Amikor először hallottam a számot, nem tetszett... de amikor másodszorra is meghallgattam, már kicsit jobban... mindig kicsit jobban... és végül nagyon megszerettem... :)
A klip pedig... mit is mondhatnék? Velencében játszódik.. hát lehet ezek után nem szeretni? <3
Tehetségtelen, nyafogó s a többi negatívum amit soroltok...ha így gondoljátok minek ütitek egyáltalán be a szám címét..? Minek hallgatjátok meg? Sose értettem az ilyeneket...ide járnak kritizálni mintha bennük semmi hiba nem lenne...
nem tudom mit kell fikázni!!!Ha nem tetszik akkor ellehet húzni innen vagy ha tudod hogy úgyse szereted Lolát akkor egyáltalán minek hallgatod meg????
Zene: Klasszikus eurodance, igaz, a szám készültekor kicsit idejétmúlt, de ez még nem lenne probléma. Az viszont már igen, hogy valamiért nagyon erőtlennek tűnik az egész szám: talán az énekhang, talán a tuc-tuc teszi, vagy mindkettő közösen.
Klip: Kirándulás Velencébe egy tipikus, a szövegkörnyezet alapján búfelejtő csajbulira. De énnél több kapcsolódási pontot nem találtam benne, önálló filmként meg nem állná meg a helyét.
hát ez szar, pedig végigszenvedtem mind a 4percet, belőle is csak egy pop princess-t akarnak csinálni de úgy tűnik azért mert ez az eladható, szóval nem hibáztatom..de attól még ez marad szar
Azert szerintem eleg arulkodo, hogy a szam akuszikus verzioja nem veri a nezettsegi rekordokat. Ha jol emlekszem ugy 8000nell tart 2 honap utan. Miert is van ez??? Mert a kurvas klip nelkul sehol sincs ez a ribanc. Aki meg kepes azt irni, hogy a magyarok kozott o igeneis jo hang, az szimplan hulye es suket...
@Lenarth999 ha jobbat tudsz akkor mutasd!!a másik meg az hogy mindenkinek más az izlése!!De nyugodtan fikázd meg ribancozd csak saját magadat égeted!!!!
Hová is jár, melyik egyetemre, melyik főiskolára, csepeli rajongó? Attól még, hogy letiltasz (ovis stíl), nehogy válaszoljak, nem lesz neked igazad. Inkább jellemrajz. :DDD
Lola véleményem szerint harmat, hadd legyen már önálló véleményem, elvégre a tied is az, nem igaz?
Hányszor mondjam el.. (kifejezem érthetőbben..) : "vinnyogó, tehetségtelen, tucatlány továbbra is. Nem énekesnő, de még előadónak sem mondható"..MEANING: kinézet-átlagos, legalább nem mást majmolós vagy Lady Gagás=átlagos..ez ok,nem?! Attól másnak lehet dönörűű,ez az én véleményem. Tehetségtelen, m. amióta a "magyar zeneiparban" van, azóta semmit nem fejlődött, ugyanolyan vinnyogó és semmitmondó minden száma, elég szomorú, ha vkinek addig terjed a zenei kultúrája, h. Lola csúcsszuper énekesnő.
@Nuellin ~ 1.: a 2005-ös Eurovíziós dalfesztivál hazai döntőjén szinte teljesen ismeretlenül 5. helyezést ért el, ami nagyon is szép, és ez indította el a karrierjét. Pont a tehetségkutatókból "kiszabadultak" többségét nem bírom. Lola nem holmi show-ból kapaszkodott fel. 2.: jelenleg főiskolás vagy egyetemista. Legalább úgy próbálj meg oltani, hogy tudsz is valamit.
amikor fetrengenek a földön,azzal alkoholos állapotot kívánnak imitálni?:D nagyon gyér. Olaszországból többet is ki lehetett volna hozni véleményem szerint.
@b8061 bár én muse-, sum41-, tcs meg pl nirvana-fan vagyok, ami egy kategóriával Lola felett van, de megnézném, hogy akkor is ezt mondanád-e, ha ott állna előtted akár egy fele ilyen jó csaj is, mint a Lola =) mellesleg a magyar "énekes"nők többsége mellett messze kimagasló a hangja =)
@MrR001MrsR001 ~ Ebből egy szó sem igaz. Nem vinnyogó, nem tehetségtelen, és nem tucatlány. Régebben teljesen egyedi stílusa volt, ő volt az egyik legszínvonalasabb énekeslány hazánkban. A mostani stílusa már nekem sem fekszik annyira, mert eddig akusztikus pop és rock között utazott, de az énekhangja jó. Hozzáteszem, hogy ezt nem holmi tiniként mondom.
Nehéz véleményt alkotni. Most szedem le hd-ban. A hangja egész jó, a dubstep feldobja az egészet - akárhogy fikáznak a kommentelők. Fülbemászó, ma hajnalban hallgattam a viván véletlenül, és egyből rákerestem youtube-on meló után.
A csaj tömeglány vagy nem tömeglány, meg hány dívány... pont le... Ez a csaj ott van a szeren, engem bizserget. SP-t nem szeretem, de a MARADNÉK mellett EZ IS MEGY A KEDVENCEKBE - ha egy ideig is, de megy.
Na es a huje gyerekeknek akkik ijen kommenteket irnak...Csinajatok jobbat lassuk eleritek a 475,493 nezzetseget!!!!Megneznem..Csinajatok egy dalt,ha jobb mint ezz es tobb nezetsege lessz bocsanatot kerek!!!Mielot lehordunk vallakit elobb gondolkozunk ell,hogy vajon mii tudunk ijent csinalni!!!
