Én már láttam ilyen táncot, gyűjtésből. A Hagyományok Háza könyvtárában, Pesten lehet ilyet megnézni. Elég tipikus ahogy a női táncos többször leguggol tánc közben, ez nem mondható el a más tájegységről gyűjtött táncokról. Nem a megszokott virtuóz tánc az biztos, és kicsit unalmas is lehet, mindenesetre nekem tetszik. Ha valakit a magyar cigány tánc érdekel akkor jó ha tudja, hogy ilyen is van.
@Szotyka Azokban a falvakban, ahol több nemzetiség él-élt együtt(erre Erdély tökéletes példa), mindenkinek megvolt a maga tánca. Vegyük például Vajdaszentiványt(mert ehhez hozzá tudok szólni:)). Ott a magyarok táncolták a sebes fordulót, csárdást, korcsost. De az ottani táncrend nem csak ebből áll, szerves része a CIGÁNYCSÁRDÁS(!!!), amit a cigányok táncoltak, és a batuka, amit pedig a románok.Tehát a cigyánycsárdás van, létezik, és táncolják. És valószínű h a helyi magyarok nevezték el így.
Bocsánat ha belelépek páros lábbal az áhitatba,de ezek a dakoták olyan természetes örömből járják a táncot,mint a magyarok már soha nem fogják és tudják a legényest járni.E kis film előtt láttam egy pár legényest.Valahogy az összes olyan wellness fitness szerü modoros izadság volt.Ez a tánc szivből jön legalább.
@minekpista Az tény, hogy szívből csinálja. Bár az lenne az általános kormoséknál, hogy zenélnek, táncolnak és iskolába járnak! Volt idő, hogy a cigányokkal kapcsolatban a "vásári", "zenész", "bádogos" és hasonló, pozitív jelzők jutottak a többiek eszébe...kár a dologért. Na de nem cigányozni jöttem/tünk ide, lényeg, hogy ebben a videóban minden benne van, ami miatt azt mondom, hogy így kell mulatni, emberek!
I found this for my husband (George) and his sister (Ava)....... hungarian gypsy chordash ( Csárdás ) dance.... quoting george.....(I now know why my dad fell in love with my mom (Doris Babai ) ..... hungarian women dance like like native women! : ) watching george .....watch this video gave me pride in being his wife. not only the love he has for me ,..but the legacy he wants to leave for our boys .
I LOVE MY HUSBAND!!! ...... HE IS HOME!!!! I LOVE YOU GEORGE .B
Már pedig ha tetszik, ha nem ez cigány csárdás:) Ennyire nem kell vadmagyarnak lenni, hogy még az igazi, kultúrával rendelkező magyar-cigányokat is kitagadni. Különbséget fel kell ismerni...Magadat járatod le vele..
It is true that there are many mysteries - I am descended from Steffen who was the first recorded Romani in Norway in the 1650's but no one knows where Steffen came from. DNA testing has shown that virtually all tested Romani folk have ancestry in India with evidence of time spent in Persia. From there there some went south while a lot went north and have traces from Ukraine, Armenia and so on. The evidence is solid that whatever happened afterwards, India was our original home.
Ez volt az igazi idö ösze áltaka a cigányok és zenéltek táncolgatak mulatak akkor iba nem abol ált egy ijen vided klip forgatás hogy ki érkezik meg drágáb autokal meg ijenek és igaza van 0621robi-nak
Not all gypsies come from india. They came from central asia (various tribes of turkic stock) and it started with the big migration of the tribes displaced by mongols under genghiz khan. very few gypsies from india made it to europe and that after the first world war and before second world war.
No pesez2 ... hungarians will not have any motivation to kill someone who tagg this kind of dance as "asian", although not central but far east asian. Hungarians had come from Mongolia on the Panonic Fields. They roots are there so it is more than normal that so intimate things like the music and dance to remain near the roots.
I like these central asian dances. It shows the origin and customs of the old nomadic tribes. Are these people from Khazahstan? Or Khirghiz maybe? It doesn't say where they're from.
Oh no!!! " Csárdás" is a HUNGARIAN folk dance and these people are from the village of Nagypalad, clearly located in HUNGARY and therefore in Europe!! The hungarian language is very unique so a few words are enough to identify it... "central asian dances" ... the Hungarians would kill you for that:-))
A csárdás NEM CIGÁNY műfaj, hanem MAGYAR! Nincs olyan, hogy cigányzene, csak cigány zenészek vannak. Meg kell hagyni, jól bazseválnak, de a zenéjük egészen más.
részben igazad van, de az újstílus terjedése (XIX sz.) a többi népre is hatott ( román, szlovák, cigány) csak rájuk nem annyira, mint ránk, de azért rájuk is, és elkezdték a táncukat csárdásnak hívni, ez a videó inkább csingerálásnak mondható.
