Szánalmasan provokatív a videó. Az ugye már nyilvánvaló, hogy csak a vicces válaszokat vágták össze, és nem ez az átlag. Ez max. arra jó, hogy az eccerű polgár egóját simogassa, aki most önelégült mosollyal az arcán hátradől, hogy bezzeg ő tudja, tehát ő "inteligencs". Nem tudták, és akkor mi van. F*szt érdekli a habarás. Lehet, hogy az élet más területén meg simán megfingatna benneteket ez a sok "buta" ember vagy ti fagynátok le egy egyszerű fizika, háztartási vagy elsősegély kérdésnél.
töltött káposzta: gombóc és káposzta - a gombócot pedig rizs és darált hús alkotja
székelykáposzta: ugyan úgy káposzta és a gombóc helyett felkockázott húst szokás bele rakni és bele keverünk egy kis rizst is :) lehet hogy nem a legszebben magyaráztam el de legalább tudom hogy készül!! persze nagyon finom mindkettő.
és a nő azt meri mondani hogy undorító? hát látszik hogy városi élethez van hozzá szokva nem is csodálkozom
HÁL ISTENNEK HOGY, NEKEM OLASZ BARÁTNŐM VAN ÉS NEM MAGYAR!:-) ANYUKÁJA MEGTANÍTOTTA,HOGY A KONYHA NEM KÖRÖM FESTÉSRE VALÓ,HANEM FINOM PÁÁSZTÁK KÉSZITÉSÉRE!! KONZERVET ÉS ÉTELPORT,MÉG KUTYÁNAK SE ADUNK.SŐT HA ADNÁNK NEKI,MERT IMÁDJUK!!:-)
Erre csak azt tudom mondani, hogy LOOOOOL :)) de a toltott kaposztas resz az a legjobb :)))) Itt Szekelyfoldon a szekelyember ugy nezne ezekre, mint akik a Plutorol vagy a Marsrol szarmaznak xD beszarok..
mellesleg a hozzászóló férfiak nagy részét elnézve szerintük úgy készül a kaja, hogy az asszony leteszi eléjük az asztalra. ez még gázabb, mint ami a videón van.
azért a kommenteket elnézve a sztereotípiák működésben vannak... ha egy nő ugyanolyan baromságot válaszol, mint egy pasi, akkor le kell hülyézni, ha meg nem derül ki, hol készültek a felvételek, akkor biztos mind pesti, mert hülyék...
Ez a "Szekelykapi Szekely" foldrol csaj a legkemenyebb, ahogy minden etel neve es a szarmazasa kozott osszefuggest keres....hahaha.
Az a kemeny, hogy a magyar ember min. 1x evett mar Toltott kapit az eleteben (mondjuk Karacsonykor) es halvany lila fingja sincs mivel van megtoltve. Ez akkor is uberciki, ha nem tud fozni. Nyilvan itt nincsenek fozni tudo emberek, de elhihetitek, hogy az 1975 ota szuletett generacio 80%-a nem tud semmit a sajat orszaganak a konyhajarol. Fozni meg vegkepp nem. :(
Imádok sütni - főzni! Rengeteg ételnek a receptjét a netről, vagy szakácskönyvekből olvasom. Milliónyi étel van aminek nem álnék neki mert körülményes, vagy félek belefogni. Ezek egyike a Palacsinta. Vagy vastag, vagy odakap esetenként hártya és csak szakad. De a Gofrim az isteni!! :P 29/f
Sophiesticc igen, sejtettem, hogy valami ilyesmi áll a háttérben. Pont erről beszélek, hogy annyi sok felszínes ember van, akik egyszerűen nem látnak a dolgok mögé. És ezért is mondtam, h kellő marketinggel mindent be lehet adni az embereknek.
Édesanyám már 15 évesen főzött, mosott a 7 testvérére, mert a szüleik éjjel nappal dolgoztak. Sajnos ma már, főleg a fiatalok a végletekig el vannak kényeztetve, minden a valaguk alá van rakva, oszt ha egyszer egyedül kell boldogulniuk, akkor még egy palacsintát se tudnak megsütni. Na ez a szégyen, akár hogyan is magyarázzuk a dolgot. Én férfi létemre bármit meg tudok csinálni a konyhában, persze rá is vagyok kényszerülve. De büszkeséggel tölt el mikor megdicsérnek hogy ilyen finomat tudok én!
Hát, lehet fényezni a kakit, riport 10-20 emberrel a 200-ból ide vagy oda, sokan ilyenek az egyetemisták, és ami még szomorúbb, kisgyermekes anyukák közt. Zacskós porkaja, rántott hús rizzsel és krumplipürével (porból), pizza, ennél bonyolultabb már a nagymama reszortja. Na jó, zöldségek nyakon öntve a szintén porból készült öntettel az egészséges életmód jegyében. A sütemények kimerülnek a bögréssel és a palacsintával. A zserbó, krémesek, tiramisu, sőt a somlói is mission impossible kategória.
MrHokuszpokusz meglett korú nők... remélem, azt is észrevetted, h a legtöbb válaszoló az fiatal, valószínűleg egyetemista. olyan lányt is megkérdeztek, aki pl 14-15-nél nem lehet több...
más véleményét? szerinted az milyen vélemény, hogy "küldeném őket az aknamezőre"? arra céloztam, hogy a nagy többség erre a videóra úgy reagált, hogy "de gáááz, húúúú mekkora égés...". az az égés, ha az ember nem lát a szemétől és megy a többiek után (mert láthattad, h a többség ilyeneket kommentelt).
Az hagyján, hogy nem tudnak főzni, az legalább mulattató, de magyarul beszélni sem! Már senki nem használja a BAN-BEN ragokat?? A székelykáposzáBAN ez és az van!! ...Szomorú.
koppany1 aha, de ha azt nézed, az élet BÁRMELY területén találsz 15-20 embert, akik érdemben hozzá sem fognak tudni szólni a témához. akkor miről beszélünk? most mindenki annyira ki van akadva, meg gúnyolódik, amikor annak semmi alapja nincsen. az egészben annyi a pláne: vannak, akik tudnak főzni, és vannak, akik nem. mit kell ezen ennyire kiakadni? csak a buta embereknek kellő marketinggel minden beadható. én mindenesetre a gondolkodásra és egyéni véleményre szavazok. :)
Ez a klip össze van vágva és csak olyanokat mutat akik nem tudnak főzni. A magyar nők nagy átlaga tud főzni, pláne idősebben vagy már családdal. Nem úgy mint például a holland nők, azok semmit...azaz semmit nem tudnak főzni. Még az idősebbek (nagymama korúak) se tudnak egy normális (nem zacskós) levest vagy süteményt csinálni.
Mekkora szégyen! Pesti buták! Én 23 éves vidéki srác vagyok és egyedül a habarás/rántás kérdésnél gondolkoztam el. A barátnőm 18 éves, de remekül főz és mindent nagyon jól meg tud, főzni. Sőt! Sütni és nagyon jól tud!
nem tudom, mi annyira meglepő ebben, én se tudok palacsintát sütni, és nem érzem emiatt kisebbnek magam, ha azt akarok enni, akkor meg veszek olyan helyen, ahol normálisan el tudják készíteni. mindenki jobban jár így, idő = pénz
@1973goldfish és otthon mennyit dolgozol vele? és mennyi pénzt kereshetsz annyi idő alatt a munkahelyeden? nyilván ha megengedheted magadnak hogy órákat foglalkozz palacsintasütögetéssel, akkor megéri, de pont erről beszélek, hogyha nem teheted meg, akkor olcsóbb megvenni :)
@od8086 szerintem minimális "munka" van vele... én ritkán eszem meg, kivétel a feleségem által készitett palacsinta (abból is a túrós) ...de munkamegosztás van! Én dolgozom... feleségem pedig fó´z! :) Tudom milyen nehéz otthon... én speciel kulfoldon vagyok (4éve) ... idén a családom is kihoztam!
