Az emberi butaság tárháza az egész ügy. Buta balhés cigányok, visszaütő sportolók, sunyi ügyvédek, értetlen bíróság, félremagyarázás, hazugság, szenzációhajhász, tehetségtelen hír tv. A jelenleg Magyarországon uralkodó helyzetet az ország vezetése tehetetlenül nézi, a bíróság túl szigorú, a fórumokon mindenki cigányozik, egyesek pedig arkan katonáitól félnek és nem engedik gyermekeiket iskolába. Szociothriller a javából.
Én azt mondom aki elveszi egy másik ember életét vagy segédkezik abban azt halálbüntetéssel vagy életfogytiglan börtön büntetéssel sujtani. Az életfogytiglant viszont addig amig csak él.
Amikor meghalt úgy voltam az egésszel,hogy hát ez történt..de amikor egyre csak a tv-ben volt és innen az internetről is tudtam meg ezt azt, hogy lefogták megszúrták nem hagyták egyszerűen,hogy védekezzen (bár ha valakit meg akarnak ölni akkor persze hogy nem hagyják,hogy védekezzen)és ez az.. akkor már úgy voltam/vagyok vele,hogy sajnálom nagyon és,hogy senki nem tudott segíteni vagy nem akartak szomorú ez az egész ill aki próbált az meg nem tudott mert ő is csak sérüléseket szerzett.
Blackhorse314 = ő ázz én Tessóm! Kánádába menekűt ki mer nagy má a rászizmuss. ;'-( (Meg áz a hejzett, h megerőszakóta a zannyát és az apja meg ákártá késellni és kimennt Canadába ő pedigg. Enyi.
van pofájuk ordibálni a tárgyalóban, természetesen minősíthetetlen hangnemben...gusztustalan, ostoba bunkó. Ja, és gyilkos! Szegény Sztojka! Ártatlan ember meghurcoltatásáról van szó! A pofátlan még azt is kimondta, hogy ő igen is bele mer nézni Cosma apjának a szemébe, hiszen ő ártatlan! Szemét gyáva patkány! ÉN azt mondom, kössék fel...tudom, lehet megváltás csak, de a többi gyáva mocsok onnantól kezdve nem fog gyilkolászni, ha kötél fog járni érte, mert leesik a tantusz!
Az irritáló cigánybűnözőket pont azért tartja ez a kufár zsidóbanda,hogy addig is ne őket akarja senki felkötni,vagy raffaellel egy cellába zárni.
Nem emlékszem egy Bogdán,vagy Orsós nevű new yorki,vagy budapesti bankárra sem.
Simor és a Martonyi-félék egyetlen alapkamatemeléssel,liszaboni szerződéssel,500 ooo zsidó betelepítésének aláírásával nap mint nap százak életét oltják ki az alulfinanszírozott egészségüggyel,az egyoldalúan,utólag módosított banki hitelezéssel.
nem kéne itt halálbüntetés emberek... az ien gazembernek aki hideg vérrel gyilkol megváltás lenne a halál. Ilyen gyilkosságok után kéne ismét nyitni egy munkatábort szibériába mint annak idején és jól megdolgoztatni a senkiháziakat...
Kinyírni őket? NEEEM! Egy életen át kényszermunkára rakni. Télen kisgatyában, nyáron nagykabátban. Szenvedjenek csak! Az ügyvédeiket viszont simán fejbe kéne lőni. Hogy van pofátok geci ügyvédek ilyen szar alakokat védeni?
Szerintem 2okból is vissza kell állítani a halálbüntetést. Egyrészt ez visszatartó erő lenne. Másrészt pl: valaki kap 30évet akkor bele kell gondolni hogy mennyi kiadás ez az adófizető polgároknak. Ráadásul aki többszörösen visszaeső valószínű nem fog megváltozni!!
nézem a sok hüje commentárját,csak nevetek rajta....mengézitek a videot-és ti máris tudjátok hogy de igen Sztojka is ütöttt,:D mindtha a videobol eggyértelmüen látszana hogy igen ütött,nem,nemlátszik aki nemvolt ott az nemtudja csak aza hajzet hogy a Magyar embernek ez benne van a génjeiben,hogy aki ottvolt és ha az cigány akkor tuti hogy Ő volt a hibás.pedig lehet hogy nemis hibás,de ti elbiráljátok hogy de igen hibás volt...aza baj hogy a Magyarok 90% a ugyanis gondolkodik(génhiba):D:D [1/2]
nemazt mondom h. 1vs.1 volt,hanem azt hogy nemtudhatjuk....mivan akkor ha Sztojka télleg hozzá sem ért???ha jol tudom Sztojkának voltmár eggy olyan ügy,hogy majdnem elzárták mert nemtusom mit csinált,és miután a biro kijelentette hogy sztojka bünös,utánna vagy 2-3 nappal derült ki hogy köze sem volt az egészhez...én nemvádeni akarom Sztojkát,én nemismerem,nemis akarom ismerni,sök nembirom a cigányokat sem,de akkorsem tudhatod 100% ig hogy sztojka ölte meg...mivel nemlátad élöben..
@siofoksk8 Elösször tanulj meg írni aztán pofázz ilyeneket.!! 100és 100bizonyíték és szemtanú látta hogy mi történt! Büdös mocskos cigányok ölték meg mert ilyen a :BÜDÖS CIGÁNY MENTALITÁS hogy van valaki aki rosszul néz rá aztán oda mennek 5x annyian azt agyon verik meg megkéselik. Amúgy siófoki vagy?
