MINDEN TETVES cigányt ÖSSZE KÉNE KÖTNI EGY TAKNYOS zsidóval,ÉS LE DOBÁLNI A TAYGETOSZRÓL!AZOKAT IS AKIK BETILTATTÁK A MAGYAR GÁRDA TEVÉKENYKEDÉSÉT!LÁTOM ORSZÁGUNK SIRALMAS TEMETÉSÉT,MERT A JÖVŐJÉRŐL SAJNOS NEM BESZÉLHETÜNK!!!!!!!!!!! ???
az sajnos tény , hogy csak nálunk tehetik ezt meg , sehol máshol! nem csak a rendőrök, de a lakosság is felháborodik másutt egy ilyen esetnél, és rendet rak a lakosság a ha a rendőrök nem, nem is merik megtenni ezt másutt! Gondoljatok bele, hogy olyan gyáva volt az a támadó, hogy egyedül nem mert becsöngetni az öreghez , csak többen, baseball ütőkkel egy öreg emberre! semmi jóérzés , becsület, erkölcs nincs bennük!
Hívja a verőlegényeket, szétvernek két idősebb embert, és még ők fordulhatnak bírósághoz? Ugyan mire föl? Bellér úrnak talán magától nyílt fel a feje, és verődött félholtra? A CIGÁNYBŰNÖZŐKET VÉDŐ ÜGYVÉDEKET MIND FELAKASZTANI! Védenceik mellé a villanypóznára.
csepeli vagyok és nem minden része ilyen csepelnek csaj sajnos ahogy egyre drágábbak a lakások a belvárosba úgy egyre többen költöznek ki ide. Van egy két hely ahol éjszaka amit elejtesz az nem koppan tényleg kemény hely
Integrálni kell őket! Amelyiket lehet, azt a társadalomba, amelyiket nem lehet, azt az anyaföldbe! S mivelhogy az anyaföld nagyobb, mint a társadalom...................
EMBEREK !!! EGY CSALÁD TERRORIZÁLJA AZ EGÉSZ TÖMBÖT???? Hagyjátok, hogy holtra verjék az idős embert??? Ez megy éveken keresztül ???? GYÁVA, NYAVAJGÓS HÜLYÉK VAGYTOK!!!! Az egész házból becsönget 5 férfi (annyi csak van, nem???), és és KIDOBJÁTOK A HETEDIKRŐL A CIGÁNYOKAT BAZZZ!!!! A híradó NEM FOG SEGÍTENI !!! FOGJATOK MÁR ÖSSZE !!! Ideg vagyok :o !!!! 63 lakás 1 ellen : jajj félnek az emberek....
Hogy hívják a családot az tuti, de nekünk is akkor hívni kéne a családot és a barátokat, egyelőre 8x annyian vagyunk... EGYELŐRE!!!! A hadsereg az jól hangzik, de mi azt már nem éljük meg, hogy ezeket a honvédség halomra lövi... sajnos.
ildike megkérlek rá, hogyha nem tudsz komolyan kommentelni akkor légyszíves ne poénkodd el a problémát cunamival meg ilyen baromságokkal. köszi. Azért 24évesen ennél több eszed lehetne.
Az a gond h amíg folyik a bírósági per, az kb fél év, rettegésben pedig fél nap is sok..
Tipikus cigany tulajdonsag nyugdijasokat es noket mernek csak megtamadni , de azt is csak csoportossan es fegyverekkel, az erdekes meg az hogy volt nekik ugyvedjuk aki mindenfele jogi tanacssal tamogatja oket , na en neki tornem el a labat eloszor! Az is kerdes honnan telik a katranyos helyzetueknek ugyvedi tanacsokra???
Ezek csak fenyegetések, amivel tele van az ország! De ki tesz ellene? Én legalább egyet már elintéztem '96-ban. Most Rajtatok a sor! Volt egyszer egy zsidó főnököm. Ő is utálta őket. És mi lett a vége? Rablógyilkosság áldozata lett, mert két rohadék cigány megölte és kirabolta! Nincs CIGÁNYbűnözés? Aki ezt mondja, annak kívánom, hogy a családját látogassa meg néhány ilyen cigány! És nem vagyok rasszista! Sok cigány barátom van, de ők utálják a cigányokat, és magyarként élnek.
