"Folulrol, egy asztal mellol nem lehet megoldani ezeket a problemakat" ...na itt hazudik a legnagyobbat. A problemak folulrol erednek, es ez mindenki szamara vilagos
Rohadjál el először csináljál magaddal valamit úgy nézel ki mint egy férfi te madár miért nem szabad a jobbikra szavazni?! Majd egy olyan fogja meg mondani aki alapból cigány cigány Orbán Cigány fidesz mellett áll ki ja és már csak akkor is Csak a Jobbik :)
"Minden okuk megvan az embereknek az elkeseredésre"...Főleg neked a luxusautóddal, kedves Zsuzsa. Egyébként a szélsőjobbozásnak semmi érteme nincs már a XXI-dik században, sőt már unalmas is. Aki nemzeti érzelmű és még kicsit is aggódik hazájáért, az pedig már rég nem szavaz a Fideszre, hiszen most van sokkal jobb alternatíva a Jobbik képében. A valós problémákat feszegetik, és megoldási javaslatokat is felvázolnak azok megoldására. A fidesz örökké szájkaratézik, csak a nagy duma van mindig.
Ez a gusztustalan ribanc zabáltatja a cigány fattyakat. Érdekes hogy az adójával azért azt az államot tolja, amelyik a főbűnös Magyarország feldarabolásában. Persze egyesek szerint ezt nekünk már el kellene felejtenünk és belenyugodnunk. Nem fogunk!
Jellemző,nem tudja megmagyarázni,hogy miért,csak a Jobbikot ne.De miért is?Miattuk nyomorog az ország?Én nem így látom,sőt.Már csak a Jobbikban látom a pozitív változás lehetőségét,mellesleg én is a Jobbikra szavaztam,nincs szükségem senki tanácsára ez ügyben,nem úgy,mint azok,akikhez szólt ez a jószág.Őket meg tudja vezetni.
Ez az "undorító" nő többet tesz az emberekért, mint itt ez a sok beképzelt, jobbikos, szélsőjobbos csürhe. A nézetei helyénvalóak, és az, hogy járja az országot, ételt oszt a gyerekeknek, és emellett még hasznos társadalmi munkát is végez. Ellenben a sok jobbikos pöcs, akik annyit tesznek, hogy neten zsidóznak, meg felveszik a jobbikos, nácis, NagyMO-s pólót, és ennyi. Lófaszt nem csináltok, pedig ti vagytok a hazafiak. Kicsit nagy ellentét, nem de bár? :))
Az adófizetők pénzéből járja a putrisort és eteti a kannibálokat és még a fizetése is onnét van! Az ilyen zombik miatt van a cigányoknak felsőbbrendűség tudata. Ezért mernek bármit megtenni!
Dolgozok ,adót fizetek és nem megyek el innen soha. Másnak kárt nem okozok, tisztelem a rendes embereket! Ez az Én hazafiságom!!!
Hat azert ez egy abszolut nem korrekt hozzaallas! Ha ez a no annyira okosnak es korrektnek hiszi magat meg hogy a "jo oldalon" all akkor nem mondhatna ilyet hanem ra kell bizni a MAGYAROKRA hogy kire szavaznak!!! HAJRA MAGYAROK!!!
A jobbik hozta a várt eredményt, és a Fidesz az LMP(volt SZDSZ) szaros statisztikai kimutatásai ellenére, senkivel nem lép koalícióra, mert 2/3-ot csinált!
Hála, néhány százezer fel és megvilágosodott ex balszavazónak! Sajnos a háttérben a tőkét, Grün meg a Goldstein féle egyének kezelnek, és minden pártot ők tömnek! Tetszik vagy sem! A céljuk megvolt, szétverni a teljes jobboldali szavazóbrigádot, és bár utálom ezt a nőt, de nagy médián keresztül, épp pont ezzel húzta át a szemetek számításait
MSZP köpködhet ahogy akar, akkor is veszíti a népszerűségét!
Ez pókharapó ráncos picsa, tökéletesen tudja, hogy úgyis szavazni fognak az emberek Jobbikra, mindössze igyekszik, hogy ne bontsa meg a jelenlegi jobboldali egyensúlyt a Jobbik, és akkor még lesz esélye a nemzetnek erősödni, ahogyan a Jobbik is teszi! Lassan de BIZTOSAN!
Pénzzel tömték a kizsákmányolók a Jobbik zsebét, és lám visszanyalt a fagyi, mert többen mentek el szavazni, mint ahányan bevallották, és így borult a papírforma!
...kormányzást illetően! Ha pedig kénytelen koalícióra kényszerültek volna a jobbosok, mert egyiknek sem sikerül 2/3-dal, úgy lehúzza mind2t a média, hogy csak kamillázhattunk volna, és megint csak búcsút mondhatunk a jobboldali kormányzásnak 2014-től! Egyet ne felejts el! A jelenlegi formájában, Európa majmolja a MI pénzügyi terveinket és médiakorlátozó húzásainkat, a nagy EU közvélemény ódákat zeng Viktorról és a politikájáról, eközben a háttérben a Jobbik erősödik, hála az égnek miközben az..
Mondok neked valamit! Ki nem állhatom ezt a ráncos kurvát!
De tudnod kell, hogy bár a jobbik politikája az ami tetszik neked is meg nekem is; és őket tartjuk hazaszeretőknek, tudnod kell, hogy a pénzt, tőkét amiből kampányolni tudtak, pont a hazaárulók és ellenségek zsebéből való!!! Egyetlen konkrét céllal, a jobb oldali, nemzeti érzelmű szavazók megosztásáért; hogy se a Viktor, se a Morvai ne nyerhessen 2/3-dal, a balosok megfúrhassanak mindent és elszálljon minden reményünk a jobboldali...
Az is érdekes, hogy azt mondja, hogy az alacsony részvétel miatt szerepelt ilyen jól a Jobbik. Most inkább jobban örült volna annak, ha az mszp és a szadesz, akik ellen a fidesz 8 évig viaskodott, több szavazatot kap.
Gondolom sokan tudják, hogy ez a nőimitátor kis jános felesége volt, aki a szadesz első elnöke lett. Ez sokat elárul erről a manipulátorról.
@Chowderrajongo89 Mondod te ezt (gondolom) jobbikos szavazóként. Akkor engedd meg hogy én is azt mondjam, nálatok hülyébb szavazók csak az mszp-szavazói. Könnyű lehülyézni a másikat, megmagyarázni már nehezebb. Te fasz! :)
1:06 Borzalmas.. Ha ezt nyomtatnák a chipseszacskóra, az gyerekek inkább sót nyalnának. Már pofára és hangra is egy kiégett, szakadt ember. Igen biztató, mit ne mondjak. Ilyen ember kezébe adni bármilyen politikai posztot...
Ha létezik Isten, akkor el kell fogadnunk, hogy létezik az Isten ellensége a Sátán is. A Sátán számára a zsidó nép ellenség, mert Isten munkája ennyire kötődik a zsidó népből választott emberekhez (próféták, apostolok).
A Sátán akarja elhitetni azt a sötét képet az emberekkel, hogy a zsidó nép minden tagja gonosz, gyerekgyilkos, gazdasági bűnöző, Jézus gyilkosa stb.
Az arc a lélek tükre....a ringyója nem mondja hogy mért ne a Jobbik(mertt nincs is ok),csak a lényeg,hogy NE....TALÁN FÉLNEK??? J O B B I K!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
buzi cigány mi mást mondhatna, hogy MIND1 csak ne a Jobbik?
nah igen, neki mind1... hogy a picsába lehetne mind1? Neki mind1 hogy MSZP vagy FIDESZ? xDD Idióta... és mi meg neki fizetjük az adónkból azt a pénzt, amit nap, mint nap elszór ez a majom....
