Múltkor utazom a MÁV-on, a Budapest Keleti - Hatvan vonalon. Szállok le és az ajtó mellett ki volt téve 1 papír plakett "Kérjük, ne blicceljen!" felirattal. Elmosolyodtam azonnal. Szerintem ezzel elárultam mindent. :)
@hentes22 ezzel nem csak te vagy így a suliba tanárok nem szereték ha énekeltem:/ pedig egyszer ének órán kellet énekelnem hát én elkezdtem de már az elején le kellet ülnöm :D
'99-ben hallottam először ezt az oratórikus himnuszt. Azóta az említett BKV-kék élre vasalt segglötyögős nylon gatyók már max. csak csupa-csupa gázos alakzatban tűnnek fel. Bambuszfejűek, autók meg buszok meg mindig is voltak, mindig is vannak és mindig is lesznek. Ezt mondta a barátom, Lenin, a nyugdíjas. 4.8
Ez rétegzene, nem kell mindenkinek tessen. Én nyilvánvalóan nem a célcsoport vagyok. Ennek fényében a véleményem sem meglepő:
Számomra ez nem több, mint egy rakat véletlenszerű szitkozódás ritmusosan elkántálva valami középszerű pittyegésre, mert ezt azért zenének nem nevezném.
Végighallgattam, hátha lesz bene valami legalább megközelítőleg értékelhető, de nem volt.
A kifejezés arra utal, hogy egy bizonyos kisstílű, alantas embertípus képviselői annak idején nyilas párttagságuk után tömegesen léptek be a kommunista pártba, amely őket tárt karokkal fogadta, mivel kiválóan tudták őket hasznosítani besúgási és egyéb hasonló "munkákra". Ők voltak a kisnyilasok, nekik "meg lett bocsátva". /idézet a Tanú c. filmből/
Mondjuk miután bejöttek az oroszok, a nyilas csatlósok mentek az ávohoz. Érted :D az ideológia a " rúgd meg és gyűjtsd be " feladatkör szintjén semmit sem számít, a lényeg ,hogy bevadítható primitív faszkalapok, tulajdonképp a társadalom leggennyesebb rétegéből legyen: tehát aki eddig nyilas fasiszta csatlós volt, átment kommunista csatlósnak. És tényleg így volt. Szép a világ :D
:D ez jóh szám nem azért mert csúnyán beszélnek benne mégmielőtt vki azthinné hanem mert van stílusa igazsága feelingjenem úgy mint asouth parknak ami tényleg cs az idióta történet és a káromkodások miatt vicces
@OriHariSoseBari ezt is humornak hívják. meg feelingnek. ember vagy te egyáltalán,h ilyet kérdezel? hallgass SP-t ha az jobban tetszik vagy Ákost vagy mittudomén.
Éppen az a probléma hogy azzal a rengeteg agyaddal képtelen vagy megérteni ennek a lényegét...itt nem arról van szó hogy a bkv a köcsög, hanem pont arról, hogy hogyan viszonyul a legtöbb ember hozzájuk és a többi utashoz.... de amúgy meg igaz...ha nemtetszik miér írtál ide....minek halgattad?
EZ nem vicc Barbyecyca18!! A belga mindig is szeretett ironikus lenni szerintem sikerült itt is. A szám csak a valóságot mutatja be. Am szerintem qrva jó zene.
ez mekkora faszság..... attól nem lesz vmi vicces h káromkodással van tele..ezen én még elmosolyodni se tudtam, pedig értem a viccet és én se kedvelem az ellenőröket -.-
kurva jó kis zene, mindig felvidít. egyébként van kocsim, de minden hónapban veszek bérletet is, sokat járok bkval mert a városban csak azzal érdemes. nem kötelező a bkv, ha nincs rá 3,5-10 rugód, akkor mehetsz gyalog is vagy biciklivel, szóval nem értem mirét sír a sok csicska, ez csak egy opció, kell vagy nem?
Nem szurkolok az ellenőröknek, de nézzük kicsit a másik oldalról a dolgot! Ha mondjuk a taxisnak nem fizetsz letépi a fejed...ha tudja. Igénybe veszel egy szolgáltatást, fizess érte! Érdekes, a kocsmában, fodrásznál, szoliban senkinek nem fordul meg a fejében, hogy blicceljen! Mellesleg, általában én sem veszek jegyet...:DDDD
Engem ma basztak meg hazafelé 12 ezerre..... és miért? Mert 300 forintos jegy helyett 250 forintosat vettem... -.-" Azt gondolom, hogy aki ebből él, hogy másokat szopasson, az nem ember. És sajnos az össze ellenőr ilyen. Rohadt kis gecik, de nagyon megérdemlik h ez a munkájuk. Jobbat egyikük sem érdemel.
