Csak közlekedtem, már nem ott dolgozom. :) Igen, meló közben volt, hajnalban épp kiraktam 3 turistát egy Baross utcai hostelnél és bekanyarodtam a térre pihenni, mert már tököm kivolt addigra, este 6 óta. :D Kényelmesnek kényelmes, télen viszont egy pöttyet durva, főleg, amikor 3-4 órát vártunk 1-1 fuvarra a Vörösmarty téren. :)
Anyira gáz már ez a sok cigányozás mindenki csak fuja de nem veszi észre senki hogy mi teszük öket gazdagá ha anyira cigánygyülölö magyarország akkor mért szavazot 70% egy cigány miniszterelnökre vagy mért volt akkora nézetsége gyözikének vagy mért veszitek meg pl ckm meg ilyesmi amiben body szilvi (a cigánynö) pozol erre adjon nekem valaki valami értelmest választ
@13131zoli Megpróbálok értelmes választ adni ha nem baj.Azért szavazott 70% mert a pártjának a nézeteivel értettek egyet, de legalábbis remélték, hogy az előző rablóknál jobbak lesznek.Az, hogy a bőrszíne milyen senkit nem érdekelt. De nem hinném, hogy a pártjában csak cigók lennének.Személy szerint úgy gondolom, ha nem váltotta volna le őket 2002-ben a nyugdíjas szavazógép a 13. havi nyugdíjért, ma sokkal élhetőbb magyaro. lenne.
@13131zoli A Győzikét azért nézték, mert síkhülye, és jókat lehet rajta röhögni.
A Bódi Szilvia meg tök jó csaj, és nem lopkodja mások értékeit, hanem próbál érvényesülni.
Amúgy a Roma közösség számos megbecsült tagja szórakoztatta mindig is a Magyar nemeseket, hangsúlyoznám, hogy néha jobban megéltek belőle, mint az a "Nemes" akit szórakoztattak.
@13131zoli A gond már csak az marad, hogy a mai Roma közösség igen sok tagja, a többség nem akarja tudomásul venni, hogy ma, Magyarországon senki nem tudja, vagy akarja őket is a háztartásához számolni, és csak úgy eltartani.
Ennek eredményeképp el kéne menni dolgozni, de azt meg ők nem akarják.
Ezért ami maradt, a segélyek, meg a bűnözés. Csak a dolgok másik fele, hogy ha legalább annyit fordítanának arra hogy törvényesen tudjanak megélni, nem itt tartanánk.
És ha távirányítóval zártam le, saját kulcsával sem lehet kinyitni. Meg amikor szervízben voltam vele, és benyomták a riasztót, kulcs nélkül ők sem tudták kikapcsolni.Úgyhogy röhej teteje az egész, vagy nem zárták be az autót, vagy a tulaj vitte el.
@1122peter1122 Lehet, ha a megfelelő ember dolgozik a szervizben akkor az kinyitotta volna. Amelyik rendszert egy ember programozta, azt egy másik felül is tudja írni. Addig örülj, míg másoknak nem kell az autód.
Nagyon jó kis videó, de nekem van A6-om ugyanez az évjárat, és Gyári alap például az indításgátló, ami tényleg egy tök egyszerű példája annak, hogy nem viszik így el a kocsit, esetleg ha legalább egy laptop lett volna náluk.....Na meg a gyári alap riasztót bekapcsolva zár a központi zár.
Autók 90%-át alkarésznek lopják el,a maradék 10% drága megy megrendelésre.Én UV kódot tetettem az autómra.Minden karosszériaelembe belemaródik a festék a fémig,csak alapos köszörüléssel távolítható el.Feleannyiba kerül, mint a legolcsóbb riasztó.
Az UV kódos kocsival nem foglalkoznak a tolvajopk, mert sok vele a macera, az elemeket csak teljes újrafestés után tudják eladni, mert ott virit rajta letörölhetetlenül az alvázszám. olcsó oszt jó. Fontoljátok meg.
@adamkadownload Minden autónak van titkos nyitási és indítási lehetősége, amit titkosan őriznek (ez most lehet terrorizmus elleni védekezés, bármi. Pl. szükség van a kocsidra, mégis ellenállsz, márpedig az állam azt most kisajátítja.) A probléma akkor van, mikor ezek a titkos nyitási és indítási lehetőségek kiszűrődnek a nagyvilágba. Szerinted hogy lopnak el több millás autókat éjszaka roncsolások nélkül erre szakosodott tolvajok.
@adamkadownload UI: A ford mondenot vagy escortot (most hirtelen nem tudom melyiket, de kb. 1995-2000-res évjárat közül valamelyiket) úgy lehet kinyitni, hogy az autót meg kell emelni, de csak az egyik kerékjárati ív fölött (tehát nem a kerekénél) asszem hátul és megpattan a hátsó ajtó és onnan megközelíthető belülről. Egy másik autónál ki kell nyitni a tanksapkát és SZÓ SZERINT IDEGBŐL bevágni vissza a helyére és így nyílik a hátsó hajtó...