Csak a Jobbik! Csak a Jobbik! Csak a Jobbik! Csak legyen már egy NEMZETI párt a parlamentben, szavazzatok a Jobbikra! Ezt a nőt nem fogom bújtatni, amikor visszük az ilyeneket akasztani, ennek vesznei kell!
nyomi. nem tortent volna meg az EP-be jutas megfelelo reszvetellel. tobb szavazo aranylag tobb Jobbikos szavazat. Megint azt akarja tolni, hogy a nyomor szuli a nacionalizmust. Latszik az, hogy csak magyaraz, es nem mond semmit. Kazinczy dijra ertelmes mondat 1:40-nel: kapnak egy televiziot es alacsony a reszvetel, ez jott ossze a Jobbiknak. alantas csurhe ez mind. Persze mindenki benne van a zsido pereputtyban, ezekre lehet szavazni, a Jobbbik nincs, ezekre kivetelesen nem szabad szavazni.
igaza van. a jobbik egy gyáva fasiszta párt aki egyet tud: kockaköveket felszedni, autókat gyújtogatni, szítani a népet és természetesen zsidózni, cigányozni stb. Rohadjon meg az össze fasiszta geci!
Ennek a videónak azt a címet kéne adni, hogy A múmia bosszúja! :D Bárkire lehet még az Mszp-re is csak a Jobbikra ne! Nem meglepetés a Fidesz-Mszp nagykoalíciótól. :P
Igen,ez a jobbik szavazótábora,hőzöngő tizenéves,tanulatlan tacskók...Elképzelése nincs a jobbiknak arról,hogy miként lehetne megszüntetni a válságot,de már ki is jelentették "készülünk a 2012-es választásokra,ahol majd MI megmutatjuk mit tudunk ellopni".
Kurvára nem érdekli a jobbikot az emberek léte,ők is az MSZP által sutyiban támogatott párt,akik szavazatot lophatnak a fidesztől,ezért lett létrehozva...Térjetek már magatokhoz és lássatok...
@Norbertroll Nem a Jobbik a lényeg, hanem elindult valami, ami túlmutat egy párton! Ha olyan lenne a Jobbik, mint amilyennek leírod, el fog tűnni. Rágalmazni nagyon könnyű!!! Honnan tudjuk azt hogy te Norbertroll nem éppen a FIDESZ székházból írsz a propaganda osztályról? Honnan tudjuk hogy nem figyel a számládon X ezer azért hogy itt felszólalj? Vagy épp ennek a nőnek itt fent a számláján??? Vagy esetleg nem mértek téged ki kilóra, dekára??
@Wictor84 Vikibubu,ha propaganda osztályról írnék akkor sokkal aktívabb lennék és valószínűleg jobbikos volnék...ez inkább az ő eszközük.Érdekes,hogy azóta fújnak a Fideszre,amióta kiderült,hogy esélyük van a 2/3-ra. BTW ugyanazt mondják a főbb dolgokban,csak mellé raktak cigánybűnözést és antiszemitizmust,mert az most menő...copy
@Norbertroll A JOBBIK lefizet??? Ez a hónap vicce? Elég gyenge. Egy parlamenten kívüli párt alamizsnából (akkor még) XD Amúgy ha neked az jött le hogy ugyanazt mondják mint a FIDESZ akkor elmehetnél egy gyűlésükre. (Csak megsúgom, a fideszt mindig is gyűlölték, de ez mellékes.)
Az hogy a cigánybűnözés menő: Majd ha egyszer megtapasztalod a saját bőrödön akkor változik a véleményed! VAN és merjük kimondani. Jellegzetes bűntényeket követnek el. Hogy kezeljük ha nem lehet beszélni sem róla?!
@Norbertroll Csak még annyit hozzá hogy régen is kimondták felénk hogy van "cigánybűnőzés", csak más szavakkal, de a lényeg ugyanaz volt. Rasszizmus... Mikor mész az utcán és utánad kiabálják hogy "Köcsög magyar!" az mi??? Mikor ok nélkül falkában vernek magányos embereket az micsoda? Faji önvédelem?! Mert ugye ebben az országban csak a magyar lehet rasszista? Ellopják a kábelt és az utca végén égetik le a szigetelést mert éheznek... De a DIGIT parabola kint van az ajtó nélküli házon...
Ez a nő is csak azt mondja amit mondatnak vele! Mennyire ismeri a Jobbikot? Foglalkozott vele, utána olvasott? Vagy csak a kiragadott mondatokat figyelte az RTL klubban meg a TV2-n??? Kezébe vette a programját?
Milyen miniszter is lett a Hegedűs? Semmilyen.A sok kifinomult Jobbikos kommentelővel meg frőcsőg a gyűlőlettől. Mit keres a cimeretekben a kereszt? Bőlcsen karácsonykor állitotok kereszteket: igen, mert a Jobbikban a szűletés már egyenlő a halállal. A kőzte levő idő, az ige és a kereszt utáni megváltás egyszerűen nincs. A sok anyázos komment meg a pogány rosszindulat, csak az van. Soha ne legyen olyan jővőnk, amit ti kivántok. Éljen Magyarország.
ha ilyen teremtményt látok/hallok, akkor hajlok arra, hogy isten mégsem a saját képmására teremtette az embert. vagy vannak, akik TÉNYLEG a majomtól származnak?
Médiademokrácia? Melyik országban? Idióta kurva! Majd ha Dr. Drábik János vagy Morvai Krisztina ugyan annyit felületen lesz látható mint pl: a retkes buzifelvonulás vagy mondjuk a vidám vasárnap akkor lesz médiademokrácia. A magyar emberek nem a Jobbik sikerei miatt szomorúak, nemis a Gárda létezése miatt, hanem mert az ilyen ótvarkurva hazaáruló gennyek 20év alatt, amióta élek szétkúrták ezt a gyönyörű országot. De fordulni fog a kocka.
Élvezet olvasni ezeket a buta kommenteket. A Jobbikosok sőtét, gonosz, gyűlőlettől frőcsőgő, pogány acsargása, istentelenebbek a kommunistáknál, lelkiismeretttelenebbek a bolsevikoknál. Ezek vagytok ti mocskosszáju őngyűlőlők. A FIDESZ 4 éve után már nem fog nektek babér teremni. A rosszabbikJobbikot az orosz titkosszolgálat, meg az MSZP pénzeli, de azért ők a nagymagyarok. Távozz tőlűnk Sát..., akarom mondani Jobbik.
@jaabko te hülyébb vagy mint gondolnád. én nem gyülőlködök nem akarom senki halálát de a jobbikra szavaztam. mert magyar vagyok. és nem engedem h a média befolyásolja a döntésemet.
Hegedűs Zsuzsa! Neked pedig a héber kurva anyád! Mit pofázol Franciaorszáűgból, te trockista komcsi cociologus? Ugye nem tagadod le, hogy trockista voltál még 73-ban?
nem valami sötét erő miatt erős a jobbik, hanem azért, mert a MAGYAR választók azt akarják, akiket ti is szolgáltok(elvileg) itt nem értékelni, háborogni, meg hüledezni kell, hanem észbe kapni, hogy ti már nem kelletek.
Drága fuufuu34! Könnyű NewYorkból eldönteni a mi sorsunkat. Biztos, h ehhez az országhoz tartozol? Én nem adnék szavazati jogot annak, aki nem itthon él. Az menjen amcsi elnököt választani. Arra szavazzon mindenki, aki az érdekeit fogja képviselni. Csak egy képet látsz a tv-ből, az meg édes kevés. Már bocsi.
persze..bármire csak a jobbikra ne..vajon miért te komcsi..mert kiborul a bili és a több ezere milliárdokat elsikkasztók végre börtönbe kerülnek .nektek annyi.
