Zene: Remek dal a háború ellenességéről, illetve a hatalom meg a bosszú hajtotta, fölösleges véráldozatokkal járó háborúk értelmetlenségéről.
Klip: Az együttes szerepeinek vegyítése, majd kivetkőzése a munka alóli kötelesség alól remek kompozícióvá áll össze, amire az ének vizuális megjelenése teszi fel a koronát.
Eszméletlen jó zene! Bár amikor először hallottam még mikor nem használtam annyira az angolt, mint most, értettem belőle kemény 5 szót. Hát ilyen a jamaikai akcentus. De fergetegesen jó a zene.
Horváth Viktor úrnak maximális tiszteletem, mert a zene egy dolog (naná, hogy irgalmatlan jó a paso, a kezdetektől hallgatom őket, mindig is azok voltak...), de a klip is hibátlan lett, a "leöntöm magam kávéval és gitározni kezdek"-től a klaviatúrán billentyűzésen át a fegyverbe fújásig mind remek ötlet! Ilyen klipeket kérünk szépen még, és nem a szokásos ablakbansírós, lenyalt hajú-háttértáncosos húgyot. Köszönöm.
a szigeten naon királyok voltak 2008ban. leguggoltattak minket, h még egy utolsót jáccanak, persze a sok füves le is guggolt... aztán naon sokat táncoltunk. király ez a zenekar.
ma láttam őket élőben és ma hallottam életemben először róluk, de minden elismerésem. nagyon nagy hangulatot tudnak csinálni és a zene is állati jó :)
Bloody blog sites, my minds been onto so many fantastic eastern european ska bands. PASO are fucking knockout!!!
St.Petersburg Ska Jazz Review, Haydamaky too. I'd rather see these live than pay the extortionate prices The Specials are asking for their reunion shows!!! (very punk Mr.Hall!)
@Rhinocerouslip could we say "central europe" instead of eastern?:P we would call eastern europe Ukraine, Russia, perhaps Romania, but it's a bit insulting for us:) no offense, just saying;)
Well, mashing up the place in Afghanistan, the same thing they did in Vietnam, well bomb down the cities and the towns in Irak. Pickeny dem a cry sound of real shock, fling a bomb, yes they fling it like a frizbee, full of disgrace. Rude as they can be, we had enough of this hocus pocus. All you are just a babylon focus. refr. You know what you are, oh no, babylon focus, focus, enough of the snoothing and the bombing in the down, babylon focus, focus
És ha véletlen nem olvasom a Petőfi r. ranglistáját, nem is találkozok ezzel az együttessel azt hiszem. Ilyet bezzeg nem látni a zenecsatornákon, pedig nagyon jó kis zene. A klipp meg nagyon állat:)
I am a traditional skin from the US, how do I find their CD's? I am traveling to Hungary next summer, it would be sweet to check them out live. I was fluent in Hungarian 15 years ago, I need to work on it a bit.
The CD is out on Megalith Records. It is the easiest way to get a hard shell copy of "The Return of the Pannonians" in the US is to order it from the label's online store.
18 nap mulva itt van a felsziget[romania,marosvasarhely] es PASO is jon...alig varom hogy hallhassam oket...ezek az emberek zsenik es a zenejuk kurva jou..:D
Bevonultunk Afganisztánba, agresszív kismalac módjára, hogy megtaláljuk az al -kaidát ...ja, ti tálibok vagytok?!!!! Upsz, ezt benéztük!!!:)
Reinwald72 1 month ago
Zene: Remek dal a háború ellenességéről, illetve a hatalom meg a bosszú hajtotta, fölösleges véráldozatokkal járó háborúk értelmetlenségéről.
Klip: Az együttes szerepeinek vegyítése, majd kivetkőzése a munka alóli kötelesség alól remek kompozícióvá áll össze, amire az ének vizuális megjelenése teszi fel a koronát.
