Szép nóta! Egyetlen szépséghibája, hogy a feltöltő nem tud helyesen írni. Szállni két szárnnyal kell, így tehát két l betűvel írjuk! :) Szállhatsz a dallal
Hiába...Nox csak egy volt, van s lesz. Megismételhetetlen ez a varázslatos stílus. Egyedi a világon. Szilvia hangja mesés. Szállhatunk minden dalával. Ő mindig ott csiklandoz angyalhangjával s beléptet Tündérországba. Békét, nyugalmat áraszt. Magadra találsz, amikor őt hallgatod. Az összes zenéjük kincs, varázslat, csoda. A szívem szakadt meg, amikor hallottam, hogy felbomlik a Nox. Éppen ezért is kell drágakövekként őrizzük azt a néhány dalt, mit ajándékoztak nekünk. Remélem tudják: angyalok!!
jobb helyeken, ha idéznek, azt úgy teszik, hogy megadják a forrást. Ebben az esetben azt: hol is mondta vagy írta Glatz Ferenc az általad idézetteket.
Nem csodálod, hogy nem tudod: én sem találom. A google 98 találatot ad ki a Glatz-idézetedre, de egyik sem az eredeti, mindegyik csak állítja, hogy Glatz ezt valahol mondta (egyesek szerint mondta, mások szerint írta).
A török hasonlósággal már pedzel valamit, persze ez sohasem volt 70 %-os - hiszen egyik magyar népdalnak s másikkal való hasonlósága is csak ritkán 70 % feletti. Komolyan kéne venni a dolgokat, Bartók is azt irta , hogy a népek zenéje nem a fajok magasabb-rendűségének eszköze.
Bartók egyébként Törökországban gyűjtött, (Iránban nem) és a mintegy 90 török dallam alapján 20% feletti hasonlóságot állapitott meg! (Ez bizony jelentős.)
Odáig helyes, hogy megragadtad az alkalmat és kijavitod magad, azonban kár, hogy még nagyobb butaságot irsz. Forrásodat megtaláltam. egy "névtelen sumerológus", aki szokás szerint egy angol nyelvű forditásra hivatkozik (mondván, hogy Bartók magyar nyelvű eredetije elveszett a magyar könyvtárakból), szánalmas ez a "hitelesség"!
Nem tudom, hogy milyen névtelen sumerológus forrásait találtad meg... de örülök, hogy keresgéltél! Megkérnélek, hogy nézz utána Torma Zsófia, erdélyi régész kutatási eredményeinek, amelyet a nyugati világ elfogadott! Én nem is állítottam, hogy a népzene a magasabb rendűség kulcsa... de az bizonyos, hogy a népzenéből következtethetünk az adott nép kultúrájának fejlettségére!
Végezetül pedig Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, volt köztársasági elnökjelöltet idézném!
Így nyilatkozott őseinkről:
"Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció... görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el..." Az MTA volt elnökének nyilvánosan tett kijelentése tökéletesen megmutatja az MTA magyarellenességét!
Én nem vagyok szakember, csak sok történelmi/ régészeti témájú könyvet, és tanulmányt olvasok... amit olvasok, azt át is gondolom! A finnugorista nyelvelméletet Joseph Budenz dolgozta ki, ez az ember nem tudott magyarul! Később Joseph Budenz egy ilyen kijelentést tett: " ...el kell ismerni, hogy nincsen finnugor nyelv. E nyelv sosem létezett..."
További érdekes adatokkal szolgálnék kedves Wotansrabe666!
A párizsi Sorbonne egyetem kutatói megállapították, hogy a világ mai nyelvei közül a magyar az a nyelv, amely szavaiban 68%-ot őrzött meg az ős-etimonokból*, azaz az emberiség ősnyelvének elemeiből. (Etimon=ősi szavak eredeti jelentése).
Megemlíteném, hogy az angol nyelv 4%-ot, a latin 5%-ot, a tibeti 12%-ot, míg az ős-török 26%-ot őrzött meg a fent említett etimonokból!
Én Bartók Béla népzenei kutatásaira hivatkoztam! Itt ragadom meg az alkalmat, hogy kijavítsam magamat mert tévedtem! A finn és a magyar népzene 2%, a perzsa és magyar népzene 42% és a török-magyar népzenék 75% egyezést mutatnak! Megkérnélek kedves SA4..., hogy pötyögtesd be a keresőbe a Bartók Béla nevet, nyisd ki a szemedet és az agyadat és olvass figyelmesen!
