Szééép volt! :D Ezt kajak tanítani kéne a tanároknak, legalábbis erre mifelénk, ahogy a suliba már késsel járnak a "diákok" és nem egyszer jön ki a rendőrség évente...
:D Miért? Nem érdemelte meg a nyakast? Amikor még én jártam általános iskolába, rendszeresítve volt fenyítési eszközként a körmös, kokszi, tenyeres, tasli..., és nem sántultunk meg tőle. Sőt! Örültünk, hogy megúsztuk ennyivel és nem írt be a tanár az ellenőrzőbe. El sem mondtam volna otthon, hogy harmadszorra sikerült végre a tanárnak eltalálnia a körmeim (kétszer elrántottam), mert otthon sem dicsértek volna meg, hogy nem tudok viselkedni!
üzenem a tanárúrnak hogy javítson a technikáján mert igen sérülésveszélyes ahogy üt. Kicsit hajlított könyékkel és ne így tenyérből, hanem rendesen a bütykökkel, valamint nagyon távolról indította az ütést. Ha kicsit közelebbről és jobban belefordul testből akkor valószínűleg nem kel fel a földről egy darabig a mokka.
ezt ertem tanarnak...nah valahogy igy lehet elkepzelni a ciganyok iskolaztatasat....:d....az igaz nem vagyok a eroszak hive, de mivel a ciganyok nem emberek....ojanok mint gey darab kenyer....VAGNI KENE AZ EGSESZET......>:)
Ez kéne ide is. Mint régen a tanár lekeverhetett egy fülest annak aki nem tudott viselkedni és ha otthon panaszkodni mert még a szülőktől is kapott. Mostmeg ilyenkor a tanár rásszístá. A sulimba volt ilyen hogy az egyik erősen fertőzött osztályba magyaróra volt, és akkor az anyag Vörösmarty-A vén cigány volt, és akkor elkezdett a cigány pattogni a tanárnak hogy hogy mondhat ilyet. Hát beszarás esküszöm
Gyönyörű!Csak így tovább!Semmi más módszer nem segít!Ezt a tanárt én feljelenteni sem érdemes,mert esetleg máskor tanúk nélkül,a szemét is kivájja a férgeknek, nagyon helyesen!
Ugyan már ember. Nézd meg a "tanárt". Inkább van feka formája, mint tanár. Plusz a gyerek bal lábán lehet látni hogy már készül elrugaszkodni a megfelelő pillanatban. Ilyen sehol nincs. A tanárt ezért minden európai országban kicsapják. Ez egy kamu videó amit második megnézésnél észrevesz mindenki. Kivéve aki nem akarja észrevenni. Jah a tévé. A tévé leadta a németorszégi kutyát is aki beszélni tud. És pont magyarul beszélt... Ébresztő Magyarok!
Van azért itt is jó suli.... Nem mondom, melyik budapesti általánosba jártam még 5-6 éve, ott ki lettünk osztva rendesen...persze, nem volt jellemző az indokolatlan durvaság, azért elcsattant pár pofon. Nem is nagyon jártak oda cigányok, pedig a környéken azért volt belőlük...
Véleményem szerint az követi el velük szemben a legsúlyosabb hibát, aki emberszámba veszi őket, holott csak külső jegyeikben mutatnak némi hasonlóságot az emberrel.
Na akkor segítek ez a videó meg van játszva. Nézd meg a gyerek testtartását mielőtt lendül a keze. Már készül a kamuesésre. És persze el sem találja. Vicc az egész.
Ja, de azok az idők már elmúltak most a tanárnak nincs tekintélye, most a romákok verik a tanárt és nem fordítva, sajnos... Ezt videót egy oláh hírportálról szedtem le, a diákok azok romákok:D, a tanár származása nem volt feltüntetve. Az fontos az egészben, hogy a címe nem "cigány verés" volt, bezzeg Magyarhonban.... A lényege az egésznek hogy a romákok beszóltak a tanárnak heccelődés közben és így jártak:)) úgy sajnálom szegényt:))
Váo, ez kellene itthon is, ha nem tud a mokka viselkedni nem intőt adni, hanem pofán ütni de úgy hogy kirepüljön az összes foga:D
Karvaly egyébként jó látom amit írtál???????????? Mert ha így értetted, akkor nagyot csalódok benned, ugyanis be vagy jelölve barátnak, remélem te is jól tudod...