Igy kell cigány csárdást táncolni!!! Nem úgy mint ahogyan a Bp-i romák tanitják!!!!!!!! Én ezektől az öregektől és ezek az emberek családjaitól tanultam.
Ne is törödj vele a csárdásnak semmi köze a cigányokhoz ezeknek a keveseknek a pihent agyában kapcsolta össze az álműveltség! ennyi, inkább Brahms Hungarian Dance! :D , de ezt nekik nem kell tudni terjesszék csak a hülyeséget! XD
Totálisan egyetértek. A cigányoknak éppenséggel NULLA köze van a csárdáshoz. Átvették és ennyi, tekintve hogy ahonnan jöttek nem sűrűn táncoltak csárdást... csak hát onnan kipicsázták ezt a "nemzetet", ezt az életmódot, mert nem tűrték el. Ők csak próbálnak maguknak vallani ezt-azt. Mindent átvesznek, undorítóan kicsicsázzák és akkor az már cigánykultúra. Nem!!! Ez nem egy cigányellenes post! XD Ez egy olyan post ami azt mondja nincs cigánycsárdás.
drága bartáom, ez cigánycsárdás, s ha nem értesz hozza akkor ne komentálj, mert, ha annak idején nem hozzák be a cigányok a szokásika és nem osszák meg velünk, akkor te ma sem tudnál táncolni, s csárdást se semmit...ugyhogy meg ne szólj...egy rossza szavad sem lehet...
Kedves zsolixxx! Én zenélek, értek a zenéhez, a tánchoz is. Ne akard már megmagyarázni, hogy a cigányoktól tanultuk a kultúránkat! A cigányok tőlünk tanultak, nem mi tőlük! Példának okáért a cimbalom egy ősi magyar hangszer, de a hozzád hasonló műveltségű emberek a cigányoktól eredeztetik!
Talán olvasni és tanulni kellene, nem a maunika showt meg az egyéb kisebbségi műsorokat lesni!
Bocsánat... igazad van, mert azt nem tudjuk bizonyítani, hogy több ezer éve használja a magyar a cimbalmot! A Honfoglalásnak elnevezett események idejében már használta a magyar a cimbalmot! Szóval Honfoglaló eleink cimbalmoztak...
Ennél izgibben táncolt ez a figura a Rowiw pont com oldalon. Most épp TÁNCVERSENY indult a rowiwen. Bárki versenyezhet,csak webkamerára s táncolásra van szükség. Nagy nyeremények várják a versenyzőket.
I keep coming back to this one---it's my favorite of all of these. There is hardly any melody---yet it stays with me the whole day. The dancers make it look so easy! This video looks from early 1970's---yet is in sepia tone---was that done to give it an "old-timey" look?
Nagyon jól nyomják ezt a cigány, magyar, orosz keverék táncot. Talán azért ez a kevert tánc, mivel Nagypalád most Ukrajnában található, és az ottani legényeket a nagy Szovjetúnióba vitték katonának és ott, elsajátították az orosz vagy talán krimi tatár táncot :-) ebben nem vagyok biztos. A csajszi cigány táncot nyom, a fiúk viszont elég freestyle nyomják. Ha tudtok egyszer menjetek el egy aratási buliba Nagypaládra, nagyon jól fogjátok magatokat érezni.
The guys dancing reminds me of hambone in bluegrass with the rhythmic slapping. I recently saw a video of Scottish girls singing a Gaelic work song that was very much like a Native American ritual song. These similarities in seemingly unrelated cultures makes me think that all humans are more alike than some people would like to believe and that we should be more tolerant of each other's cultural differences.
Interesting dance - I am discerning elements of folk dances from all over, which strikes me as so appropriate for a nomad's dance: cossack, greek, schuhplatteln, armenian - blended into their unique style. (cf Viennese cuisine which borrowed the best from all its neighbors...)
ha már mormika meg lófasz is magyar akkor ne lássak köztetek angol dumát mert megölöm egyikőtöket:D magyarul basszus.. ne menőzzetek itt a nyelvtudásaitokkal
well thank you for your witty comment, had me roaring early in the morning. and even funnier, the classic "academic" criticism from kozjevime. you two should do stand-up!
