This comment has received too many negative votesshow
Az tudni kell Cserháti néhai Művésznőről, hogy miközben a kisfiáról énekel, a volt férje volt a kicsivel otthon GYES-en, nem pedig az anyuka, aki pénzéhes volt. Hát megvan az eredménye. Nyugodjon békében, a hangja sosem tetszett és most sem tetszik, megfejthetetlen, hogy mit szerettek rajta az emberek. Erzsébet
@kovecskeable Köszönöm a válaszod, régi slágereket hallgattam, ezek szerint valamit elkattinthattam, ezért bejött a Művésznő hangja. Édes Kisfiam, a szám szövege valóban csodálatos. Nem sértelek meg, a Művésznőnek öregségére gondolni kellett volna, legalább egy szakmát tanulni, ahogy dr. Balás Boglárka csinálta, nem lesni, hogy kifuttatja, szuper gázsikkal dolgoztak, amiről átlag ember csak álmodik, ismerős megmondta. Szia.
@kovecskeable Köszön újbóli válaszod, az igazság fáj a legjobban mindenkinek, gyönyörű a szám, és csodálatos a zenéje, nekem is nagyon tatszik, csak ne Ő énekelné, aki énekli. Aki a 70-es években volt fiatal és mára benőtt a feje lágya, valamint józanul gondolkozik, szerintem ez a véleménye. Most már hagyjuk abba. Sok sikert és jó egészséget kívánok a kedvenceid hallgatásához. Szia!
@pirosszegfu Még valami: én is a hetvenes évek voltam fiatal és nem vagyok énekesnő, csak zeneszerető ember. Aki sokallja egy énekes gázsiját, az szimplán irigy - ami neki adatott meg, az nem a maga élete.
@pirosszegfu MICSODAAAA???? Legalább egy szakmát tanulni? Mert maga szerint az éneklés nem szakma? Van arról fogalma, hány órát kell tanulni, gyakorolni, hogy az ember ÍGY tudjon énekelni? A tehetség önmagában kevés, ez nagyon kemény munkaórák és próbák eredménye. Nem tudom, ki a Dr. Balás Boglárka, az biztos, hogy Cserháti Zsuzsa nevét ma is egy ország ismeri...
@pirosszegfu Nem az a baj, hogy a hangját nem szereti (ízlések és pofonok), hanem hogy egy halott emberről ír ilyen hangnemben. Az meg, hogy ki volt otthon a gyerekkel, az az ő magánügyük.
A Zsuzsa gyonyoru hanggal megaldott csodallatos ember volt.Nagy veszteseg,hogy mar nincs kozottunk fizikailag.Lelekben azonban tovabb el a dalaival.A jo isten viselje gondod odafenn,draga Cserhati Zsuzsa.
Gyönyörű szám, az olasz eredetitől mindenképpen jobb. Úgy lopta a magyar dalszerző az egészet, hogy meg sem jelent a Cserháti lemezeken feltüntetve a Daniel Sentacruz Ensemble neve (1974-es szám, a címe Soleado).
Olyan sok érzelem volt Cserháti Zsuzsában, a hangjában. Kár, hogy már nincs közöttünk, sajnálom, hogy soha sem hallhattam élőben. Mindig nagy hatással van rám, köszönöm, hogy postáztátok a videót.
A szeretet nem kérkedik, nem kér, csak ad. Egy gyermeknek a szeretet és a biztonság a legtöbb, amit egy felnőtt adhat. Addig adjátok meg nekik, míg csak tehetitek, mert nagyon hamar felnőnek.
ez az also karacsony hogy edesanyam nincs velem es nagyon rossz:(ez volt a kedvenc szamja cserhatitol,mikor meghalgatom csak a siras kornyekez remelem onnan fentrol mosojog ram es ott jobb mint itt ebben a romlott vilagban
Azon kívül, h gyönyörű és megismételhetetlen hangja volt, minden érzelmét át is adta a dalaiban. Az első dalt senki más így nem tudta előadni!! 3 fiam van... ha ez a szám megszólal, már bőgök is.
Cserháti Zsuzsa , istenkirály volt !!! Azt hiszem nincs rá mód , hogy megköszönjük neki amit tőle kaptunk mindannyian . Remélem jó helyen van ! Isten nyugosztalja Őt !
Ahogy ezt a számot hallgatom eszembe jut egy emlék. Debrecenben volt koncertje. Legelöl álltunk. Az édes kisfiam-ot énekelte. És egyszer csak lenyújtotta a mikrofont nekem....