This has been flagged as spam show
Magyar ország tanítás.... többet nem igen lehet mondani
Vegas9998 1 week ago
Magyar ország tanítás.... többet nem igen lehet mondani
Vegas9998 1 week ago
hát ez "tanuló" megbukott! :D
larixtom 3 months ago
Comment removed
larixtom 3 months ago
Úhbazz! Ez már valami!
Hamvabaholt 4 months ago 3
anyatok olah baszod
OgSamson1 4 months ago
wooow és ezzel megvan neki a 284. Head Shoot xDDD
MrZibiki 4 months ago
kéne még egy páár ilyen tanár hazánkban...
asdasd3358 5 months ago
wow how dare a teacher slap a student?
MightySerbianFighter 8 months ago
királyvolt mekkora pofon tegyél még fel ilyeneket:DxD
dzsenglen 10 months ago
királyvolt gecc mekkora pofon tegyél még fel ilyeneket:DxD
dzsenglen 10 months ago
ááááááááááá ez nagyon nagy!!húúúúúúúúúúú haha xdxdxdxdxd
ggirlsbest4ever 10 months ago
Haaaaaahaaaaaaaaaaaaaaaaah ez mekkoraaa elmejoszaag xDDDDD :D
TheJani888 11 months ago
Szééép volt! :D Ezt kajak tanítani kéne a tanároknak, legalábbis erre mifelénk, ahogy a suliba már késsel járnak a "diákok" és nem egyszer jön ki a rendőrség évente...
dajkapeter 1 year ago
Ez igen!!! Így kéne mindenhol.
volkerball3 1 year ago
ÁÁÁHHH
Naagyooon naaaagy :P:P:P:P
inoux44 1 year ago
Baseball űtövel kellet volna a tanár bácsinak ilyen mozdulattal ütni egyet:D
Clanlord666 1 year ago 2
Nekem nem kell rakoncátlankodnia egy gecigánynak sem, úgy is megütöm :)
Kést a fejükbe!
Hajrá betyárok!
Éljen AZ ÉLŐSKÖDŐ MENTES (Nagy-)Magyarország!!
Martiniahazafi 1 year ago 4
gyaaaaaaaa
gman240024 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
perszeha magyar csinája nem nyul hozá
szemét köcsög paraszt
kolomparkalman 1 year ago
XDDDDDDDDDDDD sírokxdddddddddddddddddddddddd
j3ckson 1 year ago
Szép munka:D.
Kiváncsi vagyok Magyarországon mit kapna egy tanár, ha ilyet csinálna:P. Szerintem örülhetne ha megússza 2-3 év letöltendővel:(.
Transsylvania89 1 year ago
@Transsylvania89 Sajna ja... :( De legalább most már fordított helyzetben is büntetnek, bár nem eléggé... :(
dajkapeter 1 year ago
ezmekkora xDDD nálunk is így kéne...
Racoon969 1 year ago
AHHAHAHAHAHHAHAHA....
Duci1990 1 year ago
Gezucu! megkérnélek tölts fel még ilyeneket, mert sikítottam :)
goribaba 1 year ago 6
@goribaba Örülök, hogy tetszett! :)
Gezucu01 1 year ago 3
miért nem Magzarországon?a fenébe!
turanian123 1 year ago
Azt nem értem, hogy miért nem a kettő feje lett összekoccintva, hogy észhez térjenek - már ha van nekik. Nem véletlenül lehettek az első padokban...
kokuszkocka59 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
megismertelek rasszista tanárbácsi!a seggedbe fogom dugni a saját fejedet!
tonyo0929 2 years ago
Rossz helyen ugatsz!
Gezucu01 2 years ago 24
@tonyo0929
Kurva anyád cigány! Bár lógnátok kötélen mind!
corres78 1 year ago
ez nem fake sztem. kajak fejbe találja. csak hát ez 1 pofon sokat ne várj tőle! xD
kulikmov 2 years ago 2
Igen ez az a technika amit bekéne vetni!
Nem pedig fordítva,hogy a Kormos üti a tanító embert!
MrExanthematicus 2 years ago 5
te gyarapapa lehet hogy ez csak figyelmeztetés volt a következőt már'élesben, fogja kapni.
hunmilton 2 years ago 3
boxeral kellet volna leütni,és acélbetéttesel a földön megtaposni!
