Nincs senkiben annál nagyobb szeretet, mint aki életét áldozza fel másokért. A mi Istenünk ilyen, de nem kellene állandóan áldozatát kérni. Elég lenne, ha az emberiség megjegyezné, és örök érvényűvé tenné maga számára ezt a tényt, s megtanulná az életet értékelni és jóval viszonozni: jó cselekedetekkel. Jézusnak se kellett volna anno... se átélnie azt a szörnyűséget, de valószínű, hogy akkor is a szeretet volt kiveszőben az emberiségben. S annál nincsen szörnyűbb, ha az ember szeretni nem tud.
A Biblia azt állítja,hogy Isten személyesen eljött közénk Jézus Krisztus személyében,leélt egy tökéletes életet,egy olyat, amiről mindenki csak álmodhat,majd végül meghalt a kereszten,így fizetve ki az emberiség összes bűnének az árát.
Isten a saját életével fizetett értünk.
Ez az igazi szeretet! Nekünk pedig nem megfelelnünk kell ,hanem elfogadni ezt az áldozatot ajándékként. Ezt jelenti a megváltás.Ingyenes ajándék.
A Biblia szavai-Isten szavai, de sokszor félreértelmezzük őket, mert nehéz felfognunk is az Ő szeretetének nagyságát.Mi földi mértékben akarunk mérni.Túl távolinak tűnik az égi.Gondoljunk arra: Jézushoz hogyan viszonyultak kortársai.Anyjának sem lehetett könnyű a dolga, amíg emberként élt köztünk.Isten útmutatásokkal segíti földi létünk.Elmondja,mit tegyünk, hogy tovább éljünk.Ő mindig ad,nem elvesz tőlünk.A szeretetét a megpróbáltatások elviselésében is éreztem.Ha bántottak, Ő ott volt velem.
A lényegre tapintott.A hitünk alapja ugyanolyan személyes lény, mint mi, kik hiszünk benne, csak neki más a mérete.Sokkal hatalmasabb.Nevünkön szólít, ismer minket:gondolatainkat, tetteinket.Azok alapján minősít,segít.Az élet alapja a kettőnk viszonya, hiszen az embernek azért van szabad akarata,hogy a jót válassza.Én Istenemnek, Mennyei Atyámnak nevezem, mert Ő volt, aki előbb szeretett engem.Mielőtt még e világra jöttem.Mindenre emlékszem,mert Ő van velem.
Azt gondolom,hogy az építő vita nem a másik fél legyőzéséről szól, hanem arról,hogy mi az igazság.
Ha az ön által említett intelligens energia nem személyes lény,nincs öntudata,nincs éntudtata,nincs neve,ebben az esetben nem lehetett képes arra,hogy egy olyan személyes lényt alkosson, mint amilyen ön!
Ha ön nem ismeri őt személyesen,nem tudja a nevét,akkor nem is hihet benne,hiszen a hit egy meggyőződéseken alapuló dolog.
Meggyőződések nélkül,ismeret nélkül nem hívők vagyunk, hanem hiszékenyek.
Az emberek azért nem akarják az intelligens energia létét beismerni,mert úgy érzik, hogy korlátozná őket.Valójában pedig sokkal több lehetőséget kapnak és hozzá képességet ahhoz,hogy a tiszta értelem által is megértsék-az Élet szent csoda, amely a szeretettel válik valóra.Az ember örül a létnek.Nem legyőzni akarja a másik ,hanem felemelni tanítja őket.Az ilyenekkel néha csodák is szoktak történni,hogy lásd-Érdemes hinni.Azt is tudja az,kinek az energiája működteti a cselekvőket.Érti?
Az energia személytelen, ezért nem lehet tudata.Egy tudattalan, személytelen dolog pedig semmit nem képes létrehozni,hiszen nem rendelkezhet intelligenciával.
Semmi nem jöhet létre intelligens terv és célszerű kivitelezés nélkül.
Az pedig lényegtelen,hogy te mit gondolsz a létedről.A te véleményed nem fogja megváltoztatni a valóságot!
Próbáld meg azt gondolni, hogy nem fogsz meghalni.Sikerülni fog?
Vagy lépj le egy ház 10-ik emeletéről. MI fog történni?
A természeti törvény ereje az Energia.A tudomány megalapozója.Létrehozója energia.Az ember.Azon múlik minden,hogyan értelmezem létem.Ember vagyok:Sorstalan nem lehetek mégsem!!!
A visszafejlődés érezhető az emberi fajon.A Föld az Univerzum része.Akkor mindegy,hogy rajta élsz-e?Itt megint a hit kérdése.Mégse?Tiszta fizika törvénye.Miért kell komposztálni?Mi a nitrogén szerepe?Carpe diem?Memento mori közben?
ha isten él, akkor meg is halhat, tehát akkor nem tudhatod hogy van e még, és meddig él. Az egyházföket a vallásalapitorol itéljem meg? Akkor elfogadott hogy fiukat molesztáljanak papok, és magasabb rendü egyházfők? Ők isten nevében cselekszenek, isten mégse állítja le őket. Ha valami jó történik, azt isten adta, ha rossz, akkor az ördög müve. Ez csak annyi hogy a felelősséget másra kenje az ember. Aszerint ahogy élsz, úgy alakul a világ körülötted.
@kimikeish87 Uralkodjatok önmagatokon, mert az visszahat rátok. Valaminek az Urának lenni - uralni - azt jelenti - Érte mindent megtenni. Éltetni. Erőt adni. Nagy felelősség. A jövő érdekében az emberiségnek önmagán kellene uralkodni. Ha érted a földi életet, kell, hogy legyen hited. Ha nem érted, nem is kellene a gépnél az idődet töltened.
Na de attól mert rengeteg ember lejáratta az Úr nevét, az nem jelenti azt, hogy ő nem is létezik. Megértem, hogy az emberek megkeseredtek a vallásra, mert látszik ezeknek a gyümölcse. De Jézus nem azért jött, hogy vallásokat alapítson, hanem azért, hogy megváltson minket. De sajnos emberek hozzátettek és elvettek Isten beszédéből és ebből születtek a torz vallások és annak a gyümölcsei, például az inkvizíció. Sok vallás próbálja ráerőltetni az emberekre Isten törvényét, de ez így nem megy.
Az emberi butaság miatt, a vallásosságok miatt ne hagyjuk magunkat elvakítani. Rengeteg bűnt követtek el "Isten nevében", de ők valójában nagyon messze jártak Istentől. Isten él és nem mi alkotjuk, nem mi jelentjük ki, hogy ő milyen. Ő már kijelentette magát, az igéből meg lehet ismerni az ő valóságos személyét.
A videóval kapcsolatban is, teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy nem, amit mond. Ha nem is igaz, nem járt a Mennyben, az nem bizonyítja, hogy nincsen Menny.
Amíg nem vagyunk megérintve Istentől és nem fogadjuk be őt, hiába próbálunk megváltozni, nincs hozzá erőnk és csak megkeseredik tőle az ember. Mikor befogadjuk Jézust a szívünkbe, akkor lesz erőnk és hatalmunk a bűnt felett, mert az már belső és nem külső késztetésre történik. A vallások erőltetik, hogy bizonyos cselekedeteket tegyünk meg és azok által bocsánatot nyerünk, de ez ellentétes Isten beszédével. Isten azt mondja, hogy nem cselekedetekből, hanem HIT által KEGYELEMBŐL igazulunk meg.
