Ez a sorozat teljesen kiesett nekem. Egyetlen részt sem láttam, de még egy jelenetet sem és a zene sem ismerős. Most letöltöttem és megnéztem, jópofa. Pedig nagyon szerettem az ilyen történeteket tizenévesként, néztem a Csillagok küldötte sorozatot (Majka), a Tau bácsi sorozatot, meg persze a Nők a pult mögött és a Kórház a város szélén is megvolt.
Imádtam ezt a sorozatot, akárcsak a zenéjét! Szívesen újranézném az egészet, szinkronizálva. Rendkívül poénos volt, és a trükkök is egész jók voltak a maguk idejében.
Imádtam a csehszlovák sorozatokat és ez volt az abszolút favorit. Miket összeszerencsétlenkedtek ezek :) A doktor mindig temperált (kicserélte az égőt a lámpában és attól fekete füst jött az emberből) és egyszer lebukott és bevitték a kórházba, ahol mindenféle furcsa tünetet produkált. Fú, hogy hívták a doktort, meg az öreget?
Amúgy az a távirányítós cucc valószínűleg a Thomas és Thomas bácsi.
A vége pedig az volt hogy a füzet elpusztult, és üres kézzel tértek vissza. de a nagy tanitó, akit magukkal vittek, észrevette hogy ferde a számítógép, kiékelte egy fadarabbal, és kiderült hogy a számításai addig rosszak voltak.
Egész pontosan a matekfüzetben a nagy képlet volt benne amit a kisfiú, leendő nobel dijjas, a nagy tanitótól kapott, aki egy öreg bácsi volt aki olyanokat mondott neki, hogy a kör mindennek az alapja. Azért mentek vissza az időben, földmérőnek kiadva magukat, mert egy meteor ment a föld felé és a nagy számítógép azt mondta hogy a füzetben levő képlet segíthet, de amúgy elpusztul a Föld.
Jaaaaaaj ez kibbb. jó sorozat volt!!!! Meg volt egy másik ilyen scifi, valami ?Péter és Péter bács? vagy ilyesmi címmel... Valami távirányítót talált egy hülygyerek, amivel az elektromos készülékeket lehetett meghülyíteni, meg van valami rablás is benne, sajna nem sokra emlékszem :(
Annó a tv-ben, csak két dolgot nem láttam szinte soha, mégpedig egy sorozat kezdő és/vagy befejező részét. Ha egyszer elmulasztottam, akkor lehetett sasolni évekig, hogy mikor adják majd megint. Ennek a végére speciel emlékszem ! Valami nagy baleset volt a végén, amit visszajátszottak egy párszor, meg valami matekfüzet rémlik. Volt egy másik sorozat, abban egy fémszínűre mázolt kiscsaj (talán Maya) mászkált a plafonon és elég rosszul érezte magát az öve nélkűl.
whatapenis! ugyanebben a dologban voltam a barátommal! Nekünk sem hitt senki és szánakozva néztek ránk! MÁIG!!! eszméletlen! Imádtuk! Kultfilmsorozat!
kb7 éve egy barátom kérdezte,emlékszem-e arra,h volt egy csehszlo sci-fi nivával,rántottával,stb. Megdöbbentem:évekig kérdezgettem az ismeretségem ugyanerről,de hülyén néztek rám.Erre az egyik barátom betalál engem!Aztán a mai napig együtt kérdezgettünk embereket,de semmi. És ma guberált az egyetemen egy könyvet:LÁTOGATÓK! Tudjuk a címét!!! Itt vagyunk és eszméletlen!!! Köszönöm magyartv! Köszi!
Volt még egy hasonló csehszl. film, a Füllentők. Szintén egy testvérpárról, amiben egy hazugsággép volt: minden igaz lett amit füllentettek. Elveszett bizonyítványról, vízilóról a falusi tóban, a nagyi kék hajáról és a remegős pudingról az üzemi konyhán. Fent van az valahol? Megnézném!