Erre az egész közönség énekelni kezdett. A művésznő pedig szinte elérzékenyült. Autogramm osztásnál az öltözőjében annyit mondott:
Annyira örül, hogy ilyen fiatalok is kedvelik a zenéjét.
erre én: Ez a csoda, amit ő a színpadon csinál a lelket érinti meg, ami korhatártól független.
Nagyon irígy vagyok rád , hogy egyálltalán voltál Cserháti Zsuzsa koncertjén , de , hogy még beszéltél is vele ... Ha akkor tudtam volna , hogy elveszítjük Őt , biztosan hazarepültem volna valamelyik koncertjére , és megszorítottam volna a kezét , vagy megcsókoltam volna , vagy valami ... A legnagyobb volt !
mikor 4:30-nál letörli a könnycseppet a szeméből, aztán ahogy a közönség felismeri a Kicsi gyere velem rózsát szedni c. dalát, olyan boldogság lesz látható az arcán, hogy majdnem elsírtam magam. olyan ritkán lehetett látni rajta, hogy boldog! :,)
Nem nagyon ismertem a dalait sajnos, viszont sokat hallottam róla. Ez az összeállítás szívszorító. Különösen az "Én leszek" után az eltörölt könnycsepp, majd a hihetetlen boldogság az arcán, mikor észrevette, hogy a közönség felismeri a dalt. Miért félt tőlük annyira? Mert ez innen is lejött...
Kisfiam óvodás anyáknapi ünnepségén ez a dal szólt,mikor átadták a virágokat.Sosem bírom ki sírás nélkül,de ezzel a zenei aláfestéssel lehetetlenség is lett volna...Gyönyörű!
És mi van a művészetek többi jeles képviselőjével, akiről úgymond fingja sincs a tahó magyar átlagpolgárnak. És a tudományokról már ne is ejtsünk szót, mert rosszul leszek ettől a helyzettől.
..én ott voltam ezen a koncerten...fantasztikus élmény volt és ez a zseni (ISTENNŐ) tele gátlással állt ki elénk, nehezen hitte el, hogy ott miatta és érte gyültünk össze.... örök élmény :-))
Utolsó évében volt szerencsém együtt dolgozni vele egy kisebb rendezvényen, soha nem fogom elfelejteni, ez a koncertfelvétel pedig egy örök kedvencként elkísér. Köszönjük Zsuzsa!
szerintem pedig ne itt mi akik nem ismertük szeméyesen próbáljuk megérteni lelkileg. utólag már mindenre rálehet mondani h háth igen tessék mennyire előre látható volt. voltak mellette emberek v barátok, ők többet tudhatnak róla nem gondolod? ők sem látták előre. fantasztikus zenészek, fantasztikus énekes.
Istenem én ezzel nem tudok betelni!! :S:S Napok óta ezt hallgatom.. Csodálatos!!Tényleg mégegyszer,igazán köszönöm Cserháti Zsuzsának ezt a fantasztikus élményt!! :S :'(
Szerintem az Én leszek a legerőteljesebb dal, tele van lélekkel és szívvel, bár érthetően az elrontott élet keserűsége is érzik rajta. Nem véletlen az elmorzsolt könnycsepp a végén.
Az ahogy az "Én leszek" után megtörli a szemét, és utána megrázza magát, mosolyt eröltet magára, majd folytaja a másik dallal, mindent elárul a lelkéről. Milyen barátai voltak, ha egyáltalán voltak, hogy ezekre a jelekre nem figyeltek fel?! A világ legszebb dala, és legszebb előadása a szemünk előtt!
1 ember ! te taknyos patkány arcú barom vagy !!!!!!!!
glettvas 4 months ago
A legszebb hangú magyar énekesnő és a leggyönyörűbb dal. Reméelm mindenkinek annyi élményt ad mint nekem.
XxDDmt2xX 5 months ago
@XxDDmt2xX örökklszikus
doodeetck 4 months ago
This has been flagged as spam show
Az itt látható videoklip sok száz más videoklippel együtt elérhető a FilmLink filmes linktár Magyar videoklipek kategóriájából.
filmlink.hu
RitterTeodor 6 months ago
még nincs gyerekünk, de imádom a páromat, Violettát, és azt kívánom, hogy az első gyerekünk egy "tökös" kislány legyen!!!
batka71 9 months ago
Én, állítanék neki szobrot. Hiszen, ő az egyedüli dívánk!!!!!!! Nem gondoljátok?