@adamkadownload Ha a 307es hátsó ajtójának zárjához (mert elektromágneses, tehát aksi nélkül pl. nem nyitható csak a bal első ajtó mert KIZÁRÓLAG CSAK központi zárral kapható) közel mész egy erős mágnessel akkor a hátsó hajtó belső mágneshúrja megpattan, felkattan és kinyílik, biztos van még tovább, tovább, tovább, de én ennyiről tudok...
Az én kocsimból is térfigyelő kamera alatt szedték ki a 4X50 vattos hifimet..... betörték a hátsó ablakot ,majd úgy nyitották ki az első ajtót, s ügyködtek.... De a fakabátok bent a képernyőn semmit se láttak.. Bementem hogy nézzék meg a térfigyelő kamera felvételét s még engem basztak le....... A rák a peckükbe.....
@xDtomi14xD: én vagyok, a járgány meg egy Velotaxi CityCruiser I riksa, leszedtük a tetejét a nyári szezonra. Épp az Üllőire vittem egy hostelbe pár bulizó turistát és visszafelé a kis utcákban megálltam pihenni.
Azon ritka esetek egyike, amikor a térfigyelő kamera még működik is. :)
@tehtube Igazad van. A baj az, hogy a riasztószisztemnek van egy hátránya, amit csendesen hatástalanítani tudnak az "örökké üldözött kisebbség" tagjai. Jó dolog viszont, hogy nem törnek-zúznak ablakot vagy valami kárt abban a gyönyörü kocsiban.... Ki tudja, megtalálták a verdát késöbb? Vagy azóta is a polcokon nyugszik alkatrészenként eladásra várva?
Én először az ombudsman hivatalát szüntetném meg. Utána pedig visszahoznám a középkori módszereket: kaloda, deres, szégyenpad, megbélyegzés. Lehet fújolni, de vannak akikkel nem lehet kesztyűs kézzel bánni. Hatni nem lehet rájuk, csakis erőszakkal.
Így van, akinek van pénze egy Audi A6-osra, akkor legyen pénze egy normális biztonsági rendszerre is, mint pl a pajzs technológia, vagy a különböző zárak, váltózár, stb stb,,, ez a kocsi mondhatni semmi védelem alatt nem állt. Ez olyan kb mintha a pénzautomaták helyén csak egy kupac pénz lenne. Persze, hogy elviszi a suttyója.
@MrHynix Én hülye meg elvárnám, hogy a sokmilliós autómba olyan biztonsági rendszert tegyenek alapból, ami megnehezíti, ellehetetleníti ezeknek a buziknak a dolgát. Ez nevetséges, hogy sokmillós autót 2 perc alatt el lehet kötni.
@NightrunRoger6 ezért nem kell sok milliós kocsit venni :D:D:D melesleg aki olyan kocsit vesz az meg is érdemli hogy elkössék mert tuti nem azon fog gondolkozni holnap mit fog enni :)
@donnmeistro tisztelt troll! köszönöm a "kondás" megnevezést de mielőtt elvinne téged a szivroham talán olvasd el a teljes beszélgetést... azt hogy kinek mire reagáltam... ne csak kiragadj egy mondatot a teljes beszélgetésből..próbáld értelmezni. a másik hogy ilyen alja emberekkel mint te nem állok le "vitatkozni" nekem te túl gyermeteg vagy. keress valakit a saját iskolázatlan szinteden.. itt sokan vevők rá. szervusz kisfiú.
@dinamit117 de BAZDMEG vegyek egy trabantott bazdmeg? Lehet basz, h teis lopkodzs olyan cigány vagy te buzi.Megérdemli? Hallod sztem te nem vagy komplet nem azért vesznek autót hogy ellopják .Te lokodós CIGÁNY!
szóval mindenki aki nálad sikeresebb megérdemli, hogy elvigyék a tiednél nagyobb értékű autóját. ez elég korrekt, ennyi erővel egy hajléktalan szemszögéből nézve te megérdemled hogy elvigyék a házat a fejed felől...mennyi barom ember van...
@wannaknowit miért? mert aki kopasz és kivan gyúrva esetleg tetovált is és ilyen autója van az mind bünöző? vagy miért? nekem is ilyen autóm van és gyúrós nagydarab vagyok... napi 10órá dolgozom hétvégn is. akkor az enyémet ellophatják mert te nem igy nézel ki?
