Szomorú, hogy ezt kell írnom, de Édesapámék a Belgrád rakparton laktak a háború alatt, de a hídak robbanásakor már tudták, hogy Pesten vége a harcoknak --- és ez számukra akkor megkönnyebülés volt. Azt nem tudták persze, hogy mi jön után.
Én láttam gyerekként a Erzsébet híd pesti pillérét belelógni a Dunába ---- szörnyű látvány volt. Lehet, hogy a híd maga nem a tökély, de én örültem, amikor átmehettem rajta 1964-ben. Persze a Szabadság híd, Lánc híd és Margít híd sokkal szebb.
Régen ez a híd szerves egységben volt a Klotild palotákkal és a várossal ma pedig csak egy ocsmány fehér átkelő. Amit ezek a buta komcsik soha nem értettek meg hogy nem csak kenyéren és vízen él az ember és az esztétikumot sem lehet katéteren át adagolni képcsarnokos művészettel. Szóval ez egy technikailag baromi praktikus híd csak ezt a küllemével nem sikerült összhangba hozni így ugyanolyan idegen testként éktelenkedik itt mint a panelházak. Nem mondom snájdig kis ótópájahíd lehetne
This comment has received too many negative votesshow
Szerintetek így kell egy hidat átadni???
El tudjátok képzelni, hogy anno a Lánchidat is így adták át, hogy ráeresztettek 2.800 embert sodródni a tömegben, meg átment rajta egy kicsi- meg egy nagy szekér???
Az emberektől még a rítusokat is ellopták a kommunizmusban.
Milyen jó kis felvétel... Most láttam először, ám amit nem először látok, az a mérhetetlen korlátoltság, ami kicsiny Hazánkban ezek szerint soha nem fog kiveszni. Ki az a balfék, aki komolyan képes elhinni, hogy minden, ami modern, az komcsi. Még a panelház sem az, dán találmány. Budapest pedig mindig haladt a korral. De javaslom a protestálóknak, költözzenek jurtába, hiszen az az igazán eredeti. Sőt! Barlangba! Nem érzik csúnyának és túl modernnek, esetleg kockának, komcsinak a téglaházat?
A régi Erzsébet híd nem volt csúnya, de már a maga idejében is korszerűtlennek számított. Abban az időben már sehol se építettek lánc hidakat, de a múlt század fordulóján a magyar ipar még nem tudott előállítani megfelelő szilárdságú acélsodronyt, így lett a konzervatív szerkezet. Az új híd tömege pontosan fele a réginek, szélessége és teherbírása viszont nagyobb.
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az új híd nem csúnya. A hídépítő szakma úgy érvelt, hogy mivel a forgalmat amúgy is a Rákóczin fogják elvezetni érdemes egy új hidat építeni. Valójában ki akarták próbálni, hogy itthon is képesek kábelhidat építeni és inkább feláldoztak egy lánchíd világrekorder emlékművet. Tulajdonképpen, ha a lánchíd felrobbanna oda is lehetne építeni egy kosáríves hidat. Az új Erzsébet hidat Akvinkumnál kellett volna felépíteni. Hatalmas kár érte!
@somethingirreversib Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a német hadvezetés áldozta fel. Az összes budapesti híd közül az Erzsébet híd rongálódott meg a legsúlyosabban. Gyakorlatilag csak a pesti pilon maradt állva, a többi csak ócskavasként volt használható. A visszavonuló német csapatok egyébként a Lánchidat is felrobbantották, de azt csodák csodájára még is a (majdnem) eredeti, 1915-ös rekonstrukciót követő állapotban építették ujjá.
A megnövekedett forgalmi igényeket a régi híd már 64-ben se tudta volna kielégíteni, ezért döntöttek egy új híd építése mellett. Amit tudtak egyébként felhasználtak a régi hídból. Az Erzsébet híd saruin mai is az 1898-as évszám látható. A régi hídon egyébként, bár a vágányokat kiépítették, az átadás után 10 évig nem járt villamos, mivel a BKVT és a BVVV nem tudtak megegyezni a használatról.