MegaSzily 10 months ago 4
tudom hogy fáj ,csak annak örülök , tudom mennyire örült az egy szülött fiának!!!!!
Klaritas1 10 months ago
Gyermek,. a lélek kincse!
karesz64 10 months ago
desertpolar: A zeneszoveg.hu megtalalod ezt a szoveget,csak a cimet ird be es kidobja neked. Udv Zsoka
sofi9400 10 months ago
Én sajnos elvesztettem a kisbabámat....
És nem tudni lehet-e még valaha egy Édes kisfiam!
Aki ezt nem tudja értékelni,amiről itt énekel a Zsuzsa, az biztos nem tudja mit jelent egy gyerek!
gondabarbi91 10 months ago
@gondabarbi91 Nagyon kívánom neked, hogy sikerüljön!! Sok boldogságot és egészséget!! Vigyázz magadra!!
Gastonka23 7 months ago
This has been flagged as spam show
ELVIS UTÁN LEHET MAGYAR LEGENDÁRÓL IS ELNEVEZETT TERÜNK!!!
LEGYEN CSERHÁTI ZSUZS TERÜNK!!
Írj,ha egyetértesz!
E-MAIL CÍM: magyarlegendak@gmail.com
Köszönjük!
UM1030 11 months ago

Félelmetesen gyönyörű !!! Nincs hozzá fogható!!! SAJNÁLOM AZT A LELKI SZEGÉNYT AKINEK NEM TETSZIK!!! 1........
TheJuditka1 11 months ago
EGYSZERŰEN CSODÁLATOS!
jozso61ify 11 months ago
Gyonyoru maghato dal az Edes Kisfiam! Nagyon szep! A tobbit is nagyon szeretem! Csodalatos hangja volt. Nagyon kar erte!
marcan245 11 months ago
Nincs mit mondanom, elénekli Zsuzsa!:)
Pusztabereny 1 year ago
melyik idióta nyomott félre a dislikera? bevallhatja....
yko681 1 year ago
Sajnos nem jöl tudom a magyart. Valaki tudja, hogy hol tudom ehhez a gyönyörű dalba találni a szövegeket?
desertpolar 1 year ago
gyönyörü.....
ignjat91 1 year ago
ez a szám a legszebb nem halottam még igy mástol!!
TheZolika66 1 year ago
KI az akinek ez a dal nem tetszik? Milyen lelkiválága van? NEM ÉRTEM!!
MegaMercedes1969 1 year ago
Csodálatos dal !
Ica608 1 year ago
Én még nem vagyok anyuka de akárhányszor hallgatom a sírás kap el.
Ilyenkor a páromra gondolok aki a legnagyobb ajándék nekem.
Nagyon szeretem.
Cserháti Zsuzsa meg egy fantasztikus hangú énekesnő volt és remélem emléke örökké élni fog.
barbyka22 1 year ago 2
Cserháti Róbert vagyok!
Kisfiam,Cserháti Gyula születése után,az"Édes kisfiam"-at hallgattam!
33 évesen bőgtem,mint egy kisgyermek!
A szöveg,a csodálatos hang,még mindíg a hatása alatt vagyok!
lensiv2 1 year ago
Istemen...de kár érte..
strandpapucsX 1 year ago
Ég veled...nyugodj békében Zsuzsa.
strandpapucsX 1 year ago
a vilag legjobb enekese csak emlekezzetgek a szavamra majd megtudjatok ki volt o
nagyon tud
kesz
nem tud igy senki mint cserbhati
gypsybaba90 1 year ago
Halász tanár úr milyen fiatal:)
DCmeroon 1 year ago
Erzsébet !Gusztustalan vagy .Müvésznő nyugodjon békében a legnagyobb volt és az is marad.
kalap424 1 year ago 2
meghalt ez az enekes no?? kar hogy soha nem halottam rola elotte 33 vok
okoskutya35 1 year ago
@okoskutya35 mert te okos kutya vagy azert nem halotal rola
kicsijozsi 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Az tudni kell Cserháti néhai Művésznőről, hogy miközben a kisfiáról énekel, a volt férje volt a kicsivel otthon GYES-en, nem pedig az anyuka, aki pénzéhes volt. Hát megvan az eredménye. Nyugodjon békében, a hangja sosem tetszett és most sem tetszik, megfejthetetlen, hogy mit szerettek rajta az emberek. Erzsébet
pirosszegfu 1 year ago
@pirosszegfu erdekes megis itt vagy hallgatod es komentalod:) meg rad is hatasal van,akar szereted v nem:)
kovecskeable 1 year ago
@kovecskeable Köszönöm a válaszod, régi slágereket hallgattam, ezek szerint valamit elkattinthattam, ezért bejött a Művésznő hangja. Édes Kisfiam, a szám szövege valóban csodálatos. Nem sértelek meg, a Művésznőnek öregségére gondolni kellett volna, legalább egy szakmát tanulni, ahogy dr. Balás Boglárka csinálta, nem lesni, hogy kifuttatja, szuper gázsikkal dolgoztak, amiről átlag ember csak álmodik, ismerős megmondta. Szia.
