Én arra emlékszem már, hogy ezután a Borostyán következett. Péntek délután. Hideg van, mert anyum épp tereget az erkélyen és szellőztetünk. Mindig pénteken mostunk =)
Ez volt az, amikor egy stúdióban körben ültek, és mindenféle "nyugdíjas" témáról beszélgettek? Emlékszem a Gyurira meg egy hosszú barnahajú, nagyszemű nőre. És az Ablakon belül volt az Évgyűrűk, nem?
Kiváló újságírók és szakértők igényes magazin- és hírműsorokat készítettek (Ablak, Panoráma, A HÉT, Delta stb.)
Most meg lehet nézni, ahogy drogos-rendőrgyilkos Elődke mit főz a többi hasonlóan fajsúlyos celebenek. Meg, hogy a salgótarjáni bakcigány hogyan üvölöltözik a gyerekkel.
Szombaton a Hogy volt? című műsorban voltak a régi Ablakosok.Meghívták többek között Papp Endrét, Nagy Györgyöt, Feledy Péter, Bálint Györgyöt és az összes többi Ablakost.
Valamikor péntek du. 3 körül kezdődött a "Péntek délután" című műsor, amiben benne volt az "Évgyűrűk"-ez volt a nyugger műsor, majd utána volt még valamilyen rövid műsor, és végül jött az Ablak. Közszolgálati műsor volt, az egyszerű emberek beírhattak, kivizsgálták, de pl. Bálint Gazda is adott tanácsokat a kiskert gondozásához.
A Péntek délután c. "műsorköteg" 16:00-kor kezdődött emlékeim szerint, abban pedig az Évgyűrűk, a Téka és az Ablak című műsorok szerepeltek'! Ezen műsorrészek között pedig rövidebb-hosszabb stúdióbeszélgetések folytak.
Jó hogy az ember vissza tud emlékezni ezekre a dolgokra:)
Sose felejtem el hogy milyen volt a stúdió. Hogy Bálint gazda egy sarokba volt és minid a a műsor vége fele volt az ő része.
De vannak még ilyenek pl csütörtökön volt ha jól emlékszem az angyalbőrben című borzalom amihez még a Futrinka utca is valóság show-nak tűnt akkora mese volt.
És volt hogy nem nézhettem végig mert -Akkor holnap nem tudsz felkelni..- monda anyám
Az egyik adásban egy nézői levélre reagálva végigmondták, hogy melyik munkatárs mikor mosott utoljára hajat. Emlékeztek? Valószínűleg akkor ők voltak a lezser fiatalok.
nem ezt a sok szart kelett neznem ami ma megy a tv-ben erdekes volt nem mindig azt kell latnom ami mas orszagokban van hanem ami nalunk van ha kivancsi lennek milyen ott akkor csak betennek egy dvd-t .
de egyebkent nagyon birtam ezt a musort pedig meg nagyon gyerek voltam de nagyon erdekes volt mindig is birtam ... hmmm meg deltat meg a hiradot meg stb mar nem is emlekszem jahh de a parlament ment delben allandoan azt neztem es gondolkodtam ....
Én emlékszem egy részére, volt egy rövid bejátszás hogy egy kisfiút egyedülhagytak otthon és hogy mennyire félt mindentől a lakásban, még a sötétítőfüggönyt sem tudta elhúzni, mindenhol sötét volt. Én is féltem mert én is kicsi voltam amikor néztem :) Utána vmi olyasmivel foglalkoztak a műsorban hogy egyedülhagyják a gyerekeket stb stb.
a hideg kirázott ettől a zenétől kiskoromban is meg most is
satlyb 4 months ago
én is a mamánál voltam, néztük a műsort, ő közbe kézimunkázott, vagy kötött. utána esti mese ( égből pottyant mesék), aztán dallas!
zsffri734 5 months ago
Még a kamerát se tudták rendesen tartani!!
stextacsko 7 months ago
Én arra emlékszem már, hogy ezután a Borostyán következett. Péntek délután. Hideg van, mert anyum épp tereget az erkélyen és szellőztetünk. Mindig pénteken mostunk =)
KiddyRose 8 months ago
Az Ész volt a Geszti Péter műsora @Kaszpiboy érted.
adambuci 9 months ago
This has been flagged as spam show
így van, pontosan, péntek volt, átmentem nagyimhoz, ezt nézte, utána meg együtt a dallas-t
mehkaptar 10 months ago
így van, pontosan, péntek volt, átmentem nagyimhoz, ezt nézte, utána meg együtt a dallas-t
mehkaptar 10 months ago
dubsteeeep
negligentBp 11 months ago
Én is szeretnék jobbulást kívánni Bálint Gyuri bácsinak!
stirlitz76 1 year ago
Gyogyuljon meg bálint gazda a balesetből :)
adambuci 1 year ago
Ha megvan valakinek az Ablak vége a stáblistával, légyszi rakja fel
tecus29 1 year ago
Ez volt az, amikor egy stúdióban körben ültek, és mindenféle "nyugdíjas" témáról beszélgettek? Emlékszem a Gyurira meg egy hosszú barnahajú, nagyszemű nőre. És az Ablakon belül volt az Évgyűrűk, nem?