@od8086 azalatt a max fél óra alatt, amíg én otthon palacsintát sütök, te milliárdokat keresel... na nem mondom meg, hová menj a hülyeségeiddel, nem sértegetek idegen embereket a neten :) csak kérlek fogadd el, hogy nem úgy van az, hogy "mindenki hülye, csak te vagy villamos"...
@paigealeway és hol nem fogadtam el? máshogy látom, és elmondtam, hogy én hogy gondolom. fél óra alatt egyébként bármilyen munkával többet keresel, mint ha magadnak sütöd a palacsintát otthon. a személyeskedő szintedig nem süllyedek le. szerintem én normális stílusban voltam képes leírni a mondanivalómat.
@od8086 ez az idő=pénz kijelentés azért ebben az esetben nem egészen helyt álló. nem beszélve arról, hogy továbbra is az egyik legalapvetőbb édességről van szó. mert szerintem az átlag embernek legalább 5 dolgot tudnia kell(ene) főzni/sütni és ebben benne van a palacsinta is...
de azzal gondolom tisztában vagy, h nem ezt a 15-20 embert kérdezték meg, akit bevágtak. hanem mondjuk 100-200-at és mivel erre a célra kellett a videó, azokat vágták be, amik pont ezt teszik hatásossá. a sok birka ember meg nem látja a fától az erdőt és rávágja, h akkkkkora buták ezek, mert ez könnyebb, mint logikusan végiggondolni a dolgot. ezért tart itt Magyarország. az emberek lusták gondolkodni, megelégednek azzal, amit eléjük tolnak és ez a remek hozzáállás... szégyellnivaló.
A helyes válasz itt található. Én is szerepelek a videon és a "sületlenségeket" azért mondjuk, mert ezt kérték.. De igen a magyar embernek nehéz gondolkodnia, ítélkezni azt tud, hát hajrá, így tovább... Es sokkal égőbb, mint a videon elhangzott mondatok, mert a főzni nem mindenkinek kell tudnia, de gondolkodnia illene tudni.
JA IGEN és az, h mennyi buta ember is van Magyarországon az nem a videóból derül ki, hanem a rengeteg unintelligens (fú mekkora szánalom...ennyi gyökér...aknamezőre velük és a többi) kommentből derül ki.
mellesleg ha már itt tartunk:nem egyedül kell eltartania a férfinak a családot,mint rég.ezért tanulnak a nők, h ők is dolgozhassanak,h levegyék a férfi válláról a terhet.nem hinném,h a mai férfi össze tudna dobni egy házat.vagy ellátni a termőföldet.lehet ezeken vitatkozni. NEM vagytok többek, mint a videóban szereplő emberek, csak mert rávágjátok, h óóó ti ezt természetesen tudjátok. hagyjuk már. nevetni a legkönnyebb a másikon. ti is csak ezt tudjátok. szánalom.
fú hát ez annyira...hogy nagyon...na ehhez nagyon értetek.puffogni tudtok.ettől a videótól, ami nyilvánvalóan úgy lett VÁGVA,mindenki hűdeokosnak érezheti magát.gratulálok.szerencsére én nem vagyok tipikus magyar,mint ti.és ha engem kérdeznek meg a spagettiről,azt mondom:45 perc.miért?mert be van halva a gáztűzhelyünk.de ebből csak annyit vágtak volna be,h 45 perc.ti erre: ÚÚÚÚÚ ez mekkora hülye...nézzetek magatokba,ti nagyokosok.
@Herothemoments én is (még valahol arrébb) azzal kezdtem, hogy természetesen az összevágásnál el lehet billenteni a mérleg nyelvét, ez nem kérdés. Az sem baj, ha valaki nem tudja pontosan a választ ...és nem is ezen ugranak mások..de azért ilyen válaszokat? :S
Azért ez elég gáz. Szerintem egy nőnek illik legalább az alapokkal tisztában lennie. :/ Még én is több kérdésre tudtam volna válaszolni, férfi létemre. Szomorú.
Hát én már abban az időben be voltam parancsolva a konyhába hogy főzzek magunkra, amikor ezt a videót felrakták, csak fogom a fejem. Nem kell gasztronómiai zseninek vagy mesterszakácsnak lenni, hogy megkülönböztessünk egy rántást és egy habarást, a világ legegyszerűbb dolgai közé tartoznak. És akkor még csodálkozom, hogy miért mindenki hozzám jár ingyen etetésre a kollégiumon belül is...
bazz, az a nő 0:18nál és aztan mikor feltünik, olyan baromságokat mond h legszivesebben péklapáttal vágnám szájba... Legalább a "mivel készitik a kenyeret" kérdésre aztán tudná a választ:D
Megalva őszintén ez számomra siralmas. Egyet értek minden hozzá szólással. Az,hogy a fiatal csaj és a fiu nem tudja az oké. De ezek a nők . "Habarást habverővel készítjük ? "
Az tény hogy ez egy össze állított video, de könyörgöm.... Nem tudni mi a serpenyő, lábas ? lehet kézzel esznek hamburgert?! ....
Remélem készíteni fognak még több videót .... :) ez egy jó példa lesz arra,hogy ezeket illene tudni és nem palacsintaporral kell etetni a családot.......
ezek éhen halnának seccpecc alatt... vazze!! Isten az égben!!! Ide jutott a tápos társadalom... jó, hogy nem tettek fel még pár mezőgazdasággal kapcsolatos kérdést is, mert elsírhatnám magam!!! ébresztő emberek!!!! anTV készüléken kívül is van élet!!!!
Valószínűleg csaltak az összevágásnál, de azért ilyen válaszokat!? Érett 30-as 40-es nők ilyet hogy mondhatnak?! Ki vesz el egy ilyen nőt feleségül!? Az illető tuti éhen hal. Szégyen.
@FoldSarkany Nem kell annak lennie hozzá. Kérdezhettem volna úgy is, hogy egy ilyen nő mit ad a gyerekének enni? Mirelitet, meg mű kaját? -
"- Anyu, mit eszünk ma? - Nem tudom...lehet, hogy rántott húst..vagy hamburbert. Ez attól függ kislányom, hogy anyu összekeveri-e a panírozás sorrendjét."
Mi a tosz értelme van ezeknek a "megkérdezzük a népet, hogy kiderüljön mennyire hülyék" videóknak? Hogy aztán mi örömködhessünk, hogy vannak nálunk hülyébbek is? Az épülésére szolgál ez bárminek vagy bárkinek?
ezek hogy lehetnek ennyir sötőt bunkó parasztok???????? tejóisten hát falnak megyek.. 18 éves vagyok, de ha kell akármit megcsinálok kisebbnagyobb sikerrel. általában jól sikerülnek a dolgaim :"D bár lehet ez annak is köszönhető, hogy apukám főszakács szóval..
DE AKKORIS NEM TUDNI, HOGY HOGY KÉSZÜL A PALACSINTA? hát kiakadok
Szerintem ide összeszedték a legbutábbakat. 12 évesen már tudtam, hogyan kell panírozni, és palacsintát sütni, sőt... Ami azt illeti, akármit képes voltam már akkor is elkészíteni. Pedig nem voltam csodagyerek, meg nem is vagyok, de kb. jobban el bírtam volna tartani az ő családjukat 12 évesen, mint ők 30-40 évesen, amekkora főzési tudományuk van...
szerintem az továbbra sem kifogás,hogy valaki városban lakik és nem "mari néni a faluból".én is viszonylag nagy városban lakom,de nagyon sokat vagyok a fővárosban is.senki ne mondja,hogy ott nem főznek az emberek, mert a saját szememmel látom amikor a bevásárlóközpontokban előttem vásárolnak be az anyukám korabeli nők. nem beszélve az itt élő ismerősökről, akiknek mellesleg szinte mindegyike tőgyökeres pesti,és olyan finomságokat tesznek az asztalra, hogy az éttermi kaja eltörpül mellettük.