Én soha nem szerettem a képmutató papokat. Nem fogadom el a papok uralmát.Szerintem az élet egyzserű: Ne tegyél olyat mással amit nem szeretnél ha veled tennének! Ennyi. A többi kitalált humbugból nem kérek. Ne féléjetek élni. Ennyi az egész.
nem mellesleg, látszik hogy hazudnak. az úgynevezett pásztor(aki feltűnően jól öltözött) folyamatosan balra tekintget, ami vagy azt jelenti hogy visszaigazolást kér hogy jól csinálja e, vagy hazudik éppen(bizonyított dolog hogy hazudás közben oldalra tekint az ember. természetes reakció, kevesen tudnak enélkül hazudni)
Az a baj, hogy az emberiség hitvitákat rendez ahelyett, hogy magában tenne rendet. Ha keresztény vagyok, ha pogány hitemet vallom - én akkor is egyről beszélek. Szeretem az életet. Az életadó természetet, tehát védem, magamat is, hogy élhessek, hiszen része vagyok a természetnek. Harmóniára törekszem. Csodálom a növényeket, állatokat. Próbálom megérteni a Tervező Mérnököt. Pontosan működik minden. Agyammal értem. Testemmel bemérem. Lelki síkon is éltetem a Mindenséget.
A kérdésedre nincsen felelet. Bolyongsz. Vakon járod az utad. Céltalan - mondogatod. Pedig csak magadat fosztogatod. Ha van hited, akkor osztogatod. Ígyen.
A megsemmisülésben én nem tudok hinni. Az nekem semmi. Hitem a Teremtő- és nem korlátozom azzal, hogy tagadom azt, amit én nem is tudok felfogni. Ilyenkor az ember egyet tehet (és akkor a legbölcsebb) - lehet kételkedni. Mi van, ha mégis...? Aki tagad, az már lezárt egy utat, amely esetleg az élethez mutat. Ez a hit és a hitetlenség értelme. Ha jól megfigyeled az életet - nem tudsz hitetlen lenni, mert az azt jelentené, hogy nem is tudsz élni, vagy élsz, de minek?- ezt te magad felteszed.
@demariaist maga az élet egy véletlen mellékterméke kémiának és fizikának. Igazábol tökre semmi értelme nincs. Azért élünk, hogy élhessünk. Az idegsejtjeink rabszolgái testünk minden sejtje. Minden amit teszünk azért történik hogy kielégüljenek a neuronjaink. A semmitöl valo félelem szülte meg a mennyet és a poklot. Minden élölényt le lehet irní biokémiai szinten, sőt akár kvantumfizikai szinten, egyenletekkel. Nincs itt megtervezve semmi, fizika az egész világegyetem.
Ja, már értem. Tuti. Nem létezik, mert nem. Mert csak. Mert mások is gondolják még így.
Szuper!
Én mitől félnék?
Ha a biblia igaz, és van Menny. Ha Jézus feltámadott. És én személyesen is meggyőződtem erről, megbékültem Vele,és békésségem van Istennel.Akkor én mitől féljek?
De,ha mindaz igaz, ami az evangéliumokban le van írva: Jézus tényleg feltámadt; de te nem tartasz igényt a segítségére...
@dzoe7 valaki ír egy könyvet, felépít egy kultuszt egy ember köré, és biztos lesznek rajongói. Ha lady gaga elkezdene pokolról, menyről, vagy hasonlókról prédikálni, simán épülne köré egy vallás. Ha nem így menne az élet, nem lenne szcientologiai egyház, mormonok, meg még jó pár logikailag értelmetlen, pusztán anyagi javakat behúzó egyház. Még a Harry Potterből is egyház lesz, és valószínűleg annyi a valóságtartalma mint a bibliának. (be tudja bárki bizonyítani az ellenkezőjét? nem.)
@denton241 :) Hogy mondhatod, hogy a menny és a pokol nem létezik? Ja, mert te már meggyőződtél róla. :-O Egy ember száguld az autójával. Mondják neki, hogy a kanyar után szakadék van; fékezzen és változtasson irányt, forgassa a kormánykereket. -Dehoooogy! Erre befogja a szemét és bekapcsolja dübörgő zenéjét, hogy ne hallja az aggódó hangokat! És boldoooog! Kiegyensúlyozott! Még 100 méteren keresztül. Még 50m... Még 5m.... - Jaaaaaaaaaaaa... - Miért nem szóltatok???
Te meg nem gondolkodsz, hogy aki neked válaszol, az mire akarja felhívni a figyelmedet. Én az átélésekről beszélek, amelyeket nem magyaráznak a te hormonjaid. Csak beleragadtál gy védekezésbe. Millió átélés van, ami valóságosabb, mint az, hogy most ülsz és olvasod valakinek a válaszát és dühöngsz. Mert ez egy perc múlva érdektelen lesz. Azok viszont az örökkévaló állapotok megtapasztalásai. Adj esélyt magadnak. Őszintén!!!
Ettől a kettős hormontól kilép az ember a testéből, felemelkedik és minden vele történő dolgot lát, hall, csak felülről. A hormon felemeli.Aztán a limbikus rendszerben benn van Isten és a Menny képe. Sőt szavai is. Ezért hallják sokan. Másokban a pokol van. Ők azt látják és érzékelik a hormonjaik által.
Ez az alapbeállítottság jól hangzik.Viszont mi van akkor, ha megvizsgálod, és úgy is találod, hogy valóság.A kereszténység (igazi,és nem az utánzata) ,nem a vakhitben hisz.
A hit, a még nem látott dolgok megvalósulásának az alapja, és bizonyítása annak, hogy az a dolog, ügy ,személy valahol már létezik.Az eredeti hit szó rátámaszkodást jelent.
Egy valójábanban nem létező dolog nem tudja megtartani az életed súlyát, ha rátámaszkodnál. Arra csak a valóság képes.
Azt nem tudom, hogy ez biznisz-e, de mindenképpen kell egy könyv nyomtatásához, kiadásához pénz. Hm?
Nem tudom, hogy ez az ember hol volt, de én feltettem az egész életemet arra, hogy mindaz igaz, amit a Biblia ír. Tudom,hogy nem bánom meg. Erre a Biblia szavai által lett bennem meggyőződés, és nem valakinek a megtapasztalása révén. Viszont ez is lehet, hogy elindít valakit a keresés útján. A válasz Istentől fog jönni akkor is.
hiszek a tulvilagi eletben hiszek istenben de nekem ez a beszamolo nagyon kereszteny egyhaz szagunak tunik.. bar lehet a konyvben egyeb dolgokat is ir de amit itt elmodott azt barki eltudna mondani aki kereszteny.. szal biztos nem vennem meg a konyvet..
gáz hogy az emberiség még tud hinni erőszakra, elnyomásra, intoleranciára, és pénzszerzésre épülö vallásban. A hit mögé bujva kizsákmányolja az egyház a világot, és elzárja az emberiséget a fejlődéstől. A keresztények erkölcsöket festenek mások elé, amelyeket ha megszegnek, csak egy boccsal, megbocsájtja az istenük. Ha annyira nagy bűnök lennének nem bocsájtaná meg az isten nekik. A világ börtöneiben sinylődő szuperbünözök, gyilkosok, erőszakolok mind keresztények.
akkor te szerinted ez mind időpocsékolás és hiábavalóság? ellene vagy a kereszténységnek és jobban hangzik a sok katasztrófa ami a mai világban van? nem jobb ezt el hinni hogy létezik egy mindenható aki csak azt akarja hogy higgy és elfogadd végre?. Csoda hogy létezik a kegyelem, amit egyébként az emberiség nem érdemelt volna meg, Isten tudja hogy az ember milyen piszkos, de nem adott fel mindet, hanem feláldozta az egyetlen fiát hogy meghaljon érted. mivel úgy formált ki téged hogy dönts. Dönts
@viktor4551 más megközelités: Isten megteremtette az embert, és nem adott neki tudást, csak buta állatokként keringett a paradicsomban Ádám és Éva. Lucifer arkangyal megsajnálta, és megkedvelte az embert, hozzájutatta a tudáshoz, mivégett Lucifert számüzte isten, válaszként Lucifer létrehozta a poklot. Ádámot, Évát büntiböl a földre száműzték, és megfosztották isteni magjuktol. Isten és Lucifer verseng az emberek lelkeiért. Ha van is isten, magasrol tesz az emberre, mert elárulta őt.
