Én akkor is imádom bárki bármit mond ő 1 igazi rocker ne gyalázkodjunk már ki-ki volt a múltban azt kérdem én ki tud élőben énekelni? Na persze erre igen kevesen képesek!
Én megmondtam volna. Tudom, vállalni a múltbeli hibákat mifelénk nem szokás, de attól még úgy korrekt. És nem az a szégyenletes, hogy ügynök volt, mert nem tudhatjuk, mivel félemlítették meg. De a makacs tagadása, na az szégyenletes és erre már nem lehet azt mondani, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Lásd: "nem vagyok ártatlan, sokszor hibázom, de kiállok tetteimért" (Pokolgép)
koszonom neked zenetudor,hogy megerositetted bennem hogy vannak még helyesen gondolkodok itt ,meghatodtam a szavaidtol .Ez a szám is ma aktuálisabb mint valaha.
Egyébként Gyula mindig semmitmondo, mindenki által tudott dolgokat irt a jelentéseibe ,ha egyáltalán ő irta azokat.Minden érintett pl Suszter Lori és Fero is elmondta ezt ,és hogy egyáltalán nem haragszanak rá.
azért jól nyomta a "dalos".kimuzsikálta a fájdalmát,hogy beszervezték?egy frászt ha nem lesz besúgó mondjuk örökké road marad dehát ő "sztár" akart lenni és ennek megkérték az árát és ő megadta. ezért rohadt dolog a diktatúra ...bármelyik!
@MrMutius Amikor beszervezték, már messze volt azért egy road-tól. A Mobilos időkben már elég ismert volt és akkor még "tiszta", úgy tudom. A "tökénél" kapták el ezt a társaságot azzal, hogy Vikidált választották és kényszerítették bele ebbe a játszmába, úgy gondolom. Engem nem érdekelt igazán EZ az élete, inkább azt néztem mindig, hogy milyen fantasztikus hangja volt! :D
Igazad van zenetudor kár hogy kevesen vagyunk akik értik a szöveget! De ne felejtsük el miért is énekelte ezt! Szorongatták a nyakát fenyegették a családját burkolt üzenetet küldött a népnek akik szerették és szeretik mai napig is! Imádom bármit mondanak róla isteni hangja volt -van-lesz!
"Mit érdemel, aki ítélkezni mer, De életedből semmit nem ismer? Te mondd meg, mit érdemel!"
"Az ilyen embert kerüld el messzire, mert a mocsárba ránt! És vigyorgó pofával tekint le rád!"
Szóval szerintem nagyon is tudatában volt annak, mit "tesz", egyetlen fegyverét, a zenét a kor szelleme ellen fordítva elmondott mindent...érdekes, hogy senki nem tudta, miről énekel, mégis a hangjában lévő őszinteség mindenkit magával ragadott...véletlen lenne?
No...ifjak és kevésbé ifjak. Vikidál Gyula kiénekelte magából a fájdalmát, csak a Dinamit fénykorában még senki nem értette ezeket a sorokat: "lélekben egy fiút meggyötörtek", "más bűneit hordom vállamon"...vagy éppen ennek a dalnak az első 4 sora, továbbá Arcok álruhában. Most már értjük (ugye????) miről is szóltak ezek a dalok egy fiatalember szájából...
És ki fa..t érdekel milyen ügynök volt ne azt nézd itt hanem milyen énekes volt és a mai napig lealázná a kis hü..e bu..kat akik ma mennek orrba szájba a médiába! Egyébként miért is volt ügynök mert megfélemlítették! Te mit csinálnál ha anyádat vagy apádat megakarnák ölni védenéd hát persze ember vagy te is vagy nem?
Szerintem egyetlen normális ember sem azért hibáztatja Gyulát, mert ügynök volt, hanem azért, mert ezt még akkor is makacsul tagadta, amikor már az egész ország tudta róla, hogy ő volt Dalos ügynök.
kit érdekel jobarát hogy 3/3 as volt vagy 4/4 es ez az igazi beteg agy azzal foglalkozni mi volt a mocsok politikát ne keverd a zenébe,mert ez tiszta az pedig egy hulladék
Köszönöm a szüleimnek,hogy ezeken a zenéken nőhettem fel és nem azokon a jellegtelen semmitmondó bandákon akiket manapság sztárolnak! Soha nem elég! egy 19 éves lány...:)
Szeretem Demjént is mert rohadt nagy előadó, és szeretem a Pokolgépet, az Ossiant és még sok mást akik valóban leraktak a magyar rockzene asztalára értékeket
Manapság már csak a TCS sz szinte aki valóban van a szinen és próbálja vinni a és életben tartja a müfajt, de sok szinte ismeretlen de kiválló előadó nem tud érvényesülni mert esélye sem lessz rá.