Na es miert nincs jovoje a magyar zenenek,mert az ijen Gyuri fiuk lehuzak a magyar zene image-jet.Mert ha vallaki csinal vallami jot,nem letezik,hogy kimaradjanak az emberek es leblamajak...Minden egyes magyar zenet leblamalnak az irigyek.Akkinek nem tetszik ne hallgassa.A roman zene miert van fenebb mint a magyar!!!!Eppen ezzert mert ott nem hordnak le egy enekestse,tiszteletbe tartjak a munkajukat es a faradtsagukat.Es akkinek nem tetszik nem halgasa!Ezzert van nekik vilaghiru egyutesuk!
Ennek a lolanak semmi egyenisege. A szam jo, jol osszeraktak a klipet is, bar Velenceben jobb klippet is lehetett volna forgatni... Az enekhang es enektudas kb nulla. Lola, tudom, hogy
Hát mondjon csak ki mit akar de ez a video nagyon jo lett és nagyon tehetséges is a kis csajszi nekem nagyon be jön ez a video s sok emlék fűzödik ehez a videoval s zenével kapcsolatban :(
@lackoh1 arra értettem hogy kezdik behozni a dubstep efekteket és óvatosba becsempészik a zenékbe. most ez a divat amikor behuznak egy falatnyit az olyan zenékbe aminek köze nincs hozzá. de elég tömegcikk lesz előbbutóbb ebből is ha tulzásba viszik :)
Ha valaki tehetségkutató által fut be, akkor az a baj, aki önerőből és a hangjából, akkor meg az. Lola már nem 15-16 éves, hogy idétlen és gyerekes zenét rakjanak a segge alá, felnőtt nő lett. Széttette volna a lábát, hogy újra befusson? ennyire primitívek ne legyetek már? a mai világban talán valaki nem érvényesülhet, ha nem nyitja szét a lábát? Akkor ezek szerint, mindenki akinek lesz munkahelye szétteszi a lábát, hogy megéljen :))) logikus, igazán.....
Ennyi idétlen kommentet!!Miért lenne Britney?Azért mert elmúlt már 18 bőven ,és megváltozott attól még ugyan az az ember.Csak igen nőiesebb lett.Miért mindig maradjon kislány??? XD
jaa most olvasom Britney? ja ő nem olyan tehetséges és eladható. ez magyarország...de ugy látom te nem ismered a többi országot, hogy mi ott és mi itt a tehetség:D ki ott és ki itt a celeb:D elég csak a magyar és az amerikai x factort megnézni, azt talán ismered te szerencsétlen:D
ez nem nőies, hanem tömeg...és egyre nagyobb tömeggyártmány, minél idősebb lesz:D
En meg nem ismerem Lolat, de konzis voltam, es az osszes osztalytarsamnak, engem is beleertve, a kisujjabban tobb tehetseg volt mint ennek a sehonnainak. Nem itelkezem letatlanban, de sanszos, hogy labnyitogatas nelkul nem lenne itt...
Hát én csak olvasgatok,de egy tény. Szex nélkül,senki sehol nincs. De bocs. Sok mindent meg kell neki tenni,hogy ennyire vigye. Ismerek olyat,aki tud énekelni, gyönyörü a hangja,meg szép is,de egy combnyaktörés miatt sánta. Na szerinted külömb hangal,ő hol van? Sehol. Szóval,az ő dolga,nem a miénk,de hidd el, nem csak a toll vége volt a szájában, mire aláirt egy szerződést. Meg szerintem sok sztárt,hallani kell élőben, és azonnal rájön mindenki, a mai technika, mien csodákra képes.
@BigBear741222 Én ismerem általánosból Lolát..... tényleg olyan a hangja amit hallasz :) valóban tehetséges.Bár azt nemtudom mit tesz meg vagy mit nem azért hogy ne tünjön el a süllyesztőbe,de azért ne legyünk ennyire kételkedők.....hogy csak az tud fent maradni aki szétteszi a lábát.
@Lisababy0502 Amikor tizenévesen feltűnt, akkor valamelyik pedofil menedzsernek tette szét a lábát? Ugyan-ugyan. Addig, míg az embereket érdekli Lola és el lehet adni x darab falunapra vagy discoba addig jelen lesz a magyar könnyűzenében, mivel a menedzser nem fiatal p.ncit akar magának, hanem sok-sok magyar forintot amiből annyi és olyan csajok ugranak a karjaiba amennyire és amilyenekre igényt tart.
@aszeretod köze nincs a tömeglányokhoz... :D nem nagyon ismerem, de mondd meg h kire hasonlít?! senkire... ő még abból a korból származik, amikor a zene zene volt... arról nem is beszélve h nem hülyeségekről énekel... (ld. Barbee - míg a szÍvünk dobog... )
én régen nagyon szerettem, de amióta "felnőtt" a kicsilány:D nem olyan kedves kis szerény lány, mint aki volt...Britney csak kicsiben...elzüllött, pedig én őt nagyon szerettem, a haja a sminkje a ruhája...ahh annyira tömeg, semmi egyedi...amit énekel az nem tőle függ, hanem a dalszövegiróktól. drágám nagyon ott vagy a médiában, ugy látom:D
nem a zenét kritizáltam, hanem magát a nőt...rossz nézni már a klipjeit...annak idején jobb volt, mint minden más is...
a többi szerencsétlen próbálkozóra hasonlit, amit százával láthatsz a tv-ben...és a mondatai se illenek össze, szóval egy gagyi szövege van, a hangja, hááát igy énekelni midnenki tud:) semmi éneklés nincs ugyanis benne..."miért van szemed csukva" ezt azért énekli, mert aki irta, már nem tudott irni...ha nem érteném mit énekel még azt mondanám hallgatható:D de az angol nyelvű zenéiben is csak a zenei aláfestés volt igazi munka:D akik anno énekeltek!!! eltűntek...