Egyetértek, én benne lennék, kurvára megérdemelné, hogy páran szétbasszuk azt a kurvára beképzelt "mindent megtehetek mert fasszopó buta büdös geci cigány" vagyok fejét!!! Amúgy Rákóczi út 122/A, hogy dögöljön meg!
A Rendőrséget javaslom Cigányőrségre átnevezni mert csak a cigányok védelmét látják el, magyar ember pusztulhat és pusztuljon, 40 év munka után nincs joga a pihenéshez és az élethez sem, hívására a Cigányőrség nem jöhet ki, csak ha már a cigányok végeztek a dolgukkal, ami nyilvánvalóan kulturális tevékenység, aki ezt kétségbevonja rasszistanácifasiszta, ezt Draskovics is megmondja, ha kérdezitek.
Ez beszarás komolyan mondom, amikor Kolompárék nagyban nyilatkoznak, h igy ugy, magyarok verik/ölik a cigányokat, melyik bolygon élnek?? Ezekről miért nem beszélnek a tetvek? Csak egyszer, csak egyszer valamelyik családtagomat bántsa egy purdé, engem nem érdekel hogy 25-500 év, de annyi cigányt küldök át a másvilágra amennyit csak tudok!
Ezt a szegyent emberek! Nesze nektek liberalizmus meg Magyar rendorseg! Remelem hamarosan megalakul a csendorseg, mert az elsok kozt akarok belepni es tobbe nem tetlenul nezni ahogy cigany hordak verik es fenyegetik a Magyart! Bezzeg ha most elmennenk es mi rugnank rajuk az ajtot aztan agyon vernenk, akkor masnap a hirado ettol zengne es minket biztos lecsuknanak! Ezek a mocskos, tetves, koszos, buta senkihazi ciganyok meg nyugodtan megtehetnek ilyesmit! Szep mondhatom!
bezzeg két pofonért éveket adtak a magyaroknak. Ez most szerintem rasszista indíttatású verés volt. Rasszista a magyar fehér ember ellen. Büdös rasszista cigányok4 Úgy fogtok járni mint a cseh fajtársaitok!
HOGY a mocskos kurva kibaszott cigány féreg anyátokat, de annak az összes buzi zsidónak is a parlamentbe. Ezekkel a kibaszott féreg retkekkel(direkt nem írok állatot, mert egy állat ilyet nem csinál) nem interjút kell készíteni, szó nélkül főbelőni az összeset, aztan elégetni tűzön az összes KIBASZOTT ROHADT CIGÁNYT. MAGYARORSZÁG NEMAKARJA HOGY INTEGRÁLÓDJANAK, TAKARODJANAK INNEN A RETKES GECI KURVA ANYJUKBA, VÉGIG SE BÍRTAM NÉZNI A VIDEÓT
A jó mocskos k.r.a anyját a retkeknek. Nem tudnak szocializálódni! De eljön majd az idő amikor megfognak lepődni egy ilyen támadás sorozat esetén, mert nem lesz számukra kegyelem.
Tetves hazug cigányok tipikus esete, nálunk itthon ugyanez van, bármi történjen nekik áll feljebb, nem érdekli őket a következmény, nem törődnek semmivel, nincs kultúrájuk, buták és műveletlenek. Az ilyesfajta cigányokat el kell takaritani. Nincs mese nem tűrhetjük tovább!!
jaja, lassan szájkaratéban orbán elbújhat. nem ide kell írni a fenyegetőzést mert a cigány még olvasni sem tud s azt sem tudja mi az az internet, hanem az ajtóra, jó nagy betűkkel hogy Mohácsi Viktória és a többi cigány is "megérccse".
