frászt, majdnem sikoltott és még talán az ásványvizes palack is repült volna :D este fogom csak megnézni a 7-ik rész a hangulat kedvéért, de azért már most hozzáadtam a nézettséghez :)
Ez szerintem lehetne tv sorozat, vagy mozifilm. Nagyon izgalmas, és nem erőltetett, mint néhány film.
nincsmail 6 months ago
az előző rész végén q**** be******m! amikor a csajt elragaddta! úhh :$ xD
LMessi108 8 months ago
ez a zene a végén...ezt ti csináltátok vagy vhonnan szedtétek...nagyon kéne :)
Sedmond1994 9 months ago
Nagyon komoly lett, kedves ShakuFilm :D Csak így tovább, minél több, különböző webse-t szeretnénk tőletek majd látni az elkövetkezendő időkben. Remélem idővel ez a műfaj idehaza legalább olyan népszerű lesz és elterjedt, mint Japánban az anime. Ti vagytok az elsők, szóval rajtatok áll leginkább még most egyelőre! Ha már a magyar mozifilmek között ritka az, ami jó, akkor legalább legyen tengernyi webse, magas minőségi szinten mind képi és történeti tekintetben egyaránt:) CSAK ÍGY TOVÁBB! :)
balagefara 1 year ago 3
nna, hétvégére meg is lesz az az 5000
hungarianhomer 1 year ago
Isteni Botos Éva kézimunkája, bár ezt már a Színházi Bestiákból is tudhatjuk :D
Hajrá srácok!
MSrumostea 1 year ago 3
Az iwiw-en a MAB klubban látható egy póló terv.
mzsx76 1 year ago
szerintem ez nagyon jó sorozat (film) várom a folytatást:D
lutyoo 1 year ago
Ha ez mindig egyre jobb lesz, bele se merek gondolni, milyenek lesznek a következő részek! Gratula, ez is zsírkutya lett! (=
PozitiveRP 1 year ago
Ezt a filmet - ha kiadásra kerül - szívesen megveszem DVD-n, ha ezzel tudlak támogatni Titeket. Profi munka!!Szavazzatok ha Ti is megvennétek!
farkaskoala 1 year ago 59
Újabb kiváló rész, grat!
ingyenblog 1 year ago
mikor lesz mar a kovetkezo resz? :-o
:D
tenyleg egyre jobb
es egyre rovidebbnek tunnek a reszek :(
viszont mar elore viszet a tenyerem, hogy a kezembe foghassam a teljes hosszusagu filmet egyben, DVD-n, nagyon szurkolok hogy talaljatok szponzort/forgalmazot!
glezmen 1 year ago
legjobbb:)
MrKriszaT 1 year ago
Mi lett a gardrób zombijaival?
hungarianhomer 1 year ago
Még jó, hogy részletekben látjuk....besz.@.rok..:)))
Rozicska 1 year ago
DVD-t és több évadot neki.
mzsx76 1 year ago 2
Innentől kezdve csak Shakufilmet akarok nézni.... Extragratula...
Hát ha erre nem kapja fel a fejét a magyar filmipar... Akkor ez az iparág kihalt.
mzsx76 1 year ago 14
@mzsx76
bocsánat, de ezt nem tudom kihagyni.-DDD
Kétmilliárd megy a filmipar újjáélesztésébe
t7 pont hu/h22
maniac4526 1 year ago
@mzsx76 erről most A nyomozóból jutott eszembe egy mondat:
"Menjen inkább színházba, a filmművészet haldoklik, a színház legalább már rég kiszenvedett..."
ennek ellenére azt mondom hogy a MAB ritka és nagyszerű próbálkozás, csak így tovább srácok (és lányok)!
Revenant13 1 year ago
This is MABness! :D
KraszneczZoltan 1 year ago 41
jah mondana:-Szeva halott vagyok nincs egy tiszta gatyad, me be....tam mikor megoltek :D
Kedvesn 1 year ago
nagyon nagyon jó jöhet a következő részlet:)
RapidBlades 1 year ago
Hmm. Kicsit kezd átmenni értelmetlenbe, már olyan tekintetben hogy ezeket amik most kiderültek már az első részekben is elmondhatta volna a csaj. Persze a sztori íve így jön ki de mégis kicsit olyan fura. Mintha a hatásvadászat oltárán lenne feláldozva a hitelesség és a logika.
rcs2003 1 year ago
Hmm. Kicsit kezd átmenni értelmetlenbe, már olyan tekintetben hogy ezeket amik most kiderültek már az első részekben is elmondhatta volna a csaj. Persze a sztori íve így jön ki de mégis kicsit olyan fura. Mintha a hatásvadászat oltárán lenne feláldozva a hotelesség és a logika.
rcs2003 1 year ago 3
@rcs2003 szerk.: a "hotelesség" az hitelesség akarna lenni. :)
rcs2003 1 year ago
@rcs2003 Még jó, hogy nem Motel-esség. :D
dthedominator 1 year ago
@rcs2003
Az elején kellett volna elmondania hogy ő egy halott??? Akkor nem érte volna el, hogy Anna kimenekítse az unokatestvéreit!
19naomi 1 year ago
@19naomi
elképzeltem h vki éjszaka becsönget h bocs halott vagyok segítenél? xD
hegyima 1 year ago
@19naomi És miért nem?
rcs2003 1 year ago
@rcs2003
Te is nehezen hinnéd el, ha valaki azt állítaná, hogy ő egy halott, aki segítséget kér. Ezért Tia taktikából óvatosan adagolta az információkat. Valamelyik korábbi részben mondott is ilyesmit, hogy azért nem mondja meg miért nem tudnak beszélni a lányok, mert akkor nagyon megrémülne Anna. Szerintem ez teljesen hiteles lélektanilag. És hoteles is;)
19naomi 1 year ago
@19naomi Rendben, elfogadom. :)
rcs2003 1 year ago
@rcs2003
De aranyos vagy:P
19naomi 1 year ago
én tegnap előtt hajnalban nézettem meg a barátnőmmel az eddigi 6 epizódot és neki is nagyon bejött és rendesen beparázott :D utána kiment a konyhába vízért, utána osontam, megfordult és úgy ráhoztam a frászt, majdnem sikoltott és még talán az ásványvizes palack is repült volna :D este fogom csak megnézni a 7-ik rész a hangulat kedvéért, de azért már most hozzáadtam a nézettséghez :)
mysteryke 1 year ago
DVD-re vele! :)
mcamigo 1 year ago
Ez volt az eddigi legjobb rész. Bár mondjuk majdnem mindegyik után ezt mondom. :D Megy is fel fb-re, meg a blogomra!
Szerencse, hogy nem éjjel néztem... a csaj kezétől, amikor kimászott a szekrényből így is a hideg futkosott a hátamon!
czaffex 1 year ago 2
@czaffex engem is a keze fogott meg a legjobban, azthittem hülyét kapok. :D
HenriettAnna 1 year ago
Nagyon jó rész volt ez is, nagyon csípem a munkátokat, csak így tovább. Ez a darkos para-hangulat bejövős.
Remélem pár nap múlva jön a következő rész :).
Noninnyo 1 year ago
Na a sztori is kezd kinyílni, nagyon jó! A hangulata is egészen magával ragadó. Csak így tovább!
gabesonic 1 year ago