Persze, szavazzatok a Jobbikra, aztán Magyarország lesz európa fasiszta szégyenfoltja. Erre az egyre lesz jó. Erőtök a nagy radikális változásokra nem lesz, vegyétek észre. Így hiába képviselitek a (szerintetek) jó, vagyis"a jobbik" álláspontot. Éljétek ki az agresszióitokat és a frusztrációitokat máshogy. Itt most politikára van szükség és megfontoltságra, nem pedig gyerekes erőfitogtatásra.
@yaxakhot Most éppenhogy tétovázásra nincs idő. Az, hogy a jobbikra szavazok nem erőfitogtatás. Az, hogy a jobbik radikális változásokat akar nem erőfitogtatás. Nagyon is az asztalra kell csapni, és vissza kell venni magyarországot a magyarság számára. Ebben az országban mindenkinek van helye. cigánynak, zsidónak, kommunistának, kapitalistának, de tudomásul kell venni, hogy MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ! És így is lesz.
Ez egy leszbikus ribanc! Félnek a hatalmon lévők! Van miért! A kurva anyátokat takarodjatok a picsába a föld alá ti szemét szarjankó homoszexuális, kommunista csőcselék. Ennél mocskosabb ember nincs is a földön mint ez az elfajzott rühes tetvedék.
Imme egy újabb bizonyíték, hogy azok a pártok akik eddig voltak bent a parlamentben összedolgoznak és egyik olyan mint a másik.... "mindegy kire szavzol csak ne a jobbikra" = "szavazz azokra akik eddig csak loptak, az arcotokba röhögtek csak ne arra aki a javatokat akarja, mert féltjük a seggünk."
Az osztályban öten vagyunk kínaiak, egyben magyar állampolgárok. Most, hogy itt van a választás, melyik párttal járunk a legjobban ? A Jobbik tényleg tervez bevándorlást letelepedést megkönnyítő lépéseket ? Egyszerűsödik végre családtagjaink számára a tartózkodási engedély meghosszabbítása ? Kire szavazzunk ?
ne felejtsétek el, hogy ezek a mocskos politikusok is csak bábuk, a háttérben sokkal nagyobb erők húzódnak... egyszer, s mindenkorra ennek véget kell vetni, eljött végre a Jobbik ideje!
Pont azt várom egy jobboldali párttól, hogy az ilyen izzig-vérig judeoliberálkomcsikat mint amilyen ez a nő ne engedje a hatalom közelébe se. Elég szégyen, hogy a fidesz ilyen figurákat akar ránkszabadítani.
Azért egy dolgot ne felejtsen már el egyetlen derék Magyar állampolgár se.
Egypárt rendszer 20 éve nem volt Magyarországon. Tehát amikor a fidesz azt mondja hogy az MSZP tönkre tette az országot azt úgy kell érteni, hogy az MSZP-FIDSZ-SZDSZ tönkre tetet az országot.
A fidesz ott volt mindig az elmúlt 8 évben. Azért ezt nem kéne szem elől téveszteni!!
Most komolyan mondjátok, ez a nyűves, csúnya állat lesz minden nap a tv-ben?? Végre eltűnik botox ildikó, most meg jön helyette ez az undorító banya??? Lehányom a monitort!!!!
Ezt a komonista banyat, meg Bányarémnek sem szabadna alkalmazni, mert lemutyizna a banyaszatott. A mumiat mutogassatok a muzeumba ne a miniszteriumokhoz kozel.. Az osszes partok becsuletes emberei, szavazzatok a Jobbikra.
Akkor tudjunk többet Hegedüs Zsuzsáról,a Fidesz által a szociális tálca vármonyosáról is!2002-ben még ez a hölgy a jobboldal kérlelhetetlen ellenzéke volt,"köztársaságot" féltette ugyanazoktól,akikkel most "együtt gondolkodik"!A Fidesz populizmusról nacionalizmusról és szélsőjobbal való kacérkodásáról cikkezett még 2002-ben is!2004 decemberétől már a jobboldali médiumok(Hír tv,Magyar Nemzet, Lánchíd rádió)állandó vendége!
Uraim, kár az ilyen kis segglyukakra pazarolni a drága időt. Az egyiket Isten tette "eleve tevévé" és vele "nem ér fel tevefej tétova veleje", medal meg nem képes gondolkodó lénynek még a látszatát sem kelteni. De mint minden teremtménnyel, hát velük is együttérző vagyok és csak reménykedem, hogy egyszer reinkarnálódnak a csótánynál magasabb rendű formában is.
Tevefej tétova veleje még mindig nem fogja fel, hogy unalmas az adolfkázás. Annál is inkább, mert pont nem jó embernek mondta. De mindegy. A szebb jövőt neked is kívánom, nem vagyok én önző, hisz magyar paraszti családból származom, nem pedig izraeli a másik állampolgárságom.
Egy cionista zsidó-buzipárti-cigánybűnözést támogató-drogra uszító magyar nemzet ellenes szdsz-t érdemel Magyarország!
El is fogtok tűnni hamarosan a jó büdös picsába, retkessel, ávós fattyú petővel, pártját eláruló fodor gabriellával, meg a többi hazaáruló gecivel együtt!
Ja és egyébként A JÓ KURVA ANYÁDAT ET SZEMÉT SZDSZ2010!
Azt hiszem russysy kimerítette az adott keretek között a témát! Csak ismételnék, igyhát megragadnám az alkalmat kiadnám én is a zsigeri undoromat, amit feltör belőlem amikor meglátom, ennek a politikai holdingnak a betűkódját!
PARAZITA SZDSZ A KURVA ANYÁDAT BASSZAD TELIBE. A BEFOGADÓ HAZÁD ELLEN TÁMADTÁL TE ROHADALOM!
Na, ennyire megbízható a jobbik meg a kuruc info. Ez az asszony Orbán minisztere?
Gondolkozzék el mindenki ennek a hazugságon!
Hunkiralyfi 6 days ago
ki, a ló****, ez???
MyGerzson 1 week ago
Zsuza! Huzzal vissza Franciaorszagba!!!
TheCenzor40 1 week ago
csak a jobbik.......
MrTalevi 3 weeks ago
A szélsőjobb mindig akkor tud "nagy sikert aratni" mikor a bal oldal már eladta az országot....
gazember78 1 month ago
Egy zombi nyilatkozik ,botox ketelést neki . Szebb jövőt !!!!!!!!!!!!!!
TheBeregibetyar 1 month ago 2
A Jobbikra nem is szabad szavazni. Az lenne az ország halála!
babo19820410 1 month ago 2
2014 Jobbik!!!
Tomsanders9 1 month ago 4
aszott ribanc, undorító a pofája
123phobia123 1 month ago 2
"Folulrol, egy asztal mellol nem lehet megoldani ezeket a problemakat" ...na itt hazudik a legnagyobbat. A problemak folulrol erednek, es ez mindenki szamara vilagos
emeraldglow7 2 months ago
Rohadjál el először csináljál magaddal valamit úgy nézel ki mint egy férfi te madár miért nem szabad a jobbikra szavazni?! Majd egy olyan fogja meg mondani aki alapból cigány cigány Orbán Cigány fidesz mellett áll ki ja és már csak akkor is Csak a Jobbik :)
21Mosquito 3 months ago
Nem fogok tudni aludni ettől a rémtől.
TheMZPERIX 3 months ago
"Minden okuk megvan az embereknek az elkeseredésre"...Főleg neked a luxusautóddal, kedves Zsuzsa. Egyébként a szélsőjobbozásnak semmi érteme nincs már a XXI-dik században, sőt már unalmas is. Aki nemzeti érzelmű és még kicsit is aggódik hazájáért, az pedig már rég nem szavaz a Fideszre, hiszen most van sokkal jobb alternatíva a Jobbik képében. A valós problémákat feszegetik, és megoldási javaslatokat is felvázolnak azok megoldására. A fidesz örökké szájkaratézik, csak a nagy duma van mindig.
jobbagyattila 5 months ago
Meg ezt a gusztustalan krematoriumszokevenyt. Hanyinger egy emberfajta.
