Fos ez a videó és azok is, akiknek tetszik. Én ettől sokkal komolyabb zenéket hallgatok. Ez egy fülbe mászó dallamú szar zene ostoba, degenerált embereknek, akik szeretik megmagyarázni a hülyeségüket Ennek a számnak semmi értelme sincs. Kellett a pénz. Ennyi.
Viszont ez az Isten mindent jól csinál, ez nem felel meg a valóságnak. Hiába éneklik, ha egyre szarabb lesz a világunk. Az Isten nem csinál semmit, mert nem létezik. Isten egy erkölcsi példázat figurája.
Csak úgy gondolkodás képen. Ha te úgy közelíted meg Istent (ne szűkítsd a kereszténységre, sőt semmilyen egyházra), hogy ő egy erkölcsi példázat figurája (=szimbóluma) és az általa képviselt erkölcsi értéket is elismered, sőt részben vagy egészben egyetértesz (=vallod), és ezek szerint cselekszel (=követed) akkor Isten benned van nem?
@Norbi20Eger Próbáld meg Isten fogalmáról lehámozni az évezredek alatt rárakódott civilizációs kultúrmaszlagot.
Nem kell, hogy magadra erőltesd a hitet, nem is lehet, ha annyit teszel, hogy hallgatsz, figyelsz, nyitva tartod az elméd, és a szíved, már jó úton vagy. Ne légy dacos, csak merj beszélni, és főleg gondolkodni erről a témáról, és akkor majd évek alatt letisztul benned a dolog.
"ha annyit teszel, hogy hallgatsz, figyelsz, nyitva tartod az elméd, és a szíved, már jó úton vagy"
Ezzel e résszel egyetértek. Erkölcstelen világunk egyik elszenvedője vagyok én is. De sokan jól el vannak a mocsokban sajnos. Amiben élünk azért illúzió, mert minden pontja hazugság.
Lennie kell egy tervezőnek, aki megtervezte a világegyetemet, a Földet, ilyen pontosan összehangolta nekünk embereknek.
Csak 1 hasonlat : Tegyük fel, sétálsz a sivatagban, és a sivatag közepén meglátsz egy gyönyörű házat! Mit gondolsz a szél hordta össze a homokból? Azt valaki megtervezte, felépítette!
Nekem nem tudja senki sem beadni azt, hogy csak úgy lett a Föld a "Nagy Bumból"!
Ja Én meg egysejtű.....majom.....ember! A tudósok sem hiszik el!!
"De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék." (2Tim 2; 24 - 26)
(Saját "jellemünk" is válhat bálvánnyá.Elég bizonytalan támasz.Fájdalmas az a gyengeség, amit említett!Ön nem ismeri. Ott silány támasz az erős jellem.)
Te pedig tartsd tiszteletben az igazságot. Nincs isten.
Nem is volt és nem is lesz. Mindenkinek magát kell megváltania.
A biblia egy mese. Több sebből véreznek a benne lévő történetek. Noé bárkája pedig egy vicc. Minden állatból kettőt vitt fel Noé a bárkára? Bejárta a világot mielőtt összegyűjtött minden fajból kettőt? Egy kis terülten nem lelhető fel minden faj. A Biblia a sátán műve. Többször átdolgozott kiadásban.
Csak írd be a googlebe. Utópia. Kiad egy wikipédiás írást. Olvasd el a Késői reneszánsz nevelése, Morus és Campanella utópiái részt. Az egyház szerepe, hogy az üdvös és áldásos elveket elhintsék az emberek fejében. Felnőve a társadalom teljes értékű tagjaivá válnak. Az emberek csakis arra kellenek, hogy ezt a hazug társadalmat kiszolgálják.
Csak azért mert az egyház és a vallás kicsúfolja a hitet, még nem kéne azt mondani hogy nincs Isten. De oké, meggyőződéses ateista úr, csak ne akarj mást meggyőzni erről a baromságról. Összekevered az összeesküvés elmélet/gyakorlatot az ateizmussal. A vallás nem hit, hanem a hit materializálása. Egyszer te is rájössz, még én sem tudom, csak közelebb vagyok az igazsághoz mint te.