MrAntiemo1 2 years ago 11
nem akarok telhetetlennek tűnni, de én a másikat is levertem volna a tanár helyében :P
lacix04cs 2 years ago 63
én is xD
Gezucu01 2 years ago 9
:D Miért? Nem érdemelte meg a nyakast? Amikor még én jártam általános iskolába, rendszeresítve volt fenyítési eszközként a körmös, kokszi, tenyeres, tasli..., és nem sántultunk meg tőle. Sőt! Örültünk, hogy megúsztuk ennyivel és nem írt be a tanár az ellenőrzőbe. El sem mondtam volna otthon, hogy harmadszorra sikerült végre a tanárnak eltalálnia a körmeim (kétszer elrántottam), mert otthon sem dicsértek volna meg, hogy nem tudok viselkedni!
kokuszkocka59 1 year ago
Én még meg is tapostam volna! :D
30zSamu 2 years ago 15
This has been flagged as spam show
Jó, jó, de 90 % hogy fake.... Látszik, h a gyerek szándékosan ugrik el... JÓ lenne ha igaz lenne.
raketkiller 2 years ago
wááááá XD
gimmeshot 2 years ago 9
Comment removed
znoopy2 2 years ago
üzenem a tanárúrnak hogy javítson a technikáján mert igen sérülésveszélyes ahogy üt. Kicsit hajlított könyékkel és ne így tenyérből, hanem rendesen a bütykökkel, valamint nagyon távolról indította az ütést. Ha kicsit közelebbről és jobban belefordul testből akkor valószínűleg nem kel fel a földről egy darabig a mokka.
De minden tanár követhetné a példáját azért :)
Gyarapapa 2 years ago 64
én fejbe is rúgtam volna ezt a tetves férget!!!!!
coleman1423 2 years ago 18
Jól beszéltek!!!Van egy nagyon kedves videó,a címe:Új honfoglalók.Nyugodt ember vagyok,de ettől felforr a vérem!!!ÉBREDJ MAGYAR!!!
Egerke77 2 years ago 15
Es hozzatennem, hogy a"Cion Bolcseinek Konyve"is lehetne kotelezo olvasmany az iskolakban!Ebbol megtudhato az osszaes zsido osszeeskuves!
Talpra Magyar!
speedwaynagy 2 years ago 2
VEGRE!!!
En nem a videohoz szeretnek hozzaszolni,hanem az egyseges hozzaszolasokhoz!
Nagyon orulok,hogy ennyi ember irt egysegesen:)
20 eve varok hogy kinyiljon a Magyar csipaja ezekkel a mocskokkal szenben,es en csak 31 eves vagyok!
Miota az eszemet tudom igy erzek,es senki nem ertett egyet velem.
Most mar latom hogy az emberek ebrednek.
Nincs kegyelem ezeknek!
Mindenkinek fel kell allni magaert,es a Magyarert!Ha latsz ciganyt Magyart bantani,vedd meg!
HEIL
speedwaynagy 2 years ago 3
ezt ertem tanarnak...nah valahogy igy lehet elkepzelni a ciganyok iskolaztatasat....:d....az igaz nem vagyok a eroszak hive, de mivel a ciganyok nem emberek....ojanok mint gey darab kenyer....VAGNI KENE AZ EGSESZET......>:)
urhaboru2063 2 years ago 4
helyes megállapítás! :)
Gezucu01 2 years ago
ÍGY KELL EZT ! :)
Vektor007 2 years ago 2
szép ütés! :-)
KomarovAndrej 2 years ago 2
hahahaha gyökér genetikai hulladék mekkorát repül...:D:D:D
TheAryan11 2 years ago 3
hehe szép találat :D
Grimes005 2 years ago 2
Túl kicsi volt a pofon, nagyobbat is oda lehetett volna baszni
Robimusz 2 years ago 2
Idéznék egy örök klasszikust: "Így keee csinyánieeee!" (akinek nem tiszta: győzike)
gengszter01 2 years ago
nálunk szerencsére nincsenek cigók a suliban.
JoeSanHUN 2 years ago 2
Nálunk is brutálisabban kéne fellépni az iskolában...és nem csak a cigányokkal...a mocskos liberális fiatalokkal is.
