..a jobbik-ot Csurka szerint az mszp pénzeli(?), mások szerint az USA-ból a CIA, csak azért a kis allantas érdekért, hogy, ahol lehet bomlassza az EU-t, ugyanis az USA-nak NAGYON NEM az érdeke h legyen még 1 riválisa a gazdaságban és a katonai téren....ezek sajnos megvezetett bábok...
A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét és kimondta, hogy a televízió idén január 20-án valótlanságot közölt és valótlanul híresztelte, hogy Bajnai Gordon a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán emberek haláláért lenne felelős. A bírósági döntés augusztus 31-vel lett jogerős. A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet.
A SOK AGYMOSOTT JOBBIKOSNAK EGY TÁROLT MAGYAR NEMZET KIIGAZÍTÁS, AMIT A LAP KÖZBEN ELTÜNTETETT:
tinyurl(pont)com/3sambf6
„Pesty László Bajnai Gordonról: Ő emberek haláláért felel” című közleményünkben valótlanul híreszteltük, hogy Bajnai Gordon a HAJDÚ-BÉT Rt. kapcsán emberek haláláért lenne felelős.”
A jobbik ugyan azt akarja mint hitler!Hatalmat minden áron!Ezért be szítja a gyűlöletet az emberek szivében,mert sajnos ez össze fogja őket!Ez egy gyilkos-arra buzdítja az embereket hogy gyerekeket őljenek!Terroristák!A saját nemzetét terrorizálja!
szónoklattan. ezt amúgy tanítják... tehát ha olyan dolgokat szavakat kifejezéseket egymás után artikulálatlanul kiabálsz akkor ezt kapod. meg a sok marhát aki a saját népét ölné. csak kíváncsi lennék ha lelőnék a kedves mamát.
de Úristen ennyire akarni a hatalmat. ezt képtelen vagyok felfogni. gratula megvezetett magyarok.. ennyit az etiketről és ennyit arról hogy ti intelligens kulturált embereke vagytok.
Csak részletek szűrődtek át felém. Azt tudom, hogy el akarnak számoltatni mindenkit, és ezzel egyet értek. Az oktatáspolitikájukról nem sokat tudok. Megpróbálok utánaolvasni egy kicsit, ha lesz időm, de most túl sokat dolgozom.
A 2. az oktatást és az egészségügyet nem kellene profitorientáltan kezelni. Az oktatáson és nem a segélyezésen keresztül felemelni a cigányságot, ha integrálni szeretnénk őket (Ez bizony kérdéses jó pár Jobbik szimpatizánst illetően, bocs, de ezt el kell ismerned).
Van egy oktatáspolitikát érintő reformjavaslatom,amellyel 15-20 év alatt meg lehetne oldani a cigánykérdést. Sajnos kell ennyi idő.
Nem ítélem el a Jobbikot, de őket én felkészületlennek tartom. S jelenleg nem a bal kéz nem tudja, hogy mit csinál a jobb kéz. Vannak olyan témakörök, amelyekben a két főpolitikus Morvai és Vona másként nyilatkozik. Szóval vannak repedések. Persze én csak egy hülye bölcsész vagyok.
ha a nácik megint uralomra kerülnek... mert fognak ugye itt a jobbik akkor majd lesz 1 hatalom, ami tiszta és a porba tiporja ezt az országot és a szélsőjobbot.. az szélsőjobb csak ebből tanul
Tudatlan, te ne idézz senkit, nem a te tisztséged:) Vona és a pártja volt az egyetlen aki kiállt a kilakoltatásra várókért! Kiállt érted és értem. A többi meg fejet hajtott, te pedig nyaldostad a töküket...
Így van. Helyesen írod. De kihagytad, hogy zsidó, buzi vagy büdös komcsi megszólítást. Ha valaki másként gondolkodik,akkor az a nép ellensége. Figyelmedbe ajánlom Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét c. regényét.
Nem egyáltalán nincs ínyemre az ilyen megszólítás. Sokan összekeverik a Jobbikot a szavazóbázisa egy részével, Van aki kedveli az ilyen megnyilatkozásokat, de a bázis nagy része nem... Ez a baj tehát, hogy a Jobbikot a szavazóbázis alapján ítélik el... Pedig megnézném mondjuk a Fidesz vagy az új kedvencem: az LMP táborát... Tehát ne ez alapján ítélj.
Jól van, akkor Te is értelmes ember vagy. Én nem vagyok párttag, de tudom mi a lényeg. A gazdaság működése, ha az nem megy, akkor csak ígérgetünk. 2. Korrupció büntetése (vagyonelkobzás és letöltendő komoly 5-15 év börtön), a feljelentőt megjutalmazni-EZ működik az USÁ-ban. Nálunk azért nem vezetik be, mert mindenki lop-csal-hazudik, teljesen pártfüggetlen.
haverom anyjának magyarázta egy "főbb" jobbikos, hadjuk a nevét, de úgymond vezetői pozícióban van: Ő tudja ki áll a vidéki cigány gyilkosságog mögött, ( ez titkos info. persze, de ő azért tudja ), hogy az izraeli titkos alakulat áll a gyilkosságok mögött, akik azért jöttek ide magyarországra, hogy az ő rossz hírüket keltsék! már csak arra lennék kiváncsi ezt hány embernek adta be a jobbikban...
@zsolt2001 hát akkor azt hiszem BOHÓC úr vedd le a maskarád:)
A Jobbiknak van egyeüdl programja arra, hogyan lehet visszahozni a cigányokat a törvényes, munkás életbe... A többi párt csak rasszista jelzővel dobálózik, a buta nép meg hisz nekik. NEM SEGÉLY kell, hanem munka, aki nem akar dolgozni, de tudna, az ne is egyék. Ilyen egyszerű. Ha te vagy olyan szamár, hogy dolgozol még 8 főre, hát csináld:)
amíg bárki egy beszéd alatt "mocskos buzi" jelzőket illet akárkire, addig az a társaság erősen rasszista, és a rasszizmus büntetendő. És igen, rasszista Morvai Krisztina és Vona Gábor is.
svejci hiteleseknek vissza a lakásokat , házakat, autókat. zsidihisztől, mcö től és a parlamenti pártokt kutyáktól teljes vagyonelkobzást! és börtönt, kápókkal! vagy lincselést!
This comment has received too many negative votesshow
Meg miért nem lehet már Baló Gyuris lábtörlőt venni? Azt mondja a gyártó, hogy mert megtiltottátok neki.... és miért? Meg miért kell 2x-es áron megvenni a lábtörlőket? Azért mert a felét be kell csengetnie a pártkasszátokba? Menjetek ti a kurva anyátokba mostmár.
De miért a háza előtt vergődik? Van félmilliós tábora miért nem csinálták meg a nagy rendszerváltást? Ennyi emberrel meg lehetett volna Gáborka...
Vagy ez megint olyan szájkarate volt mint a Trianon konferencia meg a halálbüntetés amit már Balóné annyira ellenez? Apropó Balóné miért ellenzi a holokamu tagadását? Bejutottatok az EP-be aztán behúztátok fületek farkatok. 1x bedőltem nektek, még1x nem fogok.
"behúztátok fületek farkatok.": öreg követed, de az EP-s felszólalásokat?? szlovákia kizárásának indítványozása nekem nem éppen fül-farok behúzásnak tűnik pl..
"miért nem csinálták meg a nagy rendszerváltást": 2006-ban megpróbálták az emberek és mi lett a vége?? Szted ha most kimennénk az utcára így tüntetni mi történne?? A rendőrség kiprovokálná a balhét, aztán a rendszer simán betiltathatná a Jobbikot...
"miért ellenzi a holokamu tagadását?" Miért te talán nem ellenzed, hogy a 3 évet kapjon valaki azért mert nem úgy gondolkodik, ahogy a Zsidók azt elvárják... érdekes... érdekes, hogy azon nem háborodsz fel, hogy azért meg 1 év felfüggesztetett kapott egy cigány, mert agyonvert egy magyart... Azt nem tudom, hogy a lábtörlőkből, a Jobbik lát-e pénzt, de ha igen akkor annál jobb, lévén nekik honnan máshonnan lenne pénzük..
Én pedig azon csodálkozom hogy a sok mszp szavazót nem lehet lecsukni súlyos elmezavar miatt, mert aki ez a 8 év után is rájuk szavaz, annak biztos van valami baj a fejében...
Amúgy inkább népizgatás az amit az mszp művelt, beismerték hogy csaltak és hazudtak, és mégis volt pofájuk tovább kormányozni....
zsidó nemzeti mozgalom, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zSIDÓ ÉRDEKEK VÉDELME A VILÁG MÁS ORSZÁGAIBAN.
Mikor tanultok már, jobbosok, így nem fogunk sokat elérni! Nekem is megvan a véleményem izraelről meg a cigánybűnözésről, de ezeket nem szabad ilyen nyíltan kimondani!
Az ellenséget észrevétlenül kell bekeríteni, nem ordibálva!
Amúgy nem azért zsidóznak amiért a csöködt agyad gondolja, hanem mert sajnabajnai, (tudod a "magyar minisztetelnök") az oszkóval, ferkóval stbstb cionistának tartjuk. Fanka sem kérdi véletlen, miért pont itt álmodták meg cion földjét..
@kernyaa te hogy mered a szádra venni Isten nevét???
Ezek fasiszták veszélyesen hülyék. Nem tudom hol voltak eddig de remélem visszahuznak oda gyorsan ahonnan jöttek. Mégjobban lerontják a magyar színvonalat:S
szerintem azzal foglalkozz, hogy TE emeld, vagy tartsd a színvonalat, tudom elég nehéz:) Ezek a beírások nagyon gázak... Bocsi, de a fasizmus fogalmával sem vagy tisztába, a Jobbik programjával sem, a Magyar Gárda munkájával meg végképp...
nem azt mondom, hogy mindenkinek kell szeretni Gordont, de talán a lakását, a magánéletét békén lehetne hagyni. a stílusról nem szólva, az a beszélőt minősíti.