Edes Istenem ! En 21 eves egyetemista vagyok ( FIU ) , nem a szulovarosomban ( Nagyvarad ) hanem egy masik varosban ( Kolozsvaron ) vegzem es hetente 3 alkalommal fozok , minimum ! Szegyen es gyalazat ezekre a nokre nezve , hogy nem tudnak meg ennyit sem . Paros labbal tessekelnem ki oket az eletembol :)) De azert az , hogy meg az a par ferfi sem tudta meg a rantotthust sem elmondani ! omfg ....
@dsgkulee Dicséretes, hogy tudsz főzni, de kérem a nő nem azért van csupán, hogy egyik anyától a másikhoz repüljön, aki majd megint ellátja mintha magatehetetlen lenne. Anyámat apám tanította meg főzni, és azóta is együtt főznek. hol "meglepik" a másikat (egymásnak készítenek) hol pedig simán elosztják a feladatokat. Jó móka és nem olyan tipikus mai "közös időtöltés", ami valójában tévézésből áll, hanem beszélgetnek, nevetgélnek. Ahány ház, annyi szokás, de nálunk bejött :-)
Vidéken egy normális lánygyerek kamaszkorára megtanul főzni. Sajnos az a tapasztalatom, mióta nagyvárosban élek, hogy itt a lányok-asszonyok valóban nem tudnak főzni. Pedig tudnék mesélni az éttermek konyhai titkairól is, ahol a legtöbben étkeznek. Annak az ételnek a minőségében bízhatunk, amit magunk készítünk el. Remélem bevezetik az iskolában a háztartástan órát is. Ahogy a példa mutatja, szükség lenne rá, mert nincs anyai példa sok családban.
Igazából ez a "felmérés" hülyeség, mivel ahogy látszik a videón, csak városiakat kérdeztek...nem mentek oda a faluban a mari nénihez, hogy ő tud-e főzni, csak a rohanó világban élő embereket kérdezték.
Az arányok nem derülnek ki ebből a videóból. Megkérdezhettek még 20-30 embert, akik sokkal jobban képben voltak, aztán a reklám hatásossága miatt kiválogatták azokat, akik a legkevésbé konyítanak a témához. Én futtában végiggondoltam az ismerőseimet, köztük is lett volna aki hasonló válaszokat ad, de a többség tudott volna értelmesen is válaszolni. Ha valamelyik hölgy ismerősömről kiderül, hogy nincs otthon a konyhában, azzal reagálom le, hogy őszintén megmondom neki, hogy ez "gáz".
Általános iskolákba inkább ilyeneket tanítanának akkor - amire szükségük is van. Mert ott is tanítanak minden szart, csak azt nem ami tényleg kéne. Életképtelen senkik potyognak kifelé az iskolákból.
Ez most valami vicc vagy tényleg igaz? Barom városiak, ha nem lennének gyorséttermek éhen is döglenének. Hogy nevelik ezeket? Ha férjük lesz állandóan étterembe kell majd menniük zabálni ha nem akarják hogy 1 év múlva otthagyják őket mert unák hogy nincs otthon kaja? Még a hugom is 6 éves korába anyám mellett tanult főzni mint más normális családba a lánygyerek.
úristen...gratulálok a sok tudatlannak. 17 évesen egy komplett vasárnapi menüt meg tudok főzni,nem hogy egy palacsintát! Az a legdurvább az egészben hogy ezek közül a java felnőtt nő(!) és nem tudják,hogy mi az a panír, rántás, habarás...alap konyhai műveletekről beszélünk.
Előre leszögezem, hogy nem vagyok egy konyhatündér, de szeretném ha a jövőben a gyerekeim a saját főztömet egyék és ne mekin nőjenek fel. Ezért ha kell három emeletes tortát is csinálok csak legyen hozzá recept. Na de hogy egy harmincas -negyvenes nő képes megvenni a palacsintaport, ettől padlót fogtam.
Komolyan ez ekkora katasztrófa? Mindenki annyira nagyon fel van háborodva. persze az asszonyoknak tudni kell főzni. Hol éltek? Annyira jellemző, hogy egy ilyen csip-csup valami miatt az emberek hüledeznek hogy jaj hát ilyet hogy lehet, hova süllyedtünk. Lehet hogy ezek az emberek kedvesebbek, szorgosabbak, többet érnek mint ti. Foglalkozzon mindenki a saját dolgával, és a valódi problémákkal.
@atryl azért szerintem eléggé valódi probléma, hogy suttyókámnak a legbonyolultabb kaja, amit meg tud csinálni, a zacskós leves. Neeeem baj, legalább még nagyobb arcnak érzem magam, hogy tudok főzni. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy barátnőm mit szólt először, amikor mondtam, hogy akkor megyek, és főzök egy ebédet...
Ez a baj, hogy mindenki minden szart tanul, a végére meg elfelejtik, hogy hogyan kell alap dolgokat megcsinálni. Ja, és még mielőtt leszólnál, idén végzek közgázon...
@atryl Hogy kedvesebbek, szorgosabbak, azt talán elhiszem, de, hogy többet érnének, azt nem hinném... Ha maguk maradnának túl sem élnék holnapig, etetni kell őket, mint a jószágot. Ha ezek a csip-csup dolgok nem lennének olyan fontosak, akkor aki szeretné, az eheti, amit ezek kotyvasztanának... :D
Nem azért,én sem vagyok egy mesterszakács,de ezek nagyon sötétek...Alap dolgokat nem tudnak,pláne egy 30-as éveiben járó felnőtt nő????Ááááááááá...... XD
Az mondjuk nem egy exakt kategória, hogy ki mennyi idő alatt üt össze egy fogást. Elhiszem, hogy aki kicsit kevésbé gyakorlott, annak nincs kész a rockfortos csirke 20 perc alatt. Attól függ, milyen csirkét veszel...
@kecsupper26 Abból, hogy itt néhány nő nem tudja, hogy készül a habarás, levonni a következtetést, hogy _minden_ nő hülye, kicsit erős, nem gondolod?
S miért pusztán intelligencia kérdése ez? Tájékozottság, tapasztalat, gyakorlottság kérdése is. Persze aki buta, az tanulni sem szeret, de itt nem feltétlenül erről van szó. Főleg nem a női nem egészére vetítve.
Van a megszólalók között valóban buta (nem mostanában néztem meg a videót, de majd megnézem mégegyszer),
@kecsupper26 (folyt.) de pl. a (ha jól rémlik) carbonara spagetti elkészítésére vonatkozó kérdés tipikus példája annak, amikor tapasztalatra kérdeznek rá. A kérdés megválaszolásához nem intelligencia kell; aki készített már carbonara mártást, vagy legalább nagyjából tisztában van vele, miből készül, az tudja illetve képes jól megbecsülni, hogy mennyi időt igényel az étel elkészítése.
@GyOroszlan Ami miatt én hülyének vagyok nevezhető, az az, hogy sokéves netes tapasztalatom ellenére is megpróbálok vitázni egy ilyen tahóval, akiről lerí, hogy csak vagdalkozni képes, érvelni nem. További jó fröcsögést.