@Kulcsaridasz igazad van, a sikertelen ember mindig talál valakit, akit hibáztathat a saját gyengesége miatt... neki ez jutott. én meg dolgozom tovább és még jobb kocsit veszek aztán majd jól nyakon vágom az 50-es karommal ha személyesen is bepofázik a forgalomban... mert engem meg az fog megnyugtatni. :D
A szavaim ne forgasd ki,írtam,hogy "a büdös férgekét"....nyilván nem minden olyan kinézetű ember bűnöző...de ezt nyilván te is tudod hogy nem úgy értettem...mindenki döntse el saját magáról,hogy melyik kategóriába sorolja magát,és akinek nem inge...attól még hogy nincs hajad és kigyúrt a kinézeted,miért kéne pont abba tartoznod..?Viszont sokan abba tartoznak..na és pont az olyanokat nem tudnám sajnálni ha meglépnének az autójukkal:-)Érted?
az hogy kigyúrt fontos volt odetenni ugye? mert minden féreg kigyúrt, átlagos külsejű emberek nem szoktak férgek lenni, meg a felsőbb körökben, pl parlamentben ülő zsidó bűnözők is mind kigyúrtak általában ugye...
rohadt cigányok ,és Pest is tele van parasztokkal meg bunkókkal ,mert minél nagyobb egy város annál több a paraszt . Pest mocskos ,büdös ,trógerek az emberek (tisztélet a kivételnek) grat. annak aki ott él.
@zulu7770 Te baromarcú! Szerinted mennyi rendőrre lenne szükség, hogy minden autót figyelni tudjanak? Bezzeg ha valami tetvedék ellopja a fűnyíródat egyszerre a rendőrséget hívod.
Rövid ideig laktam a VIII.-ban, láttam ilyeneket saját szememmel az ablakból, sőt ez egy elég gyenge idő! Hiába a riasztó, meg az indítás gátlás, ezek a mocskok úgy fel vannak készülve mind tudásban, mind pedig technikailag, mint ha az autógyárak képeznék és pénzelnék őket. Azt az egyet sajnálom hogy nemcsak a rendőrség nem foglalkozik velük megfelelő módon, de mikor látsz egy ilyet, sajna NEM LŐHETED AGYON A TETVES KRETÉNEKET!
Elvagytok látom..xd Azt a kibaszott! De legalább szépan lassan, nyugodtan odébbgurultak vele..zozo76hun, igen Orkok-ok voltak!:DxD Jesszus! Még nekem is két és fél órába telt a polskim ajtaját kinyitni.. De hogy egy AUDIT?!?! Szóloka főnöknek, hogy dugja el, mert viszik, mint a cukrot .. D:
pusztuljon az összes tolvaj !!! Nekem tök mindegy milyen bőrszínnel lop ! De azt amiért Én dolgozok vagy évekig spórolok, ezek elviszik 1 perc alatt! férgek!
Nem valami biztonságos az audi zárja ha ilyen knnyen ki lehet nyitni hátulröl az audi hibája ennyi nem elég jo a zár a kocsiban kéne egy jobb zár amit nem tudnak kinyitni ennyi.
@pataizoli hát persze hiszen ha az enyém lett volna az audi akkor nem lopták volna el!!! nem hagytam volna a 8 közepén, és ha mégis, akkor is olyan berendezés lett volna benne hogy ne nyissák ki 1perc alatt -.- és amugy is tesokám, mért a tied volt a kocsi?? mert ha igen akkor sorry, de ha nem akkor ne szologassál be!
@wannaknowit:

pxs2030 22 hours ago
Autóriasztó??
danieladamko 2 weeks ago
xddd hátul ott mi villog :D? azt akarták eredetileg ellopni xD?
hunslender 1 month ago
Anyira gáz már ez a sok cigányozás mindenki csak fuja de nem veszi észre senki hogy mi teszük öket gazdagá ha anyira cigánygyülölö magyarország akkor mért szavazot 70% egy cigány miniszterelnökre vagy mért volt akkora nézetsége gyözikének vagy mért veszitek meg pl ckm meg ilyesmi amiben body szilvi (a cigánynö) pozol erre adjon nekem valaki valami értelmest választ
13131zoli 1 month ago
@13131zoli Megpróbálok értelmes választ adni ha nem baj.Azért szavazott 70% mert a pártjának a nézeteivel értettek egyet, de legalábbis remélték, hogy az előző rablóknál jobbak lesznek.Az, hogy a bőrszíne milyen senkit nem érdekelt. De nem hinném, hogy a pártjában csak cigók lennének.Személy szerint úgy gondolom, ha nem váltotta volna le őket 2002-ben a nyugdíjas szavazógép a 13. havi nyugdíjért, ma sokkal élhetőbb magyaro. lenne.
1122peter1122 3 weeks ago
@13131zoli A Győzikét azért nézték, mert síkhülye, és jókat lehet rajta röhögni.
A Bódi Szilvia meg tök jó csaj, és nem lopkodja mások értékeit, hanem próbál érvényesülni.
Amúgy a Roma közösség számos megbecsült tagja szórakoztatta mindig is a Magyar nemeseket, hangsúlyoznám, hogy néha jobban megéltek belőle, mint az a "Nemes" akit szórakoztattak.