I like Hungarian. I use to have some HU friends. I can say thirty sentences in this language. However I read at the moment Eichmann's biography and I'm shocked. That what happened with Magyar Jewish in Horthy times make my frame of mind filthy. That's significant. It's difficult to comment what happened. We, Poles, didn't round-up Jews and didn't present them to Nazi. Do you have respect to Gypsy- wanderers?
feargal75 is right.She stated in Hungarian that this doesn't much look like a csardas, but rather a Russian dance (Cossak?)....Of course she's absolutely right!!!
I would've riped a hole in pants if tried doing this
bronks29 1 week ago in playlist Favorite videos
Joy!
ipraythatsth27 1 month ago
this shit is too gangsta they make crip walkin look like hop skotch
egvelazquezpv 2 months ago 2
I really like this. The guy with the mustache is a natural, gifted dancer.
mhenrikse 4 months ago
love to seee more
rita1902 4 months ago
This is Roma Cigany tance!!
Kanadaiszepseg1 5 months ago 3
Ha ez majmok tánca, akkor egy magabiztos, értelmes embernek nem okozhat nehézséget leutánozni. Hadd lám! ;)
Oloreanwa 5 months ago
Gypsys are best. They are not showing themselve NUDE as Whites.
ynrldh 7 months ago
this is more verbunk than csardas!
ticeludo 7 months ago
try to dance like this boys and girls
kairanpoika 7 months ago
amazing....they managed to steal some things invisibly, without detection
jethro035181 7 months ago
@jethro035181 Lol!:)))) ;)
OrthodoxGYPSY67 6 months ago
tudnak táncolni!!!!!!!!!!!!!!!!
franciska31 7 months ago
kobietka super tańczy! To chyba 70 - gody?
jacekzbz 7 months ago
tak to osu dobry ja hraju n saxofon a klarinet a jezdime casto pravidelne do madarska umim madarsky XD
honzamistrhudby 8 months ago
sooooo cool! great energy!
oneblueflashinglight 9 months ago
muj deda na housle tanecni ryyty tanecnik strejda tanecnice iveta
1Maskedkane 9 months ago
of course i like it !!!!!!!!!
jiftupop 9 months ago
maravilha
tatypetrooowisch 9 months ago
ez azért jó pörgős
hegylako123 9 months ago
Nagypalad - Великая Пладь.
Когда снимали?Да в черно-белом.Судя по одежде 70-80 годы.
lashkun 10 months ago
Tetszik! Eredeti, természetes, nem koreografált.
aawwddtt 10 months ago
Én már láttam ilyen táncot, gyűjtésből. A Hagyományok Háza könyvtárában, Pesten lehet ilyet megnézni. Elég tipikus ahogy a női táncos többször leguggol tánc közben, ez nem mondható el a más tájegységről gyűjtött táncokról. Nem a megszokott virtuóz tánc az biztos, és kicsit unalmas is lehet, mindenesetre nekem tetszik. Ha valakit a magyar cigány tánc érdekel akkor jó ha tudja, hogy ilyen is van.
MsKisvuk 11 months ago
wao this is amazing!
Kreutzer1000 11 months ago
ive never ssis dance before<3 it Looks veryy Unique<3
GurllJehhCee 1 year ago
lol!!:))) mo Hey!? Sa Singren pe! le Shave!:P
gypsysisterlove4 1 year ago
Ez nem csárdás, hanem csingerálás... legalábbis a tánc semmiképpen nem az.
NetRolller3D 1 year ago
that word means dance you stupid twat. no the piece by monti
nancyjulian606 1 year ago
It is the olimpic gypsy jumping team! Приятно видеть, что молодые люди, после того как закончилась музыка, поблагодарили музыкантов.
ESN1961 1 year ago
Igy tudnak tancolni a romak es meg ennel jobban
10Dozy 1 year ago
Slampos és trampli tánc.
mamiris1 1 year ago
this is amazing!
Kreutzer1000 1 year ago
Ez remek Cigany-Magyar tanc! Erdelyi?
davidbalazs 1 year ago
better dancers than theese three is hard to find .very good!!!!!!
kairanpoika 1 year ago
heeeey uz r the king of the tap dancing. this is great. I would like to discover more.
kafkasscottish 1 year ago
the best gypsies is in spain they dance flamenco ,played guitar and sing very good..
slazzer145 1 year ago
fantastic! opre roma!!!!!!
mamaschannel1 1 year ago
@mamaschannel1 te as bahtalo rom son ?