Ez a leghülyébb mind közül. Még az is tőle származik, hogy: "habarást habverővel, a rántásnak meg a rántott húshoz van köze?" SZÉGYEN!!! Szegény barátját nem irigylem, mert marad a tasakos műkaja vagy a gyorsétterem. :P :P :P
Nem emlékszem,hogy valaha is ennyire kiakadtam volna egy videótól.Senki nem kérdezett tőlük nagy dolgokat,hisz ez mind az alap (palacsinta-rántás-habarás-panírozás stb.),mégis beégtek.Ezek a nők hogy készítenek el egy ünnepi ebédet vagy valamilyen süteményt hozzá?Étterembe járni elég költséges dolog és nem hinném,hogy a mai átlagembereknek telik erre nap mint nap. Süt-főz az anyuci meg az anyós,de ha Ők már nem lesznek?Akkor jön az éhenhalás vagy a hideg kaja Non-stop? :P
jól nézzétek meg ezeket az embereket, mert ha meghívnak vacsira, előtte jól tömjétek tele magatokat :D
TheLuthor3 2 days ago
Szánalmasan provokatív a videó. Az ugye már nyilvánvaló, hogy csak a vicces válaszokat vágták össze, és nem ez az átlag. Ez max. arra jó, hogy az eccerű polgár egóját simogassa, aki most önelégült mosollyal az arcán hátradől, hogy bezzeg ő tudja, tehát ő "inteligencs". Nem tudták, és akkor mi van. F*szt érdekli a habarás. Lehet, hogy az élet más területén meg simán megfingatna benneteket ez a sok "buta" ember vagy ti fagynátok le egy egyszerű fizika, háztartási vagy elsősegély kérdésnél.
b0h0c 3 weeks ago
töltött káposzta: gombóc és káposzta - a gombócot pedig rizs és darált hús alkotja
székelykáposzta: ugyan úgy káposzta és a gombóc helyett felkockázott húst szokás bele rakni és bele keverünk egy kis rizst is :) lehet hogy nem a legszebben magyaráztam el de legalább tudom hogy készül!! persze nagyon finom mindkettő.
és a nő azt meri mondani hogy undorító? hát látszik hogy városi élethez van hozzá szokva nem is csodálkozom
MultiMancsi 1 month ago
palacsintapor. nahát, nagyszerű. múltkor láttam nokedlit is. na az is sokkolt..
Szilveszter0910 1 month ago
hát ez nem semmi....ezek mit esznek??
Szilveszter0910 1 month ago
"...undorító éss... a menzán adják..." - a szellemi toprongy előttünk
rambo34gtr 1 month ago
HÁL ISTENNEK HOGY, NEKEM OLASZ BARÁTNŐM VAN ÉS NEM MAGYAR!:-) ANYUKÁJA MEGTANÍTOTTA,HOGY A KONYHA NEM KÖRÖM FESTÉSRE VALÓ,HANEM FINOM PÁÁSZTÁK KÉSZITÉSÉRE!! KONZERVET ÉS ÉTELPORT,MÉG KUTYÁNAK SE ADUNK.SŐT HA ADNÁNK NEKI,MERT IMÁDJUK!!:-)
VESPAZIANIO 1 month ago
@VESPAZIANIO
Éljen a Caps Lock!
SmallWhiteBall 1 month ago
Azért ha ugyanezt Angliába kérdezték volna meg, valószínű ugyanilyen videó készült volna róla. Annyi különbséggel, hogy ott tényleg ez megy!
Soniboy84 1 month ago 2
Azért ne haragudj már, hogy a töltött káposztát azt se tudják mi az :DDDDDD kiflin meg joghurton élnek látszik... na meg pizzán.
beci14 1 month ago
én még sosem ettem palacsintát porból , lehet velem van a gond :)
tviktoria88 1 month ago
@tviktoria88 én még nem is hallottam olyanról hogy palacsinta por! szerintem én még "elmaradottabb" vagyok! :D
TheMesiike 1 month ago
@TheMesiike Pancake mix-re keress rá google-ban! :D
Soniboy84 1 month ago
Erre csak azt tudom mondani, hogy LOOOOOL :)) de a toltott kaposztas resz az a legjobb :)))) Itt Szekelyfoldon a szekelyember ugy nezne ezekre, mint akik a Plutorol vagy a Marsrol szarmaznak xD beszarok..
GyorgyIsti21 1 month ago
Ez nem reprezentatív.
blori87 1 month ago
mellesleg a hozzászóló férfiak nagy részét elnézve szerintük úgy készül a kaja, hogy az asszony leteszi eléjük az asztalra. ez még gázabb, mint ami a videón van.
BrightFullMoon 1 month ago 2
azért a kommenteket elnézve a sztereotípiák működésben vannak... ha egy nő ugyanolyan baromságot válaszol, mint egy pasi, akkor le kell hülyézni, ha meg nem derül ki, hol készültek a felvételek, akkor biztos mind pesti, mert hülyék...
BrightFullMoon 1 month ago
a rántásnak köze van a rántott húshoz?:DDDDDDDDDDDDDDD
manoka1980 1 month ago
Comment removed
manoka1980 1 month ago
Ez a "Szekelykapi Szekely" foldrol csaj a legkemenyebb, ahogy minden etel neve es a szarmazasa kozott osszefuggest keres....hahaha.
Az a kemeny, hogy a magyar ember min. 1x evett mar Toltott kapit az eleteben (mondjuk Karacsonykor) es halvany lila fingja sincs mivel van megtoltve. Ez akkor is uberciki, ha nem tud fozni. Nyilvan itt nincsenek fozni tudo emberek, de elhihetitek, hogy az 1975 ota szuletett generacio 80%-a nem tud semmit a sajat orszaganak a konyhajarol. Fozni meg vegkepp nem. :(
TeaTime0223 1 month ago
Ez sok volt nekem mivel szakács vagyok és eldobom a bizonyítványomat
Gardista8 1 month ago
uuristen IQ-fighters :))
7mnml 1 month ago
Imádok sütni - főzni! Rengeteg ételnek a receptjét a netről, vagy szakácskönyvekből olvasom. Milliónyi étel van aminek nem álnék neki mert körülményes, vagy félek belefogni. Ezek egyike a Palacsinta. Vagy vastag, vagy odakap esetenként hártya és csak szakad. De a Gofrim az isteni!! :P 29/f
Denevertojas 1 month ago
jó lehet hogy ez a szűk keresztmetszet, és ki van sarkítva, de akkor is, legalább egy palacsintát tudjon az ember megcsinálni, és ne porból.
Polish1987 1 month ago
Sophiesticc igen, sejtettem, hogy valami ilyesmi áll a háttérben. Pont erről beszélek, hogy annyi sok felszínes ember van, akik egyszerűen nem látnak a dolgok mögé. És ezért is mondtam, h kellő marketinggel mindent be lehet adni az embereknek.
Herothemoments 1 month ago
Édesanyám már 15 évesen főzött, mosott a 7 testvérére, mert a szüleik éjjel nappal dolgoztak. Sajnos ma már, főleg a fiatalok a végletekig el vannak kényeztetve, minden a valaguk alá van rakva, oszt ha egyszer egyedül kell boldogulniuk, akkor még egy palacsintát se tudnak megsütni. Na ez a szégyen, akár hogyan is magyarázzuk a dolgot. Én férfi létemre bármit meg tudok csinálni a konyhában, persze rá is vagyok kényszerülve. De büszkeséggel tölt el mikor megdicsérnek hogy ilyen finomat tudok én!
piskota21 1 month ago
Hát, lehet fényezni a kakit, riport 10-20 emberrel a 200-ból ide vagy oda, sokan ilyenek az egyetemisták, és ami még szomorúbb, kisgyermekes anyukák közt. Zacskós porkaja, rántott hús rizzsel és krumplipürével (porból), pizza, ennél bonyolultabb már a nagymama reszortja. Na jó, zöldségek nyakon öntve a szintén porból készült öntettel az egészséges életmód jegyében. A sütemények kimerülnek a bögréssel és a palacsintával. A zserbó, krémesek, tiramisu, sőt a somlói is mission impossible kategória.
Zsacka 1 month ago
a habarás habverővel készítjük, a rántást meg rántóval xDDD
Kiscsoves1 1 month ago
MrHokuszpokusz meglett korú nők... remélem, azt is észrevetted, h a legtöbb válaszoló az fiatal, valószínűleg egyetemista. olyan lányt is megkérdeztek, aki pl 14-15-nél nem lehet több...
más véleményét? szerinted az milyen vélemény, hogy "küldeném őket az aknamezőre"? arra céloztam, hogy a nagy többség erre a videóra úgy reagált, hogy "de gáááz, húúúú mekkora égés...". az az égés, ha az ember nem lát a szemétől és megy a többiek után (mert láthattad, h a többség ilyeneket kommentelt).