pirosszegfu 1 year ago
@pirosszegfu mindanyiunknak van álma,es gyengéje...nem biralhatjuk felül mások életét.Tovabbi jo napot:)
kovecskeable 1 year ago
@kovecskeable Köszön újbóli válaszod, az igazság fáj a legjobban mindenkinek, gyönyörű a szám, és csodálatos a zenéje, nekem is nagyon tatszik, csak ne Ő énekelné, aki énekli. Aki a 70-es években volt fiatal és mára benőtt a feje lágya, valamint józanul gondolkozik, szerintem ez a véleménye. Most már hagyjuk abba. Sok sikert és jó egészséget kívánok a kedvenceid hallgatásához. Szia!
pirosszegfu 1 year ago
@pirosszegfu Még valami: én is a hetvenes évek voltam fiatal és nem vagyok énekesnő, csak zeneszerető ember. Aki sokallja egy énekes gázsiját, az szimplán irigy - ami neki adatott meg, az nem a maga élete.
nagyonkicsibagolyka 1 year ago
@pirosszegfu MICSODAAAA???? Legalább egy szakmát tanulni? Mert maga szerint az éneklés nem szakma? Van arról fogalma, hány órát kell tanulni, gyakorolni, hogy az ember ÍGY tudjon énekelni? A tehetség önmagában kevés, ez nagyon kemény munkaórák és próbák eredménye. Nem tudom, ki a Dr. Balás Boglárka, az biztos, hogy Cserháti Zsuzsa nevét ma is egy ország ismeri...
nagyonkicsibagolyka 1 year ago
@pirosszegfu tipikus kek csillagos vagy, romlott lelku,irigy es hazug.valoszinuleg vezeto beosztasu kommunista voltal es maradsz. piros szegfu, mi? jagadiga jagadiga daj
oisist 10 months ago
@pirosszegfu Nem az a baj, hogy a hangját nem szereti (ízlések és pofonok), hanem hogy egy halott emberről ír ilyen hangnemben. Az meg, hogy ki volt otthon a gyerekkel, az az ő magánügyük.
nagyonkicsibagolyka 1 year ago
Csodálatos......Fantasztikus tehetséget veszített el a föld!Nyugodj békében drága Zsuzsa....
zenesztomy1 1 year ago
imádom!
arnianyus 1 year ago
Ő a legnagyobb. Saknos Őt is egyedül hagyták a végére lásd Szécsi,Máté Péter az igazi nagyok
mataandras77 2 years ago 3
Azthiszem nem lesz még egy ilyen tehetsége énekesnő az országban mint ő volt. Nagyon nagyon szeretem a dalait, megérintenek.
Kismilliószor hallottam ezeket a számokat és még is mindig megkönnyezem.
Nagyon szomorú, hogy már nem lehet köztünk.
Zemanek01 2 years ago
Nekem van két Fiam és ez a dal, mióta megszülettek Ők, velem él:) és mindig könnyeket csal ki a szememből..
Fanti69 2 years ago
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉDESKISFIAM
Smokeos 2 years ago 2
A Zsuzsa gyonyoru hanggal megaldott csodallatos ember volt.Nagy veszteseg,hogy mar nincs kozottunk fizikailag.Lelekben azonban tovabb el a dalaival.A jo isten viselje gondod odafenn,draga Cserhati Zsuzsa.
robiboy1975 2 years ago 4
Jó megérzés volt,Tomi ;)
Cejke 2 years ago 2
Honnan tudtam honnan tudtam:) én csak sejtettem Cejkém:)
molnartomi73 2 years ago
Szia,Tomi,neked is jó reggelt! :) Honnan tudtad,hogy Zsuzsa a másik nagy kedvencem? :D
Cejke 2 years ago
szia Cejke:) Jó reggelt
molnartomi73 2 years ago
Remelem nekem is lesz egyszer egy kisfiam!!!!
melaaa100 2 years ago 8
Gyönyörű dalok. Köszönöm a feltöltést.
asbothful 2 years ago 4
Köszönöm! :'(
Diooka 2 years ago 4
nem ér utánozni...
kissjancsika 2 years ago
Csak úgy a megasztáros lányoknak üzenném hogy:-Nini se "sztájliszt" se manír csak úgy....
kissjancsika 2 years ago 6
Hú de mennyire igaz,:) Én is így érzem.