Bizonyára Te egy nagy és egyedülálló tudásanyaggal rendelkező egyén vagy! Tisztelettel megkérlek, hogy hasonlítsad össze a magyar nyelv szókincsét és nyelvtanát, a népdalainkat, a genetikát és a kultúránk egészét a finnekével, majd a perzsákéval és a törökökével! Nagyon meg fogsz lepődni! Miként lehetséges az, hogy a perzsa és magyar népi zene között 60% egyezőség van, míg a finn és magyar népi muzsika között csupán 10 % azonosság mutatható fel!?
Örülök, hogy örvendesz! Én nem állítottam, hogy szakember vagyok... tudod a sumer nyelvet nem fejtették meg teljesen, de a magyar és a sumer nyelv között számos párhuzam fedezhető fel! Rengeteg az azonos szó és sok-sok szókapcsolat, mondat egyezik meg!
:giggle: the lyrics are about how you can take flight with the melody and let yourself be guided by your heart and dreams.
You have ran and seeked happiness everywhere but it really comes from your heart and soul - you are more than a name - 1 000 years are inside of you - you are better and more beautiful than you think - let your dreams guide your life - let the song from your heart go free ... stuff like that
Mellesleg: azért keltás a magyaros dallam, mert mint minden primitív dallamkincs (a primitív itt nem leminősítő jelző), tiszta, pentaton alapokon nyugszik... a ritmika viszont tipikusan ír, nem "magyaros"... és ezen a furulyaszerű hangszín is csak erősít...
jajmár, az, hogy egy hagymázos turulmagyar őstulok, akinek dehonesztáló a finnugor rokonság, a japánoktól a sumerekig mindenkit az őseinknek vagy utódainknak tekint, mesze van a bizonyítéktól... ehhh
A te "őstulok" agyadban mit jelent az a fogalom, hogy "turulmagyar"... mellesleg a finn egyetemeken és iskolákban a magyar-finn közösséget elvetik, a finnek lenézik a magyarokat! Nagy és nálad milliószor tanultabb és eszesebb, nemzetközileg elismert magyar és külföldi tudósok jöttek rá arra, hogy a magyaroknak több közük van a sumerekhez mint a finnekhez! Tudod a finnugorisztikát cseh és osztrák "tudós" emberek dolgozták ki...
A zeneben van valoban ir hangzas..En itt chicagoban jarok ir pubokba igy tudom mit beszelek.Ja es ne feledjuk a keltak elobb eltek Magyarorszagon mint a mai Irorszagban vagy Skociaban,vagy eppen Bretagneban!!Azt is kevesen tudjak hogy a savaria muzeumban van egy haromezer eves kelta arany korona..a velemi szent Vid hegyen talaltak.
Akkor rosszul tudom..Nem vagyok nox őrült.. csak fellépésük volt, és mondták a szervezők, aki felvezényelte a színpadra... Hogy romániai, és még mondott róla pár szót.....Akkor nem én vagyok tudatlan, hanem a szervezők... Ennyi
A Magyarok is Kelták? Ebben van igazság,csak pont forditva.A kelták is a hun fajtábol származnak. Arra,hogy a hunok hamarab voltak mint a kelták, már számos bizonyiték van.És milyen érdekes, nekik is van egy csodaszarvasuk.
Örülök, hogy találkozok hozzád hasonló felvilágosult emberekkel, akik nem hisznek a Magyar Tudományos Akadémia fedőnéven működő, kultúra és nemzeti öntudat pusztító egyesületnek! A tudományos élet a magyarokon röhög... pontosabban az akadémián!

baratkaroly 2 months ago
Tulajdonképpen miért is hagyták abba?
Egészen félelmetes pénzeket kereshettek volna fellépésekkel.
nkcs1998 3 months ago
This has been flagged as spam show
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki *** Lengyel, Magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát
Grettings from POLAND :)
NIENASYCENIE1 3 months ago
Hiába...Nox csak egy volt, van s lesz. Megismételhetetlen ez a varázslatos stílus. Egyedi a világon. Szilvia hangja mesés. Szállhatunk minden dalával. Ő mindig ott csiklandoz angyalhangjával s beléptet Tündérországba. Békét, nyugalmat áraszt. Magadra találsz, amikor őt hallgatod. Az összes zenéjük kincs, varázslat, csoda. A szívem szakadt meg, amikor hallottam, hogy felbomlik a Nox. Éppen ezért is kell drágakövekként őrizzük azt a néhány dalt, mit ajándékoztak nekünk. Remélem tudják: angyalok!!
DewDropDraw 6 months ago 4
Wow oO das Lied ist der hammer ♥
LunaCatBunny 7 months ago
Szálhatsz a dallal,
Szívedből szolljon az ének,
Várhatsz a harcal,
Várhat rád.