Értékelés: *****
napimagyarklip blog hu
bulvarmedias 5 months ago
tök zsir
angelathiesz 6 months ago
ha valaki tudja a gitár akkordokat akkor legyen szives ide bebiggyeszteni előre is köszönöm
GLAZVR 8 months ago
@GLAZVR b dúr, esz dúr és f dúr ;)
rglszl 7 months ago
@rglszl ez valahogy nem stimmel :/ de lehet h én nem tudom rendesen lefogni egy kép ha van a lefpgásról esetleg? :)
GLAZVR 6 months ago
skatality :D
nagyon üt
sekler001 8 months ago
10 people are babylon focus,
All thay do is just disturb us...
:D
sekler001 8 months ago 2
2:44 lol google guitar.:D
sekler001 8 months ago 3
Osama már nem babylon focus :D
rglszl 10 months ago 11
@rglszl se saddam
MultiMacsek 7 months ago
@rglszl
Perszeperszepersze, legalább ötször eltették láb alól...eddig. :DDDD
Reinwald72 1 month ago
mindig azt hallom benne hogy "babilona fókaszar"
n4ndude 10 months ago 9
Mista Osama you are a graveyard focus ^^
szt123 10 months ago 2
Eszméletlen jó zene! Bár amikor először hallottam még mikor nem használtam annyira az angolt, mint most, értettem belőle kemény 5 szót. Hát ilyen a jamaikai akcentus. De fergetegesen jó a zene.
TheDamianCa 11 months ago
aaaaa nem lehet birni milyen jo!!!!!!!!!!! micsoda hangulat van a koncerteken is,orulet!!!!!!!!!!!1
hajdualice 1 year ago 2
Wááá kegyetlen :D a szövege is üt
kicsitristangyerek 1 year ago
Felfoghatatlanul jó zene...
TheKatamilla 1 year ago
Horváth Viktor úrnak maximális tiszteletem, mert a zene egy dolog (naná, hogy irgalmatlan jó a paso, a kezdetektől hallgatom őket, mindig is azok voltak...), de a klip is hibátlan lett, a "leöntöm magam kávéval és gitározni kezdek"-től a klaviatúrán billentyűzésen át a fegyverbe fújásig mind remek ötlet! Ilyen klipeket kérünk szépen még, és nem a szokásos ablakbansírós, lenyalt hajú-háttértáncosos húgyot. Köszönöm.
aseggemujrainnovativ 1 year ago 2
It`s good to know that good hungarian music does exist nowadays. These artists makes me proud of my roots.
AroundThePony 1 year ago 3
nem lehet birni milyen jo!!!!!!!!!!!!!!
hajdualice 1 year ago
namber egyes!!!
pullattila 1 year ago
geeeccihattalmas :D:D
tabigyerek 1 year ago
naggyon nagy:P
Skitz19921002 1 year ago
bine bineeee iuhaaaaaaaa
ropsidropsipepsi 1 year ago
LACIBÀÀÀÀÀÀÀÀÀÀÀÀÀ
Bordena2 1 year ago
This has been flagged as spam show
Én is pont Harkányban voltam zsirály volt!!!
ducknukem1 1 year ago
Én is pon t Harkányban voltam zsirály volt!!!
ducknukem1 1 year ago
@ducknukem1
én is :D
diuci940412 1 year ago
Tegnap voltak Harkányban. Először láttam őket, hatalmas koncertet nyomtak, jó hangulat volt :) Csak kevesen voltak...
rtcwtzs 1 year ago
2007 december 19 óta minden reggel erre a számra ébredek... azóta nincsenek rossz napjaim:)
PunkRockAnna 1 year ago 4
9 people missed the "like" button, 9 ember eltévesztette a "lájk" gombot :D
nandi8 1 year ago 2
Loved them at Skaville this weekend!!!! keep skankin`
prrrrrrrrrraaaaaaaaaaaaa!!