érdekes... engem nem büntetett meg az az ellenőr, akinek nem tudtam a héven 105 forintot adni, mert csak 60 maradt nálam. kedves volt és nem bäszott meg 12re. attól, mert ez a foglalkozása, nem biztos, hogy abban leli örömét, hogy azt büntet meg akit csak lát. pedig nem egy százéves szottyadt asszony volt aki azért engedett el, mert emlékeztetem az unokájára. nem minden ellenőr buzi, mindenhol vannak kivételek és mintapéldányok.
Ez a szám jópofa !DE megint a sok hülye itt veszekszik arról h milyen szar -a másik meg h milyen jó és h mennyi igazság van benne, ez egy poén csupán!
Igenis a mögöttes tartalom a lényeges. Belga számai társadalomkritikák. Csak a proli bányász ivadék faszfejek hiszik el hogy tényleg arról énekel pár egyetemista srác hogy terhes kismamákat rugdosnak. Az ellenőröket mindenki rühelli. Én nem is azért mert büntetnek, az a dolguk. Hanem mert néhány élvezi is. na pás
ez hülyeség. csak az gondolja azt hogy társadalomkritika, aki szégyelli beismerni, hogy egy olyan zenét szeret, amiben ilyen durván káromkodnak. ez nem társadalomkritika, hanem szellemi maszturbáció, csak a kreatív energiát engedik szabadjára, mellesleg nem is rosszul.
Téged mikor engedtek ki a zártosztályról? Úgy tudom, h. az ilyen mentálisan sérült egyedeket, mint te is vagy, szellemi fogyatékos gorillákkal zárják össze, h. azok kiélhessék a ferde hajlamaikat a segglyukadon...
Az annyukat Ausschwitz-ban kellett volna szarrá gázosítani azoknak, akik ezt a "zenét" elkövették. Szar getto-proli-cigány-tetovált-4 általánosos LÚÚÚÚZEREK!!!! Elmeintézetben a helyetek!!!!
Epic! :D
drseri 4 weeks ago
kur va jó szám!
szajkogiga 4 weeks ago
Hol a dalszöveg ? : D
Tompury 1 month ago
@Tompury a leirásban
theoriginalfgzkjsa 1 week ago
Zsolti józene
anangara 1 month ago
Klippet akarunk! :D
zolem2008 1 month ago
Most ugrik be,már több mint 10 éves ez a szám?Classic!
parkany31 2 months ago
A személyimet kéred hát megkapod! Ha előbb a faszomat megnyaloood!
Iszonyat Epic szöveg. Beviszi a végső döfést!
lokristof 2 months ago
Múltkor utazom a MÁV-on, a Budapest Keleti - Hatvan vonalon. Szállok le és az ajtó mellett ki volt téve 1 papír plakett "Kérjük, ne blicceljen!" felirattal. Elmosolyodtam azonnal. Szerintem ezzel elárultam mindent. :)
2BaD2BNo1 2 months ago
hoppá geci itt van mégis faszomba turkálok hátha azt kéri ......:D
Puffyka18 2 months ago
Ladám van bazmeg, csak éppen fényezik, azt most buszon viszem a paprikát...
JosephPorta66 2 months ago
inkább 45 kaller látta ezt a videót nem ? :D aki lájkolja azt má megkúrták a zeellenőrék XD
Nickker4 3 months ago 3
ha szórakozol az Omárék majd levernek és szájbakúrnak :9 Yeahh
EwiiL 3 months ago
Hoppágeci!