Génhibás az te vagy. Sajnos már szemtanúk nyilatkoztak, hogy miket láttak és képzeld kiderült, hogy ők verték a Cozmát és ők mentek utána. De a te gondolkodásodban holt tuti, hogy nem ők szúrták meg. Biztos csak autogrammot akartak tőle kérni mi? Idióta
Tanulj meg írni szaros cigány......A helyzet az te köcsög,hogy ők kötöttek belé,a cigók cozmába,nem pedig fordítva.Sajnos a cigányoknak meg a vérükben van a bűnözés és a gyilkolás,az alacsony IQ,még írni sem tudnak legtöbbször,ahogy te sem.Szóval fogd be a retkes pofád!!!
Látom olvasni sem tudsz,de sebaj.Alacsony IQ...utána vessző van baszd meg. Te aki a az egyet eggynek írja,hogy csak egyet említsek,na az ne ugasson semmilyen fajta intelligenciáról.Képzeld Angolul franciául és latinul is tudok hibátlanul írni,neked nem nagyon ment magyarul sem.Ja hogy nem vagy az hanem egy koszos cigány.Mellesleg azért beszél mindenki cigány bűnözésről mert az elkövetők kb 95%-a cigány az országban.Az arányokról van szó,már ha érted miről is beszélek.
Igen volt valóban egy család ahol történt ilyen....illetve lehet,hogy kettő is.De ott tartunk,hogy a cigók napi szinten ölnek meg magyarokat,főleg védtelen, idős embereket néha csak pár ezer forintért. A rablás sem oké,de a gyilkosság is beletartozik a megélhetési bűnözésbe szarzsák.Hány magyar él szintén nyomorban?Rengeteg!És lopnak nem.Azt néháy léhűtő zsidó szart meg ide ne merd keverni a parlamentből,akik a "milliókat" nyúlják le,mert kurvára nem egy kaptafára megy a dolog.
MILYEN ÁRTATLAN GYEREKEK! EZ A SZTOJKA IVÁN, Ő SENKIT NEM ÜTÖTT MEG! MEG AZ A NÉMET GYŐZŐ, A GYÖNYÖRŰ ORRÁVAL, MAJDNEM SÍR AZ EMBER AMIKOR HALLGATJA SZEGÉNY ÁRTATLANT! RAFAEL SÁNDOR MEG SZINTE OTT SEM VOLT! ROHADT GYÁVA SZAROK! HA EGYÜTT VAN A CSÜRHE, CSAK AKKOR BÁTRAK EZEK, NEGYVENEN! AZTÁN MOST MEG ÖSSZESZARJÁK MAGUKAT!
SZÓVAL EGY A LÉNYEG ÉS NEM IS KELL EZT TOVÁBB RAGOZNI! MARIAN COZMA SAJÁT MAGÁT SZÚRTA SZÍVEN! CSAK, HOGY MEGMUTASSA, HOGY Ő KICSODA, VADÁLLATI MÓDON TÁMADT! MEG-ÁLL-AZ-E-SZEM!!!!
@MrBambalini nem őket védem hanem a többi romát akik soha az életben nem öltek de ti az kívánjátok hogy haljanak meg! Remélem érted amit írok aki bűnös bűnhődjön de aki nem azt ne gyalázzátok mert itt az egész cigányság le van írva!!!!!
Nem tud valaki olyan oldalt ahol ezt a felvételt jobb minőségben meglehetne nézni? vagy akár letölteni valahonnan ?.. Végezetül pedig : Jó lenne ha a börtönben rohadnának meg ezek a mocskok!!
potyi15: ezneked szól ne gyalázd azt a fajt mert ami te vagy semmibe se különbözik!!!! könnyen irsz ilyen dolgokat!!! szembe kéne téged köpni !!! a magyarok is egy csicska bünözök halálrájuk is!!! nem???? hogy tetszene??!!!
@89ledy Miért szerinted ennek a videónak a kommentjeiben,nem jogos a felháborodás?Szerinted itt kellene védeni azokat a romákat akik tiszteségesen probálnak megélni?Én nem állitottam,hogy minden roma bűnőző,vannak kívételek.Velük semmi bajom nincs,számomra ők nem roma vagy nem roma kérdést képviselnek,ők magyarok.De nagyon magas azoknak a romáknak a száma kik soha nem dolgoztak.Akik mindig a könnyebb pénz kereseti megoldást választották.Vagy nem így van?
hehe viccesek vagytok mindenkit halál bűntetésre!! kurva jó ! és a magyarok akik ölnek !! jah az nem számit mi!! undorito!! a kutyák közt sincs ekkora künönbség téve pedig abban is van egy pár fajta!!
A kurva anyját, az összes mocskos gyáva szar cigánynak! Egy az egyben az összeset laposra verte volna Cozma! Egy késelő hordával nem bírt el...:( Az ügyvéd úr is megbaszhatja a kurva anyját! Tökös gyerek volt szegény Cozma, Nyugodjon Békében! Ébresztő Magyarok!
@potyi15 gyönyörű egy ember vagy mire fő irsz ilyet??? ebböl van a baj látod hogy ilyeneket mondtok arról a fajról és még ne háboródjunk!!?? nem tudom hogy álna a szád ha te kapnál ilyen igéket???!