@frogg86 más megközelítésből meg:igen jobban hangzik a sok katasztrófa, mert nem azt kéne várni hogy valami felsöbb hatalom megmentse a seggünket, hanem magunkak kell megteremteni a jó környezetet. és hogy stilizált legyek: "segíts magadon, és isten is megsegít". Nem értem halt meg jézus, hanem azokért akik ott voltak vele. Isten nem áldozta fel az egyetlen(?az ember is a gyermeke nem?), csak tojt rá magasról. Főleg hogy ugyis menybe megy, szoval nagy baja nem lesz.
Nem az a lényeg te milyen keresztényekkel találkoztál és azok mit tettek, az lényeg te milyen ember vagy és miket teszel.
Ha az ember arra figyelne hogy a történelem folyamán mit tettek emberek a kereszténység álcájával, senki nem hinne Istenben, de az jó hogy Isten nem olyan mint az emberek, csak próbálj meg közeledni hozzá és benne biztosan nem fogsz csalódni, mint az emberekben, legyenek azok keresztények vagy
@csivett25 A pokol csak riogatás, mint a mumus. Csak azért van, hogy helyesebben éljen az ember. Viszont kiskapuk mindig vannak. Elég megnézni mit tett isten nevében az inkvizíció, vagy a keresztes lovagok a hadjáratokon. A csodák meg általában olyan emberekkel történnek meg, akik mélyen vallásosak, és a képzeletük elferdíti a valóságot. Gátolja kereszténység már a fejlődést, és igazából mindig is gátolta. Aki mást mert mondani mint amit megállapitott az egyház, eretnek.
@frogg86 Aki olyan dolgott tett amit még más nem látott, az csodát tett. Vagy épp boszorkány volt, és az ördöggel cimborált. Ilyen hozzáállással nem lehet tovább fejlődnie a civilizációnak. Ameddig ilyen elutasító, zárkózott erőszakos vallások vannak, meg létezik a pénz, addig az emberiség nem is kerül új fejlődési szintre. Újabb érdekesség: a kereszténység megjelenéséig virágzó civilizációk voltak, utána az emberek a saját mocskukba éltek, és elutasítottak minden tudományt.
A gond sok emberrel hogy azt hiszik Isten olyan mint azok akik benne hisznek, de ez nem így van. ő nagyon szeret minket, téged is nagyon szeret és nem akarja, hogy pokolba kerüljön az ember, de az fontos hogy ne az emberekhez hasonlítsuk őt, mert ő nálunk sokkal de sokkal jobb.
Remélem, nem veszed tőlem kioktatásnak amit írtam, mert nem ez volt a szándékom.
@csivett25 nem vettem kioktatásnak, az a te véleményed, ez az enyém. Mindenesetre azt ne felejtsük ki a tények közül, hogy az egyház elég sok mindent eltitkol, csak hogy megmaradjon a pozíciója, és az emberek fizessenek nekik. Persze az emberek nagy részének kell hogy higyjen valamiben, hogy van értelme az egész létnek. Ha mindenki ráébredne hogy pusztán fajfenntartás az élet, és a halál után se lesz jobb, valószínűleg lemészárolnák magukat az emberek.
Zsarolás az egész, ha nem csinálod ezt-azt, akkor a pokolra jutsz, ha igen a mennybe. Nagyon sokan félelemből merülnek bele ebbe a témába, mert nem akarnak a pokolba jutni... :(
Másként látom. Isten szerintem azért bocsájtja meg a bűneidet legyen szó bármiről mert azért ha a pokol tényleg valóságos biztos nem jó az örökkévalóságig ott lenni amit ember nem is tud felfogni. "gáz hogy az emberiség még tud hinni erőszakra, elnyomásra, intoleranciára, és pénzszerzésre épülö vallásban." - Itt a rossz papokról és egyházfőkről beszélsz de az egyházat vagy más vallásokat a vallásalapítóról kell megítélni nem pedig az emberekről akik a történelme során felbukkantak.
@kimikeish87 Egyébként ebből a videóból nekem nem az jön le, hogy ez a vallás erőszakra, elnyomásra és intoleranciára és pénzszerzésre épülne. Egyébként ha azt mondod Isten mindent megbocsájt akkor, hogy nevezheted intoleránsnak a vallását? Ellenkezőleg... végtelenül toleráns és megértő de csak ha tiszta szívből megbánod a bűnödet. :) Egyébként Isaac Newton egy nagyon vallásos ember volt annyira, hogy megpróbálta kiszámolni a világvégét a Biblia alapján ami szerinte 2060 körül lesz.:)
@kimikeish87 Világvége... ugyan már. Max elpusztul a bolygónk valami véletlen folytán. :D A pénzszerzés ott van, hogy megirta azt a könyvet, és pénzért adja. Ha annyira terjeszteni akarná, ingyen adná. Isten meg magasról tesz az emberre, mióta kirakta a paradicsomból. Magunk vagyunk, magunkra, és egymásra számíthatunk csak. Ha tökéletesen tudod kontrollálni az agyadat, szó szerint bármit megtehetsz. Gyorsabban gyogyithatod a sebeidet, akár másokét is, irányithatod a fájdalmad, és még sokminden.
@frogg86 Vedd meg a könyvem, ha megjelenik, s megtudod. :) Ha úgy gondolja, hogy az életnek tökre semmi értelme nincs, akkor nincs is felelőssége érte, nem- de? A fizika nem működik és sántít a biológia, s túl erősen hat önre a kémia, s elvonta magától azt, ami a kozmikus energia- Szeretet - valójában. A reinkarnáció - bár nincs benne a Bibliában, attól még lehet valójában. A holtak is tudhatnak sokmindent. A szeol - pedig nem a sír, mely magába zár, hanem, amely kivet magából.
@frogg86 Ez a földi élet. Itt nem elég tanulni. Tudni kell. Tudni. Tudni. A hit nem tagadja a tudományt, csak az áltudomány a hitet. Minden fizika. A világmindenség energiája. Az ember maga. A szeretete, s ahogy bánik vele. Nem elég várni a megváltást se, hanem az élet küzdelme - az az élet értelme (Madách is ezt említette). Képzelje el, milyen lenne az élet, ha nem lenne, aki fát ültetne. S van, aki ezért a munkáért őt megvesse? Nem hiszek a véletlenekben.
@frogg86 Az egyházak problémái is emberek problémái, mint az élet minden területén vannak tévelygő emberek, akik csak sejtekről beszélnek. Így nagyon egyszerű lenne, mert másnak vagy magamnak az élet a kezemben lenne. Azért egy kicsit több az ember, mert emberi lénye az aminek a kvantumfizika szintjén is van értelme. Az agysejtjeinek szinapszisszáma a kvantumfizika tudománya, maga az ember. És az nem igaz tudomány, amelyből hiányzik az ember isteni lénye.
@demariaist Ez az elmélet addig helytálló, míg az ember alkotja meg a fizikai, kvantumfizikai törvényeket, mik pusztán csak leírása azoknak a folyamatoknak, amik vannak. Elég nagy a világegyetem, nem lehet azt mondani, hogy csak az ember alkothat ilyet. De máshogy értelmezve a szavaidat, amit nem az ember alkot meg, az nem igazi tudomány? és jézus csak a zsidokat váltotta meg, én meg nem vagyok zsidó.
@frogg86 A világegyetem törvényei léteznek. Objektíven és szubjektíven. Nem én vagyok-e aki értem? Ha nem értem, az akkor is működik. Bármennyire hihetetlen, általunk működik, mert mi vagyunk a világegyetemet összetartó erők, ha tudatosan, ha csak ösztönösen. A törvények megértésének képessége is az emberé (akit zavar, most ne is említsük Isten nevét). Ha a reinkarnációban hiszek- mi a dolgom? Ez azt jelenti ugye, hogy vissza fogok térni, de hová?