Ez szerintem is igaz. Csak a közvetítés módja nem mindegy. De sajnos a politikában nem ritka a hazugság. Amikor ekkora ügy lett abból, hogy a Gyurcsány azt mondta: hazudtunk..., nem gondoltam volna, hogy ebből ez lesz. Mintha csak azt mondta volna, hogy nappal világos van, éjszaka meg sötét... Én itt azzal nem értek főleg egyet, hogy racionális érvet manapság nem tud felsorakoztatni a jobb oldal. (A FIDESZszel egyetemben)
Valóban.....Gordon eddigi tevékenysége a bíróságok hatáskörébe tartozik. De akár meg i dögölhet, ha itél felette a nép. Engem ugyan nem fog zavarni, hogy a Kozma utcában bűnhődik -e meg, vagy a háza előtt. Annak a kilenc libatenyésztőnek nem lett volna joga a csládjáal élni??? Hö?
Ismét egy undorító húzás a Jobbiktól. Valahogy elegem van már abból hogy azt hirdetik hogy védjük ápoljuk a hazánkat és közben az Európai parlamentbe minden szinten lejáratnak minket. Ugyanaz zajlik le mint az 1929-32-ig tartó világválságban a szélsőségek megerősödése. Arról nem is beszélve hogy ők tolvajoznak mikor mindenki tudja hogy szétzúzták a MIÉP-et és "véletlen" eltűntek pénzek aztán hirtelen megerősödött a Jobbik.
A Magyar keze viszket, de nem keni el ezt az ocsmányságot, még keresi a zsebkendőt. Ha végre megtalálja eltűntök mind az arcról, és újra tiszták leszünk. Csak kár h náthásak vagyunk...
Azért itt összegyűlik a takony, ugye Divi? Gyűltök a jobbik orrlukába, és a belem kifordul tőletek. Már lefolytatok a szájba, az nyálkás és ragadós lett tőletek- bemocskoltátok a médiát. Az áll(am)on felgyülemletek, talán gusztustalan gócpontotok is lehet, de utatok a mélybe visz, le fogtok csöppenni.
Magyarorszagnak most iszonyu szuksege van kökemeny, radikalis, aggressziv JOBBoldalra...ki kell tisztitani a magyarellenes zsidokat, cigokat a közeletböl. Nem szabad a zsidesz-likudra szavazni; a Jobbik az utolso esely kulönben egyszeruen kirtanak minket ezek a mocskos cionista zsidok; ezert is tenyesztik a cigokat/orkokat.
A kettős állampolgárság leszavazását nem lehet rájuk fogni. Azt magyarok tették.
A gazdasági csőd az erdélyi magyar Medgyessynél kezdődött (felelőtlen gazdaságpolitika).
Magyar rendőrt ver a magyar tüntető, magyar skinhead veri a magyar homokost, magyar graffitys bassza szét az épületeket és magyar adócsalóból több van, mint tisztes adózóból.
Te tényleg ennyire idióta vagy vagy segítenek? Milyen magyarellenesről beszéltek pont ti,a szélső jobboldaliak? Hitler szerinted mit akart velünk kezdeni? Nem éppen gazdagságba emelni. Te még hiszel a mesékben, hogyha kiirtotok magatokon kívül kb mindenkit,akkor minden jó lesz? Megnyugtatlak,ugyanannyi hülye van a fehérek közt,mint a cigányok között,csak arányaiban többnek tűnik a cigányoknál.
A mű-magyar sovinisztáktól mentse meg az Isten Magyarországot és a Jobbikot is. Azoktól, akik azt hiszik mindenkinél mindent jobban tudnak, de SEMMINEK nem néznek utána alaposan. A Discovery Channel, meg némelyik a magyar-Istenítő soviniszta elmebeteg könyve nem "igaz" forrás.
Remélem tankert és hasonszőrű társait lelövik, amikor végre igazi jobboldali rend lesz az országban.
LPG8814 amikor jobboldali rend lesz az országban, akkor a hozzád hasonló zsidóbérencek fogják a dunában végezni. Nyugodj bele cigánygyerek, hogy a hitler csak egy koszos zsidó volt akit a zsidók pénzeltek. A fegyvergyárosai is zsidók voltak, és az anyja is az volt. Ha annyira hülye vagy, hogy nem akarod kihúzni a nyelved a kis zsidó torzszülött valagából, hogy továbbláss az orrodnál, az a te bajod. Mocskos kis zsidóbérenc köcsög.
:-D Remélem szeded rendesen a gyógyszereid, és egyszer meggyógyulsz (vagy megdöglesz végre). Az orvosod helyében én fokoznék az elektrosokk terápián..
LPG8814 az anyádnak kellett volna elektrosokk terápia akkor most nem basznád itt magad feleslegesen. Egyébként hitler akkor iis zsidó volt ha beledöglessz a fajtáddal együtt.
Gratulálok, egy utolsó putris cigány is megirigyelné ezt a szöveget.
Hitler nem volt zsidó. Az őt támogató gyárosok, és a zsidókkal való tárgyalások kapcsán is vizsgálódnod kéne egy kicsit. Összeesküvés elméletekből, melyek a nevetség kategóriájába tartoznak, nem lehet egy politikai nézetet felépíteni.
LPG8814 Látom putris cigányoktól tanulsz. Jók a mentoraid. Csak azt nem értem akkor hogy lettél hitlerimádó balfasz. Ill most már értem. hitler és az őt támogató zsidókkal kapcsolatban is vizsgálódtam épp ezért mondom hitler zsidó volt. Mivel te nem vizsgálódtál ezért nem tudod. De ez a te bajod, és az is, hogynyomorék vagy. Egy a lényeg. A hitlered kozsos kis zsidrák volt és ezen a hülyeséged sem változtat.
Nem pusztán arról van szó hogy Hitler ki volt, az egy téma a sok közül. Az a bajom veled, és sok más emberrel itt a nemzeti oldalon hogy tudatlanok vagytok, e mellé társul a beképzeltségetek és a gyűlölködő primitív stílusotok amivel másokat is le akartok rántani.
Amíg az ilyenek, mint te adják meg az alaphangot - sajnos a balliberális oldal hatásosan fog ijesztgetni egy "csőcselékkel" és nem is fogunk semmire jutni.
LPG8814 Érdekes fordulat Egy hitlerimádó fogja megtanítani a magyar nemzeti oldalt a felebaráti szeretere. Megfeküdte a horogkeresztes pocidat a sok gyűlölködés kishitler? A ballib oldal, épp a magadfajta adolf hitler fanokkal tud ijesztgetni te ártány.
Ezt gondold át, tekints el attól hogy anyáztam, és ezúttal ne az érzelmeiddel próbálj gondolkodni hanem az eszeddel.
Nem olvasom el a válaszod, tudom mi lesz benne. Kiszámíthatók vagytok, túlzottan is. Gondolkodj, és nézz utána a dolgoknak jobban. A piros fehér zöld máz nagyon vékony rajtad is, az érzelmek kevesek.
LPG8814 te jössz a piros fehér zöld mázzal amikor egy zsidó vezért imádsz? Olyan szánalmas hogy képes vagy komolyan venni magad.
nincs elég erőd, és bátorságod hogy szembesülj a vezéred származásával, mert akkor az egész eddigi életed romokba dőlne. Az egész szaros kis zsidrák kártyavárad... és azt nem bírnád. Kezdj új életet ennek fényében: hitler zsidó volt.
gun844 Nem mindenki, de sajnos úgy elszapoprdtatok, mint a patkányok a gettóban, ezért rátok férne már egy kis "születésszabályozás". Egyébként én a zsidóbérenceket is gyakran lezsidózom, mert nem érdemelnek mást. Azok még tán rosszabbak is. Szerintem zsidó sapkát meg műszakált adjál inkább anyádra, és úgy élde vele ezután, a mindennapos nemi életedet. Lehet, hogy feldobja az unalmas hétközpajaitokat amin simán csak úgy dugtok mint a nyulak.
Mit értek el azzal, hogy ide kommenteltek? csak az időt fecsérlitek. Nem a youtube hozzászólásai fognak "rendszerváltást" hozni, hanem az élő, valós politika. 0%-ban befolyásolnak engem az ilyen ocsmány 60IQ alatti hozzászólások.
pfff... Ekkora baromságot. Ezt akarod velem beetetni? Ha Te ott lennél egy békés tüntetésen <látod, én nem elmebetegezek, hanem nagybetűvel tisztellek meg :) < mitől félnél jobban? sünöktől, vagy a MGárdától? Nem sértődök meg, hogy lebetegeztél, hanem inkább sajnállak, hogy a dezinformáltság börtönében élsz és nem tudod, hogy mit beszélsz.
dzoe te tiszta értelem vagy!!De az nem zavar,hogy amikor elmész szavazni,akkor hivatalosan ott van egy kommunista párt!!??Az nem zavar,hogy ez hány ember kegyeletét sérti ugye??Mi lenne,ha a többi párt mellet,lenne egy fasiszta párt??Vagy csak azt nem lehet?Komcsik lehetnek?Vona uszít?Te szerencsétlen nyomorult,neked nem az lenne jó ha valaki olyan lenne az elnököd,aki föld,munka,mezőgazdaság mellett van??Demagóg te vagy félkegyelmű emberke!!