Isten egy bálvány. Nem óhajtok egy bálványt imádni, mert az hazugság lenne és önmagamat csapnám be vele. Isten sohasem létezett. Minden népnek pedig nem lehetett egy Istene, mert sok nép van.
Istenben azok hisznek, akiknek a jelleme túl gyenge, hogy önmaga támasza legyen. Ők egy bálványba, Istenbe kapaszkodnak.
@Norbi20Eger Persze te azt hiszed a vallás, és a kereszténység elvakult, de te sokkal jobban el vagy telve a saját nézeteddel. Valami hihetetlen hogy mennyire csőlátású vagy, és azt hiszed az az ember csőlátású aki hisz egy Istenben. Én tényleg nem akarlak semmiről meggyőzni egyet kivéve. Nem itt kéne terjesztened a baromságodat. Jelentkezz egy ateista szakkörbe, vagy írd le egy lapra amit gondolsz és olvasgasd magadnak. Ha igazi ateista lennél, nem akarnál mást meggyőzni arról amit te gondolsz.
Hidd el sokkal távolabb vagy tőle, mint gondolnád.
Ha valakit érdekel a WTC tragédia igazi oka írjon levelet. Vagy ha van valakinek jó Posta Imre videója. Vagy ha elege van azokból az ostoba emberekből, akik hisznek Istenben. Vagy ha valaki csak értetlenül áll itt, hogy mi ez a szar zene? Ganxta undor Zolee, aki a média seggnyalója. Menő dolog. Nem értem, hogy ez a szar miért tetszik ennyi ostoba embernek. Isten nincs és aki hisz benne az nagyon ostoba. Ateista vagyok. Értelmes.
@Norbi20Eger szerinted ez egy Gangxta Zolee videó? Akkor te tényleg nagyon képben vagy. Nézd nekem mind1 mit csinálsz, csak tényleg olyan helyen írd már ezeket a hülyeségeket ahol érdekel is valakit.
@Norbi20Eger Aranyapám ha tényleg érdekel és nem csak kötekedésből tetted fel a kérdést, akkor válaszolnék neked, hogy miről is szól ez a szám. Röviden tömören, nem a sorsot, Istent? Jahvét, Buddhát, vagy ki miben hisz, nem őket teszi felelőssé, amiatt ami velünk történt, saját magunk vagyunk sorsunk kovácsa, Istentől, a sorstól vagy ki miben hisz, kapunk egy esélyt, mindannyian tiszta lappal indulunk amikor megszületünk és nagyrészt mi döntjük el, hogy merre kanyarodik az életünk.
@Norbi20Eger pont erről szól ez a szám, hogy az egyszerü emberek azt mondják hogy : nincs isten, erre meg a vallásosok azt kérdezik hogy akkor a vége mér mindennek jó? akkor hogy létezhet a föld? számmal nem kifejezhető hogy egy ilyen univerzumban mennyi az esélye annak hogy élő teremtmények jöjjenek létre/ életben maradjanak. Erről szól ez a szám hogy a vége mindennek jó, és valahogy minden összeáll...
@TheMaDiasS ha van rá esély (márpedig van) akkor létrejöhet... és azért az elég durva kijelentés hogy a vége mindennek jó... maximum a tündérmesékbe... csak szét kell nézni a világba és nem is kell messzire menni elég csak a hazai történéseket megnézni...
Hát igen, ők eltaláltak mindent, amit egy zene adhat!! Érzelmet, szórakozást, hitet, élményt, egy laza fröccsöt az élethez, és egy pimasz fricskát az életnek!
Mindenkinek és mindenkihez szól, külsőségekre és mélyen belsőre.
1 ember szerint nem az történik ahogy kéne
mert szerintem az történik.karma.
regi4347 3 months ago
hogy, hogy kerültem a földre?
minek fognám másra?
regi4347 3 months ago
Ha valakinek nem tetszik és komolyabb zenéket hallgat akkor mit keres itt?!!
keleviz 5 months ago
:) jóóóóó
TheBodobetty 5 months ago
Oké. Bevallom. Én vagyok "Isten".
Fos ez a videó és azok is, akiknek tetszik. Én ettől sokkal komolyabb zenéket hallgatok. Ez egy fülbe mászó dallamú szar zene ostoba, degenerált embereknek, akik szeretik megmagyarázni a hülyeségüket Ennek a számnak semmi értelme sincs. Kellett a pénz. Ennyi.