@aszeretod Ha annyira szerencsétlennek találod Lolát,akkor miért nem mutatod meg Te,hogy hogyan is kell ezt az egészet csinálni?! ;) Kritizálni én is tudnék ám.... A "miért van szemed csukva",rész pedig igenis helyesen van írva,csak tudod,a csukva régiesebb,hagyományosabb szó...a zárva szót helyettesítve.:D Ha a szöveg sem tetszik akkor meg hajrá: Írj jobbat. Aztán állj ki vele a színpadra. :D :D Tény,hogy nem a legeslegjobb a hangja,de Lola akkor is szeretni való.Hanemtetszik,nemnézed.ennyi!
értelmetlen ez a szöveg...ha valaki nem tud énekelni ne énekeljen...én csak a tehetséget értékelem és ezzel a többség igy van...még eladható...szerencsére:D
@aszeretod haha. :D SP írta a szöveget, szerintem semmi gáz vele, a hangja pedig kurva jó, a megjelenése is... és jó énekes... lehet vitatkozni, de nyeri a díjakat és az elismeréseket, te meg kockulhatsz a gép mögül és mondhatod hogy szar, nem változtat semmin :)
őt inkább ne nevezzük énekesnek, mert azzal a tehetségeseket fikáznám, ha ezt melléjük állitanám...tömegzenéhez tömeglány kell, ez nem maradandó alkotás. csupán ennyi:)
A dubstep aláfestés igen is kell! Nekem nagyon tetszik! Manapság egyre több előadó használ dubstep aláfestést. Ehhez a számhoz véleményem szerint nagyon passzol:) De én amúgy is dubsepes vagyok. Nem akarok megsérteni senkit, szíve joga mindenkinek:) Lola! Ez nagyon jó szám lett!:)
Nem vagyok Lola rajongó, de szeretem ezt a számot. És aki szídja, az biztos szebb, sokkal jobban énekel, és több sikert ér el. Teljesen megértem őket. :D
Csenkobobike... Te egyszeruen hulye vagy... Bizonyara azrert ismerik avrilt azegesz vilagon,nkeres dollarmilliokat, nyer evente grammyt, juno awardot es egyebekt, mert szarabb mint lola... :o)))) ne haragudj de ezen csak nevetni tudok. Avril es lola is elenekelte kesha tik-tok dalat... Avrile jobb mint az eredeti, lola meg egy hangot sem talalt el tisztan. Lola csak masolni tud, vagy mas munkajaval elerni valamit. Lasd sp dalat hallhatjatok jelenleg is. Lola csak egy diszpicsa, nulla hanggal.
@qwer5667 akkor jó, hogy kb 25 levelet kaptam, hogy khöm, idézem: "tééényleg :OOO". :) De azért kössz a tartalmas, de annál lényegtelenebb válaszodat.

TheDevilsGardenP2011 11 hours ago
Ebben a Klippben hasonlít Demi Lovato énekesnőre :)
vanpaianaitogp 17 hours ago
Az összes száma közül ez a legjobb!!
Inkike9 17 hours ago
Nem rossz,
orebic1000 1 day ago in playlist Liked videos
Tehetségtelen, nyafogó s a többi negatívum amit soroltok...ha így gondoljátok minek ütitek egyáltalán be a szám címét..? Minek hallgatjátok meg? Sose értettem az ilyeneket...ide járnak kritizálni mintha bennük semmi hiba nem lenne...
barcaa1996 2 days ago 4
Istenem mennyi ilyen picsulós nyafogós szám van a világon, kik tudják ezt hallgatni? tucatzene
8as3gyz 2 days ago
ISTEN NŐ VAGY SZÉP A HANGOD SZÉP VAGY
mrsuttyo1 2 days ago
nem tudom mit kell fikázni!!!Ha nem tetszik akkor ellehet húzni innen vagy ha tudod hogy úgyse szereted Lolát akkor egyáltalán minek hallgatod meg????
TheEszter1994 2 days ago
inkább sp magának írta vna :DD
bereczkiifan 3 days ago
szív de jó
csajszy525 3 days ago
This has been flagged as spam show
Lola,♥ annyira szép vagy, és a hangod is nagyon jó
pudingszorny 5 days ago
Comment removed
pudingszorny 5 days ago
This has been flagged as spam show
Szúrnám:D
thefuhrerofreich 5 days ago
Szúrnám:D
thefuhrerofreich 5 days ago 4
Zene: Klasszikus eurodance, igaz, a szám készültekor kicsit idejétmúlt, de ez még nem lenne probléma. Az viszont már igen, hogy valamiért nagyon erőtlennek tűnik az egész szám: talán az énekhang, talán a tuc-tuc teszi, vagy mindkettő közösen.
Klip: Kirándulás Velencébe egy tipikus, a szövegkörnyezet alapján búfelejtő csajbulira. De énnél több kapcsolódási pontot nem találtam benne, önálló filmként meg nem állná meg a helyét.