1122peter1122 3 weeks ago
@13131zoli A gond már csak az marad, hogy a mai Roma közösség igen sok tagja, a többség nem akarja tudomásul venni, hogy ma, Magyarországon senki nem tudja, vagy akarja őket is a háztartásához számolni, és csak úgy eltartani.
Ennek eredményeképp el kéne menni dolgozni, de azt meg ők nem akarják.
Ezért ami maradt, a segélyek, meg a bűnözés. Csak a dolgok másik fele, hogy ha legalább annyit fordítanának arra hogy törvényesen tudjanak megélni, nem itt tartanánk.
1122peter1122 3 weeks ago
@13131zoli Mert ugye a tolvajlást is gyakorolni kell.
Csak azt a szabadidejükben tudják gyakorolni, és nem mindennap megadott időben megjelenni a munkahelyen(iskolában) és teljesíteni.
De hát mint tudjuk, minden fejben dől el.
1122peter1122 3 weeks ago
@13131zoli Bocsi, lehet hogy visszafelé kell majd olvasni, mert csak többszöri hozzászólással tudtam megírni. Üdv, szép napot mindenkinek.
1122peter1122 3 weeks ago
haaaaj de joooo-oon a Robi, a' ZAHATOSZ audiiivaaaaa'l! a kozepso egy perc nagyon izgalmas!
mkondor 2 months ago
ez hajnali 5 óra ? :D
Tamsin53 2 months ago
És ha távirányítóval zártam le, saját kulcsával sem lehet kinyitni. Meg amikor szervízben voltam vele, és benyomták a riasztót, kulcs nélkül ők sem tudták kikapcsolni.Úgyhogy röhej teteje az egész, vagy nem zárták be az autót, vagy a tulaj vitte el.
De egynek azért jó. Kösz mindenkinek
1122peter1122 2 months ago
@1122peter1122 Lehet, ha a megfelelő ember dolgozik a szervizben akkor az kinyitotta volna. Amelyik rendszert egy ember programozta, azt egy másik felül is tudja írni. Addig örülj, míg másoknak nem kell az autód.
MrKobak76 3 weeks ago
Nagyon jó kis videó, de nekem van A6-om ugyanez az évjárat, és Gyári alap például az indításgátló, ami tényleg egy tök egyszerű példája annak, hogy nem viszik így el a kocsit, esetleg ha legalább egy laptop lett volna náluk.....Na meg a gyári alap riasztót bekapcsolva zár a központi zár.
1122peter1122 2 months ago
ezek se romák voltak.... :D
excender1 2 months ago
szinten family guy video roll jutottam die :D
hogyafrancba nyitotta ki :S ?!
GonoszKismalaC 2 months ago
Én egy Roda-Sparta Rotterdam meccs 273 km/h szabadrúgás gólról jutottam el ide
gtgamma511 2 months ago
egy family guy videóról jutottam el ide
aiesecful 2 months ago
Autók 90%-át alkarésznek lopják el,a maradék 10% drága megy megrendelésre.Én UV kódot tetettem az autómra.Minden karosszériaelembe belemaródik a festék a fémig,csak alapos köszörüléssel távolítható el.Feleannyiba kerül, mint a legolcsóbb riasztó.
Az UV kódos kocsival nem foglalkoznak a tolvajopk, mert sok vele a macera, az elemeket csak teljes újrafestés után tudják eladni, mert ott virit rajta letörölhetetlenül az alvázszám. olcsó oszt jó. Fontoljátok meg.
MMSZoli 2 months ago
Na és azóta meglett?
MrRobinsooon 2 months ago
Ez nagyon kamu....(a kocsi valameik ember tulajdonosé) a videón szereplők közül...
1. A csomagtartónál hogy nyitná már ki az ajtókat???!!!
2. A riasztó mi a szarért nem szólalt fel még pár másodpercre sem??!!
adamkadownload 2 months ago
@adamkadownload Minden autónak van titkos nyitási és indítási lehetősége, amit titkosan őriznek (ez most lehet terrorizmus elleni védekezés, bármi. Pl. szükség van a kocsidra, mégis ellenállsz, márpedig az állam azt most kisajátítja.) A probléma akkor van, mikor ezek a titkos nyitási és indítási lehetőségek kiszűrődnek a nagyvilágba. Szerinted hogy lopnak el több millás autókat éjszaka roncsolások nélkül erre szakosodott tolvajok.
droland1978 2 months ago
@droland1978 OHMG XD Te már professzor vagy ebben :D
De végülis igazad van :D
adamkadownload 2 months ago
@adamkadownload UI: A ford mondenot vagy escortot (most hirtelen nem tudom melyiket, de kb. 1995-2000-res évjárat közül valamelyiket) úgy lehet kinyitni, hogy az autót meg kell emelni, de csak az egyik kerékjárati ív fölött (tehát nem a kerekénél) asszem hátul és megpattan a hátsó ajtó és onnan megközelíthető belülről. Egy másik autónál ki kell nyitni a tanksapkát és SZÓ SZERINT IDEGBŐL bevágni vissza a helyére és így nyílik a hátsó hajtó...