@demariaist az agyunk fejlettsége miatt teszünk fel kérdéseket, és elmélkedünk. Maga a világegyetem meg működik nélkülünk is, ha az emberi faj kipusztulna, akkor se esne szét semmi. Van max fél millió évünk és a nap feléli az égéstermékét, megnő, és vagy magába szívja a bolygókat a Marsig, vagy csak szétégeti őket. Kár, és fölösleges ezen agyalni. Ha teremtve lennénk, akkor már a dinók előtt is lett volna ember, de nem volt. Evolúció, volt, de mára már ez semmibe lett, csak visszafejlődés van.

@frogg86 Ha abban hiszek, hogy fizikai testemmel megsemmisülök, akkor is visszatérek a természetbe, akár, mint porból nőtt növény. Akkor mi a dolgom? Nem az, hogy tisztelem a természetet? Ha én érteni tudom a természet üzenetét, az nekem nem rossz. Másnak igen, ha elmondom? Ha az ember Isten lénye, halála után is üzen, akkor én vagyok a bolond, vagy az, aki nem akarja elhinni, pedig a tények magukért beszélnek. Miért tesz fel ilyenkor az ember ilyen kérdést: érdekes, ezt honnan tudja?
@frogg86 Mit kéne még magyaráznom? Egyébként én nem vagyok rasszista, de mégis nagyon az vagyok. Minden rasszot megvetek, kik ellene vannak az életnek. Nekem az idő se pénz, hanem kincs. A világmindenség kincse. Az Öné is az és azoké is, akik még most nem értik. És esetleg később Önnek megköszönik, hogy segített élni. Én pedig be fogom Önt perelni plágiumért. Ugye? Ugye? Mennyi kapok Öntől? Legalább annyit, hogy ne tiltsák le az életterem, mert én is szeretek élni. Hogyan? Hát csak úgy.
@hunadmin1 a Baptista pap "imajaval" lehuzta a Mennybol !!! Egy ujabb bizonyitek, hogy a papok csak lehuzzak az embert !!!!!!!!!!!!!
Ezeknek a materialista egyhazaknak semmi kozze sincs Mennyei Atyamhoz, sem Jezushoz, aki elvete buneinket, hogy tisztak legyunk es ne szoruljunk a papok es showman-ek szeditesere.
"... mostmar en is maskep nezzem az elet dolgait tudva, hogy valosagos az a hely ahova keszulunk (a bevetelbol). Ezek a konyvek barhol beszerezhetok, kerem vasaroljak meg oket . "
Ez tény, megtörtént eset!!! a hozzászólásokból is lehet látni a tévelygéseket. Ahogy Ábrahám mondta a gazdag embernek (a seolban)"Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek!
Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." (Lukács evangliuma 16, 30-31.)
Ha nem pénzszerzésből,hanem azért írta meg,mert, fontos,hogy tudd te is?!
Add meg ezt az esélyt is magadnak.
Én is feltettem a kérdést Istennek.
A döbbenet,hogy válaszolt.
Megnyílt a természetfölötti. Megtapasztaltam, hogy Jézus valóságos személy! Hogy a biblia IGAZ!
Ez 21 éve volt.
Hála Istennek, aponta köszönöm meg Neki,hogy megnyitotta a szívemet.Azelőtt ugyanis a leglehetetlenebb dolog számomra a hit volt.De:"aki segítségül hívja őt,megszabadul"
Ott már jó lesz, de a feladatod az, hogy itt teremtsd meg annak a Kozmikus Energiának (Isten, Allah, Krisna, Buddha) és a Te egyéniséged összhangba hozásával a Mindenség harmóniáját. Szeress! Hidd el, ez a legnagyobb erő! Én ezért jöttem vissza többször is. Ne félj, ott jó! Bárcsak itt lenne olyan! Szeretni csak egyféleképpen lehet: jót akarsz magadnak és másnak is, hiszen ők is emberek. Embernek születtek. Az élet csoda. Vegyétek észre! Én is megírom. Felejtsétek el a pénz hatalmát!
Keresztény hülyeség. Keresztény propaganda. D ettől függetlenül bízom benne, hogy van valamiféle felsőbb intelligencia vagy lény. Allah, Krisna, Buddha velük mi van? Akik bennük hisznek azoknak nincs nyitva az isten országa? Ugyan már! Ez vicc:) Egy igazság létezik. Csak az a baj, hogy az emberek alakítják és formálják ezt az igazságot! Az aktuális korhoz:(
@legios01 Az igazság csak annyi, hogy mi mindannyian embernek születtünk egy Föld nevű bolygóra, de sokan el szokták felejteni, hogy emberként kell az életet végigélni. Az élet a legszentebb csoda. Kaptál egy lehetőséget egy színpadon, ahol legkésőbb a taps után lerakod a jelmezed és örökre lelépsz a színpadról. De ha kezed összeteszed, összegzed önmagad - felülre irányítod energiád, mert tudod, hogy onnan kapod, védve vagy.
Nincs senkiben annál nagyobb szeretet, mint aki életét áldozza fel másokért. A mi Istenünk ilyen, de nem kellene állandóan áldozatát kérni. Elég lenne, ha az emberiség megjegyezné, és örök érvényűvé tenné maga számára ezt a tényt, s megtanulná az életet értékelni és jóval viszonozni: jó cselekedetekkel. Jézusnak se kellett volna anno... se átélnie azt a szörnyűséget, de valószínű, hogy akkor is a szeretet volt kiveszőben az emberiségben. S annál nincsen szörnyűbb, ha az ember szeretni nem tud.
demariaist 13 hours ago
Kedves Csilla!
A Biblia azt állítja,hogy Isten személyesen eljött közénk Jézus Krisztus személyében,leélt egy tökéletes életet,egy olyat, amiről mindenki csak álmodhat,majd végül meghalt a kereszten,így fizetve ki az emberiség összes bűnének az árát.
Isten a saját életével fizetett értünk.
Ez az igazi szeretet! Nekünk pedig nem megfelelnünk kell ,hanem elfogadni ezt az áldozatot ajándékként. Ezt jelenti a megváltás.Ingyenes ajándék.
Ez Isten szeretete. :-)
leventemagyar 2 days ago
This has been flagged as spam show
A Biblia szavai-Isten szavai, de sokszor félreértelmezzük őket, mert nehéz felfognunk is az Ő szeretetének nagyságát.Mi földi mértékben akarunk mérni.Túl távolinak tűnik az égi.Gondoljunk arra: Jézushoz hogyan viszonyultak kortársai.Anyjának sem lehetett könnyű a dolga, amíg emberként élt köztünk.Isten útmutatásokkal segíti földi létünk.Elmondja,mit tegyünk, hogy tovább éljünk.Ő mindig ad,nem elvesz tőlünk.A szeretetét a megpróbáltatások elviselésében is éreztem.Ha bántottak, Ő ott volt velem.
demariaist 3 days ago
Comment removed
szivcsilla 3 days ago
A sorai között a Biblia szavait látom viszont.
De biztosan jól értelmezi?
Honnan tudja,hogy Isten szereti önt?
leventemagyar 3 days ago
A lényegre tapintott.A hitünk alapja ugyanolyan személyes lény, mint mi, kik hiszünk benne, csak neki más a mérete.Sokkal hatalmasabb.Nevünkön szólít, ismer minket:gondolatainkat, tetteinket.Azok alapján minősít,segít.Az élet alapja a kettőnk viszonya, hiszen az embernek azért van szabad akarata,hogy a jót válassza.Én Istenemnek, Mennyei Atyámnak nevezem, mert Ő volt, aki előbb szeretett engem.Mielőtt még e világra jöttem.Mindenre emlékszem,mert Ő van velem.
demariaist 5 days ago
Azt gondolom,hogy az építő vita nem a másik fél legyőzéséről szól, hanem arról,hogy mi az igazság.