Norbi20Eger 6 months ago
@Norbi20Eger
1. Egyszerű zene, de nem csak a komoly/virtuóz zenék jók, ez a zenekar könnyebben fogyasztható zenét játszik, mert ezt (is) akarják.
2. Remek zenészek, többször bizonyították már, más formációban is.
3. Demagóg dolog azért kárhoztatni valakit mert munkával pénzt mer csinálni, főleg ha amit csinálja, az értéket képvisel.
4. Számodra Isten megfoghatatlan és feldolgozhatatlan, nem azt jelenti, hogy másnak is az.
5. Tiszteld az embert a hitében, Ő sem kárhoztat a hitetlenségedben.
diospogi 5 months ago
@diospogi
Nahát. Milyen jól érveltél.
Viszont ez az Isten mindent jól csinál, ez nem felel meg a valóságnak. Hiába éneklik, ha egyre szarabb lesz a világunk. Az Isten nem csinál semmit, mert nem létezik. Isten egy erkölcsi példázat figurája.
Norbi20Eger 5 months ago
@Norbi20Eger Nahát, milyen jó felvetés :)
Csak úgy gondolkodás képen. Ha te úgy közelíted meg Istent (ne szűkítsd a kereszténységre, sőt semmilyen egyházra), hogy ő egy erkölcsi példázat figurája (=szimbóluma) és az általa képviselt erkölcsi értéket is elismered, sőt részben vagy egészben egyetértesz (=vallod), és ezek szerint cselekszel (=követed) akkor Isten benned van nem?
diospogi 5 months ago
@Norbi20Eger Próbáld meg Isten fogalmáról lehámozni az évezredek alatt rárakódott civilizációs kultúrmaszlagot.
Nem kell, hogy magadra erőltesd a hitet, nem is lehet, ha annyit teszel, hogy hallgatsz, figyelsz, nyitva tartod az elméd, és a szíved, már jó úton vagy. Ne légy dacos, csak merj beszélni, és főleg gondolkodni erről a témáról, és akkor majd évek alatt letisztul benned a dolog.
diospogi 5 months ago
@diospogi
"ha annyit teszel, hogy hallgatsz, figyelsz, nyitva tartod az elméd, és a szíved, már jó úton vagy"
Ezzel e résszel egyetértek. Erkölcstelen világunk egyik elszenvedője vagyok én is. De sokan jól el vannak a mocsokban sajnos. Amiben élünk azért illúzió, mert minden pontja hazugság.
Norbi20Eger 5 months ago
Bakker.... hogy miert kell legyen mindig 1 marha valaki aki elrontja masok kedvet....
Most minek kellet dislikeolni a videot?!
95akyos 7 months ago
@95akyos minek foglalkozol vele? az a lényeg hogy neked tetszik :) CSAK ÉLVEZD A ZENÉT!
erkir4j 5 months ago
Nem vagyok vallásos, de istenben hiszek!
Lennie kell egy tervezőnek, aki megtervezte a világegyetemet, a Földet, ilyen pontosan összehangolta nekünk embereknek.
Csak 1 hasonlat : Tegyük fel, sétálsz a sivatagban, és a sivatag közepén meglátsz egy gyönyörű házat! Mit gondolsz a szél hordta össze a homokból? Azt valaki megtervezte, felépítette!
Nekem nem tudja senki sem beadni azt, hogy csak úgy lett a Föld a "Nagy Bumból"!
Ja Én meg egysejtű.....majom.....ember! A tudósok sem hiszik el!!
MrPeet1986 7 months ago
"De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék." (2Tim 2; 24 - 26)
(Saját "jellemünk" is válhat bálvánnyá.Elég bizonytalan támasz.Fájdalmas az a gyengeség, amit említett!Ön nem ismeri. Ott silány támasz az erős jellem.)
7777zaz 9 months ago
Jah és de, van Isten. Egyszer majd te is rájössz papi! :) Ha nem is idelenn. :P
WertzuHun 9 months ago
Azt teszem.
Te pedig tartsd tiszteletben az igazságot. Nincs isten.
Nem is volt és nem is lesz. Mindenkinek magát kell megváltania.