droland1978 2 months ago
@adamkadownload Ha a 307es hátsó ajtójának zárjához (mert elektromágneses, tehát aksi nélkül pl. nem nyitható csak a bal első ajtó mert KIZÁRÓLAG CSAK központi zárral kapható) közel mész egy erős mágnessel akkor a hátsó hajtó belső mágneshúrja megpattan, felkattan és kinyílik, biztos van még tovább, tovább, tovább, de én ennyiről tudok...
droland1978 2 months ago
Az én kocsimból is térfigyelő kamera alatt szedték ki a 4X50 vattos hifimet..... betörték a hátsó ablakot ,majd úgy nyitották ki az első ajtót, s ügyködtek.... De a fakabátok bent a képernyőn semmit se láttak.. Bementem hogy nézzék meg a térfigyelő kamera felvételét s még engem basztak le....... A rák a peckükbe.....
donnyerges 2 months ago
látjátok a másik oldalon a LADA samara -t ? Na mi ebből a tanúság ? Vegyetek öreg autót amit nem érdemes eltulajdonítaniuk a retkeknek.
petimaci85 3 months ago
honnan rákból veszitek h cigányok? -_-'
G435Z 3 months ago
@G435Z
véded őket, és te is úgy beszélsz szóval ne tagadd bunkó:D
Z8EE 2 months ago
Te jó...az 1:03-nál a piros riksával én vagyok. :O Épp egy fárasztó éjszakás műszak végén, nem is tűnt fel, hogy lopják a járgányt.
pxs2030 3 months ago 24
@pxs2030 komoly te vagy az? vagy csak vicc?
xDtomi14xD 3 months ago
@xDtomi14xD: én vagyok, a járgány meg egy Velotaxi CityCruiser I riksa, leszedtük a tetejét a nyári szezonra. Épp az Üllőire vittem egy hostelbe pár bulizó turistát és visszafelé a kis utcákban megálltam pihenni.
Azon ritka esetek egyike, amikor a térfigyelő kamera még működik is. :)
pxs2030 3 months ago
@pxs2030
Te ezzel a járművel közlekedsz BP utcáin?Vagy meló közbe vagy? Vagy szórakozás?Kényelmes? Télen milyen érzés?
wannaknowit 1 day ago
ezért jobb itt Amerikában; rajtakapom a rothadékok és golyót eresztek az agyába (esetleg kettöt is), ezzel megvan a "jogos ön- és tulajdonvédelem"!
tiborvivi 3 months ago
@tiborvivi Hajnali ötkor?
tehtube 3 months ago
@tehtube akár hajnali fél 3-kor is. Bosszúból.
tiborvivi 3 months ago
@tiborvivi Jó de ha a mordály tulajdonosa épp akkor alszik, nem lesz kibe beledurrantania! Hiába érdemelné meg szegény halmozottan hátrányos.
tehtube 3 months ago
@tehtube Igazad van. A baj az, hogy a riasztószisztemnek van egy hátránya, amit csendesen hatástalanítani tudnak az "örökké üldözött kisebbség" tagjai. Jó dolog viszont, hogy nem törnek-zúznak ablakot vagy valami kárt abban a gyönyörü kocsiban.... Ki tudja, megtalálták a verdát késöbb? Vagy azóta is a polcokon nyugszik alkatrészenként eladásra várva?
tiborvivi 3 months ago
és az a baj, hogy az ilyen bűnözők nem halnak meg... pedig hogy ha ez megtörténne... szebb világot élnénk...
Magyarhazafi01 3 months ago
Amúgy most nincs autóm, de ha legközelebb lesz, megint úgy lesz, mint régen..
Mindig nyitvahagyom..
..és mindig megtalálom. ;-)
predictivebeats 3 months ago
a cigányok nem ismerik a kamerát?
TOMIKILLER100 3 months ago
nincs cigánybűnözés mi?
MrElastuto 3 months ago 3
Tökmindegy milyen értékű az autó, nekem a Ladámat lopták el!
dunner80 4 months ago
grt hajnali 5-kor nincs ilyen világos ;-)
DeathRapper09 4 months ago
Csak igy tovább srácok
plussmaci1982 4 months ago
Hogy irtsunk cigányokat 1. fejezet : a)tegyünk ki egy olcsó autót b)vegyünk egy rakétavetőt c) amikor rá kap a csali lőjük szét a KURVA ANYJÁT :D
csaba9786 4 months ago 11
egy hupikék törpikék videóról jutottam el ide
shithead2415 4 months ago 119
@shithead2415 akkor te valamit nagyon elrontottál
HMD117 3 months ago
@shithead2415 XD
romeoujkigyos 3 months ago
A mocskos tetvek,remélem mihamarabb megpusztulnak..látszik büdös a munka a tolvaj kutyáknak,felkötném mindet !
norbusy911 4 months ago 2
Én először az ombudsman hivatalát szüntetném meg. Utána pedig visszahoznám a középkori módszereket: kaloda, deres, szégyenpad, megbélyegzés. Lehet fújolni, de vannak akikkel nem lehet kesztyűs kézzel bánni. Hatni nem lehet rájuk, csakis erőszakkal.