A jobbiktol nagyon fel, nehogy leszedjek a keperol a gumimaszkot es kideruljon, hogy ferfi!
Rohadt egy magyargyulolo sertes, szemettelepre vele.
EstebanAzoteDeDios 5 months ago 3
Comment removed
EstebanAzoteDeDios 5 months ago
Comment removed
EstebanAzoteDeDios 5 months ago
Ez a gusztustalan ribanc zabáltatja a cigány fattyakat. Érdekes hogy az adójával azért azt az államot tolja, amelyik a főbűnös Magyarország feldarabolásában. Persze egyesek szerint ezt nekünk már el kellene felejtenünk és belenyugodnunk. Nem fogunk!
pintyusz75 5 months ago
Jellemző,nem tudja megmagyarázni,hogy miért,csak a Jobbikot ne.De miért is?Miattuk nyomorog az ország?Én nem így látom,sőt.Már csak a Jobbikban látom a pozitív változás lehetőségét,mellesleg én is a Jobbikra szavaztam,nincs szükségem senki tanácsára ez ügyben,nem úgy,mint azok,akikhez szólt ez a jószág.Őket meg tudja vezetni.
MrTorokt 6 months ago
Nem csakhogy a jobbikra szavaztam, de mindenkit buzdítottam arra, hogy a jobbikra szavazzon!
Na ezt add össze te leprás aszottzsidócigány!
Eddig a jobbikon kívül minden párt olyan,úgy néz ki mint te,te ápolatlan mocskos rémség!
!De összefogtak a jó emberek, van már a jobbik és ki lesz pucolva a fertő ebből az országból előbb utóbb!
Super16Max 6 months ago 4
Ez a bizonyíték, hogy a Fidesz is a zsidók pártja.
WolfRock89 6 months ago
ez az igazi gyűlöletkeltés...
Hunfootball 6 months ago 2
Ez az "undorító" nő többet tesz az emberekért, mint itt ez a sok beképzelt, jobbikos, szélsőjobbos csürhe. A nézetei helyénvalóak, és az, hogy járja az országot, ételt oszt a gyerekeknek, és emellett még hasznos társadalmi munkát is végez. Ellenben a sok jobbikos pöcs, akik annyit tesznek, hogy neten zsidóznak, meg felveszik a jobbikos, nácis, NagyMO-s pólót, és ennyi. Lófaszt nem csináltok, pedig ti vagytok a hazafiak. Kicsit nagy ellentét, nem de bár? :))
erdly 6 months ago
@erdly
Az adófizetők pénzéből járja a putrisort és eteti a kannibálokat és még a fizetése is onnét van! Az ilyen zombik miatt van a cigányoknak felsőbbrendűség tudata. Ezért mernek bármit megtenni!
Dolgozok ,adót fizetek és nem megyek el innen soha. Másnak kárt nem okozok, tisztelem a rendes embereket! Ez az Én hazafiságom!!!
RCbuzi 6 months ago
@erdly Es te mit csinalsz? Azon kivul, hogy szitkozodsz es karomkodsz?
Tetsuoha 5 months ago
Hat azert ez egy abszolut nem korrekt hozzaallas! Ha ez a no annyira okosnak es korrektnek hiszi magat meg hogy a "jo oldalon" all akkor nem mondhatna ilyet hanem ra kell bizni a MAGYAROKRA hogy kire szavaznak!!! HAJRA MAGYAROK!!!
peterHmode 6 months ago
Girhes dög mitkeres ott? Neki ott semmi helye nincs. Öregeknek kívül tágasabb anyóskám! K*csög geci.
kszabi24 6 months ago
Zsídó kurva
Badboy1846 6 months ago
ha nagyobb lett volna a részvétel a jobbik nyert volna :) hajrá!!!
pumpflex 6 months ago 2
A szélsőjobboldali francia cionista nagyot égett a ajándék malacokkal..a cigányok kiröhögték ls a malacit megsütötték :)
Szebb jövőt..
nasahu01 6 months ago
Kommunista zsidó kurva...
akent8as 7 months ago
Még ki sem ért a faluból már sült a malac, amit osztogat ez az ostoba liba :)))
nasahu01 7 months ago
A jobbik hozta a várt eredményt, és a Fidesz az LMP(volt SZDSZ) szaros statisztikai kimutatásai ellenére, senkivel nem lép koalícióra, mert 2/3-ot csinált!
Hála, néhány százezer fel és megvilágosodott ex balszavazónak! Sajnos a háttérben a tőkét, Grün meg a Goldstein féle egyének kezelnek, és minden pártot ők tömnek! Tetszik vagy sem! A céljuk megvolt, szétverni a teljes jobboldali szavazóbrigádot, és bár utálom ezt a nőt, de nagy médián keresztül, épp pont ezzel húzta át a szemetek számításait
szalacsi83 7 months ago
MSZP köpködhet ahogy akar, akkor is veszíti a népszerűségét!
Ez pókharapó ráncos picsa, tökéletesen tudja, hogy úgyis szavazni fognak az emberek Jobbikra, mindössze igyekszik, hogy ne bontsa meg a jelenlegi jobboldali egyensúlyt a Jobbik, és akkor még lesz esélye a nemzetnek erősödni, ahogyan a Jobbik is teszi! Lassan de BIZTOSAN!
Pénzzel tömték a kizsákmányolók a Jobbik zsebét, és lám visszanyalt a fagyi, mert többen mentek el szavazni, mint ahányan bevallották, és így borult a papírforma!
szalacsi83 7 months ago
...kormányzást illetően! Ha pedig kénytelen koalícióra kényszerültek volna a jobbosok, mert egyiknek sem sikerül 2/3-dal, úgy lehúzza mind2t a média, hogy csak kamillázhattunk volna, és megint csak búcsút mondhatunk a jobboldali kormányzásnak 2014-től! Egyet ne felejts el! A jelenlegi formájában, Európa majmolja a MI pénzügyi terveinket és médiakorlátozó húzásainkat, a nagy EU közvélemény ódákat zeng Viktorról és a politikájáról, eközben a háttérben a Jobbik erősödik, hála az égnek miközben az..
szalacsi83 7 months ago
Mondok neked valamit! Ki nem állhatom ezt a ráncos kurvát!
De tudnod kell, hogy bár a jobbik politikája az ami tetszik neked is meg nekem is; és őket tartjuk hazaszeretőknek, tudnod kell, hogy a pénzt, tőkét amiből kampányolni tudtak, pont a hazaárulók és ellenségek zsebéből való!!! Egyetlen konkrét céllal, a jobb oldali, nemzeti érzelmű szavazók megosztásáért; hogy se a Viktor, se a Morvai ne nyerhessen 2/3-dal, a balosok megfúrhassanak mindent és elszálljon minden reményünk a jobboldali...
szalacsi83 7 months ago
"Egyetlen egy pártra nem lehet szavazni, azt úgy hívják, hogy Jobbik"
Meg a kurva anyádat, te hazaáruló!
Csak a Jobbik hozhatja ki ezt az országot a válságból!
Zoli360X 7 months ago
Röfögő hangú kriptaszökevény zsidócigány múmia. Hányinger.
moussemouseful 7 months ago
Ti meg művelt,okos ,szadeszosok vagytok!!!
omegaa1998 7 months ago
Nem csak az előadó undorító hanem a beszéde is
tesna09 7 months ago
"Bárkire, kivéve a jobbikra !" - kezd egyre inkább pozitív reklám lenni a jobbiknak.
hunadmin1 7 months ago 11
Ez a cigány kurva amúgy kinek képzeli magát, hogy megmondja kire lehet szavazni!?