Wildm0use 4 months ago
Anyádat menj baszni te hülye kis lucskos picsaxD
Nagy kedvenc 2007 óta:-)
botesz20 4 months ago
kurvajo:)
TheClaz01 5 months ago
jóh szövege van...:D
TheRolikah 5 months ago
47 ellenőr is látta ezt a videót.
macee17 6 months ago 19
gyerekkorom gyönyörű emlékei!!!! :D
9 évesen kívülről tudtam :D:D
hentes22 7 months ago 16
@hentes22 xD lelki társak lehetünk xD
Pr3st1g10 7 months ago
@hentes22 ezzel nem csak te vagy így a suliba tanárok nem szereték ha énekeltem:/ pedig egyszer ének órán kellet énekelnem hát én elkezdtem de már az elején le kellet ülnöm :D
01catkiller 7 months ago
@hentes22
jaja énis vágtam kb annyi évesen, de jó volt a tanároknak nyomni a suliban :)
JaggyZchannel 6 months ago
..mondom király nincs itt ellenőr,nincsen szopás, HOPPÁ GECI! :D
kexret 7 months ago
faszomba turkálok hátha azt kéri XDXDDDD
motocross96ish 8 months ago 10
Kb. én is így érzek BKV irányt:D
IzabellaRitaSzendi 8 months ago
This has been flagged as spam show
annyi benne a rím h meg sem lehet számolni..xD
Totesz000 8 months ago
annyi benne a rím h meg sem tudom számolni...xD
Totesz000 8 months ago 12
de a puncid király! :D
VargaViktor24 8 months ago
másolt kazin hallgattuk walkmanben a középsuli aulájában 4en csajok :D:D
do0omino 8 months ago 7
atya ég :D
"Felszállok a buszra ráverem egy nyugdíjasra, ahogy szoktam
Nézek jobbra balra ott egy nagy kék geci, na most vagyok szarban,
Bérlet mi a fasz az, Ladám van bazmeg!"
mixerke10 8 months ago 3
örök klasszikus :D
PsychoTroll99 8 months ago
45 embert basztak már meg a bkv-n úgy látom :)
benyto951 9 months ago 76
Comment removed
1ckmoviez 5 months ago
@benyto951 49embernél hibádzott a dokument
1ckmoviez 5 months ago 2
@benyto951 már 50 :)
88gyok88 2 months ago
A legjobb Belga szám:P:D
MrGtrew 9 months ago 4
faszomba durkálok hátha azt kéri!!! :D :D ez viszi a príííííímet!!
szepike84 9 months ago
@szepike84 faszomba Túrkálok te alföldi xd
zsoltoss 9 months ago
fejberugok egy terhes kismamát :D
Smokeos 9 months ago 2
ez így a pár milliós sikkasztásook után nem is rosz
skype96 9 months ago
Nekem EZ a Belga!
hmjt21 9 months ago
'99-ben hallottam először ezt az oratórikus himnuszt. Azóta az említett BKV-kék élre vasalt segglötyögős nylon gatyók már max. csak csupa-csupa gázos alakzatban tűnnek fel. Bambuszfejűek, autók meg buszok meg mindig is voltak, mindig is vannak és mindig is lesznek. Ezt mondta a barátom, Lenin, a nyugdíjas. 4.8
AlterKutya 10 months ago 3
jó ez a szám,sok gyökér gyöp nem érti sajnálom..
Balazs230 10 months ago 3
je
alma321ful 10 months ago
@gyurxi551 , @getrcgepc
az igen xD
mixerke10 10 months ago
Imádom:)
fradimaxi88 10 months ago
imádom:)
fradimaxi88 10 months ago
Fejberúgok egy terhes kismamát :D:D
magyarhun77 11 months ago
Szerintem ez a szám amúgy társadalom kritika. AZ embereknek szól, őket kritizálja, nem a kallereket.
gyurxi551 11 months ago 3
@gyurxi551
Ezt ki nem tudta faszkalap...
getrcgepc 11 months ago
@getrcgepc
getrgeci: az olyan húgyagyúak nem tudják mint te, anyád látom nem hajlandó szeretkezni most veled...
gyurxi551 11 months ago
@gyurxi551 anyádat megkurtam...aztán kibasztam a sarokra h keressen is valamit!
getrcgepc 10 months ago
" Ne nézzél fakszalap nyugdíjas, nem adom át az ülő helyemet, kinyalhatod a nagy szaros seggemet! " keméény :D
Dakeran 11 months ago
jobban tetszik az eredeti. az jobban kifejezi a lényeget... :|||
wssr2 11 months ago
Ez rétegzene, nem kell mindenkinek tessen. Én nyilvánvalóan nem a célcsoport vagyok. Ennek fényében a véleményem sem meglepő:
Számomra ez nem több, mint egy rakat véletlenszerű szitkozódás ritmusosan elkántálva valami középszerű pittyegésre, mert ezt azért zenének nem nevezném.