A biblia egy mese. Több sebből véreznek a benne lévő történetek. Noé bárkája pedig egy vicc. Minden állatból kettőt vitt fel Noé a bárkára? Bejárta a világot mielőtt összegyűjtött minden fajból kettőt? Egy kis terülten nem lelhető fel minden faj. A Biblia a sátán műve. Többször átdolgozott kiadásban.
Norbi20Eger 11 months ago
@Norbi20Eger
Nincs isten, de sátán van?
Cicaslany 10 months ago
@Cicaslany
Egyik sincs. Jó nagy átverések vannak.
Csak írd be a googlebe. Utópia. Kiad egy wikipédiás írást. Olvasd el a Késői reneszánsz nevelése, Morus és Campanella utópiái részt. Az egyház szerepe, hogy az üdvös és áldásos elveket elhintsék az emberek fejében. Felnőve a társadalom teljes értékű tagjaivá válnak. Az emberek csakis arra kellenek, hogy ezt a hazug társadalmat kiszolgálják.
Norbi20Eger 10 months ago
@Norbi20Eger
Csak azért mert az egyház és a vallás kicsúfolja a hitet, még nem kéne azt mondani hogy nincs Isten. De oké, meggyőződéses ateista úr, csak ne akarj mást meggyőzni erről a baromságról. Összekevered az összeesküvés elmélet/gyakorlatot az ateizmussal. A vallás nem hit, hanem a hit materializálása. Egyszer te is rájössz, még én sem tudom, csak közelebb vagyok az igazsághoz mint te.
WertzuHun 9 months ago
@WertzuHun
Isten egy bálvány. Nem óhajtok egy bálványt imádni, mert az hazugság lenne és önmagamat csapnám be vele. Isten sohasem létezett. Minden népnek pedig nem lehetett egy Istene, mert sok nép van.
Istenben azok hisznek, akiknek a jelleme túl gyenge, hogy önmaga támasza legyen. Ők egy bálványba, Istenbe kapaszkodnak.
Norbi20Eger 9 months ago
@Norbi20Eger Persze te azt hiszed a vallás, és a kereszténység elvakult, de te sokkal jobban el vagy telve a saját nézeteddel. Valami hihetetlen hogy mennyire csőlátású vagy, és azt hiszed az az ember csőlátású aki hisz egy Istenben. Én tényleg nem akarlak semmiről meggyőzni egyet kivéve. Nem itt kéne terjesztened a baromságodat. Jelentkezz egy ateista szakkörbe, vagy írd le egy lapra amit gondolsz és olvasgasd magadnak. Ha igazi ateista lennél, nem akarnál mást meggyőzni arról amit te gondolsz.
WertzuHun 9 months ago
@WertzuHun
Hidd el sokkal távolabb vagy tőle, mint gondolnád.
Ha valakit érdekel a WTC tragédia igazi oka írjon levelet. Vagy ha van valakinek jó Posta Imre videója. Vagy ha elege van azokból az ostoba emberekből, akik hisznek Istenben. Vagy ha valaki csak értetlenül áll itt, hogy mi ez a szar zene? Ganxta undor Zolee, aki a média seggnyalója. Menő dolog. Nem értem, hogy ez a szar miért tetszik ennyi ostoba embernek. Isten nincs és aki hisz benne az nagyon ostoba. Ateista vagyok. Értelmes.
Norbi20Eger 7 months ago
@Norbi20Eger szerinted ez egy Gangxta Zolee videó? Akkor te tényleg nagyon képben vagy. Nézd nekem mind1 mit csinálsz, csak tényleg olyan helyen írd már ezeket a hülyeségeket ahol érdekel is valakit.
WertzuHun 7 months ago
@WertzuHun
Tényleg nem az.
De túl sok értelme nincs a számnak. Sőt semmi.
Tehát ha annyira véded a számot pofázd már el nekem, hogy miről szól.
Mi áll össze? Mit csinál jól Isten, mikor nincs is?
A sok ostoba embernek, hogy tetszhet ez a szám?