El magyarázom neked miért lehetnek vörös pártok.Mert nyugaton nem öltek!Ez a helyzet ennyi az oka.Fasiszta párt pedig azért nem lehet mert megölnének titeket ha fasiszták lennétek.A fasizmus a sátán vallása.
Még szerencse, hogy a balliberális oldal csupa igazat mond, és hogy a fidesz inkább semmit se szól... Az pedig, hogy hazugság-e, akkor derül majd ki, ha a jobbik az országházba jut. Vona szerintem pont hogy az egyik legértelmesebb és egyenesebb személy a többi felszólalóval szemben (még ha ő is irányít hangulattal).

Vona egy demagóg, és semmi több. ele kisebbrendűséggel. Azért uszít, mert meg van keseredve. Így uralkodik a többi keserű, elvetettséggel küzdő szerencsétlenen.
Morvai arca és beszéde pedig éles ellentétben van MINDIG! Ezt hívják KÉPMUTATÁSNAK.
Jajj emberek :)! Meg fogjátok látni, hogy semmit nem fog változni az életetek akkor sem, ha a Jobbik kerül hatalomra. Magatokban bízzatok, ne politikai pártokban! Csak magatokra számíthattok, egy párt sosem fogja megoldani a problémáitokat! Üdv minden magyar honfitársamnak :)!
Ti nagy nagy baszott nagy magyarok vagytok, mindenki magyar ebben az országban ha magyar állampolgár nem azért mert beállt abba a kibebaszott gárdába! Testvériség, hülyék az egész kormányzatot át kell alakítani! Sztetek mennyit kap a morvai a fasz szonoklásaiért? Ebből csak ő nekik lesz profitjuk!! Pénzre megy a politika nem a ti javatokra!!
De nem jobbikkal, azok is takarodjanak a szedett vedett falkájukkal a francba, ti beszéltek szeretetről, azt bennetek van a legnagyobb gyülölet!!! MIt akartok, ?? A világ szégyene ez az ország? h csak a zsidozás az egymás gecizése megy!!! Igy a bajnai a bajnai pártiak meg ugy a morvai, mindegyik gyökér fasz, bent jot nevet az összes a demokrácián meg rajtatok, ezek a háttérben egymás faszát szopják azt röhögnek rajtatok!!

Mekkora faszok vagytok, teli van az agyatok a nagy magyarsággal, ti faszkalapok mi az h cionfasiszta? Mi az értelme ennek te faszkalap agyoniskolázott hülyegyerek?? Jobbik meg afidesz szted majd jobb lesz? Mi lesz ebben az országban, azt mondjátok nagy magyarság azt ki a legnagyobb cigány ebben a szájbakurt orságban? A ti fasszopo orbánotok!!! Gondolkodjatok emberek!! NEm a jobbik sem a bal hozza majd el a megváltást, kormány csere mindenestül!
A "túlélő" zsidóknak nem kellet párttaggá válniuk, mert a származásuk jelentette a garanciát....ez súlyos hiba volt a párt részéről, amelyet a '89-es események igazoltak....
Tanuljunk a múlt hibáiból és a "túlélőket" ne engedjük a párt közelébe sem!!!!
Vona Gábornak igaza van a sunyi libsi fidesszel kapcsolatban. Nem szabad hagyni, hogy a fidesz alattomban felhasználja a Jobbik munkáját a maga javára.
Ez kis-hegedüs nagyon jól tudja, hogy bajnaigordon sohasem volt kommunista. Márcsak koránál fogva sem. Mégis igyekszik egy csapással két legyet ütni ez a kis saulpálarcu papocska. Szándékosan ködösit és próbálja eladni bajnait mint vörös kommunistát. Bajnai nem kommunista, hanem cionfasiszta ügynök, aki a náci izraelt szolgálja Magyarország tönkretételével. Ez ellen kell fellépnünk nekünk egységesen magyaroknak jobb- és baloldalon egyaránt!!!
A Thürmer Gyula vezette Munkáspártnak nem a párt nagyságában, létszámában van az ereje, hanem a párt hiteleségében. A Munkáspárt mindvégig megmaradt magyarnak és NEMZETINEK!!!
A Munkáspárt nemzeti politikát folytat és a magyar nemzeti erőknek most minden oldalon össze kell fogni a közös belső és külső ellenséggel szemben. A jobbiknak is jól jöhet egy megbizható magyar szövetséges a fidesz meg a többi liberális szemét párt ellenében!!!!
A magyar Nemzetet nem a hegedüslóri féle szélhámosok kellene, hogy vezessék lelkileg, hanem az igaz Isten, aki nem azonos hegedüslóri gyűlölködő és bosszuálló Közel-keleti törzsi istenével.
Ez az ifju hegedüslóránt nemrég még a keblére kivánta ölelni a bajnaigordon féle zsidó testvéreit. Tessék csak visszalapozni néhány hónappal ezelőtti beszédeit. Mi ez a pálfordulás? Lehet, hogy izraeli vallási főnökei kiadták neki az utasitást a BEÉPÜLÉSRE????
Egyébként 8-9%-ra tartom a Jobbikot most,de még jön az alatt a 8 hónaig alatt sajna pár Cozma meg Horák Nóri meg Olaszliszkai ügy és utána még többen leszünk! Csak lássanak az emberek végre tisztán! Ők az igazi magyar emberek! Nélkülük nem lesz itt semmi változás a gazdaságban sem és a közbiztonságban sem! Magyarország a Magyaroké! Hajrá Jobbik!
bejut a Jobbik Fidesz nélkül is papa hidd el nekem!
egész gárda meg mindenki aki normálisan lát az rájuk fogja tenni a voksot... volt 4 éve a fidesznek amikor semmi nem volt csak magyarázás és kétszínűsködés, emberek átverése.... Jobbik soha nem fog velük összeállni hidd el! Egy cigány soha nem fog igazat mondani.
A Jobbik csak a Fidesztől tud szavazatokat szerezni! Én megértem, hogy tenni szeretne már a Jobbik valamit, de ilyen nyertes helyzetben a Fidesz nem kockáztathatja meg, hogy szavazatokat veszítsen ,mert összefog a Jobbikkal!
(még ha nagyon sok mindenben egyet is értenek) Én remélem, hogy bejut a Jobbik is, mert Pl Morvait szívesen elnézném Belügy vagy Rendészeti miniszternek, pedig fideszes szavazó vok!
Krisztinát nem fogod miniszterként látni, hiszen biztosan ki fog jutni Brüsszelbe, mivel remélhetőleg van jópár nálad némileg okosabban gondolkodó ember ebben az országban. Bár az ilyen rendezvényeken általában az egyszerűbb emberek vannak túlnyomórészt, de a jobbikot rajtuk kívül még többezer a magyar földet, kultúrát, tradíciót féltő ember támogatja. Hajrá Jobbik!
Persze Morvai megy Brüsszelbe. Csak megakartam nevezni egy olyan személyt aki szerintem méltó lenne arra, hogy a belügyeinket irányítsa! Én azért támogatom a Jobbikot /nem a szavazatommal, mert sajna csak 1 pártra lehet szavazni/, mert az EU-ban ahol megkell vívnunk az igazunkért, a legfontosabb, hogy egy Magyarokat és Magyarországot valóban szerető személy képviseljen minket!
ugyan már... olyan jellegű a különbség, mint az mszp és mszmp között - valójában mindkettőben a komcsi internacionálét éneklik, közös gyökereik vannak.
egyébként meg thürmer-rajongó vagy, ehhez meg nem kell comment... de ezt a meccset már valóban többször lejátszottuk :-)
még vmi: a köszönéssel kicsit eredetibb is lehetnél: mi az, hogy "jobb jövőt"?!
Whember fiam... neked most történelemből egyest kell adjak, mert hülye vagy! Tessék jobban tanulni, igyekezni, hogy a magyar történelmet jobban megismerd. Erre még az sem lehet mentség, hogy egyházi neveltetésben részesültél.
A nemzeti kommunizmus az elzsidósodott szocialista pártok, országok (birodalmi németország, szovjetunió) ellentételezése miatt jött létre Magyarországon!!!!!
Osztrák unió,szovjet unió, európai unió mi jót hoztak Magyarországnak? A hatalom mindig és akkor dicsérte őket, na meg jó is élt.A Magyar ember lemocskolássára pedig mindig találtak valamit,mint mostanában a "szélsőséges , fasiszta antiszemita......" és máris le van sározva a jobbik. Lemosni pedig nics módjában a média is az övéké.
"Adolf-klónok pedig a bajuszos bácsi halála óta is vannak. Így gondolom. "
Tudom,igazad van: a minap nevezték ki az egyiket Izrael külügyminiszterének.(és aki elolvassa néhány beszédét,látja gesztusait pl. itt a youtube-on,az megérti,hogy ez sajnos nem egy poén volt ...)
Érdemes+nézni ! Drábik János/Bogár László /M.o valós helyzetéről/ M. Naddeo,Pap Gábor,kurultaj videók /eredetünkről/ google: magyarul zeitgeist /6 film!/ Nyírkai jóslat! Yotengrit! /M.o-ról/ vévévé pont magyarokszovetsege pont hu vvvv pont eleg pont hu. vévévé pont kurultaj pont hu Posta Imre!/ rendőrségről/ vévévé pont seresmaria pont hu/írjatok alá / Információ,Tudatosság,Változás !Mi a fenét tudunk a világról ? film aTudat erejéről :))
Nos nem kell "zsidózni", nem kell "sz*r MSZP"-t kiabálni, a lényeg, hogy az országot továbbra is köztörvényes, korrupt bűnözők vezetik! Ezt nem kell így körülírni, EZEK TÉNYEK! Valamit tenni kéne, de nem történik semmi :( !!! Gyurcsánról tudok pár dolgot, amit ha én megjátszanék, akkor mondjuk hűtlen kezelésért éltefogytot kapnék ;)! Ezek tények, le kéne csukni ezeket!
