Mit lehet ehhez hozzá fűzni.Csodálatos dal GYÖNYÖRŰ ELŐADÁS. JÓ látni és nemcsak látni de hallani is ezt a FANTASZTIKUS KÖZÖNSÉGET."még hogy a mai fiatalok"tessék itt vannak és jó látni mennyire értékelik ezt a szép igazi Magyar népzenét, és szerintem ők vannak többségben.Ők akik fogékonyak a jóra és a szépre.Kicsit közhelynek tűnik,én de én igy gondolom.
Mesterien hozza össze a dalban szerző a népi kódolású szövegvilágot, a harmóniák által életre keltet érzelmekkel. Amikor felcsap a lassú rész a magas lágéba, egyszerűen nem tudom megállani egyetlen alkalommal sem, hogy ne szoruljon el a torkom. Mester mű!
@hyporock A KIRÁLYSÁGTERMEKBEN IS AZ ANÁLBASZÓS TITKOS SÁTÁNI JÁTÉKHOZ SZÜKSÉGES ÚTMUTATÓT KÖZLŐ ELŐADÁSOK HANGZANAK EL AMIKRŐL A TÖBBI BE NEM AVATOTT MIT SE TUD AZ ÖSSZES ELŐADÁSUK SÁTÁNI SZABADKŐMŰVES SZEKTÁS MOCSKOS SZENNYES ALATTOMOS HAZUG BUZI PERVERZ SZADISTA ALJAS SÁTÁNKÉJDÖGFÉREG TUSKÓ KÉPMUTATÓ ÁLJT RINGYÓBASZÓ ÉS ISTENÍTŐ VÉN BUZIK ELŐADÁSAI
Sokat gondolkodtam a témán, alapvetően az eredeti Quimby dallal kapcsolatban. Egy tény, hogy ez a dal, leginkább a szövege Kiss Tibor által íródott, bevallottan kábítószer témában. Mégis az emberek a szerelemmel azonosítják a dalt. A tanulság számomra az, hogy a szerelem sok mindenben olyan mint a függőség.
@detobias Igen! Tudom hogy eredendően a heroin ihlette ezt a számot. Mégis úgy érzem, hogy a zene dallama más gondolatokat érzéseket is adhat, mint amit eredetileg szántak neki. Vannak akikből érzelmeket csal elő. Van ki szerelmét, van ki bánatát leli ebben a dalban. Van ki a "heroint" hallja benne, és van akinek egyszerűen csak tetszik...
@5che Igen, igazad van,,, de ha a függőség (heroin) szemszögéből nézed minden más értelmet veszt, hisz nem hiába van szó "szilánkos mennyország''-ról, illetve ''folyékony, torz tükör"-ről,, csak az itt kommentálók többségének meg sem fordul a fejében hogy miről is van szó valójában, valamint fogalma sincs a "barna" érzelmekről....
@detobias Namármost: Ma volt Kiss Tibor a sulinkba szakmai napon, és tőlem 2 méterre ülve beszélt arról, hogy ezek a zenék MINDENKINEK MÁST JELENTENEK. És ezért található meg a koncertjeiken a kisgyerektől kezdve az idősekig minden korosztály. Ha te a heroint akarod belehallani, akkor azt hallod..
@SteelMagyar namármost,,, Én semmit sem akarok belehallani, és valószínű Te hiába ültél 2 méterre tőle, mert itt a lényeg hogy őt a szenvedélybetegsége ihlette hogy megírja ezt a számot, ami oka a heroin, és nem az hogy ki mit hall bele utólag a számba,, továbbá Te "zenékről" beszélsz, én csak erről a számról beszéltem, valamint arról hogy sokan azt hiszik hogy szerelem ihlette,, sztem még kicsit nőj, tapasztalj, sokat! jót rosszat, aztán menj bele egy művész lelkébe,, peace,
Legyetek szívesek megnézni a következő videót is: Pintyőke fesztivál 2010. Most múlik pontosan. A gyerekekkel egy néptánc-koreográfiát készítettünk erre a gyönyörű számra! Kommenteket is szívesen vennénk! Köszönöm!
@ody7707 ha ezt a zeét halgatod ,csak anyit tégy,ne itélkezz, ne gondolkodj ,csak maradj mozdulatlan,és figyeld közben a körülöted lévő csendet,csak magadra figyelj,hogy milyen érzés kerit hatalmába.mert valjuk be őszintén ha nem tetszene akor nem beszélnétek enyt rola.
