Jézus Krisztus, aki öröktől fogva eljegyzett magának, már készíti számunkra azt a menyegzőt, amit a szem nem látott, a fül nem hallott és a szívünk meg sem gondolt. Megható, hogy Jézus a szolgakirály, aki a mi jegyesünk ő fog felszolgálni ezen a gyönyörű menyegzőn. A Béke Hercege, aki hamar eljön az Ő menyasszonyáért, hogy örökké vele lehessen :)
Ez a video az Istennel való közösség szent és legfontosabb lényegét fejezi ki,amikor Isten országa teljességében megnyilvánul a földön.Jeruzsálem és Isten egyesül egymással a földre pedig a világkezdete óta várt békesség száll le a menyből. Csodálatos időszak amilyen még nem volt soha.
Ugyanakkor az ideális igaz házasság eszmény képét is jelenti számomra.
Természetesen. Szerintem senki nem állította, hogy ez esküvői induló lenne. Csupán néhányunk esküvőjén a bevonuló zene ez volt, spec. nálunk azért, mert maga Isten helyezte a szívünkre. Az ige miatt.
@belle678 Az Enekek Eneke az a konyv a Bibliabol, amely egyetermu erotikus utalasokat tartalmaz, es letagadhatatlanul Isten helyesleset jelenti ki a hazasok szerelmere es fizikai vonzodasara is. Aki ezt a konyvet elolvasta, tudni fogja hogy Isten nem prud, sot!
az Ur szava de az enekek enekebol van idezve, ami a vilagon a legszebb szerelmes konyvek koze tartozik. miert ne valaszthatnak ezt eskuvoi bevonulasi zenenek? az Ur a vele valo kapcsolatot a a hazassaghoz hasonlitja maskulonben...:)
Csodalatos dal! Es csodalatos az Enekek eneke is. A Szentiras egyik legtitokzatosabb konyve szerintem. Es a legcsodalatosabb. Szamomra felfoghatatlan es mindig forrosaggal tolt el mikor olvasom, es mindig azt erzem hogy Isten szavakba nem ontheto melyseges szerelme ez, amit nekunk ad, egyhazanak. Ugy ahogy ebben a dalban is szamomra errol van szo. Nagyon szeret a Mi Urunk. :)
Tényleg kétféleképp is értelmezhető. Nálam a szellemi és a fizikai életemben is áttörést hozott az az igei üzenet, amiről a dal szól. Akkor kaptam, azon a napon, mikor a férjem megkérte a kezem. A gyülekezetben, vasárnap, istentisztelet végén, mikor már mindenki elment, a kereszt előtt, elém térdelve,...
Mint láthatod, írtam, mi erre vonultunk be a gyülibe. Alig bírtak el a lábaim, annyira súlyos volt Isten jelenléte. Kívánok még nagyobb kitöltekezést, boldogságot, örömet, bizonyságot, mint amilyen a mi esküvőnk volt az Úr előtt. Szeretettel: Szilvia
nagyon szép
aniko8301 3 months ago
csodálatos dal... Isten áldja a szerzőket és előadókat... Az Új Forrás együttes csúcs az etnogospel területén...
colhicum 5 months ago 3
This has been flagged as spam show
what the hell is everyone saying! ahhhhhhhhhhhhhhhhh
5656jojo1 9 months ago

@5656jojo1 Not the hell ... The heaven !
johnny962 2 weeks ago
gyonyoru szam!
KicsiHuni 9 months ago
This has been flagged as spam show
Kívánom, hogy egymás iránti szeretetünk/szeretetetek egyre jobban hasonlítson ahhoz a szerelemhez, ahogy Jézus szeret minket... Úgy legyen.
narroni 10 months ago

Nagyon szeretem, és a legszebb,s megnyugtatóbb zene .Mintha maga az Úr szólná::::::
100pinduri 10 months ago 2
Isten Aldjon Titeket.Egyszeruen nagyszeru Gratulalok
tibbsey80 11 months ago
A mi bevonuló zenénk is ez volt.Nagyon szeretem,gyönyörű dal!
csehvalentina 11 months ago
Gyonyoru
tibbsey80 11 months ago
Jézus Krisztus, aki öröktől fogva eljegyzett magának, már készíti számunkra azt a menyegzőt, amit a szem nem látott, a fül nem hallott és a szívünk meg sem gondolt. Megható, hogy Jézus a szolgakirály, aki a mi jegyesünk ő fog felszolgálni ezen a gyönyörű menyegzőn. A Béke Hercege, aki hamar eljön az Ő menyasszonyáért, hogy örökké vele lehessen :)
hlatkyorsi 1 year ago
NAGYON SZEP!!!
jolan81 1 year ago
Salamon énekek éneke
2. 10. Szól az én szerelmesem nekem, és mondja: kelj fel én kedvesen, és szépem, és gyere.
guro5 1 year ago
Tökéletes..gyönyörű
87zsuzska 1 year ago
Köszönöm!
pannonkriszti 1 year ago
Ez a video az Istennel való közösség szent és legfontosabb lényegét fejezi ki,amikor Isten országa teljességében megnyilvánul a földön.Jeruzsálem és Isten egyesül egymással a földre pedig a világkezdete óta várt békesség száll le a menyből. Csodálatos időszak amilyen még nem volt soha.
