Fantasztikus videó, kár hogy kitolták a finalt Ferihegyen vagy 10 NM-re, mostmár nem hajthatnak végre ilyen leszállásokat :( ( Amúgy valaki észrevette hogy a videó hossza pont 747 :P? )
A wind-checket értette valaki?? Én nem tudtam kivenni, pedig érdekelne. Úgy látom, elég erős nyugati szél van. sokat jelent! Gyakorlatilag "megnyújtja" a végső egyenest.
Á kedvenc gépem Boeing 737-500. Érdekesnek találom az approachingot mert marha kicsi ívből közelítették meg a 31R pályát., végén elég jól be kellett dönteni. Szuper a videó! Jöhet még ilyen!
@slomoguy Ezt úgy hivják, hogy "visual approach". Az a lényege, hogy ha a meteorologiai, forgalmi, és egyéb feltételek teljesülnek, akkor bármilyen útvonalon megközelithető a pálya (ha engedélyt kap rá a pilota), természetesen minél rövidebb úton. Célja az üzemanyag-, és időmegtakaritás. Ebben a repülésben ezzel a manőverrel a szabványos megközelitesi eljáráshoz képest kb 30 kilométert sporoltak, mivel teljesen meg kellett volna kerülni a repteret + a végső egyenes hossza.Sok kicsi sokra megy.
@Lolstunter: A pilóták közötti hivatalos, azaz a repüléssel kapcsolatos párbeszédek angolul folynak az adatrögzítő miatt. Az utaskísérőkkel is csak a hivatalos párbeszéd folyik angolul, mint pl: "cabin crew, takes your seats for landing!"
u.i. ez egy részlet a "Ferihegy Titkai" c. filmből és a Párizs (LFPG) -BP útvonalról érnek haza.
Szenzációs pilóták. Reméljük még repülhetnek Magyar Nemzeti Légitársasággal
lakepowell611 2 weeks ago
hat igen, a video meg van veszve ....:)
fgiorgio 1 month ago
Szép leszállás!
Két kérdésem lenne abszolút kívülállóként:
1.: Nem aggályos amúgy, hogy ilyen hirtelen kanyar majd leszállás? Vagy pont a biztonság miatt tolták kijjebb a finalt?
2.: Nem elvárás a szebb angol kiejtés? Itt amit hallunk az pl. borzasztó, pl. szöRti, stb
Infomaker69 2 months ago
@Infomaker69
Kanyar???? Talán forduló nem?! Amit irkálsz az a borzasztó. Szebb angol kiejtés? Ez fónia ez így a jó!
carlosflyHUN 4 days ago
@carlosflyHUN én kérek elnézést.
Infomaker69 3 days ago
egyszerűen hihhetetlenül szép leszállás.... Üdv a személyzetnek!
ggabesz80 3 months ago in playlist Favorite videos
Gyönyörű leszállás
majorartist1 4 months ago
Amazing video!
KrisYYZ 8 months ago
737-300!!!! wind check: 20, 23 knots 30 azaz 200 és 300 fok között 23 csomós szél
EchoZuluSierra81 10 months ago
Wow very nice visual approach :)
DelfinoDelphis 11 months ago
@feketemalna Ez nem egy 737-400?
Railfan6620 11 months ago
Fantasztikus videó, kár hogy kitolták a finalt Ferihegyen vagy 10 NM-re, mostmár nem hajthatnak végre ilyen leszállásokat :( ( Amúgy valaki észrevette hogy a videó hossza pont 747 :P? )
bicsfukker 11 months ago 8
A wind-checket értette valaki?? Én nem tudtam kivenni, pedig érdekelne. Úgy látom, elég erős nyugati szél van. sokat jelent! Gyakorlatilag "megnyújtja" a végső egyenest.
posseidonnnn 11 months ago
A végén az a amgángép mikor kigurul, olyan jol "érzi" a gurulout egyenetlenségeit, s rugozik.. na ez az a "feeling", amit a szimulátorból hiányolok!
Tetszett ez az approach! Gyönyörű! Szép is a repülés!
posseidonnnn 11 months ago
Jól hallod Start swithes - on, recall - check, speed break - arm (green light!, landing gear - down (3 greens), flaps - 25 please.
steve1435 1 year ago
@steve1435 ez a landing checklist??
abelberegi 8 months ago
azt nem tudjátok hogy mit mond 3:16-nál? valami startswitches-et értek
abelberegi 1 year ago
@abelberegi Start Switches
balazstoth96 1 year ago
Nice! Thanks for sharing! It's the first time I see a crew extending gear before flaps.
canabisonmars 1 year ago
ez szép landoláss volt!!grat milyen géppel mentetek???
TILINGERDANIEL 1 year ago
Nagyon szép videó!
GellenTh 1 year ago
Pont most lattam a Ferihegy Titkai cimu remeket, abban ugrottak fel a sracok egy Budapest-Parizs returra, es ez a Ferihegyi landolasuk vagatlanul.
Kenny0MG 1 year ago
hát, elég szokatlan megközelítés....és szép.
fgiorgio 1 year ago
Comment removed
sandrew78 1 year ago
Á kedvenc gépem Boeing 737-500. Érdekesnek találom az approachingot mert marha kicsi ívből közelítették meg a 31R pályát., végén elég jól be kellett dönteni. Szuper a videó! Jöhet még ilyen!
balintka25 1 year ago
Ez így szabályos volt? Parádés manőver, de hát így csak vészhelyzetben közelítenek meg egy polgári repülőtér leszállópályáját, neeem?
slomoguy 1 year ago
@slomoguy Ezt úgy hivják, hogy "visual approach". Az a lényege, hogy ha a meteorologiai, forgalmi, és egyéb feltételek teljesülnek, akkor bármilyen útvonalon megközelithető a pálya (ha engedélyt kap rá a pilota), természetesen minél rövidebb úton. Célja az üzemanyag-, és időmegtakaritás. Ebben a repülésben ezzel a manőverrel a szabványos megközelitesi eljáráshoz képest kb 30 kilométert sporoltak, mivel teljesen meg kellett volna kerülni a repteret + a végső egyenes hossza.Sok kicsi sokra megy.
posseidonnnn 11 months ago
A légi közlekedés általános nyelve az angol. Angolul beszélnek a pilóták, a légi irányítók, az utaskísérők (a légitársaság nyelvén kívül)
Dagadt81 1 year ago
mért beszélnek angolul és magyarul felváltva?? egyébként szép videó
Lolstunter 1 year ago
@Lolstunter: A pilóták közötti hivatalos, azaz a repüléssel kapcsolatos párbeszédek angolul folynak az adatrögzítő miatt. Az utaskísérőkkel is csak a hivatalos párbeszéd folyik angolul, mint pl: "cabin crew, takes your seats for landing!"
u.i. ez egy részlet a "Ferihegy Titkai" c. filmből és a Párizs (LFPG) -BP útvonalról érnek haza.
nullakilenc 1 year ago
Ez tényleg zseniális.. Gyönyörűen letették, és az a ráállás a kifutópályára.. :)
MrStev2 1 year ago
zseniális...
GabaHUN 2 years ago