Szégyellem, hogy egy ilyen ember lelkész lehet.
Vik76ful 3 days ago
..a jobbik-ot Csurka szerint az mszp pénzeli(?), mások szerint az USA-ból a CIA, csak azért a kis allantas érdekért, hogy, ahol lehet bomlassza az EU-t, ugyanis az USA-nak NAGYON NEM az érdeke h legyen még 1 riválisa a gazdaságban és a katonai téren....ezek sajnos megvezetett bábok...
luzerosss 1 week ago
A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét és kimondta, hogy a televízió idén január 20-án valótlanságot közölt és valótlanul híresztelte, hogy Bajnai Gordon a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán emberek haláláért lenne felelős. A bírósági döntés augusztus 31-vel lett jogerős. A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet.
MrAsdfvf 2 weeks ago
mno(pont)hu/belfold/helyreigazitas-225902
magyarnemzet(pont)com/portal/528044
OLVASSÁTOK!
ejozsi8 2 months ago
A SOK AGYMOSOTT JOBBIKOSNAK EGY TÁROLT MAGYAR NEMZET KIIGAZÍTÁS, AMIT A LAP KÖZBEN ELTÜNTETETT:
tinyurl(pont)com/3sambf6
„Pesty László Bajnai Gordonról: Ő emberek haláláért felel” című közleményünkben valótlanul híreszteltük, hogy Bajnai Gordon a HAJDÚ-BÉT Rt. kapcsán emberek haláláért lenne felelős.”
ejozsi8 2 months ago
Parádé ez az egész!!
MrTouchwiz 10 months ago
A jobbik ugyan azt akarja mint hitler!Hatalmat minden áron!Ezért be szítja a gyűlöletet az emberek szivében,mert sajnos ez össze fogja őket!Ez egy gyilkos-arra buzdítja az embereket hogy gyerekeket őljenek!Terroristák!A saját nemzetét terrorizálja!
azrae83 11 months ago
szociopata állat, kinyomta a hátsóján a saját utódján? milyen Istent szolgál ez az ember? Mert a magyarokét nem!
makikutya 1 year ago
@makikutya Ebben teljesen igazad van. Így nem beszélhetne egy politikus.
banpepe85 1 year ago
HOLOKAMU:)))))
76sanyika 1 year ago
xd ennyire szarul összevágni ... egy ovodás jobbat csinál...
96next 1 year ago
Az emberek tudatlannak születnek nem ostobának. Ostobává a média és az oktatás teszi!
SuperCsubi 1 year ago 2
@SuperCsubi Az oktatásról annyit, hogy az iskola célja pont az hogy ne légy tudatlan.
Semyaza89 8 months ago
A Médiának nem szabad hinni emberek! Titeket manipulálnak!!
SuperCsubi 1 year ago 3
@SuperCsubi
Aki elhiszi, hogy Bajnaiék vitték csődbe az országot, meg hogy emberek haláláért felel, azt manipulálják a legjobban.
ejozsi8 2 months ago
Szégyellheti magát az az egyház, amelyik egy ilyen sőtét aljadék embert egyáltalán beenged egy templomba.
MrTibi3 1 year ago
@MrTibi3 Egyáltalán nem sötét! Azek megvezető felvételek...
Gezucu01 1 year ago
úgy beszél mint egy geci pap vagy szerzetes:D
magyarmatyi 1 year ago
Undorito
SiposAdamFSPC 1 year ago
szónoklattan. ezt amúgy tanítják... tehát ha olyan dolgokat szavakat kifejezéseket egymás után artikulálatlanul kiabálsz akkor ezt kapod. meg a sok marhát aki a saját népét ölné. csak kíváncsi lennék ha lelőnék a kedves mamát.
de Úristen ennyire akarni a hatalmat. ezt képtelen vagyok felfogni. gratula megvezetett magyarok.. ennyit az etiketről és ennyit arról hogy ti intelligens kulturált embereke vagytok.
dekacster 1 year ago
érdekes hogy akkor mosolyodik el Vona ,mikor a tömeg azt üvölti fegyverbe"""
ez a vezető, ez kell a hazánknak ?? az erőszak'''
''el kell menni egymás tüntetéseire"""
arról beszéltek h elvették a nemzeti vagyont de arról nem hogy az hogyan kerül a Magyar nép kezében valójában''
gtilowrider 1 year ago
Csak részletek szűrődtek át felém. Azt tudom, hogy el akarnak számoltatni mindenkit, és ezzel egyet értek. Az oktatáspolitikájukról nem sokat tudok. Megpróbálok utánaolvasni egy kicsit, ha lesz időm, de most túl sokat dolgozom.
Daidalosz007 1 year ago
A 2. az oktatást és az egészségügyet nem kellene profitorientáltan kezelni. Az oktatáson és nem a segélyezésen keresztül felemelni a cigányságot, ha integrálni szeretnénk őket (Ez bizony kérdéses jó pár Jobbik szimpatizánst illetően, bocs, de ezt el kell ismerned).
Van egy oktatáspolitikát érintő reformjavaslatom,amellyel 15-20 év alatt meg lehetne oldani a cigánykérdést. Sajnos kell ennyi idő.
Daidalosz007 1 year ago
@Daidalosz007
De hát érted te a lényeget. Olvastad a Jobbik programját? most teljesen heveskedés nélkül kérdezem.
kernyaa 1 year ago
Nem ítélem el a Jobbikot, de őket én felkészületlennek tartom. S jelenleg nem a bal kéz nem tudja, hogy mit csinál a jobb kéz. Vannak olyan témakörök, amelyekben a két főpolitikus Morvai és Vona másként nyilatkozik. Szóval vannak repedések. Persze én csak egy hülye bölcsész vagyok.
Daidalosz007 1 year ago
@Daidalosz007
Elfelejted, hogy a Jobbikban javarészt olyan embereke vannak, akik már valamikor politizáltak.
kernyaa 1 year ago
Azé látszik h bemosolyog: D Vona Gábor 4:45nél: D
MCDCfreestyle1 1 year ago
Bajnai rossz ember, mert a Hajdú BT-t tönkretette. Nem ismerem a részleteket.
Feltehetek egy kérdést? Vona Gábor eddig mit tett le az asztalra?
"-Fegyverbe! Fegyverbe! Fegyverbe!" De jó lenne, ha polgárháborúba sodornák az országot.
Adyt idézem: Nekünk Mohács kell!
Addig nem lesz egység ebben az országban, amíg nem száll meg bennünket egy nagyobb hatalom.
Daidalosz007 1 year ago
ha a nácik megint uralomra kerülnek... mert fognak ugye itt a jobbik akkor majd lesz 1 hatalom, ami tiszta és a porba tiporja ezt az országot és a szélsőjobbot.. az szélsőjobb csak ebből tanul
faradorable 1 year ago
@Daidalosz007
Tudatlan, te ne idézz senkit, nem a te tisztséged:) Vona és a pártja volt az egyetlen aki kiállt a kilakoltatásra várókért! Kiállt érted és értem. A többi meg fejet hajtott, te pedig nyaldostad a töküket...
Adjon az Isten!
kernyaa 1 year ago
Így van. Helyesen írod. De kihagytad, hogy zsidó, buzi vagy büdös komcsi megszólítást. Ha valaki másként gondolkodik,akkor az a nép ellensége. Figyelmedbe ajánlom Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét c. regényét.
Daidalosz007 1 year ago
@Daidalosz007
Nem egyáltalán nincs ínyemre az ilyen megszólítás. Sokan összekeverik a Jobbikot a szavazóbázisa egy részével, Van aki kedveli az ilyen megnyilatkozásokat, de a bázis nagy része nem... Ez a baj tehát, hogy a Jobbikot a szavazóbázis alapján ítélik el... Pedig megnézném mondjuk a Fidesz vagy az új kedvencem: az LMP táborát... Tehát ne ez alapján ítélj.
kernyaa 1 year ago
@kernyaa
Jól van, akkor Te is értelmes ember vagy. Én nem vagyok párttag, de tudom mi a lényeg. A gazdaság működése, ha az nem megy, akkor csak ígérgetünk. 2. Korrupció büntetése (vagyonelkobzás és letöltendő komoly 5-15 év börtön), a feljelentőt megjutalmazni-EZ működik az USÁ-ban. Nálunk azért nem vezetik be, mert mindenki lop-csal-hazudik, teljesen pártfüggetlen.
Daidalosz007 1 year ago
haverom anyjának magyarázta egy "főbb" jobbikos, hadjuk a nevét, de úgymond vezetői pozícióban van: Ő tudja ki áll a vidéki cigány gyilkosságog mögött, ( ez titkos info. persze, de ő azért tudja ), hogy az izraeli titkos alakulat áll a gyilkosságok mögött, akik azért jöttek ide magyarországra, hogy az ő rossz hírüket keltsék! már csak arra lennék kiváncsi ezt hány embernek adta be a jobbikban...
allahal 1 year ago
amíg valaki egy beszéd alatt valakit "mocskos buzi" jelzővel illet, addig az a társaság rasszista. Morvai Kriszitnával és Vona Gáborral az élén.