@ody7707 ha ezt a zeét halgatod ,csak anyit tégy,ne itélkezz, ne gondolkodj ,csak maradj mozdulatlan,és figyeld közben a körülöted lévő csendet,csak magadra figyelj,hogy milyen érzés kerit hatalmába.mert valjuk be őszintén ha nem tetszene akor nem beszélnétek enyit rola.
Éva anyánk engedett a kígyó ( Lucifer) kísértésének és beleharapott abba a fránya almába. persze, hogy öregasszony lett belőle! A dal az emberi lét végességére utal, gyönyörűen, és kíméletlenül!
eszméletlen, pár napja kiss tiborral volt a Campus fesztiválon, bnőm elrángatott, de nem csalódtam, gyönyörű szám, kegyetlen jó hangja van tibinek....
ez valami félelmetes, hogy mennyire egetrengetően szép. olyan őserő van a nő hangjában, tán azért is tetszik jobban, mint az eredeti.
mondjuk én egyébként is imádom a magyar népzenét, de ez így is nagyon szép: modern szöveg, ami tulajdonképpen nekünk olyan, mint az akkori embereknek a népdalok szövege. nekünk ez a népi, ez a képletes, ezt érezzük át jobban.
@Atento80 Well, here goes. I'm not a poet, mind you. Away it’s passing now I have it go Out and far from me I thought you to be one Not on the right place Not am I worthy for Lightning and thunderbolt What else is if this ain’t love. I see a bird gliding over me nimbly wire in her gaping heart straw in her bill I am rocking myself Seeing her on an apple-tree In God’s Paradise Inhaling cider
Would I ride with you to the night On the Indian horse of the night Shaman heart trembling int he knife I'm treading on mud and quagmire I keep seeing her Everywhere everytime I cast my eyes far off As my home is stone Shattered paradise Elusive malmirror Reflecting glow-worms A banshee is tempting within Rusty shroud on’er eyes Up amongst the clouds over the mirrors Drops the flute the angelic snake-piper
Nem a Csík az egyetlen zenekar, amelyik a népzenét kívánja "feltámasztani", de ők a legnépszerűbbek, mert sok feldolgozást játszanak. Nekem is nagy kedvenceim. És március 13-án jönnek Fehérvárra is, Kiss Tibivel.
Most hallottam ezt a számot és én is ezt érzem. Pénteken Kecskeméten lépnek fel, próbálom mindenhol elmondani, hogy akinek szintén tetszett, élőben is meg tudja hallgatni.
What a great Hungarian music!
So much feeling!
Tititateo63 3 weeks ago
Szívmelengetö és gyönyörü!
Csodálatos magyarnak lenni!
Tititateo63 3 weeks ago
Bjutiful!!!!!!!!!!
79hurka 3 months ago
Nem rossz, de az eredetit jobban szeretem.
evok1909 7 months ago
csesszétek meg!! ez a legjobb zene amit valaha is hallottam
totjozsi 9 months ago 3
3 beteg
csikoskukac 9 months ago
@csikoskukac már 4!
Rockkatona7 4 months ago
hivatalosan is az évtized legjobb dala:) szeretünk Zsolt
003mvk 11 months ago 2
SZENZÁCIÓS!!! ÍME A MAGYAR ÉRZELEM!!!
mjjbaba 11 months ago 3
Nagyon tetszik.Ha tehetjük meghallgatjuk.
51mamoka 1 year ago
Najyon Jo Szuper
fadi970 1 year ago
Mit lehet ehhez hozzá fűzni.Csodálatos dal GYÖNYÖRŰ ELŐADÁS. JÓ látni és nemcsak látni de hallani is ezt a FANTASZTIKUS KÖZÖNSÉGET."még hogy a mai fiatalok"tessék itt vannak és jó látni mennyire értékelik ezt a szép igazi Magyar népzenét, és szerintem ők vannak többségben.Ők akik fogékonyak a jóra és a szépre.Kicsit közhelynek tűnik,én de én igy gondolom.
purczy 1 year ago 4
Hihetetlen a közönség hangja a háttérben! Tényleg tökéletes!:)
Agaveala 1 year ago 6
A legjobb, amit valaha is hallottam! Én a Judit vagyok, Kiss Tibi, Csík zenekar rajongó, és a minőségé, a katarzisé, amit itt tőletek hallottam!
Isteniek vagytok, de komolyan!
