Dehogy román melósok!!!!!!- mindenki a saját nevén játszik, ha megfigyelitek. azért románoznak, mert a Katona Laci román származású. Darabot megnézni (DVD) utána okoskodni.
szerintem nyugodtan lehet rajta nevetni. olyan, mintha magunkon nevetnénk, azt meg úgy hívják, hogy önirónia. persze el van túlozva a dolog, ami már a színház része.
Társadalomkritika ide vagy oda, a nagy probléma az hogy hiába próbálkoznak egy üzenetet átadni a nézőknek, a magyar nép intellektualitása azon a szinten van, hogy inkább röhög azon amit az ilyenekben hall. Szar egy nép vagyunk. De hogy az egyik bizonyos előző kommentelő ne kapjon véletlenül bonert, a roma kisebbségnek is jobb lesz ha szépen lapít mint szar a fűben, mert ők is elég rendesen szerepet vállaltak abban hogy a nép erre az értelmi szintre jusson.
Erre büszkék lehettek buzi magyarok!És még a cigányok beszélnek csúnyán mi?Ez a ti szép magyar beszédetek!Erre vagytok olyan büszkék!Ennyit tudtok!Ennyik vagytok!
Na egy, te pénisz: Ez egy gúny, rólunk magyarokról. Örülj neki bazdmeg, hogy szarkasztikusak vagyunk magunkal szemben, mert ez pont arról szól, hogy ez így nem jó! Te tahó! És ők sem, meg én sem utálom a cigányokat, sőt!
@Borisz777 Te buzi képű,modortalan fasszópó!Lejáratod a saját országodat,hogy veregessed anyádba a faszodat tövig! Te rákos!úgy meredjél meg reggelre mint a fagyasztott hal,te tetű!
hogy a rák ki-be járkáljon a tüdődbe,meg a májadba te retkes paraszt!
Te egy igazi átlag ember vagy. Meg van benned az idiotizmus és a makacsság. Ennyi kell ahhoz, hogy szeressenek azok az emberek akik tudnak másokat befolyásolni. Igen irónia képzeld el. Ha nem érted a lényegét a filmnek, akkor inkább maradj csendbe. Az, hogy beleképzeled az egészbe a te faszságaidat nem azt jelenti, hogy ez arról szól.
A cigányok a viselkedésükkel vívják ki azt a szemléletet maguknak, hogy nem tudnak beilleszkedni a társadalomba...
Vegyük példának, hogy most hétvégén épp mulatok a discoban és néhány emberkének az a mulatsága, hogy aki elmegy előttük (persze nem nagydarab célszemélyeket) meglökdösik így provokálva őket, hátha még utána rátehetnek egy lapáttal...De persze ha beverek neki egyet és felreped szeme, akkor én vagyok a hibás az pedig meg van lepődve, hogy -Há mi a picsa?!
A film szellemiségénél maradva azt mondom: szopd ki a lumpenbaszta geciputtony cigány kurva anyád tripperes picsájából azt a gecit, amit 3 kancigány spriccelt oda 500 forintért hogy legyen pénze a leszopatott füstösképű oláh kurva anyukádnak egy féldekásra te pállottseggű kókadtpöcsű faszkalap!
Ám hatalmas ez a jelenet de a film maga nagyon szar ..... Fekete ország a címe amúgy mint a videó címe is mutatja......de nem éri megnézni....összefüggéstelen
várjál, mondd már el mi a vicc, mert eddig abban a tévhitben éltem, hogy értem! Nagyon bírom ezt a darabot, mindig kivoltam, hogy anno nem láttam színházban. Viszont az ide kommentelők többségének fingja nincs mi ez és miről szól.
Mivelhogy ezen nem röhögni kell, ugyanis nem komédia. Hanem egy színdarab, ami azt akarja kifejezni, hogy Magyarországon milyen mocskos dolgok vannak a háttérben.
ebben most pont nem értek egyet veled :DD inkább az olyan erőltetett szarokat sorolnám oda mint az üvegtigrisek, meg miniszter félre lép meg hasonlók.. ez is egy alacsony költségvetésű szar, mint a legtöbb magyar vígjáték, de legalább haláli :DDD
Azt akarták vele kifejezni, hogy a tipikus magyar melós emberek jórésze mennyire alpári és közönséges, és szeret sportot űzni a gyengébb idegzetű munkatárs szekálásából. Ezért mondom, érdemesebb a teljes filmet megnézni, jobban átjön a mondanivaló.