Jah, farsangról kicsit lemaradtak :)
zsolt2001 1 year ago 2
@zsolt2001 hát akkor azt hiszem BOHÓC úr vedd le a maskarád:)
A Jobbiknak van egyeüdl programja arra, hogyan lehet visszahozni a cigányokat a törvényes, munkás életbe... A többi párt csak rasszista jelzővel dobálózik, a buta nép meg hisz nekik. NEM SEGÉLY kell, hanem munka, aki nem akar dolgozni, de tudna, az ne is egyék. Ilyen egyszerű. Ha te vagy olyan szamár, hogy dolgozol még 8 főre, hát csináld:)
kernyaa 1 year ago
amíg bárki egy beszéd alatt "mocskos buzi" jelzőket illet akárkire, addig az a társaság erősen rasszista, és a rasszizmus büntetendő. És igen, rasszista Morvai Krisztina és Vona Gábor is.
Ja, kicsit legkéstek a farsangról :)
zsolt2001 1 year ago
krew90!
ne veszekedj:D akármi lesz, forradalom lesz....vagy ezen az oldalon ahol az értelmesek állnak (mi), vagy azon ahol az Istenek (ők)....
latba01 1 year ago
már vége a farsangnak...
4-5 éve mér nem öltözködtetek így?
értelem kéne ide csak...
nagy magyarok :D:D:D:D:D:D:D:D:D::D:D:D:D:D:D:
krew90 1 year ago
Budadylan
TE MAJOM! A sok nagy végzettségű embernek köszönhetsz te valamit????
Tessék itt van a sok szar amit megzabálhatsz most! ezt köszönheted nekik! rohadt zsidó szimpatizáns!
bara023 1 year ago 2
Csodálatos fejek. Szinte ordít a végzettség, az értelem és a bölcsesség az arcokról. Ez ám a közönség. És a szónokok.
Budadylan 1 year ago
Náci hitvány gyűlölködő csőcselék vagytok és ezen a legnagyobb hazaszeretet sem segít (sajnos) Se nem oszt se nem szoroz.
Budadylan 1 year ago
ha elolvassátok a slidebar-ban a leírást,hát kissé eltér attól amit hallhatunk...
HVG... objektivítás zéró! akár törölhetnétek is a videót,ment a flag!
Rommel88HUN 1 year ago
A HVG mindig is cenzurazott, politikailag iranyitott ujsag volt.. bertollnokok szubjetiv irasai, mint az index es origo..
Tetsuoha 1 year ago 9
keress rá ! GYURCSÁNY BAND ! a hazaárulók vetkőznek!
MrSzati84 1 year ago
svejci hiteleseknek vissza a lakásokat , házakat, autókat. zsidihisztől, mcö től és a parlamenti pártokt kutyáktól teljes vagyonelkobzást! és börtönt, kápókkal! vagy lincselést!
ZulcaCarpathius 1 year ago
hun hun hungary ,,,, hungarik vagyunk,,halal az arabokra
tutaj99 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Ez a Hegedüs ez bolond amúgy?
jozanmagyar 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Meg miért nem lehet már Baló Gyuris lábtörlőt venni? Azt mondja a gyártó, hogy mert megtiltottátok neki.... és miért? Meg miért kell 2x-es áron megvenni a lábtörlőket? Azért mert a felét be kell csengetnie a pártkasszátokba? Menjetek ti a kurva anyátokba mostmár.
BuszkeMagyar82 2 years ago
LOL te hulye vagy.
Tetsuoha 1 year ago
Apropó mi ez a baromság, hogy a gárdások már csak Csanád boltjából vehetik meg az új ruhát és azt is 40 000-ért? Kit akartok ti lehúzni?
BuszkeMagyar82 2 years ago
De miért a háza előtt vergődik? Van félmilliós tábora miért nem csinálták meg a nagy rendszerváltást? Ennyi emberrel meg lehetett volna Gáborka...
Vagy ez megint olyan szájkarate volt mint a Trianon konferencia meg a halálbüntetés amit már Balóné annyira ellenez? Apropó Balóné miért ellenzi a holokamu tagadását? Bejutottatok az EP-be aztán behúztátok fületek farkatok. 1x bedőltem nektek, még1x nem fogok.
BuszkeMagyar82 2 years ago
@BuszkeMagyar82
"behúztátok fületek farkatok.": öreg követed, de az EP-s felszólalásokat?? szlovákia kizárásának indítványozása nekem nem éppen fül-farok behúzásnak tűnik pl..
"miért nem csinálták meg a nagy rendszerváltást": 2006-ban megpróbálták az emberek és mi lett a vége?? Szted ha most kimennénk az utcára így tüntetni mi történne?? A rendőrség kiprovokálná a balhét, aztán a rendszer simán betiltathatná a Jobbikot...
whatis01 1 year ago
@BuszkeMagyar82
"miért ellenzi a holokamu tagadását?" Miért te talán nem ellenzed, hogy a 3 évet kapjon valaki azért mert nem úgy gondolkodik, ahogy a Zsidók azt elvárják... érdekes... érdekes, hogy azon nem háborodsz fel, hogy azért meg 1 év felfüggesztetett kapott egy cigány, mert agyonvert egy magyart... Azt nem tudom, hogy a lábtörlőkből, a Jobbik lát-e pénzt, de ha igen akkor annál jobb, lévén nekik honnan máshonnan lenne pénzük..
whatis01 1 year ago
Miért? mert több a vér a "pucájában" mint másoknak? s meg meri kérdezni? ki meri mondani? igen, sokmindenben igaza van
aranylaszlo 2 years ago
Amin csodalkozom, nincs lehetöseg arra , hogy Vonat le lehessen letartoztatni, nepizgatas miatt.
Igen veszelyes dolog, amit müvel.
jozanesszel 2 years ago
@jozanesszel
Én pedig azon csodálkozom hogy a sok mszp szavazót nem lehet lecsukni súlyos elmezavar miatt, mert aki ez a 8 év után is rájuk szavaz, annak biztos van valami baj a fejében...
Amúgy inkább népizgatás az amit az mszp művelt, beismerték hogy csaltak és hazudtak, és mégis volt pofájuk tovább kormányozni....
whatis01 1 year ago
Adjon az Isten sok sikert a Jobbik Magyarországért Mozgalom - Pártnak!
Szebb Jövőt!
revaszka21 2 years ago
Hajra Jobbik csak igy tovabb
rocklehel 2 years ago 3
cionista:
zsidó nemzeti mozgalom, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zSIDÓ ÉRDEKEK VÉDELME A VILÁG MÁS ORSZÁGAIBAN.
Szebb jövőt!
DombiMark 2 years ago
Mikor tanultok már, jobbosok, így nem fogunk sokat elérni! Nekem is megvan a véleményem izraelről meg a cigánybűnözésről, de ezeket nem szabad ilyen nyíltan kimondani!
Az ellenséget észrevétlenül kell bekeríteni, nem ordibálva!
zenobia88 2 years ago
Nem azért, hanem mert faszozol:)
Amúgy nem azért zsidóznak amiért a csöködt agyad gondolja, hanem mert sajnabajnai, (tudod a "magyar minisztetelnök") az oszkóval, ferkóval stbstb cionistának tartjuk. Fanka sem kérdi véletlen, miért pont itt álmodták meg cion földjét..
DombiMark 2 years ago
elég sok köze van. pl zsidózik. LOL buta faszok. na gyorsan sok lefele kezecskét nekem, mert más a véleményem
kcarnivore 2 years ago
J O BB I K
smre7 2 years ago 3
Adjon az Isten! Szebb jövőt! jövőre a parlamentben:) Jobbik Magyarországért Mozgalom!
kernyaa 2 years ago 3
@kernyaa te hogy mered a szádra venni Isten nevét???
Ezek fasiszták veszélyesen hülyék. Nem tudom hol voltak eddig de remélem visszahuznak oda gyorsan ahonnan jöttek. Mégjobban lerontják a magyar színvonalat:S
krew90 1 year ago
@krew90
szerintem azzal foglalkozz, hogy TE emeld, vagy tartsd a színvonalat, tudom elég nehéz:) Ezek a beírások nagyon gázak... Bocsi, de a fasizmus fogalmával sem vagy tisztába, a Jobbik programjával sem, a Magyar Gárda munkájával meg végképp...
Tehát: Adjon az Isten (neked is) szebb jövőt!
kernyaa 1 year ago
Hajrá Magyarország! Hajrá Fidesz!
Orange2010ful 2 years ago
tipikus hvg amatőrizmus. olcsó kamera, béna "operatőr".
ZuzerHun 2 years ago
Ez volt aztán az igazi érv a szavaim ellen.
Dragonsarmchair 2 years ago
Éljen a Jobbik!
Éljen Magyarország!
Dragonsarmchair te hülye vagy.
86mpeter 2 years ago
erre a retorikára büszke a jobbik?!
nem azt mondom, hogy mindenkinek kell szeretni Gordont, de talán a lakását, a magánéletét békén lehetne hagyni. a stílusról nem szólva, az a beszélőt minősíti.
feltetlenreflex 2 years ago
a marhák követik a csordavezért. fogalmuk sincs a politikáról, csak a szájukba rágott legegyszerűbb fogalmakat tudják közvetíteni és skandálni
Mark314899 2 years ago
ez minden párt szavazótáborára igaz.