MrRodeodrive 1 year ago
Comment removed
mamaschannel1 1 year ago
i could swear i saw her in a duran duran video.
chicagobujo 1 year ago
Gypsy csárdás??? this is a non-existent concept
The gypsy and the hungarian are two diferent culture.
And the Csárdás is hungarian!!!
Szotyka 1 year ago
@Szotyka Azokban a falvakban, ahol több nemzetiség él-élt együtt(erre Erdély tökéletes példa), mindenkinek megvolt a maga tánca. Vegyük például Vajdaszentiványt(mert ehhez hozzá tudok szólni:)). Ott a magyarok táncolták a sebes fordulót, csárdást, korcsost. De az ottani táncrend nem csak ebből áll, szerves része a CIGÁNYCSÁRDÁS(!!!), amit a cigányok táncoltak, és a batuka, amit pedig a románok.Tehát a cigyánycsárdás van, létezik, és táncolják. És valószínű h a helyi magyarok nevezték el így.
szAngela100 1 year ago 2
@szAngela100 Kedves Angela!
Köszönöm az információt, ez nekem új.
Mivel szinte biztos vagyok benne, hogy több és pontosabb ismerettel rendelkezel ebben a témában, mint én, ezért csak elfogadni tudom amit írtál.
Ellenben veszélyes dolognak tartom a cigánycsárdás fogalom használatát ebben az esetben.
A csárdás egy hungarikum, és ennek a videónak a tartalma messze nem méltó hozzá.
Ráadásul én cigányoktól nagyságrendekkel szebb táncot is láttam már.
Mégegyszer köszönöm!
Zoli.
Szotyka 1 year ago
@Szotyka
jealous?!
mamaschannel1 1 year ago
How long you are married depends on how many times you can slap your boot . . . bravo!
TallHungarian 1 year ago
eredetiiii
pandablue99 1 year ago
istenem ezek mit muvelnek?? vagy kik ezek vegyetek mar le ezt a videot tiszta szegyen
kisbocee 1 year ago
Bocsánat ha belelépek páros lábbal az áhitatba,de ezek a dakoták olyan természetes örömből járják a táncot,mint a magyarok már soha nem fogják és tudják a legényest járni.E kis film előtt láttam egy pár legényest.Valahogy az összes olyan wellness fitness szerü modoros izadság volt.Ez a tánc szivből jön legalább.
minekpista 1 year ago
@minekpista Az tény, hogy szívből csinálja. Bár az lenne az általános kormoséknál, hogy zenélnek, táncolnak és iskolába járnak! Volt idő, hogy a cigányokkal kapcsolatban a "vásári", "zenész", "bádogos" és hasonló, pozitív jelzők jutottak a többiek eszébe...kár a dologért. Na de nem cigányozni jöttem/tünk ide, lényeg, hogy ebben a videóban minden benne van, ami miatt azt mondom, hogy így kell mulatni, emberek!
durato 1 year ago 2
the lady is rockin it
skeetie21 1 year ago
I found this for my husband (George) and his sister (Ava)....... hungarian gypsy chordash ( Csárdás ) dance.... quoting george.....(I now know why my dad fell in love with my mom (Doris Babai ) ..... hungarian women dance like like native women! : ) watching george .....watch this video gave me pride in being his wife. not only the love he has for me ,..but the legacy he wants to leave for our boys .
I LOVE MY HUSBAND!!! ...... HE IS HOME!!!! I LOVE YOU GEORGE .B
georgebabai 1 year ago
Nah figyeljetek.
Ez a tulzásnak a tulzása.
Nem mindegyik gyilkos stb... -.-"
duppyduppy 1 year ago
Comment removed
WhiskeyyWoman 1 year ago
This is great. So energetic. I love hungarian music :-).
latanyasdance 1 year ago 2
yes hungarian, but these are gipsys - love them even more
RadazinExtra 1 year ago
Suuuppeerr
loridor2 1 year ago
lol "steppin'" / lol
Bookman 1 year ago
Oh I would love to have this video for the one I did: "My mother said (I never should)"...