Eltorolni a pozitiv diszkriminaciot,allami terror bevezetese a bunozes ellen fajra tekintet nelkul,csendorseg,segely korlatozasa es eteljegyben valo kifizetese,a beilleszkedni nem tudo vagy nem akarok elkulonitese a torvenytisztelo allampolgaroktol,szuletes szabalyozast a ciganysaggal szemben.Meg kell oket tanitani ki az ur a haznal,maskepp nem megy.Akinek nem tetszik mehet a picsaba vissza Bombay-ba.
Nincs cigany holokauszt ,bar igeny nagyon lenne ra.A kerdes egyszeru,vagy mi vagy ok.Remelem eljon az ido mikor ,egy zurzavaros 1-2 honap mikor rendet lehet tenni es rendezni tudjuk kozos dolgank a ciganysaggal.Nemsokara visszakoltozok Magyarorszagra,szep hazamba,ha az en hazamba,telkemre csak egy lepesnyire is beteszi egy szutykos cigany a labat a halal oleli majd magahoz.Szarok a zsido torvenyekre amiket a cigany felsobbrenduseg vedelmeben hozott a nemzetarulo,judeonaci parlamenti csurhe.JOBBI
Hááát, nem tudom, talán nemsokára eljutunk odáig, h ha "ezek" megölnek valakit, drága rendőrségünk akkor is csak gyilkossági kísérlet miatt indítanak nyomozást majd. Komolyan mondom a mai világban én már semmin sem tudok meglepődni - sajnos.
ez a mai magyarorszag 9 millio magyar5 nem tud elbanni 600.000 mocskos cigannyal
vocelka 1 month ago
Nos ez Csepel : DD Vannak itt durvább dolgok is ... :) Amúgy ez nem a plázánál van?:O
S0NYxMETIN2 4 months ago
Ki fizeti ezeknek a retkeseknek az ügyvédet??? Csak nem valami zsidó?
nedecz 5 months ago
MINDEN TETVES cigányt ÖSSZE KÉNE KÖTNI EGY TAKNYOS zsidóval,ÉS LE DOBÁLNI A TAYGETOSZRÓL!AZOKAT IS AKIK BETILTATTÁK A MAGYAR GÁRDA TEVÉKENYKEDÉSÉT!LÁTOM ORSZÁGUNK SIRALMAS TEMETÉSÉT,MERT A JÖVŐJÉRŐL SAJNOS NEM BESZÉLHETÜNK!!!!!!!!!!! ???
rityka62 6 months ago
Fegyverbe magyar!!!!!!!
pappg100 6 months ago
Szar szemét cigánymosdató Hír tv!
moussemouseful 8 months ago
az sajnos tény , hogy csak nálunk tehetik ezt meg , sehol máshol! nem csak a rendőrök, de a lakosság is felháborodik másutt egy ilyen esetnél, és rendet rak a lakosság a ha a rendőrök nem, nem is merik megtenni ezt másutt! Gondoljatok bele, hogy olyan gyáva volt az a támadó, hogy egyedül nem mert becsöngetni az öreghez , csak többen, baseball ütőkkel egy öreg emberre! semmi jóérzés , becsület, erkölcs nincs bennük!
bbalib 1 year ago
Hívja a verőlegényeket, szétvernek két idősebb embert, és még ők fordulhatnak bírósághoz? Ugyan mire föl? Bellér úrnak talán magától nyílt fel a feje, és verődött félholtra? A CIGÁNYBŰNÖZŐKET VÉDŐ ÜGYVÉDEKET MIND FELAKASZTANI! Védenceik mellé a villanypóznára.
stalkermonolith 1 year ago
csepeli vagyok és nem minden része ilyen csepelnek csaj sajnos ahogy egyre drágábbak a lakások a belvárosba úgy egyre többen költöznek ki ide. Van egy két hely ahol éjszaka amit elejtesz az nem koppan tényleg kemény hely
Csacsi6 1 year ago
Retkes cigányok takarodjatok CSEPELRŐL ÉS AZ EGÉSZ ORSZÁGBÓL!!!!!!!
mrmark0323 1 year ago 2
Terrorban tartják az egész országot!
Szebb jövőt!
bona702 1 year ago
Lógassátok fel a póznára ezeket a retkeket. Előbb vagy utóbb pedig indul a vonat.
viktor0324 1 year ago 2
Kókát, Demszkyt, Mesterházyt és Gyurcsányt költöztetném oda.