Végighallgattam, hátha lesz bene valami legalább megközelítőleg értékelhető, de nem volt.
csebal 1 year ago
Minek kezdted el hallgatni, úgyis erre számítottál. :)
macskaska 11 months ago
Comment removed
mixerke10 10 months ago
milyen gatyák?!
meridian73 10 months ago
@mixerke10 halgatyák? útobiba? A halgatya az a hal nadrágja? az út obiba az pedig az út ami az OBI-ba visz?
TheDweed 9 months ago
Instrumentálisan megvan vkinek?
bibiakiri 1 year ago 4
egyet értek =)
90HAZARD 1 year ago
faszomba turkálok hátha azt kéri..:D :D :D
zsolti0305 1 year ago 3
irodalmi igényességű a szövegXD
Kisla93 1 year ago 153
@Kisla93 ez a szöveg a katolikus liturgia szerinti szavakkal van irodalmikusan megfogalmazva
omarasampari 1 year ago 5
3:05 mint valami csöves aki nem tud beszélni :D
Karee111 1 year ago
39 ember a BKV-nak dolgozik :D
Napsugar3 1 year ago 5
Fasza egy "zene" :D
Audibeeee 1 year ago
mondom kiraly nincs itt elenor nincsen szopas. HOPÀ gECI! Xdddd
goddfater1 1 year ago 3
Egy apró társadalomkritika. Értsétek.
sNsTyLe11 1 year ago
na mivan bazze izzad a picsád?nyugdíjas vagy de a puncid király!
MUNNOT 1 year ago
#
Barbyecyca18 veréb vagy nagyon =DD
mixerke10 1 year ago
lófasz a szádba te túrósfaszú kurva isten <- azért vicces mert van köztük teológus :D
baranybee 1 year ago
nagyszerű alap!!!
GSDetektor 1 year ago
MVK-sra má átírtam a szöveget
damhun 1 year ago
37 embert kapott már el ellenőr
darko199 1 year ago
Ez kurva nagy! :D Best lett!
newsonger 1 year ago
TÉ!
MentaHUN 1 year ago
Ez az igazság kapja be az összes bkv s a k annyukat!!!!! :D-
bmxkiraly2 1 year ago
Nem a kommunista nyilasok hurcolták ki a cuccokat Amcsikhoz az első vh. után?
Bolond05 1 year ago
@Bolond05 Egyébként rájöttem már, olyan, hogy "kommunista nyilas" nincs. A nyilasok a magyar "nácik".
Bolond05 1 year ago
@Bolond05
A kifejezés arra utal, hogy egy bizonyos kisstílű, alantas embertípus képviselői annak idején nyilas párttagságuk után tömegesen léptek be a kommunista pártba, amely őket tárt karokkal fogadta, mivel kiválóan tudták őket hasznosítani besúgási és egyéb hasonló "munkákra". Ők voltak a kisnyilasok, nekik "meg lett bocsátva". /idézet a Tanú c. filmből/
gabrielisz 1 year ago
Legyen ez az ellenőrök himnusza!!!! (Meg a Hagyóé) :)
uccipucci123 1 year ago 2
nagyon nagy =D
MrDkc001 1 year ago
Milyen lehet az a kommunista-nyilas? :D
Nubian42 1 year ago
@Nubian42
én is folyton ezt kérdezem :D
Mondjuk miután bejöttek az oroszok, a nyilas csatlósok mentek az ávohoz. Érted :D az ideológia a " rúgd meg és gyűjtsd be " feladatkör szintjén semmit sem számít, a lényeg ,hogy bevadítható primitív faszkalapok, tulajdonképp a társadalom leggennyesebb rétegéből legyen: tehát aki eddig nyilas fasiszta csatlós volt, átment kommunista csatlósnak. És tényleg így volt. Szép a világ :D
brandistocker 1 year ago
jofajta
Andyc9292 1 year ago
az GZ XD
Atiapu 1 year ago
ezt a faszfejet.... kicsit nagyra van magával, elég gáz a köcsög gyerek
MagyarRapper 1 year ago
@MagyarRapper megbaszod anyád neszold le
szeki987 1 year ago
This has been flagged as spam show
@MagyarRapper
szeki987 1 year ago
:D ez jóh szám nem azért mert csúnyán beszélnek benne mégmielőtt vki azthinné hanem mert van stílusa igazsága feelingjenem úgy mint asouth parknak ami tényleg cs az idióta történet és a káromkodások miatt vicces
CFMarci 1 year ago
@CFMarci ha te nem érted meg south parkban az iróiniát, akkor burokban nőttél fel haver, és lófaszt nem tudsz az életről. :)
gerrgiii 1 year ago
@gerrgiii jóh elismerem poénos a south park is ...:Ddeh a belga jobb
CFMarci 1 year ago
Ez odabasz:)
pez48 1 year ago
kemény
game0067 1 year ago
A legnagyobbak vagytoooooooooook:)
CrazyPINK79 1 year ago
grandmagister: Ha ez neked jópofa akkor te is egy selejtes geci vagy...