Védekezett szerencsétlen keményen de hát ezek a majmok annyian vannak mint a patkányok már és mind késsel szaladgál. Ha leütöd ők leszúrnak. Halálbüntetést a cigányoknak és fegyvert a Magyaroknak!
Tudnék egy méltó büntetést ezeknek a mocsadék férgeknek! Közszemlére állítani őket, kalodába zárva, mint régen a középkorban, a feldühödött csőcselék gondjaira bízva őket. Ez csakis akkor lenne megoldható, ha nem a zsidó rezsim volna uralmon és a többi cigány fegyveresekkel őrzött kényszermunkatáborokba lenne deportálva! Tényleg, az olaszok miért bírták ezt a táborosdit megcsinálni és mi miért nem?
Még annyit: Ez az átkozott riport mosdatni akarja a BŰNÖZŐKET! Még a végén talán ők lesznek az áldozatok, nem?
"Dulakozás" persze, meg üveg a fejen, mi? Meg véletlenül meglöktük egymást.. Még jó, hogy a többi sportoló nem hibáztatható azért, hogy az életüket védték!!!
Bárcsak Marián Cozma mindent agyonütötte volna... Belekötnek az emberbe, rabolnak, csalnak, lopnak, gyilkolnak - majd minde egytől egyik azt állítja, hogy "én egy ujjal sem értem hozzá".
Remélem van pokol és lesz szerencséjük megismerni az "uraknak"!
Rezzenéstelen arccal,és nyugodt szívvel lőném őket tarkón!
Meddig tűrünk még,mennyi ártatlan embernek kell még meghalnia ahhoz,hogy végre kinyíljon a szemünk?! Itt már nem számíthatunk a kormányra,vagy a rendőrségre,hogy megvédjen minket! Csakis egymásra számíthatunk,rakjunk rendet az Országunkban!
Mert lassan mi leszünk a kisebbség!
Van esély egy szebb jövőre,csak tennünk kell érte!
remélem tágra basszák a seggüket a börtönben! Büdös cigányok, halál rátok! Egyedül szarok vagytok, de többségben nagy a pofátok. Hát a gecit nyeljétek a nagy pofátokkal.
A cigányok alacsonyak és szar búnyósok. Csak akkor nagy a szájuk ha 2-3X annyian vannak. Mivel törpe növésűek a cigók, ezért csak késsel van valami esélyük....
Na ezért fogom én ellenezni világ életemben a halálbüntetést. Egy francot fog a kényszermunka elől a túlvilágra futni. Majd azt hiszi, henyélhet attól, hogy Cerberus az arcába vonyít?:D Anyja picsáját. Egyedül úgy lenne értelme, ha kínhalált halna, de civilizált társadalomban, jogállami keretek közt az utóbbi nem járja ugyebár.
köcsög cigány te ütőttél elöször győző patkánycigánykorcs, persze sztojka nem űtőt! azt a kurva anyját nem űtőtte meg, mert az akkora kurva hogy nincs mit már rajta űtni!
Mi a szart szenvednek ennyit? valaki csak leszúrta szerencsétlent nem igaz hogy nem bírják kideríteni... Tarkón lőni az összes vádlottat.. és levan tudva.
Teljes vagyonelkobzást a rohadt cigánybűnözőkre, és munkatáborba velük!
Ezek a tetves gyilkosok nyilatkozgathatnak az ártatlanul fogvatartott, 100% magyar hazafi Budaházy Györgynek meg megtiltja a nyomozó ügyészség, hogy a sajtó bemenjen hozzá??
A faszt. Megfosztanál attól az örömtől, hogy kéjes pofával nézem végig, mikor töri a követ Recsken??? Gondolkodj....nem fog kínhalált halni, mert tiltott a kínzó és megalázó bánásmód... ergo egy villanásnyi szenvedés lenne csak. Vagy 20 év szenvedés a kőkemény fizikai munkától? Vágod milyen kín ez egy cigánynak???
fejbelőni vagy ekeltromosszék annak aki embert öl
Geri843 2 weeks ago
és még ezek után is vannak olyan idióta áruló magyarok akik a cigányokat védik, fúúúúúúúúúúúúúúúúj, cigányok fúúúúúúúúj
ferfivok29 1 month ago
mérnem döglenek ezek meg mind......
fueldesignbp 1 month ago
szemet szemért fogat fogért elv :D jó kis törvény az kéne ide
starbrant 2 months ago
Comment removed
starbrant 2 months ago
mocskos budos cigany!!!!!!
refere1000 3 months ago
Az emberi butaság tárháza az egész ügy. Buta balhés cigányok, visszaütő sportolók, sunyi ügyvédek, értetlen bíróság, félremagyarázás, hazugság, szenzációhajhász, tehetségtelen hír tv. A jelenleg Magyarországon uralkodó helyzetet az ország vezetése tehetetlenül nézi, a bíróság túl szigorú, a fórumokon mindenki cigányozik, egyesek pedig arkan katonáitól félnek és nem engedik gyermekeiket iskolába. Szociothriller a javából.