Értékelés: **
napimagyarklip blog hu
bulvarmedias 1 week ago
én akkor is imádom ezt a dalt
Lizzush993 1 week ago
lehetne jobb , de szerintem javult tök sokat az évek alatt, és belemászott a fülembe, kicsit erőltetett , de tetszik :))))
majaprincess007 1 week ago
ÜZENEM A 117 AKI A LEFELÉ MUTATÓ KÉZRE KATINTOTT AZ NEM A LETÖLTÉS GOMB! :)
csenkobobike 1 week ago in playlist Favorite videos
@csenkobobike Isten ments, hogy letölteni akarjam.. :)
sophiethirteen 1 week ago 3
szeretnél igy énekelni ne fikázzd mutass jobbat.
nagykukac2 1 week ago 2
imádom
66ricsike 1 week ago
csak a kinézete miatt tudják eladni....ha egy ronda dagadt nő énekelné egy percig se kéne a zenéje senkinek...kezd be kurvulni a csaj...
moviedealer1 1 week ago 3
ugyanúgy nézek ki mint Lola :D Főleg most hogy világos a haja
Lizzush993 1 week ago
Nem áll neki jól ez a szőke haj. : //
MuciSmith 2 weeks ago
Nagyon tuti!
Csaba74dlx 2 weeks ago
Jó A Csaj
DJRadiHawer0001 2 weeks ago
Lola was the student of the mother of a Hungarian boy I know :P
MexikoiLany 2 weeks ago
hát ez szar, pedig végigszenvedtem mind a 4percet, belőle is csak egy pop princess-t akarnak csinálni de úgy tűnik azért mert ez az eladható, szóval nem hibáztatom..de attól még ez marad szar
teklamuny 2 weeks ago 4
Nagy hang, amely egyedülálló
Medved300 2 weeks ago
Azert szerintem eleg arulkodo, hogy a szam akuszikus verzioja nem veri a nezettsegi rekordokat. Ha jol emlekszem ugy 8000nell tart 2 honap utan. Miert is van ez??? Mert a kurvas klip nelkul sehol sincs ez a ribanc. Aki meg kepes azt irni, hogy a magyarok kozott o igeneis jo hang, az szimplan hulye es suket...
Lenarth999 2 weeks ago
@Lenarth999 ha jobbat tudsz akkor mutasd!!a másik meg az hogy mindenkinek más az izlése!!De nyugodtan fikázd meg ribancozd csak saját magadat égeted!!!!
TheEszter1994 2 days ago
Te sem vagy jobb ezt vedd tudomásul szerintem jó lett ! ! !
amcsok13 2 weeks ago
imádom <3 kell a ruhája *-*
Szimcsi93 2 weeks ago 2
Hová is jár, melyik egyetemre, melyik főiskolára, csepeli rajongó? Attól még, hogy letiltasz (ovis stíl), nehogy válaszoljak, nem lesz neked igazad. Inkább jellemrajz. :DDD
Lola véleményem szerint harmat, hadd legyen már önálló véleményem, elvégre a tied is az, nem igaz?
Nuellin 2 weeks ago
This has been flagged as spam show
Hányszor mondjam el.. (kifejezem érthetőbben..) : "vinnyogó, tehetségtelen, tucatlány továbbra is. Nem énekesnő, de még előadónak sem mondható"..MEANING: kinézet-átlagos, legalább nem mást majmolós vagy Lady Gagás=átlagos..ez ok,nem?! Attól másnak lehet dönörűű,ez az én véleményem. Tehetségtelen, m. amióta a "magyar zeneiparban" van, azóta semmit nem fejlődött, ugyanolyan vinnyogó és semmitmondó minden száma, elég szomorú, ha vkinek addig terjed a zenei kultúrája, h. Lola csúcsszuper énekesnő.
MrR001MrsR001 3 weeks ago 23
jaj haggyátok már, lola igenis nagyon jól énekel és jól is néz ki!!! ti jobbak és szebbek vagytok?? nem hinném....
:)
BenceB100 3 weeks ago
Gyanítom, hogy ez a kislány bármilyen zenei tehetségkutatón elvérezne... :(
Már megvan az érettségi, vagy az majd negyven évesen?
Nuellin 3 weeks ago
@Nuellin ~ 1.: a 2005-ös Eurovíziós dalfesztivál hazai döntőjén szinte teljesen ismeretlenül 5. helyezést ért el, ami nagyon is szép, és ez indította el a karrierjét. Pont a tehetségkutatókból "kiszabadultak" többségét nem bírom. Lola nem holmi show-ból kapaszkodott fel. 2.: jelenleg főiskolás vagy egyetemista. Legalább úgy próbálj meg oltani, hogy tudsz is valamit.
CsepeLee 3 weeks ago
szerintem Lola nagyon és szép és jó előadó is! Amúgy ez a szám is nagyon jó!
Fanncsuu97 3 weeks ago
ez egy fos xd
szilvasbukta001 3 weeks ago 2
@szilvasbukta001 te jobbat tudsz???
TheEszter1994 2 days ago
amikor fetrengenek a földön,azzal alkoholos állapotot kívánnak imitálni?:D nagyon gyér. Olaszországból többet is ki lehetett volna hozni véleményem szerint.
Blanzsmanzs 3 weeks ago
De szeretem ezt a zenét :D ez énekeltem a barátomnak és el kezdi mivan ? xd mondom semmi csak énekeltem :D :D
Erika051717 3 weeks ago
szerintem ez a dal kifejezetten jóra sikeredett, de attól függetlenül Lola nem egy szépség és főleg nem egy jó előadó.
MrSuncee 4 weeks ago
@MrSuncee szerintem Lola Jó előadő ....