@balkanigerle Ja, abban a végén azt füllentették, hogy nincs valóra váltó gépük, pedig szerintem az önmagában nem csinálta volna vissza a dolgokat, legfeljebb ha úgy füllentik, hogy sose volt. :)
Volt egy lengyel sorozat is, csak néhány része volt. Egy ikerpárról szólt, egy kisfiúról és egy kislányról, akik nyárra "egymásnak öltöztek" és a fiú ment a kislány helyett, ill. fordítva nyaralni. Mi volt a címe?
Megmutattam a fiamnak, nagyon tetszett neki! Anno alig vártam a következő részt én is... Emlékszem, amikor a szálloda kukáinál guberált a fél város, hogy a "látogatók" kidobott cuccait megkaparintsa. Higiénés okokból mindent csak egyszer vettek fel... Bundát, öltönyt... :) Mikor játszották ezt '82 körül?
@magyartv Nekem a Dj Cvach féle nem annyira jött be. Viszont egy másik videóból kiderült, hogy a zenét Karel Svoboda szerezte, akinek nem ez az egyetlen kiváló filmzenéje.
rengeteg remek zenét szerzett és nagyon népszerű volt odahaza és külföldön is, nyugatot is beleértve, hiszen évtizedekig volt a ZDF házi szerzője, ami ugye ontotta az export sorozatokat. Ő írta Karel Gott nálunk egyedül ismert Lady Karneválját, de legtöbben szerintem a Nils Holgersson zenéjét ismerhetik itthon.
69 évet élt, 2007-ben önkezével vetett véget életének.
Utóbbit nem tudtam. Szomorú. Bár csak azt tudom elképzelni, hogy halálos beteg, aki 69 éves korában dönt úgy, hogy megöli magát. No de ez csak spekuláció. Mindenesetre nagy ember volt. Az IMDB szerint 67 film és sorozat zenéjét szerezte. Nyugodjék békében.
I'll try. The 'voice' explains, how these four guys are preparing themselves for time travel from future, to secure a notebook of now (1984, where the series originates) living boy, who later becomes a great scientist. They need his excercise book, there he makes notes, that can help to save this planet in the future.
The whole series is about them trying to get the notes, it's very funny and has surprinig and funny ending.
mekkorat buntetett a lada niva :D mindig meselem mindenkinek, es mindenki kirohog, hogy nem is volt ilyen sorozat... vegre megtalaltam, marpedig volt!!! A masik kedvencem A hegy gyomraban (under the mountain) horrorsorozat volt gyerekeknek... akinek van hozza videoja szoljon, youtubeon csak 1 van
@ppbm Ja. Lenn a fenyves erdő mélyén, hol sok fáradt vándor jár... Ütött az utolsó órátok, gaz tolvajok. Tűzhalál legyen halálotok. S nem nyerhettek nyugtot temető csendjében, míg 700 esztendő le nem jár egészen. Megváltást is úgy nyerhettek csak, ha 7 jótettet véghez visztek majd.
This is awesome!!!! Better than Hollywood the story line was SUPER!!!! Anyone knows where can I get it with english subtitles???
I am also looking for another series where there were these alien flowers from a meteorite and the whole family got the seeds and used to scam the town.... Ring a bell?? it was another czech sci-fi
I know what you mean but I'm also searching that (and the German name ;-) I also loved "Die Märchenprinzessin" (The fairytale princess?), or Pan Tau or Lucie or... :-)
Super seriál.Samozrejme,že som si ho pozrel aj nedávno v TV.V CZ vraj vychádzajú aj na DVD.Určite si kúpim.Najlepšie bolo tzv.odhalenie holej hlavy-akože niečo neprípustné.

gyorkos1 6 months ago
Comment removed
manisapeco 7 months ago
Jako děti jsme sledovali to v bývalé Jugoslávii. My zbožňoval každé epizodě. Pro nás to byla pěkná 80 let :-)
manisapeco 7 months ago
Imádtam ezt a sorozatot, akárcsak a zenéjét! Szívesen újranézném az egészet, szinkronizálva. Rendkívül poénos volt, és a trükkök is egész jók voltak a maguk idejében.