60 nappal később megkérdezném őket, hogy mi is lenne a helyes kezelése a cigánykérdésnek Magyarországon.
Volna ám nagy meglepetés!:))
riderfreee 1 year ago
Ezek a tetű rohadt korcsok (cigányok) bármit megengedhetnek maguknak?
Cigánybűnözés az lehet, de ha egy fehér lop egy csokit akkor annak is 10év???
Mekkora egy kibaszott szar rendszer van emberek!
Ezeket a szutyok fasszopokat pedig ugy büntetném ahogy a patkányt sem a spejzban!!!!
teural 1 year ago
és honnan tudjátok hogy cigány volt büdös parasztok logni fogtok ti
21renike 1 year ago
@21renike Honnan tudod, hogy nem?
sontqq 1 year ago
@21renike Mert talán el volt mondva az interjuban.De talán te is hasonló származású vagy...pffff
teural 1 year ago
egyszer eljön az idő...az idő eminek ennek(vagy nekik) a végét jelenti
TheGaiusJuliusCaesar 1 year ago
Magyarországon azért szar az élet mert csak mert még itt vannak a cigányok!nézd meg ausztriát jobban élnek és nincsenek cigányok,nem?
nagyroland1997 1 year ago
Hali srácok ,nem sokára csinálni fogok egy Magyar oldalt ahol szívesen látok minden talpra esett magyart akinek nem csak a szája nagy!! Fogjunk össze
tgp180 1 year ago 2
@tgp180 csáó majd szolj az ordalrol irj üzenetet
kösz
csá
LoljkA14 1 year ago
Ez a panel még nem szigetelt kivülről,igy nehezebben lehet benneégetni a férgesét...
Balage78Szfvar 1 year ago
V0ree-nak nagyon igaza van!!!n parás szarok!!!!!!!
Maro873 2 years ago
Na, ennyit errol az orszagrol.
pfekete101 2 years ago
A gárdát meg megszüntetik!!! lol
Szebb jövőt
holystar23 2 years ago
Integrálni kell őket! Amelyiket lehet, azt a társadalomba, amelyiket nem lehet, azt az anyaföldbe! S mivelhogy az anyaföld nagyobb, mint a társadalom...................
Hajrá, Magyar Gárda! Hajrá, JOBBIK!!!
Szebb jövőt!
trianon04061920 2 years ago 2
Nem viccnek szántam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ildike1985 2 years ago
De eredménye se lesz a pernek.. Ahelyett, hogy 4 embert lesittelnének, max kettőt fognak.. Remek.
Szerbiában hülyére verné a rendőr őket, de Mo kulturállam, itt bíróság van.
Csak akkor a phaszé nem működik jól..
usespanner1 2 years ago
EMBEREK !!! EGY CSALÁD TERRORIZÁLJA AZ EGÉSZ TÖMBÖT???? Hagyjátok, hogy holtra verjék az idős embert??? Ez megy éveken keresztül ???? GYÁVA, NYAVAJGÓS HÜLYÉK VAGYTOK!!!! Az egész házból becsönget 5 férfi (annyi csak van, nem???), és és KIDOBJÁTOK A HETEDIKRŐL A CIGÁNYOKAT BAZZZ!!!! A híradó NEM FOG SEGÍTENI !!! FOGJATOK MÁR ÖSSZE !!! Ideg vagyok :o !!!! 63 lakás 1 ellen : jajj félnek az emberek....
V0ree 2 years ago
deha azok a tetvek hívják a "caládot" már mindjárt ők vannak fölényben mer ugye egyenként szart se érnek ...ide egy hadsereg kéne...
18yearsold2 2 years ago
Hogy hívják a családot az tuti, de nekünk is akkor hívni kéne a családot és a barátokat, egyelőre 8x annyian vagyunk... EGYELŐRE!!!! A hadsereg az jól hangzik, de mi azt már nem éljük meg, hogy ezeket a honvédség halomra lövi... sajnos.