Hazugságok pártoktól:
SZDSZ: nincs cigánybűnözés, cigány-magyar vegyes osztályokban jobb eredményt ér el a roma
FIDESZ: csak adócsökkentés kell, és minden megoldódik
MSZP: a kettős állampolgárság megadása után 2millió román özönlene az országba
JOBBIK: a multik éhbérért dolgoztatnak, szemben a hazai vállalatokkal
MDF: Bokros nem volt mszp párttag
annyi a hazugság......mint égen a csillag..
usespanner1 2 years ago
Ez szerintem is igaz. Csak a közvetítés módja nem mindegy. De sajnos a politikában nem ritka a hazugság. Amikor ekkora ügy lett abból, hogy a Gyurcsány azt mondta: hazudtunk..., nem gondoltam volna, hogy ebből ez lesz. Mintha csak azt mondta volna, hogy nappal világos van, éjszaka meg sötét... Én itt azzal nem értek főleg egyet, hogy racionális érvet manapság nem tud felsorakoztatni a jobb oldal. (A FIDESZszel egyetemben)
Mark314899 2 years ago
bizonyám ez itt a nagy probléma...
usespanner1 2 years ago
@feltetlenreflex
Valóban.....Gordon eddigi tevékenysége a bíróságok hatáskörébe tartozik. De akár meg i dögölhet, ha itél felette a nép. Engem ugyan nem fog zavarni, hogy a Kozma utcában bűnhődik -e meg, vagy a háza előtt. Annak a kilenc libatenyésztőnek nem lett volna joga a csládjáal élni??? Hö?
adamfarkas11 2 years ago
@feltetlenreflex majd ha az én lakásomat és magánéletemet békén hagyják akkor gyere ilyenekkel ;)
Addig akár fel is gyújthatják a bajnai házát.
sanyigz 2 years ago
Ismét egy undorító húzás a Jobbiktól. Valahogy elegem van már abból hogy azt hirdetik hogy védjük ápoljuk a hazánkat és közben az Európai parlamentbe minden szinten lejáratnak minket. Ugyanaz zajlik le mint az 1929-32-ig tartó világválságban a szélsőségek megerősödése. Arról nem is beszélve hogy ők tolvajoznak mikor mindenki tudja hogy szétzúzták a MIÉP-et és "véletlen" eltűntek pénzek aztán hirtelen megerősödött a Jobbik.
Dragonsarmchair 2 years ago
Jogos! És remélhetőleg hamarosan megismétlik a népszavazást.
Azon kevés szavazás egyike, amikor a jobboldallal (mdf-fidesz-jobbik) egyetértek.
usespanner1 2 years ago
A Magyar keze viszket, de nem keni el ezt az ocsmányságot, még keresi a zsebkendőt. Ha végre megtalálja eltűntök mind az arcról, és újra tiszták leszünk. Csak kár h náthásak vagyunk...
cyrusfull234 2 years ago
Azért itt összegyűlik a takony, ugye Divi? Gyűltök a jobbik orrlukába, és a belem kifordul tőletek. Már lefolytatok a szájba, az nyálkás és ragadós lett tőletek- bemocskoltátok a médiát. Az áll(am)on felgyülemletek, talán gusztustalan gócpontotok is lehet, de utatok a mélybe visz, le fogtok csöppenni.
cyrusfull234 2 years ago
Magyarorszagnak most iszonyu szuksege van kökemeny, radikalis, aggressziv JOBBoldalra...ki kell tisztitani a magyarellenes zsidokat, cigokat a közeletböl. Nem szabad a zsidesz-likudra szavazni; a Jobbik az utolso esely kulönben egyszeruen kirtanak minket ezek a mocskos cionista zsidok; ezert is tenyesztik a cigokat/orkokat.
***JOBBIK2010***
Aetila 2 years ago 3
Attila tökre nincs szüksége kőkemény tanulatllan atom bunkó komcsa járó a labdarúgást kisajátítani akaró punkokra a parlamentben.
gun844 2 years ago
Persze mindena zsidók miatt van,mi?
A kettős állampolgárság leszavazását nem lehet rájuk fogni. Azt magyarok tették.
A gazdasági csőd az erdélyi magyar Medgyessynél kezdődött (felelőtlen gazdaságpolitika).
Magyar rendőrt ver a magyar tüntető, magyar skinhead veri a magyar homokost, magyar graffitys bassza szét az épületeket és magyar adócsalóból több van, mint tisztes adózóból.
Vagy sokmillió zsidó van itt, mi....?
usespanner1 2 years ago
milyen jó meglátás...
Mark314899 2 years ago
Te tényleg ennyire idióta vagy vagy segítenek? Milyen magyarellenesről beszéltek pont ti,a szélső jobboldaliak? Hitler szerinted mit akart velünk kezdeni? Nem éppen gazdagságba emelni. Te még hiszel a mesékben, hogyha kiirtotok magatokon kívül kb mindenkit,akkor minden jó lesz? Megnyugtatlak,ugyanannyi hülye van a fehérek közt,mint a cigányok között,csak arányaiban többnek tűnik a cigányoknál.
Dragonsarmchair 2 years ago
@Dragonsarmchair
A Jobbiknak szerinted mi köze van Hitlerhez????? Ne azt szajkózzad már, amit a TVben hallasz.
adamfarkas11 2 years ago 17
miért azt szajkózzam amit te? hogy fegyverbe meg hogy a Meinkampf legyen az új alkotmány? köcsög Náci
faradorable 1 year ago
@faradorable Köcsög Bibsheep, szerinted Magyarországon van olyan politikai erő, amelyik számára elfogadható Mein Kampf???
adamfarkas11 1 year ago
@adamfarkas11 Heil Hitler!
gprswap3 1 year ago
Részemről befejeztem. Nem állok le egy cigány értelmi szintjén álló emberutánzattal vitatkozni.
LPG8814 2 years ago
A mű-magyar sovinisztáktól mentse meg az Isten Magyarországot és a Jobbikot is. Azoktól, akik azt hiszik mindenkinél mindent jobban tudnak, de SEMMINEK nem néznek utána alaposan. A Discovery Channel, meg némelyik a magyar-Istenítő soviniszta elmebeteg könyve nem "igaz" forrás.
Remélem tankert és hasonszőrű társait lelövik, amikor végre igazi jobboldali rend lesz az országban.
LPG8814 2 years ago
LPG8814 amikor jobboldali rend lesz az országban, akkor a hozzád hasonló zsidóbérencek fogják a dunában végezni. Nyugodj bele cigánygyerek, hogy a hitler csak egy koszos zsidó volt akit a zsidók pénzeltek. A fegyvergyárosai is zsidók voltak, és az anyja is az volt. Ha annyira hülye vagy, hogy nem akarod kihúzni a nyelved a kis zsidó torzszülött valagából, hogy továbbláss az orrodnál, az a te bajod. Mocskos kis zsidóbérenc köcsög.
Tanker1956 2 years ago
:-D Remélem szeded rendesen a gyógyszereid, és egyszer meggyógyulsz (vagy megdöglesz végre). Az orvosod helyében én fokoznék az elektrosokk terápián..
LPG8814 2 years ago
LPG8814 az anyádnak kellett volna elektrosokk terápia akkor most nem basznád itt magad feleslegesen. Egyébként hitler akkor iis zsidó volt ha beledöglessz a fajtáddal együtt.
Egy zsidó faszán nevelkedtél te koszos korcs.
Tanker1956 2 years ago
Gratulálok, egy utolsó putris cigány is megirigyelné ezt a szöveget.
Hitler nem volt zsidó. Az őt támogató gyárosok, és a zsidókkal való tárgyalások kapcsán is vizsgálódnod kéne egy kicsit. Összeesküvés elméletekből, melyek a nevetség kategóriájába tartoznak, nem lehet egy politikai nézetet felépíteni.
LPG8814 2 years ago
LPG8814 Látom putris cigányoktól tanulsz. Jók a mentoraid. Csak azt nem értem akkor hogy lettél hitlerimádó balfasz. Ill most már értem. hitler és az őt támogató zsidókkal kapcsolatban is vizsgálódtam épp ezért mondom hitler zsidó volt. Mivel te nem vizsgálódtál ezért nem tudod. De ez a te bajod, és az is, hogynyomorék vagy. Egy a lényeg. A hitlered kozsos kis zsidrák volt és ezen a hülyeséged sem változtat.
Tanker1956 2 years ago
Nem pusztán arról van szó hogy Hitler ki volt, az egy téma a sok közül. Az a bajom veled, és sok más emberrel itt a nemzeti oldalon hogy tudatlanok vagytok, e mellé társul a beképzeltségetek és a gyűlölködő primitív stílusotok amivel másokat is le akartok rántani.
Amíg az ilyenek, mint te adják meg az alaphangot - sajnos a balliberális oldal hatásosan fog ijesztgetni egy "csőcselékkel" és nem is fogunk semmire jutni.
LPG8814 2 years ago
LPG8814 Érdekes fordulat Egy hitlerimádó fogja megtanítani a magyar nemzeti oldalt a felebaráti szeretere. Megfeküdte a horogkeresztes pocidat a sok gyűlölködés kishitler? A ballib oldal, épp a magadfajta adolf hitler fanokkal tud ijesztgetni te ártány.
Tanker1956 2 years ago
Ezt gondold át, tekints el attól hogy anyáztam, és ezúttal ne az érzelmeiddel próbálj gondolkodni hanem az eszeddel.
Nem olvasom el a válaszod, tudom mi lesz benne. Kiszámíthatók vagytok, túlzottan is. Gondolkodj, és nézz utána a dolgoknak jobban. A piros fehér zöld máz nagyon vékony rajtad is, az érzelmek kevesek.
Végeztem veled.
LPG8814 2 years ago
LPG8814 te jössz a piros fehér zöld mázzal amikor egy zsidó vezért imádsz? Olyan szánalmas hogy képes vagy komolyan venni magad.
nincs elég erőd, és bátorságod hogy szembesülj a vezéred származásával, mert akkor az egész eddigi életed romokba dőlne. Az egész szaros kis zsidrák kártyavárad... és azt nem bírnád. Kezdj új életet ennek fényében: hitler zsidó volt.
Tanker1956 2 years ago
Szerinte neked tanker mindeki zsidó...