Ugyanakkor az ideális igaz házasság eszmény képét is jelenti számomra.
karpule 1 year ago
Az egyik legszebb szerelmes dal! Soxor meghallgattam!
Idli72 1 year ago
Gyönyörű!!!
ditte3 1 year ago
Ez egy nagyon jó zenei agyag,ami természetessen kiválló egy esküvői bevonulásra.
Gratulálok csak hozzá!
loveilaszlo 1 year ago
ez az egyik legcsodálatosabb dal amit valaha halottam
torokildiko46 1 year ago 2
ez nem esküvői induló hanem az úr szava
belle678 1 year ago 9
Természetesen. Szerintem senki nem állította, hogy ez esküvői induló lenne. Csupán néhányunk esküvőjén a bevonuló zene ez volt, spec. nálunk azért, mert maga Isten helyezte a szívünkre. Az ige miatt.
apcsel75 1 year ago 5
@belle678 Az Enekek Eneke az a konyv a Bibliabol, amely egyetermu erotikus utalasokat tartalmaz, es letagadhatatlanul Isten helyesleset jelenti ki a hazasok szerelmere es fizikai vonzodasara is. Aki ezt a konyvet elolvasta, tudni fogja hogy Isten nem prud, sot!
MrSangyalka 1 year ago 2
@belle678
az Ur szava de az enekek enekebol van idezve, ami a vilagon a legszebb szerelmes konyvek koze tartozik. miert ne valaszthatnak ezt eskuvoi bevonulasi zenenek? az Ur a vele valo kapcsolatot a a hazassaghoz hasonlitja maskulonben...:)
kicsiLea 1 year ago
Megjegyzés apontosan egy évvel ezelőtti Hozzászólásodhoz, amit itt írtál:
Kinek mi, aki prófétál, az hallja, hogy ezt a dalt Maga az Úr Jézus Énekli az Eklézsiának!
Tehét TE Próféta vagy!
gbubics 6 months ago
mindig ugyanaz a hatas, akarhanyszor hallom... csodalatos
nomnababa 2 years ago 2
anyukáméknak is ez volt a bevonuló daluk :) GYÖNYÖRŰ!!!
csengi8 2 years ago 2
köszi
hunbabaful 2 years ago 2
Csodalatos dal! Es csodalatos az Enekek eneke is. A Szentiras egyik legtitokzatosabb konyve szerintem. Es a legcsodalatosabb. Szamomra felfoghatatlan es mindig forrosaggal tolt el mikor olvasom, es mindig azt erzem hogy Isten szavakba nem ontheto melyseges szerelme ez, amit nekunk ad, egyhazanak. Ugy ahogy ebben a dalban is szamomra errol van szo. Nagyon szeret a Mi Urunk. :)
agyidiota 2 years ago 4
Tényleg kétféleképp is értelmezhető. Nálam a szellemi és a fizikai életemben is áttörést hozott az az igei üzenet, amiről a dal szól. Akkor kaptam, azon a napon, mikor a férjem megkérte a kezem. A gyülekezetben, vasárnap, istentisztelet végén, mikor már mindenki elment, a kereszt előtt, elém térdelve,...
apcsel75 2 years ago 3
szep nagyon.
MsRitus 2 years ago 2
amikor korhazban voltam elet es halal kozt 11 vagy 12 evesen,ez a zene adott remenyt meg mindig szeretem .aldjon meg az ur titeket.
MsRitus 2 years ago 2
szerintem kétféleképpen is értelmezhető, egyrészt Isten és a hívők, másrészt egy menyasszony és egy vőlegény "kapcsolatát" is jelölheti
hreka93 2 years ago 3
It reitet dolgokrul van szo ,nem egy foldi menyasszonyrul!!
racziancsi 2 years ago 3
nekem is kedvencem
kisslacus1 2 years ago 2
ha menyasszony leszek erre szeretnék bevonulni, annyira megható... :)
hreka93 2 years ago 6
Mint láthatod, írtam, mi erre vonultunk be a gyülibe. Alig bírtak el a lábaim, annyira súlyos volt Isten jelenléte. Kívánok még nagyobb kitöltekezést, boldogságot, örömet, bizonyságot, mint amilyen a mi esküvőnk volt az Úr előtt. Szeretettel: Szilvia
apcsel75 2 years ago 5
@hreka93 én is! biztos! Már ha addig vissza nem jön az Úr
MsBlankush 6 months ago in playlist DICSÉRETEK 2
ez annyira széép..
a kedcvencem az Új forrás-tól :)
trixx717 2 years ago 9