Bátyámnak hála ilyen zenéken nőttem fel. Poszterekkel tapétázott szoba Rock és METAL minden nap. \m/ De jó ujra hallani ezt a számot emlékeztet azokra az időkre amikor még kazettáról dübörgött és nem volt szükség semmi más technikára!!! :) \m/ \m/
ezzel ne lettek volna tisztában. Az, hogy ma már alig él ember, aki őszinte odaadással egy eszméért, egy nála magasabb rendű igazságért lelkesedni képes, míg a legtöbbeket a legaljasabb önző érdekek vezérlik és készek ki- és felhasználni másokat, nem jelenti azt, hogy ez mindig is így volt, sőt! Jobb helyeken még a múlt század közepén se. A keresztesek befeketítése csak egy aljas támadás a világfelforgató-hagyományromboló erők részéről. Aki nem hiszi, járjon utána.
Érdekes, hogy egyes hozzászólok tudni vélik, hogy szinte mindenki, aki annak idején elment visszafoglalni a Szentföldet, valójában csak a zsákmányért ment.Maradjunk annyiban, hogy ez a marxista és liberális "történetírásnak" felel meg, ami természetesen köszönőviszonyban sincs a valósággal. A hadjáratban való részvétel éppen hogy lemondással, nélkülözéssel és a halál valószínűségével járt együtt. És bármily meglepő is, csak azért, mert évszázadokkal ezelőtt éltek, nem voltak annyira hülyék, hogy
valaki rakja már fel a másik verzióját ennek a számnak pls! dobolással kezdődik és sokkal jobb a gitár benne! ennek olyan a hangzása mintha "dobozt dugnának a seggembe!"
Vertanc veled kell hogy egyet értsek. Sajnos nem éppen a legbecsületesebb emberek mentek keresztesnek hanem azok akik nem tudtak mit kezdeni az életükkel és nagy jutalmat reméltek. De nekem nem csak a lovagokkal van bajom.
Nekem sem hanem úgy magával az egyházzal és a legfelsőbb vezetőivel. Most attól, hogy valaki a kereszténységben hisz nem pedig annak földi irányótiban -tisztelet a kivételnek- attól még lehet jó ember.
Látom a te tájékozottságod is hagy némi kívánnivalót maga után valóban a Nincstelen Walter vezette sereg rátámadt egy magyar falura de ez csak egy volt a sok keresztes sereg közül . Később még a magyar uralkodó is küldött csapatokat a szentföldre . Szóval igen voltak akik a keresztesek nevében olyan dolgokat követtek el melyeket nem kellene volna de ezért nem kellene kollektívan elítélni őket.
Mindig ott van a ,,Tisztelet a kivételnek". De most ne mond nekem, hogy te jónak találod azokat -a többség ilyen volt közöttük sajnos- akik csak haszon céljából mentek öldökölni. Érdemes amúgy megfigyelni, hogy a Mohamedánok Jeruzsálem ostrománál mindig hagyták a nőket és a gyerekeket elmenni. Ezzel szemben a keresztes csapatok még az új szülötett csecsemőt is megölték!
Látom tájékozottságod és neved nem ismer határokat. De ha szerinted valaki zsidó mert baja van az ártatlanokat mészárló kereszténylovagokkal akkor tud meg én Pogány vagyok nem zsidó és azért van velük bajom mert mikor megengedtük nekik, hogy végigvonuljanak rajtunk a keresztes hadjáratukkal több falunkat kifosztották és nőinket megerőszakolták. Ezért a király szét is kergette őket és jól tette.
@MetalKing881 Why are you so mad? You think musicians make music for exclusive people like you? Face reality, musicians want their music to be listened everywhere. It's called business.

abrotherofmetal 3 hours ago

kexember 2 weeks ago

Nem hiszem el emberek!!!!! Legalább 15 éve nem hallottam MOBY DICK-et!!!!! BAROMI JÓ ÚJRA HALLANI IGAZI MAGYAR ROCKZENÉT!!!
1975070 1 month ago
Na ez az igazi.
Norbicek1 1 month ago
Brutal song! Brutal band! Hail From Catalan Countries!
xisco95 2 months ago 6
The four hungarian metal horsemen: Ossian, Moby Dick, Pokolgép, Kalapács
negura4 2 months ago 9
Barátaim ez az igazi zene, mindig megborzongok amikor azt hallom hogy Fluor meg SP zenészek az nem zene...