Szállhatsz mint angyal haj,
Az álmodról szoljon az élet,♥♥♥
Mrsbianka92 10 months ago 5
Imádom
balilevente 10 months ago
Comment removed
balilevente 10 months ago
By the way, can anyone send me the lyrics for this song? I can't find them anywhere...
FrozenMermaid666 11 months ago
@FrozenMermaid666 w w w .zen esz ove g. h u/ lyrics.p hp ?lc= 26 87 9
(delete the spaces)
Dzsezzi 10 months ago
@Dzsezzi Thanks a lot for that link! :)
FrozenMermaid666 10 months ago
@FrozenMermaid666
You're welcome.^^
Dzsezzi 10 months ago
Kergetted égen-földön, elbújt a boldogság-,
mért' kívül keresed-kutatod lelked otthonát?
Áttörtél árkon-bokron, de nőtt , nőtt a távolság-,
végül már nem lelt álom rád...
De bármerre jársz, vigyen a remény-,
mert választ találsz az út mentén:
több vagy, nem egy név- hiszen él benned ezer év-,
benned a béke, a csillagok fénye, a Mindenség!
Henriette987 8 months ago

Awesome! :)
FrozenMermaid666 11 months ago
blaaaaaaaaaa
1militoful 1 year ago
Gyönyörű, szárnyaló melódia!
bizalom77 1 year ago
Tök jó hogy felraktad, szeretem ezt a számot... De a szállni az kettő L! ;)
pknstgns 1 year ago 6
Fantastikus!!!
tmnvideo 1 year ago
A helyesirasi hibat javitsuk mar ki a cimben! (Most ne gyere azzal, hogy nem ekezettel irok!)
bencsa1 1 year ago
@bencsa1 azt hiszem erről volt korábban egy válasz....azt hiszem külhonból ír, ezért ilyen a cím. Szerintem ne foglalkozz vele!
szedecrem 1 year ago
3:50 -től MENNYIRE IGAZ!
FREEWILLZYXX 1 year ago
HunKarli,
jobb helyeken, ha idéznek, azt úgy teszik, hogy megadják a forrást. Ebben az esetben azt: hol is mondta vagy írta Glatz Ferenc az általad idézetteket.
Nem csodálod, hogy nem tudod: én sem találom. A google 98 találatot ad ki a Glatz-idézetedre, de egyik sem az eredeti, mindegyik csak állítja, hogy Glatz ezt valahol mondta (egyesek szerint mondta, mások szerint írta).
Segíthetnél: hol hangzott/jelent meg ez?
BenedekBoth 2 years ago
I love NOX!! Thank you for your song.
willowtree71 2 years ago 11
Az ember feljön ide és mennyi mindent tanulhat : ] /Muszály itt vitatkoznotok? /
vp1111 2 years ago 7
A török hasonlósággal már pedzel valamit, persze ez sohasem volt 70 %-os - hiszen egyik magyar népdalnak s másikkal való hasonlósága is csak ritkán 70 % feletti. Komolyan kéne venni a dolgokat, Bartók is azt irta , hogy a népek zenéje nem a fajok magasabb-rendűségének eszköze.
Bartók egyébként Törökországban gyűjtött, (Iránban nem) és a mintegy 90 török dallam alapján 20% feletti hasonlóságot állapitott meg! (Ez bizony jelentős.)
SA45528 2 years ago
Kedves Hunkarli!
Odáig helyes, hogy megragadtad az alkalmat és kijavitod magad, azonban kár, hogy még nagyobb butaságot irsz. Forrásodat megtaláltam. egy "névtelen sumerológus", aki szokás szerint egy angol nyelvű forditásra hivatkozik (mondván, hogy Bartók magyar nyelvű eredetije elveszett a magyar könyvtárakból), szánalmas ez a "hitelesség"!
SA45528 2 years ago
Kedves SA45528!
Nem tudom, hogy milyen névtelen sumerológus forrásait találtad meg... de örülök, hogy keresgéltél! Megkérnélek, hogy nézz utána Torma Zsófia, erdélyi régész kutatási eredményeinek, amelyet a nyugati világ elfogadott! Én nem is állítottam, hogy a népzene a magasabb rendűség kulcsa... de az bizonyos, hogy a népzenéből következtethetünk az adott nép kultúrájának fejlettségére!
HunKarli89 2 years ago
Végezetül pedig Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, volt köztársasági elnökjelöltet idézném!
Így nyilatkozott őseinkről:
"Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció... görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el..." Az MTA volt elnökének nyilvánosan tett kijelentése tökéletesen megmutatja az MTA magyarellenességét!