Herothemoments 1 month ago
Az hagyján, hogy nem tudnak főzni, az legalább mulattató, de magyarul beszélni sem! Már senki nem használja a BAN-BEN ragokat?? A székelykáposzáBAN ez és az van!! ...Szomorú.
Mukimukk 1 month ago
de egy buta ember az összes :DD FUJJJ :D
deanfromhungary 1 month ago
koppany1 aha, de ha azt nézed, az élet BÁRMELY területén találsz 15-20 embert, akik érdemben hozzá sem fognak tudni szólni a témához. akkor miről beszélünk? most mindenki annyira ki van akadva, meg gúnyolódik, amikor annak semmi alapja nincsen. az egészben annyi a pláne: vannak, akik tudnak főzni, és vannak, akik nem. mit kell ezen ennyire kiakadni? csak a buta embereknek kellő marketinggel minden beadható. én mindenesetre a gondolkodásra és egyéni véleményre szavazok. :)
Herothemoments 1 month ago
@Herothemoments,ha az egyéni véleményre szavazol,miért támadod a másét ami különbözik a tiédtől.
Ha én a te véleményedet a sajátomra formálom,az már nem egyéni...
MrHokuszpokusz 1 month ago
Ez a klip össze van vágva és csak olyanokat mutat akik nem tudnak főzni. A magyar nők nagy átlaga tud főzni, pláne idősebben vagy már családdal. Nem úgy mint például a holland nők, azok semmit...azaz semmit nem tudnak főzni. Még az idősebbek (nagymama korúak) se tudnak egy normális (nem zacskós) levest vagy süteményt csinálni.
csereklye 1 month ago 3
@csereklye
na mert te aztán biztosan tudod h a holland nők nem tudnak főzni...
berniasd012 1 month ago
Szánalmas.:(
juanita19191 1 month ago
ezért van még nekünk pizzafutároknak munkája :D
SmallWhiteBall 1 month ago 28
@SmallWhiteBall Nekünk szakácsoknak is ezért van még munkánk :D
petancs 1 month ago
és ezeknek gyerekük van? XD
gumeeeone 1 month ago
@gumeeeone És ezeknek barátjuk/férjük van? :O
Mikelovag 1 month ago
1:35-nél a háttérben majdnem összeütközött a két kocsi!
newname7 1 month ago
szerencsétlenek :D
mrtviktor1 1 month ago
2:49 sírok xddddd
bercibmy 1 month ago
Comment removed
bercibmy 1 month ago
Comment removed
bercibmy 1 month ago
ezdedurva
BuzatfiaVazul 1 month ago
bekérdeztek 500 embert mire találtak 20 hozzá nem értőt, ez a véleményem :)
hanzser 1 month ago 4
Mekkora szégyen! Pesti buták! Én 23 éves vidéki srác vagyok és egyedül a habarás/rántás kérdésnél gondolkoztam el. A barátnőm 18 éves, de remekül főz és mindent nagyon jól meg tud, főzni. Sőt! Sütni és nagyon jól tud!
csanasz 1 month ago
@csanasz Hát ez szuper!
Pesten szerinted nem fordulnak elő ilyen "csodapárok", mint ti, kedvesem? Ti lennétek a vidéki kuriózum?
toulousemonfa 1 month ago
A noknek NEM mondta el az anyjuk,hogy a "férfit a hasánál kell megfogni"... ezért van ennyi szingli! :)
1973goldfish 1 month ago
nem tudom, mi annyira meglepő ebben, én se tudok palacsintát sütni, és nem érzem emiatt kisebbnek magam, ha azt akarok enni, akkor meg veszek olyan helyen, ahol normálisan el tudják készíteni. mindenki jobban jár így, idő = pénz
od8086 1 month ago
@od8086 Igazad van inkább 3db 500ért ,mint 30db otthon ugyanannyiért :)
1973goldfish 1 month ago
@1973goldfish és otthon mennyit dolgozol vele? és mennyi pénzt kereshetsz annyi idő alatt a munkahelyeden? nyilván ha megengedheted magadnak hogy órákat foglalkozz palacsintasütögetéssel, akkor megéri, de pont erről beszélek, hogyha nem teheted meg, akkor olcsóbb megvenni :)
od8086 1 month ago
@od8086 szerintem minimális "munka" van vele... én ritkán eszem meg, kivétel a feleségem által készitett palacsinta (abból is a túrós) ...de munkamegosztás van! Én dolgozom... feleségem pedig fó´z! :) Tudom milyen nehéz otthon... én speciel kulfoldon vagyok (4éve) ... idén a családom is kihoztam!
1973goldfish 1 month ago
@od8086 azalatt a max fél óra alatt, amíg én otthon palacsintát sütök, te milliárdokat keresel... na nem mondom meg, hová menj a hülyeségeiddel, nem sértegetek idegen embereket a neten :) csak kérlek fogadd el, hogy nem úgy van az, hogy "mindenki hülye, csak te vagy villamos"...
paigealeway 1 month ago
@paigealeway és hol nem fogadtam el? máshogy látom, és elmondtam, hogy én hogy gondolom. fél óra alatt egyébként bármilyen munkával többet keresel, mint ha magadnak sütöd a palacsintát otthon. a személyeskedő szintedig nem süllyedek le. szerintem én normális stílusban voltam képes leírni a mondanivalómat.
od8086 1 month ago
@od8086 ez az idő=pénz kijelentés azért ebben az esetben nem egészen helyt álló. nem beszélve arról, hogy továbbra is az egyik legalapvetőbb édességről van szó. mert szerintem az átlag embernek legalább 5 dolgot tudnia kell(ene) főzni/sütni és ebben benne van a palacsinta is...
ledacube 1 month ago
@ledacube szerintem teljesen helytálló, mert kb ötszörannyiba kerülne megcsinálnom egy adag palacsintát, mintha megvenném a boltban :)
od8086 1 month ago
@od8086 pontosan emiatt a mentalitás miatt vannak ilyen emberek,mint ebben a videóban...de ez csak az én véleményem(:
ledacube 1 month ago
Én összehoznám őket Gordon Ramsayvel :)
93bendzsi 1 month ago
1 óra alatt mindent meg lehet csinálni xD
ortog5 1 month ago
This has been flagged as spam show
@ospite1 Ha olyan megrögzött fallokrata és életképtelen, önmagát kiszolgáltatni vágyó hím, akkor kérem meg is érdemli.
ezzel mondjuk teljesen egyetértek.
Herothemoments 1 month ago
de azzal gondolom tisztában vagy, h nem ezt a 15-20 embert kérdezték meg, akit bevágtak. hanem mondjuk 100-200-at és mivel erre a célra kellett a videó, azokat vágták be, amik pont ezt teszik hatásossá. a sok birka ember meg nem látja a fától az erdőt és rávágja, h akkkkkora buták ezek, mert ez könnyebb, mint logikusan végiggondolni a dolgot. ezért tart itt Magyarország. az emberek lusták gondolkodni, megelégednek azzal, amit eléjük tolnak és ez a remek hozzáállás... szégyellnivaló.
Herothemoments 1 month ago 53
@Herothemoments Lehet, hogy igazad van, de sajnos megtalálták ezt a 15-20 embert is. Én marha jót szórakoztam. és szörnyülködtem
koppany1 1 month ago
@Herothemoments,igazad van nem is vitás,de az se semmi,hogy meglett korú nők egy részének,fogalma sincs a főzésről,ez is szégyellnivaló!!!
MrHokuszpokusz 1 month ago
@Herothemoments
A helyes válasz itt található. Én is szerepelek a videon és a "sületlenségeket" azért mondjuk, mert ezt kérték.. De igen a magyar embernek nehéz gondolkodnia, ítélkezni azt tud, hát hajrá, így tovább... Es sokkal égőbb, mint a videon elhangzott mondatok, mert a főzni nem mindenkinek kell tudnia, de gondolkodnia illene tudni.