Trupl0 1 year ago 3
jóóvolt reggaecampen (L):D
asdFnie 1 year ago 3
Mekkora bulit csináltak tegnap este TUSVÁNYOS on. :D Nagyon jók :)
sandorelod 1 year ago 4
Hegyalján mekkora koncertet adtak!!! kb. 4 napja hallgatok PASO-t de imádom =D
Nostra0 1 year ago
God,we have nine idiots who didnt like this song...
duca2703 1 year ago
Comment removed
thaweedaholic 1 year ago
alig várom őket hegyaljááááán!!
motörhead előtt lépnek fel:D:D
wackor1 1 year ago
iggeeen:):)
erre jó volt a teli 1-es:D
k0cs1s 1 year ago
egyik kedvenc számom
Carcasse17 1 year ago
isteni hangulatot csináltak pannonia fesztiválon is ... paso örökké :D !
Lazzy127 1 year ago
mi mást írhatnék nektek mint hogy az isten áldjon meg titeket
a zenétekért:)
is:)
PACODEDONDE 1 year ago
csak szerintem enyhén hiperaktiv KRSA? xDlegjobb számuk,egyik legjobb magyar banda :D
entuggyam 1 year ago
Nagyon jók vagytok fiúkák :D ^^ eFeN 2010 (Y) :D :P
kicsiguppy 1 year ago 3
Babyloni fűkasza foreveah
aapee1991 1 year ago 7
ma Pollack aula PASOOOOOOOOOOOO
BenceTv 1 year ago
i wish they will come in greece
kwstasgus123 2 years ago 8
Great performans on exit festival 2 years ago,hope to see you again in Novi sad,Serbia...SKAAAAA
duca2703 2 years ago 6
Élőben még jobbak! :)
Vovivacsa 2 years ago 3
super band
was them on the sziget festivel 2008 and 2009
awesome
maffioso5 2 years ago 5
Eznaggyonjóóószáám. kár h nem ők nyertek a fonogramon :(
MissLulooh 2 years ago 2
Yamann!!!
Csipem őket, és ha ti is , akkor ezt is fogjátok: youtube/stylawcrew hallgassatok bele... :-)
Babylon 4 all nation! :-)
matteemiller 2 years ago
soha nem táncoltam annyit,mint Paso koncerten :)
CSandD 2 years ago 5
Magnifique :') ! Magnifico !
wekosoad 2 years ago 4
This has been flagged as spam show
very very very goooooood!
greetings from Czech
poupis1 2 years ago
szombaton ittlesz 512be=)=)=)=)remfaszalesz x)
RasTaPaFF 2 years ago
very good!
greetings from Brazil
peace
dietz15 2 years ago 8
a szigeten naon királyok voltak 2008ban. leguggoltattak minket, h még egy utolsót jáccanak, persze a sok füves le is guggolt... aztán naon sokat táncoltunk. király ez a zenekar.
xcuyxable 2 years ago
ki tud küldeni nekem PASO zenéket?
unicoss3 2 years ago
bueníssssimo, suena un SKA de mucho nivel y la idea y edición del video es cojonuda
dangimroig 2 years ago 5
sipote bandota, estan volando felicitaciones
☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻☺☻
deshuetsito 2 years ago 3
ma este az új klip (Hungarian Dish) premierje a Dürer kertben!
krsa 2 years ago
és már itt, a youtube-on is (lásd a válaszvideók között)
krsa 2 years ago
Megunhatatlan :)
Zyppho 2 years ago 5
Teljes mértékben igazad van!
rastarabz 2 years ago
nov.27-én pozsonyban !!!!!!!!!!!
tibialonso 2 years ago
csak még annyit kommentelnék:
KÖSZI?, H VAGYOK!!
csak így tovább(y)
18Diavolo99 2 years ago 2
nov 10 koncert szegeden a Szote-ban :P talkozunk ott emberek :P élőben az igazi a zenéjük :P
Freee02 2 years ago 3
Semmi baj külföldi barátom! Teljesen megértelek!
proudofdaron 2 years ago 4
FUKING HOT!!!! And good music too. BUT FUKING HOT!! Sorry... I just had to say that.
TheEkiz 2 years ago 65
@TheEkiz Yeeeeeeeeah! Fákin HÁT!
szaki1899 11 months ago
Bully225.