Chomuno 1 year ago
This has been flagged as spam show
"They must have had a lot of mosquitos and biting insects where that dance was invented" :-)))))
Boriska11 1 year ago
hahahaha!
biting insects make themselves useful for a change:)
CaptainCherryPie 1 year ago
i love it i dance the same
MrRodeodrive 1 year ago
nice!!!!!!!!!!!!!!!
pai29 2 years ago
VIVA INDIA
pirosjumbo 2 years ago
Roma Talent! How beautiful that this was captured and I can watch it in 2009 from a tiny room in Chicago. Love it!!!!
mersiha10 2 years ago
Wow ! original Gypsy Dance.
Some moves are now - Greek moves,
interesting.
LOve it !
Teri
wuzup36i3 2 years ago
Das ist keine CSARDAS. not Csardas.
A Csárdás magyar tánc, ez csak utánozás, nevetséges ugrabugra.
Sandratelevizio 2 years ago
Már pedig ha tetszik, ha nem ez cigány csárdás:) Ennyire nem kell vadmagyarnak lenni, hogy még az igazi, kultúrával rendelkező magyar-cigányokat is kitagadni. Különbséget fel kell ismerni...Magadat járatod le vele..
Zombiemaci 2 years ago
They must have had a lot of mosquitos and biting insects where that dance was invented.
johnsoncm65 2 years ago
Comment removed
Boriska11 1 year ago
Comment removed
Boriska11 1 year ago
Gypsys from India - state of Bihar!!!
Lucifair 2 years ago 3
@Lucifair Bihar (hungarian), or Bihor (romanian), is also a region in Romania.
pueblobonito 2 years ago
wow this is something...!!!!!!
leoantoniodc 2 years ago
Nobody knows for sure where Gypsys came from
that's why we are one of the lost tribe..
Well...thats what i believe..everyone else has their own opinion..
EM0weirdo 2 years ago
It is true that there are many mysteries - I am descended from Steffen who was the first recorded Romani in Norway in the 1650's but no one knows where Steffen came from. DNA testing has shown that virtually all tested Romani folk have ancestry in India with evidence of time spent in Persia. From there there some went south while a lot went north and have traces from Ukraine, Armenia and so on. The evidence is solid that whatever happened afterwards, India was our original home.
artistjoh 2 years ago
Ez volt az igazi idö ösze áltaka a cigányok és zenéltek táncolgatak mulatak akkor iba nem abol ált egy ijen vided klip forgatás hogy ki érkezik meg drágáb autokal meg ijenek és igaza van 0621robi-nak
attilabaszos 2 years ago 2
jó volt abban az időbe akkor még nem ölték egymást az emberek
0621robi 2 years ago 10
ki monta hogy akor ne oltek egymast az emberek?lehet abban az idoben volt pont a haboru
sebicu007 2 years ago
@0621robi
És az mikor is volt?
mogyesz9 8 months ago
this is NOT csárdás, sorry
koldusopera 2 years ago 10
yep this some sort of jumpstyle
aeilushadrianus 2 years ago
Akkor nincs hallásod :(
AFereg 1 year ago
@AFereg a koreográfiának semmi köze a csárdáshoz, ezt te is belátod, ugye?
koldusopera 1 year ago
Akkor nincs hallásod :( or you have no intuition.... if you like to criticise csárdás in English...
AFereg 1 year ago
@koldusopera CIGÁNY csárdás:) a hölgy erőteljesen követi néha a csárdás jellemvonásait. nem echte csárdás....de nem is magyar csárdás:)
reginaolimpia 4 months ago
Not all gypsies come from india. They came from central asia (various tribes of turkic stock) and it started with the big migration of the tribes displaced by mongols under genghiz khan. very few gypsies from india made it to europe and that after the first world war and before second world war.
CavalerVlah 2 years ago
this is so cute! i'm gonna start dancing like a gypsy haha.
runawaydna 2 years ago 3
tevedtetek mert aza bajszos ember meg a no az orosz gagyok
pirosjumbo 2 years ago
Thanks for uploading :)
raeynah 2 years ago 2
excellent!
bucurdragos 2 years ago 2
LOL! A no mintha Dn'B-t nyomna. :D
xBBe3x 2 years ago
No pesez2 ... hungarians will not have any motivation to kill someone who tagg this kind of dance as "asian", although not central but far east asian. Hungarians had come from Mongolia on the Panonic Fields. They roots are there so it is more than normal that so intimate things like the music and dance to remain near the roots.
gothiq 2 years ago
I like these central asian dances. It shows the origin and customs of the old nomadic tribes. Are these people from Khazahstan? Or Khirghiz maybe? It doesn't say where they're from.