EEP084 2 years ago
Jesszus! Még most is belekönnyezem és vacogok. Köszi
jakusesa 2 years ago 5
Édes fiaim,
macococo1 2 years ago
barki enekli ezt a szamot a vilag legszuperebb sza
mja toroczkay eva
fntsDwL 2 years ago 5
Oh that I understood the words, beautiful voice and heart in her singing. Mary in USA
Boleyok1 2 years ago 11
Comment removed
gagyimka 2 years ago
Zseniális.
tommer01 2 years ago 3
Kedves kovezett!
Köszönöm, hogy felraktad ezt a számot is. Fantasztikus. Egyszerűen ez a 3 szám egybevonva fantasztikus.
Gábor
tavaszi12 2 years ago 2
Gyönyörű szám, az olasz eredetitől mindenképpen jobb. Úgy lopta a magyar dalszerző az egészet, hogy meg sem jelent a Cserháti lemezeken feltüntetve a Daniel Sentacruz Ensemble neve (1974-es szám, a címe Soleado).
hazugsantakutya 2 years ago
Te egyéb ként tudod miről beszélsz?
piskota21 2 years ago
Bar testben mar nincs koztunk lelekben meg sokaig bennunk fog elni Cserhati Zsuzsa. A hideg futkosik a hatamon.
Koszonom
husi2345 2 years ago 2
Olyan sok érzelem volt Cserháti Zsuzsában, a hangjában. Kár, hogy már nincs közöttünk, sajnálom, hogy soha sem hallhattam élőben. Mindig nagy hatással van rám, köszönöm, hogy postáztátok a videót.
tothzol 3 years ago 8
gyönyörű ez a zene ,hodolata
kicsijozsi 3 years ago 7
Gyönyörű egy szám!!Cs. Zsuzsi tudta mi a jóó!!
lebronativp 3 years ago 7
A szeretet nem kérkedik, nem kér, csak ad. Egy gyermeknek a szeretet és a biztonság a legtöbb, amit egy felnőtt adhat. Addig adjátok meg nekik, míg csak tehetitek, mert nagyon hamar felnőnek.
gamva65 3 years ago 5
Mennyi tehetség volt most sajnos sok sablon van a zenei pályán kik népszerüek is !
romsinto 3 years ago 3
Úgy érted, hogy sok népszerű ember van, aki azt hiszi van valami köze a zenéhez....(manapság)
bythetimeigettoarizo 3 years ago 2
gyönyörű...nyugodjon békében
mesike19 3 years ago 5
mióta elváltam, nekem is hiányzik a fiam, gyönyörű számok, elsírom magam, még ha nem is szép egy férfitől
hamitmami 3 years ago 22
@hamitmami
Szerintem ezzel semmi probléma sincs. Inkább legyél büszke, hogy emberként érzel, ebben mai érzéketlen világban!!!!
FXTRD146 1 year ago
@hamitmami
A sírás nem szényen (csak azt mutatja, hogy van lelked és vannak érzéseid)
cseroki69 1 year ago
gyönyörű, férfi létemre könnyezek. Én is elvesztettem a fiam, mióta elváltam
hamitmami 3 years ago 7
she is the best of all! #1
heldera 3 years ago 3
Ezek a dalok mindig könnyeket csalnak a szemebe , pedig nem vagyok ám nagyon sírós ... Páratlan !!!
hugokiraly 3 years ago 6
GYONYORU
csabexK 3 years ago 4
es remelem eggyut enekli cserhatival ezeket a notakat
nyugodjanak bekeben!
hgdjytgkh 3 years ago
ez az also karacsony hogy edesanyam nincs velem es nagyon rossz:(ez volt a kedvenc szamja cserhatitol,mikor meghalgatom csak a siras kornyekez remelem onnan fentrol mosojog ram es ott jobb mint itt ebben a romlott vilagban
hgdjytgkh 3 years ago 3
Ő utánozhatatlan,eredeti.