Dave88141 8 months ago 2
jobbik 4ever!
TheSeridani 8 months ago
Ha a zsidó azt mondja, csak a Jobbikra ne szavazzak, akkor tudom, hogy akkor csak rájuk számíthatok és persze, hogy rájuk szavazok! :D
DarkTemplR 9 months ago 3
Ez ember?
Sajtossajt 9 months ago
Az is érdekes, hogy azt mondja, hogy az alacsony részvétel miatt szerepelt ilyen jól a Jobbik. Most inkább jobban örült volna annak, ha az mszp és a szadesz, akik ellen a fidesz 8 évig viaskodott, több szavazatot kap.
Gondolom sokan tudják, hogy ez a nőimitátor kis jános felesége volt, aki a szadesz első elnöke lett. Ez sokat elárul erről a manipulátorról.
gamblerpete 1 year ago
Úgy néz ki egy időutazás részesei lettünk, és visszarepültünk a kommunizmusba, ahol megmondják kire kell szavazni. Azt hittem demokrácia van.
gamblerpete 1 year ago
Ez egy nagyon értelmes nő, bár a kinézetével vannak gondok. A video címében hazugság, nem lett orbán minisztere!
Thrutymo 1 year ago
@Chowderrajongo89 Mondod te ezt (gondolom) jobbikos szavazóként. Akkor engedd meg hogy én is azt mondjam, nálatok hülyébb szavazók csak az mszp-szavazói. Könnyű lehülyézni a másikat, megmagyarázni már nehezebb. Te fasz! :)
Thrutymo 1 year ago
1:06 Borzalmas.. Ha ezt nyomtatnák a chipseszacskóra, az gyerekek inkább sót nyalnának. Már pofára és hangra is egy kiégett, szakadt ember. Igen biztató, mit ne mondjak. Ilyen ember kezébe adni bármilyen politikai posztot...
rockerlalee 1 year ago
This has been flagged as spam show
Ha létezik Isten, akkor el kell fogadnunk, hogy létezik az Isten ellensége a Sátán is. A Sátán számára a zsidó nép ellenség, mert Isten munkája ennyire kötődik a zsidó népből választott emberekhez (próféták, apostolok).
A Sátán akarja elhitetni azt a sötét képet az emberekkel, hogy a zsidó nép minden tagja gonosz, gyerekgyilkos, gazdasági bűnöző, Jézus gyilkosa stb.
Ne higgy ennek a sötét, túlzó képnek.
vinikorn7 1 year ago
Jól mondta. Megfogadtuk a tanácsot, viszonylag kevesen szavaztak a jobbikra. Nem hülye a nép ;)
Thrutymo 1 year ago
na, dögöljön szépen meg az összes büdös retkes patkány aki Jobbik ellenes.
Hitler félmunkát végzett.
Sedrien 1 year ago
Az arc a lélek tükre....a ringyója nem mondja hogy mért ne a Jobbik(mertt nincs is ok),csak a lényeg,hogy NE....TALÁN FÉLNEK??? J O B B I K!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Croalover 1 year ago
Hülye picsa... már a franciáknak sem kell, hazajött szart keverni...
TheRojtos 1 year ago
sok zsideszes ismerősöm azt mondta, hogy azért nem szavazott a Jobbikra, mert csak a zsidesztől venné el a szavazatot. Hát kellett volna. Hello 3. vh
quickikee 1 year ago
SEMMILYEN MINISZTER NEM LETT! HAZUGSÁG VOLT!
BOTRÁNY!
MSZP-JOBBIK KOALÍCIÓ SZIKSZÓN!!!!
erhnn94 1 year ago
@erhnn94: olvasgass, ha már ilyen tájékozottan ordibálsz: jobbik.hu/rovatok/alapszervezeti_hirek/a_jobbik_nem_tamogat_szocialistakat_szikszon
szultan1969 1 year ago
Comment removed
ittHUNvagyok 1 year ago
buzi cigány mi mást mondhatna, hogy MIND1 csak ne a Jobbik?
nah igen, neki mind1... hogy a picsába lehetne mind1? Neki mind1 hogy MSZP vagy FIDESZ? xDD Idióta... és mi meg neki fizetjük az adónkból azt a pénzt, amit nap, mint nap elszór ez a majom....
ittHUNvagyok 1 year ago
büdös kurva anyját! fasszopó ribanc! halálsorra az ilyenekkel!
MenthX 1 year ago
Feltek a Jobbiktol? Feljetek is, mert feljetek is. Magyaokra mar nem szabad szavazni? Ennek a nonek is csak a neve magyar, eleg ranezni.
via1139 1 year ago 2
Jéé, nem lett miniszter...
WonderCsabo 1 year ago
Csak a Jobbik! Csak a Jobbik! Csak a Jobbik! Csak legyen már egy NEMZETI párt a parlamentben, szavazzatok a Jobbikra! Ezt a nőt nem fogom bújtatni, amikor visszük az ilyeneket akasztani, ennek vesznei kell!
Gyalogfarok 1 year ago 3
nyomi. nem tortent volna meg az EP-be jutas megfelelo reszvetellel. tobb szavazo aranylag tobb Jobbikos szavazat. Megint azt akarja tolni, hogy a nyomor szuli a nacionalizmust. Latszik az, hogy csak magyaraz, es nem mond semmit. Kazinczy dijra ertelmes mondat 1:40-nel: kapnak egy televiziot es alacsony a reszvetel, ez jott ossze a Jobbiknak. alantas csurhe ez mind. Persze mindenki benne van a zsido pereputtyban, ezekre lehet szavazni, a Jobbbik nincs, ezekre kivetelesen nem szabad szavazni.
letterbekmen 1 year ago
CSAK A JOBBIK LEGALÁBB AZOK UTÁLJÁK A CIGÓKAT!!
Wilson96HUN 1 year ago
média-demokrácia???????
abacusTMe 1 year ago
undorító ez nő
MsMagyarok 1 year ago 41
@MsMagyarok Nő?? Milyen nő ?? :D
V0ree 1 year ago
@MsMagyarok nő... Hát azért ez enyhe túlzás és szörnyű sértés a női nemre nézve.
Hun14h 11 months ago
igaza van. a jobbik egy gyáva fasiszta párt aki egyet tud: kockaköveket felszedni, autókat gyújtogatni, szítani a népet és természetesen zsidózni, cigányozni stb. Rohadjon meg az össze fasiszta geci!
TheAndrewFarago 1 year ago
Elég gáz ez a nő, ettől függetlenül soha nem szavaznék a primitív csürhe pártra, vagyis a jobbikra.
erdly 1 year ago
@erdly igen, a neked való párt az lmp.
ZuzerHun 1 year ago
Ennek a videónak azt a címet kéne adni, hogy A múmia bosszúja! :D Bárkire lehet még az Mszp-re is csak a Jobbikra ne! Nem meglepetés a Fidesz-Mszp nagykoalíciótól. :P
zeratulhun 1 year ago
VESSZEN A FÉRGE!!!!! PUSZTULJON AZ ÖSSZES ZSIDÓ!!!
Ezek szerint a mocsok hazug lopós cigánybűnöző pártokra kell szavazni akik teljesen tönkre akarják tenni ezt az országot és az embereket is!!!!
SZEBB JÖVŐT!!!!
ÉLJEN A JOBBIK!!!!
1967bobe 1 year ago
tényleg szociális miniszter lett . . . buta jobbikosok
chamade216 1 year ago
Igen,ez a jobbik szavazótábora,hőzöngő tizenéves,tanulatlan tacskók...Elképzelése nincs a jobbiknak arról,hogy miként lehetne megszüntetni a válságot,de már ki is jelentették "készülünk a 2012-es választásokra,ahol majd MI megmutatjuk mit tudunk ellopni".