David910409 1 year ago
Mesterien hozza össze a dalban szerző a népi kódolású szövegvilágot, a harmóniák által életre keltet érzelmekkel. Amikor felcsap a lassú rész a magas lágéba, egyszerűen nem tudom megállani egyetlen alkalommal sem, hogy ne szoruljon el a torkom. Mester mű!
hyporock 1 year ago
This has been flagged as spam show
@hyporock A KIRÁLYSÁGTERMEKBEN IS AZ ANÁLBASZÓS TITKOS SÁTÁNI JÁTÉKHOZ SZÜKSÉGES ÚTMUTATÓT KÖZLŐ ELŐADÁSOK HANGZANAK EL AMIKRŐL A TÖBBI BE NEM AVATOTT MIT SE TUD AZ ÖSSZES ELŐADÁSUK SÁTÁNI SZABADKŐMŰVES SZEKTÁS MOCSKOS SZENNYES ALATTOMOS HAZUG BUZI PERVERZ SZADISTA ALJAS SÁTÁNKÉJDÖGFÉREG TUSKÓ KÉPMUTATÓ ÁLJT RINGYÓBASZÓ ÉS ISTENÍTŐ VÉN BUZIK ELŐADÁSAI
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
Gyönyörű szép !!!
Izaura72 1 year ago
A legszerencsésebb zenei találkozás:a Quimby alternatív szövege és a Csík zenekar Erdélyország ihlette zenéje:ZSENIÁLIS!!!
haydn635 1 year ago
Nagyon tetszik és minden zenész csupa élet és vidámság.Tökéletes.
padlizsanbt 1 year ago
ez egy csoda :)
peti19901215 1 year ago
Gyönyörű! Gratulálok!
papdiimi 1 year ago
Ezt a zenét egy nagyon szép lánynak küldöm mert csak ő kell nekem!!!! És minden hol csak őt láttom.. MÁÓ...
djboxos21 1 year ago
Sokat gondolkodtam a témán, alapvetően az eredeti Quimby dallal kapcsolatban. Egy tény, hogy ez a dal, leginkább a szövege Kiss Tibor által íródott, bevallottan kábítószer témában. Mégis az emberek a szerelemmel azonosítják a dalt. A tanulság számomra az, hogy a szerelem sok mindenben olyan mint a függőség.
McAndyorr 1 year ago
lihnljn
Strengar 1 year ago
más nemzettől ilyen zenét még nem hallottam produkálni. ennyi
Strengar 1 year ago
Majorosi Mariann énekel és ő tanított engem tácolni
büszke vagyok rá
losti94 1 year ago 2
A költészet megtalálta a zene öszinte varázsát!
UnknowPocok 1 year ago 2
Csodálatos hangzás! a lelkem markolja ez a dal.
balsala76 1 year ago
Annyi érzést hordoz magában, hogy szinte lehetetlen leírni
5che 1 year ago
@5che nem hiába szól a herionról...
detobias 1 year ago
@detobias Nemár
DrMorcz 1 year ago
@detobias Igen! Tudom hogy eredendően a heroin ihlette ezt a számot. Mégis úgy érzem, hogy a zene dallama más gondolatokat érzéseket is adhat, mint amit eredetileg szántak neki. Vannak akikből érzelmeket csal elő. Van ki szerelmét, van ki bánatát leli ebben a dalban. Van ki a "heroint" hallja benne, és van akinek egyszerűen csak tetszik...
5che 1 year ago 2
@5che Igen, igazad van,,, de ha a függőség (heroin) szemszögéből nézed minden más értelmet veszt, hisz nem hiába van szó "szilánkos mennyország''-ról, illetve ''folyékony, torz tükör"-ről,, csak az itt kommentálók többségének meg sem fordul a fejében hogy miről is van szó valójában, valamint fogalma sincs a "barna" érzelmekről....
detobias 1 year ago
@detobias
Szerintem elfogadható álláspont lenne az, hogy
ha a Csík zenekar énekli, akkor érzelmek és romantika,
ha Quimby, akkor pedig a heroin!
5che 1 year ago
@detobias Namármost: Ma volt Kiss Tibor a sulinkba szakmai napon, és tőlem 2 méterre ülve beszélt arról, hogy ezek a zenék MINDENKINEK MÁST JELENTENEK. És ezért található meg a koncertjeiken a kisgyerektől kezdve az idősekig minden korosztály. Ha te a heroint akarod belehallani, akkor azt hallod..