HungarianTroops 5 months ago 12
az ügyvédeknél nincs gennyesebb állat....Péter, Budapest
fuzesipeterfuzi 6 months ago 3
Én azt mondom aki elveszi egy másik ember életét vagy segédkezik abban azt halálbüntetéssel vagy életfogytiglan börtön büntetéssel sujtani. Az életfogytiglant viszont addig amig csak él.
pappg100 6 months ago 4
Köszönöm Istenem,hogy nem vagyok ÜGYVÉD !
trabantosh 7 months ago
Amikor meghalt úgy voltam az egésszel,hogy hát ez történt..de amikor egyre csak a tv-ben volt és innen az internetről is tudtam meg ezt azt, hogy lefogták megszúrták nem hagyták egyszerűen,hogy védekezzen (bár ha valakit meg akarnak ölni akkor persze hogy nem hagyják,hogy védekezzen)és ez az.. akkor már úgy voltam/vagyok vele,hogy sajnálom nagyon és,hogy senki nem tudott segíteni vagy nem akartak szomorú ez az egész ill aki próbált az meg nem tudott mert ő is csak sérüléseket szerzett.
MrDalmaci 7 months ago
Komolyan, lassan az jön ki, hogy Cozma öngyilkos lett, nem?!?!
gyurxi551 7 months ago
@Blackhorse314
Blackhorse314 = ő ázz én Tessóm! Kánádába menekűt ki mer nagy má a rászizmuss. ;'-( (Meg áz a hejzett, h megerőszakóta a zannyát és az apja meg ákártá késellni és kimennt Canadába ő pedigg. Enyi.
deletedicameback 7 months ago
van pofájuk ordibálni a tárgyalóban, természetesen minősíthetetlen hangnemben...gusztustalan, ostoba bunkó. Ja, és gyilkos! Szegény Sztojka! Ártatlan ember meghurcoltatásáról van szó! A pofátlan még azt is kimondta, hogy ő igen is bele mer nézni Cosma apjának a szemébe, hiszen ő ártatlan! Szemét gyáva patkány! ÉN azt mondom, kössék fel...tudom, lehet megváltás csak, de a többi gyáva mocsok onnantól kezdve nem fog gyilkolászni, ha kötél fog járni érte, mert leesik a tantusz!
83krippa 8 months ago
This has been flagged as spam show
Az irritáló cigánybűnözőket pont azért tartja ez a kufár zsidóbanda,hogy addig is ne őket akarja senki felkötni,vagy raffaellel egy cellába zárni.
Nem emlékszem egy Bogdán,vagy Orsós nevű new yorki,vagy budapesti bankárra sem.
Simor és a Martonyi-félék egyetlen alapkamatemeléssel,liszaboni szerződéssel,500 ooo zsidó betelepítésének aláírásával nap mint nap százak életét oltják ki az alulfinanszírozott egészségüggyel,az egyoldalúan,utólag módosított banki hitelezéssel.
hablatyHUNter 8 months ago
nemis tábor nem is halál hanem kinzás!! késsel meg cigit elnyomni a faszukon meg a szemükben !!
matthew97109 8 months ago
Tipikus ork viselkedés: odamegyünk valahova 30-an, és aki csúnyán néz, megkéseljük!
strikeman16 8 months ago
nem kéne itt halálbüntetés emberek... az ien gazembernek aki hideg vérrel gyilkol megváltás lenne a halál. Ilyen gyilkosságok után kéne ismét nyitni egy munkatábort szibériába mint annak idején és jól megdolgoztatni a senkiháziakat...
an4011 8 months ago 3
@an4011 A múltba vagy még úgy néz ki te is öcskös.. sajnálom hogy vagy maradva a korral..
DJZOLEXXXX 5 months ago
yence anyadat irtanad ki?:)
Blackhorse314 8 months ago
Kinyírni őket? NEEEM! Egy életen át kényszermunkára rakni. Télen kisgatyában, nyáron nagykabátban. Szenvedjenek csak! Az ügyvédeiket viszont simán fejbe kéne lőni. Hogy van pofátok geci ügyvédek ilyen szar alakokat védeni?
bugroach 9 months ago
Megfogtok dögleni ti mocsok cigányok!
skinhead338 9 months ago
sportolo? alvilági szarházi volt ö is most meg mártirt csinálnak belöle
szoker11 9 months ago
IRTSD A CIGANYT AHOL ERED !!!
TALPRA MAGYAR
maki5288 10 months ago 21
Csak egy büdös bocskros döglöt meg........és mielöt bárki szidalmazna e hozászolásomért az olvassa el a "Fekete március wikipedia"
scoobycsaba 10 months ago
Szerintem 2okból is vissza kell állítani a halálbüntetést. Egyrészt ez visszatartó erő lenne. Másrészt pl: valaki kap 30évet akkor bele kell gondolni hogy mennyi kiadás ez az adófizető polgároknak. Ráadásul aki többszörösen visszaeső valószínű nem fog megváltozni!!
gengster000 11 months ago
Ilyen országba élünk, ilyenek megtörténhetnek és sajnos még meg is fognak, addig még olyan szigorú törvényeket nem fognak hozni!!!