Sophiesticc 1 month ago 2
JA IGEN és az, h mennyi buta ember is van Magyarországon az nem a videóból derül ki, hanem a rengeteg unintelligens (fú mekkora szánalom...ennyi gyökér...aknamezőre velük és a többi) kommentből derül ki.
Herothemoments 1 month ago
mellesleg ha már itt tartunk:nem egyedül kell eltartania a férfinak a családot,mint rég.ezért tanulnak a nők, h ők is dolgozhassanak,h levegyék a férfi válláról a terhet.nem hinném,h a mai férfi össze tudna dobni egy házat.vagy ellátni a termőföldet.lehet ezeken vitatkozni. NEM vagytok többek, mint a videóban szereplő emberek, csak mert rávágjátok, h óóó ti ezt természetesen tudjátok. hagyjuk már. nevetni a legkönnyebb a másikon. ti is csak ezt tudjátok. szánalom.
Herothemoments 1 month ago 2
fú hát ez annyira...hogy nagyon...na ehhez nagyon értetek.puffogni tudtok.ettől a videótól, ami nyilvánvalóan úgy lett VÁGVA,mindenki hűdeokosnak érezheti magát.gratulálok.szerencsére én nem vagyok tipikus magyar,mint ti.és ha engem kérdeznek meg a spagettiről,azt mondom:45 perc.miért?mert be van halva a gáztűzhelyünk.de ebből csak annyit vágtak volna be,h 45 perc.ti erre: ÚÚÚÚÚ ez mekkora hülye...nézzetek magatokba,ti nagyokosok.
Herothemoments 1 month ago 4
@Herothemoments én is (még valahol arrébb) azzal kezdtem, hogy természetesen az összevágásnál el lehet billenteni a mérleg nyelvét, ez nem kérdés. Az sem baj, ha valaki nem tudja pontosan a választ ...és nem is ezen ugranak mások..de azért ilyen válaszokat? :S
ospite1 1 month ago
Ez szánalmas! Fúúúú! Nem találok szavakat! xD
schumi398 1 month ago
... Gratulálok hölgyeim!!!!.... :-\
czandi73 1 month ago
Azért ez elég gáz. Szerintem egy nőnek illik legalább az alapokkal tisztában lennie. :/ Még én is több kérdésre tudtam volna válaszolni, férfi létemre. Szomorú.
Humanoidkutya 1 month ago
@fwy90 És mi van akkor, ha én várom főtt étellel? (Mert jelenleg ez a helyzet).
atryl 1 month ago
"Huu az szekelyfoldrol szarmazik, nem? Onnan hozzak a kaposztat" Hogy a francbe birta ki a reporter kacagas nelkul?
GaaraOTS2 1 month ago
Hát én már abban az időben be voltam parancsolva a konyhába hogy főzzek magunkra, amikor ezt a videót felrakták, csak fogom a fejem. Nem kell gasztronómiai zseninek vagy mesterszakácsnak lenni, hogy megkülönböztessünk egy rántást és egy habarást, a világ legegyszerűbb dolgai közé tartoznak. És akkor még csodálkozom, hogy miért mindenki hozzám jár ingyen etetésre a kollégiumon belül is...
Yasira91 1 month ago
bazz, az a nő 0:18nál és aztan mikor feltünik, olyan baromságokat mond h legszivesebben péklapáttal vágnám szájba... Legalább a "mivel készitik a kenyeret" kérdésre aztán tudná a választ:D
TheHungarianWarrior 1 month ago
Ezek hol éltek eddig?
Audreycat18 1 month ago
@Audreycat18
Szia!
Más bolygón :D
Mango32367 1 month ago
Sziasztok!
Megalva őszintén ez számomra siralmas. Egyet értek minden hozzá szólással. Az,hogy a fiatal csaj és a fiu nem tudja az oké. De ezek a nők . "Habarást habverővel készítjük ? "
Az tény hogy ez egy össze állított video, de könyörgöm.... Nem tudni mi a serpenyő, lábas ? lehet kézzel esznek hamburgert?! ....
Remélem készíteni fognak még több videót .... :) ez egy jó példa lesz arra,hogy ezeket illene tudni és nem palacsintaporral kell etetni a családot.......
Mango32367 1 month ago
ezek éhen halnának seccpecc alatt... vazze!! Isten az égben!!! Ide jutott a tápos társadalom... jó, hogy nem tettek fel még pár mezőgazdasággal kapcsolatos kérdést is, mert elsírhatnám magam!!! ébresztő emberek!!!! anTV készüléken kívül is van élet!!!!
szidzsu 1 month ago
Valószínűleg csaltak az összevágásnál, de azért ilyen válaszokat!? Érett 30-as 40-es nők ilyet hogy mondhatnak?! Ki vesz el egy ilyen nőt feleségül!? Az illető tuti éhen hal. Szégyen.
ospite1 1 month ago
@ospite1 Ha olyan megrögzött fallokrata és életképtelen, önmagát kiszolgáltatni vágyó hím, akkor kérem meg is érdemli.
FoldSarkany 1 month ago 2
@FoldSarkany Nem kell annak lennie hozzá. Kérdezhettem volna úgy is, hogy egy ilyen nő mit ad a gyerekének enni? Mirelitet, meg mű kaját? -
"- Anyu, mit eszünk ma? - Nem tudom...lehet, hogy rántott húst..vagy hamburbert. Ez attól függ kislányom, hogy anyu összekeveri-e a panírozás sorrendjét."
Szép baleset...
ospite1 1 month ago
A székelykáposzta, Székelyföldről importált káposztából készülő, káposztával töltött káposzta... xDDD Uram szüntess... xDD
zotyas93 1 month ago 49
"a töltött képoszta, meg megtöltik a káposztát..... káposztával...." =)) =)) Anyám borogass !
ambrusmari 1 month ago
Mi a tosz értelme van ezeknek a "megkérdezzük a népet, hogy kiderüljön mennyire hülyék" videóknak? Hogy aztán mi örömködhessünk, hogy vannak nálunk hülyébbek is? Az épülésére szolgál ez bárminek vagy bárkinek?
toulousemonfa 1 month ago 3
@toulousemonfa kormánynak igen. :) :D Látja h hülye a nép lehet még hazudni :DD :((
zolikaee100 1 month ago
ezek hogy lehetnek ennyir sötőt bunkó parasztok???????? tejóisten hát falnak megyek.. 18 éves vagyok, de ha kell akármit megcsinálok kisebbnagyobb sikerrel. általában jól sikerülnek a dolgaim :"D bár lehet ez annak is köszönhető, hogy apukám főszakács szóval..
DE AKKORIS NEM TUDNI, HOGY HOGY KÉSZÜL A PALACSINTA? hát kiakadok
azazgica 1 month ago
@azazgica nyugi,tudják ők....palacsintaporból XD XD XD
mobubu1 1 month ago
uhh abból a "gombás-csirkés-vegyes minden"-ből de kurvára nem ennék :D 3:23
pandaaa22 1 month ago 3
Szerintem ide összeszedték a legbutábbakat. 12 évesen már tudtam, hogyan kell panírozni, és palacsintát sütni, sőt... Ami azt illeti, akármit képes voltam már akkor is elkészíteni. Pedig nem voltam csodagyerek, meg nem is vagyok, de kb. jobban el bírtam volna tartani az ő családjukat 12 évesen, mint ők 30-40 évesen, amekkora főzési tudományuk van...
csiiir 1 month ago
Ez hihetetlen,hogy mennyi hülye nő van ebben az országban.
MrJohnsheperd 1 month ago
Egyszerűen szégyen!!!!!!! És ez nem csak a nőkre vonatkozik! A férfiak is ugyan úgy beégtek.
Az én apám, ha nem is szokott olyan sokat főzni, akkor is tudja hogy mi kell a töltöttkáposztához...