ocuma10 1 year ago
thx
simongyuszko 1 year ago
best. nagyon lájkolom. ♥ =D
endybat 1 year ago
hát ez kurva nagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
gyorgyhajnalka007 1 year ago
szarnom kell xD ja nem ide bocs
Goldenpuffs59 1 year ago
abba mi a jó h csunyan beszelnek alig rimmel üteme annyi van mint egy hamutálnak es sorolhatnám?? ez mier jo? :S
OriHariSoseBari 1 year ago
@OriHariSoseBari ezt is humornak hívják. meg feelingnek. ember vagy te egyáltalán,h ilyet kérdezel? hallgass SP-t ha az jobban tetszik vagy Ákost vagy mittudomén.
hangoszto 1 year ago
@hangoszto ja ertem tenyleg tok humoros ha valaki káromkodik egy zenebe ertem ...
OriHariSoseBari 1 year ago
@OriHariSoseBari sajnálom, hogy ilyen fogyatékos vagy, tényleg.
hangoszto 1 year ago
de jó szám!
SuperBKV 1 year ago
ettől függetlenül imádom belga zenéit :D:D
westerke 1 year ago 2
kiváncsi lennék milenne veletek ha nem lenne BKV.. hülye gyíkok.. mate0125 temeg egy balfasz vagy.
westerke 1 year ago
@westerke te egy köcsög vagy, mi a ráknak kommentelsz ide.xD
NatteGuilty 1 year ago
@westerke lenne sokkal több pénzem és kevesebb lenne a korrupció:D te nagyon hülye vagy tényleg mi a faszért kommentelsz?
Balazs91 1 year ago
@westerke Akkor normálisan működő cég(ek) oldanák meg a feladatot, talán.
bikfic1000 1 year ago
kibaszott nagy belga 4 ever
tdiosi 1 year ago
Nagyin jó zene akinek nem tetszik ne nézze:)!!
gengster000 1 year ago 2
ki a fasz érdekel hogy egy baszott ellenőr vagy?
MAkk26 1 year ago
RESPECT
tristanmedeiros87 1 year ago
Annyira jól eltalálták a zenét:D
OliNoSchool 1 year ago
lófaszaszádbatetúrosfaszúkurvaistenmikorrragyodabba?
Szeeszy 1 year ago 5
KURVAJOOOO:D
YoungFighter05 1 year ago 4
Fincsa
MrHuncc 1 year ago 7
na az lenne a jó ha tényleg csak poén lenne.
EastwoodHarry 1 year ago
nunhab total bock auf bissl chatn wer will der kann sich ja bei mir melden
ArunaArtemisia 1 year ago
Csak vicc, de annak qrva jó
tibici87 1 year ago 5
belga legaláb megmogy mi vélemény elenőről
bkvnyrt 1 year ago 6
This comment has received too many negative votes show
ritka egy ótvar zene, akárki akármit is károg..
moicannno 1 year ago
akkor minek irsz ide? minek hallgattad meg?
omarasampari 1 year ago
Éppen az a probléma hogy azzal a rengeteg agyaddal képtelen vagy megérteni ennek a lényegét...itt nem arról van szó hogy a bkv a köcsög, hanem pont arról, hogy hogyan viszonyul a legtöbb ember hozzájuk és a többi utashoz.... de amúgy meg igaz...ha nemtetszik miér írtál ide....minek halgattad?
username24498 1 year ago
fasznak jössz ide te nyomorék ha nem teccik
dvtkultra 1 year ago 6
az RGC cigány c. dala is odaver
Dugoo13 1 year ago
hátezaszám... ez vmi hihetetlen mien baszott jó :D
11Adi12 1 year ago 3
Legjobb számok közé tartozik meg a gépkocsi!!!!!!!!!!!!