V0ree 2 years ago
És ezeket akarják felzárkóztatni...szééééép,mondhatom!Egy csendes-óceáni szigetre az összeset be kéne gyűjteni.Majd jön a cunami,és ad nekik!!!!
Ildike1985 2 years ago
ildike megkérlek rá, hogyha nem tudsz komolyan kommentelni akkor légyszíves ne poénkodd el a problémát cunamival meg ilyen baromságokkal. köszi. Azért 24évesen ennél több eszed lehetne.
Az a gond h amíg folyik a bírósági per, az kb fél év, rettegésben pedig fél nap is sok..
usespanner1 2 years ago
Tipikus cigany tulajdonsag nyugdijasokat es noket mernek csak megtamadni , de azt is csak csoportossan es fegyverekkel, az erdekes meg az hogy volt nekik ugyvedjuk aki mindenfele jogi tanacssal tamogatja oket , na en neki tornem el a labat eloszor! Az is kerdes honnan telik a katranyos helyzetueknek ugyvedi tanacsokra???
joehun1 2 years ago 2
Hamarosan lógni fogtok, tetves cigányok.
19Gluecifer78 2 years ago 36
@19Gluecifer78
Ezek csak fenyegetések, amivel tele van az ország! De ki tesz ellene? Én legalább egyet már elintéztem '96-ban. Most Rajtatok a sor! Volt egyszer egy zsidó főnököm. Ő is utálta őket. És mi lett a vége? Rablógyilkosság áldozata lett, mert két rohadék cigány megölte és kirabolta! Nincs CIGÁNYbűnözés? Aki ezt mondja, annak kívánom, hogy a családját látogassa meg néhány ilyen cigány! És nem vagyok rasszista! Sok cigány barátom van, de ők utálják a cigányokat, és magyarként élnek.
293765 10 months ago
Köszönjük csepeli MSZP.
pityubacsi 2 years ago
csepelen egyre több ilyen dolog történik nem csak éjjel nappal is, én is tapasztaltam és át is éltem 1-2 dolgot, bár nem ott lakom
közterületen buszon akárhol képesek hasonlót csinálni a cigányok
letmeborrow92 2 years ago
beszarok, ez ott van a csepel pláza mellett be kéne kopognunk hozzájuk srácok
pár baseball ütős kopasz férfi, csak megkérdezni ezt hogy képzelik.. szerintem a szar is megállna bennük
letmeborrow92 2 years ago 4
Egyetértek, én benne lennék, kurvára megérdemelné, hogy páran szétbasszuk azt a kurvára beképzelt "mindent megtehetek mert fasszopó buta büdös geci cigány" vagyok fejét!!! Amúgy Rákóczi út 122/A, hogy dögöljön meg!
sgabe83 2 years ago
Minden lakó vegyen fegyvert. nincs több pokol.
marauder15 2 years ago
A Rendőrséget javaslom Cigányőrségre átnevezni mert csak a cigányok védelmét látják el, magyar ember pusztulhat és pusztuljon, 40 év munka után nincs joga a pihenéshez és az élethez sem, hívására a Cigányőrség nem jöhet ki, csak ha már a cigányok végeztek a dolgukkal, ami nyilvánvalóan kulturális tevékenység, aki ezt kétségbevonja rasszistanácifasiszta, ezt Draskovics is megmondja, ha kérdezitek.
efebe866 2 years ago 8
"Vaddöfaak?!"
TheSerkOne 2 years ago
Cigánygyűlölet? IGEN!!!!!!!
pupuska01 2 years ago 35
Ez beszarás komolyan mondom, amikor Kolompárék nagyban nyilatkoznak, h igy ugy, magyarok verik/ölik a cigányokat, melyik bolygon élnek?? Ezekről miért nem beszélnek a tetvek? Csak egyszer, csak egyszer valamelyik családtagomat bántsa egy purdé, engem nem érdekel hogy 25-500 év, de annyi cigányt küldök át a másvilágra amennyit csak tudok!