Szederp 2 years ago 3
jáj, ez így nem jó:D ÖKÖLLEL KELETT VOLNA, nem tenyérrel:D
NSBM74 2 years ago 2
Tenyérrel megalázóbb volt!
katoodbetyaar 2 years ago 3
jól tette.....mondjuk én inkább fejbelőttem volna!!! :)
coleman1423 2 years ago 5
Nem gondoljátok komolyan ,hogy ez egy tanár?
Ez egy előre beállított jelenet!
antidvsc 2 years ago
Nem tudhatod biztosra... Én ezt a videót egy oláh hírportálon találtam...
Gezucu01 2 years ago
Reméljük, ez esetben egyetlen fecske is csinál nyarat : )))
szpepe80 2 years ago 5
az utóbbi comment azért volt hogy romániában ezt nem büntetik
arpad90 2 years ago
jipijájó xDD
Wolffeco2 2 years ago
Jájjj á rásszístá!!! :)
Csak így tovább!
csathgeza66 2 years ago 2
nagyon komoly :)
svenmolko 2 years ago
Ez kéne ide is. Mint régen a tanár lekeverhetett egy fülest annak aki nem tudott viselkedni és ha otthon panaszkodni mert még a szülőktől is kapott. Mostmeg ilyenkor a tanár rásszístá. A sulimba volt ilyen hogy az egyik erősen fertőzött osztályba magyaróra volt, és akkor az anyag Vörösmarty-A vén cigány volt, és akkor elkezdett a cigány pattogni a tanárnak hogy hogy mondhat ilyet. Hát beszarás esküszöm
Akyra91 2 years ago 4
A retkeknek mostmár nem adhat le a tanár egyfület. Jön a kiccsalád'.
mattee15 2 years ago 3
Gyönyörű!5!
Hungarianfreedom 2 years ago 7
ezt kéne az összes retekkel, de inkább fellógatni mindet... :D
Nightwish88 2 years ago 7
Ezt így kell Tanárúr, gratulálok! :D
bandi166 2 years ago 10
Gyönyörű!Csak így tovább!Semmi más módszer nem segít!Ezt a tanárt én feljelenteni sem érdemes,mert esetleg máskor tanúk nélkül,a szemét is kivájja a férgeknek, nagyon helyesen!
P0RPHYRIO2Z 2 years ago 12
A rohadt rasszistája! XD
Szerencsétlen tanárt 24 órán belül meglincselik, már látom.
gshonkor 2 years ago 3
romániában aztán nem !! csak nálunk van ilyen
arpad90 2 years ago
Ugyan már ember. Nézd meg a "tanárt". Inkább van feka formája, mint tanár. Plusz a gyerek bal lábán lehet látni hogy már készül elrugaszkodni a megfelelő pillanatban. Ilyen sehol nincs. A tanárt ezért minden európai országban kicsapják. Ez egy kamu videó amit második megnézésnél észrevesz mindenki. Kivéve aki nem akarja észrevenni. Jah a tévé. A tévé leadta a németorszégi kutyát is aki beszélni tud. És pont magyarul beszélt... Ébresztő Magyarok!
ZTE887 2 years ago
sztem is fake.. sajnos
madTheDamned 2 years ago
Inkább csak ki akart térni az ütés elöl, nézd már meg mekkorát lebaszott neki
xXxDeadmanoobxXx 2 years ago 13
Ez már szép bárcsak nálunk is valahogy igy lenne :D
Kassziusz 2 years ago 6
CSAK A FEJÉÉÉT!!! XD
v8localhero 2 years ago 7
Szép volt :D "Üsd vágd a rohadt csürhét"
TheGothica666 2 years ago 7
"Hadd vesszenek!
Ne adjál több kegyelmet nekik! - EZEK NEM EMBEREK!"
Azt hiszem, erre gondoltál:) Üdv!
gengszter01 2 years ago 2
Itt is így kellene!
Andras696 2 years ago 6
Gyönyörü! Igy kéne nevelni az összes retket!
Purulens 2 years ago 6
Ez igen !
Ezt a tanítási módszert kellene nálunk is bevezetni pár borsodi, és nyolcadik kerületi oktatási intézményben!
ArosAkos 2 years ago 5
Gyönyörű maflás!!