Aki viccesnek találja, annak javaslom, hogy nézze meg a teljes filmet. Más megvilágításba fog kerülni. Mondjuk ezt én azelőtt is csak 75%-ban találtam viccesnek, mert nekem az nem humoros, ha a lassúbb felfogásút szívatják.
szerintem, ha valaki csak így tud tükröt állítani egy társadalom elé (és aztán még művészetnek is képzeli amit csinált) az több mint szánalmas...aki meg magára ismer ebben, az nem tudom mit érezhet.
ui.: szerintem pont az olyan emerekről szól a darab, mint akik pl. rendezőként csak ilyen alkotásra képesek.
A Feketeország (ez egy jelenet belőle) nem egy káromkodós szar film hanem egy tükör nézd meg és nézz magadba nem ilyen vagy? Mert én magamra ismertem:)
Csak annyit, hogy ez nem film, hanem a Kretakor tarsulatnak a Feketeorszag cimu eloadasa. Es pontos tukorkepe az eloadas a mai magyarorszagnak. siralmas, hogy mik tortenhetnek es senki nem mozditana a fule botjat. rohadtul maganakvalo nep ez a magyar basszameg...
bazdteherbe a román kurva anyádat h mértnem vágott a falhoz.... nemhjioszemel bazdmeg! .... penge a nyakadba..:Dmennyélmár közelebb az anyád picsáját :D:D:D gec geci kurvajó:D:d
ez kurvajó:D:d mintha cask engem meg legjobb havert hallanám:D:D mi is igy szoktuk egymást szidni meg röhögni rajta h mien hülységet mond a másik :D:D
Dehogy szól román villanyszerelőkről. Melyik videót nézted? Mégis?
andreszko 1 month ago
Dehogy román melósok!!!!!!- mindenki a saját nevén játszik, ha megfigyelitek. azért románoznak, mert a Katona Laci román származású. Darabot megnézni (DVD) utána okoskodni.
Zoombabe 2 months ago
szerintem nyugodtan lehet rajta nevetni. olyan, mintha magunkon nevetnénk, azt meg úgy hívják, hogy önirónia. persze el van túlozva a dolog, ami már a színház része.
Benyus222 6 months ago
Én annál a talpig pöcsös faszinál kikapcsoltam...XD
Neuropath1 6 months ago
Társadalomkritika ide vagy oda, a nagy probléma az hogy hiába próbálkoznak egy üzenetet átadni a nézőknek, a magyar nép intellektualitása azon a szinten van, hogy inkább röhög azon amit az ilyenekben hall. Szar egy nép vagyunk. De hogy az egyik bizonyos előző kommentelő ne kapjon véletlenül bonert, a roma kisebbségnek is jobb lesz ha szépen lapít mint szar a fűben, mert ők is elég rendesen szerepet vállaltak abban hogy a nép erre az értelmi szintre jusson.
Rathel21 10 months ago
@Rathel21 "ne kapjon véletlenül bonert" aztakurvaéletbe!
grozaky 9 months ago
csaje0
Ó, hogy basznád teherbe azt a tetves retkes zsiráf cigány kurva anyádat....
ubalazs 10 months ago
Erre büszkék lehettek buzi magyarok!És még a cigányok beszélnek csúnyán mi?Ez a ti szép magyar beszédetek!Erre vagytok olyan büszkék!Ennyit tudtok!Ennyik vagytok!
Csooooodálatos magyar nyelv!
Szopjatok le mind!
csaje0 1 year ago
@csaje0
Na egy, te pénisz: Ez egy gúny, rólunk magyarokról. Örülj neki bazdmeg, hogy szarkasztikusak vagyunk magunkal szemben, mert ez pont arról szól, hogy ez így nem jó! Te tahó! És ők sem, meg én sem utálom a cigányokat, sőt!