Tsillala 4 months ago 2
lehet nem is cigányok!!!!!!!!!!!
attosz100 4 months ago
Erre bezzeg van eszük....ha olyan gyorsan dolgoznának egy munkahelyen mint amikor lopni kell, nem kellene a segílyke.
Zappina 4 months ago
Hol vannak a "mélyen tisztelt rendőrök"??
Barmy1899 5 months ago
Így van, akinek van pénze egy Audi A6-osra, akkor legyen pénze egy normális biztonsági rendszerre is, mint pl a pajzs technológia, vagy a különböző zárak, váltózár, stb stb,,, ez a kocsi mondhatni semmi védelem alatt nem állt. Ez olyan kb mintha a pénzautomaták helyén csak egy kupac pénz lenne. Persze, hogy elviszi a suttyója.
MrHynix 5 months ago
@MrHynix Én hülye meg elvárnám, hogy a sokmilliós autómba olyan biztonsági rendszert tegyenek alapból, ami megnehezíti, ellehetetleníti ezeknek a buziknak a dolgát. Ez nevetséges, hogy sokmillós autót 2 perc alatt el lehet kötni.
NightrunRoger6 4 months ago
@NightrunRoger6 ezért nem kell sok milliós kocsit venni :D:D:D melesleg aki olyan kocsit vesz az meg is érdemli hogy elkössék mert tuti nem azon fog gondolkozni holnap mit fog enni :)
dinamit117 4 months ago
@dinamit117 1.4milláért kapsz ilyet... drága volt? az ő hibája hogy ennyiért vett egy ilyet? swiftet nem kapsz ennyiért
KASZU187 4 months ago
Comment removed
donnmeistro 3 months ago
honnan tudod h nem újonnan vette te kondás?
donnmeistro 3 months ago
@donnmeistro tisztelt troll! köszönöm a "kondás" megnevezést de mielőtt elvinne téged a szivroham talán olvasd el a teljes beszélgetést... azt hogy kinek mire reagáltam... ne csak kiragadj egy mondatot a teljes beszélgetésből..próbáld értelmezni. a másik hogy ilyen alja emberekkel mint te nem állok le "vitatkozni" nekem te túl gyermeteg vagy. keress valakit a saját iskolázatlan szinteden.. itt sokan vevők rá. szervusz kisfiú.
KASZU187 3 months ago
@dinamit117 Hogytemilyen hulyegyerek vagy!
Hegykamp 4 months ago
@dinamit117 de BAZDMEG vegyek egy trabantott bazdmeg? Lehet basz, h teis lopkodzs olyan cigány vagy te buzi.Megérdemli? Hallod sztem te nem vagy komplet nem azért vesznek autót hogy ellopják .Te lokodós CIGÁNY!
huncisse 4 months ago 2
@dinamit117
szóval mindenki aki nálad sikeresebb megérdemli, hogy elvigyék a tiednél nagyobb értékű autóját. ez elég korrekt, ennyi erővel egy hajléktalan szemszögéből nézve te megérdemled hogy elvigyék a házat a fejed felől...mennyi barom ember van...
HksSupraaa 1 day ago
ezért kell Pajzs szekuriti nekem bevált
legmalyer 5 months ago 2
a jó kurva anyjukat sok büdös mocskos cigánynak a fasz kivan az ilyenekkel!! (de szerencsére van pár normális is, de ritka mint a fehér holló)
Toxin1995 5 months ago
mit nem lehet rajta érteni hogy térfigyelő kamera,se hang,se figyelmeztetés nincs se telefon a közelben:D
kontroarpy 5 months ago
indexet kitehette volna
bedarob 5 months ago 4
@bedarob pont ezt akartam írni én is :D milyen balesetveszélyes már!
moledNb 5 months ago
@bedarob Pont ugyanezt néztem én is. :D
predictivebeats 3 months ago
Engem csak az vigasztalna,hogyha kiderülne,hogy a kocsi tulaja egy kigyúrt,undorító,büdös féreg.....akkor vigyék csak....
wannaknowit 5 months ago 3
@wannaknowit miért? mert aki kopasz és kivan gyúrva esetleg tetovált is és ilyen autója van az mind bünöző? vagy miért? nekem is ilyen autóm van és gyúrós nagydarab vagyok... napi 10órá dolgozom hétvégn is. akkor az enyémet ellophatják mert te nem igy nézel ki?