HUNSzabolcs13 2 months ago 3
MAI KORUNKNAK MEGFELELŐEN MOST IS KÉNE EGY KERESZTES VITÉZ ÉS VELE EGYÜTT EGY EGÉSZ HADSEREG!
angyaliszemek100 2 months ago 9
ez is kibaszott jóóóóóóóóóóóóó erre is mindjááárt elélvezekkkk
afenevad96 5 months ago 6
Comment removed
fluffy95vokill 5 months ago
@fluffy95vokill
Koji kurac komentarises?! Ako ti se ne svidja, idi i slusaj Cecu!
Asszemezjolesz 3 months ago
hát van benne dinamika
kitta976 5 months ago
A facebookon keressétek a Moby dick rajongói oldalát !
utólag is köszi !!:)
AC4290 5 months ago
Moby Dick forever!!! :D
gyulasan 5 months ago
valaki rakja már fel a másik verzióját ennek a számnak pls! dobolással kezdődik és sokkal jobb a gitár benne! ennek olyan a hangzása mintha "dobozt dugnának a seggembe!"
sankarihauta86 5 months ago 3
Iszonyat ez a zene!!!!!! Imádom!!!!!
Cudarpesta74 6 months ago
Jo kis zene ez!
ketesdizoltan 6 months ago
Comment removed
Mrmetallica8010 6 months ago
Mobyyyyyyyyyyyyyyyy Diiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiick! \m/ Yeahhhhh!
Mrmetallica8010 6 months ago
A régi szép idők.!!!!!!
80Zsolti 7 months ago 2
Lehet hogy ez ma már "nem menő" de nem is azért kell a zenét halgatni.
A Moby Dick soha nem lesz túlságosan ismert :( De ettől még ezt hallgatni KELL!
hungaran979 7 months ago 6
Nagyon jó az egesz buli
RaviGameX 7 months ago
Nagyon jó az egesz buli
RaviGameX 7 months ago
igeeeeen jóóóó, ma is és régen is az volt
QCLINE 8 months ago
Ez a legjobb számuk!
GergelyVideoi 8 months ago
Ez a dal a magyar thrash lelke.
painm00n 9 months ago 2
Én: Apám,most el kell mennem
Apám: Hova?
Én: Meg kell ölnöm 3 embert
apám: Megvesztél? Miért?
Én: Mert nem szeretik a Moby Dick-et.
Apám: Vedd fel a bakancsodat,én meg hozom a puskát...
ThrasherDamien713 9 months ago 26
@ThrasherDamien713 hehe best komment :D
harkamen85 7 months ago
@ThrasherDamien713 Most már sajnos négyet. De jövök én is segíteni!
stalkermonolith 7 months ago
ÜBERBRUTÁL!!!!!
Solaris60one 9 months ago
Ha valami véletlen folytán nem ez a legjobb szám a világon akkor is benne van az első 3ban.
stormbiv 9 months ago
Király!
Csabka75 10 months ago
great hungarian metal band!!!!
VegusHispaniae 10 months ago 4
hatalmas zene!
zoltannemes3 11 months ago
ISTENEK!!!!!Erre mindig felpörgök bármilyen szar is a kedvem!!!!!!!!!!
30slayer 11 months ago
Im from romania best hungarian metal band....
MegaGnova 11 months ago 10
@MegaGnova
welcome, brother!
Flagellator1974 11 months ago
ez tan a legjob magyar metal szam szerintem
laszlo501 11 months ago 6
nagyon jó zene még most is!!!!!!
fegyakis 1 year ago 4
Vertanc veled kell hogy egyet értsek. Sajnos nem éppen a legbecsületesebb emberek mentek keresztesnek hanem azok akik nem tudtak mit kezdeni az életükkel és nagy jutalmat reméltek. De nekem nem csak a lovagokkal van bajom.
ArtemisEntreri04 1 year ago
@ArtemisEntreri04
Nekem sem hanem úgy magával az egyházzal és a legfelsőbb vezetőivel. Most attól, hogy valaki a kereszténységben hisz nem pedig annak földi irányótiban -tisztelet a kivételnek- attól még lehet jó ember.
Vertanc 1 year ago
Látom a te tájékozottságod is hagy némi kívánnivalót maga után valóban a Nincstelen Walter vezette sereg rátámadt egy magyar falura de ez csak egy volt a sok keresztes sereg közül . Később még a magyar uralkodó is küldött csapatokat a szentföldre . Szóval igen voltak akik a keresztesek nevében olyan dolgokat követtek el melyeket nem kellene volna de ezért nem kellene kollektívan elítélni őket.
apadfasza99 1 year ago
@apadfasza99
Mindig ott van a ,,Tisztelet a kivételnek". De most ne mond nekem, hogy te jónak találod azokat -a többség ilyen volt közöttük sajnos- akik csak haszon céljából mentek öldökölni. Érdemes amúgy megfigyelni, hogy a Mohamedánok Jeruzsálem ostrománál mindig hagyták a nőket és a gyerekeket elmenni. Ezzel szemben a keresztes csapatok még az új szülötett csecsemőt is megölték!