A párom pedig egyenesen istenien főz. Egyszerűen nem hiszem el, hogy én 21 évesen jobb szakács vagyok, mint egy 30-40 éves családos nő...
Abygel90 1 month ago
"Undorító, és a menzán adják" XDDD
pofesszor 1 month ago
megtoltik a kaposztat öööö kaposztaval! FAKADOK XD 2:50 xD
Theknystar 1 month ago
Basszus, és nekem meg azért szokott égni a pofám, hogy a rántásom csomós lesz.
Nézzük a jó oldalát: jahhogy az nincs neki, tiszta szégyen....
Toffy080483 1 month ago 2
szégyljék magukat ezek a nők mind egytől egyig...
és ha a palacsintát porból csinálod akkor a lábad közé soha se kapjál élő húst csak műtagot...
lesszi 1 month ago 2
megtöltik a káposztát...őőőő káposztával XD
balazsgergo 1 month ago
Nagyon gáz!
noemiberki 1 month ago
10 perc darálthúsnak, szerethetik a nyerset :D
krisztiantobias 1 month ago
szégyen az egész videó...akkora a szegénység Mo-n,hogy még a palacsintaporra is költenek XD
vikice19 1 month ago
omfg.... szinte hihetetlen...
davidbuub 1 month ago
szerintem az továbbra sem kifogás,hogy valaki városban lakik és nem "mari néni a faluból".én is viszonylag nagy városban lakom,de nagyon sokat vagyok a fővárosban is.senki ne mondja,hogy ott nem főznek az emberek, mert a saját szememmel látom amikor a bevásárlóközpontokban előttem vásárolnak be az anyukám korabeli nők. nem beszélve az itt élő ismerősökről, akiknek mellesleg szinte mindegyike tőgyökeres pesti,és olyan finomságokat tesznek az asztalra, hogy az éttermi kaja eltörpül mellettük.
ledacube 1 month ago
Ez tuti kamu! Nem lehet igaz, hogy ezek ennyire sötétek! :-(
wikoca79 1 month ago
Edes Istenem ! En 21 eves egyetemista vagyok ( FIU ) , nem a szulovarosomban ( Nagyvarad ) hanem egy masik varosban ( Kolozsvaron ) vegzem es hetente 3 alkalommal fozok , minimum ! Szegyen es gyalazat ezekre a nokre nezve , hogy nem tudnak meg ennyit sem . Paros labbal tessekelnem ki oket az eletembol :)) De azert az , hogy meg az a par ferfi sem tudta meg a rantotthust sem elmondani ! omfg ....
dsgkulee 1 month ago
@dsgkulee Dicséretes, hogy tudsz főzni, de kérem a nő nem azért van csupán, hogy egyik anyától a másikhoz repüljön, aki majd megint ellátja mintha magatehetetlen lenne. Anyámat apám tanította meg főzni, és azóta is együtt főznek. hol "meglepik" a másikat (egymásnak készítenek) hol pedig simán elosztják a feladatokat. Jó móka és nem olyan tipikus mai "közös időtöltés", ami valójában tévézésből áll, hanem beszélgetnek, nevetgélnek. Ahány ház, annyi szokás, de nálunk bejött :-)
FoldSarkany 1 month ago
Székelyföldről hozzák hozzá a káposztát...?????Ez most tényleg komoly,vagy színjáték?Ennyire borzasztó a helyzet????Hihetetlen
zenesztomy1 1 month ago
na takaroooooodjjjjjjj....pfffff
zenesztomy1 1 month ago
Ezek az emberek hogy nem haltak éhen eddig?! Mit esznek?? :)
niewenhuyse 1 month ago 2
@niewenhuyse
POROKAT. :D
BenJoeMosesII 1 month ago
Vidéken egy normális lánygyerek kamaszkorára megtanul főzni. Sajnos az a tapasztalatom, mióta nagyvárosban élek, hogy itt a lányok-asszonyok valóban nem tudnak főzni. Pedig tudnék mesélni az éttermek konyhai titkairól is, ahol a legtöbben étkeznek. Annak az ételnek a minőségében bízhatunk, amit magunk készítünk el. Remélem bevezetik az iskolában a háztartástan órát is. Ahogy a példa mutatja, szükség lenne rá, mert nincs anyai példa sok családban.
somik82 1 month ago 3
Vazze....megtöltik a káposztát káposztával.........ÚRISTEN. SZÁNALOM!!
lambordzsindzsi 1 month ago
Igazából ez a "felmérés" hülyeség, mivel ahogy látszik a videón, csak városiakat kérdeztek...nem mentek oda a faluban a mari nénihez, hogy ő tud-e főzni, csak a rohanó világban élő embereket kérdezték.
kindjani 1 month ago
Arányok? 25 éves kor alatt 2%-uk tudna válaszolni ezekre a kérdésekre. Ezek 3 napos ünnepen éhenhalnának vazze a pasijukkal együtt.
skyfall777 1 month ago 23
@skyfall777
:D
1899gabor 1 month ago
Az arányok nem derülnek ki ebből a videóból. Megkérdezhettek még 20-30 embert, akik sokkal jobban képben voltak, aztán a reklám hatásossága miatt kiválogatták azokat, akik a legkevésbé konyítanak a témához. Én futtában végiggondoltam az ismerőseimet, köztük is lett volna aki hasonló válaszokat ad, de a többség tudott volna értelmesen is válaszolni. Ha valamelyik hölgy ismerősömről kiderül, hogy nincs otthon a konyhában, azzal reagálom le, hogy őszintén megmondom neki, hogy ez "gáz".
themclander 1 month ago 2
Általános iskolákba inkább ilyeneket tanítanának akkor - amire szükségük is van. Mert ott is tanítanak minden szart, csak azt nem ami tényleg kéne. Életképtelen senkik potyognak kifelé az iskolákból.
skyfall777 1 month ago
Ez most valami vicc vagy tényleg igaz? Barom városiak, ha nem lennének gyorséttermek éhen is döglenének. Hogy nevelik ezeket? Ha férjük lesz állandóan étterembe kell majd menniük zabálni ha nem akarják hogy 1 év múlva otthagyják őket mert unák hogy nincs otthon kaja? Még a hugom is 6 éves korába anyám mellett tanult főzni mint más normális családba a lánygyerek.
skyfall777 1 month ago
úristen...gratulálok a sok tudatlannak. 17 évesen egy komplett vasárnapi menüt meg tudok főzni,nem hogy egy palacsintát! Az a legdurvább az egészben hogy ezek közül a java felnőtt nő(!) és nem tudják,hogy mi az a panír, rántás, habarás...alap konyhai műveletekről beszélünk.
ledacube 1 month ago
Előre leszögezem, hogy nem vagyok egy konyhatündér, de szeretném ha a jövőben a gyerekeim a saját főztömet egyék és ne mekin nőjenek fel. Ezért ha kell három emeletes tortát is csinálok csak legyen hozzá recept. Na de hogy egy harmincas -negyvenes nő képes megvenni a palacsintaport, ettől padlót fogtam.
petrojuli 1 month ago 2
Komolyan ez ekkora katasztrófa? Mindenki annyira nagyon fel van háborodva. persze az asszonyoknak tudni kell főzni. Hol éltek? Annyira jellemző, hogy egy ilyen csip-csup valami miatt az emberek hüledeznek hogy jaj hát ilyet hogy lehet, hova süllyedtünk. Lehet hogy ezek az emberek kedvesebbek, szorgosabbak, többet érnek mint ti. Foglalkozzon mindenki a saját dolgával, és a valódi problémákkal.
atryl 1 month ago
@atryl azért szerintem eléggé valódi probléma, hogy suttyókámnak a legbonyolultabb kaja, amit meg tud csinálni, a zacskós leves. Neeeem baj, legalább még nagyobb arcnak érzem magam, hogy tudok főzni. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy barátnőm mit szólt először, amikor mondtam, hogy akkor megyek, és főzök egy ebédet...