én voltam a pécsi koncerten,és dec 12-én megint jönnek Pécsre.gyere Te is^^
18Diavolo99 2 years ago 4
Találkozunk 24.én Pécsett! :)
bully225 2 years ago 4
nekem a kedvencem a hello gagarin, de ez is nagyon jo mint a többi!! grat!
majomster 2 years ago 4
legjobb zene!!!!! PASO!!!!!! 25én expresszó!!!
seboktom182 2 years ago 4
Zsofie, Obruni!
Back in Hungary? How are you? Like the song! :)
Greetz from the Netherlands,
Norbert
buddyh111 2 years ago 5
Comment removed
oOHippieOo 2 years ago
Szigeten is rohadt jók voltak
kocosvoros 2 years ago 6
Holnap ZP-be gyertek sokan :)
Kurva Jó Lesz:)
anticomod 2 years ago 10
én a krsa régi zenekarát is szerettem:D csak akkor még dobolt :) ott is király volt:)
nkatica 2 years ago 4
ma láttam őket élőben és ma hallottam életemben először róluk, de minden elismerésem. nagyon nagy hangulatot tudnak csinálni és a zene is állati jó :)
katafromnyc 2 years ago 8
Bloody blog sites, my minds been onto so many fantastic eastern european ska bands. PASO are fucking knockout!!!
St.Petersburg Ska Jazz Review, Haydamaky too. I'd rather see these live than pay the extortionate prices The Specials are asking for their reunion shows!!! (very punk Mr.Hall!)
Rhinocerouslip 2 years ago 43
@Rhinocerouslip could we say "central europe" instead of eastern?:P we would call eastern europe Ukraine, Russia, perhaps Romania, but it's a bit insulting for us:) no offense, just saying;)
maark1989 6 months ago 2
@maark1989
ok, so i suck at geography. Thanks for enlightening me on that one. I will now stand corrected. :)
Rhinocerouslip 6 months ago
öööö anett??? FEGOOOMMM
gaborzer 2 years ago 2
neeeem:D:DBlanka vagyok...nade ilyettt Musztafa.Aki nem is Musztafa hanem Hilmi Osman xDlebuktál.
0peacefrog0 2 years ago
jóvan már ...
nem tudhatok mindent
gaborzer 2 years ago
FESZTERGOOOMM!!!
gaborzer 2 years ago
Comment removed
0peacefrog0 2 years ago
há szia Musztiiiii!!:D és igen FEGOOOOM:PP:D
0peacefrog0 2 years ago
really good video!
Manegarrrm 2 years ago 5
holnap paso a belvárosi feszten
majorbalna 2 years ago
Jó hideg volt PAFÉ-n de a PASO befűtött elég rendesen :P
Curien85 2 years ago 4
kevertük is a port rá a lábunkkal rendesen :D
Paroczai 2 years ago
nagy zene :D
petikepetike 2 years ago
Tuti volt az Udvarhelyi buli THANX :))
argdogo 2 years ago 2
mi köszönjük :) súlyos volt, hogy 40-en voltunk a szinpadon :D
lipipaso 2 years ago 3
fasza jonnek erdelybe!!!!!!!!
KennyIsNotDeadYet 2 years ago 2
Május 23.-a! (L)
Dürer kert! (Y)
ciccusmicus 2 years ago
áááá Nagggyon Faxa!!! :) imádom!! csak érezd a zenét.... :)
Brigbb91 2 years ago
Óriási, Judy mehet a levesbe...
tek1doo 2 years ago
Yess I,
Right,
Say you're just a Babylon focus inna town
We don't need you around, oh no
We're gonna rrrrremove you, seen
XDJani0 2 years ago
Refr.:(2x)
Yeah,
You are a babylon focus,
all you do is just disturb us
Mr. Bush you're just a babylon focus,
Hey you Blair you're a babylon focus
Mr. Osama you're a babylon focus,
Hey you Saddam you're a babylon focus.
XDJani0 2 years ago
Comment removed
XDJani0 2 years ago
refr.(2x)
Say, you know what you are, oh no,
babylon focus, focus,
enough of the snoothing and the bombing in the town,
babylon focus, focus
alright,
mek me tell you that,
you're just killing inocent people just to get money,
just to get some oil, we're gonna teach you lesson!