548tr 1 year ago
Nyugodj Békében Marian!!!!
klein.eoldal.hu
lleeddaasskkyy 1 year ago
This has been flagged as spam show
Nyugodj Békében Marian!!!!
klein.eoldal.hu
lleeddaasskkyy 1 year ago
nézem a sok hüje commentárját,csak nevetek rajta....mengézitek a videot-és ti máris tudjátok hogy de igen Sztojka is ütöttt,:D mindtha a videobol eggyértelmüen látszana hogy igen ütött,nem,nemlátszik aki nemvolt ott az nemtudja csak aza hajzet hogy a Magyar embernek ez benne van a génjeiben,hogy aki ottvolt és ha az cigány akkor tuti hogy Ő volt a hibás.pedig lehet hogy nemis hibás,de ti elbiráljátok hogy de igen hibás volt...aza baj hogy a Magyarok 90% a ugyanis gondolkodik(génhiba):D:D [1/2]
siofoksk8 1 year ago
@siofoksk8 jóóó persze be ne magyarázd már, hogy körbe állják 20 millióan, és 1 az 1-ben játszák lá!
chipmonkey33 1 year ago
@chipmonkey33
nemazt mondom h. 1vs.1 volt,hanem azt hogy nemtudhatjuk....mivan akkor ha Sztojka télleg hozzá sem ért???ha jol tudom Sztojkának voltmár eggy olyan ügy,hogy majdnem elzárták mert nemtusom mit csinált,és miután a biro kijelentette hogy sztojka bünös,utánna vagy 2-3 nappal derült ki hogy köze sem volt az egészhez...én nemvádeni akarom Sztojkát,én nemismerem,nemis akarom ismerni,sök nembirom a cigányokat sem,de akkorsem tudhatod 100% ig hogy sztojka ölte meg...mivel nemlátad élöben..
siofoksk8 1 year ago
@siofoksk8 Elösször tanulj meg írni aztán pofázz ilyeneket.!! 100és 100bizonyíték és szemtanú látta hogy mi történt! Büdös mocskos cigányok ölték meg mert ilyen a :BÜDÖS CIGÁNY MENTALITÁS hogy van valaki aki rosszul néz rá aztán oda mennek 5x annyian azt agyon verik meg megkéselik. Amúgy siófoki vagy?
matthew97109 8 months ago 3
@siofoksk8
Génhibás az te vagy. Sajnos már szemtanúk nyilatkoztak, hogy miket láttak és képzeld kiderült, hogy ők verték a Cozmát és ők mentek utána. De a te gondolkodásodban holt tuti, hogy nem ők szúrták meg. Biztos csak autogrammot akartak tőle kérni mi? Idióta
volkerball3 1 year ago
@siofoksk8
Jah bocs. Verni akarták a Cozmát csak nem jött össze. Ezért került elő a kés.
volkerball3 1 year ago 3
@siofoksk8
Tanulj meg írni szaros cigány......A helyzet az te köcsög,hogy ők kötöttek belé,a cigók cozmába,nem pedig fordítva.Sajnos a cigányoknak meg a vérükben van a bűnözés és a gyilkolás,az alacsony IQ,még írni sem tudnak legtöbbször,ahogy te sem.Szóval fogd be a retkes pofád!!!
farkas19 9 months ago
@farkas19
Látom olvasni sem tudsz,de sebaj.Alacsony IQ...utána vessző van baszd meg. Te aki a az egyet eggynek írja,hogy csak egyet említsek,na az ne ugasson semmilyen fajta intelligenciáról.Képzeld Angolul franciául és latinul is tudok hibátlanul írni,neked nem nagyon ment magyarul sem.Ja hogy nem vagy az hanem egy koszos cigány.Mellesleg azért beszél mindenki cigány bűnözésről mert az elkövetők kb 95%-a cigány az országban.Az arányokról van szó,már ha érted miről is beszélek.
farkas19 9 months ago
@farkas19
Igen volt valóban egy család ahol történt ilyen....illetve lehet,hogy kettő is.De ott tartunk,hogy a cigók napi szinten ölnek meg magyarokat,főleg védtelen, idős embereket néha csak pár ezer forintért. A rablás sem oké,de a gyilkosság is beletartozik a megélhetési bűnözésbe szarzsák.Hány magyar él szintén nyomorban?Rengeteg!És lopnak nem.Azt néháy léhűtő zsidó szart meg ide ne merd keverni a parlamentből,akik a "milliókat" nyúlják le,mert kurvára nem egy kaptafára megy a dolog.
farkas19 9 months ago
MILYEN ÁRTATLAN GYEREKEK! EZ A SZTOJKA IVÁN, Ő SENKIT NEM ÜTÖTT MEG! MEG AZ A NÉMET GYŐZŐ, A GYÖNYÖRŰ ORRÁVAL, MAJDNEM SÍR AZ EMBER AMIKOR HALLGATJA SZEGÉNY ÁRTATLANT! RAFAEL SÁNDOR MEG SZINTE OTT SEM VOLT! ROHADT GYÁVA SZAROK! HA EGYÜTT VAN A CSÜRHE, CSAK AKKOR BÁTRAK EZEK, NEGYVENEN! AZTÁN MOST MEG ÖSSZESZARJÁK MAGUKAT!
russysy 1 year ago
SZÓVAL EGY A LÉNYEG ÉS NEM IS KELL EZT TOVÁBB RAGOZNI! MARIAN COZMA SAJÁT MAGÁT SZÚRTA SZÍVEN! CSAK, HOGY MEGMUTASSA, HOGY Ő KICSODA, VADÁLLATI MÓDON TÁMADT! MEG-ÁLL-AZ-E-SZEM!!!!
russysy 1 year ago
Comment removed
ricsi667 1 year ago
Hát cigányok,ez csúfos vereség lett volna ha gennyes aljas módon nem késeltek.Őszintén szólva ezek az enyingi törpék nem voltak ellenfelek Cozmának.