Nem szabad hagyni hogy elvesszenek a tehetségek.
Kerseetek ti is, ha soknak teszik talán.....előkerülnek.
Itt szó sem volt műfajról, csak a hangról... vitatkozni meg mindíg lehet és nem támadólag hiszen mindenki máskép látja a dolgokat. ettől szinesebb a világ és ettől nem egysíkú a beszélgetés, ha mindenki csak egyformán gondolkozna az rohadtul nem tetszene nekem. Persze vannak végletek és sok a trágya de ezeket ilyen zenék alatt nem szabad említeni.
Szerintem a Bill rockban is ott van a toppon, nem lehet álltalánosítani őt. Tud!
Szidhatja Vikidál Gyulát aki akarja...Követett el hibákat,ezt nem vitatom.....De akkor is Ő birtokolta a nyolcvanas évek legnagyobb hangját!!Egyszerűen fantasztikus!!!!!
Nekem ez megvan bakeliten! Még anno 83-ban vettem 90.- forintért. Azért a lemezborító is megér egy misét! Gyönyörű, persze a zene is szenzációs. Sajnos már Cserháti és Bencsik Samu sincs az élők sorában a zenekarból!
@Robesz100 Légyszíves azt a mondvacsinált idióta bohóc majmot ne említsd egy lapon ezzen a zenével.(igen a zenén van a hangsúly mert ez zene méghozzá az egyik legjobb)
@IbanezArtcoreAF75 Ez teljesen egyértelmű, nem is kérdés. Nincs ki vitatkozna ezzel szerintem. Ha igen, akkor csak tudatlan, szóval nem számít ill. meggyőzendő, dehát erre van a You Tube nem ? Üdv.
De vazze, ez a Bencsik gyerek, ez mér nem volt east-european Blackmore ? Szerettem volna őket egyszer összehasonlítani, de nem volt mód a politika miatt. NEM biztos hogy Sanyi volt a jobb (sőt), de naon közel voltak anno, ami úgy gondolom gyakorlatilag UFO szint. Blackmore nem e bolygón születettt, szóval ehhez képest Szerintem nekünk volt a no. #02 gitárosunk sok-sok évig.
@juhaszistvantibor74 Jehova Tanúi többsége nem tud a titokban tartott és a youtube-on folyó társkereső agyament, dögunalmas, idióta, álarcos játékról, amit egy agyament sátánfajzat talált ki és amelyet többnyire a díszes vén hülyék játszanak egyszerre több Jehova Tanúja nővel, anélkül hogy a nők tudnának a pontos szabályokról. Ezt ők maguk sem tudnák végigjátszani.
@juhaszistvantibor74 Cél, hogy egy análszexet is akaró idomított gépet találjanak az aktuális elbaszott sátánfajzatoknak, akik már majd megvesznek egy kiadós kúrásért.
Csak jó énekes ez a vén spicli:D
A Vikidál krónikák utolsó része (3/3)... :D
bicskeimarcika 1 week ago
BENCSIK SAMU,CSERHATI PITYESZ es a tobbiek...koszi
2002kristof 1 week ago
Magyarország kém nagyhatalom, :-D (ennyi ügynök egy helyen..:-D)
MsBrainsmasher 2 weeks ago
Én akkor is imádom bárki bármit mond ő 1 igazi rocker ne gyalázkodjunk már ki-ki volt a múltban azt kérdem én ki tud élőben énekelni? Na persze erre igen kevesen képesek!
vilmar669 2 weeks ago in playlist YouTube Mix for Pandora's Box 2
Ebben a zenében benne van minden.Néz körül és válasz ,tudnod kell a választ !!
echo67ful 2 weeks ago
SZUPER! Köszi szépen : Zsi
erzsike19460403 3 weeks ago
Cheers, peple, from L'viv city(Western Ukraine)!
Oh, I love this band!
One of the greaterst hard rock acts worldwide!
God bless Pandora's BOX!