XDJani0 2 years ago 2
XDJani0 2 years ago 2
Big Up Big Up!!!!
IriePeeta 2 years ago 3
Részben igaz, igen. De rettentő sok jó magyar klipp van, s a legtöbb olyan, ami szinte zéró pénzbefektetéssel készült, s legyen akár 20 éves is.
De a mai klippek nagy hányada csak a külföldi "példák" majmolásával szüeltik. Ezek tényleg elég szarok.
BenceRAP 2 years ago
Miért, jobb, ha nem magyar?
BenceRAP 2 years ago
ojala vinieran a mexico
JUANSKAPUNKOI 3 years ago 2
Best Skaband of Europe
erniefreewilly 3 years ago 9
I really don't understand shit what's said below my post. BUT THIS SONG IS AWESOME IT KICK'S ASS!
13urn1nH3ll 3 years ago 13
SZIN
retrorteretro 3 years ago
Király volt a koncert!:D
lorand34 3 years ago 2
tegnap paso de jó volt:D
hgerry21 3 years ago
Igazad van! Ez a klipp egyenesen ZSENIÁLIS! :))
pogozoli 3 years ago 3
Ez a klipp egyenesen ZSENIÁLIS :)))
loviaguin 3 years ago 3
És ha véletlen nem olvasom a Petőfi r. ranglistáját, nem is találkozok ezzel az együttessel azt hiszem. Ilyet bezzeg nem látni a zenecsatornákon, pedig nagyon jó kis zene. A klipp meg nagyon állat:)
gerhajdu 3 years ago 2
elég morbid dolog lőfegyverbe tülkölni :)
zvrana 3 years ago 3
előjön az életkedv! :)
madaboutcoheed 3 years ago 3
nem tudja véletlenül vki, ki rendezte ezt a klipet? 1szerűen zseniális! :) :) ;)
nowzeca 3 years ago
Horváth Viktor követte el :)
lipipaso 3 years ago
jajjj, lipi, egyem a szíved, hát tudom én azt nagyon jól, hisz a pasim volt 2 évig... :D:D:D azért köszönöm a választ, édes vagy! ;)
nowzeca 3 years ago
thats a really awesome video and music.
rudeboypop 3 years ago 4
ecccccerűen csak imádni lehet... =)
justjippie 3 years ago 5
legjobb :D
LitaEaston 3 years ago 2
csatlakozom- riszpekt, favorit, ötcsillag:)
cciraM 3 years ago 4
Világszínvonal!!!
Hungary93 3 years ago 3
Ez a klipp, egyszerűen b@romi jól megvan csinálva!!!
bekafiu 3 years ago 3
respect
Rojci 3 years ago 3
Nagyon zsír:) Jók voltak VP.-ben is:D
HugeFanOfBadReligion 3 years ago 2
Úgy szeretem ezt a ritmust. Jól nyomjátok srácok. :P
zsany89 3 years ago 2
Imádlak titeket!
kovmatter 3 years ago 4
de nagyon ID
esperes1 3 years ago
aggya :D
Kislegeny1 3 years ago
Kár hogy egyeseknek ez jön át... Hol látsz te itt gandzsát? Benyaltál egy bélyeget, vagy mi? C:
CraigKrupcheck 3 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
mitől olyan szupermenő most ez az egész gandzsadolog?
643218 3 years ago
Önnek szűk a látóköre;és tudatlan.Ez ska és nem reggae.
PIPorker 3 years ago 2
nov. 15. szombaton jönnek közgáz gólyabálra, irie maffiával, brainsel kaukázussal együtt. hatalmas party lesz!
enboci 3 years ago
Tudjátok, mi a jó ebben a bandában? Elolvastam a kommenteket és mindenki csak jót ír! Semmi fröcsögés, bazmegolás. The atmosphere!!!
mojotha 3 years ago
ha huszadszorra nézem meg akkor is találok benne valami újat amiért mégjobban szeretetem! Nem rossz a zene sem ,de ez a klip zseniális
bubistreet 3 years ago
szövegét honnan lehet megszerezni?