Köszi a feltöltést
PICSAAAAAAA PICSAAAAAAAA
npetya 1 year ago 20
EZ nem vicc Barbyecyca18!! A belga mindig is szeretett ironikus lenni szerintem sikerült itt is. A szám csak a valóságot mutatja be. Am szerintem qrva jó zene.
ladakiraly 1 year ago
This has been flagged as spam show
ez mekkora faszság..... attól nem lesz vmi vicces h káromkodással van tele..ezen én még elmosolyodni se tudtam, pedig értem a viccet és én se kedvelem az ellenőröket -.-
Barbyecyca18 1 year ago
ezt hívják humorérzéknek...
appledeci 1 year ago
akkor a fasznak lépsz erre a számra?
dvtkultra 1 year ago
hát akkor te kurvára nem vágod miről van szó :)
tommygear0007 1 year ago
Ez a verzió azért élvezhetőbb mint a BKV című verziója.
1:45 XD PICSA! PICSA!
edimark95 2 years ago 9
@edimark95
Ez a bliccelőket gyúnyolja az meg a BKVsokat. ennyi.
brandistocker 2 years ago 7
Na valaki végre érti
KasseyDee 2 years ago 2
@KasseyDee
Danke.
brandistocker 2 years ago
Comment removed
chubbby1 2 years ago
Comment removed
chubbby1 2 years ago
Comment removed
chubbby1 2 years ago
Adja az ég, hogy az legyen a legkomolyabb problémám nyugdíjas koromban, hogy hogyan beszélnek mások. Nem kell fosni... lesz komolyabb! :)
Grapestain 2 years ago 3
hoppá geci! na mivan bazdmeg?
Bukowszky 2 years ago 3
Igen vidéken 5 km-et lesétálsz a munkádért vagy hogy suliba tudjál menni...persze van más opció is
Robexpapa 2 years ago 2
felszállok a buszra ráverem egy nyugdijasra.... .D
chesterke 2 years ago 3
kurva jó kis zene, mindig felvidít. egyébként van kocsim, de minden hónapban veszek bérletet is, sokat járok bkval mert a városban csak azzal érdemes. nem kötelező a bkv, ha nincs rá 3,5-10 rugód, akkor mehetsz gyalog is vagy biciklivel, szóval nem értem mirét sír a sok csicska, ez csak egy opció, kell vagy nem?
feelsgood111 2 years ago 5
mirol beszelsz?
VodkaFanClub 2 years ago
legjobb;)
Ez a méret megfelel, kiverem a lunyát,
geci az arcodon csorog majd picsát,
ez milyen szöveg már???:D:D:D favorit(*)(Y)
arminspeed 2 years ago 2
felszálltam az alagútba,mondom KIRÁLY!
nincs itt ellenőr, nincsen szopás, HOPPÁ GECI!
itt van mégis..faszomba turkálok hátha azt kéri XD
xD
Mercenerice 2 years ago 8
Butuskák vagytok, hát a bérlet meg a jegy nagyon olcsó, csak sajnos az emberek 90%-nak a fizetése nem ehhez alkalmazkodik xD
redobst 2 years ago 13
@redobst akinek meg igen az autóval jár :)
Thevernetroyer 1 year ago 2
Ez a szörnyű igazság :)
bkvsok gondolom nem tartják drágának a 10 ezres havi bérletet 5 kmre :|
muzikgamelama 2 years ago 21
@muzikgamelama
olcsóbbra jön ki egy évre egy régi swift fentartása benzinnel, adóval, kötelezővel ekkora távra:D vagy bicikli,robogó.
szánalmas a bkv...
djbacka 2 years ago 4
Nem szurkolok az ellenőröknek, de nézzük kicsit a másik oldalról a dolgot! Ha mondjuk a taxisnak nem fizetsz letépi a fejed...ha tudja. Igénybe veszel egy szolgáltatást, fizess érte! Érdekes, a kocsmában, fodrásznál, szoliban senkinek nem fordul meg a fejében, hogy blicceljen! Mellesleg, általában én sem veszek jegyet...:DDDD
A Belga meg király!