Mikor hallgatom,mintha átmosná az egész lényemet.
karesz64 3 years ago 4
a legeslegnagyobb és ismételhetetlen
drbaksai 3 years ago 2
A fiam az életem.. nem kell többet momdanom ugye??
lilatis 3 years ago 2
Azon kívül, h gyönyörű és megismételhetetlen hangja volt, minden érzelmét át is adta a dalaiban. Az első dalt senki más így nem tudta előadni!! 3 fiam van... ha ez a szám megszólal, már bőgök is.
5daneel 3 years ago 30
Comment removed
AntPat68 3 years ago 13
A legjobbakat kívánom neked.
kovezett 3 years ago
Koszonom. Ez a szo mindent elmond es nagyon sokat jelent hogy valahol egy idegent erdekli sorsunk, kosz megegyszer..."kovezett"
AntPat68 3 years ago 5
@AntPat68
attika96 1 year ago
Lehet segíteni ímádni ezt a megismételhetetlen Nőt.
simipet 3 years ago 7
do'no'ru''-so beatyfull song and singer
yahoolita 3 years ago 7
Eta moja ljubimaja pevica. Kogda bila molozhe, pela luche.
anagye 3 years ago
Cserháti Zsuzsa , istenkirály volt !!! Azt hiszem nincs rá mód , hogy megköszönjük neki amit tőle kaptunk mindannyian . Remélem jó helyen van ! Isten nyugosztalja Őt !
hugoszommer03 3 years ago 10
Szenzációs!! Csodálatos!! Gyönyörű!! Nyugodj békében Cserháti Zsuzsi! Bár számunkra örökké fogsz élni!!!
dolcev21 3 years ago 8
nagyon szép
boroborb 3 years ago 3
Egy óriási veszteség, hogy ő már nincs köztünk!!
Erről a dalról az jut eszembe,mikor a lányommal voltam várandós.
Silvieblume 3 years ago 6
...fantasztikus...hm..koszonom a feltoltest, ez is kellett ide :)
jancsit 3 years ago 4
Ahogy ezt a számot hallgatom eszembe jut egy emlék. Debrecenben volt koncertje. Legelöl álltunk. Az édes kisfiam-ot énekelte. És egyszer csak lenyújtotta a mikrofont nekem....
Erre az egész közönség énekelni kezdett. A művésznő pedig szinte elérzékenyült. Autogramm osztásnál az öltözőjében annyit mondott:
Annyira örül, hogy ilyen fiatalok is kedvelik a zenéjét.
erre én: Ez a csoda, amit ő a színpadon csinál a lelket érinti meg, ami korhatártól független.
Domiroid 3 years ago 5
Nagyon irígy vagyok rád , hogy egyálltalán voltál Cserháti Zsuzsa koncertjén , de , hogy még beszéltél is vele ... Ha akkor tudtam volna , hogy elveszítjük Őt , biztosan hazarepültem volna valamelyik koncertjére , és megszorítottam volna a kezét , vagy megcsókoltam volna , vagy valami ... A legnagyobb volt !
hugoszommer03 3 years ago 5
Szép napot Nektek!Sok szeretettel Kisribizlitől...GY & R-nek....
ribizli74 3 years ago
annyi szeretet van a hangjában, hogy azt nem lehet leírni!
retrorteretro 3 years ago 4
Uramisten, Cserháti Zsuzsi, te ÖRÖK!
chokes18 3 years ago 7
Jééé, Kövezett, ezt is te "követted" el? Köszönöm ezt is és Tátraiékat is! Gratula!
semesh99 3 years ago
EZ MÁR A LEG LEG LEG...!!!! CSODÁLATOS!!!!!!!!!! nincs is igazán rá szó...
én sajnos nem láttam, vagyis hallottam élőben és nagyon sajnálom:'(((
CSERHÁTI ÖRÖKKÉ!!!
Koviii20 3 years ago 3
királynő a DALok királynője
robi1031 3 years ago 4
Mikó Attila 2004 szept 13-2005 dec 13
hajni266 3 years ago
Azt hiszem erre nincsenek is szavak! A szemeim könnybe lábadtak... ez mindent elárul!
86emen 3 years ago 5
Gyonyoru.
Erre nincs egyszeruen szo ami kifejezi,hogy mennyire csodalatos es nagygyszeru enekesno volt.
De a szivunkben orokke elni fog.