@daralogep a forgalomnak, ugyanis a II. világháború alatt megsemmisült ezért újjá kellett építeni (pontosabban nem újat, mert nem egészen olyat építettek helyébe mint az eredeti volt)
Az orszag tulnyomo hanyada baszott volna az uj Erzsebet hidra ha a komcsik kimaradnak a tortenelembol.
Lehet hogy lepattantal 18 evesen de hova? Bulgariaba? Ott kepeztek meg olyan ver-komcsikat mint te. Ja es ne irj privat mail-t a cimemre terito komcsi szoveggel.
@KoivuTheHab The second World War destroyed Elizabeth-bridge was rebuilt and handed over to traffic in 1964. But it happened all the other bridges as well.
azér a puhuló komcsik közé is beférkőzött a gonosz nyugati olajlobbi...kb 1972 óta nem megy villamos az Erzsébet hídon,betemették a sineket...meg a Rákóczi úton is és a...ja ugye,mert jaj a gépkocsiforgalomnak hely kell meg a párhuzamos metró elviszi az utasokat stb stb...persze,még több jeggyel,még több átszálással...meg túlterhelt gázolaj-koromokádó buszokkal a környezetbarát villamos helyett
Hozzá kell tennem, hogy mikor ürítették ki Pestet akkor robbantották fel, és konkrétan a németek, és nem kell ajnározni a komcsikat mert 1903-ban is felépítették és az tényleg szebb volt, nem ilyen kocka.
Szomorú, hogy ezt kell írnom, de Édesapámék a Belgrád rakparton laktak a háború alatt, de a hídak robbanásakor már tudták, hogy Pesten vége a harcoknak --- és ez számukra akkor megkönnyebülés volt. Azt nem tudták persze, hogy mi jön után.
Én láttam gyerekként a Erzsébet híd pesti pillérét belelógni a Dunába ---- szörnyű látvány volt. Lehet, hogy a híd maga nem a tökély, de én örültem, amikor átmehettem rajta 1964-ben. Persze a Szabadság híd, Lánc híd és Margít híd sokkal szebb.
13Tibor1975 6 days ago
Ez gyönyörű. Nagy esemény volt.
66666666666699881542 5 months ago 4
Régen ez a híd szerves egységben volt a Klotild palotákkal és a várossal ma pedig csak egy ocsmány fehér átkelő. Amit ezek a buta komcsik soha nem értettek meg hogy nem csak kenyéren és vízen él az ember és az esztétikumot sem lehet katéteren át adagolni képcsarnokos művészettel. Szóval ez egy technikailag baromi praktikus híd csak ezt a küllemével nem sikerült összhangba hozni így ugyanolyan idegen testként éktelenkedik itt mint a panelházak. Nem mondom snájdig kis ótópájahíd lehetne
belovedhungary 6 months ago
This comment has received too many negative votes show
Szerintetek így kell egy hidat átadni???
El tudjátok képzelni, hogy anno a Lánchidat is így adták át, hogy ráeresztettek 2.800 embert sodródni a tömegben, meg átment rajta egy kicsi- meg egy nagy szekér???
Az emberektől még a rítusokat is ellopták a kommunizmusban.
riderfreee 8 months ago
A bemondó ezen a videón: Hódos Judit.
vrstkghxmqq 9 months ago 20
Milyen jó kis felvétel... Most láttam először, ám amit nem először látok, az a mérhetetlen korlátoltság, ami kicsiny Hazánkban ezek szerint soha nem fog kiveszni. Ki az a balfék, aki komolyan képes elhinni, hogy minden, ami modern, az komcsi. Még a panelház sem az, dán találmány. Budapest pedig mindig haladt a korral. De javaslom a protestálóknak, költözzenek jurtába, hiszen az az igazán eredeti. Sőt! Barlangba! Nem érzik csúnyának és túl modernnek, esetleg kockának, komcsinak a téglaházat?