KASZU187 5 months ago
@KASZU187 ne idegeld magad az irígy , haszontalan embernek csak az ad vigaszt ha a sikeresnek valami gondja van :D ismerős
Kulcsaridasz 4 months ago
@Kulcsaridasz igazad van, a sikertelen ember mindig talál valakit, akit hibáztathat a saját gyengesége miatt... neki ez jutott. én meg dolgozom tovább és még jobb kocsit veszek aztán majd jól nyakon vágom az 50-es karommal ha személyesen is bepofázik a forgalomban... mert engem meg az fog megnyugtatni. :D
KASZU187 4 months ago
@wannaknowit
A szavaim ne forgasd ki,írtam,hogy "a büdös férgekét"....nyilván nem minden olyan kinézetű ember bűnöző...de ezt nyilván te is tudod hogy nem úgy értettem...mindenki döntse el saját magáról,hogy melyik kategóriába sorolja magát,és akinek nem inge...attól még hogy nincs hajad és kigyúrt a kinézeted,miért kéne pont abba tartoznod..?Viszont sokan abba tartoznak..na és pont az olyanokat nem tudnám sajnálni ha meglépnének az autójukkal:-)Érted?
wannaknowit 5 months ago
@wannaknowit
az hogy kigyúrt fontos volt odetenni ugye? mert minden féreg kigyúrt, átlagos külsejű emberek nem szoktak férgek lenni, meg a felsőbb körökben, pl parlamentben ülő zsidó bűnözők is mind kigyúrtak általában ugye...
HksSupraaa 1 day ago
@HksSupraaa
Nagy ívben teszek a véleményedre:-))
wannaknowit 1 day ago
akinek audi a6 van lopják is el hehe :D
lajoskaaaa 5 months ago
@lajoskaaaa te meg megbaszhatod a kurva anyádat kiscigány
Toxin1995 5 months ago
Ezért van szar kocsim, aki elviszi az meg is érdemli :D
Gematria88 5 months ago
aki kamerázta, felhivhatta volna a rendőrséget :)
babszeee 6 months ago
@babszeee
idézet a video szövegéből: "A lopást a térfigyelő kamera rögzítette"
velodesign 5 months ago
nem indexelt!
m8tecso 6 months ago 52
rohadt cigányok ,és Pest is tele van parasztokkal meg bunkókkal ,mert minél nagyobb egy város annál több a paraszt . Pest mocskos ,büdös ,trógerek az emberek (tisztélet a kivételnek) grat. annak aki ott él.
harofreerider 6 months ago
gondolom ez a két cigány sem került a rendőrség kezébe
thcuristen 6 months ago 4
This comment has received too many negative votes show
naaa ddeee jol tettték istenemmm!!!!!!!!!!Dikkk ne köcsög ciganyozz mert a picsadat a szadon huzomm kiii!!!!!!!!!
x7510 6 months ago
@x7510 Ilyenkor elgondolkodom rajta, hogy Te a kiscsicska vagy, vagy a demó felbujtó.
predictivebeats 3 months ago
köcsög cigányok...egyedül a lopáshoz értenek
18yearsold2 6 months ago 5
kezét levágni!!!!!!
MrKoresztesz 6 months ago
köcsögök... ennyi! csóró gecik!
mrkrassosuper 6 months ago
@mrkrassosuper
x7510 6 months ago
Válasz a videóra... mier te gazdag vagy???????? szomoroggyál meg
x7510 6 months ago
jajj, de kocsogok
terminatorszily 7 months ago
az igen!2 perc sem kellett nekik!ez durva!
TheMisoka 7 months ago
@TheMisoka Volt valami harmadik szemük a titkos csatlakozóhoz, ami a csomagtartó-kimenetnél van :P
predictivebeats 3 months ago
az a vicc valoszinüleg egy másik retek kocsiját vitték el vagy valami kakas pöcsfejét
TomaCukor 7 months ago
Szolgálunk és Védünk
avagy: segély az adóból + semmitérő rendőrség fenttartása :D
gzaJPC1 7 months ago
a mi audinknak mikor meg otthon laktunk mo-n betortek az ablakot es akkor se birtak be inditani akkor azt hogy birtak el vinni
lehet h nem is lopas volt az?
mursaj 8 months ago
@mursaj Azok nem voltak ilyen profik,csak ennyi
zulu7770 7 months ago
@zulu7770 Te baromarcú! Szerinted mennyi rendőrre lenne szükség, hogy minden autót figyelni tudjanak? Bezzeg ha valami tetvedék ellopja a fűnyíródat egyszerre a rendőrséget hívod.
acerhp85 7 months ago
zulu az előtted szólónak szántam
acerhp85 7 months ago
This has been flagged as spam show
há de hogy niytották ki és hogy indították el
pnorbi97 8 months ago
há de hogy niytották ki és hogy indították el?
pnorbi97 8 months ago
Azonnal le kellene lőni az ilyeneket!!Hagy pusztuljanak a rohadt tolvajok!Akkor nem lenne ilyen az biztos!