Olexand Melnik
"Misty Gates", "Inward Path"bands
L'viv
Ukraine
rockmisto 3 weeks ago 2
eckhardtmester Te megmondtad volna hogy te voltál a dalos ügynök szégyenletes volt de nézd a másik oldalt is
vilmar669 4 weeks ago
@vilmar669
Én megmondtam volna. Tudom, vállalni a múltbeli hibákat mifelénk nem szokás, de attól még úgy korrekt. És nem az a szégyenletes, hogy ügynök volt, mert nem tudhatjuk, mivel félemlítették meg. De a makacs tagadása, na az szégyenletes és erre már nem lehet azt mondani, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Lásd: "nem vagyok ártatlan, sokszor hibázom, de kiállok tetteimért" (Pokolgép)
eckhardtmester 3 weeks ago
Na itt már csak 3 ökör:-)
socenta 1 month ago
Ugye soha nem elég
vilmar669 1 month ago
BENCSIK SAMU!!!!
MrCipo07 1 month ago
ÍÍÍÍÍÍÍÍÍmádom mert nem kellett választani senkit csak magunkat és a .....
vilmar669 2 months ago
Egy jó kis nóta a múlt századból mikor még emberibb idők jártak!
67Furi 2 months ago
hát tényleg nem egyszerű eset..... de ebből a zenéből :SOHA NEM ELÉG!!!!!!!!!!!!!!!!
fjfarkasjoco 2 months ago
koszonom neked zenetudor,hogy megerositetted bennem hogy vannak még helyesen gondolkodok itt ,meghatodtam a szavaidtol .Ez a szám is ma aktuálisabb mint valaha.
Egyébként Gyula mindig semmitmondo, mindenki által tudott dolgokat irt a jelentéseibe ,ha egyáltalán ő irta azokat.Minden érintett pl Suszter Lori és Fero is elmondta ezt ,és hogy egyáltalán nem haragszanak rá.
qwargos 2 months ago
MegaKutama egyetértek veled ez a dal mindent megmagyaráz és ennyi
vilmar669 2 months ago
Teljesen egyetértek!
Vikidálból Soha nem elég!
kovzsi24 2 months ago 4
azért jól nyomta a "dalos".kimuzsikálta a fájdalmát,hogy beszervezték?egy frászt ha nem lesz besúgó mondjuk örökké road marad dehát ő "sztár" akart lenni és ennek megkérték az árát és ő megadta. ezért rohadt dolog a diktatúra ...bármelyik!
MrMutius 2 months ago
@MrMutius Amikor beszervezték, már messze volt azért egy road-tól. A Mobilos időkben már elég ismert volt és akkor még "tiszta", úgy tudom. A "tökénél" kapták el ezt a társaságot azzal, hogy Vikidált választották és kényszerítették bele ebbe a játszmába, úgy gondolom. Engem nem érdekelt igazán EZ az élete, inkább azt néztem mindig, hogy milyen fantasztikus hangja volt! :D
MegaKutama 2 months ago 2
Igazad van zenetudor kár hogy kevesen vagyunk akik értik a szöveget! De ne felejtsük el miért is énekelte ezt! Szorongatták a nyakát fenyegették a családját burkolt üzenetet küldött a népnek akik szerették és szeretik mai napig is! Imádom bármit mondanak róla isteni hangja volt -van-lesz!
vilmar669 3 months ago
Az előző témához csak ennyit még:
"Mit érdemel, aki ítélkezni mer, De életedből semmit nem ismer? Te mondd meg, mit érdemel!"
"Az ilyen embert kerüld el messzire, mert a mocsárba ránt! És vigyorgó pofával tekint le rád!"
Szóval szerintem nagyon is tudatában volt annak, mit "tesz", egyetlen fegyverét, a zenét a kor szelleme ellen fordítva elmondott mindent...érdekes, hogy senki nem tudta, miről énekel, mégis a hangjában lévő őszinteség mindenkit magával ragadott...véletlen lenne?
zenetudor 3 months ago
@zenetudor
Mit érdemel aki senkit sem szeret és aki őt szereti szoval uti meg
Mit érdemel
qwargos 2 months ago
No...ifjak és kevésbé ifjak. Vikidál Gyula kiénekelte magából a fájdalmát, csak a Dinamit fénykorában még senki nem értette ezeket a sorokat: "lélekben egy fiút meggyötörtek", "más bűneit hordom vállamon"...vagy éppen ennek a dalnak az első 4 sora, továbbá Arcok álruhában. Most már értjük (ugye????) miről is szóltak ezek a dalok egy fiatalember szájából...