Lawnmoower 2 years ago 6
Ne nézééé faszkalap nyugdíjas..:DDDDD lool nagyon nagy dumák ezek IMÁDOM őket..:D
Oliss24 2 years ago 3
Ez egy igényes, rendkívül szentimentális szám! :D
T0mahawk3r 2 years ago 6
Engem ma basztak meg hazafelé 12 ezerre..... és miért? Mert 300 forintos jegy helyett 250 forintosat vettem... -.-" Azt gondolom, hogy aki ebből él, hogy másokat szopasson, az nem ember. És sajnos az össze ellenőr ilyen. Rohadt kis gecik, de nagyon megérdemlik h ez a munkájuk. Jobbat egyikük sem érdemel.
GerivokxD 2 years ago
érdekes... engem nem büntetett meg az az ellenőr, akinek nem tudtam a héven 105 forintot adni, mert csak 60 maradt nálam. kedves volt és nem bäszott meg 12re. attól, mert ez a foglalkozása, nem biztos, hogy abban leli örömét, hogy azt büntet meg akit csak lát. pedig nem egy százéves szottyadt asszony volt aki azért engedett el, mert emlékeztetem az unokájára. nem minden ellenőr buzi, mindenhol vannak kivételek és mintapéldányok.
muAttila 2 years ago 6
Ez a szám jópofa !DE megint a sok hülye itt veszekszik arról h milyen szar -a másik meg h milyen jó és h mennyi igazság van benne, ez egy poén csupán!
grandmagister1987 2 years ago 78
@grandmagister1987 és az igazság is egyben ;) :D
armagibson 1 year ago
Sziasztok! Én egy ellenőr vagyok. Csak annyit szeretnék mondani h igazatok van, én is ezt gondolom magamról és a kollégáimról! BELGA FOREVER
mate0125 2 years ago 238
ennyi :D
az emberek többsége ezt gondolja xD
Bazzsi007 2 years ago 3
ez az utasokról szól, a kalauz 2, na az osztja az ellenőröket
Hungareise 1 year ago
@mate0125 Izzad a picsád???
crashday1993 1 year ago
@mate0125 fake ?
Tesco4eva 1 year ago
na ez a fasza:):D
tpcip 2 years ago 3
Nagyon nagy! De rég hallottam már! Köszi! :))
IllegalFreq 2 years ago 3
Ki faszom vagy te hogy te csk ugy kritizálod a belgát és a szövegét.
janos977 2 years ago
Épp tegnap büntetett meg egy kurva ellenőr, és most olyan jó ezt a számot hallgatni :)
Nicole891212 2 years ago 10
Igenis a mögöttes tartalom a lényeges. Belga számai társadalomkritikák. Csak a proli bányász ivadék faszfejek hiszik el hogy tényleg arról énekel pár egyetemista srác hogy terhes kismamákat rugdosnak. Az ellenőröket mindenki rühelli. Én nem is azért mert büntetnek, az a dolguk. Hanem mert néhány élvezi is. na pás
MrBrainGod 2 years ago 22
ez hülyeség. csak az gondolja azt hogy társadalomkritika, aki szégyelli beismerni, hogy egy olyan zenét szeret, amiben ilyen durván káromkodnak. ez nem társadalomkritika, hanem szellemi maszturbáció, csak a kreatív energiát engedik szabadjára, mellesleg nem is rosszul.
amúgy ez a szám egy sláger
kmisi1 2 years ago 3
okos (:
papcskris3 2 years ago
azt a míves, választékos megfogalmazást apa :D
Sanyey 2 years ago
Kedves angelmanrobi!
Téged mikor engedtek ki a zártosztályról? Úgy tudom, h. az ilyen mentálisan sérült egyedeket, mint te is vagy, szellemi fogyatékos gorillákkal zárják össze, h. azok kiélhessék a ferde hajlamaikat a segglyukadon...
thomastaylorua 2 years ago
mar fejbol megy a szoveg *.*:D
warninggoodvid 2 years ago 10
Homokozóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!
Effencs 2 years ago
so good, so true xD
angelmanrobi, csak hogy tudd a belga együttes minden tagja főiskolát végzett, több karaktert nem szánok rád.
naitodai 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
Az annyukat Ausschwitz-ban kellett volna szarrá gázosítani azoknak, akik ezt a "zenét" elkövették. Szar getto-proli-cigány-tetovált-4 általánosos LÚÚÚÚZEREK!!!! Elmeintézetben a helyetek!!!!
angelmanrobi 2 years ago
Inkább a tiédet, ikúfájter
adriang22 2 years ago 2