Yashodam 1 year ago
Jaja. Ezután jött a Dallas és a hétvége.
wabaretaki 1 year ago
32 vagyok semmit nem értettem ebből a műsorból annak idelyén. Egy jó dolog volt benne péntek délután volt.
enisoram 1 year ago
a mamámnál mindig ezt néztük! meg volt az a műsor a Gyuri bácsival, a kertésszel, azt ki nem lehetett hagyni! ez igazi klasszikus!! :)
zsffri734 1 year ago 2
Jó nóta, szerettem.
Ami az Ablak végén ment zene, az nincs meg véletlenül valakinek?
SzZsoel1 1 year ago
Kiváló újságírók és szakértők igényes magazin- és hírműsorokat készítettek (Ablak, Panoráma, A HÉT, Delta stb.)
Most meg lehet nézni, ahogy drogos-rendőrgyilkos Elődke mit főz a többi hasonlóan fajsúlyos celebenek. Meg, hogy a salgótarjáni bakcigány hogyan üvölöltözik a gyerekkel.
Biztos jó ez így?
Pumpuj 1 year ago 3
mikor lett ez az ablak cimű műsor 2001-be 2006-ba 2004-be 2002 -be 2000-be igen:))))
adambuci 1 year ago
Erről mindig a nagypapám jut eszembe...de hiányzik.... :(
MrDrGenya 1 year ago 2
Nagyon jo ez a focimdal is.. Szinten szep regi gyerekkori emlekeket idez fel bennem... Kar hogy nincs vegig meg... De sebaj... :)
Hopehely000 1 year ago
Szombaton a Hogy volt? című műsorban voltak a régi Ablakosok.Meghívták többek között Papp Endrét, Nagy Györgyöt, Feledy Péter, Bálint Györgyöt és az összes többi Ablakost.
balazska1 1 year ago
Zene: Space - The Final Signal
zoltanr 2 years ago
WINDOWS(3.1):D
NikodemK 2 years ago 2
Láttam ma a TV-ben, hogy erről a műsorról beszéltek, így rákerestem. Ez a műsor tényleg az időseknek szólt ? Ez mit jelent ? Mi volt benne ?
Klimy 2 years ago
Az Ablak nem a nyuggereket célozta meg.
Valamikor péntek du. 3 körül kezdődött a "Péntek délután" című műsor, amiben benne volt az "Évgyűrűk"-ez volt a nyugger műsor, majd utána volt még valamilyen rövid műsor, és végül jött az Ablak. Közszolgálati műsor volt, az egyszerű emberek beírhattak, kivizsgálták, de pl. Bálint Gazda is adott tanácsokat a kiskert gondozásához.
popszegecs 2 years ago
A Péntek délután c. "műsorköteg" 16:00-kor kezdődött emlékeim szerint, abban pedig az Évgyűrűk, a Téka és az Ablak című műsorok szerepeltek'! Ezen műsorrészek között pedig rövidebb-hosszabb stúdióbeszélgetések folytak.
autosportmania 2 years ago
Imádtam ezt a zenét!
Azt jelezte péntek van holnap NEM kell suliba menni és itt a hétvége. Utánna jött a Dallas.
ragab8009 2 years ago 36
Teljesen ugyanerre gondoltam én is, amit írtál. Igen, péntek volt, és utána jött a Dallas :D
kisatis83 2 years ago
Hehe, nálam is pont ugyanezt jelentette :)) Az ellenpont meg a Hét c. műsor főcíme volt vasárnap este, az meg a másnapi iskolát jelezte.
LacekLaczkovszky 2 years ago 2
@ragab8009
amikor én néztem, akkoriban cserélték le a főcímet (de még emlékszem erre is), és nem a Dallas jött utána, hanem a Borostyán. =D
KiddyRose 1 year ago
@ragab8009! Pontosan!!!! én is ehhez kötöttem,csak még oviról volt szó nem suliról :D
Mandano8 1 year ago
@Mandano8
Én is elég kicsi voltam még.
K.b. másodikos harmadikos.
Jó hogy az ember vissza tud emlékezni ezekre a dolgokra:)
Sose felejtem el hogy milyen volt a stúdió. Hogy Bálint gazda egy sarokba volt és minid a a műsor vége fele volt az ő része.
De vannak még ilyenek pl csütörtökön volt ha jól emlékszem az angyalbőrben című borzalom amihez még a Futrinka utca is valóság show-nak tűnt akkora mese volt.