Gumibirka 2 years ago 4
Hajrá!!!
yence1 2 years ago 4
Van azért itt is jó suli.... Nem mondom, melyik budapesti általánosba jártam még 5-6 éve, ott ki lettünk osztva rendesen...persze, nem volt jellemző az indokolatlan durvaság, azért elcsattant pár pofon. Nem is nagyon jártak oda cigányok, pedig a környéken azért volt belőlük...
sszhm 2 years ago 3
Én igen, de én rasszista vagyok :)
joanadavis 2 years ago 4
Elhiheted, vagyunk ezzel a "problémával" így egy páran:D
gengszter01 2 years ago 2
Követendő példa!
HungarianPAOKfan 2 years ago 7
RÁSSZISTÁÁ! :D
Ezek a tetvek csak ezen a nyelven értenek.
Véleményem szerint az követi el velük szemben a legsúlyosabb hibát, aki emberszámba veszi őket, holott csak külső jegyeikben mutatnak némi hasonlóságot az emberrel.
ZoziHome 2 years ago 8
Bárcsak itt is így menne... :)
HunCsirke 2 years ago 7
Szép kezdeményezés... lehetne belőle egy átfogó iskolareform is :)
Tomy10001 2 years ago 12
Hogy hívják a tanárurat? :)
Vennék tőle pár leckét :P
BenceRAP 2 years ago 2
Na akkor segítek ez a videó meg van játszva. Nézd meg a gyerek testtartását mielőtt lendül a keze. Már készül a kamuesésre. És persze el sem találja. Vicc az egész.
ZTE887 2 years ago
Nem kamu, benne volt a híradásokban is...
Gezucu01 2 years ago
hol?
ZuzerHun 2 years ago
Hú jó nagyot lebaszott neki:D:D:D
Antibolsevista 2 years ago 5
Gyönyörű volt az a maflás:) xD
Speedster1977 2 years ago 5
íííííígy kéneeeee!!!:D:D:D
peter880221 2 years ago 3
Azért irigylésre méltó egy tanítási módszer. De komolyan! A magyar iskolákból már eltűnt a fegyelem.
hamagu1 2 years ago 11
Hahahahahaha!!!!!!
Nagyon jo ;)))
TurkmanPower 2 years ago 9
Thanks!
Gezucu01 2 years ago
Nice flying rumanian! HAHAHA XD
zeratulhun 2 years ago 11
loool szép nagyot repült a taslitól:PPPP
slytopp 2 years ago 7
Ja, de azok az idők már elmúltak most a tanárnak nincs tekintélye, most a romákok verik a tanárt és nem fordítva, sajnos... Ezt videót egy oláh hírportálról szedtem le, a diákok azok romákok:D, a tanár származása nem volt feltüntetve. Az fontos az egészben, hogy a címe nem "cigány verés" volt, bezzeg Magyarhonban.... A lényege az egésznek hogy a romákok beszóltak a tanárnak heccelődés közben és így jártak:)) úgy sajnálom szegényt:))
Gezucu01 2 years ago
Váo, ez kellene itthon is, ha nem tud a mokka viselkedni nem intőt adni, hanem pofán ütni de úgy hogy kirepüljön az összes foga:D
Karvaly egyébként jó látom amit írtál???????????? Mert ha így értetted, akkor nagyot csalódok benned, ugyanis be vagy jelölve barátnak, remélem te is jól tudod...
Hungarista9323 2 years ago 4
igy kene nalatok is a ciganyt fasszopo magyarok!
karvaly829 2 years ago
így kéne nálatok is a faszopó cigányt, magyarok! így gondoltad remélem! :)
Gezucu01 2 years ago
hat ebben az egyben egyetertek:)):)):))
robicska 2 years ago 2
a kultúra,...tudjátok a rómaiak
M90Hun 2 years ago 5
így kell ezt :D és nem fordítva!
nemzetiradikalis 2 years ago 7
jobbhorog, balhorog de az oláh kutyából úgysem lesz szalonna...ha lesz is...
hunsyIvania2 2 years ago 5
régen így csinálták Magyarországon is, az a baj hogy most nem.
hunwarrior87 2 years ago 6
nyerő
laslohun 2 years ago 7
hmm,nem rossz
legalább ők is fel tudnak mutatni valamit :D
fecoki 2 years ago 8
:D:D
Evy73 2 years ago 8
:)))
Zorghent 2 years ago 8
Tanulságos:))
Gezucu01 2 years ago