Theremin1979 1 year ago
@Theremin1979
zolt01 köszi mégegyszer!
itt találsz pár részt:
/watch?v=vrnMZiMRg0k&feature=related
danimano84 10 months ago
A zene tényleg kiváló volt, néhol Jean Michel Jarre-, és Vangelis-beütéssel :)
sirona30 1 year ago
Imádtam a csehszlovák sorozatokat és ez volt az abszolút favorit. Miket összeszerencsétlenkedtek ezek :) A doktor mindig temperált (kicserélte az égőt a lámpában és attól fekete füst jött az emberből) és egyszer lebukott és bevitték a kórházba, ahol mindenféle furcsa tünetet produkált. Fú, hogy hívták a doktort, meg az öreget?
Amúgy az a távirányítós cucc valószínűleg a Thomas és Thomas bácsi.
JeLo177 1 year ago 2
@JeLo177
Noll doktor és Filip akadémikus..:) Továbbá Karas technikus és Kátya..
magyartv 1 year ago
Kár hogy már nem vetítik.
motorosjoe 1 year ago
ezeken a cseszkó sorozatokon nőttem fel
ez is remek bizonyíték hogy lóvé és magánhangzók nélkül is lehet frankó sorozatokat csinálni
rspkt
dombovariistvan 1 year ago
Bardzo lubie i pamietam ten super!!!! serial :) szkoda ze niewiem gdzie moge ten film kupic?! Pomocy!!!!!!!!
GalAnom 1 year ago
@GalAnom : szukaj na rapidshare, or on some polish warforum
skulinamilos 1 year ago
A vége pedig az volt hogy a füzet elpusztult, és üres kézzel tértek vissza. de a nagy tanitó, akit magukkal vittek, észrevette hogy ferde a számítógép, kiékelte egy fadarabbal, és kiderült hogy a számításai addig rosszak voltak.
beranandi 2 years ago
Egész pontosan a matekfüzetben a nagy képlet volt benne amit a kisfiú, leendő nobel dijjas, a nagy tanitótól kapott, aki egy öreg bácsi volt aki olyanokat mondott neki, hogy a kör mindennek az alapja. Azért mentek vissza az időben, földmérőnek kiadva magukat, mert egy meteor ment a föld felé és a nagy számítógép azt mondta hogy a füzetben levő képlet segíthet, de amúgy elpusztul a Föld.
beranandi 2 years ago
HATALMAS VOLT!!!
lightformat 2 years ago
Jaaaaaaj ez kibbb. jó sorozat volt!!!! Meg volt egy másik ilyen scifi, valami ?Péter és Péter bács? vagy ilyesmi címmel... Valami távirányítót talált egy hülygyerek, amivel az elektromos készülékeket lehetett meghülyíteni, meg van valami rablás is benne, sajna nem sokra emlékszem :(
rxtx1979 2 years ago
Annó a tv-ben, csak két dolgot nem láttam szinte soha, mégpedig egy sorozat kezdő és/vagy befejező részét. Ha egyszer elmulasztottam, akkor lehetett sasolni évekig, hogy mikor adják majd megint. Ennek a végére speciel emlékszem ! Valami nagy baleset volt a végén, amit visszajátszottak egy párszor, meg valami matekfüzet rémlik. Volt egy másik sorozat, abban egy fémszínűre mázolt kiscsaj (talán Maya) mászkált a plafonon és elég rosszul érezte magát az öve nélkűl.
VoiceMixMaster 2 years ago
1:16-nál Nixie-csöves kijelző :) Pár éve a Kandón ilyen műszerekkel mértünk...
popszegecs 2 years ago
whatapenis! ugyanebben a dologban voltam a barátommal! Nekünk sem hitt senki és szánakozva néztek ránk! MÁIG!!! eszméletlen! Imádtuk! Kultfilmsorozat!