Kurvára nem érdekli a jobbikot az emberek léte,ők is az MSZP által sutyiban támogatott párt,akik szavazatot lophatnak a fidesztől,ezért lett létrehozva...Térjetek már magatokhoz és lássatok...
Norbertroll 1 year ago
@Norbertroll Nem a Jobbik a lényeg, hanem elindult valami, ami túlmutat egy párton! Ha olyan lenne a Jobbik, mint amilyennek leírod, el fog tűnni. Rágalmazni nagyon könnyű!!! Honnan tudjuk azt hogy te Norbertroll nem éppen a FIDESZ székházból írsz a propaganda osztályról? Honnan tudjuk hogy nem figyel a számládon X ezer azért hogy itt felszólalj? Vagy épp ennek a nőnek itt fent a számláján??? Vagy esetleg nem mértek téged ki kilóra, dekára??
Wictor84 1 year ago 2
@Wictor84 Vikibubu,ha propaganda osztályról írnék akkor sokkal aktívabb lennék és valószínűleg jobbikos volnék...ez inkább az ő eszközük.Érdekes,hogy azóta fújnak a Fideszre,amióta kiderült,hogy esélyük van a 2/3-ra. BTW ugyanazt mondják a főbb dolgokban,csak mellé raktak cigánybűnözést és antiszemitizmust,mert az most menő...copy
Norbertroll 1 year ago
@Norbertroll A JOBBIK lefizet??? Ez a hónap vicce? Elég gyenge. Egy parlamenten kívüli párt alamizsnából (akkor még) XD Amúgy ha neked az jött le hogy ugyanazt mondják mint a FIDESZ akkor elmehetnél egy gyűlésükre. (Csak megsúgom, a fideszt mindig is gyűlölték, de ez mellékes.)
Az hogy a cigánybűnözés menő: Majd ha egyszer megtapasztalod a saját bőrödön akkor változik a véleményed! VAN és merjük kimondani. Jellegzetes bűntényeket követnek el. Hogy kezeljük ha nem lehet beszélni sem róla?!
Wictor84 1 year ago
@Wictor84 Beszólt Norbi, a troll.:DDDDDD Mint neve is mutatja.:) Mondhatni eléggé rászolgált!:D
ajajfuj 1 year ago
@Norbertroll Csak még annyit hozzá hogy régen is kimondták felénk hogy van "cigánybűnőzés", csak más szavakkal, de a lényeg ugyanaz volt. Rasszizmus... Mikor mész az utcán és utánad kiabálják hogy "Köcsög magyar!" az mi??? Mikor ok nélkül falkában vernek magányos embereket az micsoda? Faji önvédelem?! Mert ugye ebben az országban csak a magyar lehet rasszista? Ellopják a kábelt és az utca végén égetik le a szigetelést mert éheznek... De a DIGIT parabola kint van az ajtó nélküli házon...
Wictor84 1 year ago
Ez a nő is csak azt mondja amit mondatnak vele! Mennyire ismeri a Jobbikot? Foglalkozott vele, utána olvasott? Vagy csak a kiragadott mondatokat figyelte az RTL klubban meg a TV2-n??? Kezébe vette a programját?
Sejtem a válasz: NEM.
Wictor84 1 year ago 2
Milyen miniszter is lett a Hegedűs? Semmilyen.A sok kifinomult Jobbikos kommentelővel meg frőcsőg a gyűlőlettől. Mit keres a cimeretekben a kereszt? Bőlcsen karácsonykor állitotok kereszteket: igen, mert a Jobbikban a szűletés már egyenlő a halállal. A kőzte levő idő, az ige és a kereszt utáni megváltás egyszerűen nincs. A sok anyázos komment meg a pogány rosszindulat, csak az van. Soha ne legyen olyan jővőnk, amit ti kivántok. Éljen Magyarország.
jaabko 1 year ago
Úndorító kúrva,rémálmom van mióta megláttam......
robocici 1 year ago
ha ilyen teremtményt látok/hallok, akkor hajlok arra, hogy isten mégsem a saját képmására teremtette az embert. vagy vannak, akik TÉNYLEG a majomtól származnak?
ZuzerHun 1 year ago
Félelmetes Förtelem !
cifrank01 1 year ago
Médiademokrácia? Melyik országban? Idióta kurva! Majd ha Dr. Drábik János vagy Morvai Krisztina ugyan annyit felületen lesz látható mint pl: a retkes buzifelvonulás vagy mondjuk a vidám vasárnap akkor lesz médiademokrácia. A magyar emberek nem a Jobbik sikerei miatt szomorúak, nemis a Gárda létezése miatt, hanem mert az ilyen ótvarkurva hazaáruló gennyek 20év alatt, amióta élek szétkúrták ezt a gyönyörű országot. De fordulni fog a kocka.
toygOth 1 year ago 3
Élvezet olvasni ezeket a buta kommenteket. A Jobbikosok sőtét, gonosz, gyűlőlettől frőcsőgő, pogány acsargása, istentelenebbek a kommunistáknál, lelkiismeretttelenebbek a bolsevikoknál. Ezek vagytok ti mocskosszáju őngyűlőlők. A FIDESZ 4 éve után már nem fog nektek babér teremni. A rosszabbikJobbikot az orosz titkosszolgálat, meg az MSZP pénzeli, de azért ők a nagymagyarok. Távozz tőlűnk Sát..., akarom mondani Jobbik.
jaabko 1 year ago
@jaabko te hülyébb vagy mint gondolnád. én nem gyülőlködök nem akarom senki halálát de a jobbikra szavaztam. mert magyar vagyok. és nem engedem h a média befolyásolja a döntésemet.
na helo.
latormult 1 year ago
Mocskos fonnyadt ribanc
Istyyy0001 1 year ago
Ez a száradt zsidó kóró, biztosan Orbán Viktorból szopja ki minden este a faszságait.
MrSzalasiFerenc 1 year ago
Csak a Jobbik!
Deratloxen 1 year ago
Szemét szikkadt zsidó kurva !
Lefogadom ez a ringyó is Perez faszát szopkodja szabadidejében .
kopaszsas56 1 year ago
Hegedűs Zsuzsa! Neked pedig a héber kurva anyád! Mit pofázol Franciaorszáűgból, te trockista komcsi cociologus? Ugye nem tagadod le, hogy trockista voltál még 73-ban?
HUNGARIANKINGDOM 1 year ago 2
nem valami sötét erő miatt erős a jobbik, hanem azért, mert a MAGYAR választók azt akarják, akiket ti is szolgáltok(elvileg) itt nem értékelni, háborogni, meg hüledezni kell, hanem észbe kapni, hogy ti már nem kelletek.
00asha00 1 year ago
mszp , fidesz csak HAZUDNI TUDNAK , meg a JOBBIKOT lejáratni
gyözzön a jobbik hajrá MAGYAROK most kell öszetartani !
slippsv18 1 year ago 2
Drága fuufuu34! Könnyű NewYorkból eldönteni a mi sorsunkat. Biztos, h ehhez az országhoz tartozol? Én nem adnék szavazati jogot annak, aki nem itthon él. Az menjen amcsi elnököt választani. Arra szavazzon mindenki, aki az érdekeit fogja képviselni. Csak egy képet látsz a tv-ből, az meg édes kevés. Már bocsi.
Picur0321 1 year ago
És sokaknak még mindig nem gyanús, hogy vajon miért van a médiumok és minden politikai formáció által pergőtűz alatt tartva a Jobbik!
Mert a Jobbik az az ék, amit pontosan át lehet verni a rendszer hasadékán, amire nem számítottak, amit nem tudnak kivédeni!
urukang 1 year ago
Persze, majd pont ez a .. nem is tudom micsoda mondja meg, hogy kire kell szavaznom!