CavalerVlah 2 years ago
Comment removed
DinaTheNomad 2 years ago
Oh no!!! " Csárdás" is a HUNGARIAN folk dance and these people are from the village of Nagypalad, clearly located in HUNGARY and therefore in Europe!! The hungarian language is very unique so a few words are enough to identify it... "central asian dances" ... the Hungarians would kill you for that:-))
pesez2 2 years ago
You know this is just like a folk dance in Trinidad and Tobago called bongo.
Trinivalist 2 years ago
Ti nem ismertek olyan fogalmakat mint a kultúra, érték, szépség. Ezek önmagukban az élet értelmét jelentik.
Szép videó.
sburai 2 years ago 2
A csárdás NEM CIGÁNY műfaj, hanem MAGYAR! Nincs olyan, hogy cigányzene, csak cigány zenészek vannak. Meg kell hagyni, jól bazseválnak, de a zenéjük egészen más.
vasfeju 2 years ago
részben igazad van, de az újstílus terjedése (XIX sz.) a többi népre is hatott ( román, szlovák, cigány) csak rájuk nem annyira, mint ránk, de azért rájuk is, és elkezdték a táncukat csárdásnak hívni, ez a videó inkább csingerálásnak mondható.
turul94 2 years ago
Ha a csingerálás a majmok ugrándozása, akkor csak legyen, mert amit látunk, az nem csárdás. Részeg cigányok ugrándoznak egyet.
vasfeju 2 years ago 3
ugráló majomcsapat a szavannán
dweed 2 years ago
Jol tudjak a bolhat razni
PercyGrimsby 2 years ago
Mocskos romák.
gengszter01 2 years ago
Csodálatos!
A cigányok előtt fejet hajtok, ahogy zenélnek.. Benne van a vérükben, nem vitás!!!
szelidkaktusz 2 years ago
az a baj, hogy nem a ciánhidrát van a vérükben...
hanem a mulatás, ingyenélés, agresszió, lopás
dweed 2 years ago
lol that was fun to watch.
abeismain 2 years ago 2
nagyon ügyesek azok akik ezt csinálják sztem
fefe 2 years ago
Igy kell cigány csárdást táncolni!!! Nem úgy mint ahogyan a Bp-i romák tanitják!!!!!!!! Én ezektől az öregektől és ezek az emberek családjaitól tanultam.
lakitibi 2 years ago
inkább ne tanultam volna meg csárdástjárni, minthogy ezek ide bejöttek. -.-
waldemor0708 2 years ago 2
Ne is törödj vele a csárdásnak semmi köze a cigányokhoz ezeknek a keveseknek a pihent agyában kapcsolta össze az álműveltség! ennyi, inkább Brahms Hungarian Dance! :D , de ezt nekik nem kell tudni terjesszék csak a hülyeséget! XD
Kope001 2 years ago 2
Totálisan egyetértek. A cigányoknak éppenséggel NULLA köze van a csárdáshoz. Átvették és ennyi, tekintve hogy ahonnan jöttek nem sűrűn táncoltak csárdást... csak hát onnan kipicsázták ezt a "nemzetet", ezt az életmódot, mert nem tűrték el. Ők csak próbálnak maguknak vallani ezt-azt. Mindent átvesznek, undorítóan kicsicsázzák és akkor az már cigánykultúra. Nem!!! Ez nem egy cigányellenes post! XD Ez egy olyan post ami azt mondja nincs cigánycsárdás.
attilatrit 2 years ago 4
ah the counter culture that is my heritage!^^
naturezgirl 2 years ago
this is very exhausting, only 4-5 minutes of this routine and you feel like jumping into a nice sofa
09090707 2 years ago
na jjól van, holitt a csárdás???
openheart234 2 years ago
drága bartáom, ez cigánycsárdás, s ha nem értesz hozza akkor ne komentálj, mert, ha annak idején nem hozzák be a cigányok a szokásika és nem osszák meg velünk, akkor te ma sem tudnál táncolni, s csárdást se semmit...ugyhogy meg ne szólj...egy rossza szavad sem lehet...
zsolixxx 2 years ago
Kedves zsolixxx! Én zenélek, értek a zenéhez, a tánchoz is. Ne akard már megmagyarázni, hogy a cigányoktól tanultuk a kultúránkat! A cigányok tőlünk tanultak, nem mi tőlük! Példának okáért a cimbalom egy ősi magyar hangszer, de a hozzád hasonló műveltségű emberek a cigányoktól eredeztetik!