zenetudor 3 months ago
ez zene
VVildtamas93 3 months ago
És ki fa..t érdekel milyen ügynök volt ne azt nézd itt hanem milyen énekes volt és a mai napig lealázná a kis hü..e bu..kat akik ma mennek orrba szájba a médiába! Egyébként miért is volt ügynök mert megfélemlítették! Te mit csinálnál ha anyádat vagy apádat megakarnák ölni védenéd hát persze ember vagy te is vagy nem?
vilmar669 4 months ago 13
@vilmar669
Szerintem egyetlen normális ember sem azért hibáztatja Gyulát, mert ügynök volt, hanem azért, mert ezt még akkor is makacsul tagadta, amikor már az egész ország tudta róla, hogy ő volt Dalos ügynök.
eckhardtmester 1 month ago
@eckhardtmester Te verted volna a melled?
asdas010 3 weeks ago
@vilmar669 Hogy megfélemlítésből vagy haszonért volt besúgó ezt nem tudhatjuk.Csak mint rocker ismerem,annak igen jó.
csaktoto 3 weeks ago
annak a két embernek üzenem a lefele mutató kéz nem a letöltés
zsolt0320 4 months ago 3
kit érdekel jobarát hogy 3/3 as volt vagy 4/4 es ez az igazi beteg agy azzal foglalkozni mi volt a mocsok politikát ne keverd a zenébe,mert ez tiszta az pedig egy hulladék
weduka 4 months ago 3
klasyk - tego w radio niestety nie ma ;0(
winterthorn1971 4 months ago
szuper
lacika541 4 months ago
mam ten winyl:) Świetna muzyka, Pozdrowienia z Polski;)
golab87 4 months ago
@golab87 We are so happy because you listen hungarian music.It is so rare.Your music is also good.And you know:Polak Venger dva bratanki. Love
maffia8896 4 months ago 2
@maffia8896 2x polak venger 3 bratanki ;0)
winterthorn1971 4 months ago
vikidál gyula 3/3 ügynök volt buzik
VTAKY1 4 months ago
@VTAKY1 Mint mindenki!!!
LuxSakul 4 months ago
Ebből a számból , Soha nem elég :)
Vencsiii 4 months ago
Én diszkós lány voltam, de ez a zene észbontó és imádom, és ha tehetem hallgatom
csabacu123 4 months ago
Egyszerűen fantasztikus!!!! :-)
blackangel6588 5 months ago 2
SOHA NEM ELÉG
ezermester93 5 months ago
Köszönöm a szüleimnek,hogy ezeken a zenéken nőhettem fel és nem azokon a jellegtelen semmitmondó bandákon akiket manapság sztárolnak! Soha nem elég! egy 19 éves lány...:)
cincerator 5 months ago 55
@cincerator Részben magadnak is köszönheted. Te választottad ezt a műfajt/előadót... :)
asdas010 3 weeks ago
@asdas010 való igaz,de mégiscsak általuk hallottam őket először :)
cincerator 3 weeks ago
@cincerator jóó akkor fifty-fifty és megbeszéltük :P
asdas010 2 weeks ago
A Legjobb Szám a P.Boxtól gratula!!!!!
SuperAndrewboy1 5 months ago
hidegrázós.....kiskölyök voltam amikor ment, unokatesóméknál hallgattuk. el se tudtam addig képzelni, hogy ilyen is létezik.
zsesszi 6 months ago
Na figyeljetek, mi lenne ha összeszednénk azt ami jó volt?
Csinálnánk egy listáta legjobb rock zenékből?
mindenki javasolhatna előadót és számot....
8388951831 6 months ago
Szeretem Demjént is mert rohadt nagy előadó, és szeretem a Pokolgépet, az Ossiant és még sok mást akik valóban leraktak a magyar rockzene asztalára értékeket
Manapság már csak a TCS sz szinte aki valóban van a szinen és próbálja vinni a és életben tartja a müfajt, de sok szinte ismeretlen de kiválló előadó nem tud érvényesülni mert esélye sem lessz rá.
Nem szabad hagyni hogy elvesszenek a tehetségek.
Kerseetek ti is, ha soknak teszik talán.....előkerülnek.
8388951831 6 months ago
Itt szó sem volt műfajról, csak a hangról... vitatkozni meg mindíg lehet és nem támadólag hiszen mindenki máskép látja a dolgokat. ettől szinesebb a világ és ettől nem egysíkú a beszélgetés, ha mindenki csak egyformán gondolkozna az rohadtul nem tetszene nekem. Persze vannak végletek és sok a trágya de ezeket ilyen zenék alatt nem szabad említeni.