Koszonjuk neki a sok csodalatos dalt.
klaraszemcsy 3 years ago 2
Egy ujabb csodalatos szinesz aki elment.. es aki mig elt nem vettuk eszre azt a gazdag lelket..:(((((((
leformidable 3 years ago 2
ezek a számok mindig megfogják érinteni az embereket amíg világ a világ,annyi érzést közvetít amennyit szavakkal hiába is próbálnánk itt leírni.
gyönyörű és megindító.
köszönjük amit adott nekünk
Vadassz 3 years ago 2
nézem ez a videót és bőgök...
gyönyörűűű és utánozhatatlan egy díva
19911226 3 years ago 3
mikor 4:30-nál letörli a könnycseppet a szeméből, aztán ahogy a közönség felismeri a Kicsi gyere velem rózsát szedni c. dalát, olyan boldogság lesz látható az arcán, hogy majdnem elsírtam magam. olyan ritkán lehetett látni rajta, hogy boldog! :,)
balmaz 3 years ago 8
ISTENNŐ!
benkozol 3 years ago 5
RIP Cserhati
who the fuck is christina aguilera...
PETEKRE 3 years ago
Amikor a dal vegen egy konny cseppe hullt akkor elsirtam magam...
leformidable 3 years ago
who is she?
fantastic voice. I am crying...
PETEKRE 3 years ago
She's name is Cserháti Zsuzsa ( in english: Zsuzsa Cserháti). The greatest hungarian singer of all time. She left this world in 2003.
R.I.P.
Anaburgia 3 years ago
Nem nagyon ismertem a dalait sajnos, viszont sokat hallottam róla. Ez az összeállítás szívszorító. Különösen az "Én leszek" után az eltörölt könnycsepp, majd a hihetetlen boldogság az arcán, mikor észrevette, hogy a közönség felismeri a dalt. Miért félt tőlük annyira? Mert ez innen is lejött...
gasko86 3 years ago 2
Köszi. hogy felraktad ezt a számot!Már vagy 3 hónapja ezt keresem de csak most találtam meg
Szapika1 3 years ago
no comment, egyedüli és megismételhetetlen!!!!
abkapos 3 years ago 7
Kisfiam óvodás anyáknapi ünnepségén ez a dal szólt,mikor átadták a virágokat.Sosem bírom ki sírás nélkül,de ezzel a zenei aláfestéssel lehetetlenség is lett volna...Gyönyörű!
picipaci11 3 years ago
Hmm Gyönyörű :) Ezt hallgatjuk mindig a kisfiammal :)
Huncutka1234 3 years ago
no komment nem tudok betelni!!
parazitclan 3 years ago 4
remélem a jó isten nekem is megadja azt a boldogságot , hogy gyermekem legyen .
Megaspace76 3 years ago 3
es kivanom neked ezt a boldogsagot teljesedjen...God bless you!
rosepetalwine 3 years ago
gyönyörű ez a zene
emocsajszika 3 years ago
Eletenek utolso eveiben megsem becsulte meg ot senki :(
Halal utan, mindenki ajuldozik... pedig nem ezt erdemelte.
Gaspar gyozo meg tarsai vannak majmolva, mikozben egy ilyen egyeniseg szegenyen, elfeledve ment el kozulunk.
Szegyen!
(nem rad irtam, csak neked valaszoltam, hogy igen, ilyen gyonyoru zene es nem becsultuk meg :( )
gyenge75 3 years ago 10
És akkor még csak a popzenéről beszélünk.
És mi van a művészetek többi jeles képviselőjével, akiről úgymond fingja sincs a tahó magyar átlagpolgárnak. És a tudományokról már ne is ejtsünk szót, mert rosszul leszek ettől a helyzettől.
standardbearer 3 years ago
Már egy órája folyamatosan hallgatom de nm tudom megunni! :)
HIHETETLEN
Presidentzola 3 years ago 6
Iszonyat, egészen beleborzongok, valahányszor csak meghallgatom Őt. Köszönjük!
donkoko77 3 years ago 7
köszönöm!!!
tgy650 3 years ago
nem szegyelem mondani hogy konyet hozzot a szemmembel es a sziv is nehez let, nagyon szep kosz.
nqxprv 3 years ago 7
Fejet-hajtok a művészete elött!
"Én leszek" az egyik nagy kedvencem!
Pihenj nyugodtan ...