Ha az ön által említett intelligens energia nem személyes lény,nincs öntudata,nincs éntudtata,nincs neve,ebben az esetben nem lehetett képes arra,hogy egy olyan személyes lényt alkosson, mint amilyen ön!
Ha ön nem ismeri őt személyesen,nem tudja a nevét,akkor nem is hihet benne,hiszen a hit egy meggyőződéseken alapuló dolog.
Meggyőződések nélkül,ismeret nélkül nem hívők vagyunk, hanem hiszékenyek.
leventemagyar 1 week ago
...Nem legyőzni akarja a másikat, hanem felemelni , és erre tanítja őket.
demariaist 1 week ago
Az emberek azért nem akarják az intelligens energia létét beismerni,mert úgy érzik, hogy korlátozná őket.Valójában pedig sokkal több lehetőséget kapnak és hozzá képességet ahhoz,hogy a tiszta értelem által is megértsék-az Élet szent csoda, amely a szeretettel válik valóra.Az ember örül a létnek.Nem legyőzni akarja a másik ,hanem felemelni tanítja őket.Az ilyenekkel néha csodák is szoktak történni,hogy lásd-Érdemes hinni.Azt is tudja az,kinek az energiája működteti a cselekvőket.Érti?
demariaist 1 week ago
Az utolsó bejegyzésre reagálva:
Az energia személytelen, ezért nem lehet tudata.Egy tudattalan, személytelen dolog pedig semmit nem képes létrehozni,hiszen nem rendelkezhet intelligenciával.
Semmi nem jöhet létre intelligens terv és célszerű kivitelezés nélkül.
Az pedig lényegtelen,hogy te mit gondolsz a létedről.A te véleményed nem fogja megváltoztatni a valóságot!
Próbáld meg azt gondolni, hogy nem fogsz meghalni.Sikerülni fog?
Vagy lépj le egy ház 10-ik emeletéről. MI fog történni?
Ébresztő
leventemagyar 1 week ago
A természeti törvény ereje az Energia.A tudomány megalapozója.Létrehozója energia.Az ember.Azon múlik minden,hogyan értelmezem létem.Ember vagyok:Sorstalan nem lehetek mégsem!!!
demariaist 1 week ago
A visszafejlődés érezhető az emberi fajon.A Föld az Univerzum része.Akkor mindegy,hogy rajta élsz-e?Itt megint a hit kérdése.Mégse?Tiszta fizika törvénye.Miért kell komposztálni?Mi a nitrogén szerepe?Carpe diem?Memento mori közben?
demariaist 1 week ago
Ez az amerikai Hitgyüli műsora. Én egy szavukat sem hiszem.
Cuiniel 1 week ago
ha isten él, akkor meg is halhat, tehát akkor nem tudhatod hogy van e még, és meddig él. Az egyházföket a vallásalapitorol itéljem meg? Akkor elfogadott hogy fiukat molesztáljanak papok, és magasabb rendü egyházfők? Ők isten nevében cselekszenek, isten mégse állítja le őket. Ha valami jó történik, azt isten adta, ha rossz, akkor az ördög müve. Ez csak annyi hogy a felelősséget másra kenje az ember. Aszerint ahogy élsz, úgy alakul a világ körülötted.
frogg86 3 weeks ago
a nő nem Szabó Zselyke hangja?
Chabloo1 4 weeks ago
Világvége: thewarning.uw.hu
kimikeish87 1 month ago
@kimikeish87 Uralkodjatok önmagatokon, mert az visszahat rátok. Valaminek az Urának lenni - uralni - azt jelenti - Érte mindent megtenni. Éltetni. Erőt adni. Nagy felelősség. A jövő érdekében az emberiségnek önmagán kellene uralkodni. Ha érted a földi életet, kell, hogy legyen hited. Ha nem érted, nem is kellene a gépnél az idődet töltened.
demariaist 1 month ago
A halál után mindenki abba csöppen bele amit előtte elképzelt, olvasott, fantáziált..
eby23ful 1 month ago
Na de attól mert rengeteg ember lejáratta az Úr nevét, az nem jelenti azt, hogy ő nem is létezik. Megértem, hogy az emberek megkeseredtek a vallásra, mert látszik ezeknek a gyümölcse. De Jézus nem azért jött, hogy vallásokat alapítson, hanem azért, hogy megváltson minket. De sajnos emberek hozzátettek és elvettek Isten beszédéből és ebből születtek a torz vallások és annak a gyümölcsei, például az inkvizíció. Sok vallás próbálja ráerőltetni az emberekre Isten törvényét, de ez így nem megy.
nstudio777 1 month ago
Comment removed
nstudio777 1 month ago
Az emberi butaság miatt, a vallásosságok miatt ne hagyjuk magunkat elvakítani. Rengeteg bűnt követtek el "Isten nevében", de ők valójában nagyon messze jártak Istentől. Isten él és nem mi alkotjuk, nem mi jelentjük ki, hogy ő milyen. Ő már kijelentette magát, az igéből meg lehet ismerni az ő valóságos személyét.
A videóval kapcsolatban is, teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy nem, amit mond. Ha nem is igaz, nem járt a Mennyben, az nem bizonyítja, hogy nincsen Menny.
nstudio777 1 month ago
This has been flagged as spam show
Amíg nem vagyunk megérintve Istentől és nem fogadjuk be őt, hiába próbálunk megváltozni, nincs hozzá erőnk és csak megkeseredik tőle az ember. Mikor befogadjuk Jézust a szívünkbe, akkor lesz erőnk és hatalmunk a bűnt felett, mert az már belső és nem külső késztetésre történik. A vallások erőltetik, hogy bizonyos cselekedeteket tegyünk meg és azok által bocsánatot nyerünk, de ez ellentétes Isten beszédével. Isten azt mondja, hogy nem cselekedetekből, hanem HIT által KEGYELEMBŐL igazulunk meg.
nstudio777 1 month ago
Én soha nem szerettem a képmutató papokat. Nem fogadom el a papok uralmát.Szerintem az élet egyzserű: Ne tegyél olyat mással amit nem szeretnél ha veled tennének! Ennyi. A többi kitalált humbugból nem kérek. Ne féléjetek élni. Ennyi az egész.
Keszi70 1 month ago
nem mellesleg, látszik hogy hazudnak. az úgynevezett pásztor(aki feltűnően jól öltözött) folyamatosan balra tekintget, ami vagy azt jelenti hogy visszaigazolást kér hogy jól csinálja e, vagy hazudik éppen(bizonyított dolog hogy hazudás közben oldalra tekint az ember. természetes reakció, kevesen tudnak enélkül hazudni)
frogg86 1 month ago
Az a baj, hogy az emberiség hitvitákat rendez ahelyett, hogy magában tenne rendet. Ha keresztény vagyok, ha pogány hitemet vallom - én akkor is egyről beszélek. Szeretem az életet. Az életadó természetet, tehát védem, magamat is, hogy élhessek, hiszen része vagyok a természetnek. Harmóniára törekszem. Csodálom a növényeket, állatokat. Próbálom megérteni a Tervező Mérnököt. Pontosan működik minden. Agyammal értem. Testemmel bemérem. Lelki síkon is éltetem a Mindenséget.
demariaist 1 month ago
A kérdésedre nincsen felelet. Bolyongsz. Vakon járod az utad. Céltalan - mondogatod. Pedig csak magadat fosztogatod. Ha van hited, akkor osztogatod. Ígyen.
demariaist 1 month ago
A megsemmisülésben én nem tudok hinni. Az nekem semmi. Hitem a Teremtő- és nem korlátozom azzal, hogy tagadom azt, amit én nem is tudok felfogni. Ilyenkor az ember egyet tehet (és akkor a legbölcsebb) - lehet kételkedni. Mi van, ha mégis...? Aki tagad, az már lezárt egy utat, amely esetleg az élethez mutat. Ez a hit és a hitetlenség értelme. Ha jól megfigyeled az életet - nem tudsz hitetlen lenni, mert az azt jelentené, hogy nem is tudsz élni, vagy élsz, de minek?- ezt te magad felteszed.
demariaist 1 month ago
@demariaist maga az élet egy véletlen mellékterméke kémiának és fizikának. Igazábol tökre semmi értelme nincs. Azért élünk, hogy élhessünk. Az idegsejtjeink rabszolgái testünk minden sejtje. Minden amit teszünk azért történik hogy kielégüljenek a neuronjaink. A semmitöl valo félelem szülte meg a mennyet és a poklot. Minden élölényt le lehet irní biokémiai szinten, sőt akár kvantumfizikai szinten, egyenletekkel. Nincs itt megtervezve semmi, fizika az egész világegyetem.
frogg86 3 weeks ago
@denton241
Ja, már értem. Tuti. Nem létezik, mert nem. Mert csak. Mert mások is gondolják még így.