Szerintem a Bill rockban is ott van a toppon, nem lehet álltalánosítani őt. Tud!
8388951831 6 months ago
Bocs de a Deák Bill hangja szerintebb karakteresebb bár a nézetit nem szeretem a zenéjét mélységesen tisztelem, és ez a fő.
8388951831 6 months ago
@8388951831 Bocs, de Bill bluesban, Gyula meg rockban király!
Ezért szerintem nem érdemes vitatkozni, hogy ki a jobb....nem pont egy műfaj.
Király mindkettő!! :D
MegaKutama 6 months ago
Szidhatja Vikidál Gyulát aki akarja...Követett el hibákat,ezt nem vitatom.....De akkor is Ő birtokolta a nyolcvanas évek legnagyobb hangját!!Egyszerűen fantasztikus!!!!!
zizzentgirl 6 months ago 5
ez mar igazi zene. nagyon jooooooo
buhubalazs 6 months ago
világi zenét csináltak a fiuk az biztos
illeshaza 6 months ago
GREAT !!!!
PipeOnkel 6 months ago
Nekem ez megvan bakeliten! Még anno 83-ban vettem 90.- forintért. Azért a lemezborító is megér egy misét! Gyönyörű, persze a zene is szenzációs. Sajnos már Cserháti és Bencsik Samu sincs az élők sorában a zenekarból!
Salamonp71 7 months ago
király
1956ancsa 8 months ago
szeretem... :)
alexandragergaly 8 months ago
bölcs szavak!
71sisu 8 months ago
This has been flagged as spam show
mindegy,hogy milyen az ut,ha menni kell.........
dugo790323 9 months ago
mindegy,hogy milyen az ut,ha menni kel.........
dugo790323 9 months ago
Elváltam.Nem tudom mi volt a hiba.Ez a dal rólam szól!
ignis550 10 months ago
K ár hogy ha be van rúgva,akkor 20000 ember,és 40 tv csatorna szeme,és füle hallatára nem tudja el énekelni a Himnuszt!:(
Julian19680722 11 months ago
This has been flagged as spam show
Tegnap voltunk P-Box koncerten, van új lemezük, hajrá!
condrix 11 months ago
Tegnap voltunk P-Box koncerten, van új lemezük, hajrá!
condrix 11 months ago
EZ egy Péknek való zene! :)
MrLacipek 11 months ago
Ez a legjobb :)
RockGirlDia1 1 year ago
ajállom a mai társadalomnak
zolyomi15 1 year ago
Mi rajongók is jól jártunk hogy Vikidál kivált a Mobilból, mert 3 kiváló rockbandát kaptunk!
Mobil, Dinamit, P Box ez volt a nagybetűs ZENE!
TheArpi66 1 year ago
Na igy kell ezt... :))
Koszikla69 1 year ago
Na igy kell ezt... :))
Koszikla69 1 year ago
Az ilyen számokból számomra Soha nem elég!
csibisztix 1 year ago
Nagy zene, nagy hanggal,itt még van hangja!!!
szocsoba 1 year ago
Ez nagyon odavág! Csodás.....
64sirgalahad 1 year ago
Yes, I think :)
Very good muic. Thank for upload:D
Kleme96HUN 1 year ago
Am I the only American here who listens to these bands?
MikeyMcCrashCap 1 year ago 4
Én Pataky Attilát és Vikidál Gyulát tartom a 80-as évek legjobb rockénekeseinek!
Persze Tunyót és Révészt is imádom!
stickfa2 1 year ago
Január 15-én, szombaton Pandora's Box 3. Lemezbemutató koncert: Crazy Mama Music Pub, Budapest!
Tonfish 1 year ago
Köszönöm ,hogy feltetted a kamaszkorom leg kedveltebb bandáját! Nagyon szeretem a zenéjüket,+ Vikidál hangját!
HunniaiCsaba 1 year ago
Ennél a számnál mindig tombolni van kedvem !!!!
gyonor1 1 year ago
De jó nekem én ilyeneken nőttem fel :))
Geniculata8888 1 year ago
nekem az egyik legkomplettebb magyar rocklemez,,,,,akkor voltam fiatal,,,,és elementális,,,,,ahogy a koncertek is azok voltak,,,
indyozzy1 1 year ago
Király L. Norbert után ez maga a mennyország :D Jó a zene és van mondanivalója.