Borisz777 11 months ago
@Borisz777 Te buzi képű,modortalan fasszópó!Lejáratod a saját országodat,hogy veregessed anyádba a faszodat tövig! Te rákos!úgy meredjél meg reggelre mint a fagyasztott hal,te tetű!
hogy a rák ki-be járkáljon a tüdődbe,meg a májadba te retkes paraszt!
csaje0 11 months ago
@csaje0 Rákostészta
mazsolatrabant 10 months ago
@csaje0 Rákostészta
mazsolatrabant 10 months ago
This has been flagged as spam show
@csaje0 rákostészta
mazsolatrabant 10 months ago
@csaje0
Te rohadt fogalmatlan szaros román geci! Ha már ilyen szép szavakkal illetjük egymást. 1. Nem érted az iróniát.
2. Te is magyarul írsz ide te fasszopó.
klockglock 10 months ago
@klockglock Irónia mi?!:D:D:D
Ha a cigány beszél csúnyán az meg nem tud beilleszkedni a társadalomba mi?
Ugyan már!
csaje0 10 months ago
@csaje0
Te egy igazi átlag ember vagy. Meg van benned az idiotizmus és a makacsság. Ennyi kell ahhoz, hogy szeressenek azok az emberek akik tudnak másokat befolyásolni. Igen irónia képzeld el. Ha nem érted a lényegét a filmnek, akkor inkább maradj csendbe. Az, hogy beleképzeled az egészbe a te faszságaidat nem azt jelenti, hogy ez arról szól.
klockglock 9 months ago
@csaje0
A cigányok a viselkedésükkel vívják ki azt a szemléletet maguknak, hogy nem tudnak beilleszkedni a társadalomba...
Vegyük példának, hogy most hétvégén épp mulatok a discoban és néhány emberkének az a mulatsága, hogy aki elmegy előttük (persze nem nagydarab célszemélyeket) meglökdösik így provokálva őket, hátha még utána rátehetnek egy lapáttal...De persze ha beverek neki egyet és felreped szeme, akkor én vagyok a hibás az pedig meg van lepődve, hogy -Há mi a picsa?!
Szegény elnyomottak.
Salvatore121212 6 months ago 2
@csaje0
A film szellemiségénél maradva azt mondom: szopd ki a lumpenbaszta geciputtony cigány kurva anyád tripperes picsájából azt a gecit, amit 3 kancigány spriccelt oda 500 forintért hogy legyen pénze a leszopatott füstösképű oláh kurva anyukádnak egy féldekásra te pállottseggű kókadtpöcsű faszkalap!
OlahPokemon 8 months ago
6:17 legjobb rész
huszykaa 1 year ago
Nagyon lealacsonyító.
magdyyy0109 1 year ago
Én láttam a filmet és nagyon sok dolog át jött nekem
hammerpala18 1 year ago
"a drótos tót kurva anyját baszná telibe bazd meg, aki ezt így összekötözte" :D
csokiebacsi 1 year ago
MUCSI ZOLTÁN FOR PRESIDENT:D
csabipirate 1 year ago 8
2:13 a legjobb!:)))
Imiface 1 year ago
róóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóland xDDDD
methman13 1 year ago
Róland Nagyon jó
TheBence02 1 year ago
de ez magyar vilany szereles nem roman :D
199darknes 1 year ago
FOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!
puftommy 1 year ago
ahozképest hogy "románok" jól tudnak magyarul káromkodni! a helyesírásod alapján inkább te vagy a román!
prunyi 1 year ago
ez nem is annyira film egyébként, mint egy előadás filmes felvétele
kcarnivore 1 year ago
A Leghujebb magyar film amit valaha lattam!
Kivetel ez a resz ami eleg zsir...
alfabot91 1 year ago
Nekem tetszett az egész film. Csak elvont, de van mögötte értelem.
gyumgyum 1 year ago
Ám hatalmas ez a jelenet de a film maga nagyon szar ..... Fekete ország a címe amúgy mint a videó címe is mutatja......de nem éri megnézni....összefüggéstelen
denielmanoja 1 year ago
@denielmanoja
istenem, nem véletlenül összefüggéstelen.
gaabor10 1 year ago
mi a filmnek a cime ?