2rekaerzsebet2 3 years ago
ez a srácok nagyon tudnak valamit :)
sabolcio 3 years ago
great song! excellent directing! great job vixee! :)))
xradioballetx 3 years ago
Zseniális szám... Alapból a power/trash metalt szeretem de ez igen megfogott:D Nagyszerű nóta egy nagyszerű együttestől...
mikiking92 3 years ago
I am a traditional skin from the US, how do I find their CD's? I am traveling to Hungary next summer, it would be sweet to check them out live. I was fluent in Hungarian 15 years ago, I need to work on it a bit.
lambrettasx2000 3 years ago 4
The CD is out on Megalith Records. It is the easiest way to get a hard shell copy of "The Return of the Pannonians" in the US is to order it from the label's online store.
krsa 3 years ago
- 2nd "is"
krsa 3 years ago
Thank you, I will check that out.
lambrettasx2000 3 years ago
hűű... Micsoda zseniális klipp! Megérne benevezni minden létező versenyre! Ilyen jól kitalált, eltalált klippet még nem láttam!
grafur86 3 years ago
peace ^_^
XDJani0 3 years ago 2
ajaj... ska-cok.. nagyon csúnyán rákattantam erre a számra. jaj...:-)
neszivass78 3 years ago
hali SKAcok, valaki letudná írni a dalszöveget?
vagy elég egy link is.
nagyokvagytok amúgy fijúk. respect.
burkazoltan11 3 years ago
KLASSZ
19GNT89 3 years ago
Jajjj de csudijók voltatok SZINen!!! 1.sor :) Köszönöm az élményt fiúk!!Gyertek sokat Szegedre :)
Marcsusz 3 years ago 2
does anyone got the lyrics? i wanna play a cover of this song rules!!!
frejasxx 3 years ago
a picsaba erdelybe sehogy se lehet szerezni PASOt..nem tudtok valami siteot v torrentet ami megy is es lehet tolteni PASOt?mar kb 1 oraja kersem
backdoorcj 3 years ago
Heeeeeeeeeeeeey you're a BABILON FOCUS!!! ennek amúgy van értelme, vagy ne is próbálkozzak? :D
ZeeyDee 3 years ago
Yepp! Legjobb klipp, legkiválóbb hangulat :)
seresgabor 3 years ago
Looking forward to see them on Sziget Festival next week gonna be a big skanking party ^^!!
Paratros 3 years ago 3
very good music....i think,it´s like TSPO or Rotterdam Ska-Jazz Foundation...
navytibi 3 years ago 3
geci nagy partyt csaptak reggae campen:D
DCynthe 3 years ago
e ez az efottos koncert :) nagyon jó volt
Babuuska 3 years ago
Jee Paso! Egyik legjobb magyar ska, de csak az Lk-beat után! ;-)
Metalmania92 3 years ago
Én személy szerint nem szeretem az ilyen zenét, de amit most EFOTT-on műveltek....
Minden elismerésem!!!!
Nem csak a bennem lévő tütüke okozta a zene élvezetét.(csak szóltam, mielőtt sokaknak ez ugrana be)
Szóval:nagyon jók.
fnicole21 3 years ago
EFOTTON is fantasztikusak voltak!
Hektorya 3 years ago
18 nap mulva itt van a felsziget[romania,marosvasarhely] es PASO is jon...alig varom hogy hallhassam oket...ezek az emberek zsenik es a zenejuk kurva jou..:D
vcc2tricks 3 years ago
gyerekek, holnap VOLT paso...igaz délután, de szokás szerint feltúrják a fesztivált, alig várom, yuhéé
balisali1 3 years ago
és tényleg XD
Jsophie1990 3 years ago
kézcsókom a rendezőnek. g*cijó.
0phantasmadeluxe0 3 years ago 2
nem tudja valaki hogy hol lehetne letölteni a zenéiket?
hddvd88 3 years ago
Boltban.