Erika051717 3 weeks ago
@MrSuncee miért te szebb vagy nála???
TheEszter1994 2 days ago
This has been flagged as spam show
kiscsibék és tojós tyúkok ELADÓ! Érd.: 06307565642
2212fanny 1 month ago
This has been flagged as spam show
ez a zene jó!!! Nyomj egy zöld gombot ha te is így gondolod <3
Csilla00112 1 month ago 3

Csilla00112 1 month ago

légyszíves nézzétek ezt a csatornát !!!!!!!!!!: BCICCI007
BCICCI007 1 month ago
Semmi gond ezzel a zenével szerintem...Lola ott van a szeren rendesen...;)
maflaromeo81 1 month ago
szeretem ezt a dalt !!!!!!!!!!
98imola 1 month ago
Jézusom,semmit sem változott évek folyamán..csak nyávog,erőlteti a zenét,de hiába.Semmi női hangja nincsen..hogy lehet a zenében?!-.-'
b8061 1 month ago 26
@b8061 bár én muse-, sum41-, tcs meg pl nirvana-fan vagyok, ami egy kategóriával Lola felett van, de megnézném, hogy akkor is ezt mondanád-e, ha ott állna előtted akár egy fele ilyen jó csaj is, mint a Lola =) mellesleg a magyar "énekes"nők többsége mellett messze kimagasló a hangja =)
asphyxiated1000 3 weeks ago
@b8061 Gagyi alap. Plusz Lola nem lett jó nő, nem áll föl rá. Semmilyen. 15-20 gádzsi már előtte van a pop piacon. Olyan mint Billy Piper.
Lorenshyne 3 weeks ago
@b8061 szerintem nagyon is jo es nem nyavog
beatagalaczi 17 hours ago
lola neked minden zenéd jo
bianka349 1 month ago
Day-Z♥:)
TheKyttee 1 month ago
a hajbuzeráló versenyt nálam megnyerte...
TheCosmogirl19 1 month ago 8
Sztem nagyon jó dal, sőt engem ink. a szöveg fogott meg :)) ♥
iloveyouzene 1 month ago
imádom... ♥♥
klaukah141 1 month ago
én hallottam már élőben, cd-hiba miatt rögtönözve is énekelni, nagyon szimpatikusan kezelte a helyzetet :)
patbal1983 1 month ago
fekete hajjal jobban nezett ki:|
avril28ingrid28 1 month ago
@avril28ingrid28 szerintem nem :)
swarly00 1 month ago in playlist Favorite videos
naon szeretem ezt a számot!más lettél forever:)
TheVivis12 1 month ago
Hányszor mondjam el.. : vinnyogó, tehetségtelen, tucatlány továbbra is. Nem énekesnő, de még előadónak sem mondható...
MrR001MrsR001 1 month ago 76
Comment removed
tibirudas1 1 month ago
@MrR001MrsR001 Te talán jobban tudsz énekelni?akkor meg ne cikizd
bildycerol 1 month ago
Amúgy meg Lola egy csodálatos lány (nő)! :D
bildycerol 1 month ago
Comment removed
CsepeLee 3 weeks ago
This has been flagged as spam show
@MrR001MrsR001 ~ Ebből egy szó sem igaz. Nem vinnyogó, nem tehetségtelen, és nem tucatlány. Régebben teljesen egyedi stílusa volt, ő volt az egyik legszínvonalasabb énekeslány hazánkban. A mostani stílusa már nekem sem fekszik annyira, mert eddig akusztikus pop és rock között utazott, de az énekhangja jó. Hozzáteszem, hogy ezt nem holmi tiniként mondom.
CsepeLee 3 weeks ago
@MrR001MrsR001 A féltékenység nagy úr.....
Lizzush993 1 week ago
@MrR001MrsR001: szentem jók a zenéi föleg ez :P
66ricsike 1 week ago
széépp :))
kissovaerika 1 month ago
megdugnám ::D
1HDmusicChannel 1 month ago
idegrohamot kapok, amikor hallom, ahogy levegőt vesz. pedig amúgy hallgatható szám lenne..
kolett91 1 month ago 2
annak a buzi sp nek minek kell szerepelni ebbe a kuvajó számba ez lenne a legjobb szám h nem lenne benne az a kis taknyos sp
yx191 1 month ago
@yx191 Az evolúció elmélet is tök jó lenne, csak azt nem tudom, hogy Darwinnak minek kellett beleszólnia. Felháborító.
Andicilin 1 month ago
Szerintem is nagyon jó a klipp és a szám is.
somkrisz76 1 month ago
Nehéz véleményt alkotni. Most szedem le hd-ban. A hangja egész jó, a dubstep feldobja az egészet - akárhogy fikáznak a kommentelők. Fülbemászó, ma hajnalban hallgattam a viván véletlenül, és egyből rákerestem youtube-on meló után.
A csaj tömeglány vagy nem tömeglány, meg hány dívány... pont le... Ez a csaj ott van a szeren, engem bizserget. SP-t nem szeretem, de a MARADNÉK mellett EZ IS MEGY A KEDVENCEKBE - ha egy ideig is, de megy.
flaccus83 1 month ago
Minél többet hallgatom annál jobb!
Csaba74dlx 1 month ago
szerintem egyszerre mentek Johnny Gold-al Velencébe! :D
bandika1985 1 month ago 15
Szerintem dallamos!