Szuper!
Én mitől félnék?
Ha a biblia igaz, és van Menny. Ha Jézus feltámadott. És én személyesen is meggyőződtem erről, megbékültem Vele,és békésségem van Istennel.Akkor én mitől féljek?
De,ha mindaz igaz, ami az evangéliumokban le van írva: Jézus tényleg feltámadt; de te nem tartasz igényt a segítségére...
Akkor neked van mitől félned.
Nekem csak felelősségem, hogy szóljak:
- Hééééé!
dzoe7 1 month ago
@dzoe7 valaki ír egy könyvet, felépít egy kultuszt egy ember köré, és biztos lesznek rajongói. Ha lady gaga elkezdene pokolról, menyről, vagy hasonlókról prédikálni, simán épülne köré egy vallás. Ha nem így menne az élet, nem lenne szcientologiai egyház, mormonok, meg még jó pár logikailag értelmetlen, pusztán anyagi javakat behúzó egyház. Még a Harry Potterből is egyház lesz, és valószínűleg annyi a valóságtartalma mint a bibliának. (be tudja bárki bizonyítani az ellenkezőjét? nem.)
frogg86 1 month ago
@denton241
"...Alapbeállítottságom az hogy mindent megvizsgálni és kész, nem pedig elhinni."
Na és, ha megvizsgáltál valamit és igaz?
Ha elkezded olvasni a Bibliát, hidd el, szükséged lesz minden tehetségedre, hogy használd az elmédet konstruktív, értelmes módon.
dzoe7 1 month ago
dzoe7 1 month ago
@denton241
Te meg nem gondolkodsz, hogy aki neked válaszol, az mire akarja felhívni a figyelmedet. Én az átélésekről beszélek, amelyeket nem magyaráznak a te hormonjaid. Csak beleragadtál gy védekezésbe. Millió átélés van, ami valóságosabb, mint az, hogy most ülsz és olvasod valakinek a válaszát és dühöngsz. Mert ez egy perc múlva érdektelen lesz. Azok viszont az örökkévaló állapotok megtapasztalásai. Adj esélyt magadnak. Őszintén!!!
Nem miattam, nekem mindegy lehetne!
:-)
dzoe7 1 month ago
@denton241
Ettől a kettős hormontól kilép az ember a testéből, felemelkedik és minden vele történő dolgot lát, hall, csak felülről. A hormon felemeli.Aztán a limbikus rendszerben benn van Isten és a Menny képe. Sőt szavai is. Ezért hallják sokan. Másokban a pokol van. Ők azt látják és érzékelik a hormonjaik által.
dzoe7 1 month ago
@denton241
Ez az alapbeállítottság jól hangzik.Viszont mi van akkor, ha megvizsgálod, és úgy is találod, hogy valóság.A kereszténység (igazi,és nem az utánzata) ,nem a vakhitben hisz.
A hit, a még nem látott dolgok megvalósulásának az alapja, és bizonyítása annak, hogy az a dolog, ügy ,személy valahol már létezik.Az eredeti hit szó rátámaszkodást jelent.
Egy valójábanban nem létező dolog nem tudja megtartani az életed súlyát, ha rátámaszkodnál. Arra csak a valóság képes.
Abnermaat 1 month ago
@denton241
Azt nem tudom, hogy ez biznisz-e, de mindenképpen kell egy könyv nyomtatásához, kiadásához pénz. Hm?
Nem tudom, hogy ez az ember hol volt, de én feltettem az egész életemet arra, hogy mindaz igaz, amit a Biblia ír. Tudom,hogy nem bánom meg. Erre a Biblia szavai által lett bennem meggyőződés, és nem valakinek a megtapasztalása révén. Viszont ez is lehet, hogy elindít valakit a keresés útján. A válasz Istentől fog jönni akkor is.
Ez az ember halott volt. Bizonyíthatóan. Hm?
dzoe7 1 month ago
@denton241
Kíváncsi vagyok miben rejlik a "világlátásod" (alapbeállítottság).
Ez nagyban determinálja a videóról alkotott véleményed.
(a tej jöhet kecskéből is,stb. de legtöbbször tehénből : ) )
Abnermaat 1 month ago
Örülök, hogy életben maradt szegény ember, de sajnálom hogy kissé maradandóan sérült az elméje.
tothgabor100 2 months ago
hiszek a tulvilagi eletben hiszek istenben de nekem ez a beszamolo nagyon kereszteny egyhaz szagunak tunik.. bar lehet a konyvben egyeb dolgokat is ir de amit itt elmodott azt barki eltudna mondani aki kereszteny.. szal biztos nem vennem meg a konyvet..
boobyrabbit84 3 months ago
Aki nem hisz a mennyben, az nem realista! : )
Abnermaat 5 months ago
el se tudom képzelni milyen lehetett
Robi2594 6 months ago
durva trip lehetett
k4RS4i 6 months ago
gáz hogy az emberiség még tud hinni erőszakra, elnyomásra, intoleranciára, és pénzszerzésre épülö vallásban. A hit mögé bujva kizsákmányolja az egyház a világot, és elzárja az emberiséget a fejlődéstől. A keresztények erkölcsöket festenek mások elé, amelyeket ha megszegnek, csak egy boccsal, megbocsájtja az istenük. Ha annyira nagy bűnök lennének nem bocsájtaná meg az isten nekik. A világ börtöneiben sinylődő szuperbünözök, gyilkosok, erőszakolok mind keresztények.
frogg86 7 months ago 2
akkor te szerinted ez mind időpocsékolás és hiábavalóság? ellene vagy a kereszténységnek és jobban hangzik a sok katasztrófa ami a mai világban van? nem jobb ezt el hinni hogy létezik egy mindenható aki csak azt akarja hogy higgy és elfogadd végre?. Csoda hogy létezik a kegyelem, amit egyébként az emberiség nem érdemelt volna meg, Isten tudja hogy az ember milyen piszkos, de nem adott fel mindet, hanem feláldozta az egyetlen fiát hogy meghaljon érted. mivel úgy formált ki téged hogy dönts. Dönts
viktor4551 3 months ago in playlist További videók ettől a felhasználótól: TheJesusFreax
@viktor4551 más megközelités: Isten megteremtette az embert, és nem adott neki tudást, csak buta állatokként keringett a paradicsomban Ádám és Éva. Lucifer arkangyal megsajnálta, és megkedvelte az embert, hozzájutatta a tudáshoz, mivégett Lucifert számüzte isten, válaszként Lucifer létrehozta a poklot. Ádámot, Évát büntiböl a földre száműzték, és megfosztották isteni magjuktol. Isten és Lucifer verseng az emberek lelkeiért. Ha van is isten, magasrol tesz az emberre, mert elárulta őt.
frogg86 2 months ago
@frogg86 más megközelítésből meg:igen jobban hangzik a sok katasztrófa, mert nem azt kéne várni hogy valami felsöbb hatalom megmentse a seggünket, hanem magunkak kell megteremteni a jó környezetet. és hogy stilizált legyek: "segíts magadon, és isten is megsegít". Nem értem halt meg jézus, hanem azokért akik ott voltak vele. Isten nem áldozta fel az egyetlen(?az ember is a gyermeke nem?), csak tojt rá magasról. Főleg hogy ugyis menybe megy, szoval nagy baja nem lesz.
frogg86 2 months ago
@frogg86 van más videó is nézd meg azt is.