szkkteam 2 years ago 3
Ezt a szegyent emberek! Nesze nektek liberalizmus meg Magyar rendorseg! Remelem hamarosan megalakul a csendorseg, mert az elsok kozt akarok belepni es tobbe nem tetlenul nezni ahogy cigany hordak verik es fenyegetik a Magyart! Bezzeg ha most elmennenk es mi rugnank rajuk az ajtot aztan agyon vernenk, akkor masnap a hirado ettol zengne es minket biztos lecsuknanak! Ezek a mocskos, tetves, koszos, buta senkihazi ciganyok meg nyugodtan megtehetnek ilyesmit! Szep mondhatom!
greathuns99 2 years ago 7
bezzeg két pofonért éveket adtak a magyaroknak. Ez most szerintem rasszista indíttatású verés volt. Rasszista a magyar fehér ember ellen. Büdös rasszista cigányok4 Úgy fogtok járni mint a cseh fajtársaitok!
ApamaciPapaszan 2 years ago 2
Ezt kellene annak a kibaszott Obamának megnézni! Nesze neked integráció! Hilary is beletekinthetne milyen faszt akar fogni a kezébe!
ApamaciPapaszan 2 years ago
Egyszer az összes ilyen férget be kell költöztetni egy tömbházba és az egészet jól alárobbantani, a túlélőket meg elgázosítani. :)
Rebicekxxx 2 years ago 2
HOGY a mocskos kurva kibaszott cigány féreg anyátokat, de annak az összes buzi zsidónak is a parlamentbe. Ezekkel a kibaszott féreg retkekkel(direkt nem írok állatot, mert egy állat ilyet nem csinál) nem interjút kell készíteni, szó nélkül főbelőni az összeset, aztan elégetni tűzön az összes KIBASZOTT ROHADT CIGÁNYT. MAGYARORSZÁG NEMAKARJA HOGY INTEGRÁLÓDJANAK, TAKARODJANAK INNEN A RETKES GECI KURVA ANYJUKBA, VÉGIG SE BÍRTAM NÉZNI A VIDEÓT
123phobia123 2 years ago 5
Neeem, ez természetesen nem cigánybűnözés ^^
Valamiből nekik is meg kell élniük, még ha ez a másik 60 kárára megy....
Szánalmas hogy a rendőrség nem tesz semmit...
attila692 2 years ago 2
Most olvastam hogy ezek a retkek szabadon vannak, GRATULÁLOK a rendőrök csak az autósokkal keménykednek
Andras696 2 years ago 2
A rendőr intézkedik, elfog, előállít.
Ami utána jön az már az "igazságszolgáltatás" sara.
RockerApu 2 years ago
"B. és R."? Bogdán és Raffael?
- Az ilyenek után én (is) azoknak drukkolok, akik végre megtanítják ezket a férgeket VISZONT rettegni!...
(Egyebet nem írok, de: Emberek! Szerveződni, szervezkedni, és ... !)
yence1 2 years ago 3
ez jogállam?
RockerApu 2 years ago
7.em ? szám + ? név érdekelne...
Hunplayer 2 years ago 3
Menj fel a 7. emeletre. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz nehéz őket megtalálni (bulizás, hangoskodás, tipikus cigány viselkedés...)
ChaplinPresents 2 years ago
Lassan megint mehetünk a Gárdával egy kis sétára.
Tomy10001 2 years ago 5
Emberek ez ciganyerror, itt ma az orszagban nagyon nincsenek rendben a dolgok...
barcsi sracok 2 cigany felpofzasaert 2-3 ev itt meg semmi?
unrealfcy 2 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
Nincs cigánybűnözés !
Kassziusz 2 years ago
Comment removed
NSBM74 2 years ago
Comment removed
mrimy 2 years ago
Csendben fenik a kaszát
Lesz itt még jobb világ
Én hallom az idők szavát !
bethonn 2 years ago 5
A jó mocskos k.r.a anyját a retkeknek. Nem tudnak szocializálódni! De eljön majd az idő amikor megfognak lepődni egy ilyen támadás sorozat esetén, mert nem lesz számukra kegyelem.
brucewilliske 2 years ago 4
Tetves hazug cigányok tipikus esete, nálunk itthon ugyanez van, bármi történjen nekik áll feljebb, nem érdekli őket a következmény, nem törődnek semmivel, nincs kultúrájuk, buták és műveletlenek. Az ilyesfajta cigányokat el kell takaritani. Nincs mese nem tűrhetjük tovább!!