Robesz100 1 year ago
@Robesz100
:D:D::D:D
abszolúte egyet értek veled :)
TheDarkpapa 1 year ago
@Robesz100 Légyszíves azt a mondvacsinált idióta bohóc majmot ne említsd egy lapon ezzen a zenével.(igen a zenén van a hangsúly mert ez zene méghozzá az egyik legjobb)
pimpasteak 1 year ago
Vikidál Gyula minden idők legnagyobb magyar rockénekese,és ebben nem vagyok hajlandó vitát nyitni!!
IbanezArtcoreAF75 1 year ago 94
@IbanezArtcoreAF75 EZ ÍGY IGAZ!!
SZEKELYVER1 1 year ago
@IbanezArtcoreAF75 Azert a Tunyo se volt semmi...nyugodjon bekeben.
Metallion69 1 year ago
@IbanezArtcoreAF75 ez így igaz. :)
rbakla 1 year ago
@IbanezArtcoreAF75 valamikor valóban az volt
laci0604 11 months ago
@IbanezArtcoreAF75 Ez teljesen egyértelmű, nem is kérdés. Nincs ki vitatkozna ezzel szerintem. Ha igen, akkor csak tudatlan, szóval nem számít ill. meggyőzendő, dehát erre van a You Tube nem ? Üdv.
levediagyermeke 7 months ago
De vazze, ez a Bencsik gyerek, ez mér nem volt east-european Blackmore ? Szerettem volna őket egyszer összehasonlítani, de nem volt mód a politika miatt. NEM biztos hogy Sanyi volt a jobb (sőt), de naon közel voltak anno, ami úgy gondolom gyakorlatilag UFO szint. Blackmore nem e bolygón születettt, szóval ehhez képest Szerintem nekünk volt a no. #02 gitárosunk sok-sok évig.
levediagyermeke 7 months ago
@IbanezArtcoreAF75 S BDGY rögtön mögötte mackózik!
Soska54 3 months ago in playlist YouTube Mix for Pandora's Box
kár,hogy,mostanában nem tudnak ennyire jó zenéket írni:(
Szehmet1 1 year ago
kár,hogy mostanában nem tudnak ennyire jó zenéket írni:(
Szehmet1 1 year ago
Így van,soha nem elég!!!!!
sanyesz44 1 year ago
Király!!!!!!!!!!
Frica70 1 year ago
a p-box egy örök classicus,akár a mobil
juhaszistvantibor74 1 year ago
@juhaszistvantibor74
classicus.. új szó :D
bekitamas 1 year ago
@bekitamas ez nem gépzene mint a mostaniak, de mégis jó
juhaszistvantibor74 1 year ago
This has been flagged as spam show
@juhaszistvantibor74 Jehova Tanúi többsége nem tud a titokban tartott és a youtube-on folyó társkereső agyament, dögunalmas, idióta, álarcos játékról, amit egy agyament sátánfajzat talált ki és amelyet többnyire a díszes vén hülyék játszanak egyszerre több Jehova Tanúja nővel, anélkül hogy a nők tudnának a pontos szabályokról. Ezt ők maguk sem tudnák végigjátszani.
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
This has been flagged as spam show
@juhaszistvantibor74 Cél, hogy egy análszexet is akaró idomított gépet találjanak az aktuális elbaszott sátánfajzatoknak, akik már majd megvesznek egy kiadós kúrásért.
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
OTT van nagyon
Magyarockify 1 year ago
király
kispety 1 year ago
vegre egy jo kis muzsika!
sErna97 1 year ago
Köszike Zigike007
pityu7236 1 year ago
ebből soha nem elég...............
fjfarkasjoco 1 year ago
En eppen 89-es vagyok, de mit szamit az amikor ilyen dalrol van szo? Soha nem eleg!
Xaphiris 1 year ago 25
NA 65-osok ELÖRE!!!!!
kispety 1 year ago
Ez nagyon ott van....
krityoka82 1 year ago
Hatalmas erővel bír!
Szelavi 1 year ago
fasza zene!
babdal 1 year ago
Nagyon nagy..
A85hun 1 year ago
@A85hun Sziasztok nagyon jó zene és merem állítani hogy nincs mégeggy ilyen gyönyörű rock hang mint Vikidál Gyuláé.
belbendo 1 year ago