Vertanc 1 year ago
Pusztulj keresztes vitéz
Hagyd a hazámat el
Hisz tudod a mesét
De hazug az egész
Jó a zene meg a zenekar is nekem -egyik legjobbak szerintem- csak a keresztescsürhével volt bajom :)
Vertanc 1 year ago
@Vertanc
Akkor húzzál vissza zsidó segget nyalni.
apadfasza99 1 year ago
@apadfasza99
Látom tájékozottságod és neved nem ismer határokat. De ha szerinted valaki zsidó mert baja van az ártatlanokat mészárló kereszténylovagokkal akkor tud meg én Pogány vagyok nem zsidó és azért van velük bajom mert mikor megengedtük nekik, hogy végigvonuljanak rajtunk a keresztes hadjáratukkal több falunkat kifosztották és nőinket megerőszakolták. Ezért a király szét is kergette őket és jól tette.
Vertanc 1 year ago
ez naon jó!
xXMrPREDATORXx 1 year ago
Ez a zene bakker nem a Király l Norbi fasz nyávogása !!!!!!!!!!!!!
horvathpp 1 year ago 11
I love moby dick and fuck in MEXICO :@
skinlaci1 1 year ago
váááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
alvinmaniakus 1 year ago
nagy volt jó volt
pkkusti 1 year ago
eredeti
TheDexter1972 1 year ago
Ki az az 1 akinek nem tetszik????
BuTcHei1 1 year ago
ISTEN!!!!!!Ezen nőttem fel!!!!!!!!!!!
attila1976100 1 year ago 3
Ez a jobb verzió a másik amit hallgattam az naon szar volt de ez sokkal jobb
BuTcHei1 1 year ago
már sráckoromban is beindultam erre!!!! laci boy!
MrLaci343 1 year ago
Comment removed
MrLaci343 1 year ago
Ez nagyon nagy :D
jozsi88H 1 year ago 2
csak ma hallottam meg a rádióban, de nagyon tetszik!
vmiki888 1 year ago
bár 15 vok nagyon szeretem!!!!!!
tomyka1996 1 year ago
@tomyka1996 csá te nem kapuvári vagy?
alvinmaniakus 1 year ago
@alvinmaniakus hy nem pesti de jártam már ott
tomyka1996 9 months ago
kurva jó :x kedvenc :D
TheDevilzsu 1 year ago
Már kezdetektől M.D.-es vagyok.Szerintem ez az egyik legjobb,leghúzósabb számuk,ami valaha írodott!!!
Heil Moby Dick!!!
csizmadiaviktor 1 year ago
I love moby dick and I live in MEXICO :)
Crazosk8 1 year ago 105
@Crazosk8 You are a great dude! Greetings from HUNGARY!!!
thrashersdi 1 year ago 43
This comment has received too many negative votes show
@Crazosk8 moby dick is not for fucking brown wetback mexicans! it's for white hungarians! you can't understand hungarian anyway.
RockerSkin14 3 months ago
@RockerSkin14
First of all, Im not brown, im white and blonde
Second, I aint no wetback, I live in Mexico
Haha you selfish ignorant fuck go cry somewhere else
Crazosk8 3 months ago
@Crazosk8 GO CRY SOMEWHERE ELSE? YOU SHOULD GO CRY SOMEWHERE ELSE! YOU DON'T BELONG HERE! YOU ARE NOT HUNGARIAN! OTHERWISE SPEAK HUNGARIAN!
MetalKing881 1 month ago
@MetalKing881 Why are you so mad? You think musicians make music for exclusive people like you? Face reality, musicians want their music to be listened everywhere. It's called business.
Crazosk8 1 month ago 3
@Crazosk8 this motherfucker MetalKing881 is fucking NAZI POSER!
albertino992Official 1 month ago
@RockerSkin14 Gratulalok hogy nepunk hirnevet tovabbitod a szep, rasszista megnyilvanulasaiddal. *taps*
Tomekkthegreat 3 months ago
Pogóóóóó
FucktheRendszer 1 year ago
Best-Egyik kedvenc számom
ZsoleszHungary 1 year ago
Áhh nagyon szeretem
pandika111 1 year ago 5
Ezzel a számmal nem lehet betelni annyira jó!
szellemlovas89 1 year ago 6