mitsukivida 9 months ago 11
New bridge opening ceremony in Budapest. 1964
blackg22 1 year ago 8
Szebb? Szebb? Minden szebb ami ma retro-nak minősül, ugyanis a retro ma a divatos. Pl a lánchíd miért nem szép?
solyoma 1 year ago
@solyoma Ki mondja hogy nem szép ? :) Most az a legszebb...
aklankrisz 1 year ago
A régi Erzsébet híd nem volt csúnya, de már a maga idejében is korszerűtlennek számított. Abban az időben már sehol se építettek lánc hidakat, de a múlt század fordulóján a magyar ipar még nem tudott előállítani megfelelő szilárdságú acélsodronyt, így lett a konzervatív szerkezet. Az új híd tömege pontosan fele a réginek, szélessége és teherbírása viszont nagyobb.
HTroppauer 1 year ago 4
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az új híd nem csúnya. A hídépítő szakma úgy érvelt, hogy mivel a forgalmat amúgy is a Rákóczin fogják elvezetni érdemes egy új hidat építeni. Valójában ki akarták próbálni, hogy itthon is képesek kábelhidat építeni és inkább feláldoztak egy lánchíd világrekorder emlékművet. Tulajdonképpen, ha a lánchíd felrobbanna oda is lehetne építeni egy kosáríves hidat. Az új Erzsébet hidat Akvinkumnál kellett volna felépíteni. Hatalmas kár érte!
somethingirreversib 9 months ago
@somethingirreversib Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a német hadvezetés áldozta fel. Az összes budapesti híd közül az Erzsébet híd rongálódott meg a legsúlyosabban. Gyakorlatilag csak a pesti pilon maradt állva, a többi csak ócskavasként volt használható. A visszavonuló német csapatok egyébként a Lánchidat is felrobbantották, de azt csodák csodájára még is a (majdnem) eredeti, 1915-ös rekonstrukciót követő állapotban építették ujjá.
HTroppauer 9 months ago
A megnövekedett forgalmi igényeket a régi híd már 64-ben se tudta volna kielégíteni, ezért döntöttek egy új híd építése mellett. Amit tudtak egyébként felhasználtak a régi hídból. Az Erzsébet híd saruin mai is az 1898-as évszám látható. A régi hídon egyébként, bár a vágányokat kiépítették, az átadás után 10 évig nem járt villamos, mivel a BKVT és a BVVV nem tudtak megegyezni a használatról.
HTroppauer 1 year ago 4
A bemondó Hódos Judit. Aki nagyon fiatalon 1972-ben autóbalesetben hunyt el, 35 évesen.
monoszkop 1 year ago 20
Köszönöm !!! 6 éves voltam ekkor ! Addig könyörögtem apámnak ameddig kivitt. Soha nem gondoltam volna, hogy újra látom.
redai58 1 year ago 8
öm tényleg kinek adták át az Erzsébet hidat?amugy én Rommániába lakok :D deee amióta járok Butapestre megtetszett a hely :P
daralogep 1 year ago
@daralogep a forgalomnak, ugyanis a II. világháború alatt megsemmisült ezért újjá kellett építeni (pontosabban nem újat, mert nem egészen olyat építettek helyébe mint az eredeti volt)
danyidl 1 year ago
Ki a bemondó a végén, a hangja ismerős és óriási!
panatta70 1 year ago 6
Nézzétek, hidfoglalók :))
danih8112 1 year ago
debrecenben még mindig jár az ilyen villamos:)
xdlol2009 2 years ago 3
Nem semmi felvétel. Még sosem láttam. Csoda hogy nem szakadt le a híd ennyi ember alatt...
Tibi77 2 years ago 4
Comment removed
benedani 2 years ago
LOL
benedani 2 years ago
bunkofurko te 1 kibaszott nagy komcsi vagy...
Az orszag tulnyomo hanyada baszott volna az uj Erzsebet hidra ha a komcsik kimaradnak a tortenelembol.
Lehet hogy lepattantal 18 evesen de hova? Bulgariaba? Ott kepeztek meg olyan ver-komcsikat mint te. Ja es ne irj privat mail-t a cimemre terito komcsi szoveggel.