Szánalmas!!
Gumibirka 1 year ago
Ez undorító... Íme a szegénységi bizonyítvány! Tanuló neve: Fidesz
Nagyon sajnálom, pedig egy jódarabig azt hittem, hogy rájuk teszem az X-et
mytex 1 year ago
persze..bármire csak a jobbikra ne..vajon miért te komcsi..mert kiborul a bili és a több ezere milliárdokat elsikkasztók végre börtönbe kerülnek .nektek annyi.
Hajrá Jobbik! Szebb jővőt testvéreim:)!
pantesz91 1 year ago
Én elmegyek szavazni....és,mivel tudom, hogy az ország rossz helyzetben van, ezért a Jobbikra szavazok:)!
jucusapici 1 year ago
Persze, szavazzatok a Jobbikra, aztán Magyarország lesz európa fasiszta szégyenfoltja. Erre az egyre lesz jó. Erőtök a nagy radikális változásokra nem lesz, vegyétek észre. Így hiába képviselitek a (szerintetek) jó, vagyis"a jobbik" álláspontot. Éljétek ki az agresszióitokat és a frusztrációitokat máshogy. Itt most politikára van szükség és megfontoltságra, nem pedig gyerekes erőfitogtatásra.
yaxakhot 1 year ago
@yaxakhot Most éppenhogy tétovázásra nincs idő. Az, hogy a jobbikra szavazok nem erőfitogtatás. Az, hogy a jobbik radikális változásokat akar nem erőfitogtatás. Nagyon is az asztalra kell csapni, és vissza kell venni magyarországot a magyarság számára. Ebben az országban mindenkinek van helye. cigánynak, zsidónak, kommunistának, kapitalistának, de tudomásul kell venni, hogy MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ! És így is lesz.
Szebb jövőt!
Griphon74 1 year ago 2
@yaxakhot éppen ezért szavazok a Jobbikra.
Ezer és egy okot fel tudnék sorolni a többi párt ellen.
mytex 1 year ago 2
Ez a szemet zsido, ezt a szarjankot kene szettaposni!!!!!!!
Mi mar szavaztunk New Yorkban, csak is a Jobbik!!!!!!!!!!!!!!
Gyozzon a Jobbik!!!!!!!!!! Most hetvegen rajtatok a sor Magyarorszag.
fuufuu34 1 year ago

csak a Jobbik!
szégyen ez a mocskos zsidó szemétláda
Invicte 1 year ago
Ven rancos faszrago kurva.
MrSzalasiFerenc 1 year ago 16
Ez egy leszbikus ribanc! Félnek a hatalmon lévők! Van miért! A kurva anyátokat takarodjatok a picsába a föld alá ti szemét szarjankó homoszexuális, kommunista csőcselék. Ennél mocskosabb ember nincs is a földön mint ez az elfajzott rühes tetvedék.
vieces 1 year ago 2
Imme egy újabb bizonyíték, hogy azok a pártok akik eddig voltak bent a parlamentben összedolgoznak és egyik olyan mint a másik.... "mindegy kire szavzol csak ne a jobbikra" = "szavazz azokra akik eddig csak loptak, az arcotokba röhögtek csak ne arra aki a javatokat akarja, mert féltjük a seggünk."
Koiosz 1 year ago
Az osztályban öten vagyunk kínaiak, egyben magyar állampolgárok. Most, hogy itt van a választás, melyik párttal járunk a legjobban ? A Jobbik tényleg tervez bevándorlást letelepedést megkönnyítő lépéseket ? Egyszerűsödik végre családtagjaink számára a tartózkodási engedély meghosszabbítása ? Kire szavazzunk ?
triumv3 1 year ago
ne felejtsétek el, hogy ezek a mocskos politikusok is csak bábuk, a háttérben sokkal nagyobb erők húzódnak... egyszer, s mindenkorra ennek véget kell vetni, eljött végre a Jobbik ideje!
- április 11. -
asthmajt0 1 year ago
Ba**ki a dögkeselyű evés után is ''szebben,, néz ki mint ez az élőholt.
És ha tetszik neki ha nem én és mindenki más is a JOBBIK-ra fog szavazni!
hunmilton 1 year ago 3
FÚJ!!!! :)
vasassc 1 year ago
Fujj Zsideszesek cigánypártolók !!!! senki ne szavazzon rájuk
mcbenog 1 year ago 2
kemény, kemény... de hát ez van... ha nem sikerül 11.én, akkor majd máshogy... majd a nép lincseli meg öket! Hát mostmár csak-csak... nem?
valaszto2010 1 year ago
''zsido szarmazasu''..
zsidomagayrorszagon ki nem zsido??!!!
TOTALIS ZSIDOIRANYITOTT ,ZSIDOSZOPO SELEJT ORSZAG!!!
HunGyilok 1 year ago
Hulye tetu kurva..
sxxx73 1 year ago 4
Azzel kell buntetni az agymosott zsidesz-szavazokat hogy ezzel az aljas boszorkannyal szexeljenek 4 evig...akkor majd lesz sira's! :-)))
Aetila 1 year ago 4
Pont azt várom egy jobboldali párttól, hogy az ilyen izzig-vérig judeoliberálkomcsikat mint amilyen ez a nő ne engedje a hatalom közelébe se. Elég szégyen, hogy a fidesz ilyen figurákat akar ránkszabadítani.
magyarfighter 1 year ago 3
39600 kínai címszavas szótár. Pontosabb, terjedelmesebb nincsen és ingyen letőlthető, nyomtatható.
/a címből törlendőek a szóközök ! =
titanicwindow. xxxxxxxx. jp
triumv3 1 year ago
Botrányos! Ezt senki sem engedheti meg magának!
Csak azért is a Jobbikra szavazunk!
RogueCharsi 1 year ago 3
Gusztustalan cigánykurva, hányingerem lett.
MyWrackPool 1 year ago 3
Azért egy dolgot ne felejtsen már el egyetlen derék Magyar állampolgár se.
Egypárt rendszer 20 éve nem volt Magyarországon. Tehát amikor a fidesz azt mondja hogy az MSZP tönkre tette az országot azt úgy kell érteni, hogy az MSZP-FIDSZ-SZDSZ tönkre tetet az országot.
A fidesz ott volt mindig az elmúlt 8 évben. Azért ezt nem kéne szem elől téveszteni!!
Laccc001 1 year ago 2
Nagykoalicio lessz a Fidesz es minden mas part kozott , kiveve Jobbik-ot .
Mindenkepp meglesz a judeobolsevik ketharmad .
007feedback 1 year ago
@007feedback
Háth, ha ez megvalósul, akkor biztos, hogy nem ússzák meg élve.
Csak ne legyen igazad...
toylnaruto 1 year ago
@toylnaruto
A nagykoalicio mar megvalosult .
A sok kispartra azert van szukseg , mert mind nehany szazalekot fognak lopni a jobbiktol , es sok kicsi sokra megy .
Ezek csak a hullaszalitoban fogjak feladni a hatalmat .
007feedback 1 year ago
Most komolyan mondjátok, ez a nyűves, csúnya állat lesz minden nap a tv-ben?? Végre eltűnik botox ildikó, most meg jön helyette ez az undorító banya??? Lehányom a monitort!!!!
MotoClubdothu 1 year ago 4
aaa kurva anyját! rohadt kurva füstös ork!!! hogy néz ki ez a szarházi?? Vesszenek az ilyenek!!!
Szebb Jövőt!
exploziv 1 year ago
zsuzsika bepisilsz ha megtudod hányan szavaznak a jobbikra !!! hogy lehet vki ilyen vak . meg süket.
Írjátok be a keresőbe : jobbik erdély
harmonikasok 1 year ago 2
Ez aztán ütős érv mondhatom!
Egyébként pedig jól meg mondta, "MIND EGY KUTYA!"