Csongor3 2 years ago
Hát ennek a videónak magasabb a káromkodási koncentrációja, mint 5 South Park évadnak együttvéve XD
bosshunterman 2 years ago
Íme a JÖVŐ :D
korkminator 2 years ago
A kultúra kibaszta a biztosítékot :))
Nekem konkrétan csak a Mucsis jelenetek tetszenek a filmből
coalerin 2 years ago
amugy ez meik film... ??
nagylinde 2 years ago
Ez nem román villanyszerelők videója hanem filmrészlet... De a film jó. csak nem kell lehúzni ilyen kamuval Romániát.
SzakacsFerenc 2 years ago
@SzakacsFerenc Romániát ennél jobban nem lehet lehúzni.
qPKRp 2 years ago
hahál xD
nekem mondjuk pont a magyar tanárom mondta, hogy nézzük meg xD
zsoffyka 2 years ago
:D:D
danielbarta 2 years ago
Comment removed
gesta26 2 years ago
@gesta26 Te nagyon el vagy tévedve, vagy csak úgy szimplán nem érted a viccet... ecsém hoyg te mekkora egy román vagy!
felegyi 2 years ago
várjál, mondd már el mi a vicc, mert eddig abban a tévhitben éltem, hogy értem! Nagyon bírom ezt a darabot, mindig kivoltam, hogy anno nem láttam színházban. Viszont az ide kommentelők többségének fingja nincs mi ez és miről szól.
gesta26 2 years ago
ez nem gyenge szét káronkodja az agyát XDDDD nagy arc ez Mucsi Zoltán 10*
Baggio1721 2 years ago
háhh 50.-jére nézem és még mindig szakadok geci xĐĐĐĐĐĐ
smash0131 2 years ago
már mér lennének románok? mikor magyar szinészek játszák? ez egy film részlet am na mind1...
13Danko13 2 years ago
Kíváncsi lennék erre a jelenetre angolul.Szerintem messze nem lehet így káromkodni.Elgondolkodtató egy film.
gipsy15 2 years ago 4
Rég röhögtem ennyit zsiráf cigány román isten :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D mókus kurva anyádba :D:D:D:D:D:D
mzoli28 2 years ago
Asszem ha megmutatnám a magyar tanáromnak szörnyet halna!!! Király videó " hogy a mókus román kurva anyába ..." legjobb XXXDDD
hodosattila 2 years ago 2
Naggyon kivannak ezek! Az egész film baromira büntet :-)))
toroxofi 2 years ago 2
hol tudom ezt a filmet letölteni?
FireFriend666 2 years ago
a szőröstalpű jeti kurva anyád mé nem tudott elkullogni küretre
Pistyyxxyyxx 2 years ago 6
This has been flagged as spam show
láttam a filmet, de én azon se tudtam röhögni, ez a magyar filkészítés legalja..
methman13 2 years ago
Mivelhogy ezen nem röhögni kell, ugyanis nem komédia. Hanem egy színdarab, ami azt akarja kifejezni, hogy Magyarországon milyen mocskos dolgok vannak a háttérben.
Qleap 2 years ago 25
ebben most pont nem értek egyet veled :DD inkább az olyan erőltetett szarokat sorolnám oda mint az üvegtigrisek, meg miniszter félre lép meg hasonlók.. ez is egy alacsony költségvetésű szar, mint a legtöbb magyar vígjáték, de legalább haláli :DDD
Sanyey 2 years ago 8
This has been flagged as spam show
ez egy nagyrakás fos, akármit mondhattok..
methman13 2 years ago
Azt akarták vele kifejezni, hogy a tipikus magyar melós emberek jórésze mennyire alpári és közönséges, és szeret sportot űzni a gyengébb idegzetű munkatárs szekálásából. Ezért mondom, érdemesebb a teljes filmet megnézni, jobban átjön a mondanivaló.
Qleap 2 years ago 36
Aki viccesnek találja, annak javaslom, hogy nézze meg a teljes filmet. Más megvilágításba fog kerülni. Mondjuk ezt én azelőtt is csak 75%-ban találtam viccesnek, mert nekem az nem humoros, ha a lassúbb felfogásút szívatják.