Conen666 1 year ago
Hagyni kellett volna még, hogy a molotovos cigánygyilkosok elintézzenek még pár százezret és csak utána elfogni őket.
Csetgab 1 year ago
Ilyen embereket védeni, ehhez tényleg gyomor kell.
Ennél az ügyvédnél is vannak persze különbek, akik Szögi Lajos gyilkosainak ügyvédei.
MrBambalini 1 year ago
@MrBambalini nem őket védem hanem a többi romát akik soha az életben nem öltek de ti az kívánjátok hogy haljanak meg! Remélem érted amit írok aki bűnös bűnhődjön de aki nem azt ne gyalázzátok mert itt az egész cigányság le van írva!!!!!
89ledy 1 year ago
@89ledy
1. Nem a cigányokra gondoltam, hanem bűnözőkre gondoltam. Én a kommentemben le sem írtam azt a szót, hogy "cigány".
2. Nem írtam egy szóval sem, hogy a halálukat kívánom ezeknek a bűnözőknek.
Csak, hogy tényszerűek maradjunk, és ne legyenek kiforgatva a szavaim.
MrBambalini 1 year ago
@MrBambalini oké Így már tisztább tudod én nem védem a bűnözőket de a romákat igen is mert vannak normálisak csak ennyi az egész
89ledy 1 year ago
@89ledy
100-ból egy...a kivétel erősíti a szabályt...ránézésre el lehet dönteni melyik mehetne szibériába és melyik maradhatna
farkas19 9 months ago
LEGALÁBB A NÉMETH GYŐZÖNEK ELTÖRTE AZ ORRÁT LÁTNI IS LEHET
MsRobi65 1 year ago
Nyugodj békében Marian!!
klein.eoldal.hu
lleeddaasskkyy 1 year ago
Nem tud valaki olyan oldalt ahol ezt a felvételt jobb minőségben meglehetne nézni? vagy akár letölteni valahonnan ?.. Végezetül pedig : Jó lenne ha a börtönben rohadnának meg ezek a mocskok!!
bali19950518 1 year ago
18 hónap...
kriszta1986 1 year ago
Ezt az ügyvédet felkéne akasztani.Még védi ezt a mocskos cigányt...Ebből látszik hogy ő is olyan alávaló gané mint akit véd!
CorporalLooselips 1 year ago
hi Hitller, Hi Hitller!!!
Snsuzele 1 year ago
Mielőtt megjegyzést fűzöl valamihez, tanúlj meg helyesen írni!
TheMatecrew 1 year ago
@TheMatecrew itt nem a helyes írásról szól az egész mért teszünk bárki közt különbséget ????
89ledy 1 year ago
potyi15: ezneked szól ne gyalázd azt a fajt mert ami te vagy semmibe se különbözik!!!! könnyen irsz ilyen dolgokat!!! szembe kéne téged köpni !!! a magyarok is egy csicska bünözök halálrájuk is!!! nem???? hogy tetszene??!!!
89ledy 1 year ago
@89ledy Az a baj az írományaiddal,hogy mind ezt Magyarországon írogatod a Magyaroknak.
Conen666 1 year ago
@Conen666 Mért baj hogy Magyarországon irogatom a magyaroknak !!! Nem minden romát kell egy kalap alá venni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
89ledy 1 year ago
@89ledy Miért szerinted ennek a videónak a kommentjeiben,nem jogos a felháborodás?Szerinted itt kellene védeni azokat a romákat akik tiszteségesen probálnak megélni?Én nem állitottam,hogy minden roma bűnőző,vannak kívételek.Velük semmi bajom nincs,számomra ők nem roma vagy nem roma kérdést képviselnek,ők magyarok.De nagyon magas azoknak a romáknak a száma kik soha nem dolgoztak.Akik mindig a könnyebb pénz kereseti megoldást választották.Vagy nem így van?
Conen666 1 year ago
@Conen666 de de így van
89ledy 1 year ago
hehe jó vicc halál bűntetés??? ez jó akkor az összes magyar is megdöglene mert ökse különbek!!!
89ledy 1 year ago
hehe viccesek vagytok mindenkit halál bűntetésre!! kurva jó ! és a magyarok akik ölnek !! jah az nem számit mi!! undorito!! a kutyák közt sincs ekkora künönbség téve pedig abban is van egy pár fajta!!
89ledy 1 year ago
Halál a cigánybűnözőkre.
COBAINJovoTM 1 year ago
Addig húzzák a kibaszott védők , hogy végül el fog évülni vagy 3 év után kiengedik ezeket a mocskos rajokat.:(
fubuzsolti 1 year ago
A kurva anyját, az összes mocskos gyáva szar cigánynak! Egy az egyben az összeset laposra verte volna Cozma! Egy késelő hordával nem bírt el...:( Az ügyvéd úr is megbaszhatja a kurva anyját! Tökös gyerek volt szegény Cozma, Nyugodjon Békében! Ébresztő Magyarok!
potyi15 1 year ago
@potyi15 gyönyörű egy ember vagy mire fő irsz ilyet??? ebböl van a baj látod hogy ilyeneket mondtok arról a fajról és még ne háboródjunk!!?? nem tudom hogy álna a szád ha te kapnál ilyen igéket???!