TheSojaga 1 month ago
Jó suna!
mizseim 1 month ago
Na es a huje gyerekeknek akkik ijen kommenteket irnak...Csinajatok jobbat lassuk eleritek a 475,493 nezzetseget!!!!Megneznem..Csinajatok egy dalt,ha jobb mint ezz es tobb nezetsege lessz bocsanatot kerek!!!Mielot lehordunk vallakit elobb gondolkozunk ell,hogy vajon mii tudunk ijent csinalni!!!
Botijunior 1 month ago
Na es miert nincs jovoje a magyar zenenek,mert az ijen Gyuri fiuk lehuzak a magyar zene image-jet.Mert ha vallaki csinal vallami jot,nem letezik,hogy kimaradjanak az emberek es leblamajak...Minden egyes magyar zenet leblamalnak az irigyek.Akkinek nem tetszik ne hallgassa.A roman zene miert van fenebb mint a magyar!!!!Eppen ezzert mert ott nem hordnak le egy enekestse,tiszteletbe tartjak a munkajukat es a faradtsagukat.Es akkinek nem tetszik nem halgasa!Ezzert van nekik vilaghiru egyutesuk!
Botijunior 1 month ago
Jarsz tanarhoz, de tobbet kene. Par ev mulva talan lesz hangod...
Lenarth999 1 month ago
Ennek a lolanak semmi egyenisege. A szam jo, jol osszeraktak a klipet is, bar Velenceben jobb klippet is lehetett volna forgatni... Az enekhang es enektudas kb nulla. Lola, tudom, hogy
Lenarth999 1 month ago
Nagyon jó
eszterhaizoli 1 month ago
Gyuri a szívünkből szóltál :D !!!
MrVillapapa 1 month ago
Lola! Más lettél! :D
Bernuss12 1 month ago
nagyon jó volt <3
douceminnie 1 month ago
Ez nagyon jooo let!!Szuper,jol eltalaltatok!!
Udv.,
Botijunior 1 month ago
én csak sp miatt szeretem. LOLA = RIBANC. SP = ÉLETEM SZERELME. CSÁ SP, SZIA LOLA ♥
karaszivani 1 month ago
Smitt Pál is egy buzi...
Kucus8 1 month ago
Imádoom!!:)
2001stefany 1 month ago
ez a lány egyre szebb és szebb lesz :))) és a hangja is nagyon jóó :) csak igy tovább:)
axelHUN 1 month ago
This has been flagged as spam show
lola, más lettél. :DD
pmfcbachus 1 month ago
Hát mondjon csak ki mit akar de ez a video nagyon jo lett és nagyon tehetséges is a kis csajszi nekem nagyon be jön ez a video s sok emlék fűzödik ehez a videoval s zenével kapcsolatban :(
djkaosz 1 month ago
nagyon jó zene :)
TheTibi86 1 month ago
aszeretod akkor go írd át a szöveget és énekeld el te ha ekkora a pofád várjuk a videódat
LOLA A LEGJOBB
gergo962 2 months ago
aszeretod befoghatnád ha nem tetszik akk nem kell hallgatni
gergo962 2 months ago
nagyon jo zene <3:))!:D
feco2000 2 months ago 2
Nagyon jó a zene bár az éneklése nem annyira de azért még szeretem
gergo962 2 months ago
és a dábsztepp itt is elkezdett divatolni :D
Norbhhh 2 months ago 2
@Norbhhh ez dubstepnek kibaszott gyenge (lenne) :)
lackoh1 2 months ago
@lackoh1 arra értettem hogy kezdik behozni a dubstep efekteket és óvatosba becsempészik a zenékbe. most ez a divat amikor behuznak egy falatnyit az olyan zenékbe aminek köze nincs hozzá. de elég tömegcikk lesz előbbutóbb ebből is ha tulzásba viszik :)
Norbhhh 2 months ago
@Norbhhh igazad van. Sajnos túlzásba fogják vinni, ha sokáig felkapott lesz a stílus. Persze, nem baj, ha az, de ne ilyen formában legyen már. :)
lackoh1 1 month ago
Nem rossz, de kicsit a videó jobbra sikerült mint a zene. Még olyan inna filing.
Aneis991 2 months ago
sok itt a hülye duma, pedig ez a zene zényleg jó :)
raszkolnyikov1 2 months ago
ez LOLA első hallgatható száma!!
matthyasz 2 months ago
Ha valaki tehetségkutató által fut be, akkor az a baj, aki önerőből és a hangjából, akkor meg az. Lola már nem 15-16 éves, hogy idétlen és gyerekes zenét rakjanak a segge alá, felnőtt nő lett. Széttette volna a lábát, hogy újra befusson? ennyire primitívek ne legyetek már? a mai világban talán valaki nem érvényesülhet, ha nem nyitja szét a lábát? Akkor ezek szerint, mindenki akinek lesz munkahelye szétteszi a lábát, hogy megéljen :))) logikus, igazán.....