MrKiraly77 2 years ago
What happend this day? Thanks in advance for the info...
KoivuTheHab 2 years ago
Tiedätkö, olin antanut uuden sillan yli Tonavan (Budapest) ja juhla oli. Line 1964-TV-lähetyksiä.
csuberda 2 years ago
They Happened to open a new bridge called "Erzsébet" to the public.
That is all.
enikavicsos 2 years ago
named after the Austro-Hungarian queen Sissy
(She was/is so popular here in Hungary that even the communist regime used the queen's name)
kurblee 2 years ago
@KoivuTheHab The celebration of the new Erzsebet bridge which is built in 1964.
gyurxi551 3 months ago
@KoivuTheHab The second World War destroyed Elizabeth-bridge was rebuilt and handed over to traffic in 1964. But it happened all the other bridges as well.
cortez8608 1 month ago
@cortez8608 You're welcome..
cortez8608 1 month ago
nem csúnya,de a régi sokkal szebb volt
chrissblack22 2 years ago
azér a puhuló komcsik közé is beférkőzött a gonosz nyugati olajlobbi...kb 1972 óta nem megy villamos az Erzsébet hídon,betemették a sineket...meg a Rákóczi úton is és a...ja ugye,mert jaj a gépkocsiforgalomnak hely kell meg a párhuzamos metró elviszi az utasokat stb stb...persze,még több jeggyel,még több átszálással...meg túlterhelt gázolaj-koromokádó buszokkal a környezetbarát villamos helyett
Balage78Szfvar 2 years ago
Én úgy tudom azért távolították el mert elkészült a 2-es metró.
Sofian25 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Ocsmány,szoci híd.
hunner80 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
akkor baszd meg a kurva anyád
betehettek volna az alapjába
v072lc 2 years ago
Ez egyszerű nemcsak rondább hanem olcsóbb is! Szerintem ez volt a legszebb híd Budapesten.
helios512 3 years ago
A régi hidat a nácik,és a magyar nyilasok felrobbantották.A kommunisták újra felépítették.Ennyit erről kedves bpwhu88!
sumpo80 3 years ago 4
Hozzá kell tennem, hogy mikor ürítették ki Pestet akkor robbantották fel, és konkrétan a németek, és nem kell ajnározni a komcsikat mert 1903-ban is felépítették és az tényleg szebb volt, nem ilyen kocka.
Csosziii 3 years ago
és milyen jól jártuk a komcsikkal. inkább ne lett volna híd, mint ezek a férgek.
59Putyin 2 years ago
A Jó kis bengáli villamos :) avagy FVV házi csuklós
villamosos 3 years ago 2
Szegeden a 3-as vonalon az összes jármű ilyen.
pecsiseg 3 years ago
De szep is latni!
Apam keszitette az osszes lampakat a Hidon!
Csodalatos!
pepusom 3 years ago 6
Szep az uj is.
ave2timeslip 3 years ago 2
Az első híd utcahosszal szebb volt, ez ocsmány komcsimunka
bpwhu88 3 years ago
Villamost az Erzsébet-hídra! :o)
kisdubos79 3 years ago 11
meg bringautat is! :P
Teomo5 2 years ago
így nézett ki az Erzsébet híd is 2002-ben, már ami a gyalogosokat illeti rajta
antigochi 3 years ago
Az eredeti Erzsébet híd szebb volt szerintem.
Muszály volt ilyenre építeniük...ACÉLVÁROS..
QuickSixx 3 years ago 4
Muszáj.
A régi hogy nézett ki?
Zaxxon86 3 years ago
A régi az bele illett a környezetbe, na de ez nem.
QuickSixx 3 years ago
Tudsz mutatni róla képet, mert engem érdekel
Zaxxon86 3 years ago
Kepeket az Regi Erzsihidrol a googleban keresd: "erzsebet hid homonnai" egybol az elso helyen ;)
machinebacon 3 years ago
köszi a tippet!
a régi tényleg szebb volt :(
Teomo5 2 years ago