Mosolyrend 4 years ago 8
Megszakad a szívem!!=( <3 ÉN LESZEK!!!(L)
ibelongtou 4 years ago 9
am besten... imádom... "mennyit ér egy nő"...
dominekadam 4 years ago 7
a legnagyobb
seletselet 4 years ago 8
szornyu fajdalom elvesziteni egy ilyen embert!! egy ilyen hangot. egy ilyen enekesnot!!
zsenialis? Istenno? Nem(nem csak). RA NINCSENEK SZAVAK!!
barack17 4 years ago 16
Még gyerek voltam - úgy 10 éves - amikor előszőr hallottam ezt a számot. Elsirtam magam... azóta tudom, hogy miért születtem erre a földre...
otvosdia 4 years ago 16
Cserháti nagyságát mutatja az is, hogy mekkora zenekar van mögötte. Zseniális!
KopaszB86 4 years ago 12
..én ott voltam ezen a koncerten...fantasztikus élmény volt és ez a zseni (ISTENNŐ) tele gátlással állt ki elénk, nehezen hitte el, hogy ott miatta és érte gyültünk össze.... örök élmény :-))
abrunei 4 years ago 13
Szavakkal kifejezni nem lehet... Egyszerűen csodálatos!
vmonika2 4 years ago 12
Nyugtató hatással van rám.:)
szvera17 4 years ago 7
Csodálatos mindegyik száma gyönyörű!!!
katonamanyi 4 years ago 13
ZSUZAS KÖSZÖNJÜK EZ GYÖNYÖRÜ!
slipknotks 4 years ago 7
Csodalatos hang csodalatos szemely!Soha nem felejtunk el!
monikaakimagyar 4 years ago 6
Csodalatos hang csodalatos szemelyiseg.Hallgatom es elcsodalkozom, hogyan is hagytuk Ot igy cserben.Isten Nyugosztaljon Zsuzsa Istenno.
peprezz 4 years ago 3
Mindig vissza-visszatérek ide.Mindig megéri. <3
ibelongtou 4 years ago 8
Utolsó évében volt szerencsém együtt dolgozni vele egy kisebb rendezvényen, soha nem fogom elfelejteni, ez a koncertfelvétel pedig egy örök kedvencként elkísér. Köszönjük Zsuzsa!
marikpeter 4 years ago 2
szerintem pedig ne itt mi akik nem ismertük szeméyesen próbáljuk megérteni lelkileg. utólag már mindenre rálehet mondani h háth igen tessék mennyire előre látható volt. voltak mellette emberek v barátok, ők többet tudhatnak róla nem gondolod? ők sem látták előre. fantasztikus zenészek, fantasztikus énekes.
gyurobenjamin 4 years ago
Cserháti Zsuzsa tényleg egy istennő!
zsuzsi57 4 years ago
erre nincsenek szavak... könnyeim vannak..
ChatRegina 4 years ago 5
Nem ertekeltunk Zsuzsa bocsass meg nekunk ezert de vigyazunk az emlekedre mint egy igazi Kincsre.Koszonjuk.
nemereII 4 years ago 5
Hedianyu" Irod Zsuzsa az Istenno.
Teljesen egyetertek valojaban O az egyetlen.
peprezz 4 years ago 4
Egy biztos, hogy Magyarország nem mindig tudja megbecsülni az értékes embereket.
Gáspár Gyôzô, például, hogyan tudott sztár lenni ebben az országban? Kérdezem én?
silvialinden 4 years ago 5
Kedves silvialinden! Ez egy megmagyarázhatatlan rejtély számomra is! A gagyi kell nem az érték sajnos!
zsuzsi57 4 years ago 2
Zsuzsi az Istennő!!!
hedianyu 4 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
vagyis 2003-ban
ILDiva1168 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
en nem is tudtam hogy meghalt 1993 ban
ILDiva1168 4 years ago
Istenem én ezzel nem tudok betelni!! :S:S Napok óta ezt hallgatom.. Csodálatos!!Tényleg mégegyszer,igazán köszönöm Cserháti Zsuzsának ezt a fantasztikus élményt!! :S :'(
ibelongtou 4 years ago 5
Hello!4
Én 16 éves vagoyk de imádom Cserháti Zsuzsát.. Hideg ráz tőle..:) Valaki beavatna miben halt meg és miért volt szomorú az élete? Szegény...
Sanyika92 4 years ago 2
Röviden: szakmai mellőzöttség, majd lelki és testi betegségek, magány és szegénység.
kovezett 4 years ago
Az 'Én leszek' a legszebb, legigazibb és legszívbemarkolóbb. Köszönöm!
ibelongtou 4 years ago 5
Igen tudom.
AzMa02 4 years ago
Tetszik nekem mind a három dal, de az Én leszek az olyan lehangoló. Innen is tapasztaltam, hogy szomorú időszaka volt még ez is Cserhátinak.