BritneyVettel 2 months ago
kussoszt szépen legyetek mert kurvajó.*-*
MrSzedy70 2 months ago
Ez nagyon tetszik, de Lola nagyon megváltoztál de nagyon tetszik a zene
tomi24440 2 months ago
Magyarországon egy jó hang nincs. :(
AirplanesxMetin2 2 months ago
Ennyi idétlen kommentet!!Miért lenne Britney?Azért mert elmúlt már 18 bőven ,és megváltozott attól még ugyan az az ember.Csak igen nőiesebb lett.Miért mindig maradjon kislány??? XD
87sylver 2 months ago
Comment removed
aszeretod 2 months ago
Comment removed
aszeretod 2 months ago
This has been flagged as spam show
jaa most olvasom Britney? ja ő nem olyan tehetséges és eladható. ez magyarország...de ugy látom te nem ismered a többi országot, hogy mi ott és mi itt a tehetség:D ki ott és ki itt a celeb:D elég csak a magyar és az amerikai x factort megnézni, azt talán ismered te szerencsétlen:D
ez nem nőies, hanem tömeg...és egyre nagyobb tömeggyártmány, minél idősebb lesz:D
aszeretod 2 months ago
En meg nem ismerem Lolat, de konzis voltam, es az osszes osztalytarsamnak, engem is beleertve, a kisujjabban tobb tehetseg volt mint ennek a sehonnainak. Nem itelkezem letatlanban, de sanszos, hogy labnyitogatas nelkul nem lenne itt...
Lenarth999 2 months ago
rohadt jó a gatyája:OO*.*
MilkaBud 2 months ago
Sose szerettem ezt a csajt, de ezzel végleg elvágta magát nálam. Szörnyű ez a "zene".
lillyscreamo 2 months ago
Úgy ánuszon szúrnám, visítozna mint SP.
SuperDonkeyLama 2 months ago
Hát én csak olvasgatok,de egy tény. Szex nélkül,senki sehol nincs. De bocs. Sok mindent meg kell neki tenni,hogy ennyire vigye. Ismerek olyat,aki tud énekelni, gyönyörü a hangja,meg szép is,de egy combnyaktörés miatt sánta. Na szerinted külömb hangal,ő hol van? Sehol. Szóval,az ő dolga,nem a miénk,de hidd el, nem csak a toll vége volt a szájában, mire aláirt egy szerződést. Meg szerintem sok sztárt,hallani kell élőben, és azonnal rájön mindenki, a mai technika, mien csodákra képes.
BigBear741222 2 months ago 2
@BigBear741222 Én ismerem általánosból Lolát..... tényleg olyan a hangja amit hallasz :) valóban tehetséges.Bár azt nemtudom mit tesz meg vagy mit nem azért hogy ne tünjön el a süllyesztőbe,de azért ne legyünk ennyire kételkedők.....hogy csak az tud fent maradni aki szétteszi a lábát.
Lisababy0502 2 months ago
@Lisababy0502 Amikor tizenévesen feltűnt, akkor valamelyik pedofil menedzsernek tette szét a lábát? Ugyan-ugyan. Addig, míg az embereket érdekli Lola és el lehet adni x darab falunapra vagy discoba addig jelen lesz a magyar könnyűzenében, mivel a menedzser nem fiatal p.ncit akar magának, hanem sok-sok magyar forintot amiből annyi és olyan csajok ugranak a karjaiba amennyire és amilyenekre igényt tart.
ideirjegy 2 months ago
állandóan a haját piszkálja...? azelőtt volt kisugárzása...a média tömeglányt csinált belőle...
aszeretod 2 months ago
@aszeretod köze nincs a tömeglányokhoz... :D nem nagyon ismerem, de mondd meg h kire hasonlít?! senkire... ő még abból a korból származik, amikor a zene zene volt... arról nem is beszélve h nem hülyeségekről énekel... (ld. Barbee - míg a szÍvünk dobog... )
szabyestofficial 2 months ago
@szabyestofficial
Milyen korból? :D
Volt szerencsém élőben hallgatni...
Jamciboy 2 months ago
én régen nagyon szerettem, de amióta "felnőtt" a kicsilány:D nem olyan kedves kis szerény lány, mint aki volt...Britney csak kicsiben...elzüllött, pedig én őt nagyon szerettem, a haja a sminkje a ruhája...ahh annyira tömeg, semmi egyedi...amit énekel az nem tőle függ, hanem a dalszövegiróktól. drágám nagyon ott vagy a médiában, ugy látom:D
nem a zenét kritizáltam, hanem magát a nőt...rossz nézni már a klipjeit...annak idején jobb volt, mint minden más is...
aszeretod 2 months ago
a többi szerencsétlen próbálkozóra hasonlit, amit százával láthatsz a tv-ben...és a mondatai se illenek össze, szóval egy gagyi szövege van, a hangja, hááát igy énekelni midnenki tud:) semmi éneklés nincs ugyanis benne..."miért van szemed csukva" ezt azért énekli, mert aki irta, már nem tudott irni...ha nem érteném mit énekel még azt mondanám hallgatható:D de az angol nyelvű zenéiben is csak a zenei aláfestés volt igazi munka:D akik anno énekeltek!!! eltűntek...
aszeretod 2 months ago
@aszeretod Ha annyira szerencsétlennek találod Lolát,akkor miért nem mutatod meg Te,hogy hogyan is kell ezt az egészet csinálni?! ;) Kritizálni én is tudnék ám.... A "miért van szemed csukva",rész pedig igenis helyesen van írva,csak tudod,a csukva régiesebb,hagyományosabb szó...a zárva szót helyettesítve.:D Ha a szöveg sem tetszik akkor meg hajrá: Írj jobbat. Aztán állj ki vele a színpadra. :D :D Tény,hogy nem a legeslegjobb a hangja,de Lola akkor is szeretni való.Hanemtetszik,nemnézed.ennyi!