Talán olvasni és tanulni kellene, nem a maunika showt meg az egyéb kisebbségi műsorokat lesni!
A csárdás az nem cigány, hanem magyar!
HunKarli89 2 years ago 2
A csardas magyar tanc, az igaz ! De, hogy a cimbalom a egy osi magyar hangszer lenne ... Ezt ketlem !
utzudabest 2 years ago
Bocsánat... igazad van, mert azt nem tudjuk bizonyítani, hogy több ezer éve használja a magyar a cimbalmot! A Honfoglalásnak elnevezett események idejében már használta a magyar a cimbalmot! Szóval Honfoglaló eleink cimbalmoztak...
HunKarli89 2 years ago
wooow! I love it!! 5*
juliette248 2 years ago
Hopp-hopp zsámó!×D Cshájéé!:D
serafine91 2 years ago
Dance is life!
skyblue1955 2 years ago
proud to be a gipsy
sasecorzi 2 years ago
rya, rya! cigania!
catalin112233 2 years ago
This might be where the C-walk comes from, isn't it? It's great to see the great origins of our actual culture. (if it is)
RiceBaiiKhao 2 years ago
legjobb a csavo amint kezdi a tancot --velice pekne tancuju
hradecnah 2 years ago
lehet ,hogy keverék tánc,de jól csinálják.
kantor789 2 years ago
Ennél izgibben táncolt ez a figura a Rowiw pont com oldalon. Most épp TÁNCVERSENY indult a rowiwen. Bárki versenyezhet,csak webkamerára s táncolásra van szükség. Nagy nyeremények várják a versenyzőket.
kukorica159 2 years ago
that tapping looks painful
art1987 2 years ago
Faboulus,great timing.
bebetigre12 2 years ago
en meg nöt igy tancolni sehol nem lattam, Igazan tenyleg ugy nez ki mintha ugralokötelezne:)) IGAZAD VAN BugaJoska.
de a ferfi az jol csinalja
Do you like the guy in the t shirt SweetArt?haha must be some of the tv guys
gypsymagissa 2 years ago
I keep coming back to this one---it's my favorite of all of these. There is hardly any melody---yet it stays with me the whole day. The dancers make it look so easy! This video looks from early 1970's---yet is in sepia tone---was that done to give it an "old-timey" look?
scherzo12222 2 years ago
A nő szerintem nem roma! Ők nem "ugróköteleznek" így!! Jól nyomja,de ez betanult tánc. De mindez mellékes! Jó volt nézni.
BugaJoska76 2 years ago
Nagyon jól nyomják ezt a cigány, magyar, orosz keverék táncot. Talán azért ez a kevert tánc, mivel Nagypalád most Ukrajnában található, és az ottani legényeket a nagy Szovjetúnióba vitték katonának és ott, elsajátították az orosz vagy talán krimi tatár táncot :-) ebben nem vagyok biztos. A csajszi cigány táncot nyom, a fiúk viszont elég freestyle nyomják. Ha tudtok egyszer menjetek el egy aratási buliba Nagypaládra, nagyon jól fogjátok magatokat érezni.
hanu75 2 years ago
roman national folklore
roman=gypsy
VikingHenrik 2 years ago
i love folklore dances. keeps the heritage of the country goin! i can dance slovak folklore dances, and I learned a gypsy one, too.
webkinzlover14 2 years ago
Itt táncról van szó- mit számít a nemzetiség?
Kurva jól ropják!
foxwithchickenpox 2 years ago
That was great. The music and dancing just hits me right to the soul!!! Looooove it!!!!
bronks29 2 years ago
...what the hell was that?!
lol
that sounded really racist. srry!
gonzo14 2 years ago
hungarian national folklore
dincasorin 3 years ago
yeah...amazing dance...and yes, fuck the gypsy discusion intelectuals bastards.....
ismadogg 3 years ago
The guys dancing reminds me of hambone in bluegrass with the rhythmic slapping. I recently saw a video of Scottish girls singing a Gaelic work song that was very much like a Native American ritual song. These similarities in seemingly unrelated cultures makes me think that all humans are more alike than some people would like to believe and that we should be more tolerant of each other's cultural differences.