86Ten 2 years ago 2
Hazug mocskos cigányok, tipikus eset, nálunk itthon ugyanez van, még nekik áll feljebb. Itt lenen az ideje az ilyen cigányokat eltakaritani.
86Ten 2 years ago 3
Vinnyogók....
Bp. XXI. II.Rákóczi Ferenc utca 112/A-B 7. emelet
bedina75 2 years ago
Minden kommentelő csak vinnyog. Szánalmas egy banda.
Bp. XXI. II.Rákóczi Ferenc utca 112/A-B 7. emelet
bedina75 2 years ago
jaja, lassan szájkaratéban orbán elbújhat. nem ide kell írni a fenyegetőzést mert a cigány még olvasni sem tud s azt sem tudja mi az az internet, hanem az ajtóra, jó nagy betűkkel hogy Mohácsi Viktória és a többi cigány is "megérccse".
haranghy 2 years ago
Eltorolni a pozitiv diszkriminaciot,allami terror bevezetese a bunozes ellen fajra tekintet nelkul,csendorseg,segely korlatozasa es eteljegyben valo kifizetese,a beilleszkedni nem tudo vagy nem akarok elkulonitese a torvenytisztelo allampolgaroktol,szuletes szabalyozast a ciganysaggal szemben.Meg kell oket tanitani ki az ur a haznal,maskepp nem megy.Akinek nem tetszik mehet a picsaba vissza Bombay-ba.
GABOR63 2 years ago
Nincs cigany holokauszt ,bar igeny nagyon lenne ra.A kerdes egyszeru,vagy mi vagy ok.Remelem eljon az ido mikor ,egy zurzavaros 1-2 honap mikor rendet lehet tenni es rendezni tudjuk kozos dolgank a ciganysaggal.Nemsokara visszakoltozok Magyarorszagra,szep hazamba,ha az en hazamba,telkemre csak egy lepesnyire is beteszi egy szutykos cigany a labat a halal oleli majd magahoz.Szarok a zsido torvenyekre amiket a cigany felsobbrenduseg vedelmeben hozott a nemzetarulo,judeonaci parlamenti csurhe.JOBBI
GABOR63 2 years ago 2
Hááát, nem tudom, talán nemsokára eljutunk odáig, h ha "ezek" megölnek valakit, drága rendőrségünk akkor is csak gyilkossági kísérlet miatt indítanak nyomozást majd. Komolyan mondom a mai világban én már semmin sem tudok meglepődni - sajnos.
sjbeeee 2 years ago
Rohadt szemet kurva cigok..Na en venni fogok egy fegyvert es ha megtamadnak en Istenem de meglovom a retkeket...
sxxx73 2 years ago 2
Szemet retek ciganyok..na nemsokara eljovunk mi is..
sxxx73 2 years ago
Hé, Fityisz TV!
A ti Viktátorotok mit fog ez ellen tenni, ha hatalomra kerül? Ír egy érzelgős levelet nekik, mint a Maszopnak, hogy legyenek szívesek viselkedni?
Nightbreed24 2 years ago 3
és van pofájuk a végén benyögni, hogy a "romák elleni támadássorozat".. undorító.
badzsi 2 years ago 7
Itt tartunk ma:
Négy kancigány baseball-ütőkkel félholtra ver egy házaspárt,de mégcsak előzetesbe sem kerülkevdes rendőrségünk úgy tűnik nem ér rá;
a Turul bontásának megszervezése,a Trianoni felvonulás betiltása,.vagy a nagybani piacnál tiltakozó gazdák elleni fellépés minden erejét leköti.
Erre azonnal van korátlan anyagi forrás, ezer droid, rendőrhelikopter !
És még csodálkoznak a rohadt szocionisták ,hogy a lakosság a
Magyar Gárdához fordul
vfec1 2 years ago 4