Ha kapnál egy kis zsidó sapkát a fejedre ls adnánk rád műszakállat akkor ha a tükörbe néznél egy reggel még magadat is gyűlőlnéd.
gun844 2 years ago
gun844 Nem mindenki, de sajnos úgy elszapoprdtatok, mint a patkányok a gettóban, ezért rátok férne már egy kis "születésszabályozás". Egyébként én a zsidóbérenceket is gyakran lezsidózom, mert nem érdemelnek mást. Azok még tán rosszabbak is. Szerintem zsidó sapkát meg műszakált adjál inkább anyádra, és úgy élde vele ezután, a mindennapos nemi életedet. Lehet, hogy feldobja az unalmas hétközpajaitokat amin simán csak úgy dugtok mint a nyulak.
Tanker1956 2 years ago
Érdekes a videó címe: Legyilkosozták bajnait a háza előtt. Nem értem mi a baj azzal, ha egy gyilkost legyilkosoznak a háza előtt.
A HVG-sek meg MIND menjenek a kurva anyjukba.
Tanker1956 2 years ago 2
Hatalmas ez a forma! Igaza van, sőt a felét se mondja el, mint ami az igazság!
arabicanflute 2 years ago
Fegyverbe!!! Fegyverbe!!! Fegyverbe !!!!
Victorya75 2 years ago 2
Comment removed
Victorya75 2 years ago
Mit értek el azzal, hogy ide kommenteltek? csak az időt fecsérlitek. Nem a youtube hozzászólásai fognak "rendszerváltást" hozni, hanem az élő, valós politika. 0%-ban befolyásolnak engem az ilyen ocsmány 60IQ alatti hozzászólások.
dvifort 2 years ago 3
Melyikre gondolsz?!
gun844 2 years ago
például a tiedre -_-
dvifort 2 years ago
Úristen, mennyi arányban vannak a lejárató hozzászólások.
Biztos , hogy nincs ennyi magyarellenes agymosott.
Mennyit kaptok mint pártpolitikai netkommandósok a nagypártoktól ezért?
dvifort 2 years ago
Amúgy Vona Gábor, a "hős" miért nem mer a saját, anyakönyveztettett nevén politizálni...?
macskamancs 2 years ago
Olvasd el a wikipédián.
hitr8k2li4 2 years ago
te miért nem mersz saját személyazonosságoddal kommentálni?
Én majd akkor, ha nyugodtan alhatok a saját hazámban. Addig is éljen a Jobbik, szebb jövőt.
dvifort 2 years ago
És az mikor lenne?Amikor csak a pártnak és a füherernek lenne minden alá rendelve?Lenne "nemzeti" hadserege meg jó kis gestapo meg csendőrség.
Tudod hova fognak téged berakni egy cellába.A saját tulajdon haverjaid.Lesz "munka" tábor meg "nyaraló" tábor.
Aki nem tetszik nekik(még akkor is ha elvhű náci vagy) bevágnak az egyikbe.
MEG kell mondjam szerintem beteg vagy.
Te azt akarod hogy elnyomjanak.
gun844 2 years ago
pfff... Ekkora baromságot. Ezt akarod velem beetetni? Ha Te ott lennél egy békés tüntetésen <látod, én nem elmebetegezek, hanem nagybetűvel tisztellek meg :) < mitől félnél jobban? sünöktől, vagy a MGárdától? Nem sértődök meg, hogy lebetegeztél, hanem inkább sajnállak, hogy a dezinformáltság börtönében élsz és nem tudod, hogy mit beszélsz.
dvifort 2 years ago
bajnai gyilkos, gyilkos,gyilkos meg kell semmisiteni a bandáját és öt én felakasztanám :))
20darth20 2 years ago
dzoe te tiszta értelem vagy!!De az nem zavar,hogy amikor elmész szavazni,akkor hivatalosan ott van egy kommunista párt!!??Az nem zavar,hogy ez hány ember kegyeletét sérti ugye??Mi lenne,ha a többi párt mellet,lenne egy fasiszta párt??Vagy csak azt nem lehet?Komcsik lehetnek?Vona uszít?Te szerencsétlen nyomorult,neked nem az lenne jó ha valaki olyan lenne az elnököd,aki föld,munka,mezőgazdaság mellett van??Demagóg te vagy félkegyelmű emberke!!
berekesztoo 2 years ago
heló!
El magyarázom neked miért lehetnek vörös pártok.Mert nyugaton nem öltek!Ez a helyzet ennyi az oka.Fasiszta párt pedig azért nem lehet mert megölnének titeket ha fasiszták lennétek.A fasizmus a sátán vallása.
gun844 2 years ago
A fasizmusnak semmi köze a sátánhoz, akkor már inkább a kommunizmushoz áll közel (bár ha ideológiákkal kell azonosítani, leginkább kapitalizmus).
hitr8k2li4 2 years ago
Gá-gá Gordonka! Bajnai Gordon=libatolvaj!!!
Gabor84 2 years ago 3
ezt láttam a mozgólépcsőn,még az apjánál él a Szabadság téren
chrissblack22 2 years ago
Esetleg a tróger jelenthet faragatlan, durva...embert.(->Olvasd vissza a jobbos hozzászólásokat, jobban felismerni a stílusjegyeket.)
Egyébként én is szeretlek! :-))
Lehet, hogy félreértettem kedves soraid, de talán jobban kéne igyekezned, mert így úgy tünt,gyűlölködsz.
dzoe7 2 years ago
"Demagóia:Tetszetős, de hazug ígérgetés, valaki, valami ellen irányuló, felelőtlen hangulatkeltés." /Magyar Értelmező Kéziszótár, demagóg szócikk alatt/
Ez nem rágalmazás.Ő ezt a politikai eszközt használja.
Amit Morvairól írtam, azt is megvizsgálhatod.
"tróger:szállítómunkás"/ugyanott/.
Ez viszont rágalmazás volt tőled, mert nem az a foglalkozásom.
dzoe7 2 years ago
Még szerencse, hogy a balliberális oldal csupa igazat mond, és hogy a fidesz inkább semmit se szól... Az pedig, hogy hazugság-e, akkor derül majd ki, ha a jobbik az országházba jut. Vona szerintem pont hogy az egyik legértelmesebb és egyenesebb személy a többi felszólalóval szemben (még ha ő is irányít hangulattal).
hitr8k2li4 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Vona egy demagóg, és semmi több. ele kisebbrendűséggel. Azért uszít, mert meg van keseredve. Így uralkodik a többi keserű, elvetettséggel küzdő szerencsétlenen.
Morvai arca és beszéde pedig éles ellentétben van MINDIG! Ezt hívják KÉPMUTATÁSNAK.
dzoe7 2 years ago
Te meg egy rágalmazó mocsok tróger vagy
Metalboci 2 years ago
Jajj emberek :)! Meg fogjátok látni, hogy semmit nem fog változni az életetek akkor sem, ha a Jobbik kerül hatalomra. Magatokban bízzatok, ne politikai pártokban! Csak magatokra számíthattok, egy párt sosem fogja megoldani a problémáitokat! Üdv minden magyar honfitársamnak :)!
dinusska 2 years ago
This has been flagged as spam show
Ti nagy nagy baszott nagy magyarok vagytok, mindenki magyar ebben az országban ha magyar állampolgár nem azért mert beállt abba a kibebaszott gárdába! Testvériség, hülyék az egész kormányzatot át kell alakítani! Sztetek mennyit kap a morvai a fasz szonoklásaiért? Ebből csak ő nekik lesz profitjuk!! Pénzre megy a politika nem a ti javatokra!!
adio777 2 years ago
This has been flagged as spam show
De nem jobbikkal, azok is takarodjanak a szedett vedett falkájukkal a francba, ti beszéltek szeretetről, azt bennetek van a legnagyobb gyülölet!!! MIt akartok, ?? A világ szégyene ez az ország? h csak a zsidozás az egymás gecizése megy!!! Igy a bajnai a bajnai pártiak meg ugy a morvai, mindegyik gyökér fasz, bent jot nevet az összes a demokrácián meg rajtatok, ezek a háttérben egymás faszát szopják azt röhögnek rajtatok!!
adio777 2 years ago
felhívnám a figyelmedet, hogy nem "azt", hanem "aztán"... Magyarul tanulj meg, mielőtt a magyarságot mocskolod!
AdjonazIsten 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Mekkora faszok vagytok, teli van az agyatok a nagy magyarsággal, ti faszkalapok mi az h cionfasiszta? Mi az értelme ennek te faszkalap agyoniskolázott hülyegyerek?? Jobbik meg afidesz szted majd jobb lesz? Mi lesz ebben az országban, azt mondjátok nagy magyarság azt ki a legnagyobb cigány ebben a szájbakurt orságban? A ti fasszopo orbánotok!!! Gondolkodjatok emberek!! NEm a jobbik sem a bal hozza majd el a megváltást, kormány csere mindenestül!
adio777 2 years ago
azta, ez a pali tök szimpi! Engem megnyert, rohanok is térdepelni :)
polcrendszer 2 years ago
This has been flagged as spam show
A demokrácia csak akkor lesz működőképpes Magyarországon, ha a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt és a Jobbik ott lesz a magyar Parlamentben!!!
Támogassátok a Munkáspártot és a Jobbikot!!!
kekvirag1 2 years ago

:D :D Akkor viszont kiváltom a fegyvertartásit.
gcsomesz 2 years ago 2
haha :D
polcrendszer 2 years ago
pofa be rohad kommunista
xiongnu72 2 years ago
A "túlélő" zsidóknak nem kellet párttaggá válniuk, mert a származásuk jelentette a garanciát....ez súlyos hiba volt a párt részéről, amelyet a '89-es események igazoltak....