89ledy 1 year ago
A saját máglyájukra hordják a tüzifát,s amint jó nagy lesz,mi csak meggyújtjuk....alig várom!!!
Hunplayer 1 year ago
Megoldás a problémára:
Ki kell írtani az összes:
1, cigányt
2, zsidót
3, politikust
4, bankárt
Ezek mind a sátán szolgái.
topiemp 1 year ago
Védekezett szerencsétlen keményen de hát ezek a majmok annyian vannak mint a patkányok már és mind késsel szaladgál. Ha leütöd ők leszúrnak. Halálbüntetést a cigányoknak és fegyvert a Magyaroknak!
RFerencHUN 1 year ago
Tudnék egy méltó büntetést ezeknek a mocsadék férgeknek! Közszemlére állítani őket, kalodába zárva, mint régen a középkorban, a feldühödött csőcselék gondjaira bízva őket. Ez csakis akkor lenne megoldható, ha nem a zsidó rezsim volna uralmon és a többi cigány fegyveresekkel őrzött kényszermunkatáborokba lenne deportálva! Tényleg, az olaszok miért bírták ezt a táborosdit megcsinálni és mi miért nem?
szalacsi10 1 year ago
Még azt mondja hogy nemtudta hogy nem kidobók lol!!Meg azt hogy ők kezdték lol!!!
Neharagudjatok meg de amit ezek megtehetnek az vérlázító!!!
szegíny maffiózó romákok de sajnálom őket!!!pfff
Az ilyeneket kötném fel ahol laknak,had lássák mi jár azért amit tettek rendes emberekkel!!!!!
szil007 1 year ago
Figyeljétek meg! A végén még Cozmáék lesznek a felbujtók, és ezek a tetű cigányok pedig az ártatlanok!
nonairt 1 year ago
nyomorult sztojka... mosolyog miközben aztmondja hogy ő nemnyult hozzá cozmához.. rohadjon meg a szánalmas tetü. sajnálatos hogy ez még életben van
TommiVercett 1 year ago
MOCSKOK!!R.I.P. MARIAN COZMA :(
csonkusz 1 year ago
tetves cigányok egyedül beszari mind! kötelet nekik
Andras696 1 year ago
koszos büdös cigányok élősködnek az országunkon ha komcsi.......................
1alexgta 1 year ago
kellene egy gödröt ásni...szívesen megtenném de szerintem sokan segítenének....na és ott a helyük.....
bayrocker88 1 year ago 2
Kivégezni mindet!
Hunfootball 1 year ago 2
@panzermiskolc Nehogy megsérüljenek szegények személyiségi jogai.
Kicsi szívük megszakadna.
rikanov 1 year ago 2
Szegény cigányok :((( Most akkor hiánycikk lesz a bodzaszörp?
rxtx1979 1 year ago 3
Vicces, hogy pont azok a véglények szólalnak fel Cozma védelmében, akik a hasonló sportolókat általában fennhangon "mocskosrománozzák".
viaszpingvin 1 year ago
@Giscard1118 Eltatni? Faszt, ők humánusak?? Falhoz csapkodni amíg szét nem megy a fejük :)
MrMiniszter 1 year ago 4
A kemény "3csapás" törvény amit a Jobbik szorgalmazott, azt a Fidesz most nagyon karcsúra alakítva nyújtja be az Országgyűlésnek.
zolim72 1 year ago 3
Ba..meg! Hogy osztotta egyedül a több cigányt?! A tetvesek hatalmasakat kaptak és nem is bírtak vele!
zolim72 1 year ago 4
Még annyit: Ez az átkozott riport mosdatni akarja a BŰNÖZŐKET! Még a végén talán ők lesznek az áldozatok, nem?
"Dulakozás" persze, meg üveg a fejen, mi? Meg véletlenül meglöktük egymást.. Még jó, hogy a többi sportoló nem hibáztatható azért, hogy az életüket védték!!!
vanettova 1 year ago 2
Szegény bűnöző cigányok!
Bárcsak Marián Cozma mindent agyonütötte volna... Belekötnek az emberbe, rabolnak, csalnak, lopnak, gyilkolnak - majd minde egytől egyik azt állítja, hogy "én egy ujjal sem értem hozzá".
Remélem van pokol és lesz szerencséjük megismerni az "uraknak"!
vanettova 1 year ago 3
...kellene már végre valami "szelektív c-vírus", ami egy adott fajt-fajtát irtana ki...
yence1 1 year ago 79
@yence1 titeket kéne ki irtani az ilyen büdös köcsögöket mint te vagy
mrgyurka1978 10 months ago
@mrgyurka1978
hozzám szóltál, te döghús bűzös szájú parazita? :D
háse? há' suzem pulá! há' káká má' sungurec is pisá má sungurec!
ducseny pizdá mumutá!
REPP! VI MURI!
:)
yence1 10 months ago
@yence1 titeket kéne ki irtani az ilyen büdös köcsögöket mint te vagy jól tették ki nyirták féljetek kutyák cigányok át veszik a hatalmat
mrgyurka1978 10 months ago
@mrgyurka1978 Há' káká má' sungurec!
yence1 7 months ago
Halál a gyilkosokra!!!!!!!!
vakarcsika 1 year ago 3
Férgek.
csenkesz 1 year ago
Én felkötném az összes büdös cigány gyilkost! Mert ezt érdemlik!