TheVikuku 2 months ago
értelmetlen ez a szöveg...ha valaki nem tud énekelni ne énekeljen...én csak a tehetséget értékelem és ezzel a többség igy van...még eladható...szerencsére:D
aszeretod 2 months ago
@aszeretod haha. :D SP írta a szöveget, szerintem semmi gáz vele, a hangja pedig kurva jó, a megjelenése is... és jó énekes... lehet vitatkozni, de nyeri a díjakat és az elismeréseket, te meg kockulhatsz a gép mögül és mondhatod hogy szar, nem változtat semmin :)
szabyestofficial 2 months ago 2
őt inkább ne nevezzük énekesnek, mert azzal a tehetségeseket fikáznám, ha ezt melléjük állitanám...tömegzenéhez tömeglány kell, ez nem maradandó alkotás. csupán ennyi:)
aszeretod 2 months ago
Hát ez a dubstep porba tiprása, borzasztó amit bizonyos előadók ezzel a műfajjal csinálnak, gyalázat komolyan mondom, gyalázat.
kewellhun 2 months ago
Imádoom!! ^^ Eszméletlen jó szám lett!! =) És észrevettem hogy SP vokálozik!! =)
LoveeAjsa 2 months ago 2
nagyon jó :D
klemivani2 2 months ago in playlist Liked videos
Hol lehet olyan rövid szoknyát kapni mint ami Lolán van?(és öv van hozzá)
rayban0112 2 months ago
Istenem annyira jóó^^
suranyih 2 months ago
szerintem nagyon jó hogy Lola újra énekel :DDD nice musik :DD csak így tovább.
killlkamfun 2 months ago
nagyon jó grat lola
swatricsi 2 months ago
Lola tisztára megváltoztál
Funkycicus 2 months ago
Mondjuk ez hol "Dubstep-es rész"? Igen langyi ahhoz :D
krajczster 2 months ago
nagyon jó ! :*
iikszdee 2 months ago
A dubstep aláfestés igen is kell! Nekem nagyon tetszik! Manapság egyre több előadó használ dubstep aláfestést. Ehhez a számhoz véleményem szerint nagyon passzol:) De én amúgy is dubsepes vagyok. Nem akarok megsérteni senkit, szíve joga mindenkinek:) Lola! Ez nagyon jó szám lett!:)
httpsben 2 months ago 20
lesbian porn :D
bigfacepeter 2 months ago
Comment removed
pumt21000 2 months ago
tothl1931: teljesen igazad van! ;d
bazdmeg02 2 months ago
Nem vagyok Lola rajongó, de szeretem ezt a számot. És aki szídja, az biztos szebb, sokkal jobban énekel, és több sikert ér el. Teljesen megértem őket. :D
tothl931 2 months ago 3
Lola kiszopkodnám úgy a picsádat hogy beszarsz!
Gyuri!
umfrider16 2 months ago 69
@umfrider16 elküldenélek egy kicsit művelődni .. meghalnál ;)
xDcicaahxD 1 month ago
@umfrider16 huuuuuuuuu de igazad van Gyuri !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! XDXDXDXDXDXDXDXDXD
nyinyo01 1 month ago
@umfrider16 Hát ja xD
Deltahun1 1 month ago
LOLA FOREVER!!!!!!
fonixtuz 2 months ago 2
Ja, es majd elfelejtettem... A dalainak ugy 90%-at Avril sajat maga irja. A koncertjein zongorazi, gitarozik,
Lenarth999 2 months ago
Csenkobobike... Te egyszeruen hulye vagy... Bizonyara azrert ismerik avrilt azegesz vilagon,nkeres dollarmilliokat, nyer evente grammyt, juno awardot es egyebekt, mert szarabb mint lola... :o)))) ne haragudj de ezen csak nevetni tudok. Avril es lola is elenekelte kesha tik-tok dalat... Avrile jobb mint az eredeti, lola meg egy hangot sem talalt el tisztan. Lola csak masolni tud, vagy mas munkajaval elerni valamit. Lasd sp dalat hallhatjatok jelenleg is. Lola csak egy diszpicsa, nulla hanggal.
Lenarth999 2 months ago
Szúrnám!
Kucus8 3 months ago
AMAZING SONG! One of my favorites this period! Greetings from Cyprus!
ESCFANCYPRUS 3 months ago 7
Ez már igazi énekes nőre vall!! Gratula!! Ráadásul nem akármilyen hölgy lett belőle!!!!!! :O
blp69 3 months ago 2
na és ki vette észre, hogy SP vokálozik? :DD
csaksimanpisti 3 months ago 78
@csaksimanpisti azta en csak most tudtam meg, hogy SP az :DDDDDDDD
agiesck 2 months ago 2
@csaksimanpisti Én sose vettem volna észre!
Anita2722 2 months ago
@csaksimanpisti mindenki
qwer5667 2 months ago
@qwer5667 akkor jó, hogy kb 25 levelet kaptam, hogy khöm, idézem: "tééényleg :OOO". :) De azért kössz a tartalmas, de annál lényegtelenebb válaszodat.
csaksimanpisti 2 months ago
Na ez igen!! És ez a klip jobban illik hozzád... :) Itt is megvan az a hihetetlen sugárzás,és ezt nem tudja semmilyen rendező beletenni... Gratula...
specznazman80 3 months ago
Dla mnie język węgierski jest nie do zrozumienia ale ten utwór jest Super
staszek3064 3 months ago
Csinos, Jó hangja van, És jó a zene is.
Hajrá Lola:) <3
DragonVSDragonable 3 months ago 2
Iszonyat jó szám :))
SP gratulálok :DD
Lola szép a hangod és csinos vagy :DD
ersoft23122 3 months ago 4
3szor hallgatom,de még mindig nem tudom mit énekel :) most megpróbálom kép nélkül :))))))))
MrGsmguru 3 months ago 2