23 perc a pokolban.
Nem az a lényeg te milyen keresztényekkel találkoztál és azok mit tettek, az lényeg te milyen ember vagy és miket teszel.
Ha az ember arra figyelne hogy a történelem folyamán mit tettek emberek a kereszténység álcájával, senki nem hinne Istenben, de az jó hogy Isten nem olyan mint az emberek, csak próbálj meg közeledni hozzá és benne biztosan nem fogsz csalódni, mint az emberekben, legyenek azok keresztények vagy
csivett25 1 month ago
@csivett25 A pokol csak riogatás, mint a mumus. Csak azért van, hogy helyesebben éljen az ember. Viszont kiskapuk mindig vannak. Elég megnézni mit tett isten nevében az inkvizíció, vagy a keresztes lovagok a hadjáratokon. A csodák meg általában olyan emberekkel történnek meg, akik mélyen vallásosak, és a képzeletük elferdíti a valóságot. Gátolja kereszténység már a fejlődést, és igazából mindig is gátolta. Aki mást mert mondani mint amit megállapitott az egyház, eretnek.
frogg86 1 month ago
@frogg86 Aki olyan dolgott tett amit még más nem látott, az csodát tett. Vagy épp boszorkány volt, és az ördöggel cimborált. Ilyen hozzáállással nem lehet tovább fejlődnie a civilizációnak. Ameddig ilyen elutasító, zárkózott erőszakos vallások vannak, meg létezik a pénz, addig az emberiség nem is kerül új fejlődési szintre. Újabb érdekesség: a kereszténység megjelenéséig virágzó civilizációk voltak, utána az emberek a saját mocskukba éltek, és elutasítottak minden tudományt.
frogg86 1 month ago
@frogg86 más bármilyen más vallásúak.
A gond sok emberrel hogy azt hiszik Isten olyan mint azok akik benne hisznek, de ez nem így van. ő nagyon szeret minket, téged is nagyon szeret és nem akarja, hogy pokolba kerüljön az ember, de az fontos hogy ne az emberekhez hasonlítsuk őt, mert ő nálunk sokkal de sokkal jobb.
Remélem, nem veszed tőlem kioktatásnak amit írtam, mert nem ez volt a szándékom.
csivett25 1 month ago
@csivett25 nem vettem kioktatásnak, az a te véleményed, ez az enyém. Mindenesetre azt ne felejtsük ki a tények közül, hogy az egyház elég sok mindent eltitkol, csak hogy megmaradjon a pozíciója, és az emberek fizessenek nekik. Persze az emberek nagy részének kell hogy higyjen valamiben, hogy van értelme az egész létnek. Ha mindenki ráébredne hogy pusztán fajfenntartás az élet, és a halál után se lesz jobb, valószínűleg lemészárolnák magukat az emberek.
frogg86 1 month ago
@frogg86
Zsarolás az egész, ha nem csinálod ezt-azt, akkor a pokolra jutsz, ha igen a mennybe. Nagyon sokan félelemből merülnek bele ebbe a témába, mert nem akarnak a pokolba jutni... :(
kisCsirek8 1 month ago
@frogg86
Másként látom. Isten szerintem azért bocsájtja meg a bűneidet legyen szó bármiről mert azért ha a pokol tényleg valóságos biztos nem jó az örökkévalóságig ott lenni amit ember nem is tud felfogni. "gáz hogy az emberiség még tud hinni erőszakra, elnyomásra, intoleranciára, és pénzszerzésre épülö vallásban." - Itt a rossz papokról és egyházfőkről beszélsz de az egyházat vagy más vallásokat a vallásalapítóról kell megítélni nem pedig az emberekről akik a történelme során felbukkantak.
kimikeish87 1 month ago
@kimikeish87 Egyébként ebből a videóból nekem nem az jön le, hogy ez a vallás erőszakra, elnyomásra és intoleranciára és pénzszerzésre épülne. Egyébként ha azt mondod Isten mindent megbocsájt akkor, hogy nevezheted intoleránsnak a vallását? Ellenkezőleg... végtelenül toleráns és megértő de csak ha tiszta szívből megbánod a bűnödet. :) Egyébként Isaac Newton egy nagyon vallásos ember volt annyira, hogy megpróbálta kiszámolni a világvégét a Biblia alapján ami szerinte 2060 körül lesz.:)
kimikeish87 1 month ago
@kimikeish87 Világvége... ugyan már. Max elpusztul a bolygónk valami véletlen folytán. :D A pénzszerzés ott van, hogy megirta azt a könyvet, és pénzért adja. Ha annyira terjeszteni akarná, ingyen adná. Isten meg magasról tesz az emberre, mióta kirakta a paradicsomból. Magunk vagyunk, magunkra, és egymásra számíthatunk csak. Ha tökéletesen tudod kontrollálni az agyadat, szó szerint bármit megtehetsz. Gyorsabban gyogyithatod a sebeidet, akár másokét is, irányithatod a fájdalmad, és még sokminden.
frogg86 3 weeks ago
@frogg86 Vedd meg a könyvem, ha megjelenik, s megtudod. :) Ha úgy gondolja, hogy az életnek tökre semmi értelme nincs, akkor nincs is felelőssége érte, nem- de? A fizika nem működik és sántít a biológia, s túl erősen hat önre a kémia, s elvonta magától azt, ami a kozmikus energia- Szeretet - valójában. A reinkarnáció - bár nincs benne a Bibliában, attól még lehet valójában. A holtak is tudhatnak sokmindent. A szeol - pedig nem a sír, mely magába zár, hanem, amely kivet magából.
demariaist 2 weeks ago
@frogg86 Ez a földi élet. Itt nem elég tanulni. Tudni kell. Tudni. Tudni. A hit nem tagadja a tudományt, csak az áltudomány a hitet. Minden fizika. A világmindenség energiája. Az ember maga. A szeretete, s ahogy bánik vele. Nem elég várni a megváltást se, hanem az élet küzdelme - az az élet értelme (Madách is ezt említette). Képzelje el, milyen lenne az élet, ha nem lenne, aki fát ültetne. S van, aki ezért a munkáért őt megvesse? Nem hiszek a véletlenekben.
demariaist 2 weeks ago
@frogg86 Az egyházak problémái is emberek problémái, mint az élet minden területén vannak tévelygő emberek, akik csak sejtekről beszélnek. Így nagyon egyszerű lenne, mert másnak vagy magamnak az élet a kezemben lenne. Azért egy kicsit több az ember, mert emberi lénye az aminek a kvantumfizika szintjén is van értelme. Az agysejtjeinek szinapszisszáma a kvantumfizika tudománya, maga az ember. És az nem igaz tudomány, amelyből hiányzik az ember isteni lénye.
demariaist 2 weeks ago
@demariaist Ez az elmélet addig helytálló, míg az ember alkotja meg a fizikai, kvantumfizikai törvényeket, mik pusztán csak leírása azoknak a folyamatoknak, amik vannak. Elég nagy a világegyetem, nem lehet azt mondani, hogy csak az ember alkothat ilyet. De máshogy értelmezve a szavaidat, amit nem az ember alkot meg, az nem igazi tudomány? és jézus csak a zsidokat váltotta meg, én meg nem vagyok zsidó.