rezmali1 2 years ago
kb7 éve egy barátom kérdezte,emlékszem-e arra,h volt egy csehszlo sci-fi nivával,rántottával,stb. Megdöbbentem:évekig kérdezgettem az ismeretségem ugyanerről,de hülyén néztek rám.Erre az egyik barátom betalál engem!Aztán a mai napig együtt kérdezgettünk embereket,de semmi. És ma guberált az egyetemen egy könyvet:LÁTOGATÓK! Tudjuk a címét!!! Itt vagyunk és eszméletlen!!! Köszönöm magyartv! Köszi!
rezmali1 2 years ago
amiota ez a sorozat ment en szerelmes vagyok a lada Niva-ba
luckysk81980 2 years ago
A cseheknél is főzték a szeszt fusiban! Hatalmas!!! :oD
Lalikhiraly 2 years ago
Igen, én is emlékszem, az volt a címe, hogy Valóraváltógép!
utcdvd 2 years ago
Volt még egy hasonló csehszl. film, a Füllentők. Szintén egy testvérpárról, amiben egy hazugsággép volt: minden igaz lett amit füllentettek. Elveszett bizonyítványról, vízilóról a falusi tóban, a nagyi kék hajáról és a remegős pudingról az üzemi konyhán. Fent van az valahol? Megnézném!
balkanigerle 2 years ago
@balkanigerle Ja, abban a végén azt füllentették, hogy nincs valóra váltó gépük, pedig szerintem az önmagában nem csinálta volna vissza a dolgokat, legfeljebb ha úgy füllentik, hogy sose volt. :)
atdzsny 1 year ago
Volt egy lengyel sorozat is, csak néhány része volt. Egy ikerpárról szólt, egy kisfiúról és egy kislányról, akik nyárra "egymásnak öltöztek" és a fiú ment a kislány helyett, ill. fordítva nyaralni. Mi volt a címe?
balkanigerle 2 years ago
Két ember az állatkertben?
TerrestrialE 2 years ago
Megmutattam a fiamnak, nagyon tetszett neki! Anno alig vártam a következő részt én is... Emlékszem, amikor a szálloda kukáinál guberált a fél város, hogy a "látogatók" kidobott cuccait megkaparintsa. Higiénés okokból mindent csak egyszer vettek fel... Bundát, öltönyt... :) Mikor játszották ezt '82 körül?
balkanigerle 2 years ago
Comment removed
reactor808 2 years ago 2
A ráncfelvarrás megtörtént pár éve Dj Cvach által.
(kérésre elküldöm)
Ugyanő megdolgozta a Kórház a város szélén zenéjét is..
magyartv 2 years ago
Original: Karel Svoboda
TerrestrialE 2 years ago
@magyartv Nekem a Dj Cvach féle nem annyira jött be. Viszont egy másik videóból kiderült, hogy a zenét Karel Svoboda szerezte, akinek nem ez az egyetlen kiváló filmzenéje.
izo1210 1 year ago
@izo1210
rengeteg remek zenét szerzett és nagyon népszerű volt odahaza és külföldön is, nyugatot is beleértve, hiszen évtizedekig volt a ZDF házi szerzője, ami ugye ontotta az export sorozatokat. Ő írta Karel Gott nálunk egyedül ismert Lady Karneválját, de legtöbben szerintem a Nils Holgersson zenéjét ismerhetik itthon.
69 évet élt, 2007-ben önkezével vetett véget életének.
magyartv 1 year ago
@magyartv
Utóbbit nem tudtam. Szomorú. Bár csak azt tudom elképzelni, hogy halálos beteg, aki 69 éves korában dönt úgy, hogy megöli magát. No de ez csak spekuláció. Mindenesetre nagy ember volt. Az IMDB szerint 67 film és sorozat zenéjét szerezte. Nyugodjék békében.
izo1210 1 year ago
Na,ez volt hatalmas kedvencem,nem semmi seria volt
Norbi3x 2 years ago
LADA NIVA FOREVER :D
Rio13svk 2 years ago
Gyerek éveim kedvence,mindig vártam a folytatást.Very nice moments.Thank you for upload.
Norbi3x 3 years ago
Comment removed
INDEFICIENTER2112 3 years ago
Is it possible to get a short translation?