0bh 3 years ago 2
puhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh
what great dance (:
fuck the gypsy discussion
derdeutschungar 3 years ago
this is hungarian gipsy . for those of you who think it is something else, read more, study more , LISTEN MORE !!!
rudolf69mike 3 years ago
Interesting dance - I am discerning elements of folk dances from all over, which strikes me as so appropriate for a nomad's dance: cossack, greek, schuhplatteln, armenian - blended into their unique style. (cf Viennese cuisine which borrowed the best from all its neighbors...)
cbessada 3 years ago
i aspire to be a GyPsY!!!!!! no really check my myspace!!!
skofadown 3 years ago
not again ... fucking bozgor gypsyes :)
savicevici 3 years ago
origins of hip hop jeje
marqujud 3 years ago
ha már mormika meg lófasz is magyar akkor ne lássak köztetek angol dumát mert megölöm egyikőtöket:D magyarul basszus.. ne menőzzetek itt a nyelvtudásaitokkal
Zsebslossz 3 years ago
pretty cool!
jradetzky 3 years ago
The slapping reminds me of hambone in bluegrass music.
0bh 3 years ago
Kár, hogy alig látok magyar szót egy ilyen hungarikum alatt.
Torchman92 3 years ago
It would be nice to see this video with breakdance music in background
acadusle 3 years ago
IDIOT!!!???
kozjevime 3 years ago
well thank you for your witty comment, had me roaring early in the morning. and even funnier, the classic "academic" criticism from kozjevime. you two should do stand-up!
cbessada 3 years ago
nice! would you like to be our manager?
acadusle 3 years ago
ah, thank you for the invitation, but I like to be in the audience and enjoy the show, and even more, the people-watching
cbessada 3 years ago
Mormika!
It's not true... Not ALL,
But most of them do NOT WORK at ALL!!! Just Still! I've many good gibsy friends. It is not some kind of racism, just experience of life!
lofaszt 3 years ago
true, most people, the majority, in both west and eastern europe hate gypsys for ridiculous reasons..
hit004541 3 years ago
ridiculous reasons...Ohh God!
Easy to sit in judgement on something which u really dont know exactly!
It is the sin of men...
Have u ever been to Hungary? Have u ever talk to somebody about this problems?
lofaszt 3 years ago
It's not worth wasting my time on you, but it is people like you who have created their problems; poverty, unemployment, you name it..
If you have something more "smart" to say, write to my inbox, thanks.
hit004541 3 years ago
é o samba do cigano doido !!!!
ReOlldog 3 years ago
I like Hungarian. I use to have some HU friends. I can say thirty sentences in this language. However I read at the moment Eichmann's biography and I'm shocked. That what happened with Magyar Jewish in Horthy times make my frame of mind filthy. That's significant. It's difficult to comment what happened. We, Poles, didn't round-up Jews and didn't present them to Nazi. Do you have respect to Gypsy- wanderers?
chokar123 3 years ago
gipsy jumpstyle xDDD
kittikivi 3 years ago 4
Jump Style XDXD
igorpapa1 3 years ago 2
sztem ez nem csardas....
AmszterdamW92 3 years ago 3
I want go to Hungary for dancing
simandlradek 3 years ago 4
looks pretty like c walking and russian mixed together az egyetlen ami ciganyos a razas meg a csatogasok
hanosworld 3 years ago
hey is this where crip walking originated from?
gabeezcheex 3 years ago
hat ez sehogy se csardas...de meg a cigany tancra se hasonlit...:(
eszterko 3 years ago 2
omg this is gipsys...not russians
bukomc 3 years ago
feargal75 is right.She stated in Hungarian that this doesn't much look like a csardas, but rather a Russian dance (Cossak?)....Of course she's absolutely right!!!
JellyFishDad1 3 years ago
Awesome (like my rating)!
draftur 3 years ago 3
Those guys were fit!
andiejanefisher 3 years ago 4
Excellent , Thanks for posting. Love the knee slaps and claps!
Peacenrespect 3 years ago
volk, Bravo!!!!
einoffeneshaus 3 years ago
All three are amasing! Musicians, too.
The woman is great. She simply adjusts her hair at the end..
They live, not perform..
barbos111 3 years ago
they never stop :) come here and u will see :)
cukorh 3 years ago
Unbelievable! Why do they stop?
barbos111 3 years ago
nem nagyon néz mint csàrdàs - inkàbb mint orosz tànc !!!!!!!!!
feargal75 3 years ago
Absolutly great video!!!!!
tobiahum 3 years ago
Igaza van feargal75......meg magyaraztam angolul hogy mas is meg ertheti hogy nem, csardast jarjak!
JellyFishDad1 3 years ago
nagyon jo tancoltak...szuletett csardas tancosok
annatomasz 3 years ago