frogg86 2 weeks ago
Comment removed
szivcsilla 2 weeks ago
This has been flagged as spam show
@frogg86 A világegyetem törvényei léteznek. Objektíven és szubjektíven. Nem én vagyok-e aki értem? Ha nem értem, az akkor is működik. Bármennyire hihetetlen, általunk működik, mert mi vagyunk a világegyetemet összetartó erők, ha tudatosan, ha csak ösztönösen. A törvények megértésének képessége is az emberé (akit zavar, most ne is említsük Isten nevét). Ha a reinkarnációban hiszek- mi a dolgom? Ez azt jelenti ugye, hogy vissza fogok térni, de hová?
demariaist 2 weeks ago
@demariaist az agyunk fejlettsége miatt teszünk fel kérdéseket, és elmélkedünk. Maga a világegyetem meg működik nélkülünk is, ha az emberi faj kipusztulna, akkor se esne szét semmi. Van max fél millió évünk és a nap feléli az égéstermékét, megnő, és vagy magába szívja a bolygókat a Marsig, vagy csak szétégeti őket. Kár, és fölösleges ezen agyalni. Ha teremtve lennénk, akkor már a dinók előtt is lett volna ember, de nem volt. Evolúció, volt, de mára már ez semmibe lett, csak visszafejlődés van.
frogg86 2 weeks ago
This has been flagged as spam show
@demariaist az agyunk fejlettsége miatt teszünk fel kérdéseket, és elmélkedünk. Maga a világegyetem meg működik nélkülünk is, ha az emberi faj kipusztulna, akkor se esne szét semmi. Van max fél millió évünk és a nap feléli az égéstermékét, megnő, és vagy magába szívja a bolygókat a Marsig, vagy csak szétégeti őket. Kár, és fölösleges ezen agyalni. Ha teremtve lennénk, akkor már a dinók előtt is lett volna ember, de nem volt. Evolúció, volt, de mára már ez semmibe lett, csak visszafejlődés van.
frogg86 2 weeks ago
@frogg86 Ha abban hiszek, hogy fizikai testemmel megsemmisülök, akkor is visszatérek a természetbe, akár, mint porból nőtt növény. Akkor mi a dolgom? Nem az, hogy tisztelem a természetet? Ha én érteni tudom a természet üzenetét, az nekem nem rossz. Másnak igen, ha elmondom? Ha az ember Isten lénye, halála után is üzen, akkor én vagyok a bolond, vagy az, aki nem akarja elhinni, pedig a tények magukért beszélnek. Miért tesz fel ilyenkor az ember ilyen kérdést: érdekes, ezt honnan tudja?
demariaist 2 weeks ago
@frogg86 Mit kéne még magyaráznom? Egyébként én nem vagyok rasszista, de mégis nagyon az vagyok. Minden rasszot megvetek, kik ellene vannak az életnek. Nekem az idő se pénz, hanem kincs. A világmindenség kincse. Az Öné is az és azoké is, akik még most nem értik. És esetleg később Önnek megköszönik, hogy segített élni. Én pedig be fogom Önt perelni plágiumért. Ugye? Ugye? Mennyi kapok Öntől? Legalább annyit, hogy ne tiltsák le az életterem, mert én is szeretek élni. Hogyan? Hát csak úgy.
demariaist 2 weeks ago
Azért mégis csak akad olyan hülye aki visszajön a mennyből, mikor egyszer már odakerült. :)))
hunadmin1 8 months ago
@hunadmin1 a Baptista pap "imajaval" lehuzta a Mennybol !!! Egy ujabb bizonyitek, hogy a papok csak lehuzzak az embert !!!!!!!!!!!!!
Ezeknek a materialista egyhazaknak semmi kozze sincs Mennyei Atyamhoz, sem Jezushoz, aki elvete buneinket, hogy tisztak legyunk es ne szoruljunk a papok es showman-ek szeditesere.
"... mostmar en is maskep nezzem az elet dolgait tudva, hogy valosagos az a hely ahova keszulunk (a bevetelbol). Ezek a konyvek barhol beszerezhetok, kerem vasaroljak meg oket . "
pronick76 6 months ago
Azért marha sok pia (netán koko) szükséges ennyi baromság kitalálásához! Léteznek még olyan szellemi analfabéták akik ekkora baromságot bevesznek?
zolii5000 9 months ago
Van aki a Mennybe és van aki a pokolba kerül. Te hova fogsz kerülni?!
rpetroszp 1 year ago
a szondát azért megfújatták vele ébredés után?
orlovacz 1 year ago
Ez tény, megtörtént eset!!! a hozzászólásokból is lehet látni a tévelygéseket. Ahogy Ábrahám mondta a gazdag embernek (a seolban)"Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek!
Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." (Lukács evangliuma 16, 30-31.)
rpetroszp 1 year ago
amolyan nemeth sandor fele baromsag .....:))))
Balintsrad 1 year ago
Dicsőség Istennek!
Iza06I 1 year ago
@Iza06I ;)
MegaPrott 1 year ago
áldott legyen az úr mindörökké
1000ferike 1 year ago
ez a barom mennyit keresett ezzel a szar sztorival.
AngelusAlexis 1 year ago
@AngelusAlexis!
Mi van akkor,ha igaz?
Ha nem pénzszerzésből,hanem azért írta meg,mert, fontos,hogy tudd te is?!
Add meg ezt az esélyt is magadnak.
Én is feltettem a kérdést Istennek.
A döbbenet,hogy válaszolt.
Megnyílt a természetfölötti. Megtapasztaltam, hogy Jézus valóságos személy! Hogy a biblia IGAZ!
Ez 21 éve volt.
Hála Istennek, aponta köszönöm meg Neki,hogy megnyitotta a szívemet.Azelőtt ugyanis a leglehetetlenebb dolog számomra a hit volt.De:"aki segítségül hívja őt,megszabadul"
dzoe7 9 months ago
Jézus Krisztus az Út, a Valóság és az Élet.
Senki nem tud az Atya elé menni, csakis az Ő SEGÍTSÉGÉVEL.
Kérlek Téged, próbáld meg Vele - nem fogsz csalódni.
Egy napon mindenkinek választania kell. Legyen ma ez a TE napod !
-
Jesus __IS__ coming...
:)))
spielmannandrea 1 year ago
Mindegy milyen neven hivjak, egy Isten van es egy Istent imadunk!
szilvafasor 1 year ago
Ott már jó lesz, de a feladatod az, hogy itt teremtsd meg annak a Kozmikus Energiának (Isten, Allah, Krisna, Buddha) és a Te egyéniséged összhangba hozásával a Mindenség harmóniáját. Szeress! Hidd el, ez a legnagyobb erő! Én ezért jöttem vissza többször is. Ne félj, ott jó! Bárcsak itt lenne olyan! Szeretni csak egyféleképpen lehet: jót akarsz magadnak és másnak is, hiszen ők is emberek. Embernek születtek. Az élet csoda. Vegyétek észre! Én is megírom. Felejtsétek el a pénz hatalmát!
demariaist 1 year ago
Keresztény hülyeség. Keresztény propaganda. D ettől függetlenül bízom benne, hogy van valamiféle felsőbb intelligencia vagy lény. Allah, Krisna, Buddha velük mi van? Akik bennük hisznek azoknak nincs nyitva az isten országa? Ugyan már! Ez vicc:) Egy igazság létezik. Csak az a baj, hogy az emberek alakítják és formálják ezt az igazságot! Az aktuális korhoz:(
legios01 2 years ago
@legios01 Az igazság csak annyi, hogy mi mindannyian embernek születtünk egy Föld nevű bolygóra, de sokan el szokták felejteni, hogy emberként kell az életet végigélni. Az élet a legszentebb csoda. Kaptál egy lehetőséget egy színpadon, ahol legkésőbb a taps után lerakod a jelmezed és örökre lelépsz a színpadról. De ha kezed összeteszed, összegzed önmagad - felülre irányítod energiád, mert tudod, hogy onnan kapod, védve vagy.
demariaist 1 month ago
te uram atyám de jó lesz ott :D
szkodvig 2 years ago