Qleap 2 years ago 4
Az a szép magyar nyelv:) Nagyon nagyxD 5*
JosephPorta09 2 years ago 8
Ahahahah kurva jo! 5 csilag! Hahaha meg a faszom is elzsibbadt!
joska2006 2 years ago 8
akartok körszakált?:D
TheOnlyRealTapir 2 years ago 6
majdnem megfulladtam a röhögéstől(mi a kurva anyádért dugod oda bazdmeg)
angliában melózok és filmekről beszélgettünk egyik nap. következő képpen írtam le a magyar filművészetet, mint azt még öregapámtól hallottam
-esznek mint a disznó
-basznak mint a nyúl
-és angol ember számára felfoghatatlan módon káromkodnak
nemrég vetítették a kontroll-t egyébként, fos felirattal
revo188 2 years ago 2
Ez rohadt jóó
!:D
susogos69 2 years ago 5
dracula geci :D
igeri38 2 years ago 4
teee, te narkós geci
haranghy 2 years ago 4
még a faszom is elzsibbadt hehehehehehheeeee !!!!! kuva jóóóóó :P
goribaba 2 years ago 5
5 csilag bazdmeg! szeretem !
BL890501 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
szerintem, ha valaki csak így tud tükröt állítani egy társadalom elé (és aztán még művészetnek is képzeli amit csinált) az több mint szánalmas...aki meg magára ismer ebben, az nem tudom mit érezhet.
ui.: szerintem pont az olyan emerekről szól a darab, mint akik pl. rendezőként csak ilyen alkotásra képesek.
Dzsooooooo 2 years ago
szerintem te egy fasz vagy
FeroxX 2 years ago 8
Dzsooooooo: Akarsz körszakállt?
Mark575games 2 years ago 4
dzsooo nak igazat adok..ez igy van..jót lehet rajta röhögni de más szemszögből abszurd igaza van
masteranothan 2 years ago 5
A Feketeország (ez egy jelenet belőle) nem egy káromkodós szar film hanem egy tükör nézd meg és nézz magadba nem ilyen vagy? Mert én magamra ismertem:)
FORRAIBOY 2 years ago 8
azert ajanlom mindenkinek, hogy mielott kommentezik, nezze meg az egesz Feketeorszagot. talan az uzenet is atjon, nemcsak a karomkodas...
boccs, nem volt kedvem ekezetekkel szarozni... :)
mocsok1984 3 years ago 9
This has been flagged as spam show
Szar értéktelen fércmű, mint S.Á. összes többi műve.
Savazo 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
ezt a trágyát...
PvMikhail 3 years ago
Na látod Savazo, pont rólad szól, ki kellett volna írni hogy korhatáros :)))
parasztkolbaszkacsa 3 years ago 5
De lefelé! Kamaszok még lelkesednek egy kis trágárságért.
Savazo 3 years ago
This has been flagged as spam show
Ez ám a filmművészet!
Szakadt volna bele a kurva anyjába a hülye vízfeje annak, aki ilyen filmeket csinál!
Savazo 3 years ago
tesevagyjobb ha igybeszélsz mint ők:D
szuka666 3 years ago 4
AKARSZ KÖRSZAKÁLT???
XD
Husssssi 3 years ago 4
xD bmeg ilyet nem láttam , ez kurvaaa jo :D :D
DinciX4 3 years ago 11
Csak annyit, hogy ez nem film, hanem a Kretakor tarsulatnak a Feketeorszag cimu eloadasa. Es pontos tukorkepe az eloadas a mai magyarorszagnak. siralmas, hogy mik tortenhetnek es senki nem mozditana a fule botjat. rohadtul maganakvalo nep ez a magyar basszameg...
Ja, meg annyit, hogy udv minden Roolandnak :P
zengalelek 3 years ago
jo azt micsináljanak vele? birság káromkodásért ? vagymit? hüylegyerek....
szuka666 3 years ago
szíd ki a lyukam! XD
dibujbujdi 3 years ago 2
Ez nagyon kemény basszameg !!!!!!! XD
horyk1 3 years ago
xD nemtom de kéne nekemis nagyon:D
szuka666 3 years ago
nem tudjátok, lehet kapni a filmet dvd-n?
Endiman1980 3 years ago
ha van interneted akkor miért probléma ez?