HunKarli89 2 years ago
Ez micsoda gyalázat, minimum életfogytos, hogy halna éhen, nem véletlenül akartak miniszterelnököt is csinálni belőle.
Szkitianosz 2 years ago
Én nem vagyok szakember, csak sok történelmi/ régészeti témájú könyvet, és tanulmányt olvasok... amit olvasok, azt át is gondolom! A finnugorista nyelvelméletet Joseph Budenz dolgozta ki, ez az ember nem tudott magyarul! Később Joseph Budenz egy ilyen kijelentést tett: " ...el kell ismerni, hogy nincsen finnugor nyelv. E nyelv sosem létezett..."
HunKarli89 2 years ago
További érdekes adatokkal szolgálnék kedves Wotansrabe666!
A párizsi Sorbonne egyetem kutatói megállapították, hogy a világ mai nyelvei közül a magyar az a nyelv, amely szavaiban 68%-ot őrzött meg az ős-etimonokból*, azaz az emberiség ősnyelvének elemeiből. (Etimon=ősi szavak eredeti jelentése).
Megemlíteném, hogy az angol nyelv 4%-ot, a latin 5%-ot, a tibeti 12%-ot, míg az ős-török 26%-ot őrzött meg a fent említett etimonokból!
HunKarli89 2 years ago
Ez a no hihetetlen szep,es a hangja is gyonyoru.
"benned el 1000 ev" milyen igaz.
samcalgo 2 years ago
nagyon király egy szám!!! :))
arisvanhilden 2 years ago
Mindenkinek ajánlom ezt az olvasmányt akik rokonokat keresnek a világban!
michelangelo(pont)cn
azért írtam így mert ha a linket bemásoltam volna egyszerűen nem küldi el a commentet
banszor000 2 years ago
imádom ezt a számot :) a kedvencem
RiaRuss 2 years ago
Hunkari!
Légyszives, üsd be a keresőbe az "iráni népzene"-t , hallgasd meg, azután mosd ki a füled!
SA45528 2 years ago
Kedves SA45528!
Én Bartók Béla népzenei kutatásaira hivatkoztam! Itt ragadom meg az alkalmat, hogy kijavítsam magamat mert tévedtem! A finn és a magyar népzene 2%, a perzsa és magyar népzene 42% és a török-magyar népzenék 75% egyezést mutatnak! Megkérnélek kedves SA4..., hogy pötyögtesd be a keresőbe a Bartók Béla nevet, nyisd ki a szemedet és az agyadat és olvass figyelmesen!
HunKarli89 2 years ago
Bizonyára Te egy nagy és egyedülálló tudásanyaggal rendelkező egyén vagy! Tisztelettel megkérlek, hogy hasonlítsad össze a magyar nyelv szókincsét és nyelvtanát, a népdalainkat, a genetikát és a kultúránk egészét a finnekével, majd a perzsákéval és a törökökével! Nagyon meg fogsz lepődni! Miként lehetséges az, hogy a perzsa és magyar népi zene között 60% egyezőség van, míg a finn és magyar népi muzsika között csupán 10 % azonosság mutatható fel!?
HunKarli89 2 years ago
Örülök, hogy örvendesz! Én nem állítottam, hogy szakember vagyok... tudod a sumer nyelvet nem fejtették meg teljesen, de a magyar és a sumer nyelv között számos párhuzam fedezhető fel! Rengeteg az azonos szó és sok-sok szókapcsolat, mondat egyezik meg!
HunKarli89 2 years ago
I love her voice. What a great band.
nehagatari 2 years ago 7
Can s.o give me an idea whait is talking about?????t
artemobloom 2 years ago
:giggle: the lyrics are about how you can take flight with the melody and let yourself be guided by your heart and dreams.
You have ran and seeked happiness everywhere but it really comes from your heart and soul - you are more than a name - 1 000 years are inside of you - you are better and more beautiful than you think - let your dreams guide your life - let the song from your heart go free ... stuff like that
ailime 2 years ago
thanx
artemobloom 2 years ago
Comment removed
Emdacs 3 years ago 13
Azért a vidi feltöltője megtanulhatná h a "szállhatsz" szót Á betűvel és 2 L betűvel írják....