És volt hogy nem nézhettem végig mert -Akkor holnap nem tudsz felkelni..- monda anyám
ragab8009 1 year ago
@ragab8009
A Dallas után volt Geszti műsora is úgy emlékszem. Annak mi volt a címe?
kaszpiboy 10 months ago
@kaszpiboy
Annak az volt a címe, hogy: Megáll az ész. Ha jól emlékszem nem "gyerek-és ifjúsági" témák voltak benne, de nem ma volt...
csuszokotes 10 months ago
Az egyik adásban egy nézői levélre reagálva végigmondták, hogy melyik munkatárs mikor mosott utoljára hajat. Emlékeztek? Valószínűleg akkor ők voltak a lezser fiatalok.
Feri1from1Hungary 2 years ago
de szeretem a focim indulott
emslp 2 years ago
A műsor fasza volt, de vizuális szempontból ez a legtrógerebb főcím, amit valaha csináltak:)
standardbearer 2 years ago 2
de jok voltak ezek a regi musorok ... istenem ...
nem ezt a sok szart kelett neznem ami ma megy a tv-ben erdekes volt nem mindig azt kell latnom ami mas orszagokban van hanem ami nalunk van ha kivancsi lennek milyen ott akkor csak betennek egy dvd-t .
de egyebkent nagyon birtam ezt a musort pedig meg nagyon gyerek voltam de nagyon erdekes volt mindig is birtam ... hmmm meg deltat meg a hiradot meg stb mar nem is emlekszem jahh de a parlament ment delben allandoan azt neztem es gondolkodtam ....
tamaskrisztian 2 years ago 3
Hehe, megszereztem az egész aalbumot, amin ez rajta van, kicsit ódivatúak a zenék rajta, de nagyon jók.
Space - Final Signal
Van kemény 7 szám az albumon, de nagyon jók. 1978-as a zene.
Lalli1987 3 years ago
Legjobb főcím zene a Delta mellett!!!
znorika 3 years ago 2
Imádtam ezt a zenét meg a műsort is , bár olyan kicsi voltam hogy nem értettem belőle semmit!!
capyforest 3 years ago 13
Én szintén úgy néztem, hogy azt sem tudtam, miről szól. :))
carevics 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
xD too fun !! lets chat c my profile! w
HSM4LIFE1 3 years ago
Ez már hosszabb változat, de nem a teljes zene.
Valaki meg tudná mondani ki írta az eredeti zenét?
Az előadó és szám cím alapján meg tudnám keresni az egész dalt.
Pandapeterboy 3 years ago
Eredeti zene : Space - Final signal
balazska1 3 years ago
Köszi szépen. Akkor megkeresem, letöltöm.
Pandapeterboy 3 years ago
Valami halványan dereng... régen mintha láttam volna, de már szinte teljesen elfelejtettem... köszi a feltöltésért! :)
tuza12 3 years ago
Hoppá... ezt én írtam, csak öcsém accountján voltam bejelentkezve:P
rotekatze 3 years ago
Ááá de szerettem hallani ezt a zenét anno! Főleg mert ez azt jelentette,hogy péntek délután van,és két napig nincs suli :)
SirLacek 3 years ago 3
("Space" zenekar)
TheodorWilbur 3 years ago
Én emlékszem egy részére, volt egy rövid bejátszás hogy egy kisfiút egyedülhagytak otthon és hogy mennyire félt mindentől a lakásban, még a sötétítőfüggönyt sem tudta elhúzni, mindenhol sötét volt. Én is féltem mert én is kicsi voltam amikor néztem :) Utána vmi olyasmivel foglalkoztak a műsorban hogy egyedülhagyják a gyerekeket stb stb.
IkariGendo007 3 years ago
Köszi:)
Annyira jó, hogy itt vannak ezek a régi főcímek, tiszta nosztalgia fíling támadt fel bennem....
mekinda 3 years ago
Évgyűrűk főcíme nincs meg valakinek? Az is érdekes volt. Azt hiszem mindig az Ablak előtt vagy után adták.
Magyar1956 3 years ago
Az Évgyűrűk főcíme engem is érdekelne. De az előadó - számcím infó még jobban. :)
Roncsipar 3 years ago
Zene : Space - Final Signal
balazska1 4 years ago 4
Köszönöm! :)
Roncsipar 3 years ago
Sziasztok!
Ablak vége-főcím nincs vkinek? A régi típusú természetesen, ami alatt már lehúzták a fényeket, és ment a stáblista a félig sötét stúdióképen.:)
thomas26bp 4 years ago
Ez mikor és melyik műsorból lett felvéve?
balazska1 4 years ago
Pár hónapja ment a Múltidéző Vitrayval, abból lett felvéve.
ettes 4 years ago
Comment removed
balazska1 4 years ago
Hát nem tudom valahonnan valakinek biztos megvan!
zarandok01 3 years ago
Comment removed
balazska1 4 years ago
Comment removed
balazska1 4 years ago
Igen a főcím 1981-es!
zarandok01 3 years ago
Comment removed
balazska1 4 years ago