Ez a baj, hogy mindenki minden szart tanul, a végére meg elfelejtik, hogy hogyan kell alap dolgokat megcsinálni. Ja, és még mielőtt leszólnál, idén végzek közgázon...
MrBeco91 1 month ago
@atryl Hogy kedvesebbek, szorgosabbak, azt talán elhiszem, de, hogy többet érnének, azt nem hinném... Ha maguk maradnának túl sem élnék holnapig, etetni kell őket, mint a jószágot. Ha ezek a csip-csup dolgok nem lennének olyan fontosak, akkor aki szeretné, az eheti, amit ezek kotyvasztanának... :D
88mifka 1 month ago
Sok konyhatündér... Hová süllyedünk?
trianon911 1 month ago
ÚRISTEN! EZEK HOL ÉLNEK??? HONNAN JÖTTEK??? A SOK KONYHATÜNDÉR! VAN EZEKNEK CSALÁDJUK??? ÉS AZOK MIT ESZNEK?
tojastobias 1 month ago
Nem azért,én sem vagyok egy mesterszakács,de ezek nagyon sötétek...Alap dolgokat nem tudnak,pláne egy 30-as éveiben járó felnőtt nő????Ááááááááá...... XD
Macurka26 1 month ago 6
@Macurka26
Az hagyján,hogy nem tudnak főzni...de akkor mit érthetnek a faszopáshoz?
farkas19 1 month ago 2
@Macurka26 Várjá, lassan a testtel! A 30 év nem jelenti egyből azt, hogy valaki felnőtt. :-) Maximum próbálkozik...
NorbertoHE 1 month ago
@NorbertoHE
Akkor elég szarul próbálkoznak! XD
Macurka26 1 month ago
ostobák vagytok!
monsterbazsa 1 month ago
Ezek biztos mind pestiek voltak:D
SZENTESKE1 1 month ago 2
@SZENTESKE1 biztos azok, hisz pestre a szekelyektol hozzuk a kajat. pesti etel nincs, en is igy tudtam :)
poloskapoloska 1 month ago
@SZENTESKE1: Szerintem is
temp50 1 month ago
Csak ülök megdöbbenve.Ilyen asszonyok nincsenek ugye? Ez csak valami vicc!!!
70vandi 1 month ago
ez szomorú:( ennyire buták:D
margaszarkim 1 month ago
Porból ettünk, porrá leszünk.
KHR97 1 month ago 2
Palacsinta por van /külföldön/
kgmiklos 1 month ago
Sok gyökér....
ottvokfent 1 month ago
palacsintapor hát hipermarketekbe :D
prézli a panírhoz???bazz zsemlemorzsa ...
rántásnak a rántott húsnak van köze :D igazi barmok :D
gombás, csirkés vegyes izé :D instant leves :D
súlyosak :D siralmas :D
TheMexikoi 1 month ago
@TheMexikoi Nem kötözködni akarok, de a prézli és a zsemlemorzsa ugyanaz ;)
Synerin 1 month ago
Székelyföldről származik nem?Onnan hozzák a káposztát. XDDDD ez késssz
passzpiros 1 month ago
Úristen....
2626Marcsika 1 month ago
Az mondjuk nem egy exakt kategória, hogy ki mennyi idő alatt üt össze egy fogást. Elhiszem, hogy aki kicsit kevésbé gyakorlott, annak nincs kész a rockfortos csirke 20 perc alatt. Attól függ, milyen csirkét veszel...
madaraszi 1 month ago
a pofám leszakad. palacsintapor? van olyan? :D
a káposztába káposztát töltő nő a favorit. ha az én anyám lenne, letagadnám!
Minniescue 1 month ago
ajánlom az összes hölgynek tanulmányozzák ezt a videót és tanuljanak:)
youtube.com/watch?v=Qk7JcPBFdWw&feature=share
milapsyx 1 month ago
max. a rántottát, meg a sült krumplit tudtam vna elmondani csak, úgyhogy én nem ítélkezem! :P :D
ritualj0int 1 month ago
a székelykáposzta meg az a lucskos savanyított káposzta...aztakúrva...
WasAsgard 1 month ago
azt a büdös retkes élet.:DDD
BlueBruu 1 month ago
De a lány aki eltalálja, hogy a carbonara 20 perc, nagyon szép!
khadath4 1 month ago
és nekik ott vannak a kukták az előkészítéshez és a mosogatáshoz...
animacs1 1 month ago
2:50 thank you Ms. Obvious!!!!!!!!
matchboxrider 1 month ago
anyááááááááááád :)))))))))))))
pityu8324 1 month ago
méghogy a nők nem hülyék... dehogynem...
kecsupper26 1 month ago
Comment removed
DoraVagyvideoi 1 month ago
@kecsupper26 Aki szerint "Székelyföldről hozzák a káposztát", vagy mi, az tényleg hülye, aláírom.
DoraVagyvideoi 1 month ago
Comment removed
DoraVagyvideoi 1 month ago
This has been flagged as spam show
@kecsupper26 Abból, hogy itt néhány nő nem tudja, hogy készül a habarás, levonni a következtetést, hogy _minden_ nő hülye, kicsit erős, nem gondolod?
S miért pusztán intelligencia kérdése ez? Tájékozottság, tapasztalat, gyakorlottság kérdése is. Persze aki buta, az tanulni sem szeret, de itt nem feltétlenül erről van szó. Főleg nem a női nem egészére vetítve.
Van a megszólalók között valóban buta (nem mostanában néztem meg a videót, de majd megnézem mégegyszer),
DoraVagyvideoi 1 month ago
@kecsupper26 (folyt.) de pl. a (ha jól rémlik) carbonara spagetti elkészítésére vonatkozó kérdés tipikus példája annak, amikor tapasztalatra kérdeznek rá. A kérdés megválaszolásához nem intelligencia kell; aki készített már carbonara mártást, vagy legalább nagyjából tisztában van vele, miből készül, az tudja illetve képes jól megbecsülni, hogy mennyi időt igényel az étel elkészítése.
DoraVagyvideoi 1 month ago
Ezek a pi...k! Hajtanám ki őket, az aknamezőre!
GyOroszlan 1 month ago
@GyOroszlan Nyilvánvalóan téged sem a szép lelkedért tűrnek meg azok, akiknek muszáj.
DoraVagyvideoi 1 month ago
@DoraVagyvideoi Menny és lakkozd a körmöd kisanyám! Ahhoz biztosan értesz!
GyOroszlan 1 month ago
@GyOroszlan Ami miatt én hülyének vagyok nevezhető, az az, hogy sokéves netes tapasztalatom ellenére is megpróbálok vitázni egy ilyen tahóval, akiről lerí, hogy csak vagdalkozni képes, érvelni nem. További jó fröcsögést.
DoraVagyvideoi 1 month ago
@DoraVagyvideoi
Érdekes érveid vannak! Nálunk, a magyaroknál, ezek a vagdalkozások, fröcsögések, amit te teszel!
De elfogadom, amit magadról írtál! Nem vitázom veled!
GyOroszlan 1 month ago
@GyOroszlan Na és a kisanyámozás meg a "hajtanám ki őket az aknamezőre" micsoda, kulturált érvelés?
Na mindegy...
DoraVagyvideoi 1 month ago
2:50
Székely káposzta ami Székely földről származik, nem?Onnan hozzák a káposztát
ANNNNNNYÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁDD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
linkaska1 1 month ago 16
@linkaska1
Ez a leghülyébb mind közül. Még az is tőle származik, hogy: "habarást habverővel, a rántásnak meg a rántott húshoz van köze?" SZÉGYEN!!! Szegény barátját nem irigylem, mert marad a tasakos műkaja vagy a gyorsétterem. :P :P :P
MyAndi1971 1 month ago
@MyAndi1971
Ez szerintem akkora balfasz hogy még a popcorn-t is odaégetné a mikróban hiába rá van irva hogy 2 perc :D
linkaska1 1 month ago