Tanuljunk a múlt hibáiból és a "túlélőket" ne engedjük a párt közelébe sem!!!!
kekvirag1 2 years ago
te kis kaméleon xiongnu72......a cionfasiszta oldalakra kellene visszamenned, oda ahol eddig is voltál.....
kekvirag1 2 years ago
xiongnu72..... menj vissza a cionfasiszta oldalakra, ahonnan ide evett a korcs fajtád..... hahaha
kekvirag1 2 years ago
Vona Gábornak igaza van a sunyi libsi fidesszel kapcsolatban. Nem szabad hagyni, hogy a fidesz alattomban felhasználja a Jobbik munkáját a maga javára.
MAGYAR PÁRTOKAT A MAGYAR PARLAMENTBE!!!!
kekvirag1 2 years ago
This has been flagged as spam show
Ez kis-hegedüs nagyon jól tudja, hogy bajnaigordon sohasem volt kommunista. Márcsak koránál fogva sem. Mégis igyekszik egy csapással két legyet ütni ez a kis saulpálarcu papocska. Szándékosan ködösit és próbálja eladni bajnait mint vörös kommunistát. Bajnai nem kommunista, hanem cionfasiszta ügynök, aki a náci izraelt szolgálja Magyarország tönkretételével. Ez ellen kell fellépnünk nekünk egységesen magyaroknak jobb- és baloldalon egyaránt!!!
kekvirag1 2 years ago 2
Comment removed
kekvirag1 2 years ago
A Thürmer Gyula vezette Munkáspártnak nem a párt nagyságában, létszámában van az ereje, hanem a párt hiteleségében. A Munkáspárt mindvégig megmaradt magyarnak és NEMZETINEK!!!
A Munkáspárt nemzeti politikát folytat és a magyar nemzeti erőknek most minden oldalon össze kell fogni a közös belső és külső ellenséggel szemben. A jobbiknak is jól jöhet egy megbizható magyar szövetséges a fidesz meg a többi liberális szemét párt ellenében!!!!
JOBB JÖVŐT!!!
kekvirag1 2 years ago
Isten áldja Hegedűs Püspök Urat, a Magyar Nemzet nagy szellemi és lelki vezetőjét!
xiongnu72 2 years ago
A magyar Nemzetet nem a hegedüslóri féle szélhámosok kellene, hogy vezessék lelkileg, hanem az igaz Isten, aki nem azonos hegedüslóri gyűlölködő és bosszuálló Közel-keleti törzsi istenével.
kekvirag1 2 years ago
Ez az ifju hegedüslóránt nemrég még a keblére kivánta ölelni a bajnaigordon féle zsidó testvéreit. Tessék csak visszalapozni néhány hónappal ezelőtti beszédeit. Mi ez a pálfordulás? Lehet, hogy izraeli vallási főnökei kiadták neki az utasitást a BEÉPÜLÉSRE????
kekvirag1 2 years ago
ha már pálfordulás: hogy lett thürmer komcsi elvtársból nemzeti kommunista? :-)
whember 2 years ago
A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt nemzet alapon szerveződött. Tessék megnézni Thürmer Gyula videóit ezzel kapcsolatban (Napkelte)!
kekvirag1 2 years ago
Egyébként 8-9%-ra tartom a Jobbikot most,de még jön az alatt a 8 hónaig alatt sajna pár Cozma meg Horák Nóri meg Olaszliszkai ügy és utána még többen leszünk! Csak lássanak az emberek végre tisztán! Ők az igazi magyar emberek! Nélkülük nem lesz itt semmi változás a gazdaságban sem és a közbiztonságban sem! Magyarország a Magyaroké! Hajrá Jobbik!
sesztakagnes 2 years ago 5
bejut a Jobbik Fidesz nélkül is papa hidd el nekem!
egész gárda meg mindenki aki normálisan lát az rájuk fogja tenni a voksot... volt 4 éve a fidesznek amikor semmi nem volt csak magyarázás és kétszínűsködés, emberek átverése.... Jobbik soha nem fog velük összeállni hidd el! Egy cigány soha nem fog igazat mondani.
Hajrá Jobbik én veletek vagyok!
sesztakagnes 2 years ago 4
watch?v=L9PSoKyBtv8&feature=channel_page
tavariskommisar 2 years ago
A Jobbik csak a Fidesztől tud szavazatokat szerezni! Én megértem, hogy tenni szeretne már a Jobbik valamit, de ilyen nyertes helyzetben a Fidesz nem kockáztathatja meg, hogy szavazatokat veszítsen ,mert összefog a Jobbikkal!
(még ha nagyon sok mindenben egyet is értenek) Én remélem, hogy bejut a Jobbik is, mert Pl Morvait szívesen elnézném Belügy vagy Rendészeti miniszternek, pedig fideszes szavazó vok!
Hajrá MO!
macskap 2 years ago 2
Krisztinát nem fogod miniszterként látni, hiszen biztosan ki fog jutni Brüsszelbe, mivel remélhetőleg van jópár nálad némileg okosabban gondolkodó ember ebben az országban. Bár az ilyen rendezvényeken általában az egyszerűbb emberek vannak túlnyomórészt, de a jobbikot rajtuk kívül még többezer a magyar földet, kultúrát, tradíciót féltő ember támogatja. Hajrá Jobbik!
frenksziti 2 years ago 4
Persze Morvai megy Brüsszelbe. Csak megakartam nevezni egy olyan személyt aki szerintem méltó lenne arra, hogy a belügyeinket irányítsa! Én azért támogatom a Jobbikot /nem a szavazatommal, mert sajna csak 1 pártra lehet szavazni/, mert az EU-ban ahol megkell vívnunk az igazunkért, a legfontosabb, hogy egy Magyarokat és Magyarországot valóban szerető személy képviseljen minket!
macskap 2 years ago
bajnainak egy baja van hogy születése elött nem végeztek az anyán abortuszt légkalapáccsal
sanandreasfan1 2 years ago
Krisztának igaza van. A magyar nemzeti vagyont és a jogtalanul kifizetett kölcsönöket vissza kell vennünk a zsidónáci tolvajoktól.
kekvirag1 2 years ago 2
ebben egyetértünk. virág, csak ne lennél komcsi! :-)))
whember 2 years ago 2
Te whember.... már tudattam veled többször, hogy én nem egyszerűen komcsi vagyok, hanem NEMZETI KOMMUNISTA!!!! Óriási a kettő közötti különbség!!!
JOBB JÖVŐT!!!
kekvirag1 2 years ago
ugyan már... olyan jellegű a különbség, mint az mszp és mszmp között - valójában mindkettőben a komcsi internacionálét éneklik, közös gyökereik vannak.
egyébként meg thürmer-rajongó vagy, ehhez meg nem kell comment... de ezt a meccset már valóban többször lejátszottuk :-)
még vmi: a köszönéssel kicsit eredetibb is lehetnél: mi az, hogy "jobb jövőt"?!
whember 2 years ago
A "jobb jövőt" köszöntés a nemzeti kommuniták köszöntése volt mindig!!!!! Nézz utána ennek!!!
kekvirag1 2 years ago
olyan, hogy "nemzeti kommunista" - NINCS.
whember 2 years ago 2
Whember fiam... neked most történelemből egyest kell adjak, mert hülye vagy! Tessék jobban tanulni, igyekezni, hogy a magyar történelmet jobban megismerd. Erre még az sem lehet mentség, hogy egyházi neveltetésben részesültél.
A nemzeti kommunizmus az elzsidósodott szocialista pártok, országok (birodalmi németország, szovjetunió) ellentételezése miatt jött létre Magyarországon!!!!!
JOBB JÖVŐT!!!!
kekvirag1 2 years ago
kekvirag1: tessék mondani... hány ezreléken áll most a magyarországi "nemzeti ommunizmus"?.
hogyan..? hogy nem mérhető? értem. szóval akkor NINCS! nem is baj: egy fából készült vaskarikával kevesebb! :-)
whember 2 years ago
noés virág, hogy néz ki ez a csodarendszer?
shivayavoda 2 years ago
Vona Gábornak sajnos igaza van! Nézzétek meg a Zeitgeist-ot...
eftizenhat 2 years ago
Osztrák unió,szovjet unió, európai unió mi jót hoztak Magyarországnak? A hatalom mindig és akkor dicsérte őket, na meg jó is élt.A Magyar ember lemocskolássára pedig mindig találtak valamit,mint mostanában a "szélsőséges , fasiszta antiszemita......" és máris le van sározva a jobbik. Lemosni pedig nics módjában a média is az övéké.
trabantturmix 2 years ago 3
ELJEN A JOBBIK!!!
greathuns99 2 years ago 3
"Őt se szerették, csak a franciák :) "
Éppen elég: nem ?
Szeretnék végre egy vezetőt Magyarország élén,akit én szerethetek...
hablatyHUNter 2 years ago 2
"Adolf-klónok pedig a bajuszos bácsi halála óta is vannak. Így gondolom. "
Tudom,igazad van: a minap nevezték ki az egyiket Izrael külügyminiszterének.(és aki elolvassa néhány beszédét,látja gesztusait pl. itt a youtube-on,az megérti,hogy ez sajnos nem egy poén volt ...)
hablatyHUNter 2 years ago
This has been flagged as spam show
THORA2012 2 years ago
Nos nem kell "zsidózni", nem kell "sz*r MSZP"-t kiabálni, a lényeg, hogy az országot továbbra is köztörvényes, korrupt bűnözők vezetik! Ezt nem kell így körülírni, EZEK TÉNYEK! Valamit tenni kéne, de nem történik semmi :( !!! Gyurcsánról tudok pár dolgot, amit ha én megjátszanék, akkor mondjuk hűtlen kezelésért éltefogytot kapnék ;)! Ezek tények, le kéne csukni ezeket!
V0ree 2 years ago 4