It seems funny, I'd like to understand what they say.
beginner57 3 years ago
I'll try. The 'voice' explains, how these four guys are preparing themselves for time travel from future, to secure a notebook of now (1984, where the series originates) living boy, who later becomes a great scientist. They need his excercise book, there he makes notes, that can help to save this planet in the future.
The whole series is about them trying to get the notes, it's very funny and has surprinig and funny ending.
annemarielh 3 years ago
mekkorat buntetett a lada niva :D mindig meselem mindenkinek, es mindenki kirohog, hogy nem is volt ilyen sorozat... vegre megtalaltam, marpedig volt!!! A masik kedvencem A hegy gyomraban (under the mountain) horrorsorozat volt gyerekeknek... akinek van hozza videoja szoljon, youtubeon csak 1 van
whatapenis 3 years ago 2
jajj de szerettem én is ezeket cseh cuccokat :)
ebben volt amikor vmi virágot szagoltak meg és repülni tudtak tőle, meg volt vmi virág amitől idősebb lett a kissrác..?
ha nem ebbe volt, akkor tudjátok, hogy miről beszélek? :)
nandip77 3 years ago
Th alada niva is still my favourite car!!
luckysk81980 3 years ago
the great serial of czechoslovakia,,I remember it!!
jistka 3 years ago 4
Oh my, I LOVED this show!!! I remember wanting a car like that Lada :D
Magyarul nincs meg valakinek? :D
BrightFullMoon 4 years ago
Ja, amikor tablettából csinált ételt!
Szombatonként volt a tv1-en!!!
:-))))))))))))))
pimpakutya 4 years ago
Nice memory! I loved this as a child! Thanky you for posting!
elbe14 4 years ago
Flim dul gais tum. San Navstevnici ruk dly.
Feilhert2 4 years ago
ITT A KÖVI ... :)
ez nagyon nagy volt !!!! :)
Emlékszik még valaki az Aguszt és Jettére? a fogadós párra?
ppbm 4 years ago
@ppbm Ja. Lenn a fenyves erdő mélyén, hol sok fáradt vándor jár... Ütött az utolsó órátok, gaz tolvajok. Tűzhalál legyen halálotok. S nem nyerhettek nyugtot temető csendjében, míg 700 esztendő le nem jár egészen. Megváltást is úgy nyerhettek csak, ha 7 jótettet véghez visztek majd.
atdzsny 1 year ago
This is awesome!!!! Better than Hollywood the story line was SUPER!!!! Anyone knows where can I get it with english subtitles???
I am also looking for another series where there were these alien flowers from a meteorite and the whole family got the seeds and used to scam the town.... Ring a bell?? it was another czech sci-fi
007agentplus 4 years ago 3
The series you are talking about was called Letajici Cestmir in Czech and was distributed in Germany as Fliegende Ferdinand.
davcza666 4 years ago
that was letajici cestmir-flying cestmir[cestmir is the first name]
PA72IN 4 years ago
I know what you mean but I'm also searching that (and the German name ;-) I also loved "Die Märchenprinzessin" (The fairytale princess?), or Pan Tau or Lucie or... :-)
elbe14 4 years ago
The german name of this series is Der Fliegende Ferdinand ;)
berrosch 4 years ago
Szocializmusban jobb filmek voltak mint manapság!!!
pimpakutya 4 years ago
Super seriál.Samozrejme,že som si ho pozrel aj nedávno v TV.V CZ vraj vychádzajú aj na DVD.Určite si kúpim.Najlepšie bolo tzv.odhalenie holej hlavy-akože niečo neprípustné.
palo75sk 4 years ago
Nasper,nasper!!!!!!
tidujsz 4 years ago
Świetny serial ,oglądałem go w 1988 roku i mi się bardzo podobał
th1man 4 years ago
Thank you sooo much for sharing!!
Trs96 4 years ago
fasza
sanyis50 4 years ago
Excellent, awesome, thanks for posting! I love it!
ondeia 4 years ago
THAT'S IT!
Retro Sci-Fi from the eighties!
Súlyos!
Nagyon jó!
Csinálj méég ilyeneket!
Olyan régen láttam!
csontex 4 years ago