Szebb jövőt!
Super16Max 1 year ago
What a dumbass cunt !
hearypooper 1 year ago
Mikor kapott a Jobbik médiát meg televíziót, szarzsák? Csinált magának, maximum!
Rohadj meg, európa (szándékosan kisbetű) túlsó feléről, asztal mellől könnyen pofázol!
Gumibirka 1 year ago 5
Kurva anyádra ne szavazz te oláh cigány
Istyyy0001 1 year ago
Ezt a komonista banyat, meg Bányarémnek sem szabadna alkalmazni, mert lemutyizna a banyaszatott. A mumiat mutogassatok a muzeumba ne a miniszteriumokhoz kozel.. Az osszes partok becsuletes emberei, szavazzatok a Jobbikra.
Ezert gyozzon a Jobbik. Szebb Jovot Magyarorszag.
moronologistMd 1 year ago 3
Csak a Jobbik!!!
Minden fideszes ismerősömet lebeszéltem már :)
QuickSixx 1 year ago 26
@QuickSixx és be is dőltek neked? :)
zenebarat1986 9 months ago
"Nooo, anything but this...thing!" LOL
Nem szabad megengedni hogy ez az allati roncs a magyar Parlamentbe keruljön...remelem hogy ezt a magyar nemzeti erzelmu fideszesek is belatjak!
Aetila 1 year ago
Húderonda ez... és mekkora szemét!
jumprockband 1 year ago
Hülye kurva!
wyssyke 1 year ago 6
"Kapnak egy televíziót [...] ez jött össze a Jobbiknak."
Bakker, hol él ez? Párizsban?
epicanthus 1 year ago
Él ez még? Mer nem úgy néz ki
Drspider98 1 year ago
This has been flagged as spam show
Akkor tudjunk többet Hegedüs Zsuzsáról,a Fidesz által a szociális tálca vármonyosáról is!2002-ben még ez a hölgy a jobboldal kérlelhetetlen ellenzéke volt,"köztársaságot" féltette ugyanazoktól,akikkel most "együtt gondolkodik"!A Fidesz populizmusról nacionalizmusról és szélsőjobbal való kacérkodásáról cikkezett még 2002-ben is!2004 decemberétől már a jobboldali médiumok(Hír tv,Magyar Nemzet, Lánchíd rádió)állandó vendége!
Imre12341 2 years ago
zsebzsidó
midesz 2 years ago 2
Fújj, de gáz ez a banya! Meg se kellene szólaljon ...
1001juszuf 2 years ago 4
Kampány van! Minden párt azt mondja,hogy "csak ők"!
Szóval minden mocskolódónak kusss!
AlmaboyHungary 2 years ago
Ne egy ilyen kriptaszökevény auswitz reklám mondja meg,hogy kire szavazzunk.
MrGabor74 2 years ago
Hát ez valami egészen elképesztő! Eddig soha nem érdekelt a politika, de ezek után elmegyek a Jobbikra szavazni.
Felcsiplek 2 years ago 43
Helyes! Es vegyel meg ra vagy 10 embert hogy szavazzon ugyanigy a hungarofobia ellen!
Adjon az Isten Szebb Jovot!
Tornado8603 1 year ago
Jobbikra is, csak szavazzunk, ne kelljen megismételni, és mindenki szavazata legyen benne...
imrepeto 2 years ago
"kaptak egy tv-t, mert médiaszabadság van" - hahaha, és milyen tv-t kaptak? Miért nem nevezi nevén kedves hölgyem? Ez valami nem létező no name tv?
Mindegy kire szavaz, csak ne a jobbikra... ez már gyanús. Országromboló pártokra bezzeg lehet szavazni... mitől féltek?
vanettova 2 years ago 6
Ejh.. a zsidókkal már megint csak a baj van! Miért nem tud az összes kirepűlni izraelbe, és békén hagyni minket az országunkban....!
whatis01 2 years ago 5
Ezt a "nőt" honnan szalajtották?
Egy aluljárói hajléktalan szebb ****meg!
Mint egy alkoholista komolyan. :O
Sunaminator 2 years ago 4
Az is, megnyugtatlak!
russysy 2 years ago 2
Uraim, kár az ilyen kis segglyukakra pazarolni a drága időt. Az egyiket Isten tette "eleve tevévé" és vele "nem ér fel tevefej tétova veleje", medal meg nem képes gondolkodó lénynek még a látszatát sem kelteni. De mint minden teremtménnyel, hát velük is együttérző vagyok és csak reménykedem, hogy egyszer reinkarnálódnak a csótánynál magasabb rendű formában is.
Szebb Jövőt!
csenkesz 2 years ago 11
Mr csenkesz,
Ön van ?
MedalOfHunorShow3 2 years ago
Igen! Csenkesz ő van, ahogy látod! Inkább te ne lennél, ahogy látom!!!
russysy 2 years ago
Nem minősítem a kérdést...
csenkesz 2 years ago 2
adolfka, te lennél a gondolkodó ember a szebb jövőzéseddel?DDDDD
steverubellreborn 2 years ago
Tevefej tétova veleje még mindig nem fogja fel, hogy unalmas az adolfkázás. Annál is inkább, mert pont nem jó embernek mondta. De mindegy. A szebb jövőt neked is kívánom, nem vagyok én önző, hisz magyar paraszti családból származom, nem pedig izraeli a másik állampolgárságom.
csenkesz 2 years ago 3
Észre se kell venni tisztelt csenkesz!
A zsidó egyik legjobb ellenszere, ha átnézel rajta! Azt nem bírja!
SZEBB JÖVŐT
ÉLJEN A JOBBIK
P.S.
Én a szebb jövőt NEKI NEM KÍVÁNOM!
russysy 2 years ago 3
This has been flagged as spam show
A Jobbikra soha!
Magyarország többet érdemel!
SZDSZ
2010
SZDSZ2010 2 years ago
Igazad is van buzigyerek!
Egy cionista zsidó-buzipárti-cigánybűnözést támogató-drogra uszító magyar nemzet ellenes szdsz-t érdemel Magyarország!
El is fogtok tűnni hamarosan a jó büdös picsába, retkessel, ávós fattyú petővel, pártját eláruló fodor gabriellával, meg a többi hazaáruló gecivel együtt!
Ja és egyébként A JÓ KURVA ANYÁDAT ET SZEMÉT SZDSZ2010!
SZEBB JÖVŐT
ÉLJEN A JOBBIK
russysy 2 years ago 11
This comment has received too many negative votes show
mi van náciapu kitört belőled a kultúra ?
steverubellreborn 2 years ago
Azt hiszem russysy kimerítette az adott keretek között a témát! Csak ismételnék, igyhát megragadnám az alkalmat kiadnám én is a zsigeri undoromat, amit feltör belőlem amikor meglátom, ennek a politikai holdingnak a betűkódját!
PARAZITA SZDSZ A KURVA ANYÁDAT BASSZAD TELIBE. A BEFOGADÓ HAZÁD ELLEN TÁMADTÁL TE ROHADALOM!
PUSZTULJON A FAJTÁTOK!
ÍRMAGOTOK SE MARADJON!
szalonnaember 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
fordulj fel adolfka!
steverubellreborn 2 years ago
adolfka!!!
ennyi!
nálad bárgyúbb parasztot ritkán talál az ember fia.
kitűnsz még a legostobább antifaszok közül is...
nem te vagy az antifasiszta liga elnöke?
gyanús vagy te nekem!
vagy csak egy sima, meze ostobabuzi vagy?
de az meg azért nem mert attól te még kurvára messze vagy! oda kell legalább 8 osztály.
ja és nem 4 első és 4 második ám! ahogy nálad!
de legalább az abortusz vitában, döntő bizonyíték vagy!
szalonnaember 2 years ago 6