Drakthel 3 years ago
Van Roland nevű haver a körben...szerintetek mióta láttuk ezt, miket kap? :D:D
Dyer404 3 years ago 12
ez egy részleg a fekeország című filmből, semmi köze a romány villanyszereléshez, meg kell nézni az egész filmet...
erdo05 3 years ago 2
"Nekem te ne ugassál bazdmeg! Na, menjél már közelebb román geci!" XD
swmaster93 3 years ago 2
beszaras :D
kbogyo85 3 years ago
a fenyorgona a legcsucsabb, en is sokadszorra nezem mar, megunhatatlan = D
[aki meg sasorruzik, meg torkonlone, az rossz helyen van, azt hiszem.]
etterka 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Szánalmas. Gratulálok a jeles uriembereknek akik ezt a "kurvajó" videót képesek voltak 195x megnézni. Igazi teljesítmény. Minősít....
hessian89 3 years ago
ez nagyooon beteeeg :DDDD Ilyen szókincset :)))
sunyimunyi2 3 years ago 2
atombébi? veszed a dolgokat? mármint a körülötted lévő világból?
barnano11 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
nagyon gáz....a sok sasorrú tehetségtelen fasz
inkább kint ugasson az anyaországukban.
lőnék torkon őket.......
atombebi 3 years ago
mucsi zoltán rulez!!!
Losigyerek 3 years ago
"Látod Lacikám ezért nem veszek én fázis keresőt, mert Zoli bátyád mindig megtalálja!"
"Róland, Róland, mi az anyád picsáját csinálsz? Fényorgonázol mi?"
"Látod reggel nyugodtan eljöttél otthonról dolgozni, mire hazaérsz buzi vagy!"
Eszméletlen nagy.... Én is már 100adszorra nézem... :D:D:D:D
csebyg 3 years ago 6
túl sok a ~o a kommentekben :)
RolyTaylor 3 years ago
tuti h megrendezett az eleje xD
szuka666 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Ez remélem megrendezett és nem spontán káromkodnak csak itt
takacszoli89 3 years ago
Ez egy FILM!
Tudod az mit jelent?:)
felderitek 3 years ago
gec a 6,195 látogatóbol vagy 195ször énnéztemmeg xD:D:D:D geci ez kurvajó xD:D:D
szuka666 3 years ago
Ááááá ember...ez nagyon kemény!
hulijjo 3 years ago
gec ugyanolyan kalapáccsal szögeltem tegnap zsindejt a tetöre xD:D:D
szuka666 3 years ago
bazdteherbe a román kurva anyádat h mértnem vágott a falhoz.... nemhjioszemel bazdmeg! .... penge a nyakadba..:Dmennyélmár közelebb az anyád picsáját :D:D:D gec geci kurvajó:D:d
szuka666 3 years ago
óhogy baszná teherbe a tetvesretkeszsiráfcigánykurva annyát aki felbaszta ide ezt a geci biztositószekrányt xD
mókus román kurva annyába vitte fel oda ezt a szart:D:D gec kurvajó:D:d láttam má vagy 50szer xD:D:D
a szöröstelpu jeti román kurva anyádat h mértnem tudott elküllegni köretrexD
szuka666 3 years ago
xD:D:D: gec hányszor nézem meg xD:D:D
szuka666 3 years ago
Roland! Narkós ge*i! Hozzá má' hozzá má' valamit...xD
Bucsi33 3 years ago 2
ez kurvajó:D:d mintha cask engem meg legjobb havert hallanám:D:D mi is igy szoktuk egymást szidni meg röhögni rajta h mien hülységet mond a másik :D:D
szuka666 3 years ago
ez fasza:)) =))) :X
SSPfruli 3 years ago
B@zd teherbe a román kurv@ anyádat hogy mért nem vágott a falhoz?? Ez késsz!
lordgabes 3 years ago
Ez nagyon kemény...:)
Imiface 3 years ago 4
Neked ugatok baszadék!
Friendlives 3 years ago 2
Aggyá má' egy sört, Róland :-)))))
vikcsi 3 years ago 3
Awesome, listen to this dear Rumenians, if you speak Hungarian:-)!
bigcet 3 years ago
azé a videó leírása helytelen.. nem is a román villanyszerelőkről szól...
Copernicusfun 3 years ago 7
megadúwa
ngabor80 3 years ago 2
Totál beteg:)
vonrobert 3 years ago 5