Egyébként szép dalocska ;)
FekaGuy 3 years ago
Mellesleg: azért keltás a magyaros dallam, mert mint minden primitív dallamkincs (a primitív itt nem leminősítő jelző), tiszta, pentaton alapokon nyugszik... a ritmika viszont tipikusan ír, nem "magyaros"... és ezen a furulyaszerű hangszín is csak erősít...
cardinal790608 3 years ago
jajmár, az, hogy egy hagymázos turulmagyar őstulok, akinek dehonesztáló a finnugor rokonság, a japánoktól a sumerekig mindenkit az őseinknek vagy utódainknak tekint, mesze van a bizonyítéktól... ehhh
cardinal790608 3 years ago
A te "őstulok" agyadban mit jelent az a fogalom, hogy "turulmagyar"... mellesleg a finn egyetemeken és iskolákban a magyar-finn közösséget elvetik, a finnek lenézik a magyarokat! Nagy és nálad milliószor tanultabb és eszesebb, nemzetközileg elismert magyar és külföldi tudósok jöttek rá arra, hogy a magyaroknak több közük van a sumerekhez mint a finnekhez! Tudod a finnugorisztikát cseh és osztrák "tudós" emberek dolgozták ki...
HunKarli89 2 years ago
Polak Węgier dwa bratanki ;]
18OSZUST 3 years ago 34
...i do szabli i do szklanki :) Im not sure that it was written so well :) :) i hope :)
CMarcsi20 3 years ago 5
@18OSZUST Lengyel, Magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.
Polak, Węgier dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.
POZDROWIENIA Z POLSKI!
ElizeuszOFM 6 months ago 3
magyaros dalaik autentikusabbak, de azért igy is aranyosak.hajrá
gelazso 3 years ago
Jo, jo...en csak annyit allitottam, hogy egy picit keltasan hangzik; bar az utobbi kommentekbol rajottem,hogy valoban ir szeru es nem keltas :D
GregoryAndrej2 3 years ago
A zeneben van valoban ir hangzas..En itt chicagoban jarok ir pubokba igy tudom mit beszelek.Ja es ne feledjuk a keltak elobb eltek Magyarorszagon mint a mai Irorszagban vagy Skociaban,vagy eppen Bretagneban!!Azt is kevesen tudjak hogy a savaria muzeumban van egy haromezer eves kelta arany korona..a velemi szent Vid hegyen talaltak.
vocelka 3 years ago
This has been flagged as spam show
nox!!!!!! i want to go for a koncert!! but i`am live in Russia!! (sorry, i`am bad speak english)
Szilvia96 3 years ago 8
en romaniaban lakom es nagyon bisztosan meg mondom egyik Nox-tag sem romaniabol valo...
linkxg 3 years ago
Külömben Szilvi Szeged mellöl Forráskútról származik
Succ3ssor 3 years ago 3
Én úgy tudom, hogy Szeged Gyöngyvirág utcából. És ha papíron Románia, akkor mi van?
Jeszenszkyzoltan 3 years ago
Akkor rosszul tudom..Nem vagyok nox őrült.. csak fellépésük volt, és mondták a szervezők, aki felvezényelte a színpadra... Hogy romániai, és még mondott róla pár szót.....Akkor nem én vagyok tudatlan, hanem a szervezők... Ennyi
EastSideAgIcA 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
a nox romániábol jött át :D
vagyis szilvi az biztos...
EastSideAgIcA 3 years ago
es akkor már nem ember, ha romániából jött???????
csixi55 3 years ago 3
Szilvi Szegeden született, nemtom honnan jött neked ez a románia
vityapet 3 years ago 4
ha kelta ha ír, Ők magyarok és kész! =)
zuzo017 3 years ago 4
A Bretonok meg az Îrek azt mondjàk hogy a Magyarok "is" keltàk. Èn mondtam nekik hogy mi magyarok vagyunk....
Ischtvaan 3 years ago
A Magyarok is Kelták? Ebben van igazság,csak pont forditva.A kelták is a hun fajtábol származnak. Arra,hogy a hunok hamarab voltak mint a kelták, már számos bizonyiték van.És milyen érdekes, nekik is van egy csodaszarvasuk.
Venator1982 3 years ago
Örülök, hogy találkozok hozzád hasonló felvilágosult emberekkel, akik nem hisznek a Magyar Tudományos Akadémia fedőnéven működő, kultúra és nemzeti öntudat pusztító egyesületnek! A tudományos élet a magyarokon röhög... pontosabban az akadémián!
HunKarli89 2 years ago
Nem sokáig lesz ez már igy.
Venator1982 2 years ago
hát ha nemis éppen kelta de egy kis Ír van benne.
zuzo017 3 years ago
Nagyon szeretem ezt a dalt, az egyik legjobb az albumról szerintem :)
Lalibo 4 years ago 25
Van egy kis kelta beütése a dalnak
gergikrnju 4 years ago 10