SteelMagyar 1 year ago
@SteelMagyar namármost,,, Én semmit sem akarok belehallani, és valószínű Te hiába ültél 2 méterre tőle, mert itt a lényeg hogy őt a szenvedélybetegsége ihlette hogy megírja ezt a számot, ami oka a heroin, és nem az hogy ki mit hall bele utólag a számba,, továbbá Te "zenékről" beszélsz, én csak erről a számról beszéltem, valamint arról hogy sokan azt hiszik hogy szerelem ihlette,, sztem még kicsit nőj, tapasztalj, sokat! jót rosszat, aztán menj bele egy művész lelkébe,, peace,
detobias 1 year ago
Ebben a zenében benne van minden, amit magyar értéknek-érzésnek-mivoltnak tekinthetünk.Hajrá Székelyföld!!! Hajrá magyarok!!!
godon2007 1 year ago
oh miért érzem én is ezt????
sírni támad kedvem
Istenem miért tettem ezt?????
áááááááááá
k0kesy 1 year ago
mindig libabőrös leszek ettől a hangtól. imádom a quimby-t, ez a szám mindenhogy gyönyörű, de azt hiszem ez a legjobb verzió!
Tamivagyokkapjalbe 1 year ago
imádom a hangját..:)
eveline1230 1 year ago
Ez olyan gyönyörű, egyszerűen leírhatatlan. A szívem szakad meg, ha ezt hallom. Végre egy igazi, magyar zenét játszó zenekar. :)
kovacszsuzsanna 1 year ago
Erre nincsenek szavak......vagy csak én nem találom őket!
mormota63 1 year ago
fantasztikus.
Sayaotana 1 year ago
imááádom(L) nemlehet leírni
OctanJ4E 1 year ago
...Istenem de jó, hogy akkor élhetek, amikor ilyen pillanatok születnek...
Igazi Magyar zene, síró hegedűvel, lüktető, búfelejtő traktusokkal...katartikus.
Köszönöm.
DOTTomtom 1 year ago 2
...EZ SZERELEM...
zozesz7 1 year ago
Csodálatosan szép dal!
MrEdeserdely 1 year ago
ez pontosan az amikor még a talpad is libabőrös lesz ha meghallod
judimudit 1 year ago
Legyetek szívesek megnézni a következő videót is: Pintyőke fesztivál 2010. Most múlik pontosan. A gyerekekkel egy néptánc-koreográfiát készítettünk erre a gyönyörű számra! Kommenteket is szívesen vennénk! Köszönöm!
McGerzson 1 year ago
Frenetikus csapat!!!!!!!!!!!!!!!! ...és szenzációsak "ÉLŐBEN"!
BlueSky7807 2 years ago
egyszerűen könnyek nélkül nem lehet meghallgatni!
marioka0405 2 years ago
@-->--
Yadee0207 2 years ago 2
hatalmas fergeteges
szibilla1 2 years ago 2
Tegnap kb. 50x meghallgattam. KO vagyok tőle, ez egyszerűen tökéletes.
jtomos 2 years ago 7
This comment has received too many negative votes show
egyetlen ertelmes dolog ezen a zsido szigeten!
szekelykia 2 years ago
Tökéletes!!!!!!!!
komikum 2 years ago 8
TÖKÉLETES,csupa nagy betűvel!!!
Ennyi.....
ody7707 2 years ago 44
@ody7707 ha ezt a zeét halgatod ,csak anyit tégy,ne itélkezz, ne gondolkodj ,csak maradj mozdulatlan,és figyeld közben a körülöted lévő csendet,csak magadra figyelj,hogy milyen érzés kerit hatalmába.mert valjuk be őszintén ha nem tetszene akor nem beszélnétek enyt rola.
,
,
budhaangel 1 year ago
This has been flagged as spam show
@ody7707 ha ezt a zeét halgatod ,csak anyit tégy,ne itélkezz, ne gondolkodj ,csak maradj mozdulatlan,és figyeld közben a körülöted lévő csendet,csak magadra figyelj,hogy milyen érzés kerit hatalmába.mert valjuk be őszintén ha nem tetszene akor nem beszélnétek enyit rola.
,
,
budhaangel 1 year ago
@ody7707 Csatlakozom.És minden zenész csupa élet és vidámság.
padlizsanbt 1 year ago
Nem ez a legjobb minőségű felvétel, de a közönség + Marianna + az együttes, valami páratlant hoztak össze.