Norbi20Eger 7 months ago
@Norbi20Eger Aranyapám ha tényleg érdekel és nem csak kötekedésből tetted fel a kérdést, akkor válaszolnék neked, hogy miről is szól ez a szám. Röviden tömören, nem a sorsot, Istent? Jahvét, Buddhát, vagy ki miben hisz, nem őket teszi felelőssé, amiatt ami velünk történt, saját magunk vagyunk sorsunk kovácsa, Istentől, a sorstól vagy ki miben hisz, kapunk egy esélyt, mindannyian tiszta lappal indulunk amikor megszületünk és nagyrészt mi döntjük el, hogy merre kanyarodik az életünk.
Succ3ssor 6 months ago
Valahogy minden összeáll. Ez is egy újabb hülye békedal, ami nem akar lázítani.
Isten meg egy kitaláció. Nekem a Mátrixos gondolat valóságos. Mindenki egy programkód és a cél hozott minket létre.
ímél címem: huszimester kukac hotmail pont com
Norbi20Eger 1 year ago
@Norbi20Eger pont erről szól ez a szám, hogy az egyszerü emberek azt mondják hogy : nincs isten, erre meg a vallásosok azt kérdezik hogy akkor a vége mér mindennek jó? akkor hogy létezhet a föld? számmal nem kifejezhető hogy egy ilyen univerzumban mennyi az esélye annak hogy élő teremtmények jöjjenek létre/ életben maradjanak. Erről szól ez a szám hogy a vége mindennek jó, és valahogy minden összeáll...
TheMaDiasS 1 year ago
@TheMaDiasS ha van rá esély (márpedig van) akkor létrejöhet... és azért az elég durva kijelentés hogy a vége mindennek jó... maximum a tündérmesékbe... csak szét kell nézni a világba és nem is kell messzire menni elég csak a hazai történéseket megnézni...
hamstermajszter 1 year ago
@Norbi20Eger én se hiszek Istenben de ha azt akarod hogy valaki tiszteletbe tartsa a te nézeteidet, te is tedd ez a máséval.
hamstermajszter 1 year ago
Mert valahogy minden összeáll
Az Isten mindent jól csinál(L)(8)
Dorcs1 1 year ago 4
Kb ezerszer hallgattam eddig meg!:) Nagyon jó!!!!
morgolya 1 year ago
Elképesztően eltalált refrén!
Nem tudtam volna ilyen tömören jól megfogalmazni az Élet lényegét...
pipogya42 1 year ago
Hát igen, ők eltaláltak mindent, amit egy zene adhat!! Érzelmet, szórakozást, hitet, élményt, egy laza fröccsöt az élethez, és egy pimasz fricskát az életnek!
Mindenkinek és mindenkihez szól, külsőségekre és mélyen belsőre.
Mindenki hálás lehet ezeknek a zsiványoknak.
zolika0223 2 years ago
Mióta a Petőfi rádiót hallgatjuk...:D
mihalylovics 2 years ago
király
MrPopacsek 2 years ago
kowalskyék mindig jó zenét csinálnak!
pl.: ismerem: aszfalt és fehér csík, ennyi csak, forradalom rt.(kedvencem), jövünk mint a hunok
waszlavikm 2 years ago
Csak tudnám, hogy honnan veszik az ihletet a szövegekhez. Komolyan minden mondatuk értelmes és elgondolkodtató...
Succ3ssor 2 years ago 5
Ezért szeretem őket én is :) Értelmesek a számok, és jó a zene :) Bár azért néha nagyon figyelni kell hogy elkapd a mondanivalót ;]
Nagyon jó zenekar!
vp1111 2 years ago 3
ez a szám... hihetetlen jó
eljenkbo 2 years ago 2
hogy miért kerültünk bajba, minek fognád másra... ???
az Isten mindent jól csinál! :)
ez az amit úgy hívnak hogy Zene!
nagyon tudnak ezek a fiúk, imádom őket! :)))
MsRejtek 2 years ago 14
Imádom őket!
12nlkd3 2 years ago 2
mekkora császár ez a zene
inflamesolt 3 years ago 2
Én is ott voltam és nagyon jól éreztem magam. Szerintem nagyon jó a hangulat minen koncertjükön:D
Gyurkessz 3 years ago 3
én ott voltam...életem legjobb Kowa meg a vega koncertje volt ;)
aticsiga 3 years ago 3
Hát ez iszonyat jó!:-)))
Qann74 3 years ago 12