Szittyajoe 1 year ago
Állítsák vissza a korrekt igazságszolgáltatást!!!
Hunplayer 1 year ago 2
Rezzenéstelen arccal,és nyugodt szívvel lőném őket tarkón!
Meddig tűrünk még,mennyi ártatlan embernek kell még meghalnia ahhoz,hogy végre kinyíljon a szemünk?! Itt már nem számíthatunk a kormányra,vagy a rendőrségre,hogy megvédjen minket! Csakis egymásra számíthatunk,rakjunk rendet az Országunkban!
Mert lassan mi leszünk a kisebbség!
Van esély egy szebb jövőre,csak tennünk kell érte!
Összefogás Magyarok!
bitsilence 1 year ago 27
Egy olyan embert gyilkoltatok meg, akihez képest ötszáz évre visszamenőleg az egész telibeszart redvás hordátok együttvéve nem ér fel.
Ne gondoljátok, ez mindig így lesz...Ne gondoljátok, hogy mindent megúszhattok !
R.I.P.Marian Cozma
strandpapucsX 1 year ago 5
Nem tudok felhozni még egy ilyen, az emberiségen élősködő, tanulatlan buta ocsmány féreg közösséget példaként, mint amilyenek a cigányok.
Sokan voltatok sunyi férgek, öltetek ismét.
strandpapucsX 1 year ago 4
Csak meg kell nézni Cozma arcképét.
Egy jóképű, értelmes, megnyerő EMBERI arc.
És ami a külső mögött megbújt, az a küzdeni képesség, az akaraterő és az EMBERIESSÉG.
Ő volt Marian Cozma.
Ezt a srácot, pusztÍtották el másodpercek alatt, a primitív rohadék cigányok.
strandpapucsX 1 year ago 3
életfogytiglani bányamunkát nekik ! ! !
omfgsm 1 year ago 4
remélem tágra basszák a seggüket a börtönben! Büdös cigányok, halál rátok! Egyedül szarok vagytok, de többségben nagy a pofátok. Hát a gecit nyeljétek a nagy pofátokkal.
Ferike1987 1 year ago 7
Meg ebben az evben eltünnek a földröl a gyilkosai!
rambo2012 1 year ago 2
És ha nincs a szerb me ga horvát srác, meg az osztrák rendőrök, akkor ezeket is hagyták volna meglépni....
csabi187 1 year ago 3
Comment removed
liberalisgeneralis 1 year ago
el se hiszem, hogy a HIR TV-n leadnak ilyesmit.. Hogy van pofaja egy ugyvednek egy ilyen retket vedeni???
ZBmuzik 1 year ago 2
A cigányok alacsonyak és szar búnyósok. Csak akkor nagy a szájuk ha 2-3X annyian vannak. Mivel törpe növésűek a cigók, ezért csak késsel van valami esélyük....
celebration81 1 year ago 4
Na ezért fogom én ellenezni világ életemben a halálbüntetést. Egy francot fog a kényszermunka elől a túlvilágra futni. Majd azt hiszi, henyélhet attól, hogy Cerberus az arcába vonyít?:D Anyja picsáját. Egyedül úgy lenne értelme, ha kínhalált halna, de civilizált társadalomban, jogállami keretek közt az utóbbi nem járja ugyebár.
adamfarkas11 1 year ago 2
köcsög cigány te ütőttél elöször győző patkánycigánykorcs, persze sztojka nem űtőt! azt a kurva anyját nem űtőtte meg, mert az akkora kurva hogy nincs mit már rajta űtni!
Clanlord666 1 year ago 3
halál a zsidókra cgányokra!
Clanlord666 1 year ago 7
Ciganyok, zsidok, mind munkataborba valo szemet!
MrSzalasiFerenc 1 year ago 15
Nem emlékszel, mi? Te mocskos rohadék. Halálbüntetést!
oifgujz 1 year ago 7
A halálbüntetés visszaállítását azonnal!
BMTheHarvester 1 year ago 4
Mi a szart szenvednek ennyit? valaki csak leszúrta szerencsétlent nem igaz hogy nem bírják kideríteni... Tarkón lőni az összes vádlottat.. és levan tudva.
kalamatyi19 1 year ago 5
Teljes vagyonelkobzást a rohadt cigánybűnözőkre, és munkatáborba velük!
Ezek a tetves gyilkosok nyilatkozgathatnak az ártatlanul fogvatartott, 100% magyar hazafi Budaházy Györgynek meg megtiltja a nyomozó ügyészség, hogy a sajtó bemenjen hozzá??
magyarharcos1920 1 year ago 5
Ki kellene írtani a cigányokat és nem lenne probléma!!
NSBM74 1 year ago 5
Állítsák vissza a halálbüntetést azonnali hatállyal!
patriot5606 1 year ago 44
@patriot5606
A faszt. Megfosztanál attól az örömtől, hogy kéjes pofával nézem végig, mikor töri a követ Recsken??? Gondolkodj....nem fog kínhalált halni, mert tiltott a kínzó és megalázó bánásmód... ergo egy villanásnyi szenvedés lenne csak. Vagy 20 év szenvedés a kőkemény fizikai munkától? Vágod milyen kín ez egy cigánynak???
adamfarkas11 1 year ago