Könybe lábad a szem tőle.
phiadongtay 2 years ago 29
Kegyetlenül szivszoritó, mindig bőgnöm kell akárhányszor hallom :''")
BushDoctor1970 2 years ago 9
Éva anyánk engedett a kígyó ( Lucifer) kísértésének és beleharapott abba a fránya almába. persze, hogy öregasszony lett belőle! A dal az emberi lét végességére utal, gyönyörűen, és kíméletlenül!
Attila
projektoros 2 years ago 4
remek.
LOLbaby000 2 years ago 2
eszméletlen, pár napja kiss tiborral volt a Campus fesztiválon, bnőm elrángatott, de nem csalódtam, gyönyörű szám, kegyetlen jó hangja van tibinek....
grett89 2 years ago
Fantasztikusan jo
barthajaninora 2 years ago
Gyönyörü!!!
hungarianeve 2 years ago 2
Úúúúúristen! Döbbenet!
Fantasztikus!!
zsoitzsoit 2 years ago 3
ez valami félelmetes, hogy mennyire egetrengetően szép. olyan őserő van a nő hangjában, tán azért is tetszik jobban, mint az eredeti.
mondjuk én egyébként is imádom a magyar népzenét, de ez így is nagyon szép: modern szöveg, ami tulajdonképpen nekünk olyan, mint az akkori embereknek a népdalok szövege. nekünk ez a népi, ez a képletes, ezt érezzük át jobban.
nagyon szép, megkönnyeztem néhányszor...
jlcscs 2 years ago 6
Comment removed
Alexandrasin 2 years ago 2
csodálatos, de nézzétek meg quimbi mezőségitáncokat
és kiss zenekart is
drvinbab 2 years ago
csodálatos, nézzétek meg aqumby mezőségi táncok ki zenekart is
drvinbab 2 years ago
nézzétek meg a quimby csík mezőségitánconkkat is, nagyon de nagyon jó
drvinbab 2 years ago
Ez egy tökéletes muzsika, a 13 hónapos kisunokám kedvence !!!!
lamartanya 2 years ago
Kedves Lamartanya,
Örülök, hogy még egy nagyi rajongót találtam. Csodálatos mindkét énekes.
Remélem Quimby-t is szereted a saját stílusában is.
TheGrandmam 2 years ago
Hola grandman is possible you translate..to inglish.this beautiful song.servus.
Atento80 2 years ago 8
Cossyc 1 year ago
Cossyc 1 year ago
Kicsi Bú! Vikci... szívemből jön ez a dal.
globalplaza 2 years ago
Beautiful song! but where can I find this lyrics?
Thank´s a lot!
Alexandrasin 2 years ago
en nem szeretem a nepzenet, de ez a szam jobb lett mint az eredeti, pedig az is naggggyon ott van...
Tomika73 2 years ago
Ez csoda! Beleborzongtam a dal szépségébe. Hol lehet hozzájutni az előadók további számaihoz?
asterixagall46 3 years ago 3
jááj csak ráz a hideg és ráz és ráz
köszönöm quimby ill. csíkék^^
W333ST 3 years ago 4
hibatlan...
Channelservice 3 years ago
Tökéletes!!!!!!!!!!!!!!!
killust 3 years ago 2
hihetetlen ez a szám..ez tényleg szerelem..sajnos nehezen múlik, de ő már engedi had menjek...
csbaluka 3 years ago
végre egy zenekar, aki feléleszti magyaer népzene gyönyörű dallamait.....akár feldolgozásokon keresztül--imádom őket
tvajanyi 3 years ago
Nem a Csík az egyetlen zenekar, amelyik a népzenét kívánja "feltámasztani", de ők a legnépszerűbbek, mert sok feldolgozást játszanak. Nekem is nagy kedvenceim. És március 13-án jönnek Fehérvárra is, Kiss Tibivel.
ossianmarci 3 years ago
Én is szívesen elmennék egyszer egy ilyen koncertre :)
Zoli90 3 years ago
Most hallottam ezt a számot és én is ezt érzem. Pénteken Kecskeméten lépnek fel, próbálom mindenhol elmondani, hogy akinek szintén tetszett, élőben is meg tudja hallgatni.
Philc0987 3 years ago
Eszméletlen!
jodozottso 3 years ago
Ez nagyon rendben van! Hajrá Csík!
titkos007 3 years ago
Irígylem,aki ott lehetett!Fantasztikus!
KisPogesz 3 years ago