MrMordauntshort 8 months ago
Rövid ideig laktam a VIII.-ban, láttam ilyeneket saját szememmel az ablakból, sőt ez egy elég gyenge idő! Hiába a riasztó, meg az indítás gátlás, ezek a mocskok úgy fel vannak készülve mind tudásban, mind pedig technikailag, mint ha az autógyárak képeznék és pénzelnék őket. Azt az egyet sajnálom hogy nemcsak a rendőrség nem foglalkozik velük megfelelő módon, de mikor látsz egy ilyet, sajna NEM LŐHETED AGYON A TETVES KRETÉNEKET!
gremlock3 8 months ago 3
Remélem már rohadnak a sitten, és tágítság a kis popsi lyukát!!!!!!!!!!!
fakutya2 8 months ago
Szép Kamu Videó :)) de nálam nem vállt be :D
malaguti37 8 months ago
Undirito ha meglopjak az embert,de ha nincs penz a megfelelo biztonsagtechnikara akkor ne vegyunk millios autot,aztan meg plane ne sirjuk...
TheHornykelly 8 months ago
nem volt bekapcsolva a riasztó? egy Audiban nincs riasztó? akkor meg is érdemelte a tulaj hogy ellopták
TheFerencsik 9 months ago
@TheFerencsik ha rendesen nyitja ki , vagy annak veszi a kocsi , nem szolal meg
TomaCukor 7 months ago
Hát, nem pajzs technológia...
exj473 9 months ago
Elvagytok látom..xd Azt a kibaszott! De legalább szépan lassan, nyugodtan odébbgurultak vele..zozo76hun, igen Orkok-ok voltak!:DxD Jesszus! Még nekem is két és fél órába telt a polskim ajtaját kinyitni.. De hogy egy AUDIT?!?! Szóloka főnöknek, hogy dugja el, mert viszik, mint a cukrot .. D:
MultiDjSwift 9 months ago
0:26-nál csukódott az ajtó 1:29-nél indul az autó NAGYON DURVA.
Apa8008 9 months ago
Ennyi idő alatt egy zsigát nem lehet ellopni... ezt hogy ??? Ilyen szar???
V0ree 9 months ago
hehe:)
southpark200 9 months ago
@southpark200 kurvára hehe bazdmeg ha te autódat lopják el köcsög gyerek
FuRioN565 9 months ago 30
@FuRioN565
legyen baleseted faszfej
southpark200 8 months ago
@FuRioN565 a tiedet lopták el? asz szopás bazdmeg
MrDanddd5 6 months ago
@MrDanddd5 nem :D
FuRioN565 6 months ago
@FuRioN565 ha elopják nekik adom nekem nincs ilyen hobbim hogy potyára tartsak kocsit meg még fizzessek is utánna hogy van ?
dinamit117 4 months ago
:))
todorroland 9 months ago
Fekete volt az audi, megfélelmítette szegény cigány kisebbséget, ezért a tulajdonosát kell elítélni. (Orbán)
44ddaam 9 months ago 2
pusztuljon az összes tolvaj !!! Nekem tök mindegy milyen bőrszínnel lop ! De azt amiért Én dolgozok vagy évekig spórolok, ezek elviszik 1 perc alatt! férgek!
tibor96 9 months ago 2
Elegge retkes volt a boruk, ORKok voltak ezek az 100%. Amugy is tele van veluk a 8-ker, olyan is a kozbiztonsag ott.
zozo76hun 9 months ago 2
Nem valami biztonságos az audi zárja ha ilyen knnyen ki lehet nyitni hátulröl az audi hibája ennyi nem elég jo a zár a kocsiban kéne egy jobb zár amit nem tudnak kinyitni ennyi.
pidzse 10 months ago
zsír!
gabigspin 11 months ago 2
Pisztolygolyóval a tarkójában belökni egy útmenti árokba mindkettőt. Se több se kevesebb.
Az ilyen kis élősködő hitvány férgeknek nincs joga élni.
NordJager 1 year ago 5
62 másodperc beszállástól elindulásig...
pripjaty 1 year ago 3
Nem semmi. Így vegyen az ember drága autót.
GPS-el mi a helyzet ?
gg01xx 1 year ago
nagy formák XDDDDD
Beyoncepussy93 1 year ago
Ha a Tiéd lett volna a kocsi lehet nem formálódnál itt.. -.-"
pataizoli 10 months ago
@pataizoli hát persze hiszen ha az enyém lett volna az audi akkor nem lopták volna el!!! nem hagytam volna a 8 közepén, és ha mégis, akkor is olyan berendezés lett volna benne hogy ne nyissák ki 1perc alatt -.- és amugy is tesokám, mért a tied volt a kocsi?? mert ha igen akkor sorry, de ha nem akkor ne szologassál be!
Beyoncepussy93 9 months ago
Az ilyen embereket kerékbe törném!
bazelka 1 year ago 45